Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-28 / 74. szám

GYENIS JÓZSEF:

A

z intéző törött bordával fekszik az ágyban. A parancskiadást is kénytelen a hálószobájában tartani. Mikor a gazdasági ügyeket megbeszélték odaszólt Tóthnak.

— Hívja be Csányi legnagyobb fiát.

Míg Tóth odajár, az intéző elmereng és Katii látja maga előtt. Mintha valami különös italt kóstolt volna meg azzal az egy lopott csókkal, melynek csak éppen az ízét érezte, de kortyolni nem ért rá belőle, annál iobban vágyik utána. Megtehetné, hogy elzavarja őket. de akkor a lány is kicsúszik a kezéből. A két gyerek jó munkás, a lány is dolgozik, ha kell. az anyjuk is. Jobban jár, ha megtartja őket.

Csányiék szomorúan ülnek a szobában. A beteg Gyurka, anyja kezét fogja.

— Ede anyám, ugye megjön édesapám?

— Meg-meg, kisfiam, csak nem tudom mikor.

Kati a kis széken ül és csendesen mondja. — Én vagyok az oka mindennek. Jobb lelt volna, ha nem megyek napszámba.

— Ne emészd magad lányom — vigasztalja az anyja, aki maga is elég nagy gondban van. ,

Hajon tanulna, de elbújnak előle a betűk. Mint az ablaküvegre rakódott pára, valami úgy homályosítja el a látását un- taian.

'ríme, meg Mihály az anyjukat figyelik. Most neki kell ki találni valamit. Az most a családfő. A cselédember szava szent és engedelmességgel tartozik neki a fia akkor i . ha ugyanannyit keres mint az apja, mert konvenciót kap. Az apa távollétében ez a jog a feleségre száll, legalább is ott, al'o) a gyerekek tisztelik anyjukat, Csányi- né nem is lett volna méltó az urához, ha ezt nem kapta volna meg a gyerekeitől. A nyomasztó csendben tisztán csattan a ki- linemikor rájuk nyitja Tóth, az ajtót.

— Imre, itthon vagy? — hunyorog a gyenge világításban — gyere be tüstént az intézőhöz.

— Édesanyám, menjek?

— Menj fiam, csak tartsd a Szádat, a kezedet meg kötözd lé. Nem érdemes tetézni a bajt.

Néz utánuk az ajtóból. Csak Tóth csizmája szára fénylik, amipt lógatja lába melleit a lámpát.

— Jó estét kívánok — köszön Imre. Akármilyen nehezére esik is, most oldalra lordul az intéző. Szemügyre veszi a fiút. Izmos, derék legény. Tudja, hogy Imrének ■ hívják, de azért megkérdezi:

■'»b — Mi a neved?

— Csányi Imre.

— Te vagy a legnagyobb fiú?

— Igenis intéző úr.

— Hány éves vagy?

— Huszadikba.

— Hát. idefigyelj. Apád csúnyán elbánt velem Megérdemelnétek, hogy kihordassa- lak bennőtöket a pusztából. De én nem teszem. Tél jön. Lakást se igen kapnátok. A nád meg majd megtanulja, mi a tisztesség. aztán hazajön. Te eddig napszámba do1 gőz tál ugye?

— Igenis intéző úr! — válaszol készséggé' Imre, de sehogy sem érti a nagylelkűségé:. Mégis, valami megkönnyebbülést érez, mert a pillanatnyi veszély elhárult fejük

fölül.

— Holnaptól kezdve átveszed apád lovait és megkapod a konvencióját. Remélem, megbecsülöd magadat és nem lesz rád panasz?

Imre, még akkor sem akarta elhinni, mikor haza felé ment Tóth mellett, hogy ez igaz.

— Ördögöd van, te gyerek — mondta Tóth. — A fene se tud eligazodni az urak eszejárá tón.

Míg Imre otthon beszámol a találkozásról Tóth végigjárja a lakásokat és bezörget.

— Reggel mérés, hatkor a magtárhoz

a zsákokkal.

És a puszta készülődik a nagy napra, ami csalt négyszer van minden esztendőben. Három hónapra megkapja az alamizsnát.

* * *

C

sányinak az úton bőven maradt ideje a tűnődésre. Mikor elindultak, még úgy érezte, hogy az ő igazsága olyan erős, hogy nem lehet bántó- tíása. Ez az, igazság most se kevesebb, de valami motoszkál a fejében. Hogyan is mondta az őrmester: ..Éppen ilyen kemény gyerekekre van szükség most a fronton, egy maga egész század oroszt meg tud állítani”. Ez az, ami nyugtalanítja. Most menjen valami büntetőszázaddal ki a frontra. Még em lékezett rá, hogy szedték össze április, májusban a zsidókat és azóta nyomuk veszett. Ki tudja, 6 is merre kerül, ha tétlenül várja a holnapol, meg a holnapután! Igaz Mol- . nárnak megígérte, hogy békével marad, csakhogy akkor még nem ért rá mindent átsc-ori-ini M»s aztán az úton úgyse igen U^rhat meg tőlük.

Furcsa dolog az elmélkedés. Alig ért oda, hogy az úton úgysem tehet 'emmit, miko már meg is érlelődött benne a szökés gondolata. Körülötte áthatolhatatlan sötét. Fölöttük a csillagos ég, és a sötétben a betakart mező. A nappal kicsi bokrai most meg nőnek, minden, minden inti, hívja mot csak most tudsz megugrató. Hátul az ülés- kosárban ül a két csendőr. Jobbról Molnár hátamögött Fekete, mellette Péter tartja a gyeplőt, talán bóbiskol is, mert nagyokat billen, majd lelöki a deszkáról. Csak tudná becsapni őket.

Mintha a csendőr megérezné, hogy a fogoly valamiben töri a fejét, odaszól a ko c siónak.

— Nem mehetnénk gyorsabbon? ügy mászunk, mint a tetű.

Szóval, ébren vannak. Ölében keresztbe fekszik a télikabátja. Hátraszól a csendőrökhöz, hadd lássák, hogy ő sem alsók.

— Őrmester úr, fölhúzhatom a kabátomat?

— Vegye csak — hallja, Molnár hangját.

Föláll és magára húzza a kabátot, aztán

nyugodtan visszaül a deszkára. Mé§ igazgatja magán és mocorog Péter mellett, aki éppen most csapott a lovaik közé, Molnár biztatóéra. Éjjel a ló nem annyira látja, mint érzi az utat. Más ez itt, mint a köves út. A kerék helyenként árkot ás és a két nyom között bakhát keletkezik. Éppen most érnek be a száraz erdő közé. Az út itt a legrosszabb. A múlt télen ugyan kétoldalt harminc-harminc méter szélességben kiirtották az erdőt és mély árkot ástak a víz elvezetésére. Azért az út még nem javult meg egészen.

Csányi, mielőtt végleg elhelyezkedne az ülésdeszkán, a kabátfölhúzás ürügyével odanyúl a gyeplőhöz és meghúzza a bal szárát. Közben, hogy Péter figyelmét fölhívja magára, gyengén bokán rúgja. Csak ér'ené meg a szándékát, de megkönnyítené a dolgát. És Péter érti, C°ányi mit akar. Sokszor kellett az urak hátamögött jelbeszéddel megérteni egymást. . Megcsapkodja új na a lovakat, most éppen a baloldalon járnak az árok közelében. Még káromkodik is az ostorozáshoz.

— Az istenedet nem tudod merre van az út?

Mire befejezi a mondatot, megrántja balra a gyeplőt és az el tókerék már az árok fölött jár a levegőben. A baloldali ló lába kalimpál egyet, mikor nem talál patája alatt földet és magával rántja párját is kocsistól. miközben rémült nyerítése visszhangzik keresztül az erdőn.

Csányi, készen várta a felborul árt, Péterrel együtt. Elrugaszkodtak a kocsidé z- káról és az árok túlsó oldalán hasravá- gódva elterültek. Szeretné megölelni, megcsókolni Pétert és valamit üzenni is haza a Családnak, de búcsúzkodásra nincs idő.

— Marha, maga mégnúlt? Le.sukafom. maga gazember. Csányi, hé, Csányi merre van? — ordít Molnár, az árok fenekén.

Csányi, már az irtás sűrűjében törtet előre, még pár lépés és beveszi magát a szálerdőbe. Bolond lenne, ha felelne a kiáltozásra.

Péter nem válaszol a csendőr fenyegetésére. Nyög kegyetlenül és minden figyelmét a lovaknak szenteli.

— Vágják el. értik, vágják el az istrángot. maguknál ot a kard.

Fekete, már a kocsi elejénél jár és vagdalja az istrángot, a két ló reszketve t - pog a szűk árok fenekén.

Molnár toporzéko! dühében és ököllel a homlokát veri.

