Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-27 / 149. szám

WAPLÖ »64. JÚNIUS 81. Fehér vadak a baranyai erdőkben Lidire vagy valóság? — Élve fogták el a piros szemű gerlét Időnként furcsa mesét mondanak a baranyai erdők favágói. Arról mesélnek, hogy hófehér színű madarak és' állatok járják itt-ott az er­dőt. Bükkösdön például évek­kel ezelőtt fehér őzeket lát­tak. A favágók szerint lomb- hullás után, mikor már jól belátni az erdőbe, lidércsze- rű fehér jelenség gyanánt •szökelltek a fák között. Az utóbbi években beigazo­lódott, hogy a favágók nem lidércet láttak, hanem való­ságot. A megye erdeiben ugyanis egyre gyakrabban le­het találni, úgynevezett al­bínó vadat. Az albínó nem faj, hanem egy bőrbetegség. A börsejtekben ugyanis — csakúgy mint néhány ember esetében — hiányzik a ter­mészetes festékanyag, ezért a sejtből kinövő szőr sem kapja meg a festéket, hanem fehér marad. Ilyen albínó őz volt 1952-ben Imhoff István erdősmecskei vadász zsákmá­nya. Ennek az őznek a feje jobboldalán, a derekán és a négy lábán csak fehér szőr volt. Ez volt az első albínó őz a megyében, méghozzá egé­szen fiatal állat inkább gida. Rá néhány évre a Zengő kör­nyékén lőttek két ilyen őzet. De az albínók között nem csak négylábú vadak, hanem madarak is akadnak. 1961 de­cemberében a sátorhelyi vad- rezervátumban lőttek egy al­bínó fácánt. A fején, a nya­kán és a hátán szórtan fehér volt. 1962 tavaszán a fehér- kúli vadászháznál lőttek egy albínó rigót, mely egyharmad- részt volt fehér, mégpedig a fején, a nyakrészén és a szár­nyán pettyegetve. Ez a madár a Janus Pannonius Múzeum természettudományi osztályán van kitömve. Két albínó ve­rebet is lőttek a megyében, mindkettő teljesen fehér volt. Néhány héttel ezelőtt — először a megyében — élve fogtak el egy albínó madarat Egy vihar alkalmával Erdős- mecskén vágta le a szél ezt a fehér gerlét. Gyerekek talál­ták meg és elvitték Imhoff Istvánnak, aki a pécsváradi erdészet műszaki vezetője és fővadásza. Nagyságát tekint­ve idei fióka ‘ lehet. Az albí­nókra jellemzően piros szeme van. Imhoffék, kalitkában tart­ják és a pécsi állatkertnek akarják ajándékozni. ' Csütörtökön este fél 7 óra­kor Drávaszabolcson a Ken­dergyárban a villámcsapás kö­vetkeztében kigyulladt egy lcnkazal és ennek következ­tében 7240 forintos kár kelet­kezett. Az önkéntes tűzoltók, a község lakosai és az állami tűzoltóság gyors beavatkozá­sának volt köszönhető, hogy a tűz nem terjedt tovább. Ugyancsak csütörtökön vo­nultak ki a pécsi állami tűz­oltók az I. kerületbe az Új­hegyi Szénmosó közelében a Deák Ferenc utcába, ahol rö­vidzárlat következtében tra- fótüz keletkezett. A kárt mintegy 8—10 ezer forintra becsülik. Pénteken hajnali 2.50 óra­kor ismét riasztották a pécsi tűzoltóságot, mert Bonyhá­Negyedmilliő tábla jég A városi tanácstól nyert! mi Vendéglátó Vállalat, a Pé- értesülés alapján az idei jég- I esi Vendéglátó és Élelmiszer­ellátásban nem lesz különö- kereskedelmi Vállalat az idén sebb fennakadás, ha folyama- j több hűtőgépet helyez üzem­tosan és rendszeresen kap vizet és szállítógépkocsikat, a jéggyár. Ebben az évben ösz- szesen 259 000 tábla jeget ad­nak a városnak. Júniusban, júliusban és augusztusban mintegy 50 000 táblát szállí­tanak ki havonta. Ez valami­vel több a tavalyinál, de a fejlődést nem ez jelenti, ha­nem a vállalatok hűtőgép ka­pacitásának fokozottabb növe­kedése. A Mecsekvidéki Uze­be. Kár, hogy az erre az évre tervezett új hűtőgépeket csak az év utolsó hónapjaiban kap­ják meg, pedig azokra már a nyári kánikulában- is szük­ség lenne. A Pécsi Élelmi­szerkereskedelmi Vállalat az idei negyven új hűtőgépből eddig mindössze hatot kapott meg, harmincnégynek a szállí­tási határideje 1964. decem­ber 31. Személyiigazolvány-csere A pécsi városi és járási Rend­őrkapitányság tV.l’iívia Pécs város lakóit, hogy az 1963. dmember 15- en kiadott hirdetményben foglal­tak szerint kerületenként — jú­liusban az I. kér., augusztusban a ír. kér. és szeptemberben a III. kór. lakói részére — megkezdi az 1964. évben lejárt vagy lejáró szemé­lyi igazolványok kicserélését. Az elő írt okmányok benyújtása a napi sajtóban közölt helyen és időben történik. A kész igazolványok át­vételének időpontját, az okmá­nyok benyújtásakor — esetleg szintén sajtó útján — ugyancsak közli. A személyi igazolvány kicserélé­séhez be kell nyújtani egy ki­töltött új (zöld nyomású) beje­lentőlapot, 10.— forintos illeték­bélyeget, 2 db. (2 hónapnál nem régibb) fehérsarkos fényképet, az időközben beállott adatváltozást igazoló okmányokat. Ezek mellett be kell mutatni a lejárt, illetve ez évben lejáró személyi igazol­ványt. Az okmányokat — ha egy családon belül több lejárt szemé­lyi igazolvány van — a család egy 16 éven felüli tagja is be­nyújthatja. A kész személyi iga­zolvány átvételére mindenki sze­mélyesen köteles megjelenni. Aki az okmány benyújtását, vagy a kész személyi igazolvány átvételét — a lejárt személyi iga­zolvány kicserélését — bármilyen okból elmulasztja, szabálysértést követ el, ami eljárást von maga után. Éppen ezért a felhívásnak mindenki a meghatározott napon és időben köteles eleget tenni. don a villám -belecsapott a templomtoronyba, amely ki­gyulladt. A szekszárdi tűzoltó­ság ezért magas létrára kért segítséget a pécsi tűzoltóktól, akik kivonultak a helyszínre, hogy segítsenek a torony tü­zet eloltani. Tanácstagok fogadóórái L kerület: Július 1-én, fél 4 órakor: Gyu­ris Károly, Fürst Sándor u. 7 a. 5 órakor: Szabó László Zsolnay Vilmos u. 43. 6 órakor: Marko­vit» Károly meszesi pártszerve­zet, Krasznai Antal. Bártfa u. 7., Antal Ferenc Puskin Művelődési Ház, Arató László meszesi iskola, Eckenfels Jánosné, Arasz u. 8., Vécsei Kálmán, Bártfa utcai is­kola. Vitvindics Lajos, Dugonics utcai óvoda. Július 2-án, 4 órakor: dr. Kop- csányi Ignácné, Fürst Sándor u. 4., 5 órakor; Tavasz Lajosné, Gá­bor Áron u. 1., ifj. Haág József- né, Kőrös u. 9. 6 órakor: Bencze Béláné és Győző László, Vasas tanácskirendeltség, Makra Antal, István-akna, fél 7 órakor: Mendly Lajos, István-akna, Bartók B. Kultúrház. Július 3-án, fél * órakor: dr. Ambrus Lászlóné meszestelepi pártszervezet, 6 órakor: Sülé György, Szabolcsfalu pártszerve­zet, Horváth József. Dózsa György u. 13., Horváth Józsefné, Táltos u. 14.. dr. Nagykálózi Zoltán, Felsővámház utcai iskola. Okos Jenő Vasas-bányatelep kultúrház. Július 4-én, 5 órakor: ifj. Cser­kúti János, Fehérhegy alsó isko­la, Beck Antal, Korvin Ottó u. 9. 111. kerület: Július 1-én, 3 órakor: Szőke Já­nosné, Xavér u. 13.. 4 órakor: Szita Istvánná, Kóczián S. u. 7.. 5 órakor: Nagy Károly, Petőfi utcai iskola, Bágyi Ferenc, Alkot­mány u. 75/1., dr. Osztroluczky! Piroska, Landler J. utcai orvosi rendelő, Dani Sándorné, Bálics u. 4., Tóth F. Győzöné, Uj-Me- csekalja, Ybl M. u. 8., 6 órakor: Antal György, Zeneművészeti Szakiskola, Mátyás király u., Pusztai Lajos, Szilágyi D. u. 29. Július 2-án, 5 órakor-. Patacsi József, 39-es- dandár úti pártszer­vezet. Július 4-én, * órakor: Borbás Béla, ürögi kultúrotthon. Első idei szabadtéri műsorát rendezte az Országos Rendező Iroda a Pécsi Szabadtéri Színpadon. Ezúttal az olasz Sorriani zenekar látogatott városunkba Kathia Maria kitűnő táncdal- énekesnővel, és a már rádióból, tv-böl is ismert Dorothy El­lison amerikai énekesnővel. Nagy közönség volt kíváncsi a külföldi művészekre, de a szép könnyűzenei élményt igérö estet a szünetre sajnos elmosta a zivatar. A képen: Dorothy Ellison énekel. Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Sellyén . R e v á n s A délelőtti órák­ban történt, amikor az ember egy léleg­zetvételre futtában szeretné elintézni bevásárlási gond­jait. Egyszerre top­pantam a háztartá­si bolt ajtajába egy velem egykorú hir­telenszőke asszony­társammal. Vissza­léptem, hogy előnyt nyújtsak neki. Sze­me villanásából lát­tam zavarát, de el­fogadta az előzé­kenységemet, belé­pett a boltba. A hullámzó bevá­sárlók között el is feledkeztünk egy­másról, gyors tempóban elsorjáz­tuk kívánságainkat, fizettünk és... Tipi-topi, tip-top, újfent egyszerre léptünk az ajtóhoz. Különös fény csil­lant meg szemében, nagy lendülettel tárta fel előttem az ajtót, felkarjával jelezve — szabad az út! Jólesően pende- redtem ki az ajtón, de mintha vglami megcsiklandozott volna, nagy hirtelen visszafordultam: — Most már kvit­tek vagyunk! —" mondám mosolyog­va. — örülök, hogy revansálhattam! — volt a lenyűgöző válasz. Benkő Béláné Sellyén, a volt járási tanács és járási pártbizottság épüle­tében az 1964—65-ös tanévben megkezdi működését a Felső­fokú Mezőgazdasági Techni­kum gépész tagozata. A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum gépész tagozatá­nak célja és feladata az, hogy a jelenleginél magasabb színvonalon képzett, elméleti­leg és gyakorlatilag jobb fel­készültségű szaktechnikusokat adjon a termelésnek. A felsőfokú mezőgazdasági technikumi hallgatók, a ta­nulmányi rendben, meghatá­rozott tanulmányok elvégzése és áz államvizsga sikeres le­tétele után szaktechnikusi ok­levelet kapnak, A felsőfokú mezőgazdasági technikumok nappali tagoza­tán a gépész szakon a tanul­mányi idő három év. Az oktató nevelő munka fő formái: a) előadások, b) szemináriumok, c) gyakorlati foglalkozások, d) kollokvium, szigorlat, e) tudományos diákkör, f) államvizsga. A felsőfokú mezőgazdasági technikumok nappali tagoza­tán tandíj nincs, az oktatás ingyenes. Hallgató az lehet, aki kö­zépiskolai érettségi bizonyít­vánnyal, illetőleg képesítő ok­levéllel rendelkezik és a fel­vételi vizsgát letette. Előny­ben részesülnek azok, akik legalább egy évet gyakorlati munkában töltöttek. A jelent­kezőknek felvételi kérelmi űr lapot Tü. 820: rsz. kell ki­tölteni. A jelentkezők csatol­ják a jelentkezési lapjukhoz érettségi bizonyítványukat és ha van, munkaadójuk javasla­tát is, A jelentkezőknek felvételi vizsgát kell tenniök fizikából és matematikából. A felvételi vizsga helyéről és időpontjá­ról, valamint a felvételi bi­zottság határozatáról a felső­fokú mezőgazdasági techni­kum a jelentkezőket írásban értesíti. A felvételi vizsga díj­talan. A felvett tanulók diák­otthoni elhelyezése biztosítva van. Ezúton is felhívjuk az ér­deklődők figyelmét, hogy az alábbi címen lehet tájékozta­tást kérni: Szekszárdi Felső­fokú Mezőgazdasági Techni­kum Gépész Tagozat kihelye­zett csoportja, Sellye, Tele­fon: 19, 6. — 23 lakásos OTP-társasház épül Pécs belvárosában, a Já­nosi Engel Adolf utca egyik foghíjas telkén. A telken lévő pénzügyőrségi röplabda-pálya helyett a Balokány-ligetben létesít új röplabda-pályát a beruházó. Az ÉM Építőipari Gépesítő Vállalat 1964 augusztus 3-án beinduló 5 hónapos építőipari torraydarakezelii tanfolyamra Jelentkezőket keres. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az építőipari vagy egyéb könnyűgépkezelői, elektromos motorszerelői szak- képzettséggel rendelkező és betanított gépmunkások, akik 23—45 életév közötti korban vannak és 8 általá­nos iskolai végzettséggel rendelkeznek. Jelentkezés sze­mélyesen vagy írásban a vállalat központjában: • Buda­pest, XX., Soroksár, Marx Károly út 251. A televízió műsora június 27-én, szombaton: 16.53: Hírek. 17.00: Országos úszóbajnokság. Közvetítés a Sportuszodából. Riporter: Vit- ray Tamás és Gallov Rezső. 18.30: Szombatesti ultiparti-. 18.50: Tánciskola, a Bossa no­va. 19.15: Napló, 1964. június 27: működik az első szovjet ipari atomerőmű! 19.20: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.45: Hétről hétre... 19.55: „...mi szép a mi feladatunk!” ... Szí­nészek között a Színművészeti lóiskolán. 21.40: „Vendég­könyv”. Nico Ventura és Nicky Davis olasz láncdal- énekesek műsbra. Kb. 22.05: TV-híradó, 2. kiadás. — Egészségügyi tanfolyamul tartottak a II. és III. kerületi napközi otthonok konyhaioJn dolgozók részére. Legutóbb 25 dolgozó tett sikeres vizsgát a III. kerületben az egészség- ügyi minimum-tanfolyam anyagából. — A Pécsi Közúti Üzemi Vállalat volt brigád', ezetoje Szabó Lajos, büntetett előéle­tű, madocsai lakos, a vállalat raktárából cementet lopott, amit magánszemélyeiknek adott tovább. A bíróság Szabó Lajost visszaeső bűnösként vonta felelősségre és másfél­évi szabadságvesztésre ítélte. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Sopronban, az Ady Endre Művelődési Házban megtar­tott lottósorsoláson a 26. já­tékhéten a következő nyerő­számokat húzták ki: 9, 18, 32, 48, 75 A június 29-én hétfőn a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság székhazában megtar­tandó nyilvános rendes havi tárgynyeremény-sorsoláson a június 24. játékhét szelvényei vesznek részt. — Megkötötték a kivitele­zési szerződést a tervezettek közül a nagyobb üzletház fel­építésére Vasason a Komlói Állami Építőipari Vállalat és a beruházó Pécsi Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat kép­viselői. Az üzletház építési költségei meghaladják a fél­millió forintot. A kisebb va- sasi üzletház megépi lésére csak később kerülhet sor, mi­vel az építkezés elvégzésére kijelölt Pécsi Építő- és Tata­rozó Vállalát már nem ren­delkezik szabad kapacitással 1964ben. Időj árás j elen tés Várható időjárás szombat estig: jobbára napsütés, meleg idő, néhány helyen, inkább csak délen zápor, zivatar, mérsékelt széL Várható legalacsonyabb éj-' szakai hőmérséklet: 15—19, legmagasabb nappali hőmér­séklet 27—32 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófokon 24 fok. I i Becsapott a villám a Drávaszabolcsi Kendergyár lenkazlába Esős est a szabadtérin

Next

/
Thumbnails
Contents