Dunántúli Napló, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-02 / 180. szám

A pécsi írócsoport munkájáról tanár úr gyűjteménye ROKKA POROCOnTK -xl r» ' «• n I Beszélgetés Pákolitz Istvánnal PÁKOLITZ ISTVÁN József Attila-díjas költő, a Pécsi író- csoport titkárát lektori mun­kába merülve találom. Hatal­mas köteg levelet mutat. A borítékok verseket, novellá­kat rejtenek. Százak várják a döntő szót: igen, nem. Meg­jelenik-e a küldött anyag 'agy nem éri el a folyóirat, jelen esetben a JELENKOR színvonalát. — 1963 novemberében a Pé­csi I Tócsoporton belül szak­osztályok alakultak. Mi a vé­leménye Pákolitz elvtárs a szakosztályok munkájáról? — Valóban alakult három szakosztály: lírai, prózai és kritikai. Ezeknek a feladata az lett volna, hogy pezsgőbbé tegyék a megye és a Dunán­túl irodalmi életét. Hogy kö­zelebb hozzák egymáshoz a művészeket. Nemcsak az író­kat, hanem a festőket, zené­szeket, színészeket, rendezőket olyan formán, hogy a külön­böző művészeti ágak képvise­lői bepillantást nyerjenek egy­más munkájába. — Én -mindig azt hangozta­tom, hogy a mű megjelené­sét előzze meg (ha alkotója is igényli) értékelő vita. Va­gyis, ha a csoport tagjai közül valaki azt mondja: „Kérem, szeretném, ha a művem felett vitát indítanának..akkor vitaindító vezetésével a kö­zösség segítené az írót, hogy munkáját tökéletesíthesse. Az Irócsoport, műhely-munkájá­nak javítása mellett termé­szetesen továbbra is eleget kell hogy tegyen az irodalmi estekre, író-olvasó találkozók­ra szóló meghívásoknak. Pákolitz István elmondja, hogy a JELENKOR igen nagy népszerűségnek örvend s hogy a folyóirat jól-szerkesztettsé- gén és igényes tartalmán kí­vül nagyrészt annak köszön­heti keresettségét, hogy a pé­csi írógárda a múlt évben és az elmúlt években igen sok irodalmi esten és író-olvasó találkozón találkozott a köny­veket szerető közönséggel. A találkozók sűrűsége háttérbe is szorította a megjelenésre váró művekről vagy irodalmi problémákkal foglalkozó rend­szeres viták megtartását. Dunaújváros, Debrecen, Mis- ■ kolc, Szeged, Tatabánya, Veszprém meghívásának tet­tek eleget a pécsi írók. Álta­lában zsúfolt házak előtt ol­vastak fel műveikből. — Miért nem sikerült min­den esetben megtartani a meghirdetett vitaesteket? — Akit meghívtak előadás tartására, vagy vita vezetésé­re, hirtelen jött fontosabb el­foglaltsága miatt nem tudott eleget tenni vállalásának. A VITAESTEK látogatott­sága különböző volt. Például a JELENKOR nyelvhelyességi problémái című est, melyen dr. Deme László adott elő, ke­vesen voltak. Horváth Zsig- mond, a Szépirodalmi Könyv­kiadó lektorának előadásán, mely irodalompolitikával fog­lalkozott, (közelebbről kriti­kusok és írók) szokatlanul nagy volt az érdeklődés. — Milyen tervei vannak az irócsoportnak az őszi idényre? — Előadás tartására felkér­tük Szabolcsi Miklóst. Nemes­kürti István a film és iroda­lom helyzetével kapcsolatban világít meg néhány kérdést. Egy másik alkalommal Thiery Árpád novellájáról beszélge­tünk. Berták László, Makay Ida és Galambost László, „Lengő fény hidak" című kö­zös verseskötetét is szeretnénk napirendre tűzni, mivel ha­marosan, azaz augusztusban elhagyja a nyomdát. — Még 1964-ben Arató Ká­roly verseskötetén is fogunk vita-kozni. Novemberben je­lenik meg a Magvető gondo­zásában. örsi Ferenc