Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-17 / 114. szám
1964. MÁJUS 11. NAPLÓ Nyolcszáz javaslat Elővilág-óra az ötödikben Pénteken este konferenciára gyűltek össze a pécsi szénbányák újítói. Lehettek körülbelül 150-en. A tröszt igazgatója, Pataki Mihály elvtárs beszámolt a bányászok újítási mozgalmáról. Ez a tény már önmagában is dicséretes, mármint az, hogy a tröszt igazgatója nem sajnálja az időt, a fáradságot, figyelemmel kíséri az újítók tevékenységét, megtiszteli őket tanácskozásukon való részvételével és aktív közreműködésével. Beszédében több igen fontos problémára hívta fel a figyelmet. Miért kevés az újítók között a fizikai munkás? Országosan így áll a helyzet: az összes bányászati témájú újítás közül 7 százalékot nyújtottak be a föld alatt dolgozó bányamunkások, 54 százalékot a külszíni műszaki dolgozók és 39 százalékot a mérnökök, technikusok és adminisztratív beosztású emberek. Ha az újítások gazdasági eredményességét vizsgáljuk, akkor még rosszabbnak látszik a kép. Az igaz, hogy újítani, újat alkotni könnyebben lehet a gépek és a technikai berendezések között, különösképpen azoknak, akik értik is mesterségüket, megfelelő tudással rendelkeznek szakmájukban. A szénfalaknál lényegesen szőkébb a lehetőség, sőt a föld alatti dolgozóknak is szűkebb a lehetőségük, mint egy aknásznak vagy bányamérnöknek. Egyrészt beosztásukból eredően, másrészt műszaki képzettségükből kifolyólag. Részben ezért kevesebb a fizikai dolgozók között az újító, a feltaláló. A másik ok az újításokkal foglalkozó műszaki szakemberek „rideg tárgyilagossága”. Félreértés ne essék, nem valami „kenege- tésre” gondolok, hogy a statisztikát szebbé tegyük. De engedjenek meg két példát! Felállt egy István-aknán dolgozó bányász és elmondta, hogy a múlt év áprilisában benyújtott egy újítást a pillérfa szabványméretének megváltoztatása érdekében. <5 maga sem tudta pontosan, hogy újításnak nevezhető-e egyáltalán javaslata vagy nem. Kapott egy papírt, melyben szűkszavúan elutasították javaslatát. Később mégis az ő elképzelései szerint használták fel a pillérfákatj Egy vasasi dolgozó elmondta, hogy az üzem vezetőinek’ kérésére foglalkozott a vastá- mok betéteinek problémájával. Alaposan megvizsgálta a betétek anyagát és szerkezetét, majd házilag elkészítette a betétet. Újítását benyújtotta a múlt év júniusában. Az üzem körülbelül ezer darabot le is gyártott ezekből a betétekből és mindenki elégedett volt munkájával, egyszóval javaslata kiállta a próbát. Ezért lepődött meg nemrégiben, amikor végzést kézbesítettek részére, hogy javaslatát elutasítják. Az értekezlet végén mind a két újító választ kapott. S a legérdekesebb az, hogy pozitív választ kaptak. Egyetlen perc elegendő volt arra, hogy megnyugtassák őket De miért nem tették meg ezt másfél éven keresztül? lem ajándékpéDz A szerkesztőségben igen gyakran keresnek fel újítók, s majd minden esetben elmondják, hogy kevés megértést találnak a vezetők részéről, szinte „rossz szemmel” néznek rájuk. „Kevés a fizetése?” „Autót akar venni?” — ilyen és hasonló megjegyzések sem ritkák. Sokszor tisztázták már, hogy az újítási díj nem valami ajándékpénz, hanem jogos járandósága a népgazdaságnak „pluszt adó” embereknek. Egy-egy újításnál nem csupán a tárgyi oldalt, a mechanikus tennivalókat kell figyelemmel kísérnie a gazdasági vezetőnek, hanem magát az alkotó embert is. A megbecsülés, a támogatás, a biztatás