Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-25 / 225. szám
r napl6' 1964. SZEPTEMBER 23. 1 Athéniéi — Toh!óig n. | Az olimpiai győzteseket nagy ! tisztesség övezte a görög város- 1 államokban. Igaz, a győztes csu- ! pán egy olajfaágból font koszorút kapott a verseny színhelyén, de az egész életére kihatással volt. A győztest Zeus híres templomában koszorúzták meg, majd utána ünnepélyes körmenetben végigjárták a szent ligetet. Visz- i szaérkezve saját városukba, újabb j ünneplésben volt részük a baj- j nokoknak. Költők zengték dicső- j ségüket, szobrokat mintáztak róluk, háborúk esetén az sem rpent ! ritkaságszámba, hogy olimpiai ' bajnokot választottak vezérnek. ! Ezenkívül a bajnokok a közös i‘j évvei ezelőtt rendezték elő- I nem pótolja. A megyei válogatót- ! étkezőhelyen haláiukig ingyenes szőr a"' megyei ifjúsági válogatót- tak tornáján a megyében feltűnt ellátást kaptak. A győzelem év. . . ___.__________.... „ összes tehetség felszínre kerülhet, t ál, országos tornáját. A magyar de a t,ajnoic ifjúsági csapatban labdarúgás számára ez alatt a j lehetséges, hogy csak ,2—3, esetA Nap sugaraival gyújtják meg az olimpiai lángot. elhamarkodott intézkedés 12 év alatt igen sok tehetség tunt fel a tornákon, hiszen ezzel a céllal írták ki. Közben-köz- ben változtattak a mérkőzések lebonyolításának módján, de a cél mindig egy volt: a tehetségek felszínrehozása. Baranya megye válogatottja minden évben indult eddig és az utóbbi években szinte mindig ott volt az ország legjobb hat válogatottja között. Megyénkben is igen sok tehetség tűnt fel, többen a járásból kerültek a válogatottba. Nézzük csak a legutóbbi éveket: Rónai (Magyarszék, Győrfi (Szigetvár), Németh (Beremend), Köves (Szigetvar) stb., stb. A megyei tornákon hívták fel magukra a figyelmet Dunai I., Dunai n., Rádi, Tőrök, Vincze, Udvaré ez, Tüske, Konrad, Légrádi (bár ez utóbbi három-négy „szem előtt volt”, hiszen pécsiek (Koch, stb.). A sor igen hosszú lenne, ha fel akarnánk sorolni azokat a tehetségeket, akik legalább az NB n-ig „vitték'*. Mindez hatványo-1 zottan vonatkozik a mai magyar válogatott keret több tagjára. Le-1 hetséges, hogy többen egyébként j is feltűntek volna, de tény az, | hogy többen a megyei tornák segítségével „léptek előre". Volt köztük olyan, akinek a megyéje ugyan nem került be a 6-os döntőbe, de ő kitűnt a megyéje válogatottjában és őt is meghívták Tatára. A megyei tornán megismert nevek: Mészöly, Solymosi, Varga Z., Farkas, Göröcs, Ku- harszki, Bene, Albert, Havasi. Zámbó, Kékesi, Puskás, Géczi, Mathesz, Iliász, Kürtösi dr., Boros dr., és még sokan mások. Persze azt gondolná a kívülálló. ha valami jó, ami a labdarúgás érdekeit szolgálja, azt pártolni kell és a jó módszert ki kellene szélesíteni. Nem ez történt. A megyei ifjúsági válogatottak tornáját megszüntették és jövőre már nem írják ki! Hogy miért? Az illetékesek ezt nem közölték. A megyei tornák helyett bevez-^'-'k a2 egyesületi bajnokok tornád* Ez a tehetségek felkutatását, felszínre hozását azonban leg még kevesebb játékos van olyan, aki bekerülhetne a megyei válogatottba. Mi lesz a többivel, megyei, majd országos