Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-25 / 225. szám
■Utrt, OtM a XMUiMuik wtk Az illetékesek uMaMtotmdt Bérletügj-be*i Nem kell tanácsi igazolás A ILPM AatAközlekedesi Vezérigazgatóságtól kapott értesítés «.lápján közöljük a tanulo-havijeggvel utazni kívánókkal, hogy a mai naptól kezdve az önálló keresel hi am at a személyi igazolványból a vállalat állapítja meg és jegyzi be a tanulók Igazolványába. 1964. szeptember 28-tól október 4-ig LAKI PÁL. a t2. sz. Autóközlekedési V. forg. szako. vezetője. „Ne szaporítsuk !M Kogalmas A Dunántúli Napló augusztus 29-i számában megjelent a postát érintő bírálatot megvizsgáltam és erre vonatkozólag az alábbiakat közlöm: Az egyre növekvő igények fokozottabb követelményeket, gyorsabb és korszerűbb kézbesítőszolgálatot igényelnek a postától. Ezek a kényszerítő körülmémyek tették szükségessé, hogy külföldi tapasztalatok alapján a népgazdasági és a közönség érdekében is a többszintes épületek lépcsőházaiban csoportos levélszekrényeket szereljenek fel. A kézbesítő-levélszekrények felszerelését a fentieken kívül az is indokolta, bogy sok helyen a lakásban napközben senki nem tartózkodik, így a postai kézbesítő a címzett küldeményét levélszekrény hiányában nem tudta biztonságosan elhelyezni. Ismerve a levélszekrények méretét, az érdekelt kézbesítők olyan utasítást kaptak, hogy a nagyalakú és a sérülés veszélye nélkül össze nem hajtható küldeményeket ne levélszekrény útján, hanem a címzett lakásán kézbesítsék. A cikk nyomán ismételten utasítottam az érdekelt kézbesítőhivatalt a vonatkozó előírások szigorú betartására. Meg kell Jegyeznem, hogy az eddig felszerelt csoportos levél- szekrényeket kísérletkáopen szereltük fel és megállapításom szerint is nem minden tekintetben felelnek meg a követelményeknek. Ezt követően felszerelésre kerülő új típusú levélszekrények már korszerűbb kivitelben készülnek és a tapasztalt hiányosságok kiküszöbölésével az igényeknek jobban meg fognak felelni. Mivel a fejlődés a postává! szemben fokozott követelményeket támaszt és a lakosság érdekében ' lté/b(*M»cs is korszerűbb, gyorsabb kézbesítésre van szükség, a házi levél- szekrények további alkalmazását tervezem és ezért ezúton is a közönség megértő, segítő támogatását kérem. Kántor Sándor az ig. forg. vezetőhelyettese „Szeretnénk, ha megjavítanák* A korábbi terv módosul l Már a piactér építésekor megállapítottuk, hogy a Béri Balogh Ádám utca felőli bejárat rossz állapotban van. így az építési csoportunk már az Í964. évi költségvetésbe ai>nak megjavítását beállította. Kivitelezői kapacitás azonban csak most volt biztosítható. Amint a levélíró is megállapíthatja, az a közelmúltban elkészült és jelenleg a közlekedésnek már akadálya nincs. A Kossuth utca felőli bejáratról a kivitelezés -előtt valóban szó volt, azonban a Derfli felőli oldalon a gyalogos kijárat könnyebben volt biztosítható, így a korábbi terv módosult. A Kossuth utca felöli megnyitás komoly műszaki akadályokba ütközik, mert a szóbajöhető épület udvara igen szűk. Nincs tudomásunk arról, hogy a közeljövőben megvalósulna. Tóth Sándor, a H. kér. tanács v. b. ipari és kereskedelmi csoportjának vezetője Róka fogta csuka, csuka fogta róka Megvan az anyag Róka fogta csuka, csuka fogta róka” címmel nemrégiben megtlrtuk, hogy a Csepel Vas. és Fémművek csőgyára, valamint a K ékesfehérvári Fémöntöde késedelmes anyagszállitása miatt nem tudja időben teljesíteni tervét az öntöde Vállalat Mohácsi Gyáregysége. Akkor ugyanis a gyáregység harmadik negyedévi tervének teljesítése az anyaghiány miatt teljesen bizonytalannak látszott. Bírálatunk óta az említett vállalatok között örvendetesen javult az együttműködés. Az elektromos kutakhoz, a szárnyszivattyúkhoz, a különböző talajszivattyúkhoz Ha késve is, de megkapták a szükséges alkatrészek többségét. így a mohácsi üzem igaz, hogy Igen nagy erőfeszítések árán, de teljesíteni tudja a tervét, s lényegesen csökkenteni a felhalmozódott félkészárut. Az anyaghiány az esztergályos munkáknál 5000, a lakatos munkáknál 7000 óra kiesést okozott. Ezt igen megfeszített munkával és bizony csak túlórákkal lehet pótolni. A mohácsiak remélik — s velük együtt mi is —, hogy a Jövőben a jobb együttműködés során a tervidőszakban, túlórák ezrei nélkül végezhetik munkájukat. A MAGVA» RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK l»6í. szept. gí-1, pénteki műsora a 2?3,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: „Hej, Morava” . . Szerb népdalok. Tudósítóink jelentők. Tamburazene. Zrínyi Miklós a délszláv népek irodalmában. H. rész. 18.00: Német nyelvű műsor: Faluról falura. — összeállítás. Fúvoszene. H.S0: Magyar nyelvű műsor: Mecseki visszhang. Zenés összeállítás. A tartalomból: Aranyhegyi szümposziom. — Ma történt: Jugoszláv—magyar geológusok találkozója Siklóson. — üreti mulatság a Tanárképző Főiskolán. — Emlékek régi szü- i tekről. — Heti vendégünk: dr. isiégi Nagy Dénes ny. egye- 1 *mi tanár. — Dallam és variáció. — Pécsi világjárók. II. rész: v moszkvai Vili. nemzetközi etnológiai és antropológiai kongresszuson. — Péntek esti házikoncert. — Edzésnapló. Veress BéDUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága ás a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. ■S.ie.i kesztő-ség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32. 15-33; 17 óra után: 80-n Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja: •i í .'T.nya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- Braun Károly. Kcdohivatal: Pécs. Hunyadi út 11. r.h-fon: * 15-32. 15-33. 50-00. PFX’SI SZIKBA NYOMDA ' P-(*s. Munkácsy Mihály u. 10. s’«. Ke*;.Müs vozt tű: Mciiies Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. f ©fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. t)6fizeté^ díj } hónapra 12. - Ft Indexszám: 26 054 • lané írása. — A Beatles-együttes műsorából. 19.58: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Maria főhadnagy (este 7 órakor). Bemutató bérlet. MOZI: Rövidítések: szv. ^szélesvsáznú, szí. — színes. Park: Igen (szv.. fél 5, fél 7, fél 9). Petőfi: Altona foglyai (szv., 4. fél 7, 9). Kossuth: A tengeri macska (szv.. fél 5. fel 7. fél 9). Kossuth Híradó: Magyar híradó, Szín. mint élmény, 18. sz. világhír- adó, Valóban csoda. Mostár, Balkán középhegység. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémánt: Prágai tréfacsináló (6). Építők: A szerelem másik arca (5. 7). Csak 18 éven felülieknek: íMecsekal.ja: Hattyúdal (szv.. 7). Pécsszaboles: Ellopták a hangomat (szv., 5, 7). Vasas II.: A szerelem kora (szv., 7). Ságvári: Születési bizonyítvány (fél 6, fél 8). Mohács: Ének az esőben (szí., 6. 8). Szigetvár: Topáz úr (szv., szí., 8). Siklós: Lerombolt híd (szv., 7). Harkány. Magánélet (szv., szi., 7). Pécsvá- rad: Három kívánság (8). B. m. Építőipari Vállalat felvételre keres ASZFALTBEDOLGOZÓ SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, PÉCS, RÁKÓCZI ÖT 56. SZ. Szeptember 86. i KOSSUTH RADIO 8.15: Tánczene. 3.45: Kultúra és bevétel. Kiport. 9.00: A hét zeneszerzője: Vivaldi. 10.10: Durmoll és Taréj Ica az óvodában. 10.30: Népi zene. 11.00: Zenekari muzsika. 