Dunántúli Napló, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-06 / 183. szám
NAPLÓ 1984. AUGUSZTUS A. 1 6 A labdarúgó MHK mérkőzései Kiesett a Pécsi Dózsa, BTC és Boly Pécsi Dózsa—Kaposvári H. 1:1 (1:0) Ä világbajnokság után Beszélgetés a nagy verseny pécsi résztvevőjével Az I. félidő a pécsi csapat nyomasztó fölénye jegyében telt el, de az enerváltan játszó csatársor csak egyszer tudott a hálóba találni. A II. félidőben tovább tartott a pécsi fölény, de Dunai I. Tüske és Rádi kapussal szemben állva sem tudott gólt elérni. A mérkőzés vége felé feljött a Kaposvár és hét perccel a befejezés előtt egyenlített. Zalaegerszegi Dózsa—PBTC 1:1 (0:0) A BTC ezen a mérkőzésen is tartotta „bajnoki formáját”. A sok fiatallal megtűzdelt együttesnek csak fellángolásai voltak, ezek azonban nem bizonyultak elegendőnek a továbbjutást jelentő győzelem megszerzéséhez. A találkozó nagyobb részében a vendégek kezdeményeztek többet és támadtak veszélyesebben, a hazaiak túlságosan középen igyekeztek kapura tömi, ezzel megkönnyítették az amúgy is jól védekező egerszegiek dolgát. Pécsi Ércbányász—Boly 1:1 (1:0) Végig óriási Iramú mérkőzést vívott a két együttes. A játékidő első részében a nagy erőbedobással játszó vendégek némi fölényt harcoltak ki és Pécsi góljával vezetést szereztek. Fordulás után a Bóly támadott többet, beszorultak az ércbányászok, de a hazaiaknak Mirkó révén csak az egyenlítésre tellett. A Bányász-Kupa kézilabda mérkőzések során legutóbb több érdekes találkozót játszottak. A női csapatoknál a Bányász B együttese l9:6-ra győzött a Vörös Meteor ellen, a Bányász A DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33; 17 óra után: $0-11. Belpolitikai rovat: 3Í-63. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 Telefon: • 15-32, 15-33, 50-00. 'PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12.— Ft. Indexszám: 25 054. Mohai István érdemes sportolót kitartó szorgalma és külön szerencséje juttatták el a Körrepülő Modellezők Világbajnokságára. Ötfordulós válogatóversenyek előzték meg a világbajnokságra való kijelölést, amelyen a Mar- kotai—Mohai páros a 4. lett. A 3. helyezett Tóth Gyula—Gombócz páros jogot nyert a világbajnokságon való részvételre. Hogy mégis Mohai István lett Tóth Gyula partnere, az 1964. július 30.—auguszt is 3. között lezajlott világbajnokságon az úgy adódott, hogy Gombócznak el kellett utaznia Olaszországba az autómodellező bajnokságra. —- így kerültem össze Tóth Gyulával, akinek nem ez volt az első nemzetközi szereplése. Részt- vett tavaly Genfben a körrepülő modellek Európa bajnokságán. A budaörsi világbajnokság jobb lehetőségekkel kecsegtette a magyarokat annak ellenére, hogy elég későn ért véget a válogató és három nappal ezután meg kellett kezdeni a felkészülést. A felkészülés két hétig tartott. Napi két órán át repített a Tóth —Mohai páros és modelljeikkel összesen 2000 kört tettek meg. Mohaiék ez idő alatt 10 köbcentiméterenként — ennyire volt szükség egy töltéshez — 14 liter üzemanyagot fogyasztottak el. Mindenki nekik drukkolt. ök és B együttesel egymás ellen 9:9 arányú döntetlen eredményt értek el. A nagy érdeklődéssel várt Bányász—Dózsa férfi rangadón nagy küzdelem után 16:15 arányban a Bányász győzött. A Bányász csapat az Ércbányásznál is jobbnak bizonyult, a találkozót 28:19 arányban nyerte a Bányász. Csütörtökön újabb mérkőzéseket játszanak Pécsúj hegyen a Bányász kisstadionjában. Háromnegyed 7 órakor a Vörös Meteor—Építők női összecsapás kerül sorra, majd utána a Pécs- szabolcsi Bányász és a Dózsa férfi csapatai lépnek pályára. A Bányász Kézilabda Kupa küzdelmei a jövő héten fejeződnek be, kedden és csütörtökön is lesz két-két mérkőzés. Vasárnap a Pécsi Bányász női együttese Budapesten szerepel. A tavaszi idényből elmaradt FTC elleni találkozót játsszák az NB I pontjaiért a Bányász-lányok. Záká- nyi Bálint edző a tavaszi idényben szerepelt játékosokat lépteti most is pályára. Augusztus 16-án pedig már teljes lesz az üzem a kézilabdázóknál, megkezdődnek az NB I. őszi idényének mérkőzésed* csinálták a legjobb eredményeket. Négy perc 23 másodperc volt a legjobb idejük. Ezzel dobogóra kerülnek! — Aztán mégsem így történt. Az első start alkalmával a megnyitó után a harmadik futamban indultunk. A kezdésnél a bírók általában erélyesebbek, idegesebb a légkör. Ehhez járult, hogy nagy szél volt és ráadásul az a motor, amivel akkor indultunk, a repítések alatt már túljutott teljesítménye maximumán. A világbajnokságon már lefelé ívelő teljesítményt mutatott, de amikor ezt észrevettük, már nem volt alkalmunk a cserére! Ez volt az első, nagy világversenyük! — A második startban, Indulásunk előtt fél órával bemelegítő repítést csináltunk, megint olyan eredménnyel, hogy még így is az első három helyezett között végezhettünk volna. De repítésünk után tíz perccel másodpercenként 18 méter erősségű szelet mértek. Ilyen szélben elvezetni is nehéz egy modellt, nemhogy jó eredményt produkálni vele. Eredményük mégis, így is elfogadható, jó volt. Ha a másik két magyar páros is képes lett volna ezt a teljesítményt nyújtani: — Akkor senki el nem üt bennünket a dobogótól! Sajnos azonban a Fischer—Frigyes páros nem tudott javítani teljesítményén. A II. startban diszkvalifikálták őket. A magyar csapatnak a csapatversenyben elért 5. helyezését a vezetők és szurkolók mégis megelégedéssel fogadták, hiszen az erős mezőnyben a világbajnokság egyéb esélyesei is, mint Csehszlovákia, USA, Svédország, Belgium, csak mögöttük végeztek. Nyilvánvalóan figyelembevették azt a tényt is, hogy ezen a világbajnokságon 21 olyan ország modellezői indultak, melyeknek technikai adottságai magas szinten vannak. így alakult ki azután a vélemény, hogy a Körrepülő Modellezők idei világbajnoksága az eddig megrendezett hét közül a legnagyszerűbb volt. Az 56 induló párosból a 28. helyezettig valamennyi olyan eredményt ért el, amelyekkel világbajnokságokon mindig az elsők között lehet végezni. A beszélgetésben gyakran visz- szatér a „dobogó”. Nyilván a résztvevők tudják legnehezebben túltenni magukat a kudarcon. — Azért elégedettek vagyunk ám! Nekem például ez volt az első nemzetközi szereplésem. Ha így nézem, nem rossz az az ötödik hely. Természetes, hogy ezzel megnyílt Mohai István előtt a nemzetközi versenyeken való részvétel lehetősége. A legközelebbi VB-n is szeretne ott lenni* — Azt mindenesetre elhatároztam, hogy a jövőben nem fogok sok kategóriában versenyezni, mint eddig. Meg kell állapodnom egyben, de abban ott lenni az elsők között. Ha igaz, a legközelebbi VB-t is Budapesten, a budaörsi repülőtéren rendezik meg. A FAI, a Nemzetközi Repülő Szövetség elnöksége kérte ezt azzal, hogy minden felmerülő költséget fedeznek, csak megkaphassák a budapesti rendezés jogát. Ez elismerés, és nyilván a VB rendező munkatársainak szól. — Ezen a VB-n — reménykedik Mohai István — remélem már több magyar versenyző indul. Talán ott lesznek már a pécsi utánpótlásból is. Mert vidéki viszonylatban Pécs a modellező utánpótlás tekintetében igen jól áll! Arról hallgat, hogy mi ebben az „öreg” modellezők és az 6 szerepe, az elismerést az Ércbányász SC-re és a Mecseki Ércbányászati Vállalat sportszerető vezetőire hárítja. O. L INNEN Megkezdődtek az asztaliteniszezőknél a Népköztársasági Kupa küzdelmei. A Pécsi Bányász férfi csapata már a legjobb négy között van a megyei fordulóban. A hét végén a magasabb osztályban szereplő asztaliteniszezők az Ércbányász SC és a PEAC versenyzői Kecskeméten a hagyományos DC versenyen indulnak, melyet a legjobb vidéki asztaliteniszcsapatok részvételével rendeznek. A sakkozóknál furcsa bajnokságot írtak ki. A Maróczi Kupa küzdelmeiből a tavasszal kiesett Zalaegerszeg együttese. A bajnokság kiírása szerint azonban mivel tartalékcsapatuk Zalában megyebajnokságot nyert elindulhatott a Maróczi Kupa mérkőzések selejtezőin. A zalaegerszegiek meg is nyerték a selejtezőt, de a résztvevő csapatok köztük a Pécsi Bányász jogos óvással élt. A Magyar Sakkszövetség most foglalkozik a furcsa ügygyei, a hírek szerint a második helyen végzett Pécsi Bányász sakkozói nyernek beosztást az NB il-nek megfelelő Maróczi- Kupa mérkőzések mezőnyébe a zalaegerszegiek helyett. A labdarúgók NB I. gőllövő listáján 21 góllal Tichy vezet. Az 5 gólosok között szerepel Dunai II. a Pécsi Dózsa csatára. Az NB n. nyugati csoportjának gól- lövő listáján & 15 gólos HegeJó tormában vannak a Bányász kézilabdázói I1100 kilométeres országúti bajnokságra készülődnek a pécsi kerékpárosok A pécsi kerékpárosok vasárnap Budapesten versenyeznek. Az országos 100 km-es csapatbajnokságon vesznek részt a Spartacus kerékpárosai. A megyei 100 km-es országúti bajnokságon a férfi felnőtteknél Dévai János árult el igen jó formát, ő nyerte a versenyt, Rajnai és Kozma előtt. Jól hajtottak az ifjúságiak is, a megyei ifjúsági országúti 100 km-es bajnokságot Keserű nyerte, Ké- méndi volt a második, Sturm a harmadik. Két évvel ezelőtt a pécsi kerékpárosok a harmadik helyen végeztek az országos bajnokságon, a csapat vasárnap ismét jó eredmény elérésére készül. — A felnőtt együttesünket Dévai I. és Rajnai mellett Dévai n. alkotja, kérdés azonban, hogy a kis Dévai ki tudja-e pihenni vasárnapig a közel kéthetes jugoszláviai kerékpáros körverseny fáradalmait. A verseny csütörtökön fejeződik be és a magyar válogatott csapat, köztük Dévai n. is, csak pénteken este érkezik Budapestre. A versenyről csak elvétve kapunk híreket, annyit tudunk csak, hogy a hetedik szaONNAN dús (Esztergom) áll az élen, a 13 gólosok között van Bencsics, (Pécsi Bányász), Kincses (BTC) és Garami (PVSK) 12 gólt lőtt. A Dózsa—Ferencváros labdarúgó-mérkőzést, melyet augusztus 16-án játszanak Pécsett az NB I. pontjaiért, igen nagy érdeklődés előzi meg. A Dózsa már megkezdte a mérkőzés jegyeinek elővételi árusítását. Az érdeklődők a Sörház utca 8. szám alatti Dózsa sportirodában szerezhetik be legyeiket. A Ferencváros külön vonatot szervez a mérkőzés napján Budapestről Pécsre. kaszon Szarajevó és Zenica között a kis Dévai hatodik helyen futott be a célba, mindössze egy perccel maradt le az első helyezettől és ugyanannyi időt mértek neki is, mint a másodiktól az ötödik helyen célba érkezett versenyzőknek — mondta Fischer Ferenc, a Spartacus sportkör elnöke. Az ifjúsági csapatban a pécsiek Keserűt, Kéméndit és Sturmot indítják. Elsősorban Keserűtől várnak jó eredményt a Spartacus vezetői. Röplabda AZ NB n. VÉGEREDMÉNYE FÉRFIAK 1. Egyetértés 18 15 3 49:22 33 2. VTSK 18 14 4 47:22 32 3. Pécsi Dózsa 18 10 8 39:34 28 4. Bajai Honvéd 18 9 9 37:36 27 5. Dunaújv. Koh. 18 9 9 32:38 27 6. Kaposv. Dózsa 18 8 10 37:41 26 7. Testvériség 18 8 10 35:40 26 8. Érdi MEDOSZ 18 7 11 34:40 25 9. RÖLTEX 18 7 11 35:42 25 10. Pécsi EAC 18 3 15 20:50 21 NŐK 1. NIM* 16 15 1 45: 7 30 2. Kap. Lendület 16 12 4 39:21 28 3. OSC 16 11 5 36:24 27 4. Győri Dózsa 16 10 6 34:23 26 5. Pécsi EAC 16 8 8 31:34 24 6. MAFC 16 7 9 34:33 23 7. Veszpr. Haladás 16 5 11 19:34 21 8. Szomb. Haladás 16 4 12 23:38 20 9. Soproni Textil 16 — 16 1:48 16 10. Pápai Textil visszalépett A vonal alatti csapatok kerültek alsóbb osztályba. • = egy büntetőpont levonva. E heti iotótippjeink Népsport Népszab. Népszava D. Napló 1. Győr—Vasas x 1 1x2 1 X 1 2. Komló—-Bp. Honvéd 2 2 x 2 x 1 3. Ferencváros—Diósgyőr 1 1 1 1 4. Tatabánya—U. Dózsa 1 X 1 x 2 1 X 1 X 5. Dorog—Pécs 1 X 1 X 1 X 6. Nyíregyháza—Szombh. X 1 2 X 2 x 2 1 2 X 7. ózd—Egyetértés 1 1 2 1 1 8. Budafok—Oroszlány 1 1 1 X 1 X 9. Miskolc—Dunaújváros 1 X 1 X 1 X X 10. Traktorgyár—K. Honv. X 1 2 1 2 1 2 2 1 11. Sz. MÁV Előre—Pápa 1 1 1x2 2 X 12. K. Lombik—III. kér. x 1 1 x 2 1 X 13. M. Bányász—Jászberény X 2 x 2 1 1 14. Kisterenye—Baglyasalja 1X2 1 1 2 X apróhirdetések Nehéz fizikai munkára erős FÉRFI MUNKAERŐKET felvesz a Pécsi Porcelángyár. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Férfi kerékpár igen jó állapotban eladó. Ifjúság u. 34. (kötődénél.) _________________ E ladó sötét dióháló, konyhabútor, 1800 Ft. Agy. kép, kerti asztal és egyéb háztartási dolgok. II. Nyíl u. 11. Péntek délután fél 3— 5 óráig._______________ T rabant Combit CG rendszámmal veszek, állapot, kmóra közlendő. Tömöri. Pécs, Pos teres tant. ______• B eköltözhető ház — Gyárvárosban szőlő, gyümölcsössel, minden hez nagyop közel eladó. Fizetési kedvez- Sallai u. 46. Nyugdíjas — foglalkozást vállal 500 Ft-ig „Megbízható, asztalos” jeligére Sallai u. hirdetőbe. _______________ üres albérleti szobát keres egy értelmiségi nő. ..Rózsi” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Juhásznak elhelyezkednék 30 éves gyakorlattal illami gazdaságban. vagy tízben. ..Lakás kell” jeligére Sallai u. hirdetőbe. ________ K eresünk üresen álló albérleti nagyobb szobát azonnalra. József utca r>. Eltartanék idős, egyedülálló személyt, vagy házaspárt lakásért Pécsett, de vidéken is. Cím: Kurdi József, Vókány, Kossuth Lajos utca 112.__________ C seh fonott sport gyér mekkocsit igényes venne. Ajánlatot telefonon 7—16 óráig, — 12-28, 25-72. Békési, összeköltözők figyelem. 2 és félszobás lakást elcserélnék másfél szoba komfort -f 1 szoba, konyhásra megegyezéssel, ércbányász dolgozóval. Uj- Mecsekalja. 28 ép. — Ozorai. •________________ B eköltözhető kertes családi ház eladó. — Tompa Mihály u. 40. * 7 Budai várni 1 szobás, földszintes szövetkezeti Lakást cserélek na gyobbért. Emeleti is lehet. Azonnal beköl- tö-^etően átadom későbbi beköltözhetősé- gű szövetkezetiért — vagy emeletráépítésért Telefon: 59-59. este 6— 7 óráig.________________ Kétszoba, összkomfortos, főbérleti lakást keresek. ,,42 000” jeligére Sallai u. hirdetőbb_________________ Az ócsárdi gépállomás SZ 100-as traktorvezetőket azonnal felvesz.__________________ N ői ruhanemű, blúzok szoknyák, ruhák, pongyolák, k~v*átok, fehérnemű. 30-os cipők, haláleset utáni költözködés miatt, középtermetű nem kövér nő részére, olcsón eladók. Pécs, I. Korvin Ottó u. 13. fezt. 3. Megtekinthető: 10-től 12 óráig. 550 négyszögöl szántó Kovács-telepen 3500 Ft-ért eladó. Kovács László. Pécs, Nagy- Szkókó 39. Pécsbányatelep Istenáldás völgy 10-es számú ház, 2 szoba, kony ha, előszoba, nyárikonyha, 480 négyszögöl szőlő, kert beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Pécsbányatelep, Körmöc u. 10. (Templom mögött.) Különbejáratú albérleti szoba kiadó két férfi vagy dHkfiú részére. Érdeklődni: Rákóczi út 32. Tej boltban;____________________ Nagy szoba, konyhás, összkomfortos lakást keresek, lehetőleg az Irányi Dániel tér és Megyeri út közötti területen. ,,10 900” jeligé- re Sallai u. hirdetőbe. Gyermek gondozását lakásomon vállalom. „Központban” jeligére Sallai u. hirdetőbe. 8 általános iskolát vég zett fiatalokat kőműves. bádogos, ács, vízgáz, villanyszerelő és festő szakmára ipari tanulónak szerződtetünk. Budapesti lakás, tanácsi igazolás szükséges. Ugyanitt ezen szakmákhoz szak- és segédmunkásokat is alkalmazunk. Munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezés „Április 4” Építőipari Ktsz Bp. Vm., Auróra u. 23. Munkaügy. ____________ 2 szoba, összkomfortos, magasföldszintes, OTP-s, kertes belterületi családi ház beköltözhetően eladó. — Bártfa u. 34. Ugyanott házhelyek is eladóik. Családi ház, kettőszoba, 2 konyha, éléskamra melléképületek, kert, egy szoba, konyha beköltözhető. Részletre eladó. Ságvári Endre u. 41 sz. Vörös, Gyárváros. ___________ M agyarbólyban, József Attila utca 8 számú lakóház 2 szoba, 1 konyha, 1 góré, 1 istálló, 800 négyszögöl kerttel eladó. Bőveb- bet: Kádár Istvánnál. Vennék kis kertes házat a város peremén 30 ezer kp., a többi megegyezés szerint. „Szabó” jeligére Saljai u. hirdetőbe.___ E lcserélném központi I. emeleti nagyszobából kizárólagos mellékhelyiségekből (fürdőszoba. konyha. WC. előtér) álló társbérletem szoba-komfortosra. másfélszobás vagy szoba hall főbérletre. „Előnyös csere térítéssel” jeligére Sallai u. hirdetőbe.__________ S zoba, konyhás főbérleti lakást keresek. „Búzakalász” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Törzskönyvezett 9 komondor kéthónapos, eladó. Adója 16 forint. Hollósfi Ferenc, Mo- hács, Szabadság u. 18. Eladó 8 hektós ovál szüretelőkád. Madách Imre utca 23. 407-es Moszkvics eladó. Fadd, gyógyszer- tár. Magángépkocslvezető- j nek elmenne 30 éves. i főiskolai végzettségű fiatalember. „6 éves gyakorlat” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Méhviasz olvasztását ismét vállalok. Sonkolyát küldheti postán. Hetényi, Pécs, Táncsics Mihály u. 72 sz. Kertváros. _____________ S ürgősen eladó pel- lérdi hegy deréki szőlő terméssel, 8000 Ftr- ért. Cím: Hetényegyháza, Urihegy 28 sz. Pál Pál. Egyszoba, konyhás ház, zárt folyosóval, lakáscserével 10 000 Ftért eLadó. 2 szoba, konyha, nagv éléskam ra beköltözhetően 60 ezerért eladó. Pécsbányatelep, Istenáldás völgy 28 sz.___________ 3 96 négyszögöl adómentes szőlő, pviimö' esőst Nagy-Szkókóban elcserélnék szoba, konyhás lakásért. — „Lakás” jeligére Sal- lai u. hirdetőbe. A Bányászati Építő V. pécsi munkahelyeire felvételre keres ács és kubikos munkavállalókat. Jelentkezés: Bányászati Építő Vállalat Györjrv-aknai építésvezetőségén. Kertes családi ház a budai részen lakáscserével azonnal beköltöz hetően eladó. — Pécs Bokor u. 86. Csirke József. írógépet, rádiót, gitárt távcsövet, szaxofont, villanyborotvát, televíziót, varrógépet veszek. Wagner, Rákó- czi út 73._____________ H asznált épületfa, hód farkú cserép, kő el- adó- Bokor utca 2. Használt férfi félcipőt, gumicsizmát, vattaruhát, fekete télikabátot. bakancsot, bőrcsizmát, szürxe télikabátot, esőköpenyt, bőrkabátot, nadrágot veszek. Koltai, NagyFlórián utca 4. _______ A kozármislenyi gépállomás FC 13—49 for galmi rendszámú gépkocsijáról 3-án délelőtt 10—11 óra között Szemel y-Ko zármis lény útvonalon elveszett egy gardán komplett, egy trafó és egy komplett szerszámkész let táskával. Kérjük a becsületes megtalálót a kozá/mislenyi gépállomáshoz ^dja le. Keresek 30—35 négyzetméter szoba, konyhás főbérleti lakást Erzsébet-telepen, pécs- bányai út környékén. „Nem igényes lakás” Rasztik József Pécs, Marx út 79.___________ É pítési engedéllyel házhely eladó a Marx úton, közvetlen Erzsé- bet-telep mellett. Ér- d eklődni: Dugonics utca 38. _____________ E lsőrendű Singer süly lyesztős varrógép, toll, szekrény eladó. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk és anyósunk özv. TÉGLÁS ARONNÉ, 79 éves korában e hó 2-án hirtelen elhunyt. Temetése augusztus 8-án szombaton fél 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Közlöm mindazokkal, akik ismerték, hogy férjem, DR. HASZNOS IGNÁC ügyvéd Budapesten augusztus 3-án hirtelen elhunyt, özv. Dr. Hasznos Ignácné, Bp., XII. Maros u. 38. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, a pécsi és dinnyeberki ismerősöknek, akik drága halottunk DÉKÁNY ADAMNÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét Matusz Lajos koszorúkészítőnek a szép koszorúkért. A gyászoló család. Bm. Építőipari V. felvételre keres gyakorlattal rendelkező gyors és gépírónőt. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rákóczi út 56. Felveszünk hegesztővizsgával rendelkező lakatost, autószerelőt, esztergályost, lánctalpas segédvezetőket, vontatóvezetőket, valamint meghatározott időre gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Műszaki Erdészet, Pécs, Megyeri út 20. _______ A kváriumok halakkal, felszereléssel olcsón eladók. Pécs, Vilmos utca 22.________________ Anyagbeszerzői, anyag gazdálkodói vagy hasonló munkakörbe állást változtatna közgazdaság! technikumot végző, gondnoki és anyagkönyvelési gyakorlattal rendelkező férfi. — „Jogosítvány van” jeligére a kiadóba kérek ajánlatokat. ____________________ A paffy u. 3l sz. 3 szobás házamat lakáscserével eladom. Érdeklődni: 14—20 óráig. Máriagyűdön, Ady Endre u. 10 sz. alatt lévő kis családi ház eladó.__________________ N agyszoba, konyha, éléskamrás lakásomat elcserélném belvárosi nagy szobáért. Cím: megtudható FelsőmaLom u.__14. emelet.__ 1 964. augusztus 3-án a Pécs I. trafó és a szennyvíz-telep közti nagyfeszültségű vezetéket a DÉDASZ feszültség alá helyezte. A vezeték megközelítése és érintése élet- veszélyes. Bm. Építő- ipari Vállalat. Nyugdíjas (féLműsza- kos) gépkarbantartáshoz értő (fűrészgép, szállítószalag) munkaerőt felveszünk. Pécs- Szekszárdi TŰZ ÉP Vállalat, Pécs, Rákóczi út _46.__________________ M echanikai szövőgépre szövőiket (nőket is) felvesz a Baranya megyei Háziipari Szövetkezet, Pécs, Déryné utca 35._______________ I rha bim da, bőrkabát, cipőfestés, minden színben, garanciával. Tüzér utca 4. Gitár eladó. — Pécs, Könyök utca 2. __ F őbérleti kis szobát keresek. „Megegyezünk 13” jeligére Sallal u. hirdetőbe.______ K isebb főbérleti szobát keresek sürgősen. „6000” jeligére Sallai u. hirdetőbe.__________ B útorozott albérleti szoba kiadó egy férfi részére, azonnalra. — Perczel utca 26. I. ein. 15-50 /50.________________ S ZŐNYEG, ágynemű, függöny OTP hitellevélre vásárolható a komlói méteráru boltban. (Lapos). (Felvi- lágosítás az árudában) Renault személygépkocsi olcsón 33a.i-?. Pécs, Felső-Balokán > utca 69._______________ J ó állapotban lévő cseh mély kocsi elad'. Kolozsvár u. 7. sz. Nagy._________________ É pítkezésből megmaradt kő és betongerenda áthidalók ela- dók. István utca 8. Ház eladó. Egyszoba. konyha azonnal beköltözhető. Nagy-Flú- rián utca 17.