— Én őrült, nagylelkű barom, miért is nem raktam rá bilincret. Hogy n álljak így az . őrsparancsinok elé jelen és: enni.

Fekete előkotorja zseblámpáját és mini aki most ébred, hangosan megjegyzi a gyenge világítás mellett eléje táruló képre

— Ezt aztán jól megcsináltuk.

Péter már föltápászkodott és a nyakló- láncot igyekszik kicsatolni, miközben morog.

— Én vagyok a marha. Ilyen úton siettetni. Még jó, hogy a nyakát ki nem töri az ember.

— A maga kezében volt a gyeplő, maiga fajankó.

Molnár, egyéb híján a kocsison tölti ki haragját. De Péter se hagyja magát és felesel tovább. Úgy okoskodik, ha hallgat, még ráfogják, hogy szándékosan csinálta.

— Mit gondol maga. bagoly vagyok én? Miért nem ült a rúd végére és világította az utat. Majd megtanulja, hogy mikor érdemes sietni.

— Őrmester úr, mosit mit csináljunk? — kérdezi Fekete, Molnártól.

— Gyerünk utána, el kell fogni a bitangot. Hanem akkor...

Hogy. mi lesz akkor, magába fojtja. Péter, szedi ki a fölborult kocsi alól a pokrócokat és a lovak hátára rakja. Már kint állnak a parton. Fekete tartja őket és segít Péternek útnak indulni.

— Maguk menjenek amerre akarnak, én hazalovagolok. Majd reggel visszajövök a kocsiért.

Csányi közben tájékozódni igyekszik a fák között. Tudja, hogy helyzete csak súlyosabbá válik, ha kezük közé kerül. Merre vegye most az irányt és hol húzza meg magát? .Reggel biztosan meghajtják az erdőt. Az egész nem , nagy. könnyen megtalálják benne. Munkakönyvé bent van az intézőnél. Semmi irat nála, hogyan igazolja magát. Pedig körözik, az biztos. Papírok nélkül meg hamar gyanúba kerül és lefülelik. Megy a lénia szélén óvatosan. Lába alatt olykor megreccsen az ág. Bagoly huhog a feje fölött és a csillagok világítanak. Lassan kiér az erdőből és a kukoricásban folytatja útját. Ha vadőrrel találkozna, biztosan vadorzónak tartaná Próbálja magában feltérképezni a tájat, hogy ne csak találomra barangoljon. Háta- mögöH mintegy hét kilométernyire van a puszta, előttük talán négy kilométerre lehet a falu. Oldalt tőle öregtanya, oda nem érdemes menni. Már indulna Újfalu felé. mikor eszébe jut, egy fillér sincs nála. Vonatra sem ülhet, enni is kellene. Mindegy,

Zöldellő ombok híján...

Bár még nem levelesek a fák, mégis levelet hozott- a posta a Toliseprű címére. Dr. Somfai Andor (Pécs, Hogy es Endre u. 4. sz.) olvasónk lefülelte a Dunántúli Napló ,,Mi jó dolga van Attilának’’ c. régebben megjelent cikkében a következő mondatot: ,,A hídra ráfut a gyalogösvény, amely beletorkolik a...” Ugyanakkor feltűnt levélírónknak a Nők Lapja „Válságban van-e a család (a kérdőjel a mondat végéről sajnos elmaradt) c. eszmefuttatásban a következő mondat: „Amikor pedig letorkollják...”

A levélíró megnézte az Akadémia helyesírási szabályzatát, és elcsodálkozott, hogy abban e két szó (beletorkolik — letorkollják) helyesírását éppen ellentétesen találta. E szabályzat szerint ugyanis az idézett első mondat torkolik szavát torkollik-nak; a második mondat lelorkollják szavát pedig letorkolják-nak kell írni. Kérdezi, ki követett el hibát: az Akadémia avagy á cikkírók.

Bár az akadémiai helyesírási szabályzat és a Helyesírási tanácsadó szótár szótári részében akadnak hellyel-köz- zel sajtóhibák, ebben az esetben követni kell az azokban előírt írásmódot. Eléggé gyakori eset, hogy hibát követünkéi az í-képzős igék írásában. A szó végén vagy a magánhangzók között levő l mássalhangzó hajlamos a nyúlásra, a hosszú mássalhangzós ejtésre. A Pécsről Budapestre utazók ajkán gyakran hangzik fél: — Megérkeztünk Kellen- földré! — A semmitérő embert sokan „széllel béllelt”nek mondják; legellőről, dül- löutakról, szavallásról beszélnek: Kelenföld, bélelt, legelő, dűlőút és szavalás helyett. Még nagyobb a hiba, ha írás közben is hibáznak az l megkettőzésével.

Miért követünk el hibát az I-képzős igék írásában?.

Azért, mert kétféle l igeképzőnk van. A rövid hangalakú, tehát az egy l-lel írandó igék mindig iktelenek, és rendszerint valamiféle foglalkozással vagy valamilyen szerep betöltésével kapcsolatosan alkotott igéknél használjuk. így pl.: fejel, fésül, gyalul, sarkal, talpal, illetőleg: elnököl, szavatol, orvosol stb. Ebbe az utóbb említett csoportba tartozik a letorkol ige is, amikor azt akarjuk vele kifejezni, hogy valakibe belefojtjuk a szót,

A hosszú, két l-lel alkotott igéik részben üresek, részben ilktelenek. Ezekkel az igékKel vagy valamit valamilyennek minősítünk, pl. nagyoll (nagynak tart, drágáll (drágának ítél) kékell, avagy hirtelen történő, mozzanatos cselekvést fejezünk ki velük, pl.: szökell, lövell, fuvall, sugall. Ebbe a csoportba sorozhatjuk a levélírónk által említett torkollik , igét is.

Ha tetszik, ha nem, így kell tehát irtó: drágállta az árát, furcsállta a ruháját, restellte magát, zöldelltek a fák a pécsi utcákon (egyre kevesebb helyen) stb,

A fentebb felsorolt igéknek néhány elszigetelődött szárma tokában kivételképpen me" maradit a rövid 1-es írásmód: torkolat, szögelet, felfuvaikodik, restelkedik, rosszalkodik. stb.

De néhány alakváltozatban a rövid 1-es írás is lehetséges Így pl.: keveséllem vagy keveslem. kicsinyen vagy kicsinyít; kékellik vagy kéklik.

Néha ugyanaz az ige mást jelent hosszú vagy rövid 1-es írással, illetőleg igekötős kar csőlátóban. Így pl.: sarkad (ösztönöz), sarkallik (alapszik) de: sarkal (a cipőt sarokkal látja el), vagy: kicsinyen (ki ■ estnek tart) — lekicsinyel (lenéz, lebecsül).

A régebbi írásmód ilyen esetekben lehetővé tette a vagylagos írásmódot. Mivel azonban ennek következtében igen sokszor zavar, bizonytalanság keletkezett, ezért az egységes helyesírás szempontjából is csak helyeselhető, hogy az Akadémia e téren is rendet teremtett.

Akiket a kérdés nyelvtörténeti része is érdekel, azoknak felhívjuk a figyelmét most elhunyt kiváló nyelvtudósunk, Kniezsa István Kossuth-dljas akadémikus nemrég a Magyar Nyelvőrben (1964:4. sz.) megjelent cikkére: Néhány szó -ll végű igéink történetéhez. A cikk meggyőzheti a kételkedőket, hogy pl. a zöldellő, kékellő, feketéllő szavakat a kódexek kora óta mind a mai napiig hosszan, tehát két 1-lel kellett írni Nem az 1954-es helyesírási szabályzat találmánya tehát a zöldellő, kékellő és ehhez hasonló alakok írása. Hadd zöldelljenek hált a nyárfák az ablak előtt, és '-:-;tsor 'fiú szívekben íu, egrasz Kikelet!

Tollseprfi

itt sem maradim.' csak el a környékről. Eszébe jut Kiss a szállási disznótanya számadó kanásza, két évvel ezelőtt adott el neki egy anyagöbét, azóta is barátságban vannak egymással.

Vagy-vagy. És nekiindul. Csak akkor torpan meg. mikor a tanya szélén három puli verseny Liga1 ást rendez.

— Nvugha satok' Ki az na? — karcol

bele a sötétbe egy rekedt férfihang.

— Jó szándékkal járok, Kissékct keresem,

— Mink vonánk.

Kiss. csak úgy ingben, gatyában előre megy és el parancsolja a kutyákat. Kint már több szó nem é dk. elég annyi, hogy jó szándékkal jár valaki, a többit szenrtől- szembe kell megbeszélni.

Órányi még a lakásba érnek hánytorgatja magában. mennyit közöljön az öregg 1, hogy éjnek idején ca'angoi pénz nélkül. Aztán elmond mindent töviről-hegyire.

— Ezért kell nekem a pénz bátyám Ha az utolsó böccef'ámai adom el, akkor is elhozom. Hanem, hogy mikor? . ..

K

ülönös a szegények emberismerete. Az egyiknél három szó után leolvas.:», hogy nem megbízható, akármilyen - :ó ruhája van. A másiknál írás nélkül adja, amit adni tud. ha rongyos is az öltözéke Ha valaki csodálkozik, csak legyin' és annyit mond:

— A lelke rajta, ha letagadja — 1 biztosabb benne, hogy megkapja, mint ha közjegyző előtt csináltak volna pecsétes írást Itt most elkél a segítség. Szó nélkül »eszi elő a harmonika szájú bugyellárist é előkeres belőle néhány húszpengőst, meg valami aprópénzt.

— Ennyit tudok nélkülözni öcsém .Hanem most igyekezz a hajnali vonatra. még rád nem virrad.

Mire a nap felkél, Csányi már Székes- fehérváron ténfereg. Merre vegye az iránvt Velence, Maríonvásár, Pest felé, vagy le a Balatonhoz Siófokra, vagy talán jobb lenne Veszprém, Komáromnak menni? Sokáig vonaton se utazhat, mert elfogy a pénze. Jó lenne valami kereset után nézni. Végigjárja a piacot, vesz egy kiló almát az útra. Jó melegen süt a nap, terhére van a karjára akasztott nagykabát is Benyit a piaci kocsmába és szerényen a sarokba húzódik. Egy pohár sört kér. A mellette levő asztalnál két ütöttkopott ruhás alak iszogat.

— Te látvány, az a cigány alighanem meg ugrott. A német majd Krucifikszezik, ha visszamegyünk. Jó lenne valakit keríteni

helyette.

Istvány fölhajtja poharát, aztán válaszol. — Eriggy ki ide a placcra, aztán hirdesd ki, hogy egy hajcsár fölvétetik. Neked jó hangod van.

Mégsem került erre sor, hanem félóra múlva Csányi ment velük ki a városszélre. Ott pihent a csorda, amit már napok óta terelnek. Még két ember van mellettük.

— Na, ti aztán siettetek — támadnak a városból jövőkre. A Fritz már keresett. Szerencsétek, hogy újra lement a torkát öblögetni.

Mire a német előkerült, már Csányi is kerített egy furkós botot.

— Indulás — hangzik elől a vezényszó és a csorda nekilódul. Más ez, mint a legelőről hazatérő csorda. Az állatok porosak. lomhák, körmük a hosszú köves úton berepedezett. Mindegyik állat az árokszéíre igyekszik, ott haraphat is olykor valamit, meg a föld is puhább lába alatt. Sok közöttük erősen sántít. Az öt ember, meg a német közrefogják és mennek-mennek szakadatlanul.

Csányi. mint új ember a Legrosszabb hely re kerül, a falka hátuljára, ahol nagy a por. Társa a kocsmabéli Istvány. kettesben terelik a fáradtabb le-lemaradozó állatokat. Valósággal fájdalmat érez, mikor végigfektefci botját némelyiken, de nincs kegyelem. Szenved itt ember, állal, egyaránt.

— Hová is megyünk tulajdonképpen ? — kérdezi Istványt. — Honnan hajtjátok "ezeket a szegény párákat?

— Az alföldről, mentjük az oroszok elől. Megy előttünk is, jön utánunk is a többi. A rengeteg disznó, birka, most mind íz országutat járja. ,

Csányi legszívesebben eléjük állna és pereimé vissza őket. Most már tudja, hogy ezek az állatok nem állnak meg a határnál, hajtják őket tovább Németországba.

F

urcsa, hogy a maga baja mellett ezen tűnődik, de sajnos változtatni n«m tud rajta. Ha ő nem megy velük, hajtja valaki más. Neki pedig. . ez most jól jön, mert a német katona tár aságéban nem tart a csendőröktől. Napnyugtáig maguk mögött hagynak kél drz- nófalkát, meg egy nyáj birkát. Azok lassabban mennek.

Fáradt, alig várja, hogy álomra hajthassa fejét a kétnapos izgalom után. Az egyik útmenti pusztán megállnak, karámba terelik a jószágokat és hamarosan alszik a falka, csak egy pár tehén kérődzik.

Ró^lr! az író „Tavaszodig’ c. regényéből.

t

f

. 1

«