Dunántúli Napló, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-13 / 240. szám
Űrhajós trió kering földünk körül párt- és kori nánykiildöttség utazott a Lengyel népköztársaságba Jurij Levitan, a moszkvai rádió világhíró bemondója, aki tíz nappal ezelőtt fin- n poci te 50. születésnapját, ma délelőtt ismét nemes feladatot kapott: a moszkvai rádióban és televízióban ő közölhette a világgal elsőnek, hogy a Szovjetunióban kolosszális erejű újtípusú hord ozórakétával háromszemély es „emberlakta” műholdat vezéreltek földkörüli pályára. t» A moszkvai utcákon pár perccel a hír elhangzása ntán csoportokba verődtek az emberek, s élénken tárgyalták az új űresemény jelentőségét. Sokhelyütt az ablakba tették a rádiót, hogy a járókelők is hallhassák a többször megismételt közleményt. A „Voszhod” szenzációja mindenesetre az űrutazás csoportos jellegei, valamint az. hogy az űrhajó utasai között helyet kaptak „polgári” foglalkozások képviselői — egy orvos és egy „űrhajózási” kandidátus is — akik az eddiginél sokkal alaposabban és személyesen irányíthatják a tudományos munkát, a másfélórás keringési idejű kozmikus laboratóriumban. XXI. ÉVFOLYAM ÁRA 50 FIBLÉR 340. SZÄM Kiátliír .Isiim* vezetésével Vlagyimir Mihajlovics KOMAROV ezredes Konsztantyin Petrovics FEOKTYISZTOV tudós Borisz Boriszovics JEGOROV orvos Pályáján a Voszhod Moszkva: A Szovjetunióban hétfőn, magyai- idő szerint 8130 órakor új, nagy teljesítőképességű hordozórakétával földkörüli pályájára bocsátották a világ első háromszemélyes, irányítható űrhajóját — a Voszhod űrhajót. Az új űrrepülés célja: Üjtipusú többszemélyes irányítható űrhajó kipróbálása. • A tudomány és a technika különböző területein működő szakemberekből álló űrhajóscsoport repülés közbeni munkaképességének és együttműködésének tanulmányozása. Tudományos fizikai és műszaki kutatások az űrrepülés viszonyai között. A kozmikus repülés különböző tényezői az emberi szervezetre gyakorolt hatásának további tanulmányozása. Részletes orvosi és biológiai kísérletek a huzamos űrrepülés viszonyai között. A kísérletek a fedélzeti berendezés segítségével közvetlenül az űrhajós tudományos munkatárs és az űrhajós orvos végzi. A Voszhod űrhajó nagy pontossággal jutott pályájára. Előzetes adatok szerint a földkörüli forgási ideje 90.1 perc. A föld felszínétől való minimális és maximális távolsága (perigeum és apo- geum) 178, illetve 409 kilométer. Pályájának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge körülbelül 65 fok. A Voszhod űrhajóval kétoldalú rádiókapcsolatot tartanak fenn. Az űrhajó személyzetének jelentése szerint mindhárman — Komarov, Feoktyisz- tov és Jegorov — jól viselték el az űrhajó pályára-jut- tatását és a súlytalanság állapotába valló átmenetet. Komarov, Feoktyisztov és Jegorov közérzete jó. A Voszhod űrhajó fedélzetéről a 143,625, a 17,365 és a 18,035 megaherz frekvencián továbbítanak közleményeket. Az űrhajón ezenkívül működik egy szignál rádióadó, amely a 19,9944 megaherz frekvencián működik. Az űrhajó minden fedélzeti berendezése normálisan működik. A Szovjetunió valamennyi rádióállomás« közli majd az, küzdő űrhajózás menetéről szoló | K további jelentéseket. MOSZKVA, KREML. Jelentjük, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak és személyesen Nyikita Szergejevics Hruscsovnak: a személyzet közérzete kitűnő, az űrhajó berendezései normálisan működnek, az űrhajózás sikeresen folyik. Nagyon köszönjük a szovjet nép, szeretett pártunk és kormányunk bizalmát. 38. KOMAROV, FEOKTYISZTOV, JEGOROV” A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának meghívására vasárnap este baráti látogatásra Lengyelországba utazott a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke vezeti. A delegáció tagjai: Kálai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, Péter János külügyminiszter, dr. Lázár György, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete, aki Lengyelországban csatlakozik a küldöttséghez. Szakértőként a delegációval utazott Darvasi István az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetőhelyettese, Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes, Marjai József, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője. A küldöttséget a látogatásra elkísérte Jan Kiljanczyk a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. A párt- és kormányküldöttség búcsúztatására a Nyugati-pályaudvaron megjelent Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Nemes Dezső, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai. Jelen volt a búcsúztatásnál a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács, a kormány számos tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet több más vezető személyisége. Ott volt a búcsúztatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. KiiMöttségünk megérkezett Varsóba Varsó : Hétfőn reggel a kora reggeli órákban már áramlott a nép a magyar, lengyel és vörös zászlókkal díszített varsói utcákon, hogy üdvözölje a magyar párt- és kormányküldöttség vezetőit. A tömegben Kádár, Go- mulka, Ochab és CyramkieA szovjet űrhajósok, amikor megtették az első fordulatot a Föld körül, az alábbi radiogrammot küldték: „Forró üdvözlet a szovjet népnek, a kommunizmus építő- _______ ______ _ _____ j ének, a világűr meghódítása ' Wicz képeit, a két nép barát- úttörőjének.” J ságát éltető feliratokat vitAfrika felett átrepülve a ! tek. Az esős idő ellenére több Voszhod személyzete az aláb- tízezernyi tömeg hullámzott a bi radiogrammot juttatta el pályaudvar környékén és a a Földre: „Üdvözöljük Afrika küldöttség kijelölt útvonalán, szabadságért és függetlensé- ! ^ magyar párt- és kormányküldöttséget szállító kü- j lön vonat pontban 9 órakorért ------------■ a varsói főpályaudvarra. A főpályaudvaron Wladyslaw I vezetői fogadták a vendégeGomulka, Józef Cyrankiewicz, Stefan Jedrychowski, Zénón Kliszko, Ignacy Loga-Sowins- ki, Adam Rapacki, Eugeniusz Szyr, Marian Spychalski, Franciszek Waniolka, a LEMP Politikai Bizottságának ■tagja, Mieczyslaw Jagielski és Ryszard Strzelecki, a Politikai Bizottság póttagjai, Artur Starewicz, a Központi Bizottság titkára, Stefan Ig- nar, Zénón Nowak, Julian Tokarski, az Államtanács tagjai, továbbá a kormány tagjai, magas katonai vezetők, Stanislaw Kociolek és Janusz Zarzycki, Varsó tanácsának A Voszhod első fordulata A Voszhod az első többszemé y:s szovjet űrhajó megtette az első fordulatot a Föld körül. Az indulás után elhagyva a Szovjetunió határait, az Irha jósok az alábbi üzenetet továbbították: „Közérzetünk kitűnő. teljesíteni fogjuk a feladatot”. Jegorov űrhajós orvos áltállá lános orvosi vizsgálatot végzett társain. A személyzet megreggelizett. Az űrhajó parancsnoka jelenti: „A kab:n- ban normálisak a viszonyok légnyomás 1,1. hőmérrékle 18 C°. A második földkörüli loríhiSaf Moszkva: A Voszhod űrhajó I együttműködés és kölcsönös a legfrissebb jelentések szerint ! megértés megszilárdításához bef ejezte második fordulatát | hogy közelebb hozzák egymás hoz a népeket, és megszilárdítsák a békét. Komarov, Feoktyisztov, Jegorov űrhajósok.” Az űrhajósok jelentése Moszkva : Az űrhajósok a Voszhod fedélzetéről az alábbi rádiógrammot küldték az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak és személy szerint Nyikita Hruscsovnak: a Föld körül. Az űrhajósok tovább végezték a programban megjelölt munkájukat. Az ü. faió berendezése kielégítően működik, az utasfülkében a repülés feltételei normálisak. A repülés tovább tart. Az űrhajósok a következő üzenetet küld ék a tokiói olimpia résztvevő hez. ..A XVIII. olimpiai játékok ré -r. vevőinek. Tokió felett elrepülve forró üd'"-’"Vünket küldjük a XVTII. olimpián résztvevő fiataloknak. akikre az a hivatás vár, hogy jelentősen járuljanak hozzá a világ sportolói közötti két. Jelen voltak a Lengyel- országba akkreditált diplomáciai testület tagjai. A vonatról lelépő Kádár elvtársat Gomuika elvtárs szívélyesen üdvözölte. A diplomáciád testület tagjainak üdvözlése után Kádár elvtárs ellépett a lengyel hadsereg díszlakulata előtt, a katonazenekar eljátszotta a magyar és lengyel Himnuszt, és ezután Gomuika a pályaudvar előtt felállított ideiglenes emelvényről üdvözölte a magyar küldöttséget. Gomuika beszéde Kedves Kádár Elvtárs! Kedves magyar elvtársak és barátaink! A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága, a Lengyel Népköztársaság és az egész lengyel nép nevében szívélyesen üdvözlöm önöket lengyel földön. Őszintén örülünk, hogy a iengyel párt- és kormány küldöttség múlt évi magyaror(Folytatás a 2. oldalon) Tokiói aranyérmesek Magyar párt- és kormánykül döttseg utazott a Lengyel Népköztársaságba, A küldöttség búcsúztatása a pályaudvaron. képen: A Vasárnap, héffő: Vahonyin (Szovjetunió) súlyemelés, légsúiy, In- rid Krämer-Engel (Németország) női műugrás Yoshinobu (Japán) súlyemelés, pehelysúly. Galina Prozumenscsikova (Szovjetunió) 200 m-es női mellúszás. Dm Schollander (USA) 100 m-es férfi gyorsúszás.