minden esetben sokat jelentett és olyan embereket is gondolkodásra, alkotásra késztetett, akik egyébként közömbösek voltak üzemük berendezéseivel kapcsolatban. Sőt az a vezető teszi helyesen, aki serkenteni igyekszik dolgozóit arra, hogy ésszerűsítsenek, újítsanak, s ennek érdekében nagy tiszteletet, megbecsülést tanúsít az újítók iránt. Az is elképzelhető, hogy a nevelés — gondolok elsősorban a műszaki oktatásra — terén nyújtanak segítséget, felkeltik a munkások érdeklődését a technika iránt. A múlt év eredményes volt A mecseki szénmedence újítói a múlt esztendőben mintegy 800 újítási javaslatot nyújtottak be, amelynek körülbelül felét elfogadták vagy kísérletre adták át. Az újítások eredményeként több mint tízmillió forintét takarítottak meg a népgazdaságnak. Az újítóknak kifizettek 546 ezer forint újítási dijat. Volt ezek között egy-két találmány is, mint például Szirtes Lajosé vagy Radó Aladár és társaié, s ami igen lényeges: az újítások egy része a bányabeli biztonság, a dolgozók egészségének védelme érdekében született meg, s került bevezetésre. Lehet-e vajon pénzzel egyáltalán kifejezni a megmentett bányamunkások életét? Nehezen. Tudatos munkával, az újítók fokozottabb támogatásával, biztatásával, megbecsülésével, a közszellem helyes alakításával minél több einbert kell serkenteni arra, hogy tudása legjavát nyújtsa és ötleteivel, javaslataival előrelendítse necsak a saját, haTULAJDONKÉFPEN a szülők kedvéért történt minden, mégsem szeretnék a szülőkről beszélni. Az iskolában mindig fontosabbak a gyerekek, de talán ebben a dologban mindenképpen fontosabbak. Amúgyis: amikor Szabó Károly nem igazgatói szigorúsággal és nem hivatalos „szóljanak hozzá” felszólítással, csak egyszerűen megkérdezte a kedves szülőket, menynyiben látnak tanácsadást, hasznos tapasztalatot a mai órában, a szülők egy darabig konokul hallgattak, mintha a katedrára hívták volna felelni őket. Meg aztán akadt olyan „kedves szülő” is, aki mindjárt azzal kezdte: „Az én kisfiam hogy jelentkezett, mégse hívta fel a tanár bácsi, hát mindig a kiválasztottak felelnek?” Holott ez nem is volt igaz, mert felelt az egész osztály, hiszen éppen ez volt az óra egyik célja: az új módszereket bemutatni. Aztán pedig, annyit azért mondtak a szülők, nehézkesen ugyan, de valami közeledő megenyhü- léssel: hogy hát jól van, ha nem az egész üzem munkáját. (G. I.) Kéz a kézben Lantos Miklós felvétele A QÁT FÖL A gát fölött, a lóhere szélén egy öregember ül. Botját maga mellé fektette, ösz- szehúzott szemmel figyeli a tájat, amely már nem a régi. A Nap az oka mindennek mondja magának. Pedig hát nemcsak a Nap! Mert azt mondta otthon, a meleg most már megengedi, sétál egyet. S a rét felé indult. Szeptemberben jöttek ide ezek az emberek, ő is látott néhányat közülük. Napégette arcuk volt, gumicsizmájuk, lapátjaik. Egy-két gép is végigdübörgött a falun. Furcsa gépek, hemyótalpasok, meg sohasemlátott nagy masinák, olyanok, mint a pot- rohos hernyók. Manapság nagyon sok a furcsa gép. Az öreg a traktorokat már megszokta, de mikor ezeket látta az ablakon át, csóválta a fejét. A rétre gondolt, ahol legénykorában átvágott Szentmiklósra, Ceglédp úszta ra meg Apátiba. Hej, nagyon régen volt! A Gyöngyös patakot akkor .még könnyű lábbal ugrotta át. Most meg itt van ez a bot! Ul a lóhereföld szélén, kezét belemeríti a zöld, buja levéltengerbe. Örül. Nagyon szép a határ. Műkor kiért a faluból, még nem látott semmit, később Ceglédpuszta felé látott valami csillogást. Aztán egyre nagyobb darabot látott meg a csillogó víztükörből és most már elhitte. Mégiscsak igaz. Százötven hold már víz alatt van. Azt. beszélik bent a faluban, hogy 212 holdas lesz a tó. Az öreg qgysaer olvasta az újságban, hogy a merenyei lesz a második legnagyobb mesterségess tó az országban. Csóválta a fejét. Mi a fenének az a sok víz. Aztán leért ide a lóhereföld szélébe és meglátta a vizet, a gátat, a szilptor- nyot, a han jjsan berregő gépeket. Kicsit gondolkodott, hogy leüljön-e, mert azért a föld még nem elég meleg. Aztán mégis leült, elhódította a jó meleg, meg a gépek távoli lármája és a friss vízszag. Ült és nézte a gátat A gát átszeli a völgyet, innen is jól lehetett látni, a belső oldalát cementlapokkal rakták ki. Micsoda flanc — gondolta az öreg, megtenné a puszta föld is. A földnyesők odajártak éppen a lába alá, a domb aljába, csikorogva hasítottak egy darab földet, aztán visz- szaindultak a gátra, lerakni a terhet Az öreg csodálkozott, hogy ennyi földet hogyan tudnak elhordani. Behor- pasztották a domboldalt A gáton innen a vízben áll a zsáliptorony. Valaki éppen mászik föl rá a létrán, mond valamit a többieknek, integet a karjával A másik is integet. Csak nem veszekszenek, gondolja az öreg, — még a végén beleszédül valamelyik. Mit beszélhetnek? . A zsiliptomyon egy sofőrsapkás férő áll meg egy kockásinges. A kockásingest — ezt nem tudta az öreg — Antalovics Istvánnak hívják, lakatos. Egy héttel ezelőtt még a vízben állva hegesztette a zsiliptorony fémrészeit, a halrácsokat és a zsilipkapukat. Most áll és nézd a vizet. Még nem nagyon mély, néhol látni a feneket és azt is, hogy a toronyhoz egy mély árak vezet. — Itt az árakban már lehet két-hátfom méter is a víz. — Annyi biztos. Ha megtelik a tó, meglesz a két méteres átlagmélység. Most ért fel a létrán az építésvezető, őt meg Peti Gézának hívják.-A- Miért ácsorognak? — Nem jött meg a szajré! — Miféle szajré? — A vasmerevítők. Azok nélkül nem kezdhetjük el csinálni a hidat. A zsdüptomyot híd köti össze majd a gáttal. A munkavezető tudja, hogy mindenféleképpen kész lesz átadásra, mert az már igazán nem nagy munka. Ismeri az embereit. Tizennégy éve van a vállalatnál, összeszokott gárdája van. Garai Ferenc munkavezetővel már hosszú évek óta együtt dolgozik. Uj ember ebben a gárdában nem igén akad. S bízhat is bennük Peti Géza. Mikor a zsálptomyot akarták alapozni, rájöttek, hogy rossz az altalaj, csak szádolással bo! dogulnak. Az pedig ronda munka. Körül kell szádok az egész területet, ahol ép.ÖTT tent akarnak, hogy ne foly- lyon be az iszap. Egy egész hónapig tartott. De elkészültek vele szépen, íme már kész a gát, áll a zsilip- torony, megépült a csdlla- pítómedence. Az építésvezető is a tavat nézi s azt mondja: — Jön egy kis eső s meg is telik. Jó érzés egy ilyen nagy munka végére érni. Tavaly szeptember óta ... S naponta, kétnaponta, ahogy az idő engedi, hazautazni a családhoz Csurgóra. Jól jönne egy közelebbi munkahely. De hiszen a vizesek sorsa ilyen. Istenhátamögötti helyeken építeni, ásni. formálni — aztán kezdeni élőiről. Persze, ez benne a szép is. Hány kocsi földet mozgathattak meg ezek? — kérdi magában az öreg fönt a dombén és találgatni próbál Valahol egy távírógépen meg bizonyára éppen most száll a hír, hogy átadásra kész a merenyei víztároló, az ország második legnagyobb mesterséges tava. Az építés során harmincezer köbméter földet mozgattak meg, ha a tó teljesen feltöltődik, víztükrének nagysága eléri a 212 holdat, víz- mennyisége meghaladja a b árammillió köbmétert, hosszúsága közel öt kilométer, legszélesebb pontján meg ? lad.ia az egy kilométert. A tóból még kilóg pár bokor csücske. Vonalban soharmadlkig jártak is hittanra, és ott másképpen is hallották a dolgokat, azért ők nem szólnak bele, nem erőszakolják őket, döntsék el a gyerekek maguk ... * EGYSZERŰ kis osztályterem ez a hosszúhetényi, ígj este hat órakor még kicsu kopottabb is a szokottnál. Égnek a bádorenyős lámpák, a tábla egyik felén nagy kép függ: hogyan lesz a takarmányból tej ? — ez a címe, egy átvágott tehén álldogál rajta, békésen tűrve, hogy bendőjét, beleit, szívét és egyéb szerveit szépen kiszínezve csodálgassák az emberek. Az asztalon kitömött fehér tyúk, egy állkapocs meg egy koponya, ez utóbbi egészen kicsi, és csak később, a gyerekektől tudom meg, hogy egy nyúlé, mégpedig azért, mert rágcsáló fogazata van. A padokban az ötödik osztály sustorog, zizeg, csoszog a lábával, radíroz — elmélyül- ten rajzolják a hagyma gyökérzetét, s teljesen megfeledkeznek a szülőkről, akik komoly bajszukkal, fejkendőjükkel, ballonkabátjaikkal és felnőttes, de azért enyhén szorongó arckifejezésükkel egyelőre még nagyon kirínak ebből az együttesből. Az együttes karmestere pedig Kovács Ferenc tanár, aki végigszalad a padok között, megmustrálja a hagymagyökereket és aztán pokoli iramban kérdezősködni kezd. — Mi a különbség a paprika és a paradicsom termése között? — Hogy történik a szőlő- művelés ősztől őszig? — Hát a sárgarépa, vajon ilyen volt-e mindig? A szülők kapkodják a fejüket, hol a tanár bácsit nézik — aki máskülönben egész fiatal ember —, hol az élénken felelgető gyerekeket. Ki is nyílik közben kicsit a szájuk, de nem veszik észre. A szőlőművelésnél aztán elmosolyodnak és bólogatnak ... — Vadmurok — közli egy gyerek. — Ez volt a sárgarépa őse. — Aztán az ősember rájött, hogy ha öntözi meg gondozza, akkor sokkal nagyobbra nő — mesélj egy parázsló szemű, kis fekete lány, mint egy izgalmas történetet. — Aztán egyre jobban fejlődött. Régen nem volt benne ennyi vitamin se. Most aztán roppant érdekes dolog következik. A tanár bárakoznak egymás mellett, az öreg tudja, hogy valamikor ott folyt a Gyöngyös patak. Mármint a Középső- Gyöngyös, mert ilyen nevű patak van több is. De ez itt a Középső. Az öreg gyerekkorában rákot meg békát is fogott benne, s egyszer látott egy teknősbékát is. De azt nem tudta megfogni. A teknősbóka nagyon óvatos állat. Gólya meg gém lesz sok. Ekkora vízre csak idejönnek. Két gólyát lát az öreg a parton, azért gondol most erre. Még vidra is lesz. Bár a vidrát majd biztos irtják, mert úgy hírlik, az állami gazdaság halakat telepít itt. A tsz meg ludakat meg kacsákat. És az egész környéket innen öntözik. Na, majd meglátjuk — gondolja az öreg — s önkéntelenül a jóízű halpaprikásra gondol. A tag-útón, a háta mögött egy autó küszködik a sárral, időnkint tolat kicsit, aztán újból nekilendül, s végre megáll fent a dombon, az öreg mellett. Egy férfi száll ki a kocsiból, közében jegyzettömböt lóbál. Egyenesen feléje jön, köszön, aztán azt mondja: Na, mát szól a tóihoz, papa? Az öreg a fejét rázza: Maga ezt úgysem értené — mondja. Az idegen erre elmosolyodik és megindul a tó felé. Jó melegen süt a Nap, s az öregember hallgatja a gépek duruzsolását Lézár Ervin esi megkérdi, hallottak-e már más magyarázatot is a növények kialakulásáról. Csillog a szemük, majd kiesnek a pádból. — Háziasították! — Nemesítették! — Az ember munkája nyomán váltak ilyenné... Ennyiféleképpen tudják, úgy bizony! Csakhogy a tanár bácsi csóválja a fejét, meghökkennek. — Ismertek valami hatnapos történetet is ... — céloz a tanár bácsi, és végre megértik. Egy vékony legényke diadalittasan vágja ki: — Hogy isten hat nap alatt teremtette a világot, benne a növényeket is! A kérdés újból felvetődik, amikor rátérnek az új ismétlési anyagra: a mezőgazdasági haszonállatokra. A szarvas- marha őse az őstulok volt, a házigalambé a szirtigalamb, a házinyúlé az üregi nyúl. Tudják a különbségeket is. — A ló most is rúg, de ritkán, a kutya meg csak azokat harapja meg, akikre haragszik — közli éles gyereklogikával egy kislány. Egy könyvecske kerül elő. a címe: Kis Biblia. Benne egy kép: szép izmos Ádám áll ott szép, hosszúhajú Éva társaságában; mellettük békésen pihen egy oroszlán és egy miniatűr elefánt, meg egy lobogó sörényű versenyparipa, az egész fölött pedig kígyózó leplekben lebeg a széttárt karú isten. A gyerekek tanulmányozzák a képet és rögtön megállapítják: ez a ló olyan, mint a mai. Tehát nincs' fejlődés. Pedig fejlődés van, ezt tanulták. — Az ember munkája megváltoztatta az állatokat is — mintha valami hihetetlenül magától értetődő dolgot mondana a kis fekete lány, ilyesfélét: „ha süt a nap, jó idő van”. És elbűvölő hanghordozással teszi hozzá: — az ember módosította a táplálkozásukat is ... No aztán jönnek a madarak, mi jellemzi őket? — Szárnyuk van — a szemüveges ifjú annyira belejön a felsorolásba, hogy így folytatja: — lábuk meg testük ... Rettentő jólesik egy nagyot nevetni, egy pirosképű kislány, kövér kis arca körül mulatságos szőke glóriával, majd kiesik a pádból. Egy tüskehajú, kapafogú legény sustorgásával teljesen tönkreteszi a környezetét, a pad- szomszédja majd megfullad, úgy nevet, a tanár bácsi elnézően inti rendre őket, elvégre este van már, végefelé jár az óra és tizenegy éves korban oly nehéz fékezni a vidámságot. Az előbb szigorú szemüveg csillant a falnál, egy asszony meg szögletes mozdulattá! megigazította a kendőjét. A gyerekek harsány „Jó szeren csét” köszönéssel kirajzanak, egy futball még előkerül valahonnan, s ahogyan a szülők kinéznek utánuk az ajtón, a? többet mond minden szónál... * FEJEMBEN kavarognak a rég nem bolygatott fogalmak: párospatás, gumósfogak, magház, bogyótermés ... Meg a közel ötven gyerekarc, vannak közöttük persze jellegtelenebbek is, de egynéhány csillogó szempárra nagyon is emlékszem, meg emlékszem a nevetésükre is, csúfolkodó nevetésükre, amely majd szétcsattan az életenergiától, közben a szülők mindenfélékről beszélnek, hogy igen, tényleg aludtak annak idején a pad- ban, míg álmosan felelt a kiszemelt áldozat, és tényleg nem tudnak ám ők mindent, amit már ezek a vakarcs gye rekek tudnak, és rettentő nehéz a számtan. Nem lehetne azzal a számtannal valami! csinálni? Ámbár az is igái. hogy csak tanulják meg jó), le ne maradjanak a városi gyerekek mögött. Szigorúan kell fogni őket, na igen, elvégre azért járnak az iskolába, hogy okosodjanak... — Jól van — mondom magamban, s látom a pufójt szemüvegest, meg a tüskehajú csúfolkodót, meg a parázsló szemű kis feketét — csak * világért el ne felejtsetek így kacagni, gyerekek! Hallatna Eresébe*
