Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-22 / 18. szám

6 napló 1965. JANÜÄR SS. 1 Síáílomas a Mecseken Az KB I. és NB II. rajtjára készülődnek a PVSK kosárlabdázói Kézilabda DNK A PVSK férfi és női kosár­labda-csapatai Pécs legelső NB I-es együttesei közé tartoznak, illetve a női csapat már csak tartozott. A vasutas fiúk és lá­nyok több mint másfél évtizede a legjobb magyar kosárlabda-csa­patok között játszottak, közülük nem egy a magyar nemzeti válogatottnak is tagja volt. Az elmúlt bajnoki idény csak a férfi együttes szá­mára hozott sikeres helytállást, a női együttes, mely már hosszú évek óta utánpótlási gondokkal küszködött, kiesett a legjobbak közül. A kosárlabda-sport pécsi hívei aggódva figyelték a férfi csapat szereplését, hiszen több komoly tehetségű és tudású játékos tá­vozott. Czéh László azonban jó­szemű edzőnek bizonyult, á csa­pat gerincét alkotó Szamosi, Er- dősi és Gombos I. mellé oly fia­talokat tudott a csapatba építeni — Gyurasits, Verbőczi, Tatár* Fazekas és Fekete személyében — akik megfelelő magasságuk mellett lendületet és akaratot vit­tek a játékba, de a csapat többi tagja, Gombos n, Móró, Krö- mek és Bódis is dicséretre méltó eredményekkel vetette magát ész­re. A férfi együttes játékát első­sorban a nagy akarás és a szív jellemezte, ebben a három „öreg” • járt az élen. A fiatalok közül Az MTS Pécs városi Tanácsa kezdeményezésére az MTS tömeg­sport osztálya, mint már közöltük, síállomást létesített Pécsett. Ja­nuár 23-tól, szombattól kezdődően a síállomás lécei csoportos okta­tásra és a Kilián sítúrákra ren­delkezésre állnak. A Városi Testnevelési Sport- szövetségnél kell az igényeket, sportegyesületeknek, iskoláknak, sportköröknek, KlSZ-szervezetek- nek bejelenteniük. Térítési díj: tíiákcsoporfoknál személyenként napi 2 forint, kereső dolgozókból, sportolókból álló csoportoknál napi 5 forint. A sportszövetség edzőt is biztosít a síoktatás cél­jaira a igénylőknek. Az Alkot­mány utcai és a Belvárosi Álta­lános iskola máris bejelentette, az elkövetkezendő napokban csopor­tos síoktatást szervez. A Városi Testnevelési Sportszövetséggel kar öltve a Vidámpark is létesített síállomást a Mecseken, ahol az egyéni kölcsönzés egy napra 8 forintba kerül. Már az év elején kezdjenek hozzá Vizsgabizonyítvánnyal rendelkező ÜARUKEZELÖT munkára felveszünk. Jelentkezés a kozármis- lenyi gépállomáson; Államunk évenként sokmillló támogatást a ti a sportmozgalom­nak, s e támogatás mértéke töb­bek között attól Is függ, hogy a sportköri tagság hogyan tesz ele­get tagdíjfizetési kötelezettségé­nek. Az MTS Országos Tanácsá­nak határozata ösztönzően kíván hatni a sportköri vezetőkre, mert a sportmozgalom nem mondhat le a tagság minimálisnak mond­ható de nem nélkülözhető éven­ként sok-sok milliót kitevő támo­gatásról. Nem egy sportkörünkben az elmúlt évben keveset törődtek a tagdíjfizetéssel. A PEAC a jó tag­díjfizető sportkörök közé tarto­zik, de csak 85 százalékát telje­sítette a tagdíjtervének. Koránt­sem az az oka a tagdíj tervek nemteljesítésének, hogy a sport­köri tagok nem akarják meg­fizetni a pár forintos tagsági di­jukat. Az esetek döntő többségé­ben a sportvezetőkben van a hiba. Nem megfelelően kialakí­I tott aktivahálózat, melynek tagjai rendszeresen felkeresnék Ilyen célból a sportkört tagokat. A szakosztályok vezetői csak a szak­osztályi tagok szakmai Irányítá­sára fordítanak gondot, mással alig törődnek. Ott, ahol a veze­tőség jól dolgozik, nincs baj a tagdíjfizetéssel. A Pécsi Bányász­nál az elmúlt évben több mint egymillió forintot fizettek be a sportkör pénztárába a tagok tag­díjként. Szervezés, ötlet, találé­konyság a dolog nyitja elsősor­ban és ami a legfontosabb, az emberek általában megszokták, hogy menjenek hozzájuk ... Igaz, az sem rossz, amikor a sport­köri tag magától tudja, hogy az egyesülettel szemben tagdíjfizetési kötelezettségei Is vannak. Es még valamit. A tagdíjfizetés kérdését már most az év elején tűzzék napirendre sportköreink és ne csak az év utolsó hónapjaiban törődjenek ezzel a „problémá­val’?. Gyurasits István a csapat leg­jobb és legeredményesebb játéko­sának bizonyult, a tehetséges fiúra Budapesten is felfigyel­tek, és meghívták a válogatott keretbe. Gyurasits jelenleg az NSZK-beli . Darmstadtban nemzet­közi tornán szerepel a magyar válogatottal. Az idén korán kezdenek a ko­sárlabda NB I. csapatai. Február 7-én már bajnoki mérkőzéseket játszanak. A vasutasok a sokszo­ros bajnok Műegyetem csapatát fogadják Pécsett. — Célunk az Idén Is az, ami az elmúlt évben volt, bentma­radni az NB I-ben, — mondotta Czéh László edző. — Ügy látom, az idei NB I. erősebb lesz, mint az elmúlt évi volt, Így nagyobb harc is várható. Reméljük, most nem lesznek kiesési gondjaink, és ez nyugodtabbá teszi majd csa­patunk játékát. Ebben az évben újabb fiatalok beépítését terve­zem. Elsősorban. Rabbra és Zsol­naira gondolok. A bajnokság elég korán kezdődik, ezért az eredeti tervtől eltérően sűrített program­mal készülünk. A PVSK női együttese is készülődik A vasutas lányok jónéhány éven keresztül elkeseredett har­cot folytattak a kiesés elkerü-' léséért. A játékosok kiöregedése, az utánpótlás hiánya és nem utolsósorban a pécsi kosárlabda- szakosztályok részéről ftiegmu- tatkozó közömbösség meghozta „eredményét”. A csapat kiesett az NB 1-ből. Néhány játékos távozása, Bannáné, Presszer Gab­riella, Szabó Klári kiválása csak elősegítette a kiesést, ráadásul Móró Miklósné és Bátorné szülés miatt, Móró Zoltánné pedig hos_z- szabb betegsége miatt nem állt a csapat rendelkezésére. A „csep- penként” érkező utánpótlásban ugyan akadt néhány tehetséges játékos, de nekik hosszabb időre lett volna szükségük arra, hogy megszokják az NB I. légkörét és teljes értékű tagjai lehessenek a csapatnak. A közel másfél évtizedes NB I-es szereplés után az NB II-ben a vasutas lányok célkitűzése nem lehet más, mint az NB I-be való jutás kiharcolása. Ez, ha nehéz feladatnak is látszik, de nem le­hetetlen. A játékosállomány együtt maradt, a régi rutinos játékosok ismét Vállalták a játékot. A pécsi, szi­getvári „csapatok összefogásával, a játékosok akarásával ezt a célt el is érhetik. I. O. Nők 1. Bányász I. to to 1 — 46:13 2. Bólyi MEDGSZ 2 2 — — 28:19 3 Vörös Meteor 2 1 — 1 25:21 4. Tanai k. Főisk 2 1 — 1 19 :i: 5. Mároki KSK 2 1­1 16:2í 6. Bányász II. 2 1 — 1 17::!' 7. Dózsa 2-----­2 14:2;­8. Építők 2-----­2 13:2c l. o. Férfiak 1. Bányász II. 2 2 — — 53:40 2. Bányász I. 2 1 — 3 51:4­3. Ércbányász SC 11 — — 20:11 4. PEAC 2 1 — 1 40:4' 5. Dózsa I. 2 1 — 1 37:4? 6. Dózsa II. 2 _ __ 2 36:41 7. Tanárk. Főisk. 1-----­1 21:29 INNEN - ONNAN Rostkikészítő Vállalat Drávaszabolcsi Lengyára kisegítő női munkásokat felvesz 16—24 éves korig Munkaidő szerződés sze­rint. Női1 munkásszállás van. — Ebéd és vacsóra üzemi konyhán. — Je­lentkezés levélben vagy személyesen határsáv­engedéllyel. A sakkozók Maróczy Kupa-mér­kőzései során a nyugati csoport­ban az Ércbányász SC a második helyre tört fel. A Pécsi Bányász a csoport alsóbb régióiban helyez­kedik el. A bajnokság állása: Szállítók 56.5 (1), Pécsi Ércbányász 56, Pedagógusok 53.5, Dunaújváros 53, Postások 31.5, Győri MÁV 51 (2), Veszprém 49.5, Ganz-MAVAG 47, Tatabánya 45.5 (2), Ság vári 42 (1), Pécsi Bányász 41.5, Kaposvári Petőfi 40.5, Elektronikus 40, Elzett 39.5 pont. * Elkészítették az ökölvívó NB ri. csoportbeosztását. A nyugati cso­portba a PVSK csapata mellett a Szekszárdi Dózsa, a Nagykanizsai Dózsa, a Győri Vasas ETO, a Győri Dózsa, a Honvéd Mereszjev, a Bonyhádi Spartacus, és a Chi- noin együttesei találkoznak majd hétről hétre egymással. * A PEAC női röplabdázói is el­indulnak a hét végén 19 férfi és 13 női NB Il-es röplabda-csapat részvételével a Budapesten leját­szásra kerülő Téli Kupa-mérkő­zésen. A résztvevő csapatokat a nőknél két csoportba osztották. A csoportgyőztesek február 27-én vívják a döntőket. A PEAC cso­portjában a MOM Szemüvegke :t, a Postatávíró, a Győri Dózsa, a Kőbányai Tűzálló, a Bp. Pedagó­gus és a Beloiannisz-gyár csapatai találkoznak egymással. ' 5 Vf A Ferencváros labdarúgói, álcá­kéi, mint ismeretes, dr. Duna: és Csupájc, a Éécsi Dózsa labdarúgói is elutaznak, afrikai portyára ké­szülődnek. A zöld-fehérek a ter­vek szerint első mérkőzésüket -'a- nuár 31-én Algírban játszanál:. Összesen nyolc találkozóra kerül­ne sor. A Ferencváros Algérián kívül felkeresi az Egyesült Arab Köztársaságot, Líbiát és Szudánt is. * Komlón három férfi és női cso­portban 18 férfi és 5 női csapat részvételével kezdődtek meg a Mecseki Bányász Kézilabda Kupa mérkőzései. A találkozókon a komlói együttesek mellett Simon- tornya és Kocsola csapatai is részt vesznek. Az első fordulóban az NB n. újonca Simontornya férfi­csapata 30:10 arányú győzelmet aratott Kocsola ellen. A legköze­lebbi fordulóban játszók a férfi I. osztály rangadóját a RBSK öregfiúk—-Simontornya összecsa­pást. Pécsszabolcson is megkezdték az edzéseket A labdarúgó NB IH-ból ki­esett Pécsszabolcsi Bányász lab­darúgói a megyebajnokságban ja­vítani szeretnének. A csapat Bá­rány! Ferenc edző vezetésével a héten megkezdte felkészülését az új bajnoki idényre. Három al­kalommal tartanak edzést az első héten, majd utána áttérnek a heti négy edzésre. A csapat tor­nateremmel nem rendelkezik, ezért minden munkát szabadban végeznek. — Mazil, Imrő és Kesztyűs nél­kül kezdtük meg a felkészülé­sünket — tájékoztatott bennünket az edző. A három játékos, aki oly sokáig szerepelt eredménye-» sen a pécsszabolcsi pályán, bú­csút mondott a labdarúgásnak. Visszavonulásuk kétségtelenül ér­zékenyen érinti a szakosztályt, de nem csüggedünk, megpróbáljuk új játékosokkal megerősíteni a csapatot és a fiatalok közül is többet kipróbálunk majd a me­gyebajnokság mérkőzésén. A pécsszabolcsiak labdarúgó szakosztályának vezetőségét is meg kívánják erősíteni: A hírek szerint Mazil Jánost választják meg a . szakosztály új- vezetőjéül, akinek működésétől igen sokat várnak Pécsszabolcson. Vizsgázott kazánfűtőt, villanyszerelőt, lakatost és férfi segédmunkásokat azonnal alkalmaz a‘ Patyolat Váll. Két darab 120—130 kg­03 hízott sertés eladó. Bisse, Petőfi utca 22. Kétszer kétszobás meg osztható házrész el­adó. Érdeklődni: Szi­getvár, Erdély utca 11. Tenencz István. ______ S zeszipari Országos V. .-'•ácsi Keményítőgyá­ra Pécs, Siklósi út 47. sz. egy lakatost és ■gy vizsgázott fűtőt :eres ' felvételre. él—125-ös kiscentri­ugás szivattyút kívá­nunk vásárolni (bol- rúrkertészetberi volt használatos). Ajánla- okat Vörös Lobogó -víg Tsz, Patapoklosí <‘Imre. ármegj elöléssel és a szivattyú adajtai-i nakközlésével kérjük Szentegáti Állami Gaz daság .felvesz azonnali belépéssel, gyakorlat­tal rendelkező üzem­egység! bérelszámolót. Jelentkezést Szenjegá- ti Állami Gazdaság, u. p. Szigetvár címre kérj ü k. ­v Görösgali Állami Gazda säg somogyhár- ságyi üzemegysége feL vételre keres tehené­szeket. lakást bizto­sítunk. Jelentkezni az ü zem-egy ségvezetőnél, Somogyhárságy.______ H áromszobás lakást • vök má.sfélszobáisért és egy különálló szo­báért. Címeket: Vil­lany tűzhely’1 jeligére a Sállal utcai hirde­tőbe. HEVERŐ, epeda- rugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3 9 5 0 Ft-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos, Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: S6-7 5. Autószerelő szakmunkást azonnalra felvesz FMSZ Szállítási Vállalati PÉCS, JÁSZAI MARI ü. 2—4. SZÁM. Termelőszövetkezetek! Lószerszámok, gép­szíjak, gépkocsipóny- vák, kazaltakaró pony­vák. javítását válla­lom. Haraszti József szíjgy. m. Pécs, Pa­csirta utca 4. (Peda­gógiai Főiskolánál.) Veszek hálószobabú to­rokat, konyhabútort, csőgarnitúrát, szekré­nyéket, ágyakat, sez- lonokat, rskamiékat. díványokat, ágybeté­teket, asztalokat, szé­keket. konyhaszekré­nyeket, varrógépeket, fehér márványt, ha­gyatékot. Koltai, Rá­kóczi út 48. Hálőszobabútorok, — á.gyak, szekrények és h ármasszekrények, re- kamiék, sezlonok, sód ronyok, szalongarni­túra asztalok, kony­habútorok, székek, éj­jeliszekrények, toalett­tükrök olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57.. kisbútorüzlet. Egyszoba összkomfor­tos öröklakást vennék vagy főbérletet átven­nék. „Központ’2 jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Hízott sertések eladók. Kovács-telep, Hajnal­ka utca 19. Engels utcában kis családi ház olcsón el­adó. Érdeklődni: Me­csek utca 4., este 6 óra után. _________. T rabant 600-as kifo­gástalan állapotban 20 ezerrel eladó. Uj-Me­szes, Szeptember 6 tér 3.. H. 3., délelőtt. Érettségivel ren­delkező iádét keresünk azon­nali belépésre. — DÉDASZ Üzletigaz­gatóság Anyagosz- ^ tálya, — Pécs, Lég- szeszgyár utca 13. Újhegyen az első dű­lőben beköltözhető szoba-konyhás lakás, nyárikonyha, pince és présház. 500 négyszög­öl szőlővel eladó. Ér­deklődni Pécs, József Attila utca 13. Ugyan­ott egy tizedesmérleg kukoricadaráló, vasaló eladó. Eladó mesterhegedűk, nagybőgő, olcsón. So- mogyi Béla utca 9. Hálóberendezés, cső­garnitúra. rekamié, sez Ion. konyhabútor és kombináltszekrény, bú torfélék eladók. Mol­nár, Felső-Vámház u. 2. szám._____________ A kváriumok, felszere­lések és különféle díszhalak eladók. Ko­vács-telep, Gyöngyvi- rág utca 22.__________ K ifogástalan állapot­ban lévő eredeti két­normás Munkácsy tv sürgősen eladó. Ér­deklődni 39-55 telefo­non 5 órától. Eladó két fotel és egy kerékasztal. Uj-Me­szes, Keller János ú. 4., fszt. 3. (víztorony­nál). —- Megtekinthető szombat, vasárnap —- egész nap. Egy sötét NDK háló­szoba eladó. — Megte­kinthető vasárnap 8— 17-ig Pécs, Vak Boty- tyán utca 22. lelveszünk MÉH Vállalat. — PÉCS, Doktor Sándor u. 14. szám. Egyszemélyes rekamié, széles sezlon, pehely­paplan és pehelydun. na, ebédlőbútor, könyv szekrény olcsó áron eladó. Cím: Gyevi, Irányi D. tér 8., Hl. déli lépcsőház. fszt. 2. ajtó. Két 160 kg-os hízó el­adó. Szőkéd 57. szám, Deér József. Bécsi mechafificóis zon­gora eladó. Kováes, Mátyás király u. ló. Olajkályha eladó. Or­solya utca 16. _______ t üzifafürészelés t Kapitány. Tel. 10-01. Alkotmány u. 6. sz. Sapkás szücsm unkát, alakítást^ Javítást vál­lal Hirsch, Rózsa Fe­renc utca 5. 150 kg elsőrendű apró szemű fehérbab eladó. Basamalom u. 6. Vasutas Klubban szom baton, a családi esten egy szürke férfi téli­kabátot elcseréltek. — Kérjük azt a fiatal­embert, aki tévedés­ből elvitte hogy a II. sz. Belklinika portá­ján adja le, a saját kabátját visszakapja. Házrész beköltözhető­en eladó. Gáspár u. 32., Pécs.. ___________ E gyszobás komfortos új ház 300 négyszögöl kerttel, kerítve, 100 ezerrel átvehető. Kü­lön 200 négyszögöl te­lek kerítve, kúttal, el­adó. 10 és 12 óra kö­zött 41-81 telefonon. Albérletbe nyugdíj as nénit felveszek, aki egyéves gyermekem gondozását Vállalja. — Megegyezés szerint. — Pellérdi út 29. Érdek­lődni hétfőtől. Fiatal, 140 kg-os hízó eladó. Keszü 97. sz. Egy hé*, fuvarosko­csi, könnyűfcoasi, ló­szerszám, akác épü- iétffc. eladó, f Néfries, Kossuth Lajos u. 40. Planinót bé-rtoevemiék. Érdeklődni 10-39 14-ea mellékteiefloAcn fél 8- tól 16 óráig._________ B elvárosban egyszoba- konyhás összkomfor­tos lakást vagy ház­részt vennék 79 ezer Ft készpénzzel. „Ápri­lis 1” jeligére a Sal- lai utcái hirdetőbe. Belvárosban egy szoba- konyhás lakást kere­sek költség-megtérítés sei. „31 000” jeligére a SalLai utcai hirdetőbe. III. kerületben 180 n.- öl OTP-házhely eladó, esetlég részletre is. — Érdeklődni: Pécs, Baj­csy Zsilinszky út 41., udvarban. ________. 2 70 négyszögöl szőlő barackfákkal, kis épü­lettel, Szentmiklós dű­lőben, — autóbuszhoz közel —, eladó. Tele- fon 42-54, 5 óra után. Szép belvárosi szobát adnék (gáz, víz bent), mellékhelyiségekkel, 1 vagy másfélszoba kom fort ért. „Magas térí­tés”, jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Budapesti egyszoba- konyhás lakásom • el­cserélném pécsi ha­sonlóért. „XVIH. ke­rület” jeligére a Sal- lai. utcai hirdetőbe. Elcserélném Petőfi u. 44. sz. alatt lévő • II. emeleti egyszobás kom fortos lakásomat két- szoba összkomfortra (esetleg másfélszobás­ra is). Uj-mecsekaljai csérét is elfogadok.— Érdeklődni «. házfel­ügyelőnél. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VINCZE JOZSEFNÉ Törő Anna 62 éves korában, rövid be­tegség után elhunyt. Temetése ja­nuár 22-én délután 3 órakor lesz Villányban, A gyászoló család. • Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, édesapánk, ! testvérem, apósunk, nagyapánk és | nagybácsink, IDŐS STEIN ÖDÖN j asztalosmester, hosszú szenvedés | után, 72 éves korában elhunyt. | Temetése január 25-én, hétfőn fél i 4 órakor lesz a központi temető- ! ben. A gyászoló család. Átveszek kétszoba össz komfortos főbérleti la­kást. Választ a Sallai utcai hirdetőbe „Meg­felelő” jeligére. | Mohácsi szoba-kony- I hás lakásom elcserél­ném pécsi hasonlóra, j Ajánlatokat „Rózsali- ; get” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Háromszobás összkom fortos belvárosi házat vagy öröklakást meg­vételre keresek. Bel­városi kétszobás „Nem modern cserelakás le­hetséges” jeligére aj án latokat a Sallai utcai hirdetőbe. Garé község »értés- pásztort keress. Jelent­kezés a ganéi tsz ve­zetőségénél. Butot'd adás. Szép, ol­csó hármnsszefcrény, rekamié, kombinált- EZe&aény. fotelok, pár- násszékek, konyhabú­tor, szekrények, háló­szobabútor. sodronyok és ágybetétek, egysze­mélyes rekamié. rész­letre is eladód Alkot­mány u. 7. Kórház térnél* Vennék beköltözhető egyszobás vagy .más­félszobás szövetkezeti lakást OTP átvállalás­sal. Kp. 46 000 forint. Makra János, Korvin Ottó utca 25. - . Eladó 6 db hízott ser­tés, 100—220 kg-oe. — SUcló sbodony. Érdek­lődni lehet Marczi Vilmosnál« 8. ez. alatt Műút van. Hálószobabútor. kony­habútor, nek amiéi, és ülőgarnitúrák, sezlo­nok, ágyak, fotelágy, szekrények, asztalok, sodrony, matrac nagy választékban Bárány­nál Hal tér 1. Bodolyabéren a 26. sz. ház 800 négyszögöl te­lekkel azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni' 50. sz. álatt. Szolid, gyermektelen házaspár keres külön­béi ára tú üres vagy bútorozott albérleti szobát konyhahaszná- lattaá. „Lehetőleg bel­városban’ ’ j eligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 1 szoba, lakó­konyha.. pince, teljes felszereléssel. 500 n.- öl szőlő tele gyümölcs fával. Nagy-Daindol dűlő, Tölgyesi. Érdek­lődni mindennap. Meződ községben a 49. sz. családi ház 2 szo­ba, 2 konyha, gazda­sági épülettel, 1060 n.- öl telekkel, gyümöl­csössel 3 kh szántó­val vagy anélkül, el­költözés miatt sürgő­sen eladó. Buszjárat van. Idős személyt laká­sért eltartanék vagy vennék részletre ki­sebb házat Pécs kül- területén vagy kör­nyékén. Hizné. János­halma, Klapka u. 10. Elköltözés miatt keve­set használt villany­tűzhely eladó. Érdek­lődni a meszesi gyógy szertárban. 410 négyszögöl szőlő és gyümölcsös Aranyhe­gyen eladó. Matusz Ferdinándné. Petőfi utca 5. szám. Komlói kétszóba össz­komfortos lakást adok pécsi két- vagy három szobásért. .Magas: n térítek’’ jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Házhelynek alkalmas gyümölcsös a 24-cs aut.óbuszvégallon' •-> . Kismélyvölgy 24. sz. alatt eladó. Bútor: szép hálóbúto- rok, konyhabútorok, garnitúrák. ágybeté­tek, ágysodronyok es egyéb príma bútorok olcsón vásárolhat k Soóky bútorüzletében. Zsolnay utca 1. Villanyszerelés, mosó­gépek, porszívók te­kercselése, villamos készülékek javítása. Palotai István villany­szereid mester. Tolbu- hin út 84. Lakás: Me­gye utca 15/2. Szép fehér saputnyik kocsi Igényesnek el­adó. Felszabadulás út 81. szárny Átalakított 2 szó konyha. éléska ír kertes lakásomat cserélném pécsi e saoba-konyhásért es ércbányász dolgoz val. Pappert. Kővá SZÖ11Ő6. Golgota 19. Szőlőt vennék, vág; szoba összkomfor adok. „Belvárosi k pontifűtéses’s jelig a Sallai utcai hír tőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents