Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
MÁSFAJTA RAJ A*t a József Attila fo" galmazta új nép-et, a másfajta raj-t kerestem 1964 őszén az általános iskolák nyolc osztályában. Városban, falun és tanyán egyaránt jártam; voltam a budapesti belvárosban s kérdéseket tettem fel egy angyalföldi iskolában. A szenvedélyes kíváncsiság kergetett végig az országon. Az ötvenévesek nevében kérdeztem a hat—tizennégy éveseket. Az apák kíváncsiságával fordultam feléjük; milyen nemzedék jön utánunk; kik fogják vezetni ezt az országot harminc esztendő múlva? Az én nemzedékem élete — ötven éves vagyok s az első világháború hadüzenetének napján születtem — ráment a történelemre. Mi átéltünk két világháborút, pusztulást és me nekülést, átéltük azt a tragédiát, hogy egész hazánk fronttá változott, végigbukdácsoltunk a személyi kultusz időszakán, húsz év óta egy gyökereiben más, forradalmi korszakot élünk és építünk, felsugárzásokkal és megrázkódtatásokkal, volt úgy, hogy hitünk haloványodott, s úgy megint, hogy ez a hit magasba szökött A megrázkódtatások, történelmi viharok, társadalmi forradalmak, a pusztulás és az építés apáinak a nemzedékével kérdeztem az iskolapadokban; kik — jobbak — jönnek-e utánunk? S mikor leballagtam a székesfehérvári Petőfi Sándor általános iskola nyolcadik bé osztályának a kedves lányai közül az utcára, amely esős volt és síkosán fénylett, azt mondtam magamban összegezésként: Másfajta rali ÍVJ iben új, s miben más- 1Ti fajta? — erre szeretnék felélni annak az utazásnak az alapján, amelynek során kétszáztizennégy különböző kérdést tettem fel nyolc különböző osztály háromszáznégy tanulója — lányok és fiúk — előtt A múltról tudnak-e valamit. Általánosságban igen keveset. Él bennük egy tagadó készenlét és állapot: nem nagyon kíváncsiak rá, s nem is igen akarnak a múltról tudni; Ennek a taszításnak az okát nem tudtam kielemezni, da éreztem szüntelenül; Fogalmuk sincs arról, hogy kik voltak a nyilast*. Többen televíziós játékokat emlegettek, s elég sokan arra a kérdésre, hogy kik voltak a nyilasok, azt felelték, hogy Teli Vilmos és Robin Hood; Horthyról csak homályos fogalmaik vannak, Volt, aki vezérnek mondta; a legtöbben régi huszárnak tartották. Ezt a választ különböző helyeken és más osztályokban azzal indokolták, hogy huszár kellett legyen, mert „lovon ült”; Az első világháborúról még szüleik elbeszélése alapjain sem tudnak. A második világháború kitörésének idejét az egyik gyerek a múlt századba tette, a második erre a századra ugyan, de rossz dátumot jelölt meg — egyetlen tanulóval találkoztam csak, aki — az alsóbb osztályosok közt — meg tudta volna mondani m pontos évet, hónapot és napot A gyerekek óriási többségükben nyíltak, bátrak, őszinték voltak, akik víg izgalommal felelgettek a kérdéseimre; A tanulságot is levontam: a legfrissebb magyar nemzedék alig tud valamit a század történelméről, amelyre — mint írtam — ráment apáink generációja; Hogyan jelentkezett és csapódott le bennünk az a társadalmi és erkölcsi forradalom, amelyet húsz éve vívunk? Milyen eredményei letr tek ennek a forradalomnak alkatban, jellemben, életfelfogás ban? A* én nemzedékem társadalmi forradalmunkról sok bemagolt mondatot tud. Az én nemzedékemet — a forradalom megvalósításában való cselekvő részvétel mellett — jellemzi bizonyos szemináriumi szellem, az idézetek készen léte, egyfajta gépies tudás. Ez a fajta magolás, gépiesség, s tegyük hozzá, a frázisok ismerete az új nemzedéktől milyen idegen. A forradalom — akár egy fa éltető nedve — bennük már eláradt, élő valósággá lett, gyümölcsöt érlelt. A társadalmi forradalom tanítása, embert formáló ereje bennük megvalósult, új embert teremtett. Ezek a gyerekek nem mondják a szocialista forradalmat, hanem élik, nem beszélnek róla, mert az idő megvalósította bennük; Az én nemzedékem félénk volt, ellentmondásos, kissé zárkózott, előítéletekkel küzdött, a személyes érintkezésben nem tudott fesztelenül viselkedni, görcsök szorongatták, viszolygott a döntésektől — egyszóval nagy általánosságban annak a szellemnek a vetülete élt s alakult ki bennük, amilyen társadalomban éltünk; Az új nemzedék —- s ezek a mi napsugár fényességű eredményeink •— víg, friss, őszinte, nyílig fesztelen, előítéleteket nem ismer, a szorongás tőle Idegen, a bátortalanságot nem ismeri, fellépése közvetlen. Az én ifjúságom idején külön kasztrendszer alakult ki az osztályokban. Minden és mindenki kihangsúlyozta a társadalmi különbségeket, s már az is különbségnek számított, hogy az egyik gyerek édesapja iparos, a másiké — egy ranggal feljebb — kereskedő. A mi Iskolánkban egy tiszta, teljesen homogén tásadalom alakuL Tessék megfigyelni a fiatalok érintkezését, szóváltását — t most nem az általánosságban nem jellemző huligán-nyelvre gondolok — tessék megfigyelni egymás közötti viselkedésüket, meghallani kötetlen tegeződéseiket, tessék megvizsgálni azt a közvetlen szellemet, amely azonnal kialakul, ha két fiatal egymással találkozik és beszélni kezd: ezekben az osztályokban egy rangkülönbséget nem Ismerő, eg forma emberek szép közösségéből font új Magyarország születik; A szocialista Magyarország teljesen felépült ezekben a kis fejekben, ezekben a gyermekszívekben. Az én nemzedékemet bizonyos fokig az állásfoglalástól való viszolygás, a döntések elkerülése jellemezte. Élénken emlékszem arra a Hitler- és nyilasellenes magyar állami tisztviselőre, aki látta ugyan az országot fenyegető irtózatos veszedelmet; mégis felesküdött Szálasira. Mikor tette Indokát tudakoltam, azt felelte: „Hja. Édes fiam. Én szegény kisember vagyok, akinek szüksége van az elsejei fizetésre”. S feldereng bennem Gorkij Klim Számgin ja, aki látta ugyan a forradalom szükségét, de — elódalgott, mikor az utca fkMTonganá kezdett, a lakásába bújt s a függöny mögül leste az eseményeket Ilyen társadalmi „tartás’’ emlékei késztettek arra, hogy különböző osztályokban olyan kérdéseket tegyek fel, amelyek — lehetőleg észrevétlenül — a bátorság, állásfoglalás vagy a döntés fogalmait akarták tisztázni; A feleletekből olyan erkölcsi nagyság bontakozott ki, olyan tisztaság lengett, annyi okos bátorság, és felnőtt hit, hogy büszkeség járt át hazám legfrissebb nemzedéke iránt, Üzen a helyen csak azo- •*-í kát a válaszokat érintem, amelyet erre a kérdésre kaptam: ha valakit megvernek az utcán, megállnátok, vagy tovább mennétek? Az osztályokban egyetlen olyan gyermeket találtam, aki azt felelte, hogy hazamenne, A többi? Húúú! Hogyan Ián goltak, hogyan égtek, micsoda szép és konok igyekezettel nyújtogatták két ujjúkat, hogy felelni szeretnének. „Én nem hagynám”. — „Én megmenteném”. — „Én rendőrért szaladnék”. — „Én az apámért, aki erős”. — „Én segítenék, ahogy tudnék”. Nyugati tudósok és művészek is írták, s állapították meg, hogy nálunk a világ egyik legjobb iskolarendszere neveli az új nemzedéket. —« Ezekben az iskolapadokban művelt, bátor, minden régi előítélettől ment, rendkívül tehetséges nemzedék nő feL Ezek a művelt, bátor és tehetséges gyerekek vajon szeretik-e, eléggé szeretik-e, tisztelik-e, becsülik-e szüleiket? A tudás előtt leborulok; az a világon a legnagyobb dolog; De az emberéletben vannak más értékek is; szülői szeretet nélkül vagy szülők iránti szeretet nélkül az élet üres, hideg s borzongató. Több osztályban megkérdeztem a tanulókat, hogy kihez szeretnének hasonlítani? Milyen eszményképet melengetnek, s vannak-e eszményképeik? A gyerekek legnagyobb része édesanyjához, vagy édesapjához szeretne hasonlítani, Mikor továbfú kérdéseket tettem fel, kiderült, hogy ennek a vonzalomnak az érzelem csak egyik oldala; a másik oldala a határtalan tisztelet S mikor a továbbiakban azt tudakoltam, hogy miért tisztelik ennyire a szüleiket, meséljenek el mindent nekem, akkor ilyen válaszokat kaptam: Azért tisztelem édesapámat mert betegen is dolgozik. — Édesanyámat azért, mert kilenc gyereket nevelt fej és dolgozik. Apámat azért, mert hajnali négykor kel és este fél tizenegykor jön haza; JT itűnt hogy a szülök iránti határtalan szeretetnek és tiszteletnek a forrása a munka. S kitűnt — nem először —, hogy a világ legjobb s legnagyobb pedagógusa a példa. Egyik új ipari városunk egyik iskolájában és a dunántúli Sárköz egyik falujának a tanulói között, arra a kérdésre, hogy mi szeretnél lenni, ha felnősz, a kilencven százalékban munkáslakosságú új ipari város tanulóinak jó része értelmiségi pályákat jelölt meg. Ki szeretne a vasműben dolgozni, kérdeztem ezután. A gyerekek hallgattak. A valóság majd ki fog alakítani egy helyes arányt, a romantikus lobog ás a későbbi évek során majd hamvadni kezd. A kérdés azonban az iskolalátogatás után is visszhangzott bennem: és ki fog dolgozni az üzemekben? Hasonló választ kaptam a Sárközben is, Azt a kérdést, hogy ki akar felnőtt korában a tsz-ekben dolgozni — csend követte. A lányok vagy fiúk fodrásznők, orvosok, tisztek, vasutasok, fizikusok, mérnökök, boltvezetők akarnak lenni •— és ki fogja a földet művelni húsz vagy harminc év után? A faluból való távozás világméretű kérdés. E világkérdés magyar vetületével még sokszor fogunk találkozni a következő esztendők és évtizedek során. Két kérdésre nem tudtam választ kapni sehol. A gyerekek esudálkozó tág szemmel néztek vissza rám. Válaszfalam csendjük felemelt és megdobogtatott. A két kérdés ez volt: fáztál-e már, éheztél-e már? I RUFFY PÉTER APRILY LAJOS: ^Cóluűlásb cut Porka havak hulladozmak — ó zengésű ének, verse régi regélőknek, muzsikája télnek. Porka havak.., Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán, a temető jeges útján hogy repült a kis szán! Porka havak... Kollégium kis kamasz-diákja hogy rohantál sereg-élén hangos hó-csatákba. Porka havak... Hogy suhantál ifjú, könnyű szívvel hó-szelekben, a hegyoldalt szalagozó szívvel. Porka havak... Messze kísért hó-dala a múltnak. Fehéredé fejedre is porka-havak hulltak? Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve: egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmú télbe. NAGY JÓZSEF TÉU TÁJ Print János december Síén délelőtt tétován körülnézett aztán hirtelen elhatározta, hogy levágatja a haját Az elhatározást a haverja óriási ötletnek tartotta, így aztán vele tartott. A borbélyműhelyhez vezető útvonalon három kocsma volt Az elsőbe Princ János hívta meg a haverját, a másikba a haverja hívta meg Princ Jánost. A har módik kocsmáról kiderült, hogy az a borbélyműhelyen túl van, mintegy... Szóval túl van, így aztán arról lemondtak és jókedvűen benyitottak a jólismert fodrász üzletbe, és vidáman köszöntötték a mestereket. A mesterek az elkallódott törzsvendégekre pillantottak, : a főmester megkérdezte Princ Jánost, hogy a gitárok hol maradtak? — öregem összetévesztettek bennünket a Beatlesekkel — állapította meg Princ János haverja, aztán megkövült az arca. Bizony megkövült, mert észrevette, hogy a szokásos középső mester helyén egy ... Igen, egy nő dolgozik... Princ és a haverja összenéztek. — öregem, ha odakerülünk, — sóhajtott fel Princ, és futólag a vendégekre nézett A mestermű — Nem ülünk le — vélekedett a haverja. A mesterek kárörvendöen vi gyorogtak, és megeresztettek egy könnyed elmefuttatást a helyi futballcsapatról, amelyiknek ismét sikerült megkapaszkodni az NB I-ben. Kínos helyzet volt. „Miért görbék a dűlőutak?” — vitatkozott az egyik vendég egy másik vendéggel, aki minden valószínűség szerint agro- nómus volt. „Ha kiegyenesítenék a tagutakat, akkor a termőföld megsokszorozódna...” hallatszott a műhely sarkában, és Princ csak állt a kályha és a kisasztal között és nem tudta, hogy mit kell tennie. — Parancsoljon kérem — mondta a hölgy, és egy újabb vendég foglalt helyet a hölgy keze alatt. Aztán elkészültek a férfi mesterek, és a régi vendégek mind a tükör elé ültek. Princék következtek. Levetették a kabátjukat és egymásra néztek. — öregem, mi lesz itt... — mormogott Princ. és a haverja kezdett egy olyan brontoszau- ruszra hasonlítani, amelyiknek lelke van. A helyzet minden szempontból kényelmetlen volt. Princ és haverja hozzászoktak a régi mesterek munkájához, így érthető, hogy ragaszkodtak a mes terekhez... A hölgy viszont észrevette, hogy az új vendégek gyanakodva nézegetnek feléje. A keze megremegett, idegesen csattogott az ollójával. Princ és haverja érezték, hogy a hölgy furcsákat gondol: „Ha ezek ide kerülnek... Egek ura... Ezek talán le sem ülnek ..." Az olló csattogott és a nyissze- nések nyomán hajak hullottak a padlóra. Aztán elkészült a fej. A vendég felállt, s a hölgy zavartan libbsntett egyet a fehér nyakkendővel és elpirult. Nyomasztó csend ereszkedett a műhelyre. — Azt hiszem én következem — mondta Princ János haverja és mosolyogva beült a székbe. „Mit számit egy szilveszteri haj ... Világos... Elkeseredett volna szegény nő... Lehet, hogy a haját is le tudja nyírni. ...” — gondolta Princ és cigarettára gyújtott. A haverja nagyon rendes volt. Állandóan beszélt a nőhöz: „Mi a neve.., Marika... Igen, is milyen hajakban sz rét jobban dolgozni, szőkékben, vagy barnákban?.„ A vendégek nem próbálnak udvarolni?... Miért lett fodrász... Hány vendégnek vágta le a fülét.. .7 Kiderült, hogy a kérdésekre lehet válaszolni. A hölgy el- mo idta, hogy a barna hajadban jobb dolgozni, mert azokban látszik az olló, a verdé- gek általában fáradtan ülnek, hogy miért lett fodrász azt nem tudja, és csak egyetlen vendégnek vágott egy kicsit a tűiébe, valamikor nagyon régen, ide s tova négy esztendeje ... Közben Princ is tükör elé ke rült, s csak fél szemmel figyelhette a szomszédos asztalnál zajló esemányeket... Princ haverjának a feje mes termű volt __ Amikor felállt ak a székből meokériip‘>4ék, hogy a hölgy meddig szándékozik az üzletben dolgozni? — Princ haverja pedig spanyolos udvariassággal közölte, hogy az üzlet kitűnő mestere a rang lista harmadik helyére szorult, mert az első két helyet a hölgy foglalja el. Princék mindezek után boldog új évet kivántak az összes mestereknek, aztán megkeresték azt a harmadik kocsmát. Bertha Bulcsu RENÉ GUILLOT NYERTE AZ ANDERSEN EMLÉKÉRMET «.Az Ifjúsági Könyvek Nemzetközi Uniója 1964. évi kongresszusát október 18-án tartotta meg Madridban. A kongresszus döntött a kétévenként kiadásra kerülő Andersen-emlékérem sorsáról. Ezt az érmet olyan íróknak adják, akik nek művei népszerűvé váltak a gyermekek és fiatalkorúak körében; Az idei Andersen-éranet René Guil- lotruik adták, aki hosszú időm át matematikatanár volt Szenegálban, majd később Párisban, s mintegy ötven ifjúsági regényt írt Amellett hat ifjúsági enciklopédiát állított össze; leghíresebb regényét, a „Griska és mackójátí” 14 nyelvre lefordították. SZELLEMES VISSZAÜT AS ITÄS Ibsen a nagy norvég drámaíró szófukarságáról volt híres. Órákhosszat üldögélt társaságban, anélkül, hogy egy szót szólt volna. Tudta magáról, hogy csak untatni a társaságot, ezért visszautasított minden meghívást. Egyszer egy fényes estélyre volt hivatalos, s amikor szabadkozását nem akarták tudomásul venni, a következő szellemes kifogással utasította vissza a meghívást: — Ha elmennék, egy szót sem szólnék, s a személyem iránti figyelmességből tisztelőim is ugyanezt tennék, így viszont, ha nem megyek el. a dühös vendégek kellemesen elbeszélgetnek egymással. A MOSZKVAI Marx—Engels Intézetben dolgozik már 40 év óta a 69 éves Nyina Nyepomnya- c.sajeva, aki Marx kéziratainak oerfekt olvasója. Ez pedig nem könnyű munka, mert 1885 februárjában Marx is megírta, hogy kötőhártyagyulladást kapott saját kéziratának olvasása közben. Marx halála után Engels készítette sajtó alá a Tőke második, harmadik és negyedik kötetét. S hogy ez sem volt könnyű munka, arról Engels 1884. február 5-én kelt levele tanúskodik: ..Jelenleg én vagyok eavedül az egész világon, aki ezt a rövidített szavakkal és rövidített mondatokkal teletűzdelt írást el tudja olvasni.” Marx rendkívül apró betűkkel írt. Négy ívnyi papirosra 19 ívnyi normális kézirású szöveget írt. i
