Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-07 / 56. szám
A szocialista realizmusról A Társadalmi Szemle februári számában közölte az MSZMP KB mellett működő Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmányát a szocialista realizmus kérdéséről. A bevezető megemlíti: a tanulmány az éveik óta folytatott viták eddigi eredményeit rögzíti, s emellett további vitára kívánja ösztönözni az esztétákat, Irodalmárokat, kultúrpolitiku- sokat és művészeket, hogy a kommunista művészetelmélet eme legfontosabb kategóriájának tisztázására irányuló együttes erőfeszítésük elősegítése művészetünk és kultúránk még eredményesebb fejlődését. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a terjedelmes írás főbb szempontjait. 1932-ben a szovjet párt feloszlatta a proletár irodalmi szervezeteket b a szektás, proiekultos gyengeségek elhárításával egyidejűleg a szovjet irodalom fellendülésének új korszaka kezdődött. Ebben . az időben fogalmazták meg először a szocialista realizmus fogalmát. E meghatározás szerint: „A szocialista realizmus, mely alapvető módszere a szovjet szépirodalomnak és írói-almi kritikának, a művésztől megköveteli, hogy a ■valóságot forradalmi fejlődésében, igaz, történelmileg konkrét módon ábrázolja, dmellett a valóság művészi ábrázolásának igaz voltát és Történeti konkrétságát egybe kell kapcsolni a dolgozók szó. cialista szellemű eszmei átalakításának és nevelésének feladatával.''’ A későbbiekben ezt a helyes és a művészetek fejlődését ösztönző elvet dogmatikus és revizionista torzítások befolyásolták. A dogma- tizmus a valóság gazdag és művészi ábrázolása helyett a merev sémák szerinti illusztrálás felé szorította az irodalmat. a revizíonizmus pedig 'kétségbevonta ■ a pártirányítás elvi jogosultságát, nem ismerte el a pártosságot a művészetben, hanem az ösztömös- séget hirdette. Bár a marxista esztétika igen - fontos vívmányai fűződnek Lukács György nevéhez, mégis munkásságának egyes eieniei mind a dogmatikus, mind a revizionista torzításokhoz hozzájárultak s nem segítették ösztönzően az új vívmányok között a szocialista irodaimat. Lukács elméletének helyes alaptétele a lenini visszatükröződést elmélet alkalmazása a művészetben. Ennek lényege az, hogy a realista művészet a valóságot híven a maga összetettségében, teljességében, „intenzív totalitásában” tükrözi. E művészet a valóságot érzékletes konkrétsággal fejezi ki az egyedi és az általános dialektikáját önmagában egyesítő különös segítségével. De ez az esztétikád felfogás a visszatükröződés filozófiai elvét túl közvetlenül vitte át a művészetbe, s hajlamos volt arra, hogy valamely meghatározott, egyedül helyesnek vöt formát, stílusrendszert is egyedüliként érvényesnek nyilvánítson. Ez a stíluseszmény — számára — a gyakorlatban a múlt századi polgári regény volt. s ehhez képest egy-két alkotó kivételével a későbbi fejlődés — szerinte — hanyatlásnak, dekadenciának minősült. Ez az esztétikai iskola elhanyagolta a világnézet fontos szerepét, a pártosság elvét. lényegében tehát a polgári izlés és szemlélet húzódott meg mögötte, demokráciafogalmának az irodalomban és művészetben a „nagyrealizmus” kategóriája felelt meg. Így ez a felfogás alkalmatlanná vált arra, hogy vele a huszadik századi művészetnek a múlt századitól lényegesen eltérő szocialista és polgári jellegzetességeit megfele. lóén értelmezhessük.. A mai vitákban a realizmust és a szocialista realizmust illetően különböző marxista, vagy marxista indíttatású nézetek alakultak ki. Roger Garaudy francia és Emst Fischer osztrák esztéták hajlanak arra, hogy a világirodalom minden jelentős alkotóját besorolják a realizmus körébe. A korábbi dogmatikus felfogás sok jelentős nem. realista művészt elhatárolt onnan, mivel a realizmus fogalmát azonossá tette a művészi értékkel, sőt etikai tartalommal is megtöltötte azt A realizmus „parttalanná” válása azonban semmitmondóvá tenné a művészi realizmus fogalmát, sok végletesen absztrakt és eszmeileg dekadens, pesszimista műveit is bevonna ide, ezért