szinten?! Kétségtelen, hogy a lebonyolítás körül többször zavarok voltak. Ebben azonban az MLSZ is hibás volt, mert pl. nem írták ki határidőre a mérkőzéseket, hanem a megyékre bízták az időpontokat, a döntők idejét, helyét megváltoztatták stb. Ezen lehet segíteni akkor, ha az ifjúsági válogatottak ügyeit a kikérésektől a nemzetközi válogatott mérkőzésekig nem egyedül a szövetségi edző (és a szövetségi kapitány) végzi, hanem az országos torna lebonyolításába bekapcsolódnának az ifjúsági bizottság tagjai is. Mi tíz év alatt egyetlen egyszer sem találkoztunk még a baranyai ifjúsági válogatottat patronáló ifjúsági bizottsági taggal! Szóval, vannak hibák, de ezeken lehet segíteni. Papp József fordulóját is mégünnepelték. Ilyenkor a győztes, fején a koszorúval áldozatot mutatott be városa védőistenének, utána pedig nagy lakomát rendeztek és elénekelték a győzelemről írt dalt. A Hera-versenyek A nők nem léphettek a stadionba. Nekik egy különleges ünnepük volt a Hera tiszteletére rendezett mérkőzésekkel. Ezek a versenyek három kategóriára oszlottak. A „legfiatalabbak", a „kevésbé fiatalok" és a „korosabbak" kategóriájára. Külön stadionjuk volt 500 láb hosszú pályával. A stadion körül, mint egy diadalmi koronát, állították fel a győztesek szobrait. Plinius szerint három győzelem volt szükséges ahhoz, hogy valaki szobrot kapjon. Az elsők, akik szobrot kaptak Prassidamas és Resittio. Cédrusfából mintázták meg őket. A fantasztikus tehetségű krotoni Miiont egy Danaea nevű szobrász faragta ki. Koroibos, aki az első olimpia győztese volt, nem kapott szobrot a stadionban. Nagy a híre megyei ifjúsági kapitány I az argosi Ladesnak, aki ugyan 0 kosárlabdázók és a röplahdásak az NB l-be jutásért , egyszer győzött csak. Neve eléggé ismert a régészetben és a római hagyományok között. Valószínű azonban, hogy dicsőségét nem olimpiai győzelmének köszönheti, hanem Miionnak, akinek híres bronzszobrához ő volt a modell. Miion legendája és a betiltás Az ókori olimpiák egyik legnevezetesebb hőse, a krotoni Miion hatszor nyert olimpiai bajnokságot, ugyanennyiszer győzött az Apollóhoz ajánlott delphi játékokon, kilencszer a nemeai és tízszer az isthomosi versenyeken koszorúzták bajnokká, öt tartják a leghíresebb krotoni versenyzőnek. Ebben a egykori virágzó városban, amely a mai Dél-Olaszor- szágban terült el, nagy kultusza volt az olimpiáknak. Huszonhárom olimpián i. e. 588—480 között tizenhárom krotoni férfi fejére került a győzelmet jelentő olaj- ág-koszorú. Borjú a nyakban Miion már tizenkét éves korában szerepelt az olimpián. Első versenyét természetesen a gyerekekkel vívta, hiszen még maga is serdülő korban volt. Győzött. Nagy ünnepléssel fogadták szülővárosában. Mindenki kényeztette, etette, hogy minél erősebb legyen, mire felnő. Közben nemcsak az olimpiára készült, hanem szorgalmasan tanult a világhírű bölcsész, Pythagoras iskolájában. A mester legjobb tanítványai közé tartozott..; Számtalan érdekes történetet ! jegyeztek fel az ókori olimpiák legnagyobb hőséről. Állítólag reg- I gelente azzal edzette magát, hogy egy borjút lábainál fogva több- ! szór felemelt. Étvágyára jellemző, hogy naponta kilenc kiló húst és ugyanennyi kenyeret fogyasztott, 1 ráadásul tíz liter bort is meg-1 ivott. Miion tehát nagyon jól ! táplálkozott és felnőtt korára valósággal óriássá nőtt. Ekkor vá- I rosa ismét benevezte az olimpiai | játékokra. Ezután is több versenyt nyert. A birkózó hadvezér 510-ben a krotoniak háborúba! bonyolódtak. Vezérükké a többszörös olimpiai bajnok*. Miiont választották, s ő nagyszerűen megállta a helyét. Csodálatosan harcolt, legyőzte az elenséget és városát földig rombolta . . . Amiképpen egész élete, úgy még a halála is érdekes ennek az embernek. Egyszer, már idősebb korában, a város közelében levő erdőben sétált. Az egyik tisztáson egy nagy fatörzset talált, tele ékekkel. Kiváncsi volt, menynyi maradt meg régi erejéből; ki tudja-e szabad kézzel húzni az ékeket? Ez sikerült neki, de közben keze és lába az előzőleg szétfeszített fatörzs közé szorult. Sehogyan sem tudott béklyójából megszabadulni. Kiáltozni kezdett, de emberek nem akadtak a közelben. A kiabálás viszont oda- csődítette a vadállatokat és Milont felfalta egy oroszlán .; * Bécs István (Folytatása következik.) 1 A Magyar Autó Klub BMW csoportja 27-én, vasárnap Pécsett e» környékén túrázik. A 15—20 BMW kocsival érkező résztvevők megtekintik Pécs nevezetességeit, ellátogatnak Abaligetre, Siklósra és Harkányba. Ebből az alkalom!.. »1 találkozót terveznek a pécsi és baranyai BMW-autósokkal. a pécsi tagokat 27-én, vasárnap délután 2 órakor a siklósi várban várják. * A legutóbbi hetekben mozgalmas napjaik voltak a villányi sportolóknak. Két alkalommal is találkoztak a villányi teniszezők a bólyi versenyzőkkel. Mindkét alkalommal a bólyiak győztek 5:3. illetve 3:2 arányban. A megyei ifjúsági serdülő egyéni teniszbajnokságon Schuth Ferenc és Schuth Gábor két harmadik helyezést szerzett a villányiaknak. A villányi úszók is versenyeztek. Megnyerték Pécs várad ellen a Baranya Kupa úszóversenyt. Egyénileg Hegedűs Júlia, Gellei András, Hegedűs Irén és Schuth Gyula szerepelt legeredményesebben. A villányi röplabdázók bajnoki mér- kőzést játszottak, a Honvéd csapatától 3:2 arányú vereséget szenvedték. A villányi labdarúgókról is kaptunk hírt, a csapat a járási bajnokságban jelenleg a második helyen áll, legutóbb Töttösön 4:1 arányú győzelmet aratót*. területi felnőtt ÖKÖLVtVÖ CSB ÁLLASA: 1. Pécsi B 7 6 1 __ 109:29 13 2. Baja 7 6 — 1 99:41 12 S. Zalaeg. H. 7 3 2 2 71:67 8 4. Pécsi Honv. 7 1 2 4 69171 4 5. Pécs Dózsa 7 2 — 5 38:100 4 6 Dunaíöldvár 7 — 1 6 30:108 1 A hét végén megkezdődnek a kosárlabda NB II. férfi csapatainak mérkőzés-sorozatai az NB n. abszolút bajnoka címéért és az NB I-be jutásért. 24 férfi együttes hat csoportban találkozik egymással. Pécsről a PEAc és a Postás vesz részt a találkozókon. A Postás csapata Székesfehérvárott szerepel. A Zalaegerszegi TE, a Debreceni ASE és a Székesfehérvári Vasas ellen veszik fel a pécsiek a küzdelmet. — Nem sok reménnyel küldtük el a csapatot — mondotta Szűcs János, a Postás Sportkör elnöke —. Több játékosunk sérült, mások viszont szolgálati elfoglaltságuk miatt nem tudnak résztvenni a tornán. A fiúk nem egy alkalommal megmutatták, hogy tudnak küzdeni, harcolni, ebben bízunk most Is. A Postás legnehezebb ellenfelének a Székesfehérvári Vasas ígérkezik. A második helyért a zalaegerszegiekkel és a debreceniekkel csatáznak a pécsiek. A második hely megszerzése is bravúros teljesítmény lenne, hisz ez a továbbjutást jelentené a pécsi csapatnak. A PEAC Diósgyőrben szerepel. A pécsi egyetemisták megerősödött gárdával utaztak. Bátor, Pánczél, a PVSK volt kitűnő játékosai ez alkalommal játszanak először a PEAC színeiben. Az egyetemi csapatban szerepel Csongor és Molnár is, akik ugyancsak a vasutasoktól kerültek át az egyetemistákhoz. A PEAC vezetői nem titkolják, sokat várnak csapatuktól, de kérdés, mennyire tudta összekovácsolni Szittya Imre edző alig egyhónapos felkészülési idő alatt az új csapatot. A PEAC csoportjában a Diósgyőri VTK a legerősebb együttes, Pét és a Vörös Meteor KÖZÉRT előtt próbálják kiharcolni a pécsiek a továbbjutást. Az osztályozó-mér- kőzések első két helyezettje jogosult részt venni az osztályozómérkőzések elődöntőjében, majd onnét hat csapat jut a döntőbb és a legjobb három együttes kerül az NB I-be. A kosárlabdázók mellett a rőp- labdázók is osztályozó-mérkőzése- ket vívnak. Az NB n. abszolút bajnoka címéért és az NB I-be jutásért kiírt torna második fordulójának mérkőzéseit játsszák, a PEAc női együttese sikeresen vette az első akadályt. Szombat— vasárnap Tatán újabb nehéz mérkőzések várnak a csapatra. Diósgyőr, Nyíregyháza és Szombathely röplabdázóival szemben kell helytállniok a pécsieknek. A torna első fordulójában Kaposváron a PEAC-lányok nem várt kitűnő játékkal veretlenül végeztek az első helyen és most ha a csapat Tatán meg tudja ismételni legutóbb nyújtott teljesítményét, újabb sikereket arathat. Sz edző jutalma Ismeretes, hogy a tokiói olimpiai játékokon két pécsi sportoló is részt vesz. Még egy pécsi sportember is ott lesz a tokiói olimpián: Horváth Leona, a PEAC és a PVSK tornászainak mestere, aki maga is jónéhány alkalommal viselte a magyar válogatottak címeres mezét, soksok versenyen, nemzetközi találkozón öregbítette, mint versenyző a pécsi tornasport jó hírnevét. Versenyzői pályafutásának befejezése után, mint edző tevékenykedik. Az ő tanítványa volt Dévai Edit, aki ugyancsak válogatottságig vitte és most az ő tanítványa Erdősiné Tolnai Márta is, aki a mágyar válogatott tornász- csapattal utazik ki a világ sportolóinak nagy seregszemléjére. Horváth Leona kitűnő szakember, ez év júniusa óta tevékenyen közreműködik a magyar olimpiai tornászcsapat felkészítésében. Munkáját a legfelső szinten is elismerték, mint a magyar válogatott egyik szakvezetője, ő is kiutazik a tokiói olimpiai játékokra, ahol a versenyeken mint oontozóbíró működik majd közre. Csúcsneyezés a Holota—Ugrősdy emlékversenyen A területi ifjúsági és felnőtt Ökölvívó CSB mérkőzései már megkezdődtek az őszi idényben. A felnőtt csapatoknál Pécsről a Dózsa, a Honvéd és a Bányász csapatai küzdenek, zalaegerszegi, bajai és dunaföldvári ökölvívók.