Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

ALBERTO MORAVIA:

Az avantgardizmus jelentősége

MINT MINDENKI, én is voltam avantgardista. Massimo Bontempelli ..900-as” mozgalmához tartoztam úgy 1927 táján. A ..900'’-naii nevezett megmozdulás éppen olyan t olt. mint minden más avantgardista mozgalom. Massimo Bontempelli tanárként kezdte, klasszikus szellemben íroga- - tóit. maid megtagadta mindazt. amit fiatal fővel vallott, s azt a célt tűzte maga elé. hogy az Appolinaire utáni francia avantgardista irányzatot. vagvis a két világháború kürfttt Giradoti.r. Coctnau, Mac Orten. Morand. Ctndrars és r,ÄO''k által sikerrel alkaima- úmmevezett ..stíllé 7926”- N ■•iuot; át. olasz földre, 3on- 1'-"-1*111 megalkotta a „má- realizmus” kifejezést. és -egióRolta. hogy a klasszikus és romantikus korszak után immár elérkezett a harmadik, a. kilencszázas korszak ideje, s az is maradt uralmon az mők végez+éig. A mozgalom folyóirata ..900” címmel jelent meg négy hónaponként, olasz és francia, nyelven. Az olasz munkatársak írásain kívül a rokonnak vélt külföldi írók munkáját is közölte, például Jouee híres Ulysses-szénék emlékezetes feiezetét, amelyben T.eooold Bloom a mészárszékbe megy vesevelőért, reggelire. A mozgalom tagjai, akik kilencszázasoknak neveznék magukat, 1927-ben Rómáién megtartott' összejövetelü- kön vállalták egv-egy regény r-egmását. Azok közé a keve- er'r közé tartozom, akik ezt r-r ígéretet be is váltották: s megírtam a Közöm bö'sök-et.

a . 9f)0”-as csoport rendkí- ,--u élesen támadta az akkori ' " m-ománvokat. Massimo p--vfnm.rteVr. aki na.gv művelt «-•émi. fejlett ízlésű, báránvter- -r'óqzet.ű ember volt, féktelen QToVt.éssá és fanatikussá •'’'•’-ült át. legalábbis, amíg a '-'óirat életben Volt. s me- a fasiszta ..Velünk "•eav ellp”ütik” ielszót. S ©1'-«r-'oit ököllel fenyegette. A AfWV’-as irányzat, mint ismeretes. jelentős sikereket könyvelhetett el a plasztikus művé szetben, az építészetben, az öltözködésben, szokásokban. Csakhogy ez a kilencszázas irányzat nem egészen azonos Bontempelli más gyökerekből sarjadzó felfogásával. A folyóirat 1929-ben megszűnt. Ugyanabban az évben Bontem pellit kinevezték az Olasz Akadémia tagjává.

Irodalmi téren a .,900”-nak nagyon is múló. felszínes hatása volt. Afféle megkésett „liberty” stílus volt ez. s csak elenyésző számú író tekinthető igazán követőjének. Alapjában véve talán maga Bontempelli sem volt az. Végered ményben tehát a ..900” semmi Íven változást sem okozott az olasz irodalomban. Bontempelli nyelvújító törekvései szintén szalmaláng jellegűek voltak.

Miért említem mindezt?

Azért, mert mostanában sok szó esik a „szakadásról” a hagyománnyal szemben, amely általában a szakadás előttit jelenti, s arról, hogy a szakadás egyúttal, egy új és egészségesebb irányzatot képvisel a réginél.

De mi az oka ennek a hagyomány elleni gyűlöletnek, a felszámolására való törekvésnek? Szerintem az a meggyőződés, hogy az elfogadott nyelvezet és szenzibilitós konvencionális sablonná merevedett, amelynek többé semmi köze a valósághoz; nemegyszer pedig hóbort vagv rozzant idegzetű türelmetlenség, amely ben tehetetlenség és reménv, gyengeség, s akarat, hit és reménytelenség elegyedik.

FELÜLKEREKEDIK az az

érzés, hogy á hagyomány berkeiben valami nem felel meg. azaz semmi sincs rendben, s megszületik a változás, az új utáni vágy. Mindaz, ami s aki létezik, gyűlöletet vált ki. s kialakul a meggyőződés, hogy inkább jöjjön bármilyen ..szakadás”, csak a meglévő ne legyen többé. Ebben az esetben azonban a szakadás öncélú

szándékká fajul, s többé szó sincs a réginek holmi újjal való helyettesítéséről.

Ismeretes, hogy a nyelv fejlődésében mindig voltaic törések, heves megrázkódtatások. Nem kevésbé ismeretes azonban az is, hogy a tartós mélyreható változások szakadás, lárma, kiáltvány, szektásság és avantgarde nélkül valósultak meg. Vegyünk egy példát a XVIII. századból, éppen mert ezelőtt sohasem beszéltek a van tga rderól. Franciaországban az elbeszélő nyelv a stendhali illuminiszt.ikus megfogalmazástól Flaubert naturalizmusáig úgyszólván minden zökkenő nélkül, természetes úton jutott el. A költészetben Hugo romanticizmusa észrevehető megtorpanás nélkül módosult Baudelaire dekádén ti zmusává.

Rimbaudnak, minden idők legnagyobb avantagardistá- jának műve alig keltett feltűnést megjelenésekor. Olaszországban Manzoni újítása tudvalevőleg semmilyen szakadást sem idézett elő. Az elbeszélő nyelv átalakulása Vergá- lól D’Annunzioig szintén minden nagyobb zenebona nélkül történt meg.

Másrészt viszont kétségtelen, hogy a szürrealizmus és az expresszionizmus komoly törést, „szakadást” jelentett. Tagadhatatlan továbbá, hogy mindkét mozgalom igen tartós. forradalmi jellegű újítást eredményezett.

A futurizmus ellenben, az eredmények szerénységét, s az újítást beharangozó fülsiketítő lármát tekintve, hasonló volt a kilencszázas mozgalomhoz. Jelentős újítást csak Oroszországban és néhány más államban eredményezett, máshol nem. Olaszországban úgyszólván semmilyen hatása sem volt. Jellemző, hogy a fasizmus Marinettit éppúgy mint Bontempellit akadémikussá avatta.

A szakadás átmeneti formája az, amikor az írók és mozgalmak végsőkig aláássák azoknak a hagyományoknak alapjaik amelyeket meg akarnak dönteni. Az eredmény nem marad el. Csakhogy ez negatív eredmény, mert csu pán arra szorítkozik, hogy a meglevő hagyomány útját járhatatlanná tegye új, elfogadható irányt azonban nem juttat, James Joyce esete is ide tartozik. Molly Bloom monológja azonkívül, hogy remekbe szabott költemény, a XIX. századi Maupassant és Flaubert- féle naturalizmus korszakzáró bűvészmutatványa is.

A híres monológon túl, a fényképszerű ürességen kívül azonban semmi sincs. Az ábrázolást az ábrázolásra szolgáló anyag helyettesíti. Így aztán Joyce ahelyett, hogy megújítaná a regényt, inkább megöli. Persze a regény azért nem semmisül meg, hanem az Ulyssestől eltérő irányban halad tovább.

A szakadás néha a szókincs megújhodását, felfrissülését eredményezi. Ez történik a barokk és az Arcadia mozgalom, valamint a Voce és a La Ronda megjelenése közötti időszakban Olaszországban. \

Mi a végső tanulság? j

Semmi.

Az igazat megvallva, a tanulság ott rejlik magában a ] szakadás alkatában, eszmei és ] formai tartalmában. Azt lehetne mondani, valahányszor a szakadás nem teljes, vagyis, amikor nem jár együtt a legelszántabb erkölcsi magatartással és lázadással, valamint az emberiség, főképpen pedig a társadalom sorsdöntő kérdéseinek átérzéseivel, akkor csak felszíni tünet, hatástalan, s úgy hogy mindent, ahogyan talált.

MÁSRÉSZT VISZONT: visz- sza akarjuk-e válóban vezetni a nyelvet kiindulási null- pontjára? Ha igen. akkor visz- sza kell térnünk a bar!an "civilizációhoz. Ez azonban már más kérdés. i

JFolcgcinfz fí or chert:

A patkányok éjjel alszanak

fWotfgang Borcherfc. tSSl-ben Hamburgban született, a háború t*tánl évek jelentess német ant! fasiszta frója. 1941-ben bevonult, nem sokkal később megsebesült, majd antifasiszta magatartásáért tetartórtatták és halálra ítélték. Újabb frontszolgálat fejében ke- rvelmet kapott, s amikor 1943- ban halálos beterren visszatért Hamburgba, ismét letartóztatták. A háború után a hamburgi színháznál dolgozott, de beteg szervezete nem bírta sokáig: 1347 elején egy bázeli szanatóriumban meghalt.

A német ..elveszett nemzedék” jelentős írója: mennyiségre agyán nem nagy munkássága maradandó emléke a hitleri Németország nyomorúságának.)

A z üres ablak a magányo” san meredő falon kékes- vörös fénnyel meredt a korai alkonyatba. A kémények meredeken nyújtózó romjai között porfelhő csillogott. Álmosan szunnyadt a romos pusztaság.

Lecsukta a szemét. Egyszerre még sötétebb lett. Csák azt vette észre, hogy valaki s közelébe lépett s megállt előtte, zajtalanul, sötéten. Most rajta kaptak, gondolta. De amikor fölpillantott, csak két lábszárat látott, melyet alig Fedett a nadrág. Meglehetős görbék voltak, hogy át. tudott nézni közöttük. Megkockáztatott egy pillantást a nadrágszárak fölé s egy idős férfit, látott. Kosarat tartott s kés volt a kezében. Az ujja: hegyére föld tapadt.

— Itt alszol, mi? — kérdezte a férfi s lenézett a bozontos hajra. Jürgen a férfi láb"! között pislogott a Napra é* ezt mondta:

— Nem. egyáltalában nem alszom. Itt. kell őrködnöm.

A férfi bólintott:

Aha. s ezért van ilyen

nagy botod?

— Igen, — válaszolta Jürgen és szorosan fogta botját.

— De mire vigyázol itt?

Azt r.em mondhatom meg'.

K^ze szorosan fogta a botot.

— NYilván pénzre, rrm? — A férfi letette a kosarat s a kés nemzőjét végighúzgálta a nadrivián.

— Nem, i szazán nem pénzre. — mond+a Jürgen megvet ,r,en. — Valami egészen irtásra

— Aztán mire”

— Nem meydimtem meg. De egészen mm—'

— Úgyis jó. Pev-'"” akkor in se mondom meg, hogy mi

van a kosaramban. — A férfi meglökte lábával a kosarat és bekattintotta a bicskát.

— Piff, ki lehet találni, hogy mi van a kosárban, — mondta lekicsinylőén Jürgen, nyúleleség.

— A mennykőbe, az hát!

— szólt a férfi csodálkozva,

— derék srác vagy. Hány éves is vagy?

— Kilenc.

— Na nézd csak, kilenc. Akkor azt is . tudod, mennyi háromszor kilenc, mi?

— Nyilván, — mondta Jürgen s hogy időt nyerjen, hoz zátette: — Hát ez igazán könnyű. — Kinézett a férfi lábai között. — Háromszor kilenc, ugye — kérdezte újra. — huszonhét? Rögtön tudtam.

— Helyes, mondta a férfi és éppen ennyi nyulam van.

Jürgennek tátva maradt a szája:

— Huszonhét?

— Megnézheted őket. Sok még egészen kicsi. Szeretnéd látni?

— Nem lehet. Itt kell őrködnöm, — mondta Jürgen bizonytalanul.

— Mindig? — kérdezte a férfi. — még éjjel is?

— Éjjel is. Állandóan. Mindig. — Jürgen felnézett a görbe lábakról. — Már szombat óta, — motyogta.

— És haza se mész egyáltalán? Enned azért csak kell.

Jürgen felemelt egy követ. Fél kenyér volt alatta. És egy pléh doboz.

— Dohányzol? — kérdezte a férfi, — nyilván pipád is van?

Jürgen szorosan fogta a botját és bátortalanul mondta:

— Sodrok. Nem szeretem a pipát.

— Kár. — a férfi lehajolt a kosárért, — nyugodtan meg nézhetted volna a nyulakat. Főleg a kölyköket. Talán ki is választottál volna egyet magadnak. De hát nem mozdulhatsz innen.

— Nem, — mondta szomorúan Jürgen, — nem bizony.

A férfi fölemelte a kosarat és kiegyenesedett.

— Na ja, ha itt kell marad nőd. Kár pedig. — És ezzel megfordult.

— Ha nem árulsz el, — mondta gyorsan Jürgen, — a patkányokra vigyázok.

A görbe lábak hátráltak egy lépést.

— A patkányokra?

— Igen. megeszik a halottakat. A halott embereket. Ezzel táplál koznak.

— Ki mondta ezt neked?

— A tanítónk.

— És most vigyázol a patkányokra? — kérdezte a férfi.

— Nem rájuk! — S csendesen hozzátette: — A testvérem ugyanis itt fekszik. Itt. — Jürgen botjával az összeomlott falakra mutatott. — A házunkat bomba érte. A pincében egyszerre sötét lett. Nem találtuk meg őt sem. Pedig kiabáltunk utána. Sokkal kisebb volt, mint én. Négy éves. Dé itt kell még lennie. Sokkal kisebb nálam.

A férfi lenézett a bozontos hajra. Aztán hirtelen így szólt:

— De azt nem mondta a tanítótok, hogy a patkányok éjjel alszanak?

— Nem, — motyogta Jürgen és egyszerre nagyon fáradtnak látszott, — ezt nem mondta.

— Na. — szólt a férfi. — szép kis tanító lehet, ha még ennyit se tud. Pedig éjjel alszanak a patkányok. Éjjelre nyugodtan hazamehetsz. Éjjel mindig alszanak. Ha besütő! edik, már elalszanak.

Jürgen botjával vonalakat rajzolt a romok között Tisztára kis ágyaknak néznek ki, gondolta, igen, kis ágyak. A férfi így szólt (s görbe lábai nyugtalanul reszkettek):

— Tudod mit? Most gyorsan megetetem a nyuladmat és ha besötétedik, visszajövök érted. Talán egyet el is hozol majd. Egy kicsit, mit gondolsz?

"Jürgen vonalakat rajzolt •'a romok között. Tisztára nyulak voltak. Fehérek, szürkék, szürkésfehérek.

— Nem tudom, — mondta halkan, és a két görbe lábát nézte. — ha valóban alszanak éjjeL

A férfi a falomladékoti át kiment az utcára.

— Persze, — szólt vissza, — elmehetsz a tanítótokkal, ha még ennyit se tud.

Jürgen felállt és megkérdezte:

— Hogy egyet el is hozhatok? Esetleg egy fehéret?

— Majd meglátjuk, — mondta á férfi már az utcáról, — de addig csak várj itt. Aztán majd együtt elmegyünk, rendben? A papádnak meg szólok, hogy nyúlketre- cet hogyan lehet csinálni. Mert ezt tudnotok kell.

— Igen, — kiáltotta Jürgen. — várok, amíg besötétedik. Addig őrködnöm kell itt. Persze, hogy várok. — S még ezt is: — Deszkánk van otthon. Ládából, kiáltotta.

D

e a férfi ezt már nem hallotta. Szaladt görbe lábaival, amerre a Nap volt. Az alkonyaiét vörösre festette s Jürgen látta, amint átsütött a lába között, olyan görbe volt. A kosár pedig nyugtalanul hullámzott. Nyúl elesóg volt benne. Zöld nyúleleség. de a falomladéktól egy kicsit megszürkült.

Fordította: Cs&nyi László.

Csorba Győző:

ŰíöLL és ffavp

Csordulásig a világ! — szinte már kicsap szőlők, fák és újra fák zöldjéből a hab.

Forr, tajtékzik, szédülök.

zöld alul, felül; lépek, állok, eldülök, zöld kívül, belül.

Zöld, zöld, lelkes újulás, nagy, termékeny öl; tarthatatlan bolydulás föl, föl. egyre föl!

Fű, fa. gyom, szőlő emel, körforgó dagály.

Zöld és fény: — e két elem árján ring a táj.

Nézem, érzem, bámulok s engedem magam.

Zöld és fény! dagad, forog, szólnék, s nincs szavam.

S míg ragyogva nő velem s hord e két elem, pólyái az időtele» és a végtelen.

Pákolitz István:

Qjt (lagj'anti

elpilledt a lélek összetartó fegyelme kieste*

a keserves penitencíakent

magadra kényszerített-titkott szerepből

a púderre) rúzzsal álcázott árok vonala elnyelte a gombnyomásos mosolyban klviragw mimes pózokat

ijesztő ez a kifosztottság isa pur es homo önmagadtól különválva riadtan nézel egy pillanatig

és befordulsz

a riasztó öregség zsákutcájába

Lovász Pál:

(Sétatéri szökőkút

Égre szökkenő sudár karcsú, lenge vízsugár.

Kőmedence fénykorén;

gyöngyvirág, cserép ölén.

Szélzenére lengedez, gyémántgyöngyöt permetez..

Lágyan hátra hajladoz —

asszonyhoz hasonlatos.

Sétálókra rákacsint, őrzi, tárja bájait

lángra gytil a rőt napon, színre bomlik gazdagon.

Légy narancs, mély rózsaszín, most vereslő karmazsin.

Este kéken szétdereng, boldezüsttel összeleng.

Szikra villan vízporán.

Csillag hull át fátlyolán.

Olykor éjjel titka van, árny borul rá hangtalan;

s gyöngyesője nesztelen csöndre csönget éjfelen...

Ladányi Mihály:

(járdaszélen

Öreg paraszt topog a járdaszélen, várja, hogy ott túl zöld legyen a lámpa összeszűkült szemekkel, mint ahogy otthon nézett a szürkülő határba.

A verebek nem ismerik meg őt. nincs senki, akinek biccentene.

A lámpa zöldre vált át és komótos járással bandukol a semmibe.

Nem érzclgek, honvágy nem fojtogat nem gondolok a távoli mezőkre. Tudom, fűtő az öreg valahol és nem szívesen emlékezne ő se.

t