tv-já- tékát is megvitatjuk a Pécsi Irócsoport helyiségében. Vers és zene címmel Ottó Ferenc tart előadásit. ősszel részt vesznek a JELENKOR írói, Debrecennel és Szegeddel kö­zösen rendezett irodalmi esten a kecskeméti művelődési ház­ban. — A jövőben kiknek jelen­nek meg művei a JELENKOR MAGVETŐ kiadásában? — Csányi László, Csordás János és Cs. Nagy István ver­seiből tervezünk egy hármas kötetet. A kiadással kapcso­latban el kell mondanom, hogy a Magvető Könyvkiadó elé gyakran és jogosan a művek színvonalát kifogásolja, s a meg nem felelőket visszakül­di. A lektoroknak barátilag, de még szigorúbban kell meg- vizsgálniok, bírálniok az ez­után érkező kötettervezeteket. Ezzel az írókat igényességre nevelik és kevesebbszer kell átdolgozni a megjelenésre vá­ró műveket. — Tavaly művészeti díjban részesítettek pécsi és baranyai alkotókat. A művészeti díjak odaítélésénél milyen tényezők dominálnak? — A pályázatot hirdető szervekből alakult bizottság a művészeti díjakat csak ak­kor adja ki, ha a művészek kész vagy megkezdett, szín­vonalában magas mércével mérhető anyaggal jelentkez­nek. Elsősorban „az asztalra tett műveket” kívánják jutal­mazná. Az ösztöndíjak ugyan­úgy, mint az elmúlt években, időt biztosítanak a művészek­nek a minél zavartalanabb al­kotáshoz. A felszabadulás 20. évfordulójára külön pályáza­tot hirdetünk. — Az Élet és Irodalomban vita alakult ki a vidéken élés­ről — Pákolitz elvtárs hogyan látja a vidéken élés problé­máit kulturális területen. Szo­rosabban véve az irodalom­mal kapcsolatban? — Szerintem a lehetőségek vidéken is megvannak ahhoz, hogy valaki jó íróvá váljon. Az előbb említett művészeti és ösztöndíjak is igazolják, hogy a vidéken élő írók, mű­vészek nincsenek elzárva a lehetőségektől. Nem vagyok híve a túlzott centralizáció­nak, sok esetben hátrányos, de a feljebbjutáshoz elsősor­ban a produkció a fontos. Ha valaki Keszthelyen, Nagykörö­sön, Pécsett vagy bárhol az országban jót ír, nem hiszem, hogy Budapesten elutasítják. — A szabadúszás ma már egyre kevésbé divat, az írók kevés kivétellel polgári fog­lalkozást is folytatnak. Tehát keményen dolgoznak. Ismer­niük kell az élet minden rej te­két, hogy átélt művekkel aján­dékozhassák meg az egyre na­gyobb létszámú olvasótábort. — Hogyan ápolja a Pécsi Irócsoport a kapcsolatot más folyóiratokkal ? — Az írók publikálnak, te­hát lehetőségeiket teremtenek barátságok kialakulására. Kéz­irataikkal felkeresik a JELEN­KORON kívül az ország, sőt a baráti államok számos fo­lyóiratát, személyesen meg­fordulnak szerkesztőségekben, találkoznak kollégáikkal. Kö­zös reprezentatív irodalmi esteken olvasnak fel, melyet egy-egy jelentős folyóirat ren­dez. A JELENKOR és a Pécsi Irócsoport közös munkájának eredményéként szeretnénk el­érni, hogy a meglevő tehetsé­gek mellett új, fiatal, lendü­letes erőkkel gazdagodva az irodalom országos egészében jelentősen dolgozzunk. Galambos! László emeleti folyoso egyik üvegezett szekrényének tetején a Nagy Lajos Gimnáziumban. Nagy a csend. Visszhangzik a lépés az üres folyosókon. Dr. Rajczy Péter tanár úr mégis, szinte mindennap belátogat ide. Szí­véhez nőtt a „faipari előkép­zés” — az asztalos szakmát tanuló osztályok munkájának megkönnyítése. — Eredetileg magyar—tör­ténelem szakos vagyok, de asztalosipari segédlevelem és jogi diplomám is van. Nem csoda hát, ha szívügyem a kis asztalosok sorsa, problémája. A tanulást szeretném meg­könnyíteni, érdekessé tenni számukra. Ezért tartom az is­kolában a gyűjteményemet. Szenvedélyesen szeretek kora­beli — sokszor padlásokon, szemét között hányódó — ira­tok, szer-számok után kutat­ni. A történelmi anyag és az ipartörténeti írásos és szer­számemlékek különösen érde­kelnek. Miközben az üvegajtóval bajlódik, a rokkára mutat: — Ezt tíz év múlva már nem is ismerik a gyerekek! Egyik ormánsági fiam nagy­anyjáé volt, ö hozta. Kellhet még! Tanácsköztársasági okmá­nyok, kiadványok eredetiben, helyesírási kézikönyv 1919- ből. gyakorlásképpen marxista szövegrészekkel. Cselédköny­vek a század elejéről, a Duna Gőzhajózási Társaság mun­kásaié. Kivándorlásra csábító okmányok és a technika tör­ténetében előforduló manu­fakturális gépek makettjei szí­nes összevisszaságban vannak itt együtt. Werbőczy hírhedt dánya kinyitva, mellette mii századi útlevelek. — A finánctőke fogalmának magyarázatakor például ezt használom — mutat egy 1930 körüli kalendáriumot. A ban­kok felsorolják benne ipari létesítményeiket, részvényesei­ket, így könnyebb a tanítás. Két fakszimilét is kikeres. Eredetijüket otthon őrzi, ér­tékes okmányok másolatai ezek. Az egyik az egri pasa „salvus conductusa” — men­levél a XVI. századból, a má­sik egy 1566-ban keltezett német nyelvű röpirat, mely az ország akkori helyzetét is­merteti. Első mondatának f or­dítása: „Még nem tudjuk, elesett-e Szigetvár ...” Innen a faipari osztályba megyünk. Otthonos, világos terem. Minden bútorán, szek­rényén meglátszik a szakma ismerete, szeretete. Még a neon világítótestek alatt is színes, csillagalakú fumírlemezek ékeskednek. A falon stílbútorok fény­képei, kis remekmű mind­egyik alatta felirat: BÉKA, PARIS. — Ez már külföldi kapcso­latunk terméke! Zsúfolt, rényt nyit. ' szerszámok sorakoznak ben­ne, A tetején felirat: XIX., XX. szd. asztalosipari szer­számok. — Még rendezés alatt van. Ezek Kóbor bácsi asztalos édesapja múlt századi műhe­lyének szerszámai. Az iskola, nak adta. Az elmúlt években szervezték ugyanis a Tech­nikatörténeti Múzeumot, or­szágosan megindult a gyű'tés, ezek után is érdeklődtek már! Sietni kell, mert eltűnnek az asztalosipar manufaktúrád szerszámai a rohamos gépesí­tés miatt. Jövőre a technika­történeti szakkör tanjaiva fel­dolgoztatom az a z'alos ma­nufaktúrák korszakát. egy- egy szerszám történetét, leí~a- sát. Azt akarom, lássa a gye­rek, milyen volt a munkás élete a múltban. Lássa meg az embert is. minden problé­májával, fáradtságával a ke­ményfa idomgyalu mögött, mikor a sokkal könnyebb munkára, a puhafa gyalulá- sára panaszkodik. Lássa és értse meg a különbséget. R. I. Pécsi házak, utcák, emberek ADOM TÉR nem az oldalfal felől közelí­tünk az épülethez. A templom tulajdonképpeni főbejárata ritkán van nyitva, csak egy Rozsdás vaskerítésen át jutni közelébe. A tér mai formáját a múlt század végén kapta. S habár összességében, ismét­lem, harmonikus és lenyűgöző a látvány, lehetetlen nem meg látni a tér kiképzésében, az épületek kiszámított elhelye­zésében, a Dóm neoromán stílusában egy csipetnyi erő- szakoltságot, szándékoltságot, zsúfoltságot- A két homokkő obeliszk — két égbemeredő barna szivar — mintha nem illene már ebbe a környezet­be. A püspöki palota dísze­sebb kiképzésével mintha fe­leselne a levéltár szerényebb, egyszerűbb ornamentikája. Az épületen és a tér elrendezé­sén uralkodó szimmetria mintha már kissé nyomasztó lenne. MÉGIS, EGY KIS Itália van ebben a térben elrejtve. A fehéren izzó kőfalakat mint­ha a tengervíz sós lehelete fakította volna meg. A Sze- pessy Ignác lábainál forrásozó vízesés mintha a vízbehajítotf pénzdarabok nyomán fakadó szerelmes vágyakat idézne. S ha -a toronyban elhal az esti harangszó, szinte várom, hogy a sötét lombok alól egy hang olaszul rámköszönjön: Buona notti! Valaha ez a hely volt a város szíve. Itt húzódtak a legerősebb várfalak, itt szé­kelt a leggazdagabb földesúr, a püspök. Később, a polgári világba^ is megmaradt érté­ket “és rangot hitelesítő hely­nek. A felső sétatér gesztenye fái alatt simára aszfaltozott rész volt a korzó, a vasár­napi szagosmiséhez tartozó di­vatbemutató és „pofafürdő” színhelye. Ez a cicoma leko­pott már a térről. Ma nyug­díjasok ülnek a sárga pado­kon, boldog kismamák gyere­keket tologatnak kocsiban, napozó diákok telepednek fesztelenül a Dóm kőpárká­nyára. Néha fölbukkan egy kiránduló csoport, idegenveze­tő magyaráz nekik, 6 ilyenkor az óra alatti kapuban 1 "-ltű­nik Jácint úr, a Dóm sekres­tyése, a pécsi Quasimodo meggörnyedt alakja, átcsoszog a téren és kaput nyit a láto­gatóknak. Két gyereket nevelt föl nekem ez a tér, nyáron kis szekérben, télen szánkón hoztuk ki őket, a belváros egyetlen tisztalevegőjű, tágas, nyugodt terére. Nekik már ünnepélyességet és játékot, monumentalitást, és gyerek­kort, áhítatot és nevetést egy­szerre jelent ez a hely­A térről egy távlati kép is él bennem. Nyugati részét, a püspöki palota előtti kerítést ki kellene nyitani, egészen a barbakánig. A meglevő fák természetes folytatását adnák a mostani térnek, talán csak az utak szintjét kellene föl­emelni, s a bokrok és a fák közé — ahogy a Róma hegyi Rippl Rónai villában láttam — öreg barokk szobrokat állíta­ni. Persze ennek a tervnek árat szabnék. Mert a teret ke­leti irányban is ki kellene szélesíteni, s ennek a Kioszk épülete és a kerthelyiség esne áldozatul. Nem lenne kár ér­te. A vaslábakon álló bádog­tető, a cukrász-süteményre emlékeztető épület-habarcs, a rekedt tánczene és az aszta­loknál lézengő pár vendég se­hogy sem illik ebbe a környe­zetbe. A vendéglátó vállalat­nak se hozhat valami nagy üzletet a Rózsakért szomszéd­ságában ez az első osztályú­nak nevezett szórakozóhely. ÉVRÖL-ÉVRE ELNÉZEM, hogy a különféle átalakítások­ra mennyi pénzt költenek. Volt, amikor az egész terüle­tet másfél méter magas min­tás vászonnal vették körül. Ma már a drótkerítést is le­bontották. Szívesebben látnák itt is zöld fákat, virágos bok­rokat, s az utak mentén szép szobrokat, egész kis szabad­téri múzeumot. S a két pécsi muzsikus emlékoszlopának tö­vében az lenne stílusos, ha remek kamaraegyüttesek Haydn, Mozart, Beethoven műveit szólaltatnák meg va­sárnaponként ; ; • Tüskén Tibor lyen lelkesedéssel készült i kórus őszi nagy feladatánál minél tökéletesebb megváló sítására: a tragikusvégű útr; való elutazása előtti napol még pontosan beosztottá] Antal Györggyel együtt Bach Máté passiója betanításánál a munkaprogramját. Ez a mi igazi életeleme lett volna Mert rajongott a klassziku mesterekért, elsősorban Bad és Mozart jelentette számár: a csúcsot. De értékelt mindej jó muzsikát. Még azt is szíve sen vállalta, amikor a Nem zeti Színház karmesterekén rábízták a Férfiaknak tilo című zenés vígjáték dirigáld sát. Ezt a feladatát is megbíz­hatóan, lelkiismeretesen • vé gezte el. És mennyi emlékei őriznek a mindenki áltál sze- retett Gyuriról a színhás operatársulatának énekesei. Á korrepetitort szoba zongorája mellett hány operaszerep for­málódott az ő fáradhatatlan munkája, segítsége révén si­kert arató alakítássá. Mi a2 előadásokon az énekeseknek tapsoltunk és keveset gondol­tunk arra a fárasztó betanító munkára, melyet a színlap így jelzett: „Zenei asszisztens Laky György." Amikor az operahősök dallamaitól zsongó fejjel hazament, a pihenés perceit, óráit olvasással töltöt­te. Szinte hihetetlen az a sok­oldalúság, mely Laky Györ­gyöt jellemezte. Irodalmi kér­désekben éppoly tájékozott volt, mint a történelemben, képzőművészetekben. Érde­kelték a technika vívmányai, a csillagászat csakúgy, akár a biológia. Tudományos szak- könyvek voltak legkedvesebb olvasmányai. Zenei memóriá­járól beszélik, hogy egy nehéz zongoraművet, — a kölcsön­kért kottát hazafelémenet, mindössze az utcán átlapozva — odahaza emlékezetből 1 hi­bátlanul eljátszott. Pécsi volt izig-vérig. Pedig tehetségére felfigyeltek: csábították, me­hetett volna tudásával ma­gasabb, fényesebb beosztásba. De ő itt maradt a mecsekalji városban. MOST MÉGIS ELMENT. És már nem tér vissza többé a Mátyás király utcai iskolába, a Liszí-terem pódiumára, a színház korrepetitori szobájá­ba, a Janus Pannonius utcai lakásba, ahol hiába várja há­rom kicsiny gyermeke, akik­nek nevelési! gondozása a nyugdíjas nagyszülők mellett mindannyiunk kötelessége kell hogy legyen. Bach partitúrát sem veszi a kezébe. Ott pihen feleségével a távoli teme­tőben, pótolhatatlan űrt hagy­va maga mögött. De az itt- maradottak szeretete elér or­szághatárokon túlra is: a Liszt Kórus tagsága már lépéseket tett, hogy a budapesti ISME konferencián megismert stutt­garti énekkar tagjai keressék fel a két sírt és mindazok ne­vében, akik ismerték és szeret­ték a Laky házaspárt, tem-ék le az emlékezés Vi-régait a böblingeni •' -tető frissén hán­tolt sírdom líraid — rí —*• * ítníékczís jCak PÉCS VÁROSKÉPÉHEZ az az egyik legszorosabban hoz­zátartozó épület a Dóm. Akár­melyik irányból közelítünk a városhoz, a házak hullámzó cseréptetői fölött legelőször' a négy kőkucsmás torony ötlik a látogató szemébe. A Dóm komor, zömök sziluettje §dn- te emblémája a városnak- Amíg a távolról közeledő­nek legelőbb a Dóm körvo­nalai árulják el, hogy Pécs­hez ért, annak, aki a város utcáit járja, sokáig rejtve marad az épület szépsége. A belváros emeletes házai kö­zött csak a toronyok csücskéi villannak néha elő. A tér és a Dóm látványának szépsége és rendkívülisége éppen ab­ban van, hogy egyszerre tár­ja föl magát a sétáló előtt. A dombra, egy kiemelkedő pontra állított épület nem kí­nál ilyen meglepetést. Ott fOkról-fokra, lépésről-lépésre közelítünk a célhoz, szinte rétegenkint jutunk közelebb a látványhoz. Itt szinte várat­lanul köszönt ránk a tér. Akár a Káptalan utca végén bújunk át a rövid tégla-alag- úton, akár a Janus Pannonius utcán vagy a térbe torkolló más utcán érünk a térre, szinte egyik pillanatról a má­sikra jutunk a Dóm közelé­be. A szépség váratlan fel- tárulkozása, a hirtelen lelep­leződés adja az első élményt: a monumentalitás érzését. A sokféle hasonlat és lírai kép közül, amit a Dómról eddig olvastam, a legtalálóbbnak Weöres Sándor egyik pécsi ihletésű versének egyik szaka­szát érzem; „Levegő alján, óriási pók, / magasból függ a székesegyház, / négy tor­nyán izzó fém-gumók, / a láthatatlan kötélzetváz / ott kapcsolódik, s tört sovány / kőszobrok ülnek homlokán.” A látványban persze van valami kiszámítottság is, s ta­lán ennek fölismerése az egyetlen zavaró mozzanat a föltáruló képben. Szokatlan, hogy nem a homlokzat, ha­NEM JÁRTAM MÉG sohs Stuttgartban. Bevallom, eddi: Böblingen előváros nevét serr hallottam. Most mégis ponto­san magam elé tudom képzel­ni házait, tereit. Temetője sem ismerem. Mégis látom : két frissen hantolt sírt. A fejfák két neve — Laki György és felesége Hoszpo- darszky Éva — idegen a böb- lingeniek számára. De annál ismerősebb, fájóbb emlékű ne künk, pécsieknek és elsősor­ban természetesen annak a családnak, akikhez ezen a jú­liusvégi délutánon bekopog­tatott a táviratkézbesítő a kettős tragédia megrendítő hírével. Azóta csendes a Ja­nus Pannonius utcai lakás ... A kis Ági még mit sem ért mindabból, ami körülötte le­zajlott, Péter kis fejecskéje sem tudja még felfogni a tragédiát, csak a legidősebb fiú, Gábor megváltozott, ellkomolyodott viselkedésén érződik, hogy ti­zenegy esztendejével mór sej­ti a történteket. Néma a zon­gora is, pedig Gáborról azt mondják, hogy édesapja ze­nei tehetsége felcsillan benne is... Igen, néma a zongora, Laky György zongorája ... A zongora és az orgona volt legikedveseb hangszere. Már kisgyermek korában felfigyel­tek rendkívüli zenei adottsá­gaira. A muzsikát kedvelő és művelő elődök, különösen a zongoraművész nagybácsi, Sass Dezső tehetsége Laky Gyurkában is jelentkezett. De roppant művészi alázata és szerénysége nem kívánkozott a pódiumra, önálló koncertje soha sem volt. Megelégedett a társas-muzsikálás és kórusének­lés közösségi szellemet kiala­kító, embertformáló művésze­tében való — nem egyszer névtelen — részvétellel. Ab­szolút zenei hallása, biztonsá­gos zongoratechnikája, bravú­ros „blattolckészsége” követ­keztében mint zongorakísérő emelkedett arra a ritka mű­vészi fokra, melyet mindenki elismert. A zenekritikus hány­szor írta le a már-már sab­lonosnak ható szavakat Láky György művészetéről, aki fi­nom alkalmazkodással, fontos­sággal és megbízhatósággal kísérte az énekeseket, szólis­tákat, énekkarokat. Pontos volt mindenben, de különösen a zenében nem ismert pontat­lanságot. A megvalósítás tö­kéletessége érdekelte mindig. Ilyennek ismerték és szerették meg a Zeneművészeti Szakis­kolában, melynek ő volt az első és eddig egyetlen tanára, aki a pécsi szakiskola növen­dékeként lett ugyanott tanár. De ez volt róla a véleménye a Liszt Ferenc Kórus tagsá­gának is. Korábban ott éne­kelt ő is közöttük, majd né­hány éve korrepetitora lett az együttesnek. Ha nevét csak ritkán említette is meg a kri­tika, jelentős érdeme volt a Liszt Kórus pécsi és fővárosi sikereiben. Milyen boldogságot jelentett számára, hogy a Jephta zeneakadémiai előadá­sán ő ülhetett le a cembalo mellé és játszhatta az orató­rium cfisnbaloszólamát. És mi-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents