Dunántúli Napló, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-28 / 50. szám
1963. FEBRU4R Sít 4 napló Kapunyitás a világpiacra A Kesztyűgyár és TANNIMPEX közös anyagi érdekeltsége Országos jelentőségű kísérlet Pécsett Eddig is együtt dolgozat? a külkereskedelem és a termelő üzemek. A gyárban megtermelték az árut, a külkereskedelmi szervek pedig eladták. A siker mindkét oldal munkájának az eredménye volt. De az eredményességet nem egyformán értelmezték. Nem biztos, hogy ami az egyiknél ösztönző volt, az a másikat serkentette. A gyáriak csak a saját kapujukig láthattak, a külkereskedelem viszont a kapun kívül állt A külkereskedelmi vállalatok szinte „felettes mérvéi” voltak az üzemeknek, ök határozták meg a tennivalókat, mégpedig úgy, ahogyan a saját érdekeik diktálták. Az üzem is „hajtotta a magáét", ahogyan az ő érdekei követelték. Ezek a nézeteltérések legegyszerűbben a közös anyagi érdekeltséggel szüntethetők meg A feladat tehát összehangolni a külkereskedelem és az Ipar anyagi érdekeltségét Ebben a kísérletben vesz részt a Pécsi Kesztyűgyár és a TANN1M- PEX Bőr- és Szőrme Külkereskedelmi Vállalat. Mit vállait • TANNIHPEX? A két vállalat megállapodást írt alá, amely szerint a kesztyűgyárat állandóan tájékoztatják a piaci lehetőségekről, a piacokon elérhető árakról, a kiadott árjegyzékekről és az egyes piacokon alkalmazott eladási politikáról. A tájékoztatás tonnája különféle: megküldik m uta- zási jelentéseket éa meghívják tárgyalásaikra a gyár képviselőit: Hogy a gyár megfelelően tudjon kalkulációt végezni, rendelkezésére bocsátják az egyes cikkek tőkés viszonylaté export te tan- port devizaárát A külkereskeddMÍ vdüalat továbbra is szem dőlt tartja azt a kereskedelmi elvet, hogy minden vevőt kiszolgál, még akkor is, ha annak az Igénye kis szériára karlétoaódtk, de mégis jobban figyelembe veszik a gyár lehetőségeit éi a sorozatgyártásra Irányúié törekvéseit A birtokba kerülő rendeléseket Időben a gyár rendelkezésére adja, hogy ezre! könnyítsen a gyártástervezésen és aa anyagbmamte sen. Mivel ti kSlkerastedelnd szakemberek állandóan figyelemmel kísérik a piacon megjelenő konkurrensek eladási tevékenységét, erről a gyárat rendszeresen tájékoztatni fogják és a lehetséges legmagasabb eladási árat érvényesítik. A külkereskedelmi vállalat lehetőséget nyújt a gyár dolgozóinak, hogy a külkereskedelmi munkába tüzetesebben betekinthessenek s ennek érdekében folyamatosan ellátják a gyárat a tőkés piacon futó mintákkal. Él a Kesztyűgyár? A Kesztyűgyár magáévá teszi a devizahozam növelésével kapcsolatos népgazdasági érdeket, s munkáját ennek az elsődleges célnak a szemelőtt tartásával végzi. A piaci helyzet alapján gyorsan átcsoportosít. A választékbővítés és gyártmányfejlesztés érdekében az eddigiénél fokozottabb mértékben törekszik új modellek készítésére. Az anyag- beszerzés terén szoros együttműködést alakít ki a külkereskedelmi szervvel, hogy a devizagazdaságosság elve a legnagyobb mértékig érvényesüljön. A késztermékek exportja terén ugyancsak jobb lesz az együttműködés, a gyár figyelemmel kíséri termékeinek útját a vevőkig és elemzi a menetközben tapasztaltakat, vállalja a munkaigényesebb termékek gyártását is, ha azok növelik a devizahozamot, vagy csökkentik az exportot. Megpróbálják az Importanyagokat hazai nyersanyaggal