Dunántúli Napló, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-18 / 245. szám
2 NAPLÖ 1964. OKTOBER 18. TéÜesítés Harkányban A múzeumi hónap eseményei Lebontják a régi télikert fémvázas üvegtetős épületét, és. átmenetileg a régi mozit alakítják át erre a szezonra. Az új harkányi télikert a betontető alatt jövőre készül majd el, Kiválóak a magyar motorok Két éve működik a Fémipari Vállalat szervi zrész- lege. Az udvar állandóan tele van szemlére, javításra váró motorkerékpárokkal és gépkocsikkal. Idén ezideig 732 motorkerékpár szemléjét végezték el. Garanciális javítás 380 volt. Érdemes megjegyezni, hogy a magyar ipar gyártmányai ezen az eléggé nehéz baranyai terepen is megállják helyüket s kevesebb javításra szorulnak, mint a külföldi motorkerékpárok. A szakemberek véleménye szerint a Pannónia, a Danu- via motorok strapabírás és minden egyéb szempontból is kifogástalanok, ezért a garancia idején egészen csekély javításokat igényelnek. Az egyéb javítás óiknál, amelyekből ezideig -'382-t végeztek, nem ilyen kedvező a helyzet. A javítások többségét a karambolokból származó hibák okozzák. Az 1410 megjavított gépkocsi 38 százaléka, a szervizen megjelent 3001 gépkocsinak pedig 41 százaléka „maszek” kocsi. A gépkocsiknál kevesebb a karambolok száma. ezért javításuk is gyorsabban megy. A vállalat mindennemű javításhoz megfelelő pótalkatrésszel rendelkezik, csupán a kilométerórák javítása okoz gondot. Ezeket az órákat Budapesten javítják és a javítási átfutási idő jelenleg 60 nap. Ezért sok esetben az óra hiányában rostokolnak a vállalat udvarán az egyébként megjavított gépkocsik vagy motorkerékpárok A Janus Pannonius Múzeum 1 fennállásának hatvanadik évfordulóját is ünneplő megyei múzeumi hónap az elmúlt két hétben is bővelkedett esemé- í nyékben. Sikeres előadások, | ankétok zajlottak le, és a sok ! gonddal összeállított kiállításoknak máris számos látoga- : tója akadt. Különösen nagy érdeklődésre tartanak számot j továbbra is a régi Pécs képek- i ben és a Baranyai keresztsze- ! mes hímzések című kiállítások. Ma újabb kiállítás nyílik, déli 12 órakor a Leőwey Klára Gimnázium dísztermében Baranya műemlékei címmel. A j megnyitó beszédet dr. Görcs László, gimnáziumi igazgató, a I Városi és Megyei Tanács Mú- 1 zeumi és Műemléki Albizott- ! ságának elnöke tartja. A múzeumi hónap egyik i legfontosabb és legújszerűbb I eseménye a termelőszövetkezeti múzeumi nap, amelyet ma rendeznek, a megyei tanács vb. mezőgazdasági osz- I tályának támogatásával. Dél- j előtt 10 órakor a megyei ta- j | nács nagytermében ankétet | | tartanak, amelyen a megye termelőszövetkezeti kultúrle- lelősei vesznek részt. Bevezető és tájékoztató előadást dr. Dankó Imre megyei múzeumigazgató tart Termelőszövetkezet és múzeum címmel. Az ankét résztvevői részére délben 12 órakor minden kiállításon tárlatvezetésre kerül sor. A megye minden részéből érkező kultúrfelelősök, az ankét termelőszövetkezeti vendégei délután 3 órakot1 megtekintik a Pécsi Nemzeti Színház előadását. Október 18—24 között műemléki hét megrendezésére kerül sor a múzeumi hónap keretében. A megye műemlékeiről szóló előadások, megjelenő ismertetéseken kívül október 19-én, hétfőn 16 órai kezdettel Pécsett, a megyei tanács klubtermében nyilvános értekezletet tart a Baranya megyei és a Pécs városi közös Múzeumi és Műemléki Albizottság. Bevezető előadást tart Műemléki gondok általában és Baranyában címmel dr. Dercsényi Dezső kandidátus, az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa. Október 22-én és 23-án üzemi-termelőszövetkezeti látogatásokra kerül sor. Ezeken a napokon vendégül látja a múzeum több vállalat, állami gaz daság illetve termelőszövetke. zet dolgozóit. A meghívottak számára tárlatvezetést biztosítanak, ünnepélyes fogadtatás után megismertetik őket a múzeum belső életével problémáival. Őszi fecske fiókák Érdekes jelenségre figyeltek fel Szigetváron a Rákóczi utca 15. számú ház lakói. A kapu alatt fészkelő molnár- fecskék rövid időre újra visszaidézték a tavaszt. Szeptemberben ugyanis, amikor társaik már Afrika felé vonulszínűleg a meleg őszi időjárás bátorította fel a madarakat arra, hogy ilyen szokatlanul későn még egy némtek az „eseményeket”: el tudnak-e menni a kisfecs- kék társaik után, lesz-e erejük a hosszú úthoz? Az zedéket felnevelje- utóbbi napok egyi- nek. A későn kelt kén, nyilván a hű vösre fordult időjárás miatt hirtelen felkerekedtek a fecskék és elindultak dél felé. Valószínű nagy pihekisfecskéket a szülők nagy gonddal vették körül. Heteken át fáradhatatlanul hordták a táplálékot a négy tok, ez a kis fees- fiókának, míg azok nőkkel, lassan vo- kecsalád még javá- annyira felcsepe- nulnak a melegebb ban költött, nem redtek, megerősöd- éghajlatú Balkánon törődve a közelgő tek, hogy kirepül- vagy Olaszország- ősszel. A fecske- hettek a fészekből, ban most, hogy a szülők tavasszal A ház lakói termé- kicsinyek megerő- már költöttek egy- szetesen nagy ér- södjenek, mire a szer, és most való- deklődéssel figyel- tengerhez érnek. A televízió műsora október 18-án, vasárnap: 8.55: lskola-tv. Fizika, az általános gimnáziumok esti és levelező tagozata II. oszt. számára. Kitől függ a forgatóhatás? 9.25: Az iskola-tv jövő heti műsorának ismertetése. 9.30: Hírek, képek az olimpiáról. 9.40: Foxi, Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 10.05: Rajzolj velünk! Épül az Erzsébet-híd ... 10.55: Budapesti Zenei Hetek, 1964. 11.55: Hírek, képek az olimpiáról. 15.45: Legújabb a technikában, ipari műsor. 15.55: A Magyar Hirdető műsora. 16.05: Nyughatatlan emberek. A Televízió kisfilmje (ism.). 16.25: Városok: Skopje — Hongkong — Brazília három fővárosa. Kisfilm. 16.55: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Atlétika, úszás. 18.40: Hírek, képek az olimpiáról. — 18.50: Esti mese. 19.00: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük: Súlyemelés, félnehézsúly, vívás, — női tőrcsapat döntő. 19.20: Tv-híradó. 19.40: Tv-magazin. A hegyek között... 20.10: Az álnok papagáj. Magyarul beszélő angol film (14 éven felülieknek!) 21.30: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 21.40: Udvardy Tibor énekel. 22.05: Tv-híradó (2. kiadás.) 22.20: Sporthírek. Kb. 22.30: A XVIII. nyárt olimpiai játékokról jelentjük: A nap eseményei. * A Magyar Televízió október 19-én, hétfőn reggel 9 óra 55 perces kezdettel helyszíni közvetítést ad Moszkvából a háromszemélyes szovjet űrhajó utasainak ünnepélyes fogad tatásáróL Réger Antal Bécs — mai szemmel (3) SCHÖNBRUNN Csoportunk egyetlen közös programját a hirtelen esősre fordult időjárás részben meghiúsította. Tervbe vettünk ugyanis egy semmeringi kirándulást. Semmering 1000 méter magasságban fekvő üdülőhely, melynek varázsa gyógyító levegője és a maga nemében páratlan természeti és táji szépsége, mely különösen ősszel nyújt csodálatos látványt pompás növényzete ezernyi színváltozatával. Üdülni. pihenni, új erőt meríteni járnak ide a bécsiek a város szüntelenül zajló forgatagából. Milyen szívesen tettük volna ezt mi is, ha nem jön közbe a borús, ködös idő. Csoportunk nagyobbik része mégis úgy határozott, hogy a Wienerwald felé veszi útját. Né- hányan, akik az Időjárást a semmeringi kiránduláshoz nem tartottuk alkalmasnak, felültünk a 63-as villamosra, és elmentünk Schönbrunnba. — Hogy mi jártunk-e jobban, vagy azok, akik elmentek Semmeringre, nehéz lenne eldönteni.. Schönbrunn hatalmas területű, gyönyörű óriáskert, számtalan parkkal, sűrű lombozató fákkal, csodálatos virágszőnyegekkel, boltívesre kialakított fasorokkal, híres pálmaházzal, állatkerttel, tavakkal. Legszebb ékessége az 1400 teremből és szókéból álló hatalmas kastély, egykor — mint Bécsnek majdnem minden nevezetessége és értéke — a császári család birtoka, tulajdona, Schönbrunn egész parkjával egyetemben. A sok erdőség mellett számtalan tó és kút tartja távol Schön- brunntól a nehéz, füstös, városi levegőt. Legnevezetesebb kútjai a Neptun-kút, az Obe- lisk-szökőkűt és a Szépek kútja. Fasorai, erdeinek bizalmasan szelíd mókusai, könnyű, üdítő levegője, természeti szépsége kellemes, pihentető szórakozást és felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatónak^ * A schönbrunni kastély hatalmas termeit, azok felbecsülhetetlen értékű kincseit, berendezéseit látva, az ember, hajlamos elhinni: ez Bécs. S hogy Bécs nem itt van Schönbrunnban, ezt a bécsiek tudják leginkább. A Schlosspark- ban megismerkedtem egy idősebb bécsi asszonnyal, aki, amikor a kastély 1400 termének történelmi nevezetességei felől érdeklődtem, elmondta, hogy ez mind nagyon szép, de ő évek óta lakik fiának négy tagú családjával egy szobakonyhában. A mintegy kétmillió lakosú Bécsnek legnagyobb problémája a lakáshiány. A második világháborúban a város lakóházainak közel egyhar- mada vált rommá. A romok eltakarítása után a házak helyén tereket, parkokat létesítettek, s csak jó néhány évvel a háború után kezdtek hozzá új lakóházak, kisebb lakótelepek építéséhez, részben a belváros üres telkein, de elsősorban a külterületeken. A város vezetői, élükön Franz Jonas szocialista polgármesterrel, most nagyarányú ötéves lakás- és általános városfejlesztési programot dolgoztak ki. A program szerint az elkövetkező öt év alatt újabb 45 ezer lakás épül fel. Ebben az időszakban az utóbbi években alakult lakásszövetkezetekre is fokozottabb mértékben számítanak. A lakásprogram sikeres végrehajtása esetén, számítások szerint, öt év múlva minden bécsinek kényelmes otthona lesz. Kívánjuk, hogy így legyen, A program második helyen álló feladata a város vízellátásának megjavítása, melyhez az anyagi fedezet biztosítottnak látszik. Most már csak a tervek jóváhagyására van szükség, és megkezdődhet a pótlólagos vízlelőhelyek feltárása és kiaknázása. A közlekedés meggyorsítására és korszerűsítésére újabb Duna-hidak építését vették programba. Az árvíz megelőzése érdekében egy második Duna-csatorna létesítését is tervezik a Duna és a Huber- tus-gát között. Ezáltal egy 17 kilométer hosszú, 200 méter széles sziget keletkezik 3.5 millió négyzetméter területtel, melyet üdülőkkel, kulturális és sportlétesítményekkel telepítenek be. A program szerint Bécs gyors ütemű fejlődése és korszerűsítése megköveteli a közlekedési üzemek kiépítését, és a gáz- és elektromos művek termelésének fokozását. Erre a célra 3,3 milliárd schillin- get irányoztak elő. Nagy és biztató cél ez, melynek megvalósítása érdekében a bécsiek biztosan mindent megtesznek. Az viszont kissé nyugtalanítja a bécsieket, hogy ez a sokat ígérő programtervezet éppen a választások előtt került a nyilvánosság ele. „Mert”, és ezt egy villamoskalauzzal való beszélHÍREK OKTOBER IS vasárnap Lukács napja. A Nap kél: 6.06, nyugszik: 16. 51 órakor. — A Hold kél: 16.10, nyugszik: 2.20 órakor. u* a, október 18-án ünnepli szüle- ™ tésének 90. évfordulóját Föl- dessy Gyula Kossuth-díjas profesz- szor, az irodalomtudományok doktora. Ady Endre barátja, költészetének, életművének kiváló ismerője és eredményes kutatója. Fiatal k rában a XIX. század költészete foglalko a la, számos Petőfi-tanulmányt, értekezést tett közzé. Az elsők között ismerte fel Ady költészetének korszakos értékét, A költő megbízásából sajtó alá rendezte három verseskötetét, majd évek múlva hátrahagyott költeményeit az „Utolsó hajók” címiL kötetbe foglalta. Ő rendezte sajtó alá Ady összes verseit. Válogatott prózai, valamint összes publicisztikai írásait. Társszerkesztője volt az „Ady Múzeum” köteteinek, készített-Petőfi- és Ady-szótárt, a többi között lefordította Goethe Faust_ ját. Munkássága sokkal járult hozzá Ady igazi jelentőségének, a proletariátussal rokonszenvező viszonyának és költészete verseléei, nyelvi, stiláris sajátosságainak megismertetéséhez. 20 ÉVE, október 18-án Miklós Béla, az I. Magyar Hadsereg parancsnoka és tisztikarának egy része átállt a Vörös Hadsereghez. Mikepércs, a faluban zajlott egy heti csata után felszabadult. 1944. október 19-én a 2. Ukrán Hadseregcsoport csapatai nyolc napig tartó elkeseredett, heves harc után felszabadították Debrecent. Felszabadult: Berettyóújfalu, Nagyiéta, Hosszúpályi, Ujléta, Sáránd, Bagamér, Vámospércs, Vértes. Lottótáj ékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása alapján a 42. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öt- találatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 29 fogadó ért el, nyereményük egyenként 142 006 Ft. Három találatot 3332 fogadó ért el, nyereményük egyenként 617 Ft. Két találatot 117 001 fogadó ért el, nyereményük egyen ként 17 Ft 60 fillér. — Hetenként kétszer az Ágoston téri Iskolában működik a Városi Művelődési Ház által létrehozott tv-klub, amelyben a klubtagok a televíziós készülékek szerkezetével, működésével ismerkednek. — Dobozy: Holnap folytatjuk című darabjának bemutatójára készül a KPVDSZ Művelődési Ház színjátszócsoportja. Rudolf Gyula vezetésével már javában folynak a próbák. A bemutatóra novemberben kerül sor, | — Irodalmi Színpad alakul | a Városi Művelődési Házban, j A csoport, amelybe még min- ! dig vesznek fel új tagokat, november 9-én mutatkozik be Zrínyi halála 300. évfordulója alkalmából tartandó emlékműsorral. — Áramszünet lesz október 1»—24-ig 7—17 óráig hálózat átépítés miatt a Buzsáki és Ka- rancs utcákban. getésem után jegyeztem fel, „az SPÖ, ha nem is mindig jó, de furfangos, ügyes politikát folytat”. Hogy elismerés vagy kétkedés volt-e a kalauznak ezen szavai mögött, ezt akkor nem tudtam eldönteni. Az azonban minden kétséget kizáróan bizonyos, hogy Bécsnek ilyen arányú városfejlesztésre és mindenekelőtt a 45 ezer új lakásra igen nagy szüksége van. * „Bécs volt életemben az egyetlen város, ahol félévi tartózkodás után sem volt honvágyam” — mondta egyik ismerősöm, amikor elutazásom előtt örömmel újságoltam neki a nagy hírt. És valóban: Bécsben az ember nem érzi magát idegennek. Egykét nappal megérkezésünk után, amikor már túl voltunk a kezdeti, elsősorban tájékozódási nehézségeken, olyan otthonosan sétáltunk a Ringen, a Mariahilferstrassén vagy a Gürtelen, mintha már hónapok óta Bécsben éltünk volna. Pedig négy nap volt mindössze. Mégis, amikor vonatunk. elindult a Westbahn- hofból, úgy búcsúztunk Bécs- től, ahogy az ember a jó baráttól búcsúzik. — A nagyhajmási Béke Termelőszövetkezet táviratban jelentette, hogy az őszi kalászosok vetését október 16-án délután száz százalékban élvé*' gezte. — Baranya műemlékei címmel kiállítás nyílik október 18-án, vasárnap déli 12 órakor a Leöwey Klára Gimnázium dísztermében. A megnyitó beszédet dr. Görcs László giná- náziumi igazgató tartja. — Bábcsoport alakult a KPVDSZ Művelődési Házban Veress Endréné vezetésével. A csoport, amelynek egyelőre 12 tagja van, elsőként rövid mesejátékokat tanul be, amelyeket nemcsak a művelődési házban, hanem a peremkerületekben is bemutat majd a legfiatalabb közönségnek. Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, többfelé eső, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt szél. Várható legalacsonyabb éjszakai bőmérséklet 3—7, legmagasabb nappali hőmérséklet 13—17 fok között. — „Noé bárkájától az űrhajóig** elmen Dala László a népszerű „Búvár könyvek” szerkesztője tart előadást október 19-én, hétfőn délután 3 órakor Pécs város „Dr. Doktor Sándor” Művelődési Háza nagytermében a technika és a tudomány fejlődése iránt érdeklődő fiatalok számára. A belépés díjtalan. — Az előadás után tombola sorsolás lesz. — Tombolajegyek 1 Ft-os árban a Magyar írók Könyvesboltjában (Kossuth L. u. S.) és az előadás előtt a Művelődési Házban (Déryné u. 18.) kaphatók. — Az Építők nyugdíjascsoportja október 20-án délelőtt 9 óraikor Színház tér 1. félemelet klubhelyiségben taggyűlést tart budapesti előadóval. A taggyűlés fontosságára való tekintettel kérjük az elv- társak feltétlen megjelenését. — A műszaki könyvnapokat hétfőn délben nyitja meg a DÉDÁSZ Rákóczi úti székházának tanácstermében Németh István. .............." Közlemény A Kulturális Szemle legjobbjai részt vehetnek a Magyar Televízió által újra meghirdetett népszerű KI MIT TUD versenyen, valamint a KESZTHELYI HELIKON bemutatóin. Jelentkezési lapot a helyi KISZ-szervezcteknél, a Városi KISZ-Bizottságon és a Városi Tanács Művelődés- ügyi Osztályán lehet kérni és ugyanezekre a helyekre kell azt visszajuttatni. Jelentkezhetnek: csoportok és szólisták, minden művészeti ág képviselői. Jelentkezési határidő: 1964. november 6. Az előzetes válogatókat december 1- től január 31-ig, a helyi döntőket február 1-ig bonycti’Oák le, a városi bemutatókra — amelyeken már a Televízió munkatársai is részt vesznek, március 1-ig kerül sori