Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-31 / 126. szám

UtoDATP^ÄßllTURi tfyty mCLttctm, aUol mindig, nappal v,an Karinthy Ferenc: Ezer év „Ez a műterem úgy látszik az égen van... Ha nem is az égen, akkor közvetlenül alatta...” — erre gondolok az első emeleten, aztán még három emelet, s Szent Péter helyett Simon Béla szélesre tárja a vasajtót. Néha az új­ságíró is élfárad, s ha ilyen­kor átlépi egy műterem kü­szöbét nem érez semmi meg­hatottságot. „Gyorsan megné­zem a kiállítási anyagot, az mondjuk tizenöt perc ... Kér­dezek egy-két dolgot, az is ti­zenöt perc ... Sok újat a Si­mon Béla nekem már úgysem tud mondani... Maximum fél óra múlva újra az utcán le­szek, iszom' egy feketét... Nem, nern ** iszom ... Haza­megyek és végre kialszom ma­gamat ...” — Kedves művész úr egy gyors riportot szeretnék rólad kanyaritani... Este tíz óra. Több mint há­rom órája vagyok már Si­mon Béla műtermében. Kint vaksötét... Ilyenkor a műte­rem hatalmas üvegfalai sem­mit sem érnek. Észrevétlenül szakadt ránk az este, észre sem vettem, hogy Simon Béla mikor gyújtotta meg a vil­lanyt. Ha nem nézek az órámra valószínűleg észre sem veszem, hogy besötétedett, és késő este -van. Simon Béla műtermében azt hiszem min­dig nappal van. Méghozzá a Legmegbízhatóbb nappal. Tá­vol a reggeltől és távol az estétől. Félig délutáni és fé­lig délelőtti hangulat. A nap­pali stabilsáig érzését főleg a képek sugározzák, de a han­gulatot lényegileg a tárgyak is kiegészíthetik ... A legtöbb műteremben van egy kanapé, vagy rozzant ágyféleség... Simon Béla műtermében nincs ilyen al­kalmatosság, és ahogy körül­nézek, egyetlen tárgyat sem tudok felfedezni, ami esti asz- szociációkat kelthetne... A derűs, megbízható nap­pali hangulatot azonban min­dennél inkább maga a mű­vész, Simon Béla sugározza magából. Ráncos, határozott arc, de mindig mosolyog. Az arcának és szemének saját fénye van. Aktív, örökké mozgó, rendezgető, világot alakítgató ember Simon Béla. Aktivitása nem koradélelőtti, inkább délutáni. — Nézd meg ezeket a ka- tángokat... Az emberek azt mondják, hogy katáng kóró, pedig ez is virág... írd csak meg a riportban: A Simon Bé­la olyan ember, hogy vázába teszi a katáng kórót... — Hány éves vagy, Béla? — 53... — A legszebb férfikor. — Az, csak a lábam már nem valami jó... Ezt nézd meg, ez a kedvenc képem... Évekig dolgoztam rajta... Itt a vázlat, és itt a kép... Ész. re sem vették, amikor leraj­zoltam őket... Nyugodt dél­után volt, a présház körül prücskörésztem, amikor észre­vettem, hogy a szomszéd pin­ce előtt ez a két ember szóba elegyedik, aztán letelepszik egy korsó bor mellé ... Bará­tok ... Nézd meg a színe­ket ... Ne úgy ... Látcsövezd a kezeddel... Na milyen szí­nek? — Világítanak... — Nézd a pirosakat... Meg is írhatod. A Simon Bé­la Dél-Dunántúl mély kékjei­ből és vöröseiből építi fel a p ikturáját. A Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat leg­újabb száma színes és válto­zatos tartalommal jelent meg. A folyóirat többek között Csorba Győző, Vészi Endre, Rákos Sándor, Takáts Gyula és Vidor Miklós verseit köz­li. Érdekes, olvasmányos no­vellával jelentkezik Thiery Ái-pád, Granasztói