Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-11 / 135. szám
XXI. ÉVFOLYAM Ara so filler 135. SZÁM AI MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA A huszonnégyezredik Másfél évtized alatt haszon- négyezer lakás épült Pécsett és Baranyában. A huszonnégy ezrediket a napokban adták át az építők, a Jókai utcában, a kilenc szintes toronyházakban. A - huszonnégyezer lakást akkor tudjuk kellőképdó város lakosainak Igényelt időben kielégítsék. Még egy kedvező, de ugyanakkor a lakásépítkezések ütemére erősen kiható tényezőt is figyelembe kell vennünk. A lakosság átlagos életkora rohamosan emelkedik. Míg 1910-ben az összlakosságnak Sikfősi várfesztivál 1964. Uj színfolt“ A t. ház SPORTHÍREK '. Száznyolcvan vasúti személy- és teherkocsi javítását végzik el havonta a MÄV Pécsi Igazgatóság kocsijavító műhelyében. Képünkön: az egyik teherkocsi tengelyét cserélik ki — Szokolai felv. — pen értékelni, ha felidézzük a lakásépítkezéshez kapcsolódó adottságokat és gondokat is. A 24 000 új lakás azt jelenti, hogy — négy fős családokat véve alapul — 96 ezer dolgozó jutott kedvezőbb körülmények közé. Hiszen Pécsett szinte kivétel nélkül fürdőszobás, vízvezetékkel, villannyal, — sok helyen gázzal és távfűtéssel — ellátott lakásokat adtak át. A beépített bútor sem ritkaság és így növekedett a kényelem, csökkent 24 ezer család gondja. De vajon csak huszonnégy- ezeré? Hiszen ők is laktak valahol és azzal, hogy most új laksához jutottak — kisebb igényű, vagy jogosultságé családoknak — oldották meg a gondját. A pécsi városi tanácson már évek óta „divat” az a gyakorlat, hogy egy új lakással minél több igényt oldjanak meg. Nem egyszer — például a József Attila utcai kis lakótelep esetében is — egy kétszobás lakás kiutalásával öt család sokesztendős kálváriája szűnt- meg. Ha ezt is tekintetbe vesszük, akkor nem 96 000, hanem ennél sokkal több lakos élhet, dolgozhat könnyebben, nyugodtab- ban. Senki sem állítja, hogy ezzel véglegesen megoldottuk a lakásgondokat, csupán enyhítettünk rajtuk. Még mindig közel háromezer igénylő kilincse], szinte naponta a kerületi tanácsoknál lakásért és várja türelmetlenül a pillanatot, amikor beköltözhet új otthonába. De nemcsak háromezer családról van szó Pécsett, hanem azokról a ma még tűrhető házakban élő pécsiekről is, akik feje felett — minden tatarozás és állagmegóvás ellenére is — egyre rohamosabban pusztul az épület. Nem ritkaság itt a százesztendősnél idősebb lakóépület, amelyben régi családi tradíciók és nyomorúságos körülmények miatt sokszor négy-hat család is meghúzódik. Ezt tapasztalták, amikor hozzányúltak a Majláth utcai öreg házakhoz. Kívülről aprócska épületek, belül sok- gyermekes, nagy családok, néhol öt is. Igv azután Meszesen egy teljesen különálló többemeletes épületet kellett adni néhány Majláth utcai ház lakóinak. És a jövőben ez ft gond csak fokozódik, mert ft «további lakásépítési program megköveteli a gyorsabb ütemű szanálást. Csak olyan helyen célszerű többemeletes lakóépületeket húzni, ahol már megvan a víz-, a gáz- a villanyvezeték, sőt, a távfűtés is. Itt olcsóbb az építkezés és gyorsabb is. Ehhez viszont terület kell, ezért bontják le folyamatosan az öreg utcákat. Másrészt nem nyújthatjuk el a várost kelet-nyugati irányban, már így is nagyon hosz- szú, ami nehezíti a közlekedést. a kereskedelmi és a vendéglátó ellátást. Csak a péksüteménnyel, kenyérrel reggelenként kétszáz kilométeres utat kell megtenniök a gépkocsiknak, hogy a nyújtózkocsupán 8 százaléka volt 60 évesnél idősebb, addig 1958- ban ez már 13,2 százalékra emelkedett és századunk végén meghaladja a 20 százalékot Az emberek életkora hosszabb lesz, ugyanakkor igényeik nem csökkennek. A kulturáltabb, műveltebb, szakképzett dolgozónak nyugdíja után is megmarad az igénye a bensőséges, tágas, jól felszerelt otthonra. így később adja át helyét utódainak. Másrészt ötven évvel ezelőtt 263 lakás elegendő volt ezer lakos elhelyezésére. Ma már ez a szám 338-ra emelkedett és a 2000. év végére már 370 lakásra lesz szükség, hogy ezer lakos számára otthont biztosítsunk. Csakhogy a korábbi nagy hodálynak nevezhető lakások helyett már ma is, a jövőben pedig fokozottabban kisebb alapterületi lakásokra lesz szükség a társadalmi életben magának rendszeresebb elfoglaltságot találó ember számára. Vagyis több lakás, kisebb alapterülettel — ez jelenti a jövő programját a városi építkezésben. Nem lehet a lakóházépítési programot elválasztani a különféle — hivatalos nyelven „járulékos” beruházásoktól. Ilyen az út, a villany, a víz, a gáz, a közlekedés, a kulturális létesítmények, a bolthálózat, a vendéglátó egységek, a szolgáltató kisüzemek, iskolák, óvodák, napközik, köz- igazgatási és közszolgáltatási hivatalok egész sora. Már a felsorolásból is kitűnik, menynyire magas terhet ró ez a tanácsokra. Baranyában például még mindig magas a magánkutak vizére utalt lakosok száma. Vízvezetékből a lakosság hat százaléka, köz- kutakból 57 százaléka nyeri az ivóvizet. Mindezek a körülmények választ adnak arra a gyakran hangoztatott kérdésre is: Miért nem építünk még több lakást ebben az időszakban? Bár, ha a terveket nézzük, igen sok lakás épül Pécsett és a megyében. Az idén állami beruházásból 906, magánépítkezésekből — csak Pécsett 300 lakást létesítenek. így csupán a megyeszékhely 1206 lakással gyarapodik egy esztendő alatt. A tanácsi lakás- építési keret meghaladja a százmillió forintot. Baranyá-, ban előtérbe került Mohács, Siklós, Harkány, Szigetvár fokozottabb fejlesztése, ami ösz- szefügg a távlati ipartelepítési programmal is. Azt nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy mikor érjük el az ideális helyzetet,' mikor lesz minden pécsi, baranyai lakosnak igényeit leg- ; alább közepesen kielégítő la- j kása? De ha a pontos év nem j ismeretes, azért biztatóak a | célkitűzések: Belátható időn belül — talán már a negyedik ötéves terv végére — megszűnjenek a ma még any- nyira ránk nehezedő lakásgondok. Húsz helyen lesz ünnepség az építők napján Szombaton ünnepi nagygyűlés a Fegyveres Erük Klubjában — Pénteken avatják a tervezők Rákóczi úti székházát - Családi estek, sportműsorok és kulturális rendezvények Hetek őta lengett a saS a transzparenseket az új-me- csekaljai építkezéseken: „Ünnepeljen velünk a XII. Építők Napján. Június 14. Tüzér utca”. Erre készül megyénk közel 15 ezer építőmiunkása családjával együtt és köszönti őket minden dolgozó ezen a napon. A készülődés már lázba hozta az építésvezetőségeket, a munkahelyeket és a vállalatokat. Á hét elején több munkahelyen tartottak röp- gyűliése&et a munkások, hogy megbeszéljék az ünnep programját. Készülnek a kultúr- csoportok és a sportolók. Ot- hatféüe sportágban már folynak az elődöntők, hogy június 14-én a döntőre is sor kerülhessen. A megyében mintegy húsz helyen tartanak ünnepséget. Az építők napi ünnepségek programja a következő lesz: Pécs Pécsett már pénteken megkezdődik az építők napi ünnepségek sorozata. A megyei Tervező Vállalat új, Rákóczi úti székházát ezen a napon avatják fel. Szombaton kerül sor a központi ünnepi nagygyűlésre, amelyet a pécsi Tegnap este rövid látogatásira Pécsre érkeztek a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség vezetői. A küldöttség tagjai: Szilin G., a SzovjetFegyveres Erők Klubjának nagytermében délelőtt tíz órakor rendeznek meg. Az ünnepi nagygyűlésre körülbelül ötszáz építőmunkást hívtak meg. Az ünnepi nagygyűlés szónoka Benedetti Tibor elvtárs, a megyei pártbizottság ipari és közlekedési osztályvezetője lesz, a gyűlést Bogár József, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának vezető titkára, nyitja meg. A gyűlés után a Pécsi Nemzett Színház művészei műsort adnak a kiváló dolgozók és a szocialista brigádok munkásadnak tiszteletére. A vasárnapi ünnepségek központja a Tüzér utcai Építők nagyterme, valamint a porcelángyári Építők Kultúr- otthona lesz. Mindkét helyen kultúrműsorral szórakoztatják a résztvevőket, a sportpályákon pedig a döntőket játsszák le. Este mindenütt táncmulatsággal zárul az építők napjai ünnepségek sorozata. A megyében Baranya megyében több helyen is jelentős ünnepi prog- I ram lesz vasárnap az építők I napján. A Komlói Kőbánya unió ifjúsági szervezeteinek képviselője, a DÍVSZ alelnö- ké, Orel V., a DÍVSZ szovjet munkatársa, F. Boehov, az NDK ifjúsági szervezetének, dolgozói délelőtt tíz órakor rendezik meg az ünnepi gyűlésüket, ahol a legjobb dolgozóknak jutalmakat nyújtanak át. Délután majálist rendez(Folytatás a 4. oldalon) DRÁVASZTARAN éppen az üszőket selejtezik. Hatvanötből mindössze ötöt kell kiselejtezni, olyan jó az állományuk. Rendben van: az üszők is fontosak, de most engem a növényápolás, az aratás érdekel közelebbről. A tsz párttitkára majd ketté szakad: höl azt kell neki megmondani hány tehene van a tsz-nek, hol meg azt: hogy állnak a széna be talzarítással. — A pillangóst mind lekaszáltuk. Hatvan százalékát már be is hordtuk. Elég jó volt a termés. Marhalevelek fekszenek az asztalon. Valami papírt tolnak eléje: írja már alá. az FDJ-mefc képviselője, a DÍVSZ európai szekciójának vezetője, K. Schuman, a DÍVSZ német munkatáirsa, S. Citek. a csehszlovák ifjúság képviselője, a DÍVSZ kulturális osztályának vezetője, G. Solcolovszki, a lengyel ifjúsági szervezetek képviselője, B. Bratescu. a romén ifjúmunkás szövetség képviselője. A külföldi ifjúsági vezetőket elkísérte Nádasdi József, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Szűcs Pál és Szabó János, a KISZ Központi Bízott-^ ságának osztályvezetői, Salgó Mária, a DÍVSZ gyermekszervezetének főtitkára. A vendégeket a KISZ megyei bizottságán Kupka Sándor, a KISZ megyei első titkára, Rózsahegyi István és Vágyi Karola osztályvezetők fogadták. A külföldi ifjúsági vezetők tegnap este a Pécsi Nemzeti Színházban megtekintették a Balett 96-1 előadást, ma Pécs nevezetességeivel ismerkednek, majd délután Harkány— Siklós vidékére látogatnak. Henryk Grochulski lengyel nagykövet kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Henryk Gro- chulskinák, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagy követének, a magyar—lengyel kapcsolatok ápolása terén végzett eredményes munkája elismeréséül, a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendje I. fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke szerdán délelőtt az Or- szágházban nyuújtobta át. — Rét, az nem sok van. Mindössze 50 hold, ami annak mondható. A többi száz hold, az nem rét. Csak fű terem rajta. Ezt kiadtuk a tagoknak. A jobbat harmadából, a rósz. szabhat feléből. A héten mind betakarítják. Ok is jól járnak, meg a közös is. KÖZBEN odaadja a bizottságnak a papírt. A cukorrépa egyelését befejeztük. Hetvenöt hold van. A burgonyát most mértük ki a tagoknak. Harminc hold őszi burgonya van, 11 hold meg előcsiráztatott. Ezt m s kezdjük szedni. Kacsatojás nagyságúak. — Es a kukorica? — ötven százaléka Hunga- zinos, a többi pedig meglesz egykettőre. 117 asszony nekimegy és a jövő héten már nem is lesz kapálatlan kukorica. — Nem is lehet, hiszen akkor már lassan kezdődik az aratás. — Kezdődik bizony. És mi- nálunk ez különösen fontos. Az idén is azt mondták nekünk, sziámiaknak: nézzétek, nincs elég gép, vannak tsz-ek, ahol kevesebb az ember, cda kell küldeni a gépeket elsősorban. Mi megértettük. Tavaly 108 aratópárt szerveztünk és tudja mennyi idő alatt lettünk készek az aratással? Nyolc nap alatt. A kilencedik már az áldomás napja volti — És az idén? — HÁT MOST JOBBAK A BŰZAK is, az árpák is. És tavaly kisebb volt a vetésterület is. De kevesebb volt as aratópár is. Most 124 aratópát lesz. Nem akarok jósolni, cin az biztos, hogy augusztus 20■ án nálunk már nem lesz cse. peletlen gabona. Lzú Százhuszonnégy aratópár Drávasztárán DlVSZ-vezetők Pécsett