Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-07 / 56. szám

Az 1945-ösök MOSTANÁBAN sdk újság­cikk, történet, emlék, esemény- közlés, rádióriport kap 20 éves jelzőt. Húsz év termésé­ből látunk filmet a moziban, televízióban, és előkerülnek az elmúlt két évtized slágered is. Történészek, közgazdászok, szociológusok írnak tanul­mányt és mondanak előadáso­kat. Húszévesekről jelennek meg méltatások. Az eltelt 20 évükről, ami semmi régihez nem hasonlítható, jövőjükről, ami ugyancsak semmiféle, ré­gebbi perspektívához nem le­het mérce. Kinyomtatódott rr háromszor 20 évesekről szóló sorozat is, akik 60 vagy közéi hatvan évesek, veterá­nok és bátor, szavaikkal nehe­zen '/issza adható, nagyszerű te eiket igyekezett megele­veníteni a cikkíró. Mindez nagyszerű és jóleső m "'epe lés. íme, mennyi lel­kesítő, nevelő, tanulságot, bá­torságot, és önbizalmat adó munka, harc, élettapasztalat és emlék áll készenlétben. Csak egy igazán kérek évfor­duló kell, és máris buzog a forrás mind a feledékenyebb Vállalták a legkülönfélébb munkát és megbízatást, nemr egyszer úgy, hogy a hozzáér­tést menetközben kellett meg­szerezniük. Közben repültek felettük az évek, olyan tem­póban, hogy nem tettek kü­lönbséget hétköznap és pihenő­nap, munkaidő és szabadidő között. Családi életük pedig naplójegyzetté vált, amit ön­maguk írtak. Cédulás üzenetek voltak az otthoni, konyhai asztalokon: „Itt a reggelid, de itt ne hagyd!” Cserélődött a cédula: „Finom volt az ebéd, amit vacsorának ettem. Kár, hogy hideg volt már!” És ráb­írta a feleség, másutt meg a férj hány és hány helyein ugyanerre a cédulára: „Gyere haza előbb!” Az igyekezet megvolt, de alapos okok miatt ritkán sikerüli Közben pedig nőttek a gyerekek és közülük sokan akkor néztek nagyol amikor előkerült a menyasz- szonyság és lánykérés az ott­hon négy fala között. Sóhaj­tottak egyet: ,J>e gyorsan mú­lik az idő ... r* Természetesen az idő más­ként is múlott. Egy, kettő, há­rom, négy év és a 45-ösök mellé csatlakoztak a többiek. Az induló magnak fokozato­örültek, «mftnr túljutottak agy-egy feladat nehezén, ami­kor egy célért megoldottak valamilyen problémát, és elsi­mították egy család, egy ember homlokáról a redőket. Arra is gondolhatnak, — ta­lán: Könnyű nekik, közel van­nak a tűzhöz. Ennek igaz az egyik oldala. Közel, de volt amikor önmagukat is megéget­ték. A saját sebeiket még be sem kötözték, de máris gyó­gyították a másokét, pedig az nem is volt annyira súlyos. A tűzközelség pedig furcsa ár­nyékot is vet többségüknél. Legkevesebbet önmaguk ügyei­vel törődtek. Ezreknek intéz­ték lakás, szociális, munkahe­lyi s más problémáit, közben pedig a maguk legszükségesebb dolgairól is megfeledkeztek. Megfeledkeztek? Nem is tö­rődtek vele! Százával lehetne tragikomikus példákat felso­rolni és, sajnos, szomorúakat is. Ezek is elmúltak már... Amikor az 1945-ösök elkezd­ték forradalmi munkájukat, korabeli résztvevőknek, mind a fiatalabbaknak. Ki is kell meríteni a csodálatos forrást, ha lehet teljesen, mert az évek szürkítenek, mossák az emlé­keket. Kell ez még az utőkor- -'t kell még venni öt, tíz, öt ven év múlva. ' • z év egy olyan gyorsfor- dulatú forradalmi átalakulás­ban ami nálunk végbement, történelmi időnek számít. Ha ez gv van, mert így van, ak­kor ennek nemcsak eszméjé­nek de törzsgárdájának kel­lett lennie. Kik ezek? A kérdést könnyű feltenni. A válasz is könnyű: húszéve­sek. Arra már nehezebb fele­le* «»+ adni, miféle húszévesek­ről van szó, honnan jöttek, mii tetteik? Az 1945-ös párttagok, kom­munisták jutottak eszembe a nagyon jelentős 20 éves jelzők ny omáin. \ kommunista párttagságnak ritkán van jubileuma. Az em­beriség legnagyobb ügyének katonái többségükben úgy kül­dik fftágúk mögé az éveket. hogy a következőre néznek. Közben észre sem veszik, hogy öt vagy tíz múlott-e el öszeadják a naptári többleteit, és újabb éveket vesznek a nvakujcba, mert a cél a min­den. Közben vannak kudar­cok. hibák? Az erő, a hit, leg­feljebb csak pilanatokna lan­kad ... 1965-öt fr naptárunk, A a negyvenötösök többségének eszébe se jut a saját húsz éve. Ha pecflg eszébe jut... ? — Kurtán-furcsám, őszülő haját hátrakotorja a tükör előtt. Van, aki levesed szemüvegét, és azt sóhajtja, hogy akkor még ilyesmi nem kellett A másik pedig hajas állapotú fénvképet kotor elő, és az uno­kákkal dicsekszik. Egyben azonban valamennyien egyfor­mák, mert a közlésre, hogy éppen húsz éve már, így szól­nak: „Lehet, hogy már húsz éve... ? Mintha tegnap lett volna.. Igén, húsz éve már.,. Va­lamennyi ük tudja, napra, érá­ra. percre, hogy hol és miért lépett a párt sorai közé. Első igazolványaik féltve őrzött ereklyék. KÉT ÉVTIZED elmúlott; fe­leltük szánté megállás nélküli munkával. Ott voltak a föld- ősz* ásnál, ők is bátorították az újgazdáit, hogy a földiesúr • *■ többé már vissza nem vehe­ti Szervezték és irányították p- üzemi és falusi rohajmmun- !m* Javítottak mozdonyt, la- . ' ' és iskoláit Széncsatát k^mieményeztek, harcoltak ke­ményen a reakció legkülönfé- V'ub aknamunkája ellen. Fa­lujárást vállaltak, gyűléséket tartottak, „aprópénzre” váltva a párt politikáját árasztották - bizakodást a bányában, gyár­ban, falun, hivatalban. Az üze­mi bizottságok derékhadai let­tek, ott voltak az államosítás­nál és a kezdeti győzelem tu­datával közölték a tőkéssel: „A gyár, a mostani pillanattól a dolgozóké!” Ott voltak min­denütt. ahol a munka neheze volt. Oda küldték őket, ahol időszakonként legjobban .szorí­tott a szólás-momdásos cipő. san könnyült a munkája, ter­he, gyorsult az előrehaladás. Még néhány év, és ők érnek el a jubileumhoz.:. Most kerek évforduló van és az 1945-ösökről van szó. Min­den nap látni őket és különben sem feltűnőek. Nagyobb részük semmit nem vesztett szakadat­lan akti vitásából. Egyik .igaz­gató, a másik párttitkár, a harmadik, és a többi, termelő­szövetkezeti elnök, államigaz­gatásban társadalmi szervnél, eredeti munkahelyén, bányá­ban, gyárban, hivatalban dol­gozik ugyanúgy, mint régen. Tele vannak élettapasztalattal, forradalmi emlékekkel és ren­díthetetlen ügyszeretettel. MA IS csodál ni valóan fia­talok, bárhol is látja őket az ember, bányában, gyárban, mezőgazdaságban, a kultúra vagy a tudomány területén. Csodálkozni valóan fiatal ve­teránok, mert higgyük ed, ha­zai körülmények között annak számíthatjuk őket, mégha 40 éven aluli is van közöttük. Törtónelxná különlegesség ez nálunk. Sokan diplomát sze­reztek sok fáradsággal, más­részük nagytekintélyű szak­embere lett munkaterületének diploma nédküL Sajnos, van­nak közöttük olyanok, akik fölött eljárt az idő. Óvják, ápolják egészségüket, küszköd­nek a szervezetet támadó be­tegséggel. Megint mások nyug­díjban vannak már, de az eszük, a szívük nem nyugszik. „Nincs maradásom” — indo­kolják állandó sürgésüket, és „nagyobb dolgok híján” társa­dalmi munkát szerveznék, háztömh-bizalmiságot vállal­nak, szülői munkaközösségben tevékenykednek, pedig jóllehet nagypapák és nagymamák. Se gítemek társadalmi ügyes-ba­jos problémák elintézésében, a lakóház békességének meg­teremtésében, parkőrzésiben és mindenütt, ahol járnak. Véle­ményt nyilvánítanak, újra és újra előhozzák a múltat, hogy a fiatalabbak, a náluknál ke­vésbé tapasztaltak jobban be­csüljék a jelent. Fájó, hogy kö­zülük több elvtársat el keüiett már kísérni utolsó útjára. Pe­dig mennyire ragaszkodtak az élethez. Nem elsősorban önma­guk miatt... Azt hiheti bárki, hogy ilyen hosszú ideig tartó, nehéz, bo­nyolult és szakadatlan munka közben ezek az elvtársak nem ismerték, vagy elfelej­tették értékelni az élet örö­meit. Az igaz, hogy kevesebb jutott nékik, mint az átlag­embernek, és sok mindenről le kelteti mondaniok, de örülni mindig tudtak, és tudnak ma is. Jobban, őszintébben, mint azok, akik sűrűn találkoznak az élet ilyen ajándékaival. Sok féle változatban láttam őket, amikor átadták magukat az élet apró örömeinek. Új ruha, új cipő, születésnapi megle­petés, egy jó vacsora, filléres alapon ulti és jó politizálás, évődés a társadalmi torzulá­sokon. Kívülállóknak talán furcsa, de legjobban akkor cuiiujwx iu.iici, •LCEnau’taii ooíőUr nősen életük céljául tűzték a szocializmusért a harcot, nem olyan világ voiit, mint ma. A történelemben még sohasem volt annyira a sír szélén a nemzet, mint akkor, és benne aaját életük, sorsuk is. 1945 Januárjában, februárjában, márciusában még hallatszott az ágyúk dörgése, és nem volt olyan nagyon biztos, hogy el­határozásukért, párttagságu­kért, mégha néhány hetes is volt csak, nem kell-e mene- külniök vagy életükkel fizet­niük. Aki átélte, tudja azt is, hogy milyen hallatlan mélysé­gű Volt a kilátá.Srfra.lanKág a „többé itt élet nem lesz” fel­fogás, az eleset tség. Mégis, mi késztette őket éle­tük döntő lépésére? Ezzel foglalkoztak már a tu­dat, a lélek nagy mérnökei is, de tovább nem jutottak annál, hogy újat, jobbat, nagysze­rűbbet akartak minden téren, mint a múlt volt Sikerült? Igén! fis ez válasznak elég is, mert ez a sava-borsa minden indítéknak, bármilyen pólus­ról indult Elég a válasz még- irikább, ha hozzátesszük, hogy csatlakoztak azokhoz, a még több harcot és szenvedést át­élt eivtársaikhoz az első órák­ban, hetekben, akik átélték az illegalitás nehéz éveit és a felszabadulás pillanatában áll­tak ismét nyíltan a nép élére. Ez volt a gerinc, ami új izorn- zatoi kapott, és ennek mozgá­sa, munkája, harca során fej­lődött ki a nagy erő: a párt EZÉRT IS emlékezni kell róluk, a 20 éves fordulón. Lehet hogy az elvtársak, miután elolvasták az eddigi gondolatokat, rosszallóan csó­válják a fejüket: „Műért kel­lett ezt megírni?!” Ilyeneket gondolnak: — Ne csináljunk rossz tré­fát! Miért kell különbséget tenni az 1945-ös és az 1965-ös párttag között? Mindegyik kommunista. Igaz! — Miféle spekuláció, hogy külön értéke van a 45-cs- nek? Nem kellett volna, mart talán akadnak, akik a párt­egységért aggódnak majd, kü­lönösen akikor, ha azt olvas­sák ki, hogy az MKP 1945-ös párttagjairól van szó. Aligha. Nemcsak a kommu­nista párt 1945-ös tagjairól íródott ez a cikk. Azokról vi­szont igen, akik ma is itt áll­nak a sorban. — Más nem jutott eszedbe a húszas számról, éppen ez? Az igazat megvallva, eszem­be jutott más is, azt is meg kell még írni, de legjobban éppen ez. Ezért írtam meg. Meg azért is Elvtársak, mert Ti még ennyit sem írtok meg. Inkább elvégeztek ezernyi munkát, csak ne kelljen ön­magátokról beszélni. HASZON JÓZSEF j Még egyszer a Trubadúrról A Verdi fiatal korszakát lezáró és századunk ele­jén verklizenének lefo­kozott telivér dalmű operis- táink kilencedik bemutatója­ként érkezett meg Pécsre 1961 tavaszán. Ez év januárjában felújították, s azóta újabb si­kersorozatot arat mind hely­ben, mind tájelőadásokon, sőt alkalmat nyújtott a Pécs— Eszék között megindult ope- re-csereforgalom rajtjára is. A tragikus kimenetelű test­vérharc egyszerűen meghang­szerelt zenéje semmi különö­sebb harmóniai érdekességet nem tartalmaz, olyan érte­lemben, mint ahogy például a késő-romantika nagymestere, Richard Strauss elárasztja hallgatóit vagy maga az ősz Verdi két Shakespeare—Boito operájában teszi. Mi hát a va­ré zsosan vonzó ereje Manrico és Lima komor történetének, hogy mintegy 40 000 előadás után is szerte az öt világrész­ben változatlanul hódít? A nagyszerűen énekelhető szóla­mok összecsendülése, és az első dobpergéstől Azucena magas b-jédg megáradt folyamként hömpölygő dallam gazdagsága teszi hódítóvá. Nyolc — han­gokban gyönyörűen megfestett — zsánerkép tárlata ez az ope­ra, amely ma is változatlan hatóerővel hallható közelség­be hozza a szabadságért küzdő Verdi szíve dobbanását Mindig tanulságos, ha egy hang szerinti alapossággal is­mert mű többféle előadásából egybevetjük és összehasonlít­juk, ki mit domborít ki ugyan­abból a partitúrából. Örömmel üdvözöltük kitűnő délszláv vendégeinket, örül­tünk, hogy itt helyben, élő valóságban élvezhettük kiilfölL- di művészek telj esi tméhyót. Pécs rangosságának növekedé­sét látjuk abban a jelenségben, hogy most már az operaszín­padra is ellátogatnak külföldi művészek. Érdekesen, bár kis­sé szokatlanul hatott olasz operát délszláv nyelven hall­gatnunk; általában az anya- nyelvre fordítást nem viszik ki túl az országhatáron. Kedves vendégeink érthető módon tel­jesen felszabadultan csak az egymás közötti jelenetekben szerepeltek, ezekben a jelene­tekben odahaza érezték magu­kat. Nagyszerű megjelenésű, világfias Manrico-juk fiatalos hevülete, oratórikusan fensé­ges, kitűnő énektechnikájú Leonorá-juk és a megjelenés­ben nem, de hangban kiváló Azucena-juk szívünkbe férkő­zött. Kissé aggódunk ifjú te- noristájukért, vajon megszer- zá-e az opera-főszerepek éne­kelése közben — tehát menet közben — technikája tökélete­sítését, amely a teherbírás alapja. Karmesterük rendkívül biz­toskezű. igazi operaka rmester. Mozdulataiban kifejeződő kí­vánságait énekeseink és zene­karunk szívesen teljesítette Egy kiadós próba kellet volna még a jobb összeszokáshoz Tempóvételeit helyenként el­sietettnek éreztük, ez az opera 10—15 perccel hosszabb mű. A tempónak felső határt szab a témák kantilénás kivitelezési lehetősége és a szöveg érthető tagolhatósága. Magyar kar­mestereink bebizonyítják, hogy a lassúbb tempó vétel nem un­tató, hanem gyönyörködtető. Branka Gatte, Slaviea Pfaf- lvas, Mariján Brucic, Dragu­tin Savin: mennyi nagyszerű muzsikus! Itt élnek, tőlünk légvonalban alig 90 kilométer­nyire, s ugyanúgy nem ismer­jük őket, mdnt ők minket. Ezt a természetellenes helyzetet enyhíti a két színház között létrejött megállapodás, amely teljes opera-cseréket is kilá­tásba helyez, s amelyhez ha­sonlóan remélhetőleg más szín­házakkal is megteremtődik a színházközáség! M agunkról szerényen, de határozottan megálla­píthatjuk, hogy nem maradunk vendégeink mögött. A február 24-1 s a további elő­adásokon Ilié* Sva Leonora szerepében kimagaslott. Gálié felfogásával egybehangzóan ő is a külsőségek leegyszerűsíté­sére törekszik, • feladatából mind többet helyez át a hall­ható részre. így helyes, mert komoly operáiban elképzelhe­tetlen az operettek szuibrett- primadonnáinak túl élénk já­téka. A darab kulcshelyzet- szerepében, a szintén rendkí­vül igényes drámai mezzo Azu- cena-ban Pécsváry Gabriella további fejlődésének voltunk tanúi. Míg Pfaf-Ivas Azucena- ja inkább az élet küzdelmed­ben elfáradt öregasszony ke- sergése, a démonikus Pécsváry beleviszi szerepébe a meghib- banósig fokozódó eszelősséget, hiszen rögeszméje az opera mottója: „Ó, állj bosszút!” Maszkja szerint a még mindig szép cigányasszony Mamrico- nafc inkább húga lehetne, hogysam édesanyja. Férfiéne­keseink kitűnő teljesítménye kétszeres érdem, mert a légző- és hangszervre húzódó influ­enzával viaskodva léptek fel. A címszerepben fellépő Wág- ner József mind énekben, mind játékban egyöntetű, stí­lusos tolmácsoló, ugyanezt mondhatjuk ellenlábas testvé­réről, Bolla Tiborról és a pa­lotaőrség öreg parancsnokáról, Berczeli Tiborról. Ferrando- jának különösen örültünk; a közönséges Zsupán, a számára tűlmagas Petúr, a társalgó Schaumard, az agyankomédlá- zott Bartolo után végre kapott egy mutatós basszbariton sze­repet, amelyben újra felfedez­tük, milyen melegen zengő ez a hang, ha rászabott szerep­ben szólaltathatja meg! A ki­sebb szerepekben Csida Gi­zella, Bonnet Kálmán, Kani­zsai László és Szendrödi Ede lépett fel értékes mozzanat­ként. A két ifjúsági előadás köziül a március 5-it tekintettük meg. Szereposztásé érdekessége, hogy Azucena-t az énekkar egyik értékes tagja. Crida Gizella alakította. Az eddig drámai szopránként nyilvántartott énekesnő ebben a szerepben visszakanyarodik eredeti mez­zoszoprán hangjához. Első nagy szólószerepe Azucena; meglepő azonosuló képesség találkozik benne érdekes színezetű hang­gal. Nem másolja elődjeit, ő egy harmadik fajta Aaicena-t ábrázol a törődött, majd a za­vart elméjű után; a szomorú, szenvedő anyát Luna grófot a ritkán