Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-28 / 74. szám
2 _ _ 1965. MÄRCTÜ8 n. — napló----------------------------------------Ú jszerű elképzelések a bányászat nagyobb szocialista brigádjainak irányítására A Mecseki Széntröszt igazgatója szombaton délelőtt beszélgetésre hívta meg azokat ti szocialista brigádvezetőket, akik résztvettek a budapesti országos tanácskozáson. A brigádvezetők beszámoltak az igazgatóság vezetőinek es a tröszti pártbizottság titkárának az országos tanácskozáson szerzett élményekről. tapasztalatokról. Az egyszerű tájékoztatónak indult beszélgetés végül mégis többet adott a tröszt párt- és gaz- .dnsági vezetése számára, mint amennyit vártak tőle. Értékes j tapasztalatok, új ötletek kerül- j tek felszínre a brigádok veze- | fásénak módszereiről és a bri- ' gad vezetők feladatkörének bő- 1 vitézéről. Helyeselték azt az elképze- j lést, hogy azoknál a brigádok- j nál. amelyeknek a létszáma olyan, mint például a Nagy Dezsőé Kossuth-bányán, ahol 504 főből áll egy munkabrigád. kollektív vezetést valósítsanak meg. így tehát bri- gúdvezetöségeket hoznak létre, hogy az Irányítás eredményesebb, gyorsabb, hatékonyabb legyen. finnek a brigádvezetőségn ék az összetételét, végleges formáját még nem döntötték el, de az elvben már megállapodtak, helyesnek tartják. Szóba került az is, hogy miután az élet és a gyakorlat azt igazolta, hogy a termelési tanácskozások sok esetben formálisak, hasznosabb a munka szempontjából, ha azok hej lyett brigádértekezleteken j döntenek a dolgozókat érintő i kérdésekben. Csupán olyan esetekben hasznos a termelési tanácskozások megtartása, amikor az egész üzem, összes dolgozóját érintő, közös kérdések eldöntéséről kell határozni. Megvitatták, milyen módon kell a jövőben fokozni a ter- I melést szervező középkáderek, I aknászok felelősségtudatát, — és azt, hogy vonják be a mun- I ka szervezését érintő kérdések eldöntésébe a brigádok vezetőit is. Ilyen módon jobban lehet majd biztosítani a műszaki feltételeket is a termelő munkához. A bányász—művész-találkozónak lassan már hagyományai lesznek. Tavaly a Magyar Rádió pécsi stúdiója kezdeményezte és hozta létre a találkozót, ahol többek között Nagy Dezső szocialista brigádjával találkoztak a Pécsi Nemzeti Színház művészei. Ezt követte alig egy hónap múlva a komlói viszontláto- gatás, ahol a házigazdák a Kossuth-bánya dolgozói voltak. Az egyre szélesedő és mélyülő barátság újabb bizonyítéka a tegnapi bányász—művész-találkozó, amely este 8 órakor kezdődött a komlói Elhangzottak ezen a tájékoztató megbeszélésen a művelődést, az írókkal, képzőművészekkel színművészekkel kialakítandó jobb kapcsolatokat elősegítő javaslatok is. A trösztigazgató és a PB titkára közölte a brigádvezetőkkel, hogy a jövőben nagyobb lehetőséget kívánnak biztosítani az írók, költők, festők számára ahhoz, hogy megismerjék a bányászok életét. Ezért lehetővé fogják tenni, amennyiben ezt az írók és művészeik kérik, hogy több időt töltsenek el a bányászok közt, tanulmányozzák azok életét, munkáját, szórakozásaikat, szokásaikat. Gyevi Károly Kossuth kultúrteremben. A találkozó előzményeiről annyit, hogy Nagy Dezső szocialista brigádja, amely tavaly óta már több mint 500 főre növekedett, 40 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett két leállított fejtés fómtámjainak és kaparószalagjainak napszintre hozásával. Az általában két hétig tartó munkát hat nap alatt végezték el. A tegnap Komlóra látogató tíz művész műsora köszöntötte Nagy Dezsőt, a szocialista munka hősét és országos hírű munkacsapatát, de tekintettel arra. hogy a kultúrház 500 bányászt családtagjaival együtt befogadni nem képes, a tegnapi találkozót április 3-án egy újabb bányász—művész- találkozó követi, Brecht-est Tizenöt éri szabadságvesztésre ítélték Hegedős Jánost Bányász—művész találkozó Lapunkban részletesen beszámoltunk azokról a tárgyalókról, amelyeket a megyei bíróság Hegedűs János, Pécs, Borbála-telepi lakos ellen folytatott. A vád: Hegedűs János december 27-én az esti órákban megfojtotta szom szádját, özv. Hervai Pálnét. Hegedűs a rendőrségen részletes vallomást tett— bevallotta cselekedetét, sőt egy próbabábuval a történteket le is játszotta. A bíróság előtt azonban visszavonta vallomását. A megyei bíróság tegnap hirdetett ítéletet és Hegedűs Jánost számos bizonyíték és tanúk vallomása alapján bűnösnek mondotta ki egyrend- beli előre kitervelt és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében és ezért 15 évi szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész a halálbüntetés nem alkalmazása miatt, a védő pedig felmentésért fellebbezett. A TIT Munkácsy Mihály Szabadegyetem dráma- és szín háztörténeti sorozata keretében hétfőn fél 7 órakor a Városi Művelődési Házban — (Déryné utca) Bertolt Brecht drámáiról Hans Weil főiskolai adjunktus német nyelven, magvar tolmácsolással tart előadást. Az előadáson a Tanárképző főiskola irodalmi színpada Brecht drámáiból több részletet mutat be. Jegyek a helyszín«! is válthatók. 1 A televízió műsora március 28-án, vasárnap: 8.25: Iskola-tv. Kémia a kö- ; zépiskolák I. oszt. számára, i A kén oxidja és savai II. 8.55: ' Harminc perc az Ermitázsban. Közvetítés Leningradból. 9.30: Az Iskola-tv jövő heti műsorának ismertetése. 9.35: Iskola- tv. Angol nyelv kezdőknek, (ism.). 9.50: Falusi könyvespolc. 9.55: Gyermekeknek állatokról. Az Intervízió gyermekműsora Leningrádból. 10.30: Hétmérföldes kamera. Uttörőhíradó. 10.45: Ifjúsági kisfilm-összeállitás. 1. Ki bírja tovább? 2. Korszakalkotó találmány. 3. Kincs a föld alatt. 11.15: A nyitánytól az oratóriumig. A Televízió hangverseny-sorozata IV. Versenymű- vek. 15.20: A Magyar Hirdető műsora. 15.30: Útipoggyászunk a fantázia. Vetélkedő Verne Gyula műveiből. 17.00: Húsz év a nép szolgálatában. Riportfilm. 17.30: Bp. Honvéd— MAFC bajnoki kosárlabdamérkőzés. Közvetítés a Sport- csarnokból. 19.00: Szikrázó csúcsok. Olaez tájfilm. 19.10: Legújabb — a technikában. 19.20: Esti mese, 19.30: Tv- híradó. 19.50: Tudni illik, hogy mi illik! Válasz a nézőknek. 20.20: Húsz év magyar filmjeiből. Dollárpapa. (10 éven felülieknek). 21.55: Telesport. 22.20: Tv-híradó, — 2. kiadás. Falas! vasárnap He'eslán Falusi vasárnapot tart március 28-án a megyei mozgó művelődési ház Helesfa községben. Az egész napos program keretében fellép a városi Művelődési Ház bábcsoportja és a KPVDSZ színjátszó csoportja. A Baranya megyei Kiskereskedelmi Vállalat rádió-, tv- és hanglemezkiállítást rendez, a Képcsarnok pedig képzőművészeti bemutatót tart. A helyi könyvtár 20 év legszebb I könyvei címmel könyvkiállítást nyit meg ezen a napon. A délutáni program keretében három község részvételével szellemi vetélkedőt tartanak, melyet ismeretterjesztő filmműsor követ. A napot éjfélig tartó tánc zárja. — Április 4-én az Alkotmány utcai általános iskolában „A gyakorló pedagógusok munkái” címmel fotókból és szemléltető eszközökből álló kiállítás nyílik. 1«. A MINISZTERELNÖKKEL NEM ÉRT EGYET SAJáT ÜJSÄGJA Az erők csoportosítása és felkészítése érdekében összeül az MKP első megyei konferenciája, amit követnek a járásiak. Ezeken nyíltan kimondják, hogy a kormány fő hibája: semmit nem tesz a reakciós erők visszaszorítására! Követelik a malmok, az ulajütők községesítését, az iskolákból a fasiszta szellemű tanítók eltávolítását és a népellenes közigazgatási tisztviselők letartóztatását. Néhány nap múlva az Űj Dunántúl beszámol: Kozár- misiényből elzavarták a reakciós jegyzőt és február 21-én a pécsi Széchenyi-téren a két munkáspárt rendez nagygyűlést. Itt követelik a nagyüzemek államosítását is a már említett követeléseken