végeredményben elfogadhatatlan. Mindazonáltal a „parttalan realizmus” képviselőinek érdemük, hogy — habár túlzottan is —, de hangsúlyt adtak az eddig némiképpen elhanyagolt sajátos, ság: a művészi aktivitás, az alkotói teremtőkészség gazdag tartalmainak. Egy másik jellegzetes álláspont a vitában. az, amely Lukács nagy realizmus-elméletének nyomában jár, azzal a lényeges különbséggel, hogy igyekszik magát elhatárolni mindazoktól az elméleti . torzításoktól, amelyek Lukácsnak a XIX. századi irodalomra korlátozott szemléletéből fakadtak. Ez a felfogás kritikailag értékeli és elismeri a huszadik századi szocialista avantgarde legjobb vívmányait is. Egy harmadik felfogás, a realizmust nem módszerként, hanem stílus- kategóriaként értékeli, felismervén, hogy egy-egy kor azonos stílusán belül különböző művészi felfogások, törekvések, . helyezkedhetnek el. A Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmánya a ter vábbiakban, a történeti és elméleti kérdések áttekintése után a szocialista realizmus általános problematikáját tárgyalja. Megállapítja, hogy a szocialista művészet az első, amely tudományos világnézetre a marxizmus—leninizmusra támaszkodva fejlődik, tudatossága abból ered, hogy szorosan összefonódik a forradalmi munkásmozgalom fejlődésével. Inén ered pártossága is. és humanizmusának újszerűsége, hiszen most vált első ízben igazán lehetségessé az ember teljes szabadsága, harmonikus kibontakozása. A tudományos világnézet alapján értelmezhető helyesen a pártosság a munkásosztály történetileg objektiven kifejeződő érdekei nek felismerése, ez egyben t valóság helyes művészi visz- szatükröződésének, a realizmusnak is kulcsa. A szocialista művészet nem nélkülözhet, a pártirányítást, amely elsősorban eszmei befolyásolás jelent, amely nem egyéb, mim a nép, a társadalom s a szocialista építés művészi szükségleteinek megfogalmazása közvetlen kifejezésre juttatás® valamint az eszmei-ideológia bírálat kötelezettségének teljesítése. A tanulmány fellép ‘ politikai és a művészi ér kelés vulgáris összekeverése ellen. Míg a politika az ember sokoldalú létét a természeti és társadalmi mozgásformák legalapvetőbb törvényszerűségeinek összefüggései-# ben fogja fel, addig a művészet sajátosságai révén képes, arra, hogy konkrétan, részle-; tezően és személyes jelleggel, egyidejűleg, egységben ragadjon meg tipikus jelenségeket s igy érzékletesen tárjon fel: lényeges összefüggéseket. Ez azt is jelenti, hogy a művészet nem tölthet be társadalomirányító vezető szerepet,1 de ugyanakkor az irodalom nem alkalmas arra sem, hogy a napi politikai kérdéseket közvetlenül visszatükrözze, azokat illusztrálja. A szocialista realizmus a szocialista- társadalom fejlődő, alakuló valóságának művészi tükrözése, ebben rejlik optimizmusa, ezért idegen tőle a polgári irodalom szorongása, a pesszimista, dekadens hangulatok és a perspektívátlan- ság. Rámutat a negatív jelenségekre, megőrzi a korábbi realizmus' kritikai jellegiét is, de egyben meg is haladja azt, hiszen az objektív valóság mélyebb összefüggéseit, tartós törvényszerűségeit ragad meg. Ugyanakkor szerepe nem korlátozódik kizárólag a szorosabb értelemben vett visz. szatükrözésre, ellenben egyszerre érvényesül benne a megismerő és az íród szubjektumot kifejező funkció. Korunkban a szocialista realizmus fontos jellemzői: az adott életanyag mély és teljes ábrázolása, az intenzív totalitásra való törekvés, a konkrétság, az értelmetlenül túlhajtott absztrakciótól való tartózkodás, a változás, a fej- lődés iránti különös érzékenység, a múlt visszahúzó erőinek a bírálata, az új társadalom új embere arculatának megrajzolása. A szocialista realizmus nem kerüli meg az életben jelentkező konfliktusokat, mert társadalmilag, emberileg és művészetileg csak a kiküzdött, megszenvedett távlatnak van hitele és csak a távlat össizefüggé- seiben válhat a harc, ha esetenként mégoly tragikus is, emberileg, művészileg értékessé. A tanulmány- befejező részében az irodalom, a művészetek magasrendű nevelő hatásáról szól. a szocialista irodalom és a tömegek kapcsolatáról, a művészet demokratizmusáról, a gondolati és formai igényességről és ugyanakkor a formalizmus elkerülésének szükségességéről. Megjelöli a további kutatások távlatait is, így pl. a pozitív hős, a forradalmi romantika iogalimainak történetileg helyes értelmezését, a művészetek-nemzeti és nemzetközi sajátosságainak figyelembevételét, az egyes művészeti ágak, sőt műfajok különleges problematikájának kidolgozását szorgalmazza. Sürgetően szükséges az is, hogy az elmúlt évtizedek, századunk művészi itatásainak elemzése során az esztéták meghatározzák azokat a törvényszerűségeket, amelyek a szocializmus felépítése korszakának realizmusára jellemzőek L U Beállított hozzám egy kiül. döttség. Csupa komoly elem, az Alkotmány-utcai iskola VI. B. osztály tanulóinak egy őrse ... Feladatúnk Pécs táros könyvtárügyének felderítése. A jelenlegi állapota és természetesen a jövendője. Hogy miért ez? Nem tudom. Oknyomoztam, de nem jutottam messzire. Vagy Tamara néni keze nyúlt közbe, vagy van benne valami san- daság. Ugyanis az apróbb fiam is idejár és talán a saját tekintélyét is vélte erősíteni, nem tudom. Az utókor majd kideríti, hogy a kettő közül melyik a döntőbb. Mindenesetre beállítottak heten. Hét komoly, a tudomány iránt lelkesülő férfiú. Én úgy fogadom őket, mint a bizottságokat szokás. Komolyan és némileg nagyképűen. — Uraim, parancsoljanak velem! Először is foglaljanak helyet, a kabátjaikat pedig rakják le a fogasra. A bizottság lerakja a kabátját és bemutatkozik. — Talán tetszik rám emlékezni, Bágyi Sándor vagyok. (En még mint Sanyira emlékeztem, de komoly ügyben Sanyi nincs.) — Degrell Tormás. Valamennyien . bemutatkozunk és helyet foglalunk. Ez ugyan némi nehézséggel járt, mert hely csak öt van és bizottsági tag hét. A gond AZ ÉV LEQJOBB KÉPE... A Mecseki Fotoklub életében megint eltelt egy év. Az elmúlt év nem regisztrált rendkívüli művészeti eseményt, de ismét sok értékes fotóval gyarapította, öregbítette hírnevét. A korábbi évek merész ívű fellendülése megteremtette a klub modern esztétikai elvei, nek bázisát, amely az egész magyar fotoéletben egészsége- erjedést indított el. Később ezt a pezsgő fotokultúrát az elfáradás látszata követte, — ez alatt azonban az „alapító” lelkes fotósok, a klub vezetőségi tagjaiként szervezve,- oktatva új gárdát neveltek. — Ma már az „újak”, képeivel találkozunk a klub pályázatain, a Kossuth Lajos utcában a klub-híradó kirakatában, s az új klubtagok képei is megjelennek a rangot adó kiállítási falakon. Az év legjobb, képe pályázat mérföldkő a klub életében, amely egy jó program és Izgalmas esemény élményén túl arra is • alkalmat ad, hogy lemérjük munkáját, felfedjük képekben megvalósuló szemléletét. A kiubpáiyázat alapja a negyedévi kétheti keppalyázat. A beadott képekből nyilvános zsűrizéssel választják ki a díjazásra méltókat, s kiemelik a klub művészeti színvonalát és felfogását tükröző íocokat a klubaibum számára. Ezek aztan a tagság szavazatával jutának a klubalbumba. Az így összegyűlt, tehát válogatott anyag vesz részt aíz év legjobbjai versengésén. A február 26-i klubesten Halász Aladár főtitkár. Halász Rezső ügyvezető-elnök, dr. Oppe Sándor elnök és Tillai Ernő, a művészeti, bizottság elnöke bírálták a tavalyi anyagot, s végül három képben állapodtak meg, amelyeket 1964 legjobb képének rangja illet, — s még négyet emeltek ki. Tillai Ernő indokolta a döntési, s értékelte a pályázatot. A képek jellemző határozottsággal mutatják a klubon belül kialakult korszerű látásmódot, s méltón képviselik 1964 fotóművésze tét. Az is figyelemre méltó, hogy a klub céltudatos törekvései eredményeképpen a képek szerzőinek fele éppen az újabb klubtagokból adódik. A három „első” kép köznapi témájú, szinte mindenütt fellelhető, lefényképezhe. tő, s megoldásában sem élt formai különlegeséggel, technikai bravúrral, — a tartalom és forma magasrendű összhangja teszi igazán korszerűvé. Tóth Károly falusi portréiét műit vasárnapi számunkban mutattuk be olvá- sóinknak; egyszerű, az „arany- metszés” szabályát követő kompozíciója tiszta, a klasz- szikus értelemben vett képi értékei kifejező mondanivalóval párosulnak. Dob szay Jenő fotójának varázsa a kompozíció természetessége mellett, annak formai értékeiben rejlik. Az egy. másba metsződő figurák játéka a hordó elipszisébe fűzve a formák kapcsolatát, a Dohárak vonala ritmikáját, s :erbe helyezése művészi egyéb.; Mvát adja. A háttér puha. nagy sötét felületéből az üvegek éles, sokszögűén tört csiUncása fotografikus .eszközökkel yés- tóies kontrasztot kölcsönöz. Dr. Szász János latoja ismét emberábrázolás. Mon- rlpnivalóiát a tárgyaknak az emberhez való viszonya, a modem képfelépítés hordozza: egyrészt a sötét forrnák egymást keresztező motívumában, — amelyeknek súlyát lazítja fél a középajtó rombusza, s a részletek motiválása a lépcsőn, — és a képosztás legvilágosabb, de széli mezejében a tulajdonképpeni fő* téma: az özvegy. Ezt a tartalmi-formai hangulatot hangsúlyozza a fényt, árnyékot nélkülöző világítás bágyadt, szomorkás tónusa Varga tíy. Dr Szász János: A sors Pécs könyvtárügye és a VI. B azonban megszűnik, mert a másik szobából átkerült két szék és a bizottság összes tagjai helyei, foglalnak velem szemben. En az íróasztalnál ülök, részben, hogy óvjam a tekintélyem, részben mert máshol nincs hely. — Uraim parancsoljanak! — Azt szeretnénk kérdezni, — mondja tisztelettel a bizottság egyik tagja, — hogy Pécs könyvtárügye hogyan áll? Magamba roskadok és töprengek Pécs könyvtár-ügy én, ami számomra is rejtély és küszködök a megfogalmazan- dókkal. Már-már megtalálom a helyes szöveget, amikor megdöbbentő merénylet áldozatává válók. Bedugja fejét az ajtón Marika néni és á következő, egyáltalában nem tudományos kijelentésre ragadtatja el magát: — Srácok nem akartok teherautóval kimenni Vasasra, könyvtárnyitásra ? Megdöbbenve nézem a tekintélyrombolást! Itt van egy küldöttség. A lehelő legkomolyabb ügyben, és akkor bedugja "ty Marika néni a fejét az ajtón és a teljes kul- túr-bizottságot lesrácozza. Várom, hogy a bizottság megmerevedik, úgy viselkedik, mint egy komoly művelődési-küldöttséghez illik és kikéri magának ezt az elbánást. Ezzel szemben mi történt! Óriási üvöltés és a bizottság feloszlott. A továbbiakban Pécs város könyvtár-ügye teljesen háttérbe szorult és hét srác hordja a székeket a te- hertaxira, azután valamennyien belegyömöszölődtek és itt. hagytak engem a legnagyobb válságban. A továbbiakat már csak a krónikás mondhatja el. A bizottság ez alatt a kultúr-út alatt parázs hólabda csatába bonyolódott, azután egyfolytában üvöltöztek, ineghemper- gették egymást a hóban megismerkedtek egy kerekes kút- tal, hóembert építettek, majd megtekintették a könyvtárat, ahova az ütközet hevében egy hólabdát is bevágtak. Az viszont kétségtelen, hogy amikor visszajöttek, ismét a régi bizottság ült velem szemben. A hajuk lényegesen bor- zasabb volt, a sapkájuk csáléra állt, de valamennyit eltöltötte a vágy, hogy minél bővebbet tudjon meg Pécs jelenlegi könyvtár állapotáról és a könyvtárügy várható fejleményeiről. És én ott ültem velük szemben és fájt a szívem, mert ez az átkozott komolyságom megakadályozott (tóban, hogy nem kuporodtam velük a tehertaxiban, nem a: én sapkám veszett el, szóval nem viselkedtem úgy, ahogy az egy komoly bizottsághoz illik Ezzel szemben ott ültem, mint egy lüké, aktákat tettem rendbe, aláírtam és diktáltam, szóval úgy viselkedtem, mint egy felnőtt. Közben még ki is húztam a lutrit, mert életem párjának jelentettem az esetet, akinálc sajnos nem a bizottság e'züllése ellen volt kifogása, hanem ellenem, akinek töbo esze lehetett volna, mert mi történik, ha a nyitott teher- taxin a bizottság prüszkölni fog és ennek én leszek az oka? Pedig ő is tudhatta tolna, hogy egy bizottságot, egy komoly kulturális bizottságot, lí éves korában semmi baj nem érhet! És nyilván arról is elfeledkezett, hogy ennyi idős korában nem a Ha hanem 5 lett volna ennek • ’'izottság- nalc °gyik tagja. SZÖLLöS V K U ... ,N
