Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-16 / 113. szám
1964. MÁJUS 16. SZOMBAT AI MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLTAM ÁRA 50 FILLÉR 113. SZÁM Hruscsov arab államfőkkel találkozott Lapvélemények az asszuáni gálrél ASSZUÁN Hruscsov szovjet miniszter- elnök pénteken Ras Benasban megbeszélést folytatott Nasz- szerrel, az Egyesült Arab Köztársaság elnökével. A nap folyamán Hruscsov, Nasszer, valamint Aref iraki és Ben Bella algériai elnök látogatást tett néhány vörös-tengeri halászüzemben. Nasszer elnök Ras Benasban pénteken tárgyalt Areffel és Ben Bellával. KAIRÓ A pénteken megjelent kairói lapok az asszuáni gát építését méltatják. Az Egyiptian Gazette így ír: — Az EAK népe nem felejti el, hogy a Szovjetunió baráti együttműködésével milyen nagymértékben járult hozzá a gát első szakaszának felépítéséhez. A szovjet segítség jó példa a gazdaságilag gyengén fejlett országok támogatására, s a Szovjetuniót és személy szerint Hruscsovot ezért a legnagyobb hála illeti meg. Az Al Gumhurija hangoztatja, hogy a Nílus irányának eltérítése a békés együttélés politikájának győzelme. Hruscsov a szovjet nép nevében bebizonyította, hogy a békés együttélés mennyire gyümölcsöző azok között, akiket nem a kizsákmányolás és a gyarmatosítás gondolata vezérel. Pártaktíva-iilés a kommunista szakemberképzésről Közös pártaktíva-ülésen vitatta meg a hároim pécsi felső oktatási intézmény a kommunista szakemberképzés elveit és feladatait, , szerdán az egyetem aulájában! Részt vett az ülésen az MSZMP Központ: Bizottsága képviseletében dr. Király Kálmán elv- társ, valamint Ambrus Jenő elvtárs, a városi pártbizottság első titkára, dr. Rugási Endre elvt., g városi pártbizottság titkára, Szentistványi Gyuláné elv társ, a városi pártbizottság osztályvezetője és dr. Borbély Károly elvtárs, a városi párt- bizottság munkatársa. Vitaindítót Dómján Károly főiskolai pártitkár mondott, a korreferátumokat pedig dr. Adám Antal jogi kari párttitkár és dr. Tényi Jenő, orvoskari párttitkár tartották. Az aktívaülésen elsősorban azt elemezték, hogy mennyire kidolgozottak a kommunista szakemberképzés elvei, s megállapították, hogy nemcsak az elvek összegezésének munkája vár még megvalósításra, hanem részietekbe manő kidoi- gozás is. A közvetlen feladat az elvek alkalmazását szolgáló ■ oktatási- módszerek kidolgozása. Mindhárom referátum azt vizsgálta, hogy az oktatási reform és a korszerűsítés során milyen eredményeket értek el máris, s meny nyíre sikerült eddig a helyes elveket átültetni a gyakorlatba. A két évig tartó viták során az oktatók megismerkedtek a célkitűzésekkel és vállalták azok megvalósítását. Elkészültek az új programok, többnyire kielégítően, s elkészült az új tankönyvek, jegyzetek megírásának ütemterve is. A továbbiakban értékes hozzászólások foglalkoztak a még meglévő nehézségek feltárásával, s a feladatokat segítő oktatási-nevelési módszerek elemzésével. Az Al Akhbar így ír: — Bár az egyiptomi és a szovjet népet egy kontinens választja el egymástól, szoros kapcsolatok fűzik őket össze, s mindketten a békéért, a haladásért, s a kizsákmányolás és az elnyomás ellen küzdenek. Egyiptom ezekben a történelmi napokban hálával és szeretettel fogadja annak a népnek a képviselőit, amely a legválságosabb Időszakban ajánlotta fel minden politikai hátsó gondolattól mentes segítségét. LONDON Az angol lapok pénteken vezető helyen színes tudósításokban számolnak be a XX. század piramisának, az asz- szuáni gát menetrendszerűen pontos üzembehelyezéséről és felavatási ünnepségeiről. A Times kiemeli, hogy Aref iraki elnök, az ünnepség egyik szónoka nyomatékosan figyelmeztette Nagy-Britanniát: távozzék szépszerével, mielőtt még elsodorná az arab árhullám. Bíró József külkereskedelmi miniszter megnyitja a Budapesti Nemzetközi Vásárt Péntekien reggelre ünnepi díszbe öltözött a Budapesti Nemzetközi Vásár és a vásárváros főterén felállított árboc- soron 29 ország nemzeti lobogóját lengette a szél. Kilenc óra előtt sorra érkeztek a vendégek az ünnepi megnyitóra, akiket, mint házigazda, Biró József külkereskedelmi miniszter, a Vásárbizottság elnöke és dr. Vitéz Adrás, a vásár igazgatója fogadott. Az ünnepi _ megnyitón megjelent Dobi István, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a kormány elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Apró Antal, Fehér Lajos, Fock Jenő, a Miniszter- tanács elnökhelyettesei, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, a párt Politikai Bizottságának tagjai. Ott volt a magyar politikai, gazdasági és kulturális élet sok képviselője. Részt vettek a megnyitón a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából hazánkba érkezeit kormányküldöttségek, a külkereskedelmi miniszter meghívására érkezett külföldi delegációk és vendégek. Ott voltak a diplomáciai testület vezetői és tagjai, a vásárpavi- lonok igazgatói. Bíró Jóxsef külkereskedelmi miniszter ünnepi megnyitója A Himnusz elhangzása után Biró József külkereskedelmi miniszter mondotta el ünnepi megnyitóját. Üdvözölte a vendégeket, majd többek között a következőket mondotta: Telt ház a mecseki SZOT üdülőben Megkezdődött az üdülési idény A Mecseki SZOT Üdülőbe csütörtökön délelőtt érkeztek meg az idei év első üdülői az új szezonra. A szálló mind a 151 férőhelye gazdára talált Debrecenből és Sopronból, Budapestről és Kecskemétről érkeztek a vendégek a városba, hogy megkezdjék pihenésüket, üdülésüket. — Reméljük, jól érzik majd magukat nálunk. Igyekeztünk 1 igényeiket kielégíteni az adott A város legszebb részén, a Magaslati út nyugati oldalán valóságos új lakótömböt alkotnak már az itt épült OTP-társasházak. Foto: Erb. A fehérkúti túristaház is minden napra foglalt április 26-tól. A 40 férőhelyre Bu- dep estről, Szombathelyről és Győrből érkeztek és érkeznek a vendégek, egészen szeptemberig. A nagy forgalomra itt alaposan felkészülték, bevezették a villanyt és a gázt, a konyhába robotgépet vettek, s villany hűtőgép tartósítja majd az ételt. — Nálunk is mind a 80 hely foglalt májusra—júniusra — újságolja Szűcs Géza, a Dö- mörkapui Túristaház vezetője. — Pozsonyból jön 40 mű- egyetemista, ők lesznek az év első külföldi vendégei. Magyarországról a fővárosból, Komáromból és Győrladamérról érkezett csoportos szobafoglalás, de panziós vendégek mindenünnen jönnek. A dömörkapui szobák és étkezők kifestve, kicsinosítva várják vendégeiket. Csupán a környezet nem a legszebb: be kellene keríteni, virágot ültetni. — Belső átalakításra és külső renoválásra is van pénzünk, 250 ezer forint, de kivitelezőt nem kapunk. Pedig megérné, hogy szebb, kényelmesebb és modernebb környezet várja a pihenni, üdülni vágyó belföldi és külföldi látogatókat — panaszolja az üzletvezető. Baranya fogadja és fogadta a vendégeket. De vajon a baranyai dolgozók hol pihenik ki fáradalmaikat? Ök Galyatetőre és Párádra, Lillafüredre és Hévízre utaznak májustól egészen szeptemberig, s van, aki az év utolsó hónapjában indul üdülni, szórakozni, kikapcsolódni. A vásár kapui olyan időpontban nyílnak meg, amikor világméretekben napirendié kerültek a nemzetközi munkamegosztás kérdései. A géni!: világkereskedelmi konferencián, mint központi kérdés vetődött f^l azoknak az aka|- dályoknak az elhárítása, amelyek ma még sok vonatkozásban gátolják a nemzetközi árucsereforgalom fokozott kibontakozását, Az országok közötti gazdasági kapcsolatok sokoldalú fejlesztése, az egyenlő előnyök és az egyenjogúság elvének mind szélesebb alkalmazásával tért hódít. A fennálló akadályok elhárításában egyre fontosabb szerep jut a nemzetközi vásároknak, mint ezt a Budapesti Nemzetközi Vásár igen gyors ütemű fejlődése is bizonyítja. Még nem régen volt, hogy szerény keretek között itt fogadhattuk az első külföldi részvevőket, ma pedig már 35 külföldi ország több mint 1000 kiállítójának gazdag árubemutatója bizonyítja, hogy Budapest, mint vásárváros, a nemzetközi kereskedelem elismert találkozó- helyeinek sorába lépett. Ebben kétségkívül alapvető szerepe van annak, hogy — a többi szocialista országhoz hasonlóan — Magyarország is az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elve alapján törekszik, ma már mintegy 100 országgal folytatott kereskedelmének, gazdasági kapcsolatainak fejlesztésére. E törekvések hatására nemzetközi árucsereforgalmunk gz utóbbi 5 évben csaknem megkétszereződött. Célunk, a forgalom és az együttműködés további fokozása. Ezek az eredmények és célok érthetően megnövelték a Budapesti Nemzetközi Vásár vonzóerejét, amely évről évre méltóbb keretet nyújt e fontos találkozónak, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a teljes kiállítási területnek több mint a felét foglalják el a külföldi országok hivatalos kiállításai. fFolytatás a 4. oldalon) Megnyílta Budapesti Nemzetközi Vásár 35 külföldi ország ezer kiállítójának gazdag árubemutatója A magyar ipar nagyszerű sze míéje S V l 1 Ságoknak megfelelően. Leveleiket melyekben kívánságaikat közlik, már két-három héttel ezelőtt megkaptuk. Volt olyan levélíró, aki egy ágyas szobát kért, volt olyan, aki földszintre szeretett volna kerülni. A nászutasok kétágyas szobát rendeltek. Örömmel mondhatom, legtöbb kérés nek eleget tettünk — magyarázza Halmai Ferencné felügyelő. Az ellátással sem lesz baj. Legalábbis ezt mutatják, ígérik a következők: három menü helyett négyből válogathatnak a vendégek, s harmadik fogásként süteményt, sajtot, feketét vagy kompótot választhatnak. — Bár az üdülési szezon még csak most kezdődik, szállásaink másfél hónapja zsúfoltak — mondja Tiszai László, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal munkatársa. — Igaz, legtöbb helyütt középes általános iskolások a lakók, de vannak már felmött vendégeink is, egészen szeptemberig. Az IBUSZ, az Expressz Utazási Iroda, a szak- szervezetek és KlSZ-bizott- ságok szervezte utak résztvevői amint az érdeklődések mutatják, szívesen keresik fel megyénket. Jelentkeztek már Jászberényből és Sopronból, Békéscsabáról és Oroszlányból is. Nyárra szovjet, nyugatnémet, jugoszláv és arab vendégeket várunk. Siklós, Szigetvár, Harkány, Abaliget és Pécsvárad szállásainak mindegyike foglalt most is, s néhány hót múlva is az előjegyzések szerint.