12.10: Mindenki kedvére! 14.10: Kórusok. 14.25: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.40: Mezei csokor. 15.05: Az I. Inter- nacionálé. Előadás. 15.20: Hugenották. Operarészletek. 16.10: Harsan a kürtszó! 16.50: ötórai tea. 18.15: Magyar nóták. 18.37: A jó modor nem szégyen. 18.57: Tombola. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenye. 21.45: Könnyű dalok. 22.15: Operettrészletek 23.15: Esti séta. 23.30: Kamarazene. 0.10: Vü’ágénekek. PETŐFI RADIO 14.00: Fúvószene. 14.25: Kamarazene. 15.05: Tánczene. 15.53: Furfangos Péter kópéságai. Népmese. 16.00: Zenekari muzsika. 17.05: Lányok, asszonyok ... 17.35: Édes anyanyelvűnk 17.40: Délutáni hangverseny. 18.24: Gazdaszemmel hazánk mező- gazdaságáról. 18.34: A zenekar története. I. rész. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Operettrészletek 19.30: Családi körben. 21.05: Népdalok. 21.40: Mi a stress? 22.00: A hét zeneszerzője: Vivaldi. Szeptember 29. KOSSUTH RADIO 8.15: Harsan a kürtszó! 8.55: Kopeczky Alajos orgonáL 9.21: Operett részietek; 10.10: Családi körten. 11.40: Karai József feldolgozása: Ifjúmunkások. 11.52: Sokszemközt . ;. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Törvénykönyv. 13.15: Szőnyi Olga és Jámbor László énekel. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 14.10: Zenés planetárium. 15.05: Hosszú hajú veszedelem. Folytatásos regény, A nyolcadik agglegény elbeszélése. 15.25: Vivaldi-művek. 16.10: Irodalmi műsor. 16.40: Fúvószene. 17.05: Riportműsor. 17.20: Esztrádzene. 18.15: Nagy énekesek életregénye. 19.05: Magyar nóták. 19.25: A Szabó család. 20.20: Könnyűzenei híradó. 21.10: A világirodalom remekei: Falusi Romeo és Julia. Rádiójáték. 22.20: Romantikus hangverseny. 23.20: Népi zene. 0.10: Kórusok. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Johann Strauss: Szembekötősdi. Nyitány. 14.25: Nagy zeneszerzők ritkán hallott operáiból. 15.05: Népdal csokor. 15.35: Madárélet a vadvizeken. 15.50: Könnyűzene. 17.05: Kertész Lajos és Kubinyi Attila hangversenye. 17.40: Gondolatok filmekről. 17.55: Magyar nóták. 18.20: A varázslástól a művészétig. XIT. rész. A felismerés. 18.46: A kirakat mögött. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: A dzsessz kedvelőinek. 19.35: Budapesti ^ zenei hetek., 1964. 20.35: A hajnali i részegség. Vers. : 21.25: Lehár operettjeiből, j 21.30: Korunk ! kapitalizmusa. Könyvismertetés. 22.00: Tánczene. Szeptember 30. KOSSUTH RADIO 8.15: Zenekari muzsika. 9.IC: Az nevet, aki nevet. Kollektív regény tíz folytatás^ ban. Tizedik fejezet. 9.35: Könnyű dallamok. 10.10: Az üveggolyó. Mesejáték. 10.52: Napirenden. 10.57: Magyar nóták. 11.25: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: A századforduló operáiból, 14.10: Kórusok. 14.25: Lányok, asszonyok.. 14.55: Kamarazene, 15.40: Hosszúhajú veszedelem. Folytatásos regény. A kilencedik agglegény elbeszélése. 16.10: Zenés színjátékokból. 17.20: Az én feleségem Kosztolányi Dezső verse. 17.25: Mozart: Symphonie concertante. 18.10: Külföldi tudósítónk jelenti. 18.20: Könnyűzene Varsóból. 18.45: Horizont. Gazdasaági híradó. 19.00: Faust. Részletek az operából. 19.34: Magyar nép- költészet, magyar dalok. 20.25: Rivaldafény. 21.20: Gondolat. A Rádió irodalmi • hetilapja. 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések 22.25: Két vonósnégyes. 23.10: Tánczene. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Kamarakórusok. 14.25: Népi zene. 15.05: Könnyűzenei híradó. 15.55: Zenekari muzsika. 17.05: Hanglemezgyűjtők húszperce. 17.25: Petress Zsuzsa énekel. 17.40: Orvosi tanácsok. 17.45: Hirdetőoszlop. 18.00: Operaáriák 18.20: Rádiószabadegyetem. 18.45: Énekkarok. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Tánczene. 19.40: Kamarazene. 20.25: Könyvismertetés. 20.35: Élőszóval —’ muzsikával. CSÜTÖRTÖK Október 1, KOSSUTH RADIO 8.15: Operettrészletek. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Ifjúsági zenekarok műsorából. 9.20: Időszerű nemzetközi kérdéseik 9.30: Népi zene. 10.10: A Bartók Vonósnégyes játszik 10.40: Autótulajdonosok. Elbeszélés. 10.55: Könnyűzene. 11.32: Rádiószabadegyetem. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Zenekari muzsika. 14.05: Ciprus nemzeti j ünnepén. 14.10: Tiszántúl — Dunántúl. Zenés országjárás. 14.45: A végzet hatalma. Részletek az operábóL 15.35: A hosszúhajú j veszedelem. Folyia- tásos regény. A tizedik agglegény elbeszélése. 16.10: A Magyar Rádió énekkari híradója. j 18.36: Csillaghíd. Mesejáték. ; 18.15: Operaáriák. 18.40: Kőbe vésett történelem. 19.00: Szeptemberben hallottuk először . . . 19.35: Szimfonikus zene. 21.25: Csokonai ábrándos lexikona. 21.40: Üj népzenei felvételeinkből. 22.20: Könnyűzene. 23.15: Mai szemmel . . . 23.25: Régi híres énekesek műsorából. • 0.10: Filmzene. i PETŐFI RADIO 11.00: A dzsessz i kedvelőinek. ; 14.25: Verbunkosok. 15.05: A vásárhelyi janicsár. Elbeszélés. 15.25: Délutáni frissítő! 17.05: Vivaldi-művek. 17.35: Tánezene. 18.00: Bartók: Gyermekeknek. 18.20; A kubikos.,. 19.00: Ml történt a nagyvilágban f 19.15: Schubert- kórusok. 19.30: Aktuális jegyzet. 19.4«: Magyar nóták. 20.00: Színház a világ. Röpke hangjáték ShakespearerőL 20.26: Operettrészletek 21.05: Éjjeli expressz! Könnyűzenei fesztivál. 22.15: Zenekart muzsika. PÉNTEK Október í, KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Operarészletek. 9.00: Társadalom a számok tükrében. Riport. 9.15: Tánczene. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Vldróczky- Részletek a balladából. ' 11.00: Fiatalok stúdiója. 11.26: Zongoramuzsika. 12.15: Népi zene. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: Guinea nemzeti ünnepén. 14.10: Népművészet a havasok között. 14.38: Beszélő fölidgömb. 15.40; A kék tengeren, Hemingway elbeszélése. 16.10: Ifjúsági Magazin. 17.00: Tánczene. 18.15: Oj Zenei Üjság. 19.00: Közvetítés a Nemzeti Szinházból. Madách: Az ember tragédiája. 23.30: Magyar nóták. 0.10: A dzsessz kedvelőinek. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Vavrineez: Balti népek táncai. 14.25: Anny Schlemm és Josef Metternich énekel. 15.05: Tánczene. 16.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.25: Kálmán Imre operettjeiből. 26.55: Fotoamatőrök ötperce. 17.05: Az ifjú Madách. Irodalmi műsor. 17.35: Szabó Zsuzsa és Nyíri Pál hangversenye. 18.05: Száz éve nyíló ,,vadrózsák”. Elmékezés Kriza Jánosra. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Heti hangversenykalauz. 19.45: Ismeretterjesztő előadás. 20.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 21.05: Tánczene. 21.30: Holland fesztivál, 1964 Zenekari hangverseny. Október 3. KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Lányok, asszonyok ,.. 8.35: Népek zenéje. 9.10: Mit olvassunk? Heti könyvszemle. 9.35: Könnyűzene. 10.10: Statisztika, Rádiódráma, 10.56: Zenekan muzsika. ? Állandó mii sorszámok: <; KOSSUTH RÁDIÓ: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek. IdőS járásjelentés. — 4.35—7.54: Vidáman, frissent Zenés műsor. — S Közben: 5.00: Hírek. Idő járásjelentés, — 5.05: Falurádió. — 6.00: \ Hírek. Időjárás jelentés. — 6.20: Sport- és totóhirek. — 6.35: Hir- l detőoszlop. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. Idöjárásje- 3 lentés. — 7.05: Ü) könyvek. — 7.30; A budapesti színházak és mozik műsora. — 8.00: Műsoristnertetés. Időjárás jelentés. — ) 9.59: Pontos időjelzés. — 10.00: Hírek. Tolóeredmények. Időjá,i rásjelentés. — U.59: Pontos időjelzés — 12.00: Déli harangszó. ? — Utána: Hírek. Idő járás jelentés. — 12.57: Vidéki színházai' műsora. — 14.00: Hírek, időjárás jelentés. — tOJJO: Hírek. — j 27.56. Műsorismertetés — 17.59: — i7.59: Pontos időjelzés. — ? 18.00: Hírek Idő járás jelentés. — 19.54: Jó éjszakái. gyerekek: < Utána: — 20.00: Esti krónika. Idő járás jelentés. — 22.00:, 24.00: ? Hírek. Idő járás jelentés. — 0.30: Himnhsz \ PETŐFI RÁDIÓ: 5.00—8.00: Reggeli zene — Közben: Vizjelzó- S szolgálat. — 6.10: Torna. — 6.30: Hírek. Időjárás jelentés — 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 8.05: M dsor zárás. — 13.50: Ide \ gén nyelvű víz jelzőszolgálat. —- 14.10; Idő járó.' és oízáUásjelen- } tés. — 15.00:, 17.00:, 19.00, 21,00:, p.00: Hírek, időjárás jelentés. j | 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A történetíró és korunk. 13.15: Népszerű operákból. 14.10: Chopin- és Ravel-zongoraművek 14.50: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Hét vége... 16.36: Filharmonikus zene. 18.15: Népi zene. 18.55: Yehudi Menuhin hegedül. 19.20: Vidám félóra Psota Irénnel. 20.30: Bécsi est. Szimfonikus zene. 21.45: Sporthíradó. 22.15: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ | 14.00: Fred Hartely zongorázik. 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.35: Verbunkos- muzsika. 15.05: A bűnbak. Rádiójáték. 16.17: Operettrészletek 16.45: Magyarok a kongói őserdőben. Elefántok nyomában 17.05: Könnyűzene. 17.53: Orvosi tanácsok a gyermek étrendjéről. 17.53: A kérők. Rádiójáték. 19.05: Lukács István dmbalmozik. 19.12: Láttuk, hallottuk ... 19.32: Muszorgszkij: Hovanscsina. Négy- felvonásos opera. Október ft. KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Zenekari muzsika. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.05: A vágy füve. Mesejáték. 9.55: Vasárnap délelőtt. A Magyar Rádió Magazinja. 12.15: Népi zene. 12.50: Publicisztika. 13.00: Margaret Tynes énekel. 13.30: Van űj a nap alatt! Tudományos híradó. 13.50: A kamarazene rémükéiből. 14.22: Szórakoztató muzsika. 14.55: Közvetítés a Svájc—Magyar- ország válogatott labdarúgómérkőzésről. 15.53: Csárdások. 16.00: A n. félidő közvetítése. 16.50: Magnósok, figyelem! 17.20: írók műhelyében. 17.27: Népdalok. 18.05: Franck: d-moll I szimfónia. 18.45: Kulturális krónika. 19.00: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt Almár Iván csillagász. I 20.10: Tánczene. 21.00: Tímár József- emlékest. 22.25: Vivaldi: A négy évszak. 23.08: Ütrahívós. Versek. 23.10: Operettrészletek PETŐFI RÁDIÓ 7.30: A református egyház félórája. 8.00: Tánczene. 9.00: Operakalauz. 10.10: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 10.15: A West Side-i történet. Részletek a zenés színjátékból. 11.00: Közvetítés Münchenből. Baeh- kórushan gv ersen y. 12.20: Magyar tájak . . . 12.50: Fúvószene. 13.10: Mit' hallunk a jövő héten? 13.40: Szórakoztató magyar muzsik»: 14.25: Kodály: Jézus és a kufárok. 14.85: Mikrofonnal a föld körül: Salisbury, a virágzó fák városa. Üti- jegyzet. 14.55: Puccini: Triptichon. Három egyfelvonásos opera. 18.02: Egy szenvedélyes kutató. Rádiójáték Pavlovról. 18.29: Nótacsokor. 19.04: Lotte Weimarban. Rádiójáték. 19.50: Bécsi ünnepi hetek. Schub ert-est. 21.10: „Lesz második . . .” Buday Rezsőről. 21.25: Hanglemezparádé. 22.10: Perceink, napjaink, életünk ... AJJUIJUI.II Szeptember 29, kedd 8.05: Iskola tv. Orosz nyelv az ált. isk. 6. oszt. számára. 9.00: Iskola-tv. Környezetismeret az ált. isk. 3. oszt. számára. 10.05: Iskoiar tv. Földrajz, az ált. iák. 5. oszt. számára. 14.00: IskoLa-tv. Orosz nyelv. 14.55: Iskola-tv. Kör- nyezetismeret15.50: Iskola-tv. Földrajz a 17.33: Az Is(kola-tv. postája és műsorának ismertetése. 17.50: Híreik. 17.55: Kisdobosok műsora. 18.15: indul az Üttórő expedíció a jövőbe. 18.25: Kukkantó. 19.05: Nemzetek kertje. Közvetítés a Bécsi Nemzetközi Kertészeti Kiállításról. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Film a képernyőn. Barangolás melléklete. 20.20: Nagy siker volt. Déryné. Magyar film. 21.05: Vacsora után az Üjságíró Klubban. 22.45: TV-Híradó — t. kiadás. Szeptember 30. szerda 9.30: TV-Híradó. 9.40: Nagy siker volt. Déryné. Magyar film. 17.43: Hírek. 17.50: A Magyar Hirdető műsora. 18.00: Autósok—-motorosok. 18.15: Belépés csak TV-nézőknek! Helyszíni közvetítés a Meteorológiai Intézetből. 18.45: Esti. mese. 18.55: Dersi Tamás színházi jegyzete. 19.05: Közvetítés a Madách Kamaraszínházából. Bródy: A szerető. Színmű 2 részben. A közvetítés szünetében: TV. Híradó és Napi jegyzetünk. 21.15: 2000 év India művészetéből. Filmösszeállítás. 22 00: TV-Híradó. 2. kiadás. Október l, csütörtök 17.15: Iskola-tv. Kémia, az ált. gimnáziumok esti és levelező tagozatának I. oszt. számára. 17.43. Hírek. 17.50: Házunktája. Hogyan Legyük el télre a zöldséget? 17.55: Hol volt. hol nem volt. 1. A /.scrobes pillangó. 2. Csil- lagvizsgálás, babje- lenet. 18.30: A jövő hét műsora. 18.45: Kisfilm. 18.56: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Ipart rtpcrir műsor. 20.10: senki nem tűé semmit. Csehszlovák film. 21.25: Kifíkonóert. 22.00: TV-Híradó —2. kiadás. Október 2, péntek 8.05: Iskola-tv. Kémia, az ált. gimn-. I. oszt. számára 9.30: TV-Híradó. 9.40: Semd nem tud semmit. Csehszlovák filmvígjáték. 11.35: Telespart. 11.50 : 2000 év India művészetéből. Film- összeállítás. 12.15: A jövő hét mii- sora. Oktober 3, aaomhai - 17.03: Híreik. 17.10: Magyarország állatvilága. Közvetítés a Nemzet: Múzeumból. 17.50: Tudomány a filmszalagon. Beszélgetés Kellemen Ferenc és Sárközi Endre rendezőkkel. 18.50: Felhívás vetélkedőre. Szellemi olimpia. 19.10: Hétről hétre. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 19.45: özinetár—Behár; „Fogad 3r—5-ig". Zenés vígjáték 2 részben. 22.2S: TV-Híradó - 2. kiadás. Október 4, vasárnap 8.40: üsfoola-év. Fizika a* ált. gimnáziumok esti és levelező tagozatának TI. oszt. számára. 9.18: Az iskola-tv mű sorának ismertetése. 9.15: Közvetítés u Híd történeti Múzeumból, a budai Várból. 9.55: Sportműsor gyerekeknek. Az Inter- vízió műsora Moszkvából!. 10.55: Mesterművek. Az Intervízió műsora Berlinből. 12.00: Falusi könyvespolc. 17.00: Versengő városok — Eger—Ve<i> rém. 18.45: Kisfilmek. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 19.50: A kultúra történelemkönyvéből . 20.50: Napló. 1957. Vz első szputnyilk. 20.55: Bajbajutott gentleman. Magyarul beszél ő angol filmvíg^áték. 22.15: Telesport. 22.40: TV-Híradó - kiadás. (A Magyar Rádió Televízió a műsovv'l- to/tatás jogát fenntartja.) FIGYELEM! Á SZOT tüzelőutaíványok szeptember 30-cal lerárnak Az utalvány-tulajdono sok szeptember 30-a előli feltétlenül jelentkezzenek a területileg illetéke^ TÜZÉP-telepeken. — Ezen időpont után utalványok beváltására lehetőség nincs! PÉCS—SZEKSZÁRDI TÜZEP VÁLLALAT