Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-25 / 225. szám

A lengyel oktatásügvi miniszter látogatása pécsi iskolákban Waclaw Tulodziecki, lengyel közoktatásügyi miniszter M. .'-r János magyar népművelőéi miniszterhelyettes és a pce i oktatásügyi szervek vezetőinek kíséretében látogatást tt_: a Banki Don át utcai iskolákban, az általános iskolában és a- uj-mecsekaljai gimnáziumban. A vendég miniszter tetszését rr íhjérle a gyönyörű, modem épület, s annak belső rendje és tisztasága. Az új-mecsekaljai gimnázium igazgatói irodá­ja. ;n baráti eszmecsere keretében vitatták meg a két nemzet törekvéseit az oktatási reform területéin. Baksa Jenő \ ilághiríí filmzeneszerző Pécsett Ma este mutatja be műsorát az indiai táncegyüttes Pénteken este 1 órakor a Fegyveres Elnök pécsi klubjá­ban mutatja be műsorát a nagyhírű indiai táncegyüttes. A pécsi közönség rendkívül ritka, egzotikus művészet be­mutatóját tekintheti meg. h'i együttes 15 esztendővel ezelőtt, 1949-ben alakult az­zal a céllal, hogy India mű­vészetét a külföld előtt bemu­tassa. Azóta óriási sikereket ért el és nagy nemzetközi te­kintélyt szerzett. A legutóbbi moszkvai fesztiválon egyedül ők képviselték India művé­szetét. Másfél évtizede általá­ba ötvenféle produkcióval járnák a világot, és ezekből állítják össze a helyszínen műsorukat. Bemutatóik álta­lában három részre tagolód­nak, Megismertetik a közön­séggel a hindu népi művésze­tet, aztán hagyományos főúri udvari táncokat mutatnak be, végül szabályos balettet adnak elő. Utóbbi vallásos színezetű és legendákon alapuló műsor. Az egyik legnagyobb él­ményt Kamalesh Maitra a világhírű filmzeneszerző nyújtja ö szerezte a legtöbb hollywoodi egzotikus film mu­zsikáját. Tíz különböző han­gú dobon nemcsak ritmust, hanem leénekelhető dallamot ad elő. Kodály Zoltán megnézte az együttes Madách Színházi be­mutatóját, s úgy nyilatkozott, hogy nagyon sok hasonlóságot észlel a hindu és a magyar népzene között, hiszen a ven­dégek műsorában felismerhető a pentatónia. Az előadás képileg is mű­vészi látványt nyújt. Az együttes tagjai színes, egzo­tikus ruhákban jelennek meg, és a színpad világítása is szinte percenként változik. Bi­zonyos műsorszámoknál a lá­bukra szerelt csörgővel „bese­gítenek” a zenébe. Időnként a férfiak is női szerepeket ját­szanak. Ennek egy régi vallás- jellegű tilalom az oka. Ugyan­is évszázadokig tilos volt in­diai nőnek színpadra lépnie. Ma már hagyományból ját­szanak férfiak női szerepet. Az Országos Rendező Irodá­tól kapott értesülés szerint a bemutatóra Pécsre érkezik India budapesti nagykövete is. Zenei vetélkedő a Fegyveres Erők Klubjában HÍREK A Fegyveres Erők Klubjá­ban kedden este hat órakor Darányi Marianne, a klubve­zető a pódiumra állt, s kihir­dette: — Mai rendezvényünkön a zenetörténeti sorozat első elő­adására, illetve vetélkedőjére kerül sor. Kérek négy jelent­kezőt, aki a mai modern ze­néhez ért, s hajlandó meg­mérkőzni a pontokért. A 110 fiatalból mintegy hú- szan-harmincan jelentkeztek. Egy lány és három fiú kezd­te a vetélkedőt. Megszólalt a magnetofon, s a lejátszott szám címéről, szerzőjéről kel­lett néhány szót mondani. Az öt szám lejátszása után a lány vezetett fél ponttal, amikor a második csoport négy tagja ült a pódiumra. Itt egypontos előnyre tett szert Cselre Jó­zsef, s megnyerte a vetélke­dőt. Jutalma egy szép váza. Amikor éneklésre került sor, kacaj futott végig a ter­men. Az egyik fiú orrhangon, a másik fejhangon énekelte a számot. Ki ismer több vonós hang­szert? — hangzanak a kérdé­sek, s a versenyzők meglepő tájékozottságról tettek tanúsá­got: az első helyezett például 15 hangszert sorolt fel, a má­sodik is csaknem tízet. — Legközelebb jövő kedden találkozunk, iskolánként har­minc tanulóval. Csak azért harminccal, mert többen nem fémek el — magyarázza Da­rányi Marianne. *— Az irodal­mi kávéház keretében Pécsi Ildikó és Bánffy György fel­léptével irodalmi vetélkedőre kerül sor, majd a technikai sorozat második fordulójára^ A klub vezetősége meghir­dette a Ki mit tud-ot, mely­re október 15-ig jelentkezhet­nék a középiskolás diákok. SZEPTEMBER Kleofás napja. A Nap kél: 5.34, nyugszik: 17.36 órakor. A Hold kél: 19.45, PÉNTEK nyugszik: 9.44 órakor. Ma kezdődik a magyar—jugoszláv geológus-találkozó Negyven éve, 1924. szeptember 25- ^ ~ én halt meg Bárián Károly prá­gai származású, nagynevű tenorista, korának, legkiválóbb Wágner-énekese. Operaénekesi pályáját 1891-ben Révai­ban kezdte, innen Kölnbe, Hannover- ba, Hamburgba, majd Drezdába, s utá­na a bécsi operához szerződtették. 1900„ ban szerepelt első ízben Budapesten, a következő évben pedig a budapesti Operához szerződtették. Az ezt kővető két évtizedben Európa és Amerika operaszinpadain, Bayreuth-tól a Nem York-i Metropolitan^ mint ideális hős­tenort ünnepelték. 1913-tól Budapestet választotta állandó lakhelyéül és évenkénti rendszeres vendégszereplésre is szer­ződött az Operaházzal. Külföldi vendégszereplései után min­dig visszatért ide. Budapesten szerepeinek egy részét magya­rul énekelte. Utoljára 1923-ban lépett fel. Ma délelőtt a siklósi vár lo­vagtermében d r. K e r t a 1 György, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke nyit­ja meg a háromnapos magyar —jugoszláv geológus találko­zót. A találkozón résztvesznek a belgrádi és zágrábi egye­tem professzorai, a belgrádi központi földtani intézet ku­tatói, az újvidéki és zágrábi olajkutató vállalatok vezetői ötvenen. Magyar részről a szénbányák, ércbányák, olaj- vállalatok vezetői és képvise­lő geológusai mintegy százan. Az előadások, valamint a helyszíni bejárások során a Mecsek-hegység szerkezeti fel­építését, a Mecsek és a Vil­lányi hegység földtani felépí­tését, valamint Baranya hidro­geológiai viszonyait vitatják meg. A terület kutatásának vezetői ma a siklósi plenáris ülésen áttekintő, összefoglaló jellegű előadásokat tartanak a dél-magyarországi terület földtani problémáiról, kutatás- módszeri kérdéseiről. A nem­zetközi geológus-találkozó célja, hogy a határ két olda­lán egymástól függetlenül fo­lyó geológiai kutatásokat összhangba hozza, a kutató geológusok kicserélhessék ta­pasztalataikat, megvitathas­sák bevált kutatási módsze­reik helyességét, és a szer­zett tapasztalatokat felhasz­nálhassák további munkájuk során. A találkozó egyúttal a térképezést végző földtani in­tézetek olaj-, szén- és