- kal. Az ifjúsági csapatoknál a Pécsi Bányász, a Dombóvári Vasutas, a Mohácsi Petőfi, a Szekszárdi Dózsa, a Bonyhádi Spaj*^ tacus és a PVSK alkotja a mezőnyt. Tegnap, csütörtökön délelőtt, eszményi időben, kitűnő talajú pályákon megkezdődött a nyoica- | dik Holota—Ugrósdy tenisz emlék verseny. A rendezőség a nagy létszámú nevezések miatt nemcsak a Balokány-ligeti és a PVSK, hanem a Postás-pályákat is igénybe vette a selejtezők lebonyolításához. A Balokány-ligeti pályákon az I. osztályú férfi és női egyest, valamint az ifjúsági fiú egyes mérkőzéseit rendezték meg, a PVSK- és a Postás-pályákon a n. osztályú női és az ifjúsági leány egyes találkozóit bonyolították le. Az idei Holota—Ugrósdy versenyre nem kevesebb, mint 28 sportegyesület 145 versenyzője nevezett. Az egyes számokban pályára lépő versenyzők száma a j következő: L osztályú férfi egyes j 60, H. osztályú férfi egyes 60, L | osztályú női egyes 26, n. osztá- | lyú női egyes 23. ifjúsági fiú egyes 23, ifjúsági leány egyes 16, férfi páros 40, vegyespáros 30. Az utolsó napon még elküldte nevezését Debrecen, Diósgyőr, Győr, Szentes és a Budapesti Honvéd is. Gulyás kivételével a többi kiemelt versenyző már ma pályára lépett, köztük Komáromi. Katona, Korpás is. Ismét a résztvevők között üdvözölhetjük Szentpéterit, a Budapesti VTSK 54 éves veterán versenyzőjét, aki eddig valameny- nyi Holota—Ugrósdy versenyen részt vett. Csütörtök néhány érdekesebb eredménye: Férfiak: Komáromi- Dobosi 6:1, 6:1, Szőke—Szabados 8:6, 6:4, Lénárd—Sipos 6:1, 6:1. Zentai—Molnár 6:3, 6:2, Hirth. a Pécsi Spartacus versenyzője 6:2. 6:1 arányban nyert Alberti, az FTC versenyzője ellen. Laczkó 6:2, 2:6, 6:1 arányban bizonyult jobbnak Stágelnél, a Budapesti Vörös Meteor teniszezőjénél. A női mérkőzések során Czibulkáné (PEAC) 6:2, 6:3 arányú vereséget szenvedett DudaitóL Közületi bútoreladás! íróasztalok kaphatók PÉCSI KISKER, 4S. SZ. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ, BEM UTCA 5s 441 n-ő! szőlő, épülettel, felszereléssel eladó. Patacsi autóbusz- megállótól 5 perc. — Telefon: 50-55. SZAKKÉPZETT fűtőt felvesz a Pécsi Vendéglátó Vállalat. — (Lehet nyugdíjas is) Jelentkezés a vá!l~ • lalat munkaügyi ostetályán, PÉCS, TÍMÁR U. 2. A Mohácsi járási Építő Ktsz keres műszaki • vezetői beosztásba mérnöki képesítéssel, esetleg technikumi vég éettséggel, több éves gyakorlattal rendelkező dolgozót. Jelent- kcr* s írásban v. szemé’ yeeen: Mohács, Sz*b'>dc’á<r út 30. szám alatt lévő központi te- lervm. az elnöknél. — Fi zéíés megegy ezés s^e’nnt. Sy.ijkró it. s'. — dr. á 'í épületekkel, be<'3l:’.hétben eiadu. Eladó hálószobabútor, konyhagarnitúra, szekrények. ágyaik, fotelagy. ' varrógépek, párti áss •Lékek, rekamié, se?'on. egész ülégar- ní1 áv fotelek, kombinált szék rénv, varia, hármasszekrény, sót t h é rmasszekrény dús választékiban Bárány- sál., Hal tér 3» Eladó 300 tH51 szőlő. Érdeklődni; Rácváros 24, Forróéknál. Kőművest és építőipari segédmunkást keresünk. Bérezés megegyezés szerint. — Jelentkezés : Pécsi Kertészeti Vállalat, Pécs, Lenin tér áj Kubikosokat, segédmunkásokat, csatornaüzemi munkásokat, vizsgázott villamos telepkezelőket és gépkezelőket állandó munkára felveszünk. Pécsi Víz- és Csatornaművek. Zólyom u. 2. szám. Átadnám ez évben beköltözhető kétezoba, hallos, ultramodern lakásomat ,»80 000 Ft készpénz azonnal, 120 ezer OTP-kölcs önnel" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ____________ E M Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat felvesz szentlőrinci vagy szigetvári téglagyárába villany- szerelő, valamint vil- lánykövesdi üzemébe gépész szakmunkást. Bérezés megállapodás szerint. Jelentkezés a vállalat műszaki osztályán, Pécs, Rákóczi Gyors- és gépírőnőt azonnali belépésre keresünk. Jelentkezni személyesen, a komlói sporttelepen lévő sport irodában vagy a 18-03- as telefonon mindennap 9—15 óra között. Komlói Bányász Sport Klub.__________________‘ P écsi Építő és Tatarozó Vállalat (Pécs, Tímár u. 23.) kőműves, ács, tetőfedő, villanyszerelő, fűtésszerelő és asztalos szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint gépkocsi-rakodóikat felvesz csak pécsi munkahelyre. Vidéki férfiak részére műnk ásszállást biztosítunk.__ K arbantartó villanyszerelőt azonnal felveszünk. Pécs—Szekszárdi TÜZÉP Vállalat, Pécs, Rákóczi út 46. szám. __________ A Pécsi Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum felvesz egy hegesztő lakatost és egy asztalos szakmában Is jártas lakatos szakmunkást. Jelentkezés az. iskola igazgatóságán — Pécs, Alkotmány u. 77. _ Rádiót, magnetofont, gitárt, távcsövet, Villanyborotvát, írógépet veszek. Wágner, Rákóczi út 73.___________ É pületfaanyag, tölgy, hibátlan, teljes, eladó. Református Egyház, LuzBok. (Vajszló meiUjhegy területén félig kész ház szabad kézből, sürgősen eladó. „Október" jeligére a SaiHaA utcai hirdetőbe. Faredőny készítését, szerelését, rövid határidőre, garanciával vállalom. Atléta u. 20. (Tüzér utcai futball- pályánál.)_____________ V eszek konyhagarnitúrát, pámásszéket, I foteleket, kályhákat, tea- és parázs tűzhelyet, fehér márványt, kerékasztalt, sezlont, rékanüét, egész ülő- garnitúrát. Bárány, Hal tér 1.___________ S zőlő, 820 négyszögöl, Patacson, a 24—25-ös buszmegállótól 10 perc, lakható épülettel, teljes felszereléssel eladó. Tompa Mihály u. 2. szám._______________ I Eladó 10 hektós szü- I retelőkád, borszűrő, rézüst, hordárkocsi, j golyóscsapágyas spe- ditőrkocsi, szeeskavá- I gó, tragacs, villany- kábel, ládák, faáffvák, falióra. JCözép-Makár 6. szám.______________ S zétszedhető keményfából készült kétférő- helyes sertésión. eladó. Komló, Kossuth Lajos Utca 38a Használt vattaruhát, gumicsizmát, bakancsot. esőköpenyt, bőrcsizmát, fekete és szürke télikabátot, férfi ruhát veszek. Kol- tai, Nagy-Fliórián u. 4. szám. A 12. sz. Autóközlekedési V. vizsgával rendelkező kazánfűtőket, lakatosokat és segédmunkásokat alkalmaz. — Jelentkezés: Pécs, Siklósi út 6. sz. Műszaki osztály. Motorkerékpárosok, figyelem! Pannónia, Da- nuvia. Berva, Panni motorkerék párhoz szükséges csapágyakat beszerezhetik a Sziget vári Földművesszövetkezet műszaki szaküzletében. írásban megrendelt csapágyakat és egyéb motor-alkatrészeket utánvéttel is szállítjuk. Földművesszövetkezet 4. sz. műszaki boltja, Szigetvár. Gyógyhaskőtők, melltartók, karcsúsító fűzők szakszerű készítése Rákóczi út 55., a J elmezkölcsönzővel szemben, a Hal tértől két percnyire. Heté- nyiné._________________ D upla, ablak 60x160-as külső méret, kétszár- nyas ajtó 140x250-es, kitűnő állapotban eladó. Telefon: 15-50, 172-es mellék este 8 órától._________________ A blakredőny készítését, javítását, 6 havi részletfizetésre vállalok. Todenbier, Rákóczi út 38. Fiatal tehén borjúval IPécs-Urög, Fü- «. Ä Vennék elhasznált v, roncs személykocsidifferenciált és első hidalást kerekekkel együtt. Darabonként is 350—750-ig motorblokkot (lehet DKW személy gé pkocsi-motor is). Ajánlatokat ár- megjelöléssel kérek. Szalai István, Dráva- csehi.__________________ P ríma zongora és harmonium sürgősen eladó Mohácson, Kazinczy_u ._7.______________ E gy kétszárnyas, — 140x200-as — erős vasajtó eladó. Gadó, Szivárvány u. 2., Engels útról. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, nagybácsink és sógorunk, RÁBÁI GYULA nyugdíjas hentes, az Állatiorgalmi V. volt dolgozója 63 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése szeptember 26-án, szombaton fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló özvegye és a rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, após, nagyapa, dédapa és kedves rokon, VARGA KALMAN sósvertikei vb-elnök, 65 éves korában, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 26-án, szombaton 12 órakor lesz a sósvertikei temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, 1 hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk, sógorunk, CSIRKE JANOS 61 éves korában szeptember 23-án váratlanul elhunyt. Temetés© szeptember 26-án, szombaton fél 4 órakor lesz a pécsbányai temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, testvér, LAKATOS JÓZSEFNÉ Drdanka Adé! 72 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 25-én, pénteken fél 4 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben, A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MORVAY JÓZSEF temetésén megjelenésükkel, köszönik, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Mecseki Ércbánya V. dolgozóinak, vezetőinek, valamint a TMK-műhely munkatársainak, a helyi pártszervezetnek és sportkörnek. A gyászoló család. Elcserélném PIK-ház- ban lévő szoba-kony- hás éléskamrás, disz- nótartásos Lakásomat belvárosi szoba-kony- hás. éléskamrás lakásért. Farkas Ferenc- né, Csaba utca 2. sz. Nyíregyháza, Sóstó- gyógyfürdő 2. szám alatti egyszoba-kony- hás, éléskamrás, üveg- verandás, nagyméretű főbérieti lakásomat sürgősen elcserélném pécsi szoba-ko nyh ás lakásért. Gyurkó Mi- hálynée Jókarban lévő Skoda 445-ös kocsi éladó. — Pécs, Fürst S. u. 7„ Ficzkó. Villanymotor 4,5 lóerős Greno-darálóval, j egyéb felszereléssel — ugyanott jó állapotban lévő parasztkocsi, i-es, 2-es vaseke, j 1000 literes szüretelő-j kád eladó. Szőkéd 9. szám, Koszticsék. Eladó két férfi öltöny és zakó, asztalok és deszkák. József Attila utca 33, Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár utca 21., kőműves, ács, villany szerelő, festő, víz-, fűtés- szerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat felvesz, csak t>e- csi munkahelyre. Vidéki férfiak részére szállást biztosítunk. Használt férfiruhát, esőköpenyt, lábbelit, gumicsizmát, vattakabátot, stb. veszek. — Hetényi, Rákóczi út 55., a Jélmezkölcsön* zovel szemben* I í