megszólaló Fodor Pál énekelte. Nagyértékű teljesít­mény volt. Inez szerepében újra Nagy Józsát hallottuk. A melódiák megmámorosí­tották énekeseinket Néhány nehezebb futam és ékítmény kivételével szólamaikat ponto­san kivetítették, és szépen ívelték a frázisokat. Számos szép félerős frázist hallottunk, és őszinte igyekezetei az egyen lobes halkításra. Tudatosan vi­gyáznak a jó szövegmondásra, ami a színpadi fellépés moz­gása—játéka közben külön ér­dem. Érthető szöveg — érthető cselekményt eredményez,. és így túl az esztétikai élvezeten, az előadás értékét növeli; Megőrződik énekeseinkéin dr D6ry Miklós szóló-asszisztens gondos csiszolómunkája. Mint az előadások karmestere: pél­damutató az aprólékos kidol­gozás, a helyes tempóérzék, a zenekari takaró vékonyttása. és a színpaddal való állandó törődés erényedben. Kitűnő munkatársa Károly Róbert karigazgató, aki a tagságában számottevően átalakult és meg­nagyobbodott énekkar betaní­tásával érdemel őszinte dicsé­retet A zenekar — mdnt mindig — kiváló, úgyszintén a képző­művészeti rész; talán csak a megvilágítást sokalljuk. mert nem szükséges a főhős arcát minden esetben megkeresni és fényárba borítani. A rendezést Téri Tibor végezte. Dr. Németh Antal rendezését to­vábbfejleszti az ízléses natu­ralista keretben. Rendezői el­gondolásai előadásról előadás­ra érnek. így például az apáca­jelenet állóképszerűsége csök­kent, a Miserere — a műnek zened szerkesztés szempontjá­ból csúcspontja — zsongóbbá, egybeolvadóbbá vált s a las­súbb tempóvétel következté­ben daliam! jellege nem módo­sult végül a finálé kifejtése tragikumban növekedett. Az operarészleg több próbát ér­demelne, mert Pécsett már nem szabad előfordulnia into­nálási bizonytalanságoknak és olyan zökkenőknek, mint egy­némely füles rézfúvó-indítás. a trombita belépése a timpari harmadik pergésében, a Mág­lyadal visszatérésében a porta­mento igen vagy nem kérdése. trubadúr” színházunk legjobb produkciói közé tar­tozik. Ezért kétszeresen fáj­dalmas a pécsi közönség sznob­sága: az eszékies előadásra játszva kelt ed minden légy, a hazai előadásokra megmarad a fele. Veres Endre 0 Hunyadi István OCészülő, s zép atii/a.uHj Meg ne karcoljátok meg ne égessétek tüske-szárnyú hóplhék. Gyűlő fényfüzérek meg ne igézzétek, csillogástok hiszi még; Részegedbe lépdel kamaszlány hevével elrántja a messzeség. Közeiét kerülje vásott suhanc füttye, tőrös, mérgezett szava. Gtját ne álljatok vad reflektorlángok hivójel, autóduda, Mint a nyíl repüljön keljen át a tűzön meg ne sértse ostora. Ez a ködgoinolygás rossz varázslat, rontás, megvakít a hófehér. Piszokszürkét, barnát >zálai bevarrják. (letykén dudórász a kéj. Ajtó nyílik sarkig, térde megbicsaklik, kiáltása el sem ér! Szárnyak körbefognak verdesnek, csapódnak, téged, téged keresnek! A fiókok folyvást hallják ezt a hívást ha fészkükből kiesnek, Gyászköreit rójja anyamadár ríva s szólongat elveszettet. Harapós szél óvjon mint a jó komondor íltse éles fogsorát; Tükrös jég segítsen lányság elkerítsen, tiltson: eddig, ne tovább! Nézzetek rá: gyermek; Fészek-öle sejtett bimbózó, szép anyaság!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents