Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-01 / 152. szám

* NAPLÓ 1964. jtLIUS L Innert - 0H9tan A PVSK NB n-cs ökölvívói szombaton Sopronban küzdöttek meg a bajnoki pontokért. A ta­lálkozó eredménye: 10:10 arányú döntetlen volt. k A pécsi NB n-es röplabdátok is mérkőztek szombaton—vasár­nap. A PEAC-férfiak Baján sima vereséget szenvedtek, a PEAC- lányok ötjátszmás küzdelemben tudták csak legyőzni szombathe­lyi vendégeiket, a Pécsi Dózsa aránylag könnyen nyert a Test­vériség ellen. Eredmények: Bajai Honvéd—PEAC 3:0, Pécsi Dózsa— Testvériség 3:1, NB IT. íérfimér- kőzések. PEAC—Szombathely 3:2, NB H. női mérkőzés. A Szentesen folyó országos vi­déki teniszbajnokságokon pécsi versenyzők is részt vettek. A pé­csi versenyzők eddigi eredményei­ről csupán azt az értesítést kap­tuk, hogy a Tamássy—Szabó (Pécs—Szombathely) női páros az elődöntőben 6:4, 6:3 arányban nyert a Molnár—Bátovszky győri páros ellen, Moszkvában befejeződött a súly­emelő Európa-bajnokság. A ma­gyar versenyzők közül Tóth Géza a könnyűsúlyban Európa-bajnok- ságot nyert. A magyar versenyző 455 kilogrammos teljesítményével lett első. A többi magyar ver­senyző közül Nemessánjd Árpád és Ecser Károly ezüstérmet, Föl­di bronzérmet szerzett, Huszka pedig negyedik lett súlycsoportjá­ban. * A gronlngeni nemzetközi úszó- versenyen x holland úszónők váltóban két nagyszerű eredményt értek el. A 4x100 m-es vegyes­váltóban 4:39.1 mp-re javították az NDK által tartott 4:40.1 mp-es világ- és Európa-csúcsot. A 4x150 m-es gyorsváltó 4:12.3 mp-cel, x svédek 4:14 mp-es Európa-csúcaát döntötte meg. ♦ A Pécsi Bányász NB I-es férfi kézilabdázói részt vettek a Keszt­helyen megrendezett Balaton Ku- pa-méricőzéssorozaton. A Bányász csapat szereplését nem kísérte si­ker. mert Salgótarján és Nagy­atád elleni mérkőzése után a ki­tűnő formában lévő FTC-vei ke­rült szembe, amelytől vereséget szenvedett és ezzel kiesett a to­vábbi küzdelmekből. A Bányász eredményei: Bányász—Nagyatád 22:12, Bányász—Salgótarján 18:8, FTC—Bányász 15:10 * A Budapesten megrendezett vi­déki párbajtőr-bajnokságok során Várnagy Csaba, a PVSK verseny­zője a 6. helyet szerezte meg. A kosárlabda férfi NB 8. tavaszi idényének végeredménye: 1. MAFC 13 13 — 1105:019 26 2. Bp. Honvéd 13 12 1 1377:824 25 3. Csepel 13 8 5 1083:970 21 4. VTSK 13 8 5 1160:1179 21 5. Szeged 13 7 6 965:1047 20 4 Pécs 13 6 7 9*»2:1061 19 fi. ■C.-MAVAG 13 6 7 1044:1034 19 t, feM. Dózsa 13 6 7 868:975 19 9. TF 13 6 7 1066:1135 19 10. Baja 13 5 8 1000:1060 18 11. osc a 4 9 890:1050 17 12. BEAC 13 4 9 921:997 17 13. Sz.-fehérvár 13 4 9 987:1110 17 14. Cs. Autó 13 2 11 865:1026 15 As ökölvívó NB ZL nyugati csoportjának állását 1. Gy. V. ETO 2. H. Mereszj. SE Bonyh. Spart. 4. Pécsi VSK 5. N.-kanizsai B. 6. Szeksz. Dózsa 7. Sopdoni VSE 8. FTC 7 5 — 2 66:72 10 74—3 77:63 8 7 4 — 3 69 m 8 7 3 1 3 81:59 7 7313 66:74 7 73—4 74:66 6 7223 76:71 6 7 1 2 4 53:82 4 Július 19-én kezdődik a labdarúgó NB II. őszi idénye Az MESZ elkészítette a labda­rúgó NB n. őszi idényének sor­solását. Az őszi forduló július 19-én kezdődik és november 8-án kerül sor az utolsó bajnoki for­duló mérkőzéseire. A nyugati csoport három pécsi részvevőjé­nek egymás elleni mérkőzései a következő időpontokban kerülnek sorra: Szeptember 13: PVSK—Pécsi BTC, szeptember 20: Pécsi BTC— Pécsi Bányász, november 8: PVSK—Pécsi Bányász. Július 19: Esztergom—m. kér. TTVE, Zalaegerszegi TE—Moson­magyaróvár, Pápa—Kaposvár, Pé- esi BTC—Győri Dózsa, Budai Spartacus—Fővárosi Autóbusz, Veszprém—Pécsi Bányász, Székes- fehérvári MÁV-Előre—Pécsi VSK, EVTK—Traktorgyár, Kőbányai Lombik—Zalaegerszegi Dózsa. Július 26: Z. Dózsa—Esztergom, Traktorgyár—K. Lombik, PVSK— EVTK, Pécsi Bányász—Székesfe­hérvár, Fővárosi Autóbusz—Veszp­rém, Győri Dózsa—B. Spartacus, Kaposvár—PBTC, Mosonmagyar­óvár—Pápa, ÜL kér. TTVE—Za­laegerszegi TE. Augusztus 2: Esztergom—P. Bá­nyász, Fővárosi Autóbusz—PVSK, Győri Dózsa—Traktorgyár, Ka­posvár—Z. Dózsa, Mosonmagyar­óvár—K. Lombik, ITT. kér. TTVE —EVTK. ZTE—Székesfehérvár, Pápa—Veszprém, PBTC—B. Spar­tacus. ____ A ugusztus •: EVTK—ZTE, K. Lombik—m. kér. TTVE, Z. Dó­zsa—Mosonmagyaróvár, Traktor­gyár—Kaposvár, PVSK—Gy. Dó­zsa, P. Bányász—Főv. Autóbusz, B. Spartacus—Esztergom, Veszp­rém—PBTC, Székesfehérvár—Pápa. Augusztus 16: Esztergom—Főv. Autóbusz, Gy. Dózsa—P. Bányász, Kaposvár—PVSK, Mosonmagyar­óvár—Traktorgyár, ül. kér. TTVE —Z. Dózsa, ZTE—K. Lombik, Pápa—EVTK. PBTC—Székesfe­hérvár, B. Spartacus—Veszprém. Augusztus 23: Z. Dózsa—ZTE, Traktorgyár—m. kér. TTVE, PVSK—Mosonmagyaróvár, P. Bá- ny ász—Kaposvár, Főv. Autóbusz —Gy. Dózsa, Veszprém—Eszter­gom. Székesfehérvár—B. Sparta­cus, EVTK—PBTC, K. Lombik- Pápa. Augusztus 39. PBTC—ZTE, P. Bányász—III. kér. TTVE, Főv. Autóbusz—Mosonmagyaróvár, Gy. Dózsa—Kaposvár, Székesfehérvár —Esztergom, EVTK—Veszprém, K. Lombik—B. Spartacus, Z. Dózsa— PVSK, Traktorgyár— Pápa. Szeptember 6: Esztergom—Ka­posvár, Mosonmagyaróvár—Gy. Dózsa, Hl. kér. TTVE—Főv. Autó­busz, ZTE—P. Bányász, Pápa— PVSK, PBTC—Traktorgyár, B. Spartacus—Z. Dózsa, Veszprém— K. Lombik, Székesfehérvár—EVTK. Szeptember 12: Főv. Autóbusz —ZTE, Gy. Dózsa—ül. kér. TTVE, Kaposvá r—Mosonmagyaróvár, EVTK—Esztergom, K. Lombik— Székesfehérvár, Z. Dózsa—Veszp­rém, Traktorgyár—B. Spartacus, PVSK—PBTC, P Bányász—Pápa. Szeptember 20: Esztergom—Mo­sonmagyaróvár, m. kér. TTVE— Kaposvár, ZTE—Gy. Dózsa, Pápa —Főv. Autóbusz, PBTC—P. Bá­nyász, B. Spartacus—PVSK, Veszp rém—Traktorgyár, Székesfehér­vár—Z. Dózsa, EVTK—K. Lombik. Szeptember 27; Kapó .svár—ZTE, Mosonmagyaróvár—Hl. kér. TTVE, K. Lombik—Esztergom, Z. Dózsa —EVTK, Traktorgyár—Székesfe­hérvár, PVSK—Veszprém, P. Bá­nyász—B Spartacus, Főv. Autó­busz—PBTC, Gy. Dózsa—Pápa. Október 4: Esztergom—Gy. Dó­zsa, Kaposvár—Főv. Autóbusz, Mosonmagyaróvár—P. Bányász, III. kér. TTVE—PVSK, ZTE— Traktorgyár, Pápa—Z. Dózsa, PBTC—K. Lombik, Veszprém— Székesfehérvár, B. Spartacus— EVTK. Október 11: Esztergom—ZTE, Pá­pa—m. kér. TTVE, PBTC—Mo­sonmagyaróvár, B. Spartacus— Kaposvár, Veszprém—Gy. Dózsa, Székesfehérvár—Főv. Autóbusz, EVTK—P. Bányász, K. Lombik— PVSK, Z. Dózsa—Traktorgyár. Október 16; PVSK—Z. Dózsa, P. Bányász—K. Lombik, Főv. Autóbusz—EVTK, Gy. Dózsa—Szé­kesfehérvár, Kaposvár—Veszprém, Mosonmagyaróvár—B. Spartacus, III. kér. TTVE—PBTC, ZTE— Pápa, Traktorgyár—Esztergom. Október 25: PBTC—ZTE, B. Spartacus—m. kér. TTVE, Veszp­rém—Mosonmagyaróvár, Székes- fehérvár—Kaposvár, EVTK—Gy. Dózsa, K. Lombik—Főv. Autó­busz, Z. Dózsa—P. Bányász, Trak­torgyár—PVSK. Pápa—Esztergom. November l; Esztergom—PVSK, P. Bányász—Traktorgyár, Főv. Autóbusz—Z. Dózsa, Gy. Dózsa— K. Lombik, Mosonmagyaróvár— Székesfehérvár, ITT. kér. TTVE— Veszprém, ZTE—Bp. Spartacus, Pápa—PBTC, Kaposvár—EVTK. November 8: Veszprém—ZTE, Székesfehérvár—m. kér. TTVE. EVTK—Mosonmagyaróvár, K. Lom bik—Kaposvár, Z. Dózsa—Gy. Dó­zsa, Traktorgyár—Főv. Autóbusz, PVSK—P. Bányász, PBTC—Esz­tergom, B. Spartacus—Pápa. Magyar íjászok Mongóliában Járási sparfakiád döntő Mohácson Vasárnap Mohácson egésznapos verseny keretében nagy érdeklő­dés mellett rendezték meg a já­Vízilabda Pécsi Dózsa—Jászberény t* (Irt, J.V, l.ú, 2Jé) Jászberény* 500 néző, vezette: Dombi. rási szpartakiád labda-játék dön­tőit. Eredmények: Kézilabda. Fér­fiak: 1. Bóly, 2. Palotabozsok. Nők: 1. Bóly, 2. Palotabozsok. Röplabda. Férfiak: 1. Majs. Nők: 1. Ma)s. Kispályás labdarúgás: 1. Majs, 2. Homorúd. Teke: Fér­fiak: 1. Majs. Nők: i. Majs. Az atlétikai verseny Járási dön­tőit július 5-én ugyancsak Mo­hácson rendezik meg. Ulan Bator: Az elmúlt napokban Mongóliá­ban vendégszerepeit a magyar férfi és női íjjászválogatott. Eredmények: nők, egyéni: 1. Tessényi Éva 1995 pont, 2. Barta 1911 pont. Csapatban: 1. Magyar- ország (Tessényi, Barta, Hack) 5428 pont, 2. Mongólia 4259 pont. Férfiak: 90, 70, 50, 30 m: egyéni 1. Nagy János 1952 pont, 2. Mónus 1836 pont. csapatban: 1. Magyar- ország (Nagy, Mónus, Lászlóvári) 5467 pont, 2. Mongólia 5195 pont. Pécsi Dózsa: Ozorai — Pozsár- kó, Vasa, Komora — Csomós, Gyöngyösi, Tóth F„ Tóth S. A pécsi együttes ezúttal Is jól játsz­va technikailag és gyorsaság szempontjából is messze felülmúl­ta ellenfelét. Az újabb idegenbeli győzelem után a Dózsa a bajnoki táblázat első helyén áll. A pécsi vízilabdázók szombaton és vasár­nap újabb erőpróba előtt állnak, ekkor Pécsett fogadják két leg­erősebb riválisukat, a szegedi és hódmezővásárhelyi vízilabdázókat. Góldobók: Gyöngyösi 5, Tóth S. 2, Tóth F. 1. Jók: Gyöngyösi (a mezőny legjobbja), Tóth S, üódmezövásárhelven rendezik az iíüalidariigé-iornát Az MLSZ értesítette a Baranya megyei Labdarúgó Szövetséget, hogy az eredeti tervtől eltérően, a megyei ifjúsági válogatottak ez évi döntőjét nem Pécsett, hanem Hódmezővásárhelyen rendezik meg. A módosításra azért került sor, mert Hódmezővásárhely lé­nyegesen kedvezőbb szállás és élelmezési lehetőséget tudott biz­tosítani Pécsnél. Változás történt a torna idő­pontjában is, július 15—25. helyett július 10—20. között kerül sor an­nak lebonyolítására. Az időpont előrébbre hozása igen kedvezőt­lenül érinti megyénk ifjúsági vá­logatottját, mert a Pécs váloga­tottjával Finnországban portyázó Légrádi, Tüske és Konrád csak július 12-én érkezik vissza, így ez a három játékos az első két mérkőzésen nem áll rendelkezés­re. Ma a Népstadionban: JWTIi—IVcsi i)ói«a A tavaszi fordulóból elhalasz­tott MTK—Pécsi Dózsa NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzést ma délután 17 óra 15 perces kezdet­tel a Népstadionban játszák le. A pécsi együttes kedden uta­zott el a fővárosba és előrelát­hatóan alábbi csapattal veszi fel a küzdelmet az MTK-val szem­ben: Danka — Hernádi, Udva- rácz, Móricz — Pápai, Halasi — Kincses, Rádl, Csupák, Dunai I, Dunai n. Amennyiben Dunai I mégsem vállalhatná a játékot, úgy Dunai n kerül a balössze­kötő helyére és Török lesz a balszélső. Orczifalvi István, a csapat ed­zője a következőket mondotta a mérkőzés esélyeiről: — Nagyon elégedett lennék a döntetlennel. Láttam vasárnap az MTK-t. jól játszottak. Bízom ab­ban. hogy a csapat azt a játékot ismétli meg. mellyel döntetlent harcolt ki az Újpest ellen Ügy érzem, ez elegendő lenne a dön­tetlenre. Az MTK nem változtat a Vasas elleni győztes csapaton. Sándor még mindig nem áll rendelke­zésre. Hétfőn pihentek a játéko­sok, kedden tartottak edzést. Nem titkolják, hogy győzni szeretné­nek és az újabb két ponttal meg­erősíteni ötödik helyüket a baj­noki táblázaton. Jól szerepeltek a pécsi úszók A magyar úszóbajnokságok so­rán a pécsi úszóversenyzők me­gyei csúcseredményt javítottak meg és a várakozásnak megfele­lően általában jól szerepeltek. Az egyesületek közötti pontverseny­ben a Pécsi Dózsa a 11. helyet szerezte meg és a vidékiek közül a dózsásokat csak az Egri Dózsa SK úszói előzték meg. A 11. hely- lyel elégedettek lehetünk, hiszen a Dózsa két legjobb úszója, Bo- nyár Lajos és Póka László egye­temi vizsgái miatt nem vehettek részt e versenysorozaton. Jól meg állták helyüket az Ércbányász SC fiatal versenyzői is, hisz több számban kerültek a döntőbe. El- í sősorban Szalai Judit teljesítmé- | nye dicsérhető. A bajnokság során elért legna- ; gyobb siker kértségtelenül Kár­mán Katalin nevéhez fűződik, aki , a felszabadulás óta a legjobb he- I lyezési eredményeket érte el a j pécsi úszók közül. A 100 m-es és ! a 200 m-es mellúszásban második í helyen végzett. Főleg 200 méteren I elért eredményével lehetünk elé­gedettek. A tehetséges és szor­galmas pécsi úszónőtől ebben x szezonban még további javulj? és sok jó eredmény várható. A PÉCSIEK EREDMÉNYEI: 10« m női mellúszás: 2. Kármán Ka­talin l:24.2 (előfutamban 1:23.9). 200 m. női mellúszás: 2. Kármán 3:01.4 (ef. 3:02.6), Kármán az elő­futamok során megjavította a me­gyei csúcseredményt és azt dél­után még tovább javítva lett má­sodik. 100 m férfi mellúszás: 7. Abosi János (P. Dózsa) 1:17.9 (ef. 1:18.0), új megyei csúcs. 200 m-es női pillangóúszás: 7. Tóth Zsuzsa (P. Ércbányász SC) 3:19.6. 100 ni­es női pillángóúszás: 8. Tóth Zsu­zsa (Ércbányász SC) 1:22.0, új me­gyei csúcs. 400 m-es női vegyes­úszás: 8. Tóth Zsuzsa 6:35.5. 100 m női hátúszás: 8. Szalai Judit (Ércb. SO) 1:20.0 (ef. 1:19.7, új megyei csúcs). 200 m-es hátúszás: 8. Sza­lai Judit 2:52.7, új megyei csúcs. 4x100 m-es női vegyesváltó: 7. Pécsi Dózsa 5:43.5. 4x100 m-es férfi vegyesváltó: 8. Pécsi Dózsa 4:47.5. Labdarúgás: Komlói kékek — Komlói fehérek 6:5 (2:3) Labdarúgó-mérkőzés, Komló. Vasárnap délelőtt a Komlói Bá­nyász NB i-es labdarúgóinak 14 főnyi gárdája már korán reggel megszállta a kökönyösl sportte­lepet. 15 perces erős bemelegítés és 10 perces kapuralövési gya­korlatok után a két kapus 6—6 fős csapatot választott. A kis- létszámú együttesek az egész pá­lyán nagy kedvvel, játékos, moz- gásos edzést tartottak. Végered­ményben a Balogh — Szőcs, Csor­dás, Rozmis — Perényi, Rónai, Lázár összetételű együttes egy góllal jobbnak bizonyult a „fehér’: csapatnál. Országos röpgalambverseny A röpgalamb szakosztály 60. számú egyesülete ülést tartott az Építők Zsolnay gyári Kultúrott- honában. Az ülésen elhatározták, hogy júliusban és az elkövetkező hónapokban minél több fiatalt szerveznek be ebbe a nemes sportba. Ugyanakkor közölték a tagsággal, hogy augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén, országos röpgalambversenyt rendeznek. Az országos röpversenyen Pécsről öten vesznek majd részt. 625 négyszögöl szőlő gyümölcsöskert beköl­tözhető házzal öregség miatt eladó. Holló dű­lő 20. szám. _________ H asznált féríiruhát, gumicsizmát, esőkö­penyt. bakancsot, fe­kete és szürke télika­bát műbőrkabát, női gumicsizmát, bőrcsiz­mát, vattaruhát, férfi felcipőt, bőrkabátot veszek. Koiíai, Nagy­flórián u. 4. __________ K isbútorüzlelbe olcsó rokamié, kombinált- szekrény, hálószoba­bútor, ágyak, székek, szekrények, asztalok. Íróasztal, permetező­kanna, vaságyak, sód ronyok, matracok el­adók. Megyeri út 6. szám alatt.___________ Eladó világos háló, 3500 Ft. kétszemélyes rekamié. 2 db fotel. 2 db székkel, kisasztal­lal 4000 Ft. Bajcsy Zs. u. 16. emeleten. Egyetemi hallgatónak szoba kiadó. Kizáró­lag csendes helyen. József u. 42.__________ E ladók hálók, ülőgar­nitúrák. hármasszek- rénvek kombináltszek rénv. fotelek, pámás- székek, tűzhelyek és egyéb különleges bú­torok dús választék­ban. Báránynál, Hal lér L Figryplem! VILLÁMVÉDELMI B ERENDEZÉSEKET, tsz-istáliók, állami gazdaságok, közü- Ictck részére azon­nal készítünk. Cím: Pécs, AD AMEEC, Doktor Sándor u. 2. Telefon: 27-64. Szabó S. Szigeti út 51. Tel.: 35-67. Belvárost ház minden elfogadható áron el­adó. Egyszoba, össz­komfortos, nagymére­tű lakás beköltözhető. Déryné u, 19. Alsó csengő. ________________ V eszek használt női, férfi, leány és fiú ru­hákat, Josztné, Kos­suth Lajos xl 30. A kacsótal sajtüzem tej- és tejtermék vizsgálatában gyakor lőtt dolgozót vesz fel LABORÄNSI BEOSZTÁSBA. Jelentkezés a kacsó- tai sajtüzemiben. Fi­zetés kollektív sze­rint. Pótvizsgára előkészít, korrepetálást minden tárgyból vállal egye­temista. Nagyvárad u. 24. Bal csengő. _______ 2 50-es S 4 Puchs el­adó, elcserélhető Da- nuviáért. D. Csepelért, ugyanott 500-as oldal­kocsis motor 3500 Ft­ért Sáséi, Mária út 3. Balkán. Házrész beköltözhető­en eladó. Bajcsy Zs. út 38._____ A zonnal beköltözhető szoba-konyha, nagy előszobás udvari ház­rész eladó. Újvilág u. 20. szám.______________ F elvételre keresőnk érettségivel és szám­viteli képesítéssel ren delkező (katona viselt férfit. Jelentkezés te­lefonon 17-12/92 mel­lek. ____________________ T eljesen új kétszemé­lyes lengyel heverő eladó. Lénául Maj- láth u. a» Eladó sürgősen kétszo ba, konyha, kamrás ház. istálló, 3 fiókos disznóól és baromfi ólak. Erdősi Pálnénál, Mária gyűd.___________ 1 30—140 kg hízók (8 hónapos angol) eladó. 20 Ft/kg. Kovácstelep. Őszirózsa u. 16. 900-as Wartburg gép­kocsi eladó rádióval, Mecsek szálló A. épü­let. Érdeklődni lehet: 12 órától 6-ig Kompls. Duna Orion TV el­adó. Pécs, I., György telep 15. Olasz. A Mecsek! Szénbá­nyászati Tröszt Zif 300-a s fúrógéphez szakképzett FÜKÓ­MESTEREKET cs FÜRÓ- MUNKÄSO- KAT keres bányabe1!! ku­tató fúrásokhoz. — Jelentkezni lehet a tröszt geológiai osz­tályán, Pécs bányate­lep, Széchenyi-akna. A 12, n. Autóközle­kedési Vállalat kom­lói üzemegysége teher gé pkocsi v ezetőket azonnal felvesz. A Sellye és Vidéke Földművesszövetkezet Sellye 110tm Ft for­galmú vegyesboltjá­hoz szakképzett, több éves gyakorlattal ren­delkező boltvezetőt, vagy boltvezető házas párt keres. Jelentkez­ni lehet a Földműves szövetkezeti központi irodájánál Sellye, Me­ző Imre út 72. szám alatt» Költözködést. bútor és zongora szállítását vállalom, — Schreer László Pécs, Hajnóczi u. 31/B. Ujmeesekal- ja. Telefon: 60-40. — 5—57 mellék. Uj vikendház Mecsek legszebb részén 150 négyszögöl telekkel 20 ezer forintért sür­gősen eladó. Telefon: 36-21. Beköltözhető örökla­kás , háromszobás, összkomfort/» köz­pontban eladó. Autót átveszek. — Telefon: 27-34. Vennék kétszobás, összkomfortos, beköl­tözhető öröklakást, vagy családi házat 60 ezer kp, A többi OTP kölcsön. Telefon: nap pal 10-99, este 32-40. Eladó családi ház. — Érdeklődni lehet: — Pécsül hegy, Arasz u. 7. szám. ______________ C seh fonott sportko- csi eladó. Hajnal u. 1. Zongora, rövid, bécsi, bérbeadó. Athinay u. 36. Megyeri útnál.___ H ohn er 32-es tangó- harmonika eladó. — O temető u. a. HEGYSZENTMAB- TONI UJ Kalász tsz len nyüvéshez 40 munkást szerződtet. Fizetés megegyezés szerint. A munka kex dése 8 napon belül. A munkacsapatvezetőt külön díjazzuk._______ I rhabundája szebb lesz, ha nyáron fes­teti. Festés minden színben, ganemdávaL Tüzér tk 4. Elcserélném szoba­konyha, éléskamra s, baromfi- és sertéstar­tási lehetőségű laká­somat környékbeli hasonlóra, özv. Kar­sai Vincéné, Szövet­ség u. 6. _____________ F igyelem! Kétlapos re zsó, családi ház vil­lanyszerelését, bekap­csolási garanciával, vidéken is vállalom. Villanyszerelési terve­ket készítek. Szabó Sándor villanyszerelő­mester, Szigeti út 51. Telefon: 35-67.________ B eköltözhető Zrínyi u. 6. sz. alatti szoba- konyhás házrész el­adó.____________________ Ilálóbútorok kétezer­től, kon yhabú torok ezertől, hármasszekré­nyek, kombin ál [szek­rények, ágybetétek, sodronyok, matracok, csőgarnitúra, reka- miék. Soóky bútorüz­letében olcsón vásá­rolhatók. Zsolnay u. L szám. ____________ K isipari kárpitozott garnitúra eladó. Mis- pál, Appotlyl tér 8. Életjáradékkal, idős személy gondozását vállalja, lakásért, — Pécsett dolgozó nő. — „Gondozom" Jeligére Sallal u. hirdetőbe. _ Tüzlfafűrészelés? Ka­pitány. Telefon: 10-61. Alkotmány xl l. az. üres szobáért ház ta­tarozását vállalom. — „Nyugdíjas házaspár** jeligére Saíliat utcai hirdetőbe. Nagyméretű rekamié, tttkőrszekréoy eladó. Knilch QyrAx u. 35. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat Parképítő üzeme 14 évestől diákokat, kö­vező két. kubikosokat és női munkaerőt vesz fel. Jelentkezés Sik­lósi út 104. sz. alatt. Temető főbej á rátával szemben Faredőnyt megbízható száraz anyagból készí bek, javítást vállalok. Rozboud, Tompa M. utca 25. _______________ H áromszor kettőszo­bás öröklakás cseré­vel beköltözhetően el adó. Fehér, Rákóczi u. 57._________________ H arkányban lakható nyaraló 30 000 Ft-ért eladó. Helyszínen meg tekinthető. Ifjúság u. 31. Eladó új erőmű alatt egyszoba-konyhás be­költözhető ház, 600 négyszögöl gazdálko­dásra alkalmas telek­kel, vagy 2 szoba, összkomfortos főbér­leti lakásért elcserél­ném. Erőmű, cukrász­da. Vennék Wfl kertes családi házat, vagy leválasztható kertes házrészt. „G0 000 Ft kp’* jeligére Sallal u. hirdetőbe. _____________ V ak Bottyán u. W. sz. udvari ház beköl­tözéssel eladó. Családi ház olcsód, sürgősen eladó. Po- gány. Zrínyi u. A Anyanyulak három­hetes fiókákkal ketre cefckel egy csincsilla apanyúl eladó. Me. zőezél U; 14. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, nevelőapa, após, nagyapa és testvér, KBASZNAI ANDOR nyug. agronómus, 62 éves korában elhunyt. Temetése 3-án, pénteken fél 4 órakor lesz a te­mető Szent Mihály kápolnájából. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, ismerősök­nek és mindazoknak, akik szere­tett halottunk, ÖZV. GELENCSÉR JÓZSEFNÉ temetésén megjelené­sükkel, koszorúk, virágok küldé­sével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Értelmiségi dolgozó nő különbejáratú bú­torozott szobát keines. „Pontos fizető” jel­igére Sailai u. hirde­tőbe. Földszintes, két szoba összkomfortos lakást cserélnék 3 szoba, összkomfortosért, meg egyezéssel. „Petőfi ut­ca” jeligére Sailai u, hirdetőbe. Kis szőlőt lakható épü lettel vennék életjára­dékra vagy részletre. „Megegyezés 10 000” jeligére Sailai u. hir­detőbe. __________ É píttetők figyelem! Nagyobb, mennyiségű építőanyag eladó, ge­renda. szarufa, léc, tégla, cserép, kúpcse­rép, ajtó, ablak, — ugyanott egy ló. tel­jes gazdasági felszere­lés, tűzifa, két ce­mentjászol. három anyajuh, alomszalma és rétiszéna, egy kis szecskavágó, répadará­ló. kukoricamorzsoló, költözködés miatt sür gősen eladó. Loch Já- nos. Szilvás. Fő u. 8. Belvárosi kettőszoba, komfortos és egyszoba konyhás lakásomat ed cserélném háromszo­básra. „Belvárosban” jeligére Sailai u. hir­detőbe. 10 HP-s villanymotor szalagfűrésszel olcsón riadó. HL kér. Bara­nyai TL 27; Elcserélném szoba­konyhás, éléskamrás, mellékhelyiséges régi­bérű, belvárosi laká­somat garzonra vagy hasonlóra. „Virág” jel igére Sailai u. hirde­tőbe. Elcserélném 2 szoba­konyha, éléskamrás lakásomat 2x1 szoba- konyhásra. Ugyanitt egy fekete Danuvia ol csón eladó. Kisrókus u. 21. első ajtó._______ Egy 6 éves. 5 hóna­pos vemhes tehén 4500 Ft-ért eladó. 9 lit. tej hozamú. Érdeklőd­ni: Siklósbodony 23. Eladó egy kétajtós szekrény, kisipari gyermekágy. egy dia­vetítő filmekkel, áron alul. Érdeklődni 5 óra után, Mailáth u. 3. alsó csengő. Belvárosi nagyméretű 2 szoba, összkomfor­tos lakásomat elcserél ném hasonlóra. „Hó­virág” jeligére Sallal utcai hirdetőbe. Különálló kétszoba, konyhás házrész be­költözhetően eladó. — Gyöngyösi István u. 3. (Gyárvárosi temp­lommal szemben.) DUNÁNTÚLI NAPLÓ k Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János út 11. Telefon: 15-«. 15-33; 17 óra után: 60-11 Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi öt H. Telefon: • 15-32, 15-33. 50-06. PÉCSI SZIKBA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok» nál és kézbesítőknél. EMflsetésl dl] 1 hónapra 12.— IX Indexszám: SS Oá. ftf

Next

/
Thumbnails
Contents