tűi. A gyűlésen bejelentik, hogy megkezdődik a B-listá- zás. A hírre a gyűlés utcai tüntetéssé válik. Az elkeseredett bányászok, munkások kiverik a Nádor kávéházból a naplopókat, leverik a kalapot azok fejéről, akik az Inter- naeionálé éneklésekor „elfelejtették” levenni. Nem feledkeznek meg a Nagy Lajos gimnáziumban tartott gyűlésről sem és Pálos Bernardin, valamint néhány bányaigazgatósági tisztviselő eltávolítását is előmozdítják. Természetesen a Független Nép „szörnyű attrocitásokról” ír, pedig csak megmutatta a pécsi munkásság, hogy mi lesz akkor, ha létrejön a beigért körmenet. Ilyen előzmények után látogatott Pécsre az MKP főtitkára. Az alkalom a Rigóder- dülői bányászházak építésének megkezdése volt. Itt hangzott el először, ami a később megalakult Baloldali Blokk legfőbb követelése lett. Idézzük a Dunántúli Népszavát: „Gazdasági és politikai nehézségeink döntő része abban a helyzetben keresendő, amely ma a Kisgazdapárton belül uralkodik.” A lényeget, a jobb megérthetőségért egy példával világítja meg. Azután, hogy Nagy Ferenc lett a miniszterelnök, székfoglalójában elfogadható programot adott, amit mind a négy párt helyeselt. Az összes újság közölte, kivéve a Kiss Újságot (a Kisgazdapárt központi lapja). mert nem tartotta jónak. Érthető, ha a pécsi politikai események is új sodrást kaptak. Nyílttá vált a kisgazda- párti jobboldal ellent harc Márciüs 31-én Nagy Ferenc Pécsre jön. „Érkezik szülőhazájába. FN.” Egyetlen helyére való mondatot szól: „Véget kell vetni az antiszemitizmusnak”. Semmi újat nem mondott a Széchenyi-téren rendezett nagygyűlésen, kevesebbet, mint székfoglaló beszédében. Rajk László mint belügyminiszter viszont világosan szólt, hogy a magyar demokrácia jövője a két párt egységén és a reakció elleni harcon dől el. Néhány nap múlva Sza- kasits Árpád, az SZDP főtitkára is Pécsre jött. Kijelentette, hogy egységben kell harcolnia a két munkáspártnak és véget kell vetni az antiszemita uszításnak. Csak távirati stílusban lehet visszaadni a gyorsan pergő eseményeket, aminek megértéséhez némi magyarázat szükséges. 1945 márciusa van ekkor és a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Nagy Ferenc. A baranyai Bissében született és élt, innen kezdte befutni politikai pályáját. Amikor Pécsre jött, soha nem felejtette el hangsúlyozni, hogy „hazatért”. A Független Nép is igyekezett pátoszt és nimbuszt adni a baranyai földnek, „amely termi és hozza a haza nagyságait, azokat az erőket, amelyek képesek egy olyan Magyarországot kialakítani, amit csodálattal néz majd nyugati szemekkel az egész világ.” A Kisgazdapárt főtitkára ekkor Kovács Béla. ö is baranyai, pécsi. Mecsekalján élt innen jutott a főtitkári funkcióig. Rajtuk kívül még 13 államtitkár, országgyűlési képviselő országosan vezető ember került ki a Baranya-tolnai választókerületből a Kisgazda- pártból. így semmi csodáin’ való nincs azon, hogy az amúgyis erős pécsi és pées- vidéki reakciós erők akkora bátorsággal rendelkeztek. Min den reakciós nyíltan a hatalom birtokosának érezte magát. Meg is próbáltak mindent. hogy bomlasszák a baloldali erőket. A további eseményeket a helyzet Ilyen jellegű ismeretében kell szemlélni. Már március 15-én kirobbant az újabb nyílt politikai botrány a Széchenyi téren rendezett ifjúsági nagygyűlésen. Záhonyi Tivadar olyan beszédet ír az SZDP ifjúsági szónokának, hogy miatta lezavarják a dobogóról. A téren a reakciós tanárok irányítása alatt lévő ifjúság tüntet. A tanárok nem engedik el a színházba a diákokat, ahol a Budai Nagy Antal című dráma került volna előadásra. És íme, ismét összecsap a két munkáspárti lap. Az Új Dunántúl szemére veti: nem az első eset, amikor a nép- szavások a két munkáspárt együttműködése helyett a szembeállításon mesterkednek. Utal a szóvitára, leírja, hogy saját pártja főtitkárának beszédét, amelyben a reakciósok eltávolítását követelte a Kisgazdapártból (Sulyok csoport), lerövidítette, eldugott helyen közölte és ugyanakkor a két munkáspárt egységét bomlasztó vezércikket jelentetett meg. „Meddig tűn még a Szociáldemokrata Párt vezetősége, hogy politikájával ellentétes irányzatot vigyen a lap főszerkesztője?” — kérdezi az Új Dunántúl. Vitathatatlan, hogy az a beszéd, amit az SZDP ifjúsági szónokának int Záhonyi Tivadar és az a politikai vonal, amift a lapban érvényesített, akkor is súlyos politikai károkat okozott. Igaza volt az MKP lapjának, hogy bomlasztotta a két munkáspárt egységéit és a reakciónak kedvezett. Ez az eset már nem is maradt következmény nél kűl. A Dunántúli Népszava helyzete átmenetileg megrendült. Nászon József HÍREK MÁRCIUS Gedeon napja. 28 A Nap kél: 5.32, nyugszik: 18.08 órakor. A Hold kél: 4.02, VASÁRNAP nyugszik: 12.59 órakor. C záz éve, 1865. március 28-án született * Pollák Antal mérnök, aki társával, Virág Józseffel, a róluk elnevezett gyorstávíró- készüléket feltalálta. 1898-ban 50 ezer szót sikerült továbbítaniuk, ezt rövidesen 80 ezer szóig fokozták. Évekig tartó változtatásokkal, tökéletesítésekkel készüléküket betűírásra alakították át, amely percenként átlag 750. tehát óránként 45 ezer szót továbbít. Találmányuk részleteiben is különbözik minden más távíró- készülék-rendszertől. Függőleges és vízszintes irányban mozduló gyújtólencsés tükrével végzett részleges mozgások olvashatók, szakadatlan folyóátírással jelennek meg a vevőkészülék papírszalagján. A feltalálók mindenüket kísérleteikre költötték. Virág József nélkülözésekkel küzdve, elszegényedve, korán halt meg, s csak Pollák Antal láthatta kettejük találmányának sikerét. A Pollák—Virág-féle gyorstávírót egyszerűség, biztonság és gyorsaság tekintetében mindmáig nem múlták felül, s nagy teljesítmény-képességét teljesen még ma sem tudják kihasználni. — Műszaki napokat rendez az Építőipari Technikum KISZ szervezete 30-án és 31-én, amelyen műszaki rajz-, ábrázoló-, műhely- és logairlécszá- moló-verseny lesz a szakmai filmvetítések és a műszaki „Ki mit tud?” mellett. A modem építészetről Tillaá Ernő tart előadást, a versenyek értékelése pedig 31-én délután llesz. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 13. játékhéten, nem végleges megállapítás szerint öt találaitos szelvény nem érkezett. Négy találatot 53 fogadó ért él, nyereményük egyenként 91 848,75 forint, hármas ta lálatot 5448 fogadó értei, nyereményük egyenkint 446,25 forint. Két találatot 153 920 fogadó ért él, nyereményük egyenként 15 forint 80 fillér. — Hűsvétkor az IBUSZ két és fél napos autóbusz-kirándulásokat indít Sopronba, Pécsre és Miskolcra. A soproni kirándulók Kőszeget, a pécsiek Siklóst, Harkányt és Abaljgetet, a miskolciak pedig Miskolc-Tapolcát. Lillafüredet és Egert is megtekintik. — A magyar—szovjet kulturális egyezmény alapján fel- szabadulásunk 20. évfordulója alkalmából magyar filmhetet rendeznek a Szovjetunióban, A filmhét során Moszkvában, Leníngrádban, Gorkijban és Tallinnban mutatnak be magyar játékfilmeket. — Közöljük a város lakosságával, hogy a Hőerőmű—Pécs I. trafóállomás között újonnan épült egy rendszerű 35 kV-os távvezeték 1965. március hó 31-től üzembe kerül. Az oszlopokra felmászni, a vezetéket megközelíteni életveszélyes és szigorúan tilos. — Több mint kétmillió hallgató előtt 45 ezer előadást tartott tavaly a mezőgazdaságban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat — jelentették be a TIT országos agrártudományi választmányának szombat délelőtti plenáris ülésén. •--------------------------------— Az Ifjúsági Bizottság pénteken délután a megyei KlSZ-bizottságom megbeszélést tartott, amelyen értékelték a márciusi ifjúságvédelmi tevékenységet és kiosztották a következő hónapi feladatokat. — „Harmadszor kiáltott a madár...” c. irodalmi műsor bemutatása ma este 7 órakor Pécs város Doktor Sándor Művelődési Házában (Déryné u. 18.). Bevezetőt mond: Dobay József igazgató. A műsort rendezte: Bécsy Tamás. Jegyeik a helyszínen. — Költözik a Rét utcai palotájába az Erdészet Ezúttal nem uraségofctól levetett épületbe, kényszerűségből átalakított helyiségekbe, saját tervezésű mesepalotáiba. Három* millió forintba került maga aa épület, 160 ezer forintba a berendezés. Bár kívülről még eltakarja az állványzat a remekbeszabott épület könnyed vonalát, a napfényben tükröződő üvegfalak sejteted engedik, hogy derűs, világos munkahely várja az erdészet dók gözóit. HELYESBÍTÉS Lammi azosnbfttt MáréJhaa megjelent „Véget éri e moszfeMd plénum” című tudósítás eteű hasábjának nyolcadik bekezdésében a szöveg helyesen Így hangzik 3 „ ... « kolhozokban és a szovhozókban az egy tehénre jutó átlagos tejhozam 37* kilogrammaS esett vissza.n Időjárásjelentés Tárható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló átfutó esőkkel. A magasabb hegyeken, főként ma, kisebb hózáporokkal. Ma sokhelyen élénk, helyenkint erős, holnap mérséklődő északnyugati, északi szék Hűvös éjszaka, a nappali felmelegedés holnap kissé erősebb lesz, mint ma volt. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1—6 fok között, egy-két helyen gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nap pali hőmérséklet holnap 11—16 fok között. Dolgozókat alkalmaznak A Kozármislenyi Gépállomás | gyakorlattal rendelkező hálózati j villanyszerelőket vesz lel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a részlegvezetőnél a gépállomáson. Telefon: Kozármisleny 4. 58881 k Lehajtókat felveszünk, ÉM. Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. Üzemegység, VII. Kirendeltsége, Pécs, Felsővámház a. 9. 75423 * A Pécsi Fémipari Vállalat lakatos (karosszéria-lakatos) és autószerelő szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. Munkaügyi osztályon. 75434 k Keresünk felvételre esztergályos, marós és gyalus szakmunkásokat. Jelentkezés: Pécsi Vasas Ktsz., Zsolnay ti. 15. sz. Munkaügyi osztályon. 75664 * Két fiatal építészt, vagy általános mérnököt azonnali belépéssel alkalmazunk beruházási munkakörben. Jelentkezni lehet: Pécs mj. városi Tanács VB tervosztályánál. 320 * Megyei Élelmiszeripari Vállalat felvételre keres hegesztŐVizsgával rendelkező lakatos szakmunkást, (gk.-vezetői jogosítvánnyal rendelkezők előnyben), valamint gya- I korlattal rendelkező. raktárost. I Ajánlatokat írásban .»Élelmiszer” jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőirodában leadni, sw 1 Mohács városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztálya pályázatot hirdet műszaki ügyintéző I. állás április 15-ével történő betöltésére. Feltétel: építőipari technikumi végzettség, Illetmény a 116/1960. Mü. M. sz. utasítása szerint. A pályázatokat a Mohács városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztály, Mohács, Széchenyi tér 1. címre kérjük beküldeni. A Mecseki Szénbányászati Tröszt állandó munkára keres töld alatti dolgozókat. Felvételt nyerhetnek az egészséges 18—40 év közötti férfiak. Kereseti lehetőség teljesítménytől függően. Távollakók részére legényszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: (stván-aknán, Péesszabolcson, vagy Zobák-ak- nán, Komlón. 29.9 * BM Tanács Csecsemőotthona, Mecsekjánosi, képesítéssel rendelkező szakácsnőt keres, 1965. május 1-1 belépéssel. Illetmény E. 510 kulcsszám szerint. Jelentkezni az. intézet gondnokánál, akár írásban, akár személyesen lehet. (7549S) * N'agy gyakorlattal rendelkező vízvezeték és csőszerelőt alkalmaz a Nádor Szálloda. Esztergályos és motorszerelő szakmunkásokat felvesz az ÉM, Építőgépjavító és Gépgyártó V. 7. sz. gyár, Pécs, Vasút u. 2. (313) 1 A