Pál és Kampis Péter. Lemle Géza egy dunántúli termelőszövetkezet történetét irta meg. A folyóirat Bakó József hagyatékából egy do­kumentum értékű riportot publikál. Változatos a Jelenkor jú­niusi számának Jegyzet rova­ta js. Lengyel József az ,,Őszinteség lépcsői” című Írása jelent meg itt, Illés Ibidre Kellér Andorról írt Képeik, képek hosszú sor­ban. „A modell" ... „A tanít­vány” ........Martyn rajzol” ... „ Nemesgulács” ... „Felesé­gem” ........Keszthelyi öböl” ... „ Göntér”__ — Látod, felfokozom a szí­neket. .. így valódibb. Simon Béla nagyon szereti a képeit. Lelkesedik a merész vörös színskálájáért, amiről jól tud­ja, hogy sikerrel kevesen tud­ják alkalmazni. Vörös árnya­latú népiszőtteseket tereget a képek mögé, és lelkesen di­cséri a győztes képeiket, me­lyek mellett a vörös népisző t- tesek szinte elszürkülnek. Űjabb képek. Még egy „Mar- tyn rajzol” ... Aztán Tenkes- alja” ... „Présház” ... — Hány képet állítasz ki"> — Az utóbbi másfél, két év termését. 20 akvarellt, 4 raj­zot és 12 olajképet... Optimista színek, a felnőtt emberek fdlnőtt világa néz ránk vissza Simon Béla fest­ményeiről egyéni, felelősség- teljes megfogalmazásban. Va­lószínűleg a korai Simonokat is meg lehet ismerni, de a mai piktúráját feltétlenül. Merész vörös színei, egyéni látásmódja határozott arcula­tot kölcsönöz minden festmé­nyének. Kiállítását, ami júni­us 7-én nyílik a Janus Pan­nonius Múzeum Káptalan ut­cai kiállrtéhelyiségelben érde­mes lesz megnézni „7-én újra megnézem a ké­peit ... Jó képek... Egy mű­terem, ahol mindig nappal van... igen, ez lesz a riport címe...” — ilyen gondolatok forognak az agyamban, amikor éjszaka földre ereszkedem, a sajátságos Simon Béla féle egekből. Bertha Bulcsu A Magyar Televízió egyik feladatának tartja, hogy a fel- szabadulás utáni magyar drá­matermés legjobb alkotásait TV-változatban felújítsa. így került sor Illyés Gyula „Falc- lyaláng”, majd Sarkadi Imre „Szeptember” című művének bemutatására. E sorozat har­madik darabja lesz Karinthy Ferenc drámája, amit június 3-án, szerdán, láthatunk majd a képernyőn (az előzetesben jelzett „Danton halála" című színházi közvetítés helyén). A darab cselekményéül szol­gáló történetet Karinthy Ferenc még 1953-ban írta meg, elő­ször riport-alakban, tehát meg­történt esetről van szó. A ri­port nyomán készült el azu­tán a Katona József Színház­ban nagy sikerrel bemutatott színmű■ Hőse a 17 éves Szabó Anna, aki várandós lesz, a fér­fi azonban nős ember. Amikor születendő gyermekének apja otthagyja, elhatározza, hogy megszabadul gyermekétől. Az akkor' törvények szigorúan tiltották, illetve rendkívül meg nehezítették a magzat elvéte­lét, így került a lány egy bün­tetett előéletű szülésznőhöz, így keveredett — félig-med Ug tudatán és akaratán kívül - a magzatelhajtásnál sokkal sú­lyosabb bűncselekményekbe. A drámai történet tanulsága, az ezer év sötétségét, tudatlan­ságát, babonáit mielőbb fel kell számolni, hogy valóban emberi életet teremthessünk hazánk „fehér foltjain" is. Bár az Ezer év-et 1955-ben utatták be először, a kérdés újra napirendre került: a leg­utóbbi hetekben az irodalmi folyóiratok hasábjain lángolt fel ismét a vita. A törvényt, rely akkor a dráma cselek­ményének kiindulásául szol­gált, azóta megváltoztatták. De babonásig és tudatlanság ma is van. Ez teszi időszerűvé az Ezer év felújítását- Szeréplők: Törőcsik Mari, Páger Antal, Máthé Erzsi, Tolnay Klári, Agárdu Gábor, Rajz János, Kozák András. Keresztessy Mária, Suka Sán­dor, Sulyok Mária, Szakáts Sándor, György László. Ren­dező•' Máriássy Félix Albérlet a Síp utcában pésről lépésre min­den vonatkozásban a szakadék szélére kerül. Van azonban va­lami, ami ebben a látszólag kiégett és lejtőre került em­berben tovább él: a barátaihoz való ragaszkodása. Ez az érzelmi adottság, hazai viszonyaink mind erőteljesebb fejlődése, közéle­tünk egészséges lég­köre, és nem utol­só sorban egy tisz­ta szerelem magára eszmélteti Kelemen Andrást, s ha ne­hezen is, de ráve­zeti egy kiegyensú­Á Pécsi Bábszínház bemutatója Karlovy Varyban (Tudósítónktól) Karlovy Varyban az Ama­tőrbábszínházak 1. Nemzetközi Fesztiváljának harmadik nap­ján mutatkozott be a Pécsi Bábszínház együttese a fesz-, tivál közönségének. Bemutat­kozásuk a seregszemle első meglepetését hozta. A magyarországi báb mozga­lomnak nem voltak jelentős nemzetközi sikerei, sőt az or­szágon belüli eredményeinkkel sem büszkélkedhetünk. Euró­pai viszonylatban is a legke­vesebb hivatásos (mindössze egy) bábszínházzal rendelke­zünk, amatőrjeink így jórészt csak önmaguktól tanulhattak. A Ránki György: Két bors ökröcske című zenéjére ké­szült bábpantomimet Kós La­jos rendezésében nagy ováció­val fogadta a közönség. Az eddig fellépett kilenc együttes közül a pécsiek közönségsike­re volt szembetűnően a leg­nagyobb, s az VNIMA vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy a legbábosabb szemléletben fo­gant produkció, melyen külö­nösen sokat lendített Ránki ki tűnő népi hangvételében is modern zenéje, s Kós Lajos sikerült pazar színkompozició- val bíró színpadképei és bá­bui. Az együttes játékosainak teljesítménye ezért is dicsé­retes, mert tulajdonképpen egy friss, új produkciót mu­tattak be ellentétben a többi csoporttal, amelyek jórészt két-három éve játszott műso­raikat hozták. Az első nemzet­közi szereplés lámpalázát le­győzve pontos, jó összhatású, harmonikus játék után vonult a paraván elé az együttes, hogy meghajlással köszönje meg az ütemes, ötszöri füg­gönyemelést kívánó tapsot. fj gy hangzik ez a szó, mint egy szláv leány­név. Vörösmarty adhatta volna valamelyik hősének honfoglaláskori eposzában, a Zalán futásában. Kiejtése csak a magyar nyelvben rövidülhetett meg, valami­kor bizonyára a második „í”-t hosszan ejthették a szóban. így: Zidína. A szó szlávos hangzása a város­rész lakóinak eredetére mu­tat. A hajdani várost zárt négyszögben körülölelő falak az északi és keleti részen a mai Kulich Gyula utca vo­nalán húzódtak. Ami a fa­lakon kívül volt, az kicsit a városi szabályokon, a pol­gári törvényeken is kívül esett. A hatalmas tavaszi záporok idején a Mecsek­ről lezúduló víz méln ár­kot mosott itt magának, de a tettyei források vize nyá­ron sem hagyta kiszáradni a patak medrét. Két part­jára malmok telepedtek, s már a török előtt Malmos Sid-nek, azaz Malmos pa­taknak nevezték ezt a he­lyet. A hódoltság alatt is a területenkívüliség, az extra muros szabadságát él­vezte a vidék. A török a mai Mindenszentek templo­mát, Pécs talán legrégibb épületét meghagyta a ke­resztény felekezetek kezén, — a magyarok a templom körül temetkeztek —, s o török azt is elnézte, hogy a hegy oldalára apró háza­kat ragasszanak a Balkán­ról bevándorolt bosnyák és rác telepesek. Apró matyó­ikkal, a kemény mészkő­falakon is életei fakasztó szívósságukkal, munkaszere­tetükkel ők hozták maguk­kal ezt a szépen hangzó szláv szót: Zidína. (A szó a szerb-horvát nyelvben annyit jelent, mint „fül”, „falazat”.) Zidina azóta persze meg­öregedett, bőre kiszikkadt, megráncosodott, ősz haját kendő alá kell rejteni. Földhöz Pécsi házak, utcák, emberek ÍJÍidina hajló testében megroppant a csont. Mozdulatai, lépése tétova. Szemét pára lepi. Ha Zidina valamikor sze­relmes lány volt, most meg­fáradt, emlékező öregasz- szony. A fölötte elszállt évek azonban nem vették el egykori szépségét, hanem egy más minőségbe emelték varázsát. Hogy mondja a költő, Walt Whitman? (Kosztolányi Dezső fordítá­sában) „Asszonyok ülnek vagy mennek — egyikőjük öreg, másikuk fiatal, / Szé­pek a fiatalok! de az öre­gek még szebbek!" Zidinával, ezzel a legré­gibb pécsi városrésszel is ezt tette a csontot porlasztó, falakat mállató idő. Házai — Ujpécs sudár toronyházai mellett —: megrokkant öregasszonyok; utcái — a modem városrészek nap­fényes sztrádái mellett —: egy megfáradt arc ráncai. De szépségét a változó idő máig megőrizte. z utcák vonalát, a ház- telkek alakját nem a városházán őrzött telek­könyv rajzai alapján szabták ki. Utca ott van, amerre a hegyről aláömlő viz- folyt, vagy amerre a már fel­épült háztól a még épü­lőfélben levőhöz utat ta­postak. Egyetlen „szabályos” utcája a hegy derekán övként körbefutó Hegyalja utca. De házak itt is jórészt csak az utca egyik oldalán állnak, s ez a különféle színűre festett, rövid keríté­sekkel egymáshoz kötött sok-sok ház olyan, mint egy tehervonat kocsisora. A há­zak között apró közök, csa­pások kígyóznak, negyven­öt fokos szögben, térdro- gyasztó, tüdőtziháló merede­ken. A furcsa geometriai ábrát mutató telkeken, mint egy hadat viselő front ka­tonái, nyomulnak előre az apró házak. Gazdáik a heggyel viselnek hadat lé- pésről-lépésre hódítják el a területet a Havihegy ke­mény mészköveiből. Mint a fecskefészkek, úgy tapadnak ezek a házak a sziklás hegyoldalra. A kertekben a talajt lépcsőzetesre faragják, s törpe barackfákkal, szikár mandulákkal kötik meg. A lezúduló esők után kosárban viszik vissza a kimosott föl­det a gyökerekre. Másutt vesszőfonás védi a drága talajt, de láttam, ahol por­celángyári formázó tányé­rokkal (árulkodva a gazda egykori munkahelyéről) „zsaluzzák” körül a lépcső­ket. Mindenfelé apró, földszin­tes házak. A hegy oldalán dülöngélő, egymás fölött so­rakozó házak tetői olyanok, mint a fűrész fogazata. Az oromzatokon kicsorbul a fény, s a nap változó állá­sától más és más színben ragyognak a zsindelyek. A házakat kis mesterek építet­ték, mérnöki ismeret nél­kül, sokszor a ház gazdája és a család maga húzta a falakat. S ha tervrajz, mér­nöki bot nélkül is; nem szép­érzék és ízlés híjával. Az utcára néző falak tagolása, az ablakoknak a belső ará­nyokat megéreztető elosztá­sa, a soszor csáléru csapott háztetők — valami különös hangulatot adnak ezeknek a házaknak. Kerülik a szim­metrikus formákat, de akár az ablakok elhelyezésében, a tetőzet és a falak magas­ságának arányában, egy-egy kiemelt faldíszben szépér­zék, harmóniavágy nyilatko­zik meg. A kölcsönhatást mutató, de a változatossá­got is megőrző formák az egykori kőművesek, pallé­rok, egyszerű mesterembe­rek — és persze a ház­építtető gazdák — ízléséről vallanak. A zord természet­től földet foglaló konok- ság igy párosult egy másik emberi tulajdonsággal: a fe­je fölé hajlékot emelő em­bernek azzal a vágyával, hogy környezetét, házát — bármily egyszerű eszközök­kel is — széppé tegye. /§ hegyről, mint egy piló- ta, az udvarokba lá­tok. Valaki fát vág egy tuskán, egy család most te­lepszik az almafa alatt asz­talhoz, a postás levelet ad be egy ablakon, kötélen ru­hák száradnak. Innét fö­lülről minden szép. Nem látni, hogy a szappanos víz és a mosogatóié az utcára folyik, mert itt még nincs csatornázva, s hogy utca­hosszat kell menni a sarki kútra vízért, mert a há­zakban nincs vízvezeték. Aki itt lakik, annak ma is napról napra kell megküz­deni életéért, lakásáért, ké­nyelméért. Egy másfél-két­száz évvel ezelőtt játszódó filmhez nagyszerű díszlet le­hetne ez a városrész. De mai lakói aligha néznék ovo nyörűséggel ennek az elkép­zelt filmnek hangulatos kév- kockáit. Zidina, aki meg­öregedett és aki unokáinak szemében ma is szép. tükör­ben már nem szívesen né­zegeti magát... Tüskés Tibor i 1 lyozottabb és ter­mékenyebb élet út­jára. Szilvási Lajos hő­se sorsának lele­ményes bonyolítása közben mai életünk számos problémá­ját érinti, hétköz­napjaink nem egy ismerős alakját vil­lantja fel, valóság­hű és érdekes hely­zeteket teremt. Re­génye, elgondol­kodtató témáján és biztos alapokon nyugvó szerkezetén túl, gördülékeny, élvezetes előadás­módjával is a fia­tal író pályájának figyelemre méltó állomása. Szilvási Lajos legújabb regényé­ben egy férfiélet válságát és kiút­keresését írja meg. Hősét, Kelemen Andrást még egye­temi hallgató ko­rában, a személyi kultusz éveiben lel­ki megrázkódtatá­sai az alkoholiz­musba kergetik. Nagyszerű képessé­gei révén mégis si­kerül diplomát sze­reznie, jól kereső orvos lesz, de tu­dományos tervezge- téseivel, kísérletei­vel felhagy. Szen­vedélye a házaséle­tté is felborítja; lé­Miről ír a Jelenkor júniusi száma? I arcképvázlata, valamint Vár- konyi Nagy Béla „Költészet és fiatalság” című jegyzete. A Művészet rovatban ol­vashatunk egy cikket Shakes­peare négyszázados évfordu­lója alkalmából, a Royal Shakespeare Company buda­pesti vendégszerepléséről. Itt közöl a folyóirat a Pécsi Ba­lett legújabb produkcióiról kritikát, valamint közli Sart­re két drámájának elemzé­sét. A Jelenkor júniusi számát Ferenczy Béni, Kühnel-Szabó József és Keserű Ilona rajzai illusztrálják. Egyúttal bejelentette a fo­lyóirat szerkesztősége, hogy a tavalyi évhez hasonlóan jú­liusban balatoni különszámot ad ki.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents