Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-17 / 114. szám

Qlebán ewizáq Hervé operettjének bemutatója a Pécsi Nemzeti Színházban A Képzőművészek Dél-dunántúli Szervezetéről A MŰÉT SZAZAD neves francia művészegyénisége volt Florimond Ronger, akit az operettvilág Hervé néven tart nyilván. Sokoldalúságára jel­lemző, hogy orgonistaként kezdte (akár operetthőse: Ce­lestial és színházi szerzőként folytatta. Offenbach riválisa volt, de szellemes egyéniségé­vel ki tudta harcolni a maga számára is a sikert. Egyik ko­rai bohózatának, „A bolondos, ze«ész”-nek főszerepében, mint színész is sikerrel mu­tatkozott be. Kortársai Hervét ugyancsak bolondos zenésznek nevezték, mert fanatikusan hitt a zene gyógyító hatásában, a musicotherápiában. Felje­gyezték róla még, hogy nem egy operettjének librettóját is maga irta, karmesterként mű­ködött, majd saját színházában vitte színre darabjait, köztük a mai napig legmaradandóbb sikerűnek bizonyult „Nebáncs- virág”- ot. Ezt a már klasszikusnak szá­mító, egyformán értékes lib- rettójú és gazdag melódiájú operettet néhány évvel ezelőtt láthatta a pécsi közönség a kamaraszínházban. Sokakat meglepett az a hír, hogy a várt új magyar operettbemú tartó helyett ismét a Nebáncsvirig kerül színre. A péntek esti be­mutatón kiderült, hogy aggo­dalomra nincs ok, mert aki látta a hat év előtti kamarae- lóadast, annak is teljesen új, nagyon szórakoztató, amellett elgondolkoztató élményt nyújt a mostani „nagyszínházi” elő­adás. A rendező Kalmár And­rás úgylátszik kifogyhatatlan az ötletekben. Eddigi vala­mennyi rendezésében volt va­lami meghökkentően újszerű, nemegyszer extrém vonás. Keze alatt szinte varázslato­san színesedik meg a rivaldán túli világ, kapnak újfajta ér­telmezést a szituációk és válik izgalmassá, hozzánk közedál- lóvá a régi felfogás szerint nem is túlságosan érdekes sze­rep. KALMÄR RENDEZŐI el­képzeléseiben, az operettmű­fajjal kapcsolatos egész felfo­gásában a legrokonszenvesebb vonás az önmagához való kö­vetkezetes hűség. A Nebáncs- virág színrevitelével Kalmár folytatta a megkezdett utat: ezúttal Hervé művét fordította le a korszerű operettjátszás nyelvére. Kalmár jól érti ezt a nyelvét és ami a fő: vaskö- veílzezetességgel olyan egysér get tud teremteni, ami a ha­gyományos, mondhatnák: sab­lonos operettjátszás történeté­ben alig ismert. Abból indul ki rendezői elképzelése, hogy színházat játszat: ezt exponál­ja mindjárt az első, ragyogó, tapsot arató ötlet, a nyitány „dramatizálása”. Szokatlan módón ugyanis már a nyitány első ütemei után felgördül a függöny és egy tüllfüggöny mö gül előtűnik az operett három színhelyére: a zárdára, a szín­házra és a kaszárnyára utaló ötletes jelzés alatt az előadás teljes szereplőgárdája: apácák, komédiások, katonák, hogy aztán a nyitány dallamainak megfelelően három csoportra válva, frappánsan megkompo­nált, táncos menetben mutat­kozzanak be. A commedia del'arte modem, eleven válto­zatának szimbólumaként ott találjuk a káró jelét a díszle­tek valamennyién, a fejede­lemasszony ruháján éppúgy, mint a katonák egyenruháján vagy a primadonna kosztüm­jén. Itt válik a díszlettervező Lux Adorján és a vendég jel­meztervező Rimanoczy Yvonne egyenrangú és nagyon tevőle­ges részesévé a rendezői kon­cepció megvalósulásának. Fo­kozódik a játék jellege azzal is, hogy a képek áttünésekor átlátszó tüllfüggönyt alkalmaz­nak, hasonlóképp ez az anyaga a spanyolfalnak, melyen — funkciójával ellentétben — át lehet látni, azaz a rendező szándéka szerint a felszín, a látszat mögé is bepillantást nyerhetünk. Hervé eredeti száji déka is az volt, hogy leleplez­ze a polgári képmutatást és az őszinte, egészséges emberi életmódra buzdítson. Ebben gyökerezik a legalapvetőbb eltérés á mindig kicsit képte­len, nagyon is operettízű bé­csi stílus és az életörömet hir­dető, épkézláb történetű, szel-1 lemes francia operett között.f Ezt az elvet teilte magáévá1 Kalmár András, amikor a da­rab belső logikájának megfe­lelően két részre és négy kép­re bontotta az eredetileg há­rom felvonást: az előadás így pergőbb és a jobb elosztású \ humor is inkább érvényesül. Mindezek eredményeként kap a néző egy sor bőven ada­golt sziporkázóan szellemes ötletet, rendkívül színes szín­padképet, igényesen megoldott muzsikát, vagyis kellemesen szórakoztató játékot, amit az új, a korszerű iránt fogékony né­zők lelkesen megtapsolnak és amitől talán még a hagyomá­nyos operettstílushoz ragasz­kodók sem botránkoznak meg. Legfeljebb azt kifogásolhat­ják, hogy ebben a Nebáncsvi- rág előadásban hiába keresik a régi kamaraszínházi előadás intim, bensőséges hangulatát: helyette az egészséges életöröm harsányabb színei és a jóízű komédiázás kerültek előtérbe a díszletmegoldásokat, jelme­zeket és színészi játékot te­kintve egyaránt. A címszerep különösen csá­bít az ilyenfajta komédiázás- ra. Zárdái növendék a kulisz- szák világában és a kaszár­nyában: olyan szituációk ezek, melyek Pataky Ottiliától nem­csak énekesi teljesítményt, ha­nem fokozott színészi alakítást és jóízű humort is követelnek. Pataky Ottilia nem is marad adósunk, sőt néhány jeleneté­ben (mint pl. a hadnaggyal va­ló első, zárdái találkozásakor) még a kelleténél többet is nyújt. Celestin-Floridor ket­tős szerepe voltaképpen nem szabályos táncos-komikus sze­rep. If). Latabár Kálmántól sokkal többet igényel: gazda­gon árnyalt, jellemábrázoló színészi alakítást, hiszen a si­ker külsődleges és megszokott eszközeire kevesebb lenetósé- ge van. Még csak nem is tán­colhat, ezzel szemben azonban harmóniumozik (ö maga és nem más a kulissza mögött), dirigálja is a zenekart, egyszó­val remekül kihasználja a sze­rep összes lehetőségeit. Sike­re megérdemelt. Pataky Er­zsébet és Koós Olga tündéri humorral megoldott alakítása ezúttal is az előadás értékei közé tairtozik.. Mester István Champlatreux hadnagy szere­pében sikeresen gazdagította eddigi játékstílusát új színek­kel. Kitűnő figurát alakít Ga­lambos György, Faludt Lász­ló és Szerencsi Hugó, Bárányt László egyéni ízzel megformált Loriot őrmestere külön emlí­tést érdemel. Szirmay Ottilia, Kanizsai László, Kutas Béla, Vári Éva, Jánosi Olga, Nagy Józsa járul még hozzá az előa­dás sikeréhez. Tóth Sándor Liszt-díjas koreográfiái nem sablonos operett-táncok. Ilyen nincs is a darabban: az ő mun­kája a nyitány alatti ötletes bemutatkozó-jelenet, valamint a második részt indító kaszár­nyaképben a katona egzecí- roztatása. E rendkívül szelle­mes jelenetben Dómján Tibor arat sikert. Léka László maszk jai és Selymes Judit játék­mesteri munkája is dicséretet érdemelnek. Már említettük az előadás igényesen megoldott zenéjét. Ez Dr. Dőry Miklós érdeme, akiben tehetséges, Hervé zené­jének hangulatát jól értő, ap­rólékosan gondos kéztechni­kájú, az előadással együttját­szó karmestert) ismerhetett meg a bemutató közönsége. A zenekar és a kislétszámú kórus jól ellátta feladatát. A NEBÄNCSVIRAG ismét egy másfajta színű és illatú virág a Haway rózsája és az Aranyvirág után. Virág ez is, operett, játék, humor és mu­zsika. Bizonysága annak, hogy milyen kimeríthetetlenül sokszínű a színház világa. Ha ezzel a gondolattal ülünk be a nézőtérre, bizonyára sikeres lesz a színház művészeinek törekvése. DR. NÁDOR TAMÁS Hosszú előkészítés utáin megalakult a Magyar Képző­művészek Szövetsége Déldu­nántúli Szervezete. Az új szer­vezet létrejöttével a korábbi munkacsoportok és művészeti egyesülések megszűntek. Az új szervezet megalakulása sok vonatkozásban alapvetően megváltoztatta a képzőművé­szek helyzetét. — Az új szer­vezeti felépítésnek megfele­lően Dunántúlon három kép­zőművészeti gócpont alakult ki, Veszprém, Székesfehérvár és Pécs. A Déldunántúli Szer­vezethez a Balatontól délre eső megyék, Somogy, Tolna és Baranya tartoznak. A képző- művészeti élet újszerű alaku­lásáról Soltra Elemér festő­művész, a Magyar Képzőmű­vészek Szövetsége Déldunán­túli Szervezetének titkára tá­jékoztatott bennünket. Mi a különbség a régi és az új szervezet kö­zött? A munkacsoport olyan megyei szervezet volt, aminek min­denki tagja lehetett, aki kép­zőművészettel foglalkozott. A munkacsoportot a Képzőmű­vészek Szövetsége patronálta ugyan, de jogilag nem tarto­zott a szövetséghez. A Dél­dunántúli Szervezet, a Magyar Képzőművészek Szövetségének területen belüli szervezete. Az új szervezetbe csak a Képző- művészeti Alap és a Magyar Képzőművészek Szövetségé­nek tagjai léphettek be. A ba­ranyai munkacsoportnak a múltban 43 tagja volt, a Dél­dunántúli Szervezetnek vi­szont csak 11 baranyai, illetve pécsi tagja van. A szervezet össztagsága 25 fő. ebből 11-eti kaposváriak és csak 3-an kép­viselik Tolna megyét. Milyen előnyöket és gondokat jelent az új szervezet a képzőművé­szeknek? — Ez a szervezeti, forma sok­kal nagyobb önállóságot biz­tosít a vidéken élő képzőmű­vészeknek, mint a korábbi egyesülések. Elsődleges elő­nye, hogy megnyitotta a fej­lődő képes művészek előtt a perspektívákat. A jobb, szín­vonalasabb művészi munká­nak most közvetlen célja van. mert csak egyértelműen jó produkciók alapján lehet va­laki a Képzőművészeti Alap tagja. A Képzőművészeti Alap jövőben kéthavonta Pécsre lá­togató zsüribizottsága csak a Déldunántúli Szervezet tagjai­tól vásárol képeket... A jobb. színvonalasabb munkát most az anyagi érdekeltség is befo­lyásolja. Korábban a megyé­ben élő festőművészek egy ré­szének nem is volt olyan tö­rekvése, hogy a Képzőművé­szeti Alap, vagy a Szövetség tagja legyen. Mi lesz azokkal, akik az ríj szervezetből ki­maradtak? — A kiállításokon szere­pelhetnek, tehát a fejlődés útját nem zárjuk el senki előtt sem. Egyénileg mindenki kérheti a Képzőművészeti Alaphoz a felvételét. Ebben az esetben a képeket el kell a festőművésznek küldeni a Képzőművészeti Alap zsűri­jéhez. A Déldunántúli Szerve­zet a kéréseket a művész munkájának ismeretében tá­mogathatja. Pécsi házak, utcák, emberek A Kossuth Lajos utca E z a város bugyra. Alighanem minden vá­rosban van ilyen. Ná­lunk, otthon, Kani­zsán, a Fő utca volt az. Pes­ten a Váci utcát nézen an­nak. S mondják, Párizsban a Saint-Michel tértől a Maubert térig terjedő ne­gyedet hívják így. Ha vala­kinek bánata van, itt sétál­ja ki magából; ha valaki nagyon ráér, itt csapja agyon az időt a legszíveseb­ben; s ha valaki tíz vagy húsz esztendő múltán visz- szatér a városba és ismerő­sökkel akar találkozni: jár­ja végig kétszer-háromszor a Kossuth Lajos, utcát, bi­zonyára ráakad arra, akit keres! „Bemegyek a város­ba” — ez Meszesen, Kert­városban és a Szigeti úton annyit jelent, mint végig­sétálni ezen az utcán, meg­állni az üzletek fényes üveg­szeme előtt, s kicsit dohog­ni a színház renoválásának lassúsága miatt. S aki pedig valahol itt, a belvárosban él, lakik vagy dolgozik, an­nak ez a legfőbb közleke­dési útja, s naponta több­ször végigcirkál a Kossuth Lajos utcán. Ez a kettős forgalom, az itt lakók és a csak itt vá­sárlók, sétálók mozgása nap­ról napra, óráról órára vál­asztatja az utca képét. A palaszürke, füstszínű hajna­lokon, amikor úgy látszik, hogy szinte összehajolnak az álmos házak, söprő­autók, öntözőkocsik járják végig halk mormogással. — Majd a friss tejet, a zöld­séget hordják be a boltok­ba. Reggel tejeskannával, bevásárló szatyorral sietnek erre az asszonyok. De délutánra annyira megsűrűsödik a forgalom, mint egy tengereket össze­kötő csatornán. Ha egyszer megszámlálnák, kiderülne, hogy öt óra körül a város lakosságának negyedét eresz­ti át ez a szűk utca'. Va­sárnap megint más az arca. Akkor ez a korzó. S akkor látszik meg, hogy valójában két arca van: az Állami Áruháztól az Éva cukrász­dáig eső, s az Évától a Búza térig érő, kissé deltá- san kiszélesedő rész. Éjszakára mindig kiürül az utca, az utolsó járókelők a színházból vagy a. mozi utolsó előadásáról sietnek haza. Utánuk akár kuglizni is lehetne a két járda kö­zött. S ilyenkor látszik meg az is, amit a nappali forga­lom, a sok ember eltakar, hogy valójában mennyire görbe ez az utca, s hogy mekkora szintkülönbség van egyes részei között. A kö­zépkor mintha elfeledte volna a görög és a római építészet nagy ajándékát, az egyenes vonalat. Egy közép­kori város alaprajzát a hur­kot vető, girbe-görbe vonalú utcák, a szabálytalanul föl­húzott házak labirintusa ad­ja. Ez a Kossuth Lajos utca is olyan, minthß egy ökrös szekér ment volna rajta először végig, s ez az első csapá-s szabta volna meg ráncait, horpadásait és ki- púposodásait. Különös, hogy ezen a szabálytalan vonalú utcán annak a klassziciz­musnak állnak a legszebb magyar vidéki épületei, amely ismét visszaállította a mérnöki zsinór és a bot, az egyenes vonal tiszteletét. Az utcának ezt a fe­Milyen az új szervezet vezetése, irányító mun­kája? — A Magyar Képzőművészek Szövetsége Déldunántúli Szer­vezetének titkára, ügyintéző titkára, és egy küldöttje van a Budapesten működő vidéki bizottságban. Ügyintéző titkár Bizse Jánosné, küldött, Sar- kadiné Ilárs Éva művészet- történész. A vezetőség kibő­vül még a területen lévő me­gyei küldöttekkel Baranya küldötte Simon Béla. Pécs városé Kelle Sár inr Tolna megyéé Lázár Pá> Somogué pedig Tamás László. Maríyn Ferenc, mint az országos szö­vetség választmányi tagja tá­mogatja a munkánkat. A megalakult új szer­vezetnek mi a közvet­len munkaprogramja? Május végén, június elején összehívjuk első közgyűlésün­két, ahol a megyék közötti koordinációt és az első közös őszi kiállításunk lebonyolítá­sát beszéljük meg. Őszi tárla­tunkat három megyeszékhe­lyen, Pécsett, Kaposváron és Szekszárdon mutatjuk be. őszi kiállításunk tulajdonkép­pen felmérés lesz, egymás megismerése, ami alapját ké­pezheti majd a tagság bővíté­sének is. Az új területi szer­vezettség nagy előnye, hogy a festőművészek alkotásait most nemcsak egy megyében, ha­nem egész Dél-Dunántúlon megismerheti a közönség. Ha­sonlóan nagy előnyt jelent, hogy a mecseknádasdi alkotó­házon kívül a jövőben ren­delkezésünkre áll a somogy- túri és a fonyódi alkotóház is. Viszont nagy problémát jelent a megyék koordinációja taná­csi szinten. A Baranya megyei Tanács például évről évre nívódíjjal jutalmazza a ki­emelkedő művészi alkotáso­kat. Somogybán'és Tolnában nincs ilyen kezdeményezés. Ha a koordináció nem valósul m.eg tanácsi szinten, ez a szer­vezeten belül is torzulásokat okozhat — fejezte be nyilat­kozatát Soltra Elemér. B. B.j gyelmezett, nyugodt méltó­ságú arcát csak pár éve is­merjük, azóta, amióta a gon­dos műemlékvédelem el­tüntette a falakról a ké­sőbb rákent cifraságokat, az otrombán kiugró, hivalkodó kirakatokat, s szerencsés kézzel kibontotta — a meg. maradt tervrajzok alapján — az eredeti formákat, a kő ablak- és ajtókereteket, pár- kányzatokat, antik motívu­mokból font faldíszeket. Azt hiszem, egy kicsit hunyt szemmel járunk ezen az ut­cán! Egyszer úgy kellene rajta végigmenni, hogy nem a földszinti kirakatokra, ha­nem arra figyelünk, ami a másik oldalon, a portálok fö­lött látszik. Ki látta már, hogy itt a házak még neve­ket hordanak homlokukon? Bazár, Hattyú, Dominicanus ház, Vasváry ház. Ki figyel­te meg, hogy itt még ko­vácsoltvas erkélyek ugranak a sétálók fölé? Máshol meg az ablakok formálnak apró üvegkalitkákat, ahol a zárt külső ablakszemek mögé ki lehet könyökölni úgy, hogy az egész utcát végiglátni. A falakba épített emlék­táblák a város történetéről mesélnek. Itt lakott Nendt- vich Károly, a kitűnő bota­nikus. Ebben a házban hang­versenyezett Liszt Ferenc. S ezek mögött a falak mö­gött dolgoztak azok a nyom­dagépek. amelyeken a Mun­kás című lap készült. Csak egy-egy ittfelejtett egyszerű barokk épület, mint például a Zetkin Klára utca sarkán álló ház, vagy a volt pálos templom és ko­lostor (ma iskola) sima fe­lülete, valamint újabb, szá­zadvégi épületek, mint pél­dául a Nemzeti Színház an- tikizáló formái bontják meg az utca képét. A Kossuth Lajos utca java házai a múlt századi magyar építé­szet legszebb vidéki darab­jai. Ha a legutóbbi renová­lás kissé élénkebbre is „hangszerelte” színeit, a klasszicizmus és a romanti­ka nemes vonalvezetése, ko­moly — nem komor! — egy­szerűsége, a kis formákban is megéreztetett ünnepélyes­sége látszik az utcán. Ki­egyensúlyozottság, derű, egészséges arányérzék — ezt mondják el az ablakoktól, kapuktól tagolt falfelületek, a domborított díszek, a csip­kézett párkányok. A felra­kott ellentétes színek hang­súlyosan emelik ki a síkoli és domborítások különbsé­gét. A klasszicizmusnak és a romantikának ezek a ne­mes építészeti formái külö­nösen akkor lepnek meg, ha például a 39. számú házat a vele majdnem átellenben levő, a volt pálos templom melletti, csákányra váró földszintes épülettel hason­lítjuk össze. Ha az előbbi ház keskeny homlokzata olyan, mini egy csokoládé­val bevont, tejszínhabbal díszített cukrászsütemény, akkor ez az utóbbi ház olyan, mint egy odvas fog, s arányai annyira torzak, esetlegesek, mintha egy apró gyereknek hatalmas kucs­mát nyomtak volna a fejé­be. P ersze amennyire szem­nek kedves ez a lát­vány, gondolom, lak­ni annál kényelmetle­nebb lehet ezekben a házakban. De hát lassan már csak a város vitriné lesz ez az utca, az üzletek világa, idegenforgalmi lát­ványosság, műemlék és mú­zeum, az óváros. Modern 'oronyházak, széles autó- '■ztrádák itt már nem épül- •zk. Tüskés Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents