Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-09 / 159. szám

niAPLft 1964. JÜLIUS ». Csodálatos dr. Árgus Népszerű humoros heti­lapunk dr. Árgus rovatában olvastuk, hogy a Dunántúli Napló riportot közölt egy ezermesterről, akinek Vár­palota mellett elromlott az ócska anyagokból összeesz- Icábált autója. Az öreg ezer­mester ennek kapcsán elme­sélte az újságírónak, hogy ö bizony még sohasem ma­radt ott az úton az autó­jával. Egy ízben már fából is faragott bele dugattyút, sőt, ezer kilométert futott a fadugatlyúval! Hát bizony csodálatos dol­gok történnek az életben! Ha nem lennének csodák, akkor a dr. Árgus sem ol­vashatta volna ezeket a so­rokat lapunkban, Ugyanis ilyen esetről mi nem közöl­tünk tudósítást. Ezt csupán dr. Árgus olvasta a Dunán­túli Naplóban, ami lehet csoda, de lehet bizonyítéka annak is, hogy dr. Árgus nem kevés képzelöerővel rendelkezik, vagy egysze­rűen nem is árgus. .. Ezek után bizonyára egyet ért velünk minden olvasónk abban, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. — K — t. Tűz Pécsújhegyen Tegnap délután, néhány perccel 3 óra után, Pécsúj- hegyról riasztották a pécsi tűzoltóságot. Itt eddig isme­retien okból kigyulladt a Tulipán csárda közelében lé­vő és a Mecseki Szénbányá­szati Tröszt pécsújhegyi üze­mének tulajdonát képező 15x7 méteres széntároló paj­tája. Az eddigi becslések sze­rint az épületben keletkezett kár mintegy 15 ezer forintot tesz ki. Ezen kívül leégett mintegy 30 mázsa rétiszéna, továbbá 20 mázsa taíkarmány- szatma, valamint 10 mázsa alamszaima- A tűzoltók három és félórás megfeszített mun­kával lokalizálták, illetve el- tf*t |«oi tolták a tüzet és ezzel 166 mázsa terményt sikerült meg­menteniük. — Er év tavaszán 5544 út­törő és 4664 Idszbsta vett részt a megyében a rét és Legelők karban tartási munkáiba n, ösz- szesen 8570 holdon végezték el a munkákat,. Kitüntetések, jutalmazások, előléptetések a vasutasnapon HÍREK Vasutasaink szempontjából külön jelentőségű az idei vas­utasnap, mert az évi teljesít­ményeik messze túlszárnyal­ják a korábbi évek szállítá­sait. Nagy jelentőségű ■ azért is, mert az első negyedévi kedvezőtlen időjárás miatt fennállott lemaradásokat már a félév befejezése előtt fel­számolták és az új tervidő­szakot nemcsak adósságmen­tesen, hanem közel 14 000 tonna szállítási többlettel kezdték meg. A pécsi csomópont dolgo­zói — akik szombaton, július 11-én 18 órás kezdettel a Vá- radi Antal utcai kultúrotthon- ban tartják meg a vasutas­napi ünnepségeket — ünnepi műszakkal kívánják eredmé­nyeiket maradandóvá tenni. Valamennyi szolgálati hely dolgozói vállalták a baleset- mentes szolgálatvégzést, a mi­nőségi munka további javítá­sát és az egy főre eső telje­sítmények növelését. Többek között a pécsi fűtőház moz­donyjavító brigádjai a javí­tási idő egy nappal való csökkentésére, a pályafenn­tartás szocialista brigádjai a termelési érték növelésére, a forgalmi brigádok pedig a vonó- és vontatott járművek kihasználásának növelésére tettek újabb vállalásokat. Az ünnepi műszakok július 7-én kezdődtek és július 18-ig tar­tanak. A 14. vasutasnap alkalmá­val nyolc kormányidtüntetés, 13 kiváló vasutas és 33 érde­mes vasutas kitüntetés kerül A gabonafélék jégkárait mérik fel elsőnek A csapadékos időjárás ked­vez a mezőgazdaságnak, de gyakori jégveréssel jár együtt. Június végéig a termelőszö­vetkezetek mintegy 10 000 kát. holdról jelentettek be jégkárt az Állami Biztosító Baranya megyei Igazgatóságához. Eb­ből 1825 kát. hold a kalászos­nak és 371 kát. hold egyéb növényféleség jégkárát már felmérték. A nagy területen keletkezett károkat az Állami Biztosító szakemberei csak fo­lyamatosan tudják felmérni Legfontosabb, hogy a kárbecs­lés ne hátráltassa az aratást, ezért a biztosító kárszakértői először a gabonafélék jégká­rait mérik fel és csak később foglalkoznak azokkal a jég­károkkal, amelyek az aratás után is biztonságosan becsül­hetők. Nem volna sem célszerű, sem szakszerű a jégverés után a végleges kárt azonnal meg­állapítani, mert hiszen a be­takarításig eltelő időben, az időjárástól függően, a jég­vert növények állapota romol­hat vagy javulhat, tehát az előszemle idején még nem le­het a valóságnak megfelelő képet nyerni. Károkat okozott a zivata­rokkal együttjáró villámcsa­pás és szélvihar is. A bizto­sító azokat a viharkárokat té­ríti meg, amelyeket másodper­cenként 15 m-nél nagyobb sebességű szél okoz az épüle­tekben, berendezési és felsze­relési tárgyakban. A biztosí­tás nem terjed ki a lábon­álló vagy learatott, leszedett termésben keletkezett vihar­károkra, A biztosító megtéríti a be­csapódó villámok rombolásai­ból és tüzeiből keletkezett károkat, a pécsi igazgatóság dolgozói birtokába. Nem kevesebb, mint 743 kiváló dolgozó jel­vény és oklevél talál gazdára, 495 dolgozó soronkívülj elő­léptetésben részesül és a ki­osztásra kerülő jutalomösszeg 1 millió ötvenezer forintot tesz ki. UiUS/MÚráU Sieg edre Az IBUSZ pécsi irodája a Szegedi Szabadtéri játékok­ra, a nagy érdeklődésre va­ló tekintettel elsősorban az AIDA előadásaira több tú­rát szervez. Augusztus 9—10-i útra a jelentkezési határidő július 15, augusztus 12—13-i útra a jelentkezési határidő jú­lius 18, augusztus 14—15-t útra a jelentkezési határidő július .20, augusztus 16—17-i útra a jelentkezési határ­idő július 22. Az utak részvételi dija 270, illetve 294 Ft, melyben az autóbuszköltség, egy tu­rista szállás, négy étkezés és 50 Ft-os színházjegy sze­repel. Felhívják az intézmények, vállalatok, termelőszövetke­zetek figyelmét, amennyiben egész autóbuszt óhajtanak lekötni a játékok bármely előadására, igényüket mi­előbb jelezzék az IBUSZ irodában, hogy a szállásokat biztosítani tudják. A Sze­gedi Szabadtéri játékokra színházjegy egyénileg is igényelhető. JÜLIUS A Nap kelte 3.56 órakor, nyugta 18.42 órakor. A Hold kelte 2.33 órakor, nyugta 20.01 CSÜTÖRTÖK órakor. Névnap: Lukrécia. \ f a 30 éve, 193i. július 9-én, a hírhedt brandenburgi koncentrációs táborban, a nácik bestiális kegyetlenséggel meg- gyilkolták Erich Mühsam német forradalmár költőt és Írót. Fiatal korában gyószerész volt. 1901-től kiadta „A Szegény ördög” című lapot, utóbb megindította, szer­kesztette és írta a „Kain" című harcos humanista havi folyóira­tot. Az első világháború idején antimiltarista propagandát fej­tett ki és szervezte a muníció- gyári munkások sztrájkját. Be­börtönözték. Részt vállalt az 1918-as forradalomban és 1919- ben. mint a Központi Tanács tagjának, vezető szerepe volt a Bajor Tanácsköztársaságban. Ezért 15 évi várfogságra Ítélték; öt év múlva amnesztivával szabadult H. Fogsága éveiben több értékes politikai írással és osztályharcos drámával gaz­dagította a proletárforradalmat. Az, 1933-ban uralomra kerüli fasiszták az elsők között vetették fogságba és végeztek vele. A televízió műsora július 9-én, csütörtökön: 18.18: Hírek. 18.25: „Hol volt, hol nem volt”... 1. A sümegi vízipipa. Képes mese. 2. A zivatar. Bábjelenet. 18.45: Visszapillantó tükör. A „jobb­kéz” szabályról. 18.55: Tele­sport. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.45: A jövő hét műsora. 19.55: Stan és Pan a tengeren. Amerikai filmbur- leszk (ism.). 20.50: Magyar mesterek. Medgyesy Ferenc művészete. 21.20: Ritmus és melódia. Nyugatnémet film. 22.05: TV-híradó, 2. kiadás. A porcelángyári fiatalok teljesítik vállalásukat A minap értékelték a Por­celángyárban dolgozó négy ifjúsági brigád munkáját, amelyek a szocialista címért versenyeznek. A brigádok ki­vétel nélkül teljesítették fél­éves tervüket, s túlteljesítet­ték azoknak a társadalmi munkában végzett óráknak a számát is, melyet a KISZ II. kongresszusa tiszteletére vál­laltak. A korongos műhely „Kili­án György'’ brigádjának hét tagja eddig 225 társadalmi munkaórában segített az anyagszállításnál, a kályha­gyár öt tagú ifjúsági brigádja 77 óra társadalmi munkában segített a pirogranit lapok osztályozásánál, forrnák szál­lításánál és a csempeöntés­nél. A tokkorongos műhely bri­gádja jelenleg ugyancsak tár­sadalmi munkában a tokese- réket végzi, a Remix műhely hat tagú brigádja pedig 74 órát dolgozott társadalmi mun kában. A pártszervezet kezdemé­nyezésére a pártcsoportok ez­után sokkal jobban igénybe veszik a fiatalok segítségét, így a lakatosműhelyben pél­dául, amikor a pártcsoport értekezleten szóba került, hogy vasárnapi társadalmi munkában kellene elvégezni a szigetelők lemaratását, há­rom fiatal jelentkezett, s hat órát dolgozva 1200 darab szi­getelő lemaralását végezték el. A fiatalok vállalták azt is, hogy elkészítik a kemencékhez szükséges három darab szállí­tókocsit, s egy vastalicskát. Megjelent a piacon a barack. — A Pécsi Bőrgyár fiataljai vállalták, hogy a nyári hóna­pokban segítik a pécsi tó építését. A gyár Kilián György KlSZ-alapszervezeté- nek tagjai egyenként 20 óra társadalmi munka elvégzésére tettek felajánlást. — Ebben az évben újabb négy szobrot állítanak fel Komlón, ezekkel együtt tizen­négy szobra lesz a városnak. Szobrot kap a zobáki iker­akna előtti térség és a ken­derföldi iskola is. A Zrínyi téren díszkutat Létesítenek. — A mezőgazdasági rendel­tetésű földek hatékonyabb vé­delméről tart ma, július 9-én megbeszélést a községi taná­csok vb-elnökei részére a sik­lósi járási tanács mezőgazda- sági osztálya. — A kozármislenyi gépállo­más fiataljainak kezdeménye­zéséhez csatlakozva a KISZ II. kongresszusa tiszteletére a megye 58 fiatal kombájnosa versenyfelajánlást tett. Vál­lalták, hogy a tervezett 21 430 j holdas ten' helyett 27 570 hol­don aratják le a gabonát. — Uj helyiségbe költözik a jövő héten a városi Vöröske­reszt. Uj helyisége a Perczel utca 2. szám alatt lesz, ahol eddig az Építőanyagipari Egye sülés működött. — Mohácson 3500 fiatal él, közülük több mint ezerkétszáz í 1 tagja a KISZ-nek, tehát az ifjúság egyharmada. A fiata­lok számái-a korábban meg­épült több mint félmilliós költséggel a csónakház, ezen­kívül elkészült a kosárlabda^ pálya, a labdarúgópályát pe­dig rövidesen felújítják. — Augusztus második felé­ben kezdik meg a Bm. Építő­ipari Vállalat dolgozói a Bőr­gyár és a Hőerőmű közötti te­rületen a távfűtésvezeték tartó oszlopainak állítási munkáit. Előreláthatóan ez a vezeték elégíti ki majd gőzzel a Bőr­gyár, a Húsipari Vállalat, s a környéken lévő többi üzem igényeit. — Négy utcában, 7100 fo­lyóméteren fektetik le ebben az évben Siklóson a törpevíz- mű-hálózat vezetékeit, ezzel négy utca lakosaihoz juttatják él a jó ivóvizet. A vízvezeték- hálózat lefektetésében társa­dalmi munkában a lakosság is segít. A Táncsics és a Ma­gyar utcában 60 ezer forintra tehető társadalmi munkát vé- keatek az ott lakók. — A palotabozsoki gépállo­más 14-es kombájnján már nyolc ékszíj ment tönkre a rossz minőség miatt. Ez nem­csak azért aggasztó, mert da­rabja 640 forint, hanem mert hátráltatja az aratást, és meg­nehezíti a vállalások teljesí­tését. Ugyanis 145 SZK—3-as és 4-es kombájnos vállalta, hogy a megyei 350 holdas át­laggal szemben 450—500 hol­dat arat le, — A mágnes! termelőszö­yetkezet negyven fiatalja a KISZ II. kongresszusa tiszte­letére szocialista brigádot szer vezeti a szövetkezet kertésze­tében. Gemer Róbertné veze­tésével ez az első olyan ifjú­sági brigád a mezőgazdaság­ban. amelyik a szocialista cím elnyelését tűzte célul maga elé. Idő járásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: ma kevés felhő, eső nél­kül. Holnap felhősebb idő. a nap második felében megélén­külő és nyugatira forduló szel. Várható legalacsonyabb éjs in­kái hőmérséklet 10—14, leg­magasabb nappali hőmérsék­let általában 25—29 fok kö­zött. Az északnyugati megyék­ben egy-két fokkal 25 fok alatt. A Balaton vízének hőmer- i sékletc Siófoknál 20 fok.

Next

/
Thumbnails
Contents