helyettesíteni. Közösen vállalják Hamarosan létrehoznak egy közös intézőbizottságot, amely a kooperációból eredő közös teldatatokát elvégzi * ké* vállalat által készített ügyrend alapján. A két vállalat a piaci igényeknek megfelelő időszakra export, illetve import szállítási szerződést köt A jelentősebb szerkezeti változásokat (új piacok beindítása, új cikkek bevezetése, a kiadott árlistától való jelentősebb eltérések) a külkereskedelmi vállalat a Kesztyűgyárral közösen határozza meg. Az Importanyagok vásárlását az árak elemzése alapján közösen mérlegelik és döntenek az átvételt illetően^ Minden dolgozd érdekeltté vélik Az eddig elmondott vállalások és tervezett Intézkedések valószínűleg Jelentős eredményekhez vezetnek majd, de kérdés: a gyár kollektívájának érdekeltsége hogyan jelentkezik. A gyár Igazgatója elmondta, hogy az anyagi érdekeltség közös: a devizahozam emelkedése a lényeges, amelynek mértékétől függ a gyár dolgozóinak a nyereség- részesedése és a külkereskedelmi dolgozók prémiuma. Ebben az esztendőben 1 millió 680 ezer pár kesztyűt készítenek, ■ ebből 1 millió 250 ezer párat kívánnak külföldi piacokon eladni. A kísérlett esztendőben az együttműködéssel párhuzamosan a gyár nagyobb önállóságot Is kapott. Részükre csak három tervszám a kötelező: az átlagbér, a belkereskedelem és a baráti országok rendelése, valamint a beruházás összege, Eszközeikkel, lehetőségeikkel úgy gazdálkodnak, ahogyan a legjobbnak vélik és a külkereskedelmi szükségletek igénylik. A legfontosabb hajtóerő: tartani a piacot és a lehető legjobb árakon eladni. így feltehető olyan helyzet is, hogy nem teljesítik a mennyiséget, de mégis eredményesen dolgoznak, mert jövedelmezőségük emelkedett. Minden 100 000 devizaforint többletbevételből a gyár, illetve a külkereskedelem 55 000 forintot kap, amely a dolgozók nyereségrészesedésében realizálódik év végén. így válik érdekelté minden dolgozó. Fe!elősiégtel}et munka A kísérleti esztendő a gyár minden dolgozójától színvonalasabb tevékenységet Igényel. Izgalmasabb, szebb, de felelősségteljesebb lesz a vezetők munkája Is. A pécsi gyár vezetői szívesen vállalták e megbízatást, lehetőségük nyílik arra, hogy tovább tekintsenek, mint a gyár kapuja, hogy maguk is világosan lássák: érdemes-e ott eladni, ahol eladnak és érdemes-« ott vásárolni, ahol vásárolnak. Eddig csak dolgoztak: teljesítették, vagy nem teljesítették a tervüket. Ezentúl harcolni Is kell: Izgalmasan a piacokon, a konkurenciával, keresni az olcsó nyersanyagot és a magasabb eladási árakat, Saedagfc István „Mohácsért“ jelvény a társadalmi munkásoknak Mohán város lakossága as elmúlt évben 879 000 forint értékű társadalmi munkát végzett Utak épültek, parkokat virágos! tettek, | kandalok SÍ 000 forint, míg s jenyeiek 12 000 forint értékű munkával Járultak hozzá villamoshálózatuk kiépítéséhez. Társa, dalmi munkában hozták rendbe a strandot, a városi tanács építési és közlekedési osztályának dolgozói a városi bölcsödé bővítésének tervezését végezték társadalmi munkában, a tanulók az iskolájuk csinosításánál mintegy 140 000 forint értékű munkát végeztek. Több mint 120 000 forint értékű munkát teljesítettek a régi sporttelep rendbehozásánál, az új ko6árlab- dapálya építésénél. A Mohács városi Tanács ebben az esztendőben is számít a lakosság segítségére: mintegy 658 000 forint értékű társadalmi munkát terveztek. Utak, parkok rendezése szerepel a tervben, a sárháti művelődési ház környékének a rendezése, az áj piactér földrendezése, a vásártéri sportpálya tovább alakítása. A városi tanács végrehajtó bizottsága a társadalmi munka fokozottabb megbecsüléséért to jutalmazására a megyei tanács által rendszeresített emlékpla- ketten, okleveleken és emléklapon kívül „Mohácsért* feliratú jelvényt rendszeresít, amelyet minden mohácsi dolgozó megkap, aki 50 óra társadalmi munkát védett Hatvanéves házassági érforduló! Mihez lehetne hasonlítani, mivel lehetne méltatni a legőszlntébben? Komolytalan lenne, ha az ötös Ikrek szenzációjához sorolnám, g túl ünnepélyes, ha így mondanám: az örök hűség szimbólumok ketten nem csinálnak Ilyen gondot belőle: Hát megértük és kész, Holnap már túlhaladjuk, holnapután talán el is feledjük. Más gondja is van az embernek, mint a jubileum. De másként hangzik, amit mondanak, s megint másképp, ahogy cselekszenek. Mást mutat az ünneni öltözködés. Mari mamának minduntalan abba kell hagvnia a ? - dolgát, mert Józsi bácsi folyton szólongatja. — Ez a nyomorult gomb Pályaválasztási gondola A kérdés így hangzik: mit csináljon az a közel kétezer lány, aki nem tanul tovább középiskolában és ipari tanú ló iskoláikba sem jut be? Pécsett és Baranyában ugyan-s így alakulnak a számok: Pécsett mindenki el tód helyezkedni A városban 848 lány végzi el nemsokára az általános iskolát, további 473 pedig a különböző pécsi középiskolában érettségizik. Belőlük mintegy hatszázam jelentkeztek középiskolai, illetőleg 269-en egyetemi vagy főiskolás továbbtanulásra. Feltéve, hogy mindegyiket felveszik, utánuk mindössze 452 pécsi lány marad az illetékes munkaügyi szervek gondja. Közülük 2513- an jelentkeztek ipari tanulónak. Csakhogy ebből csupán 128 nyerhet felvételt. Az 500- as intézet például mindössze 5 híradástechnikai műszerészt, két-két porcelánkorongost, gyermekruha-ezabót, ciuőfel- sőrész-készítőt vagy könyvkötőt kezdhet el az idén tanítani a lányok közül, és csak 18 női szabóra, 10 női fodrászra, 5 férfi szabóra, egy férfi fodrászra és 3—8 férfi és női fodrászra illetőleg fényképészre van szükség. Egyedül a kereskedelmi és vendéglátóipari tanulóm tézet biztat, ahol az idén le sok lányt, több mint hetvenet vesznek majd fel, s ez a felvett létszámnak több mint a fele lesz. 151-en jelentették be, hogy közvetlenül az iskola után szakképzettség nélkül munkahelyet kapnak. Ebből 119 érettségizett lány. Végül tizenheten otthon maradnak a háztartásban segítő családtagnak. A fennmaradó másfélszázat remélhetőleg „felszívja” a 45 lányt váró ápolónőképző, a 40 jelentkezőre számító szülésznőképző iskola és a 120 főnyi kerettel rendelkező gyors- és gépíró iskola. Igaz, ezek a szakiskolák nemcsak a pécsi, hanem a baranyai lányok igényeit is hivatottak snolgálni. Bti lényt led eüielyeiei i BtnYttei A megyében ennél rosszabb a helyzet Az általános iskolákban több mint kétezer lány végez. Ebből a középiskolák ba mintegy 800-at vesznék majd fel A két egészségügyi, valamint a gyors- és gépíró iskolába Jó, ha 50 jelentkezik. A megyében folyó mezőgazdasági szakmunkás-képzésbe pedig ac idén pontosan 125 lányt lehet bekapcsolni. így tehát 900 baranyai lánynak volna helye, $ 1265-en maradnak foglalkozás nélkül. Ezt a számot azonban növeli a kőA lánykérdés zépiskolát végzett de egyetemre fel nem vett lányok száma. Végső soron tehát másféj- ezer lányról van szó, akiknek továbbképzésére nincs hely Kétharmaduk mezőgazdasági család gyermeke, egyharma- duk pedig iparos, értelmiségi vagy egyéb család tagja. A falu jelenlegi életkörülményei szerint még nem olyan tragikus, ha a kislány nyolc általános után otthon marad a háztartásban segíteni, esetleg nyáron, vagy máskor is segítő családtagként a tsz-ben dolgozgat, A félezer nem paraszti családból származó Ián» azonban súlyos gondot jelem a megye munkaügyi szerveinek. Hogyan alakn!t ki ez a helyzet? Pécsett és Baranyában az ipartelepítések alkalmával sem vették figyelembe, hogy a bányában, gépgyárban dolgozó férjek felesége részére könnyebb, a női alkathoz alkalmasabb munkalehetőségeket kellene teremteni. így aztán lassan olyan furcsa helyzet alakult ki, hogy egyes pályák teljesen elnőiesedtek. Ennek egyik tipikus példája a kereskedelem és a pedagógus- pálya. A könnyűipari üzemek hiánya okozta azt is, hogy ma már szinte könnyebb felvételi nyerni az orvostudományi egyetemre, mint kozmetikus tanulónak. A munkaügyi szervekre tehát súlyos örökség nehezedik S ez az örökség lényegesen súlyosabb a megyében, mint a városban. Pécsett — amenv- nyiben a városi tanács v. b. munkaügyi osztályának gondját a vállalatok segítő szándékkal igyekeznek megoldani. — elképzelhető, hogy egyáltalán nem, vagy csak alig marad az idén végzett lányok közül valaki kereső foglalkozás vagy tanulási lehetőség nélkül. A munkaügyi osztály ugyanis azt kérte a vállalatoktól, hogy esetleges létszámfejlesztési tervük végrehajtását a tanév végére tegyék, s így segítsenek a frissen végzett diákokon. De szükség van az osztály azon elhatározásának a következetes és szigorú végrehajtásához is, hogy ellenőrzik a vállalatoknál: a munna- ügyi szervek engedélye alapján vették-e fel azokat a dolgozókat, akiknek a felvétele engedélyhez van kötve. Munkaailfa'ntat teremtenek a lányoknak A megyei tanács munkaügyi osztálya a hasonló Intézkedései mellett egy nagyszabású és radikális tervet akar végrehajtani. Először is a megyében. azonkívül járásodként megszervezték a munkaügyi társadalmi bizottságokat — Ezeknek hivatalosan március elsejéig kell megalakulni ik. A második negyedévben vedig már — többek között — minden egyes munkahelyen felmérik, melyek azok a munkakörök. amelyeket nők Is el tudnának látni, de most férfiakkal töltik be. Utána később kidolgozandó adminisztratív eljárással kívánják elérni. hogy ezekben « munkakörökben a férfiakat lassan lecseréljék a nőkkel. így Dóidéul az építőiparban sott olyan munka van. amit könv- nyen kezelhető géppel végeznek. tóiát egy nő te kények1 mesen ellátja. Ezenkívül S3 nagy budapesti gyárral kere° sik a kapcsolatot Azt szeretnék megszervezni, hogy bizonyos könnyű alkatrész-összeszerelési munkákat adianak ki úgynevezett bedolgozó lányoknak, asszonyoknak. Baranvá® ban csak átvételi helyeket létesítenének, ahová bevinnéíő az elkészített, összeszerelt alkatrészt. így a nők otthoni háztartási munkájukat te kötetlenül végezhetik a nekife legiobban alkalmas időben Déldául egy T-dugó összeszerelése nem lenne komolyabb szakértelmet és «őt kívánó feladat. A lánykérdés tóiét kétségtelenül súlyos gond. De a beb> melő üzemek és a társadalmi szervek összefogásával gyorsítani lehet a megoldást. Földes*? Dénes A MECSEKI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT vájártanulókat felvesz. Korhatár 14 évtől 17 éves korig, 8 általános Iskolai végzettséggel. Jelentkezni lehet a tröszt személyzeti osztályán Pécs, Déryné utca 9„ vagy levélben az 501-es Vájártanuló Intézetnél, Komlón. Aranyon túl, gyémánton innen — Ei as elátkozott cipőfűző . ; , Alig ért fel Mari mama a gellért, de kis vesződséggel mégis begombolja. — Ne légy ideges Jóska, nem késünk el, — és egy fáradsággal bogot köt a cipőfűzőn is. — Hej, nem így volt ám ez hatvan évvel ezelőtt! Tényleg, hogy is volt? Hogyan is kezdődött? Azzal kezdődött, hogy Gáspár József semmibe vette a főméltóságú Nyíry Sándor honvédelmi' miniszter 1904- ben kibocsátott körrendeletét Így szólt az: „A nősülés a hadköteles kor és a harmadik korosztályból való I kilépés előtt nincs megengedve. Kivétetnek azok, kik az újoncállításnál töröltettek vagy a harmadik korosztályba be nem soroztaítak." Na, de kötelessége volt-e Gáspár Józsefnek, hogy elolvassa ezt a rendeletet? Neki, a szolgagyereknek? Dénes úr, a gazdája le is verte volna a derekát, ha „politizál”. Különösen a „cocilista” Pécsi Naplótól óvta, mert abban esett leginkább szó a „strájkokról’t meg egyebekről. A nagy vasutas sztrájkot Is csak feléből- harmadából neszelte meg, s azt is csak olyankor, ha Dénes úr szidta a vasutasokat. Szerencséjére így járt a körrendelettel is, amiről úgy szerzett tudomást, hogy Dénes úr is körülkáronkodta. lT-~—•» hiszen keresve sem talált volna jobb szolgagyereket Jóskánál, na és kettővel szaporodott volna még a segítsége is. Azért, ha jó kedve volt az úrnak, nem tartotta meg magának a szenzáciősabb híreket. Így tudta meg Jóska, hogy Petár szerb király azért ren- d'',t új trónt magának, mert rangján alulinak tartotta volna, hogy az Obrenovicsok trónját használja. Azt is Dénes ur mesélte/ el, hogy egy gráci vigéc hogyan szöktette meg a Kouburgi Lujza hercegnőt Bad ElsteibőL Jóska sem hallgatta el, ő Is továbbadta csemegének. Amikor vasárnap ..„nőnként el-eljárogatott a zőkl utca legvégére, ott mondogatta el a jóravalóbb históriákat. Csak a körrendeletről hallgatott, okkal, mert Dékány Mária aztán végképp nem kedvelte az ilyesfajta „politizálást”: Más téma fonódott, szövődött a húsz éves legény, a 19 éves lány vasárnap»! találkozásain. Bátor, szép tervek, dicséretes jövendölések, kettőjük • erejéről, összefogásáról, p ‘áról, kertről és a kis családból, .amit ajd ők ketten nevelnek, igazgatnak saját képmásukra. t tervezgetés be azonban hiba Is csúszott Elsőnek nem a ház, nem Is a tehénke, hanem a négy legifjabb Gáspár iratkozott fel sorjába a szerzemények 'istáiáraj Nem bánták, dehogv 'k volna, ha az istenadták legal 'bb egészségben növekednek. Hiszen még mellettük is gyarapodott a téglánként, kvadrátonként gyűjtögetett „birtok”, mert DÄnes úr nem ■engedte el üres kézzel Jóskát: éles észt ügyes fogásokat, bőitől' tudományt '-ap tt vér '- elégitésnek, mielőtt otthagyta volna a cselédgúnyát Így t még a mesebeli legénynél is jobban megtanu’ta, hogyan lesz a tojásbó' liba, a libából malac, a malacból tinó. hogy ne is sorottam tovább a boldoguló' azidőb i útját. Legfeljebb annyit még; hogy nekik a sorrend is duplájára sikerült, mert ketten