Dunántúli Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-25 / 302. szám
■V*;. ERDŐS LÁSZLÓ ' \ , , • Karácsony Dachauban »Karácsony... Sül a kappan a nyársonf Azt a felszedett ostoba kis rigmust mormoltam magamban, míg a föld alá rohangálok között föl alá rohangáltam a keskeny udvaron, — Lábamon Krisztussarut hordtam zoknival, testemen csíkos vászonnadrágot, nyári kék lüszterkabátot rövidujjú inggel és — tisztesség ne essék szólván — habselyem női bugyit. Társainak sem volt sokkal jobb az öltözetük, de azért — régi dachaui szokás szerint — kora hajnalban ki- kéx-gettek a barakkból a mínusz tíz fokos hidegbe s mi szederjes arccal úgy cikáztunk a két drótkerítés között, mintha azt keresnők, melyik szegletben van melegebb. Ámbár engem ez alkalommal a hidegnél is inkább kergetett a belső izgalom. Előtte való este, december 23-án, lefekvés előtt közölte vélem Kis Zsiga, hogy a magyarok részére karácsony ünnepet rendezünk s azon én szavalok. Belekábultam a meglepetésbe s örömbe. — József Attilát? — kérdeztem elíogódva. — Nem — felelte 6. — •Adyt. Polgár lesz a résztvevők többsége. Persze az is boldoggá tett, hogy Adyt mondhatok. De melyik versét válasszam? Talán azt, hogy „Nyakatokon vad, úri tatárok s mégis büszke a ti fejetek., „”? Kis Zsiga jő húsz évvel volt nálam öregebb % már nyolc éve börtönben ült. Ezen az estén különösen gyengén érezte magát, talán már benne bújkált a tífusz, mely aztán elvitte nem egészen két hét .alatt. De betegsége sem tudta kiölni belőle száraz humorát. Átpillantott a szomszédos ágyra, melyen Szegedi Maszák Aladár, későbbi disszidens New York-i követünk búslakodott magában és felnevetett: — Tudod, yan. akinek büszjRb' 'k feje és van akinek nem tíz. - Nem kel! túlozni. Egyébként sem tudhatjuk e pillanat ban, lehet-e Dachauban egyáltalán ünnepelni. Ez így volt igaz. Könnyen előfordulhatott, hogy mire összegyűlünk az ün népre, már szét is vernek ben nőnket, vagy utólag viszik sten-bunkerbe a versmondót és a szónokát. Azt sem tudhattuk. hogyha minden rendbeli véget ér, nem jelent-e föl másnap a táborparancsnokságnak egy magyar. Már eredetileg is rendkívül vegyes társaságot szállíttattak Dachau ba a nyilasok: száz-százhúsz kommunistát az ország különböző börtöneiből, szociáldemokrata párt- és szakszervezeti funkcionáriusokat, ellenzéki és kormánypolitikusokat, niindénfelől összeszedett zsidókat, elítélt kémeket, to- loncba hurcolt koldusokat — no meg más embereket, akik azt sem tudták miért vannak velünk, s az eltelt másfél hónap alatt különféle transzportokban elszállították a fiatalabbak jó részét, közöttük a kommunisták több mint felét. Mi, ittmaradtak, nehezen lélegzettünk a zavaros tömegben, nem tudtuk, hogy akivel beszélünk, nem talált-e már kapcsolatot a láger régebbi spiclijeivel s nem árul- je-e el mindenik szavunk. Hanem a karácsony estét mégis meg kellett tartanunk. Ezt; nemcsak a politikai kötelesség kívánta, de az életösztön is. Veszélyes járvány terjedt az emberek között, a kishitűség, az önmaguk teljes feladása. ■ Például a hideg ellen sem mindenki gyors mozgással védekezett. A barakk falánál folyt a dachaui tánc. Mintegy százötven ember, szorosan ösz- szebújva melengette egymást és jobb lábáról a bal lábára, bal lábáról a jobb lábára holdkórosan, órákon át hajladozott. Aki bent volt a tömegben, nem érezte a tánc borzalmát, csak a testéhez sí- r. u'' testek melegét, saját leheletét s mint a ringatott csecsemő, a ringás hipnózisát. Aki kívülről nézte, azt hamar hányingerig fejlődő szédülés fogta el s valami görcsös, tehetetlen harag. A szerencsétlenek szeme lehunyva, vagy révetegen mered a semmibe, arcukon a hasis-evőkre emlékeztető révület — mintha valami félőrült szekta végezte volna félelmetes és ocsmány istentiszteletét. Vagy még inkább, mintha egy íalka juh bújt volna ösz- sze rémületében a farkasok elől.,, Aki bent volt a körben, kevésbé érezte a hideget, mint aki magában vacogott. És mégis, ez az utóbbi viselkedés biztosított jobban a megfa- gyás s a halál egyéb formái ellen, mert ezen a borzalmas helyen aki emberségét feladta, az feladta életét is vele. Én jól értettem, ez a mi karácsony estünk kitűnő alkalom lehet arra, hogy széttörjük a közöny és elembertelenedés egyre jobban körénk feszülő abroncsát és hittem: akkor eb. ben a versnek is döntő szerepe lesz, amit szavalni fogok. De hogy mit válasszak, azt egyre kevésbé tudtam eldönteni, í’jjel pedig álmot láttam. ■Lí Pivnicán voltam, egy Dráván túli falucskában, hol gyér mekkoromban nyaraltam egyszer néhány hetet Két ló húzta parasztszekéren vágtattunk a tanyára a jól ismert úton — de mire beértünk a nagy faházba, már nem nyár, hanem karácsony este volt A terem közepén, izzó roston óriási disznó és legalább száz pulyka sült s mi gyerekek meztelenül ugráltuk körül á nagyon forró tüzet s azt kiabáltuk: „Karácsonyi Ég a kappan a rácson« Nagyon kövérek voltunk, nagyon boldogok és mindennek Rubens festményedhez hasonló vörös színe volt Aztán egyszerre minden elsápadt és kihűlt Már nem gyerek voltam, hanem felnőtt és meztelenül dideregtem a hómező közepén. Szemben velem egy ezrednyi koldus járta a dachaui táncot Szavalnom kellett volna nekik, de nem jött hang a számra. Pedig tudtam, hogy nekem is közibük kell állnom, ha nem tudok választani, Hasztalan sürgetett még az álmom is, csak ebéd után döntöttem végre el, hogy mit szavalok. Akkor, mikor a Stubenältester, egy lengyel pap, hogy részéről is megünnepeljük a karácsonyt — elrendelte a tetűvizitet megelőző általános tetvészkedést s háromszáz ember ült félmeztelenül a pádon, hogy kibányássza inge és gatyája koreaiból az undorító férgeket. Az ostoba kis mondóka, mely egész nap, mint a férgek a testet, marta a lelkemet, váratlanul tovatűnt és idegen fényességgel egy költemény úszott be az idétlen foglalkozásukat űző emberek fölött: „örök, vigyázzatok a strázsán, Csillag-szórók az éjszakák, Szent János-bogarak a kertben,,,'’ '' —társadalmi liazzájárulásMi Varsó lakói ez év novemberében az ezeréves évforduló keretében épülő isikolákra több mint 65,6 millió zlotyt fizettek be a megfelelő bankszámlára. Ebben az évben erre az akcióra csaknem 444 millió' zlotyt gyűjtöttek össze. 'Varsóban társadalmi eszközökből eddig 36 iskola épült (eL Ebben az évben további 12 iskola építését kezdték meg; jövőre át is adják őket rendeltetésüknek. 1965-ben az előirányzat szerint 9 iskola épül társadalmi eszközökből. A varsóiaknak köszönhető, hogy az ország fővárosában társadalmi eszközökből 50 is? kola helyett 57 iskola épül fél. Micsoda ötlet««d Szikrázó tűzbogarak látványa, a tetvészkedők között, a teremben, ahol reggelenként legalább húsz bolha és megfelelő számú poloska nyüzsög minden egyes pokrócon, mi pedig vakarózunk és kínlódunk a pokrócok alatt...! Párás, diszkócos tán- ci termek emlékei itt, ahol a dachaui tánc őrjöng ...! Lélegzetem állt el az izgalomtól, mikor elhatároztam, hogy még is ezt fogom elmondani. Aztán jött az este s mi körülálltuk a dísztelen hosszú asztalt. Karácsony este volt, tehát elénekeltünk egy karácsonyi dalt, majd Baráti Huszár Aladár, a kormánypolitikusok egyik vezére beszélt. Aztán dideregve és borzongva elkezdtem a verset mondani. Azelőtt én nem szerettem ezt a költeményt. Nem jártam Flórencben és nem voltak báli emlékeim — engem szigorúbb világ nevelt és szigorúbb világ nevelte azok többségét is, akik az asztal körül ott álltak velem. Sohasem burkolóztak selymes és csillogó fényekbe a mi örömeink. És mégis, a szenny és piszok közepén úgy éreztük, mintha nekünk irta volna a költő idegenszerű szavait, hogy tiltakozzunk velük az embertelenség ellen, mely közre fogott s mely ránk akarta kényszeríteni az erkölcseit „Oly szomorú embernek lenni. És szörnyűek az állat-hős igék. S a csili agszőrő éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét, S akik még vagytok, őrzőn, árván, őrzők: vigyázzatok a strázsán’’. Óriási csend követte a költeményt. Az ünneplők sápadtan nézték egymást és sokuknak könnyes lett a szemük. Aztán előbbre lépett Kis Zsiga és megtörölte szemüvegét: „Emberek vagyunk, barátaim i s Nincs több mesélni valóm. Csak még annyi, hogy a karácsonyi ünnepektől fogva a mi barakkunk udvaráról véglegesen eltűnt a dachaui tánc. Devecseri Gábor Csuka Zoltán QcloéíllJ, Kapánk jelvényt a repülőn: legyen a repülőn ülőn jelvény, hadd tudja, hova tartozik már égre kelvén. Gépünknek apró mása ex, s nem figyelmeztet másra ez, mint arra, hogy mi jelvényként ülünk az isten gomblyukában, mígcsak repülünk; s gomblyukunkban a jelvény angyal-magasságból az ember-főidet dicséri — mely ily vígan s messze fölvet — angyalok nyelvén. Qiúxtuizó én Búcsúzé év. Hajában hő van. Visszaint még elsuhanőban: minden szavát nem mondta el. De jön majd, emlék-köntösében betoppan; lesz ideje bőven. Sokat kérdezett. Majd felel, Tasnádi Varga Éva cAhénizi tónál Ne hagyj el engem, ifjúság mosolygó, kék világa, borulj rám, mint a napsugár e szelíd pannon tájra. ölelj át, mint e gyöngyszínú kerek kis tó, szelíden, s tündérrózsáid nyíljanak szívember, mint e vizen. Kőröskőrül, e tő körül csak ifjú arcot látok, ő élet, hintsd el bennem is örök megújulásod. Nincs, nincs öregség, alkonyat, s ha egyszer el ken menni, arcomon tudjam akkor is e bölcs derűt viselni. A sírban sincs más, csak a lét pirog, kerengő násza, hiába zúg fel olykor itt Berzsenyi harcásza. cA békéi m&nxL&m... Békéről szólok neked szerelmem, de másképp, mint már százan megírták. Nem festek felhőt habos-fehérre, — nem küldök égig virágos hintát, csak azt mondhatom, ami szívemben dallá fonódott száz perc-kötélen, csak azt mondhatom, hogy ott is láttam a tejeskanna ezüst színében. fis bennem lakik öröktől fogva, s szán a te küzdő életed felett, — hányszor kerestem már botladozva, mikor egy dalban zengve nevetett s ttt bujkál — látod a szerelemben, mikor az első szép szavak botinak, mikor „én** helyett mondod: — „mi ketten’ s aranyforintként messze gurulnak. Nem nagybetűkben. Sles szavakban repked, száll köztünk libegő szárnya, — Varázslatos és megfoghatatlan fehér madárként jön a világra. BERTHA BULCSU Jlf/lt kk&pa L int, a bizonytalan kedélyű tárcaíró tűnődve ül az asztala mögött, és szorgalmasan dolgozik a pipáival. Megtöm egyet-egyet, aztán szipákol vele, hümmög és a céduláira mered. Egy jó storys novellát szeretne írni, de képzelete mindig elkalandozik. Hogy a témánál maradjon, időnként felmarkol néhány papírszeletet az asztalról és érdeklődést színlelve beleolvas a jegyzetekbe: „Házibuli szecessziós fegyverzetben”... „Szajrés Ili és a karácsonyfadíszek” ... „Egy csendőr egyenruha átesik a kerítésen”... „Kóger felakasztja magát” ..........Pierre és a német százados koponyája”. ■., „Kerítés... Kóger... Talán még ez lenne a legjobb. Igen egy kerítés a Paragvárí úton... Hogyan is történt ez?” — Lint a semmibe néz, és hirtelen kiesik a képzeletéből az egész Pa- ragvári út, a kerítéssel, csendőregyenruhával, mindennel, és újra egy magános mozdonyon ül, mely ijedten vágtat át a havas dunántúli mezőkön.. > A kérdéses mozdony 1944. decemberében szállította Lintet és a húgát egy Vas megyei kis faluba, a nagyszülőkhöz. A mozdony nem siklott ki, nem zuhant rá bomba. így hát Lint igyekezett elfelejteni, mert irodalmi szempontból teljesen érdektelen mozdony volt. Lint egy jó storys novellát szeretett volna írni az egyik képeslap karácsonyi számába, s ehhez nem a húsz évvel korábbi emlékeire volt szükség... A makacs kis mozdony azonban ott füttyögött a havas régi éjszakában és Lint nem tudott tőle megszabadulni. „Kerítés,.,, Paragvárí út”... —■ motyogta, de ezek a szavak már nem Jelentettek neki semmit. 1944-ben minden kisfiúnak katona volt az apja. 1944-ben az ágyúk már valahol a Balaton déli partján dörögtek, és éjszakánként késéles fényszórók kutatták az eget. 1944 decemberére a híres Luftwaffe már félig belepusztult a normandiai partraszállásba, s az angol légierődök egykedvűen hajóztak a reflektorfényes égen Budapest felé. — 1944 decemberében a vonatoknak már nem volt menetrendje, és vonatok sem voltak, csak csapatszállító szerelvér nyék. 1944 decemberében tele volt a világ rémhírekkel, és a Unt-féle kisfiúk rettenetesen féltek. Unt gyermekkorából lényegében csak egy magános mozdony maradt, amire karácsony előtt néhány nappal felültette az édesanyja. A mozdony aztán, aminek Já- nosházára kellett sietni egy veszteglő szerelvényért, nekivágott a dermedt téli éjszakának, s magával vitte Untét, a húgát és egy Vendel nevű vasutast, aki ismerte Unt nagyszüleit. Amikor a mozdony kiszabadult az állomásról, a Vendel nevű vasutas meg simogatta Unt arcát: — Jók voltatok? — Jók. — Na akkor a kis Jézus biztosan benéz hozzátok — mondta Vendel, — aztán megváltozott arccal a mozdony- vezetőhöz fordult: — Látni valamit? — Látni,,. Süt a Hold. —> Hát, ha látni, akkor.. mondta Vendel, aztán belekotort a kabátzsebébe és elhallgatott. — Tudja, most már én úgy vagyok, ha nem látni, akkor attól félek, hogy elfogy alólam a sín, ha látói, akkor meg nem a síneket figyelem, hanem az eget V endel cigarettát sodort aztárt meggyújtotta. A mozdonyvezető és a fűtő Vendel cigarettáját nézték. Fanyar füst kanyargóit Vendel körül, aztán hirtelen belekapott a huzat és kivitte a libbenő ponyva alatt Vendel szívott még néhányat a cigarettából, aztán odaadta a mozdony- vezetőnek. A mozdonyvezető is szipár kolt vele egy keveset, aztán továbbadta a fűtőnek. A fűtő nekidőlt a szerkocsinak és a cigaretta parazsát bámulta. — Három nap múlva karácsony — mondta. — Az... Karácsonyit. — bólogatott Vendel, s a mozdony nagyokat zökkenve, furcsán tántorogva, szaladt velük az éjszakában. Ukkon félreállftották a mozdonyt Vendel széthúzta a ponyvát. Távoli morajlások hallatszottak. — Győr, vagy Szombathely — mondta a mozdonyvezető. Unt megremegett. — Körülnézek — mondta Vendel és leugrott a mozdonyról. — Féltek? — kérdezte a fűtő, —■ Igen — mondta Unt. — Nem szabad félni. Unt húga elsírta magáti Űjra szétnyílt a ponyva, és a lépcsőn megjelent Vendet — Mi elmegyünk — mondta a mozdonyvezetőnek. •— Megfagy ez a két gyerek... •— Jönnek a gépek — mondta Vendel, aztán odahajolt a kislányhoz és sáljával megtörölgette az arcát Unttel kezetfogott a mozdonyvezető. A vasútállomáson mozdulatlanul álltak a tehervonatok. Fény sehol sem látszott, emberek sem mutatkoztak. Vendel nagyokat lépett Unt és a húga loholtak mellette. Amikor a szemaforokhoz értek, Lint visszanézett de a mozdonyt már nem lehetett látót Lassan mögöttük maradt az állpmás, aztán egészen be''";"ivedt az éjszakába. Vendel lassított a léptein. 1 A
