Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-31 / 126. szám
Thiery Árpád: IVéffy óra a kilencvenhatból* LOVÁSZ PÁL: yHa^tiit&aiej abitajfája A vesztőhely fölött vak hold bukdácsolt. Az elítélt mellett hevert feje, és vériszamban még hat társ vele, amint fogták egyenként a bárdot. Vén Pest-Budának népe összeborzadt. S akadt elszánt, aki vélük érzett: lepelbe tettek hült csonkot, fejet, és eltemettek titkon hét halottat. A jeltelen hant mélye szűk. sötét; a gondolat nem tűrte börtönét: por, sár alól tisztult világba tört. S friss almatő fogant a hant fölött: a mélyben lent a holt fejét karolja, s zászlóként leng fönt, fénylik zsenge lombja. GALAMB OSI LÁSZLÓ: na pra fűvqjé eJMt Dohányszín tálcát egyensúlyozó levél-frakkos fáradt napraforgó fordul felém, a béke illatát kelyhükből öntik rá a körtefák. Verébrajok öreg pincére ő, körötte virág-abrosz, legelő, rajta halaktól izzó tó-pohár, Igazgató a tűz-kalapú Nyár. Hány év-korongról röppen még e kép. kibontva sáfrány-sárga belsejét? Bronz-kongású sisakok közt forog a Föld. Óriás jég-mellű dobot dönget körötte. Szárnyas vasakat dobálnak rá. Gázzal-telt szörny-hadak kerítik. Hörgő hüllő, levegő csápjai közt: hasadó agyvelő. Rengések hálójában fuldokol, akár az őskosok a menny-akol tűzben imbolygó csillaga előtt, szarvon tartva a félig-dőlt tetőt. Forogj a lékelt sisakok közül, rengések hálójából csorba Föld, dobányszín tálcát egyensúlyozó frakkos napraforgóim meg ne öld. KISS DÉNES: cJt lávqjgxdt A tárgyak nekem olyanok, mint az árvák, mint a vakok: segítek nekik, ha lehet, kinyújtom értük kezemet. És ha akarják, tenyerem megsimogatja szelíden a testüket, az arcukat. Én siratom a tárgyakat. MÁTYÁS FERENC: (S zala d a mait A dűlőuton, hol megyek, pipiske-por száll, jön egy dömper, a föld remeg és széttépi a fellegek lebegő rongyát. Szalad a múlt a nyállal át árkon és bokron, húzza, löki a gyávaság, egy ürge két lábára állt, s figyel a dombról. Vályogviskők, ólak, tanyák, a régi Ázsia falkája vándorol a Ián felé, a homok-szaharát el kell hagynia. Nem egy akác, egész fasor ágaskodik már ki a homokból. Nanközelben egy fa tetején a fészekben remény kukucskál. Most születnek mindannyian a falucseesemoir, __ Nagy bádoglége-ömb-víztorony. áll a ternyiemhez- — eo-dolo*-’ szoptatni a csecsemőt. palack állt előtte a kis szür-- Ke nuavanyaszuuon. tteuveau» hangja elvegyült a pressao tompított lármájában. — Glóri, glóri alleluja... Kond egy ideig érdeklődve nézte az öreget, aztán a lányhoz hajolt. — Doberdó? — Tegnap óta. A lánya ötvenhatban Amerikába disszidált, azt mondják, az öreg tegnap megkapta a látogató útlevelet. Kond sokáig nem szólt, a lány automataszerű mozdulatait figyelte. A madárfejü időközben áttért a magyarnyel ű szövegre, mert az valamivel változatosabb volt, János bácsi a csatában, majd valaki figyelmeztette, hogy itt nem szabad énekelni, és Kondnak eszébe jutott, hogy egy nővel sokáig a belvárosi templomhoz járt randevúzni, ahol a litánia után a főkántor Bachot meg Mozartot szokott játszani az orgonán. — Szokott ajánlatokat kapni? — kérdezte. — Gyakran, de maga mitől lett hirtelen ilyen szomorú? Kond szórakozottan a lány arcába bámult. — Elszerettem a barátom feleségét. — Az baj. — Biztos abban, hogy baj? Ugyanebben a pillanatban felbukkant Kond mellett a ke- ményvonású, sárga arc, és valaki erősen megfogta a karját. — öreg vagy ehhez a nőhöz, tűnj el! Kond lerázta magáról a sér- gaarcú karját, régóta várta már, hogy valaki félbeszakítsa ezt az állapotot, és nagy erővel, az indulattól egy kissé görcsösen, megmarkolta a sárgaarcú mellén a kabátot. — Menj a fenébe! A kkor a sárgaarcú barátja hátulról, nyitott tenyérrel rácsapott Kond nyakára. Az ütés elég erős volt, és nagyon égett a helye. Kond az ütés után elereszttette a sárgaarcút, és a hátával a magas, kiszolgáló pulthoz támaszkodott A verekedés nem sokáig tartott. Kond egész idő alatt hideg fejjel tudott gondolkodni, fölényes volt, de nem vigyázatlan. Az első pillanatokban felmérte a körülményeket, ugyanis a vendégek nem léptek közbe, tehát zavartalanul kialakulhatott egy testnek két test elleni küzdelme. Kond megelégedett ezzel az elosztással. Az ütések közben eszébe jutott, hogy még gyerek volt, amikor a szomszéd kerületiből a vigé- cek betörtek az Angyal utcába. az ujjaik között zsilett- penge volt, úgy pofozkodtak, de félóra múlva visszaverték őket. Kond a verekedés alatt nagyon nyugodtan viselkedett. Amikor érezte, hogy az ütései rendszertelenné válnak, mintha sietett volna, akkor kellően Le tudta lassítani a verekedés ritmusát. Azután megérkezett a rendőrjárőr, Kond a hidrogénes lánynak csak inteni tudott, de ez is elég volt, hogy megértsék egymást. Kond megkönnyebbülve követte a rendőrt. Biztos volt abban, hogy legkésőbb egy óra múlva kiengedik az őr- szobáról, mert a helyszíni kihallgatáson nyolcán jelentkeztek. hogy mellette fognak tanúskodni. K'irek a kulturális életből szét, amely ugyancsak a mélytengerek világában játszódik. A Vörös-tenger mélyén készült új film címe „Napfény nélküli tájak”. a — A Pécsi Nemzeti Színház az idei nyáron három produkcióval szerepel a Szabadtéri Színpadon. Június 20-án a „Balett 964”, június 27-én a „Nebáncsvirág", július 4-én pe dig a „Parasztbecsület” és a „Bajazzók” kerül bemutatásra. * — Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatásra kerülő „A fából faragott királyfi” című Bartók balettet Eck Imre, a Pécsi Nemzeti Színház balett- igazgatója rendezi. * — A Pécsi Kamarakórus Baráti Köre június 7-én autóbuszkirándulást rendez. A kórus tagjai és baráti köre Aba- ligetre látogatnak el. A prog- - "rt V,n bet rlnngh a. "overseny — Az írószövetség Pécsi Csoportja és a Jelenkor szerkesztősége június 4-én este 7 órakor a szerkesztőségi helyiségében vitaestet rendez „Irodalompolitika, kritika és az írók” címmel. A vitaindító elő adást Horváth Zsigmond kritikus, a Szépirodalmi Könyvkiadó munlcatársa tartja. * —Ma este az Ünnepi Könyv hét utolsó napján irodalmi vetélkedőt rendez a Városi Művelődési Ház. A vetélkedőre a Művelődési Ház klubjaiban este 6 órakor kerül sor. ¥ — A hazánkba érkezett, és Pécsre is ellátogató Komszo- mol küldöttség tagjaival hétfőn este a fiatal pécsi művészek is találkoznak. A baráti találkozóra a Pécsi Nemzeti Színház klubjában kerül sor. ¥ — A csend világa című film alkotója Cousteau. hpf kiváló filmjén ék — szükséges néktek újraszületni víztől és lélektől, János evangélium, harmadik rész ... — Olvasnak? — Hogyne. — Mit? — A bibliát. — Regényt? — Nem. — Petőfit? — Azt se. Azután megmagyarázni az embereknek, hogy miért gömbölyű a Föld. Kond tudta, hogy lényegében mindent ú®v kellene csinálni, ahogy valamikor elkezdte, és akkor is a régi elhatározásokra gondolt, amikor a negyedik órában egy söntéspulthoz dőlt, és a lány válaszát várta. — Maga ismeri az ottani viszonyokat? — Tudomásom szerint kerek alakú kunyhókat építenek. — De ott is biztos van tél. — Hogyne. Három hónapig egyfolytában zuhog az eső. A lány, áld rendszeresen hidrogéneztette a haját, tiszta, természetes volt az arca, és pillanatnyilag poharakat öblített a beépített mosogatóban, gyanakodva felnézett. — Maga ezt elhiszi? Kond válaszolni akart, de egy sárgaarcú ember előre tolta az állát, és két féldeci rumot kért. Kond ezekben az órákban nagyon vágyódott egy teljesen ismeretlen ember után, akivel jelentéktelen apróságokról lehetett volna beszélni, mint például a csapos- lánnyal a Bantu-földről meg a zsiráfokról, amiknek lényegében semmi értelmük se volt, legjobb esetiben időtöltésre lehetett felhasználni. — Kondnak már elege volt a gyerek és kamaszkorából, aminek részletei egyenletes és kissé kíméletlen temnóban, rendszeresen bukkantak fel benne. A lány munka közben tetőtől talpig, figyelmesen végig mérte. — Maga nem szokott idejárni — mondta később. — Nyolc éve voltam utoljára. — Akkor másik személyzet dolgozott itt. — Adion még érv konyakot. — Ennyire szereti? — Valamit szeretni kell. Kond hazudott, mert nem nagyon szerette a konyakot, de megitta az ötöd% pohárral is, bár úgy érette, mintha vizet ivott volna. Időnként fel fedezte, hogy a sarokban homályos körvonalak mozognak, de ezt nem rosszullét okotta, később azt is megfigyelte, hogv az árnyéka, ami felvetődött a falira, lassú volt és egy k’ssé félelmetes. — Szokott újságot olvasni? A lány megint megtöltötte Kond poharát. — Miért ne olvasnék? A maiiban benne volt, hogy a kiéhezett oroszlánok valahol Afrikában megettek tizennégy embert. Az égjük homályos sarokban, nem túl hangosan egy madárfejü ember énekelt. A kezét összekulcsolta, mintha imádkozott volna, a körme vastag volt, piszkos, és négy csak a csomagjaikat hagyták ott és tovább mentek a kettes számú menedtikivázhoz, ami csak negyvenöt perc gyalogtúra volt. Másnap reggel visz- szamentek a csomagokért, aztán megbeszélték, hogy nekivágnak a csúcsnak. Kond a megbeszélés szerint az oszlop élén haladt, az idő megfelelő volt, a hegymászók nem nyug talankodtak. Az ügyész a homlokára tolta a szemüveget. — Mit tud ön a Róka-hegyről? — kérdezte. Kond tisztában volt vallomásának tisztaságával és jelentőségével. — Tudom, hogy azon a környékén a téli hónapokban elég gyakran változik az időjárás, és az egyik legnehezebben mászható hegy, de Közép- Európában a legcsodálatosabb. — Figyelmeztették, hogy az időjárás nem alkalmas a hegy megmászására ? — Erről nem volt szó. — Ütközben találkoztak három lengyel hegymászóval, akik visszafordultak. — Az időjárásról egyáltalában nem volt szó. — Ha ön visszafordul, engedelmeskednek? — Nem én voltam a vezető. — Ki volt? — Senki, összeverődtünk a négyesszámú menedékházbae. A magam részéről egy riportot akartam csinálni. K ésőbb felértek a hegygerincre, és akkor kezdett a veszély kirajzolódni. A köd tej- fehér volt és egy kissé vakított, az erős szél állandósult, időnként orkánszerű lö késekkel zúdult át a szikla- folyosók között. A hegy gerince elzárta a hat hegymászó elöl az utat, vissza kellett jönni a lejtő irányába. Kond most is az élen haladt, de nem vezette a csoportot. Később szokatlan gyorsasággal besötétedett. A többiek elfogadták Kond indítványát, hogy egy sziklahasadékban állítsák fel a sátrat, és éjszakázzanak a csúcs közelében. Este, rövid idő alatt felszállt a köd, a völgyben jól lát- szódtak az erős, fehér fényék, azután megérkezett a hó. Nagyon nehéz éjszaka volt, a hőmérséklet mínusz harminckét fokra csökkent. Időnként kimásztak a sátorból, és hosszas san ugráltak a hóban, hogy felmelegedjenek. Hajnalban, három óra után észrevették, hogy az autóversenyző egész éjszaka nem mozdul ki a sátorból, amikor félrázták, azt mondta, hogy kár volt megzavarni, mert remekül érzi magát, az előző pillanatokban két kocsihosszal nyerte meg a brüsszeli Grand Prix-t. A talpára állították, de eldőlt. A hóesés közben megszűnt, de a szél állandóan erősödött. Reggel elindultak az obszervatórium irányába, azonban csak két méteres körzetben lehetett tájékozódni, a szél orkánszerű volt, vissza kellett fordulni, aztán elindultak a völgy felé. Megbeszélték, hogy Kond megy elől, és a varsói újságíró zárja be a menetoszlopot. Huszonhárom óra múlva hárman érkeztek le a völgybe: Kond, az agronómus és az egyik egyetemista. — Nem hagytam őket magukra! — kiáltotta Kond, a kiáltása visszhangzott a tárgyalóteremben, és ebben az időben már tudta, hogy ha az ember ki akair emelkedni az átlagos színvonalból, akkor nagy és hosszantartó energiák ra van szüksége. Kond még mindig az Éjjeliőr után bámult. Tisztában volt azzal, hogy sürgősen tenni kell valamit, el kell menni a legfontosabb helyekre, fel kell keresni az anyját meg az apját, azután a régi, legfontosabb riportok színhelyét: egy telepet a vízmosásban, ahol a cigányok döghúst ebédeltek, egy ötödiikszázadi római villa kiásott romjait, a régész nyilatkozata szerint egy egész város terült el itt valamikor, és az avarok dúlták fel, azután fél kell keresni egy falut, ahol a kovácsmester udvarában körülállák a szom- batisták, és egy asszony kivált a tömegből. — Bort sem iszunk, disznóhúst sem eszünk, távol tartjuk magunktól a világ bűnösségét, minekünk egy a törvényünk: K ond nagyon szerette volna megvigasztalni az öreget, mert az öregben Volt valami ismerős, rokonszenves vonás, aimd a vasúti megállóra és az Angyal utcára emlékeztette, és ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy egy ember életében az a legszörnyűbb állapot, amikor nem tehet arról, hogy mivé változott, és mégis, mindenért vállalni kell a felelősséget. — Dolgozik még? — Éjjeliőr vagyok. — Mit őriz? — Téglagyárat. Ilond testében kemény, kellemetlen csomók keletkeztek, ez öreg most még erőteljesebb vonásokkal emlékeztette az Angyal utcára, de még nem tudta megnyugtatóan tisztázni, hogy pontosan hol érzi a kellemetlen csomókat, fáradt volt, mintha napok óta hosszú, fölösleges kerülőkkel közelítette volna meg e céljait, és nagyon távoli emlékként felbukkantak benne azok az időle, amikor az életében még kellemes titkok és meglepetések voltak. — Vasúti megállónál? — Ott. — Azt mondják, hogy az F.gveggödör tele van fel nem robbant tüzérségi lövedékekkel. — Felszedték. — Korszerűtlen, elhanyagolt üzem volt. — Ilievből új gépeket hoztak. — A háború alatt beomlottak az égetőkemencék. — Újjáépítették. — Kerítése se volt ennek a gyárnak. — Most van. Kond nagyon ideges volt, a cigarettáját eldobta, pedig még csak félig szívta el, majd azonnal rágyújtott egy másikra. Nagyon sokáig ült a pádon, sokáig nézett az Éjjeliőr után, még akkor is, amikor az öreg alakját már egyáltalában nem lehetett látni. Kond ekkor már tudta, hogy a gyerekkorából ismeri azokat a vonásokat, amikre az Éjjeliőr emlékeztette, nagyon ideges volt, mert sok mindent meg kellett volna kérdezni az öregtől, például: merre tartózkodik mostanában Comeni- us és Frotuna, igaz-e hogy Alpser még mindig az Angyal utcában lakik, igaz-e, hogy a vasúti megállónál az utóbbi időben rakodóvágányt is építettek, mi van Zarah Leanderek háza helyén, fizetés után szoktak-e még részeg emberek mászkálni az Angyal utcában, tudják-e még a kör- nj’éken, hogy valamikor lakott ebben az utcában egy Kond nevű fiatalember, aki egyszer félúton megvárta az apját, mert valamit szeretett volna vele megbeszélni, nagyon fontos dolog volt, mégse beszéltek róla, meg kellett volna kérdezni az Éjjeliőrt, hogy mit tud Angliáról, és a téglagyár környékén emlékeznek-e még arra, hogy a lengyel Kárpátok lejtőjén, a me- nedékház előtt valaki figyelmeztetően Kond fülébe súgott. — Viharveszély ... A z egész négyesszámú menedékház aludt még, amikor becsukták maguk mögött a nehéz tölgyfaajtót. Nagyon korán volt, a hegyeket csak sejteni lehetett, a háború alatt partizán volt az itteni hegyek között, és a legkisebb részletekig tudta, hogy egy turistának mire van szüksége ezen a vidéken. Kond fel csatolta a hátizsákot, elégedett volit, mert sejtette, hogy nagyszerű fényképeket készíthet az úton, és a riport is kellőképpen eredeti lesz, azután körülnézett, öt fiatal, jóaltekű férfi készülődött mellette a letaposott havon, egy varsói újságíró, aki egészen fieital kora ellenére erősen kopaszodott, egy autóversenyző a Mazuri-tavak vidékéről, két magyar egyetemista az Eötvösről, és egy nyírségi agro- nómus, aki az életében még sohase mászott hegyet, és tulajdonképpen csak a kíváncsiság miatt tartott velük. A felszerelésük kifogástalan minőségű volt. Az első éjszakát a függő vasút közelében töltötték. másnap folytatták az utat - ' 'rmasszámú menedékház '-’ó. de itt nem vó’+ b~iy. • Részlet.
