Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

írók és emlékek

Móra és a nagyszéksósi kincsek...

V

arázsereje volt Móra Ferenc szavának, úgy simogatott, mint a Tiszá- parti szellő. Legszívesebben az unokáról, a „vademberről” vagy ásatásai kalandjairól vallott. Egyik bájos anekdotája a nagyszéksósi leletekről szól.

— Pár esztendővel ezelőtt annyit szerepeltem a nemzetközi sajtóban, mintha én lettem volna a „Mister Európa”. Megírták rólam németül, franciául, spanyolul, dánul, törökül, görögül, hogy „lepipáltam” Schliemannt és Lord Carnarvont. Űk csak himi- humi kis fáraókat találtak egykét tarisznya arannyal, ellenben én ... De talán legjobb lesz, ha szó szerint idézek. A Times 1927. január 9-iki száma írja:

..A Reuter-ügynökség jelenti: Dr. Móra, a szegedi múzeum igazgatója rendkívül nagyértékű régészeti leletre bukkant a minap. Szokott szegedi sétáját végezte, amikor meglátott egy kis pásztorfiút, aki nyáját drágakövekkel kirakott pálcával terelgette. Dr. Móra kérdést intézett a fiúhoz, aki elkalauzolta őt a Szeged-vidéki barlangokba. Az öreg tudós a barlangokban felfedezte a népvándorlás idejében uralkodott gót király kriptáját s azokban megkezdte az ásatásokat. A szerencsés kutató már az első hetekben káprázatos kincsek egész tömegét szállította múzeumába. Az ásatások még tartanak”.

Talán mondanom sem kell, hogy a Reuter-ügynökség jelentésében csak szórványosan található egy kis igazság s jobban szeretném, ha az se lenne igaz. Mert sajnos, az egész hírből csak az „öreg tudós”-t vállalhatom, s azt is „tudós” nélkül. A többi mind merő kitalálás, a szegedi sétától a gót királykriptáikig. — Húsz éve nem értem rá sétálni Szegeden.

Hanem a pásztorfiúcska nem egészen költői lelemény. A legfurcsább pedig a dologban, hogy a valóság sokkal fantasz- tikusabb, mint a Reuter-ügynökség meséje.

Valahonnan Csanád keleti sarkából jöttem haza, s itthon azzal fogadnak: siessék a múzeumba, mert ott borzasztó izgalom van. Egy arany bográcsfület hoztak be a nagy- széksói tanyákról s rettentően vártak haza, hogy most már keressem meg az aranyfülhöz tartozó aranybográcsot.

— No, no — mondtam nevetve — meg az Attila aranybicskáját, amivel tulajdon halotti torán levágta az aranyszőrű bárányt.

Nem nagyon siettem. Huszonöt esztendő tapasztalataiból ismertem már az efféle leleteket. A közönség szereti nagy próbák elé állítani a mű zeumot Például behoznak egy dohányzacskót amin ki van varrva piros, fehér, zöld berlinerrel a magyar címer s fölötte K. L. monogramm. Most már ebből döntsem el, hogy Kun László királyunk ereklyéje-e a zacskó, vagy Kossuth atyánk házifelszerelései közül való?

Azt hittem, az aranybog- rácsfület is ilyen naívság akar ja letenni a hazai régészet oltárára. Persze megfelelő váltságdíj ellenében.

De ahogy ránéztem a bográcsfülre, elállt a szívem verése. Ez bizony nem bogrács- fül, hanem fejedelmi nyakperec. Ahogy a kezembe vettem, elöntött a forróság: színaranyból van, a súlya lehet fél kiló.

M

ásnap előkerítettem Bör- csik Károlyt, aki behozta. Nyílt tekintetű fiatalember. Cséplőgéppel került a Bálinték tanyájára. Meglátta a disznóól falához támasztott kincset. Csakhogy akkor még nem tudta,

hogy kincs. Azt hitte, valami rézrúd. Megkérdezte öreg Bálint Mátyást, hogy elviheti-e, mert jó lenne csapágyat forrasztani.

— Tőlünk vihetöd, — vont vállat az öreg Bálint Mátyás.

— A Jóska gyerök, az ono- kám szokta vele elszurkálni a disznókat a ház elül, hogy a sáros hátukat a falhoz ne dörzsöljék. Ha te több hasznát vöhetöd, lögyön a tied. Csak vigyázz, a gyerök meg ne lássa, mert akkor ordít érte. Ügy hívja, hogy az az ü aranypálcája.

Károly bedugta az aranypálcát a lakderékba, munka közben meg is feledkezett róla. Ebéd után, ahogy lehevér egy kicsit, nyomja a derekát

— az ám ni, a disznószurkáló pálca. A kezébe veszi, méricskéli, nehezelli. Faragja bicskával, a bicska fogja — ejnye, de puha réz ez! Beteszi a gépbe, de ki is veszi mindjárt, mert úgy nyomódik bele a gép foga, mint a vajba. Ejnye, ejnye, de bolond! Csak nem arany tán? Hazaviszi, bögrében ecetbe állítja, — ha réz, reggelre megzöldíti az ecet.

De hát nem zöldítette meg. Károly úgy érezte, hogy ezért érdemes hétköznap is az ünneplő ruhába öltözni. Behozta a Józsika disznószúró pálcáját a városba. Persze, nem a múzeumba, inkább ékszerészhez óvakodik be. Szerencsére az ékszerész tisztességes ember volt s beküldte Károlyt a múzeumba.

Kapott ötmilliót és úgy tért haza Nagy széksósra, mint a magyar archeológia ágense. Én pedig szaladtam a városházára Somogyi Szilveszter polgármesterhez és a nyakára próbáltam az aranyperecet:

— Veszter, édes gazdám, hun királynak látszol benne, hun nem. Tudod-e, hogy ilyen lelet száz esztendőben egyszer ha akad, akkor is Bécsnek kedveskedett vele a magyar lojalitás. Hát én megkeresem, ami még ehhez tartozik. Föltúrom érte az egész Nagy- széksóst De ti is segítsetek.

Többet kaptam, mint kértem. Nemcsak autót Nagy széksora, hanem rendőrfőkapitányt is, uniformisban, Tekintélyemelés okából még detektívet is. Meg is állt az ütő az egész tanyában, ahogy megláttak bennünket, Se hallott, se látott senki semmit. Pláne mikor a detektívek is nyomozni kezdtek. Bálint Mátyásék még azt se vállalták, hogy ismerik Börcsik Károlyt,

— Azt pedig nem ártana ismerni, mert szerencsés ember, kezdtem nyomozni a magam módszerével. — ötmilliót kapott, amiért behozta az aranypálcát. A másik ötöt annak szántam, aki találta. De ha nem kerül, akkor ezt is a Karoly zsebibe dugom.

öreg Bálint Mátyás megszólalt. Már amennyire a pipa engedte, amit ötmillióért se vett ki a szájából,

— Zseböm nekem is van, hattja. Ossstán találni en találtam,

— Hol találta?

— Ott a szőlőben, ni*

— Mikor találta?

— Hogyis csak? Tizennégy esztendeje. Vagy van annak már tizenöt is.

E

'a csak arra emlékszöm

— szólt Mátyás me- ' nyecske lánya — hogy olyan suttyó lány voltam akkor, bürgét legeltettem, oszt a kos nyakára is kötöttem valami sárga encsönr böncsömet. Volt az sok a homokban.

— Mennyi ’ehetett?

— Hát egy kubikostalicskát olyan félig-formán mög lőhetett volna vele tölteni.

Nagyot harapok a szivaromon. Nem akarom észrevehetői, hogy úgy szédülök a kanapén, mintha hajó hintázna ...

— Aztán mit csináltak vele? Mit gondoltak, mik lehetnek?

— Bizonyosan valami tiszt úrnak a medáliái.

— És nem szedtek ki belőlük semmit?

Nem, nem szedtek ki semmit. Mind visszadugdosták a földbe. A nagy darabot fölvették, hogy majd jó lesz valamire a ház körül. De nem tudták mire használni. Tizenhárom esztendeig hányódott padlás szájában, vakablakban, eresz alatt, ahogy az ilyen semmire nem való jószág szokott. Utoljára megint csak kihajították a szemétdombra. Onnan a trágyával kihordták a dinnyeföldre. A következő tavaszon ott találta meg a leány. Egy kicsit kigörbítette és így lett belőle aranypálca a négy esztendős Jóska gyerek nek, akiéhez hasonló drága pálcája a welszi hercegnek se volt,

— Hát akkor most is ott vannak még a kincsek a szőlőben? — ugrottam talpra.

Mátyás kélletlemül billegette a pipaszárt a szájában.

— Löhetségös.

— Meg tudnák mutatni milyen tájon voltak?

Mátyás szétdobta a két karját Egyszerre mutatott északnak, délnek, keletnek, nyugati nak.

—•. Hát ilyentájt, nL

Olyan félholdnyi lehetett a szőlőcske.

— Aztán megengedné-e nekem, hogy áskáljak itt egy kicsit?

A kérdés nagy indulatot mozgatott meg Mátyásban. Olyan nagyot, hogy kiesett a szájából a pipa, úgy kellett utánakapni.

— A fene övött volna mög, — mondta, nyilván nem egészen a pipának, — itt ugyan nem áskál senki, hallja.

— Miért, bátyám?

— Csak.

A főkapitány félrehívott. *—> Ügy is mint pszichológus,

— Pajtás, nem érdemes erre időt vesztegetni. Nem mondják ezek meg neked, hogy hol találták az aranyat. Ok maguk akarják felásni a többit

— Ebből nem „eszik” a múzeum, barátom.

Nem vagyok vitatkozó ember. Elbúsultan autóztam be a városba. De magam tisztában voltam vele, hogy Bálint Mátyásék nem hazudnak. Harmadnap megint kint voltam náluk és aztán'még vagy két hétig minden harmadnap.

— Itt ugyan nem.

— Miért?

— Csak.

A harmadik héten megengedte a próbatételt. De nem a szőlőben, hanem mellette, a káposzta- földön. Gondoltam, nekem ott is jó. Ha a szőlő helyén temető volt másfélezer éve. lehetett a kukoricaföldön is.

De nem volt. Akkor támadt az a gondolatom, hogy nem temetőről van itt sző, hanem j elrejtett kincsről.

Űjra körülhízelegtem Mátyást. Igyekeztem a szívéhez szólni. De hasztalan volt minden próbálkozás. Akkor így szóltam:

— Mondja csak, mennyi bort termett az idén ez a szőlőcske?

— Ez? — próbálta Mátyás gőgösen feszíteni a nyakát, de aztán csak kitoökte. — Tíz liter termött

— No hát. akkor úgy csúffá tette azt a jó isten, hogy én- tőlem már igazán nem kell fél teni. De azért ne haragudjék, inkább gyújtson rá, aztán szaladjon át a szomszédba, hozzon egy kis vizet, azon majd összebékülünk.

Mátyásnak is van ott ugyan kútja, de azt laposan ásták, a béka se élt meg benne, ennélfogva embernek se való a vize. A szomszéd kútja parton van; mire Mátyás azon föl-, s lecselleng, akkorra én épp próbát tehetek az embereimmel a szilvafa alatt.

Meg is tettem, s mire Mátyás megérkezett a vízzel, tizennégy darabot találtunk a kincsből. — Amikor az elsőt felemeltem a homokból, madárfejet ábrázoló, gránátokkal kirakott arany szíjdíszt, azt mondja megriadtan egyik fiatal munkásom:

— Igazgató úr, hát ilyeneket keresünk?

— Ilyeneket, fiam.

— A fene hitte volna-, s« Mikor én gyerök voltam, az egiósz környék tele volt ilyen cifrasággal. Itt kerestük a homokban, teleszödtük a zsebünket, osztán csereberéltünk az iskolában sülttökért, almáért , * i

*

A nagyszéksósi lelet különben 108 kisebb-nagyobb darab bél áll. A súlyuk valamivel több egy kilónál. Az értéküket persze nem tudom meghatározni. A múzeumnak többet ér tíz kiló aranynál. Magyar múzeuminak még többet, mert a nagyszéksósi aranykincsek — kora és stílusa szerinti — „rokonai”: az erdélyi nagy gót- és gepida-leleltek majd mind Bécsbe kerültek.

Szenvedélyes műgyűjtők tájékoztatására még idejegyzem, hogy a szegedi múzeumban a nagyszéksósi aranykincsnek csak a galvanomásolatai vannak kiállítva. Ezek nem érik meg a múzeumból való „műgyűjtés” kockázatát..*

K. I.

Fodor József:

r

Qil atali

Óh új utak, szabad határok,

S ha tetszik, vad víz. domb avagy árok, Hol lábam tovalép!

Üj út szabadsága, enyém te,

Töltsd, hozd új s ú,j csudád elembe; Ballagni, nézni szén.

Óh új s új zsákmánya a szemnek.

Tájak, amint víg-száilva tűnnek Tettel teljes napok!

Kéz, láb még friss készsége, ép szem Mindennel mindent és egészen!

Ér zeng, a szív lobog.

Óh tettek és szavak, s a térnek Végtelenjei! Meddig érnek Léptek, utak s a vad Képzelések, eszmék ragadnak;

Tájaknak, még nem volt szavaknak,

Hívó a tér, szabad.

Mint friss, ép árboccal a Minden Partján, indulni újra mentem,

Elem és vágy emel —

Míg lehető és lehetetlen Fog még, percig, száz Ismer-'!’e Képzelt ízeivel!

Demény Ottó:

D6a elahzúi

No gyere, betakarlak!

E nyár igen szeszélyes.

Védelmem annyi csak, hogy csöndben idehúzlak, a hajad elsimítom s elhessentek egy dongót.

Lásd, minden nagy szava eltűnnek az időben, de mi még itt vagyunk — nyugtalanul, Igaz, de mégis egymás mellett, mindig csak egymást védCsukjad be a szemed s majd lassan, ha elalszol hűvös válladra téve izgága homlokom kigondolom a többit.

De azt is csak veled.

Nagy téli rejtvénypályázat

II. forduló

A szabadság költőié

Száznegyvenkét éve, — 1823. január 1-én született Petőfi Sándor. Mai rejtvényünkben egyik szép verséből idézünk a vízszintes 1., 53., továbbá a függőleges 1. sz. sorokban. A vers címét a vízszintes 58. sz. sorban rejtettük el. (Beküldendő sorok).

Vízszintes: 13. Idegen női név. 14. Sark. 15. Nagy recs- csenéssel megroppan. 16. Baráti állam névbetűi. 17. Sírásra késztet. 18. Elhatárolt rész. 19. Tantál vegyjele. 20. Hozzátartozó. 21. Kerékabroncs. 22. Igekötő. 23. Kiselejtezés. 25. Tüzelőanyag. 27. Érc — latinul. 28. Francia zeneszerző, népszerű műve a „Boleró”) 29. Görög betű. 30. Fölöslegessé vált. 32. Oroszlánhang. 33. Rag. 34. írásbeli figyelmeztetés rossz iskolai előmenetel esetén. 35. Testi hibában szenvedő. 36. A robbanásbiztos bányászlámpa feltalálója. 37. Angol sör. 38. Meghatároz, kijelöl. 39. Ágynemű. 40. Római 550. 41. A Mongol Népköztársaság országgyűlése. 42. Arcszín. 43. Puha fém. 44. Háborús vasúti szerelvény. 46. M. K. 48. A Hét vezér egyike. 49. Francia város. 50, A Ludolf-féle szám. 51. Lent. 54. Karácsonykor különösen divatos tésztatöltelék. 55. A ..Szál család” egyik szereplője. Szorosan hozzásimul. 57. Téli csapadék. 59. Állóvíz.

Függőleges: 2, Növény leveles hajtása. 3. Rag. 4) Tj Z.

5. Elbeszélő költemények szerzője. 6. Régi kézi fegyver. 8. Jó — németül. 9. Yma Sumac. 10. Viccel. 11. Rin-tin .:a né mafilmek hires kutyasztárja.

12. Kelet-ázsiai súlymérték, amely egyúttal pénzegységűi is szolgál. 17. Shakespeare dráma címszereplője. 18. Lopva figyel valakit. 20 Alarm. 21. Belemetsz. 24. Mondattani viszonyt jelöl meg. 26. Gyűrű alakú korallzátony, 29. Város Ukrán SZSZK -n ”.0. Üd- vözlégy, — isme.; latin szóval. 32. Fütő- és hajtóanyagnak használt gáz. 33. Tanítás. 35. Szín. 36. Híres cseh sakkmester, Maróczy kortársa. — (Oldrich) 38. Tudományos mun kát végez, 39. Estebéd. 4L Száznegyvennégy óra. 42. Rán- ki György zenés komédiájának címszereplője. 45. Kétségbevon. 47. Szúrós szagú mérges gáz. 50. Politikai szervezet. 52. Asszonyjelölt. 53. Féltucat. 54. Sziget az Ir-tenger- ben. 56. Termelőszövetkezet.

(A megfejtés beküldésének határideje: 1965. január 8| 12 őiaj