ércku­tató szervek kapcsolatteremté­sét is szolgálja. A pécsi és baranyai talál­kozót áprilisban egy Jugoszlá­viában hasonló céllal rende­zendő találkozó követi. — Uj tojatóházat építenek a baksai Ezüstkalász Terme­lőszövetkezet baromfitenyé­szetében. Az épület korszerű felszereléssel működik majd, a berendezés a tsz műhelyé- | ben készül el. A tojatóházat, ! amely ötezer férőhellyel ren- j delkezik, november 1-én he­lyezik üzembe. — A bólyi Kossuth Tsz te­henészetének felfrissítésére Svájcból importál állatokat. A szállítmány, amellyel ötver darab fajtiszta szimentáli te- ! henet küldenek, két héten be- | lül megérkezik Bolyba. — A József utca 42. számú ház udvarán levő egyik orgo­nabokor ismét virágbaborult. A szeptemberi orgonák éppen olyan szépek és illatosak, mint a májusi virágok. A televízió műsora 1964. szeptember 25, péntek: 8.05: Iskcla-tv. Fizika az ált giran. esti és levelező ta­gozata H. oszt. számára. 9.30: Tv-híradó. 9.40: A nevelő. Magyarul beszélő nyugatné­met film. 11.10: Tel es port 11.25: A jövő hét műsora- 19.16: Lányok, asszonyok­19.35: Budapesti zenei hetek. 1964. A megnyitó közvetítése az Erkel Színházból. 21.20: Vacsora után az Újságíró Klubban. A néphadsereg napjának programja A Néphadsereg Napja alkal­mából Pécsett több ünnepség lesz. Szeptember 26-án a Fegyveres Erők Klubjának va­lamennyi helyiségében kerül sor az ünnepségekre. A dísz- ünnepségen — este 7 órakor — Jelenszky Márton ezredes mond beszédet, majd külön­böző kitüntetéseket adnak át, előléptetéseket hirdetnek. Ezt követően a fegyveres erők legjobb öntevékeny művésze­ti csoportjai és szólistái adnak műsort, majd bállal zárják a napot. Szeptember 27-én, va­sárnap a Pécsi Honvéd teke­szakosztálya országos meghí­vásos tekeversenyt rendez. Szeptember 28-án, hétfőn a Fegyveres Erők Klubjában megemlékezés és műsor a tartalékos kiváló katonák és az ifjúság részére. — majd tánc következik. Szeptember 29-én, kedden délután 3 óra­kor a PVSK-sportpályán a Pécsi Dózsa és a Helyőrség válogatottja közti labdarúgó- mérkőzésre kerül sor, — ugyanitt az MHS szakosztályai és a fegyveres erők bemuta­tókat, ügyességi sportokat ren­deznek. Este 17 órakor é Fegyveres Erők Klubjábar Pécsi Ildikó és Bánffy György, a Pécsi Nemzeti Szín­ház művészeinek részvételével „Hadak útján” címmel iro­dalmi műsor lesz. — Szerdán este látogatást tett a Jelenkor szerkesztőségébe- Waltraud Schultzs, a Berlin­ben megjelenő , .Sonntag’ I munkatársa, aiks az Élet és Irodalom szerkesztőségének i meghívására két hete érkezeti, hazánkba. — Száz férőhelye# modern tehénistálló épül Mágocson egymillió 900 ezer forintos be­ruházással. A majorban fel­épülő új Istállót magtárpad­lással látják el és biztosítják az önetetést. Az alapozási munkák még most ősszel meg­indulnak. — A gerényesi Béke és a felsőmindszenti Ady Endre Tsz-ben lápi földdel javíták a lekopott talajokat: összesen 700 holdat. Most készül a sás- di Búzakalász és a göldreke- reszturi Béke Tsz talajjavítá­si terve. A sásdi járásban tíz év alatt hét-nyolcezer hold- nyi erozio-pusztította terüle­ten pótolják a termőtalajt. 1 ölelgeted t Kát: dánok és Dánia. ' A vikingek jutnak eszedbe, a tengerek merész kalandorat, akik sárkányhajúkkal rémületb en tartották a tengerpartot Ang­liától Szicíliáig, vagy sokkal szelídebb és kevésbé romantikus képzeleted szárnyalása, * a dán vajra, tojásra, sajtra gondolsz? — Vagy az északi lányokra vagy kiváncsi: Dániából időnként kikerül egy oilág-szépségkirály nó vagy filmsztár. Keveset tudsz róluk, valdd be. Kicsit egy kalap alá veszed az északi országokat: svéd, dán és norvég. A nyelvük is új élményt jelent. Lágyan hangzó, csontnélküli nyelv, jiz írásban angolra emlékeztet, kiejtve néhány szava a némethez hasonlít. Aj angolnál lágyabb, a németnél kevésbé darabos. Mintha an­golt ás németet egyszerre mondva megrágnák és a felét le­nyelnék. Jó így indulni. Kevés előítélettel, ismeretlen távoli ország felé. Ne is nézd a lexikont, mekkora ország, hányán lakják hadd tegyen új minden, mintha most fedeznéd fel. ÉSZAK FELÉ Az NDK-ból a Warnemün­de szállít át Dániába. Hatal­mas. modern és szép alkot­mány, életem első igazi ten­gerjáró hajója. Hátsó része hídszerűén lecsapható, ezen keresztül tolják be hatalmas gyomrába a vonatszerelvénye­ket. autókat Az utasok az öl­el alhidakon mennek be. A cso­magokat velük együtt lift szállítja fel az emeletekre. Alig néhányan lézengünk « több száz utasra méretezett helyiségekben. Van itt min­den: dohányáruda, bazár, pénzváltó, ital- és emléktárgy- bolt. Válogathatunk a külön­böző szalonok, dohányzók, bá­rok. éttermek között. Vagy választhatjuk az oldalt hosz- szú sorókban elhelyezett ké­nyelmes karosszékeket, ahon­nan szép kilátás nyílik a ten­gerre: Inkább kisétálunk a á'délxetre. Megcsap az éles tengeri levegő, az idő sajnos borpngós, a tenger szürke. Vasi- csapat sirály követi a hajót. ' néniét part hamarosan e"’ ’k. tnár dán vizeken há­lózunk. Szárazföld sehol. Ez már az. igazi tenger, valami a végtelen vízből, ahogy azt a tengernélküli ország fia el­képzeli. A végtelenség illúzió­ja rövid ideig tart, mert egy óra múlva feltűnnek a dán szigetek. Még van időnk ebédelni. Az étteremben már skandináv jellegű ételeket szolgálnak fel. Minden új és érdekes, a sörös üveg címkéjétől kezdve, a va­jas kenyérre tett, salátával dí­szített hideg marhahús-szede- tekig, amit itt „dán előétel” néven adinalk. Vonatra széliünk át. Tiszta, rendes. Két nő ül rajtunk kí­vül a kocsiban, hamarosan egy férfi is jön be. Mindkét zsebében egy-egy üveg sör, kezében kettő, de látszik raj­ta, hogy benne is lehet már néhány üveggel. „Spicces mo­sollyal” néz körül, valamit mond dánul, nem értjük. Az angolt és németet viszont ő nem érti. Mégis kötelességé­nek tartja a vendégek üdvöz-, lését. Egy üveg sört nyújt ét. Nem akarjuk visszautasítani első dán ismerősünket és vi­szonzásul egy doboz Fecské­vel kínálom meg. ízlik neki és rögtön végigkínálja a Ito­NEON ÉS ÉSZAKI FÉNY cai többi utasainak is. Barátsá­gos hangulat alakul ki, nem tartozik a kötekedő részegek közé. Sokat beszél, egyáltalán nem zavarja, hogy nem ért­jük egymást. Közben a vonat rohan és a kis szigetről 4 kilométer- hosszú hídon jutunk át a na­gyobb Seeland-szigetre. Ez a számos dán sziget közül a leg­nagyobb, ezen van a főváros is. A táj enyhén dombos, zöl­dellő erdők, rétek, gyakran kisebb tavak. E'alvak és váro­sok tiszta, rendes házai. Né­hány nagyobb városon is ha­ladunk keresztül s a sziget keleti felén, a szárazföld felől közelítjük meg Koppenhágát. Az ország körülbelül négy és fél millió lakosából körülbe­lül másfél milliónyi a fővá­rosban lakik. Koppenhága sokkal nagyobb, modernebb, gazdagabb és szebb, mint azt vidéke, a kis falvak, szerény­nek látszó kis városok után képzeljük. A dánok a fővá­rosukra összpontosították az ipart, a kereskedelmet, ez a legnagyobb kikötőjük is. Nagy kiterjedésű külváros, modern lakótelepek, gyárak után jutunk be a város szi­vében fekvő központi pálya­udvarra. A központi pályaud­varhoz, ahova érkeztünk, na­gyon közel van a lakásunk. Autóval tíz perc sem telit; bele. amíg odaértünk: így csak percekig kavargóit sze­münk előtt a dán főváros est; forgalma, Párizzsal vetekedő fényei. Sokkal több ez. mint amit vártunk a nyugodalmas zöld rétek, csendes kis me zővárosok után. Bár elég fáradtak voltunk a hosszú úttól, gyors kicso­magolás után fél óra sem te­lik és már a Westerbrogade esti forgatagában járunk. Az autóból színfoltnak lát­szó fények most már többet jelentenek. Szállodák, étter­mek, bárok neveit, rekalámot, hirdetéseket, színesen és va­kító fehéren villódzzák. Nagy forgalom: autók, autóbuszok, villamosok. Az utcai virsli-, fagylalt- és üdítőital-árusok tiszta kis bódékban még javá ­ban működnek. A színes ké­pet érdekessé teszi valami kü­lönös derengés, amitől most, tíz óra körül is. szürkület van: az északi fény. A mozik éjfélig játszanak. Egyik két filmet ad egy mű­sorban, valami gengszter-drá­mát, a másik pedig a divatos olasz—amerikai „történelmi'' sorozatból. Ezek úgy látszik a második generációt léptetik fel. Játsszák ugyanis: ..Spar­tacus fiá”-t, és a „Vörös kalóz fiá”-t. Az utóbbiban a híres egykori sztár. Errol Flynn fia szerepel. Csak a képeket néz­zük és megyünk tovább. Hatalmas kivilágított kapu­sor: a Tivoli. Koppenhága vi­dámparkja. 1843-ban nyitotta meg VIII. Keresztély király, s annak Carstensen nevű ta­nácsosa tervezte. Arra számí­tottak, hogy az új szórakozási lehetőség eltereli a nép fi­gyelmét az ebben az időben Európában egyre erősödő for­radalmi áramlatokról. A ki­rály egy kastélyt ajánlott fel erre a célra és környékén óriási „szórakoztató kombinát” fejlődött ki. A Tivolinak 23 étterme, kí­nai, török és indiai palotája, szabadtéri pantomim színhá­za van. Nagy hangversenyter­mében működik a főváros leg­nagyobb zenekara. Ezen felül természetesen minden megta­lálható, amit egy vidámpark­tól vársz: hullámvasút, óriás­kerék, vízisikló, elvarázsolt kastély stb. Számos tánche­lyiség és kabaréműsor. Egyik helyen éppen az örökifjú Jo­sephine Bakert hirdetik. Szép a parkosítása is. Gondozott virágágyak jól mutatnak a színes fényben. Számos szökő­kút, egy nagy és több kisebb tó. Egyik szökőkút különösen szép és újszerű: másfél—-két­méteres üveghengereket kü­lönböző színekkel világítják meg. Jólesik a hideg Coca-Cola. Csak körülnézés volt. Fárad­tak vagyunk az úttól, késöve is jár. Holnap kezdődik a kongresszus,. Következik: REHABILITÁCIÓS világkongresszus KOPPENHÁGÁBAN Kupp: iga

Next

/
Thumbnails
Contents