Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-31 / 126. szám

1964. MÁJUS 31.

(VAPLŐ

3

Több falu — egy tanács

Beváltak az összevonások — Község fejlesztési alap közös célokra is A lakosság helyesli a közös tanácsokat

NE VIDD EL A BABÁMAT!

Borsod után Baranyában van a legtöbb község — szám szerint 323 — és ezek legtöbbje apró település. Huszonhárom faluban a lakosság száma nem éri el a kétszázat, három ban pedig a százat. A Vas megyei Nemesmedves után — ahol csupán 59 lakost találtak a népszámlálók — az ország legkisebb községei Baranyában vannak: Karácodfa 83, Mecsekszakál 87 és Monosokor 93 lakossal. Jellemző, hogy a három faly lakosságát elhelyezhetnék Uj-Mecsekalja egyik hétemeletes épületében.

A tanácsi munka javult

Ezek a települési adottságok befolyásolták a nagyüzemi mezőgazdaság kialakítását. Baranyában több falu határából jöttek létre a közös gazdaságok.

— Ez azután igen furcsa helyzetet alakított ki egyes helyeken — magyarázza Vértes Tibor, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára. — A községek mindegyikében jogot formált a tanács, hogy beleszóljon a tsz ügyeibe. Beszámoltatta az elnököt, de egységes intézkedésre nem volt képes. Ezért a lakosság kezdeményezésére 1962-ben megkezdtük a községi tanácsok összevonását. Elsőnek Villánykövesden és Beremen- den alakultak meg a közös tanácsok, azóta pedig már 85 község 73 tanácsát vontuk össze 25 tanácsba.

— Mennyiben váltották be az összevont tanácsok a hozzájuk fűzött reményeket?

— A megyei tanács tavaly decemberben értékelte az ösz- szevonások tapasztalatait és megállapította, hogy az a lakosság messzemenő egyetértésével találkozott. A tanácsi munka javult. A peremközségekben a kirendeltség vezetője ellátja azokat a mindennapos dolgokat, amelyek egy faluban előfordulnak: hatósági bizonyítványt ad ki, elintézi a marhalevelet. A központi községekben viszont jobban működik a tanács. Lemérhető ez már az ülések látogatottságán is. Mig korábban — az összevonások előtt — egy-egy tanácsülésen a tanácstagoknak csak 60 százaléka jelent meg, most az összevont tanácsoknál nem csökken a 70 százalék alá. A tanácstagok ugyanis már csak azért is részt vesz nek az üléseken, „nehogy az én községem háttérbe szoruljon”. ügy is sokat javult a tanácsi munka, hogy most szakosított előadók foglalkozhatnak az összevont községek pénzügyi. egészségügyi és kulturális feladataival. Ugyanakkor az összevonással jelentősen csökkent az államigazgatás költsége.

— Nem a takarékoskodás volt az összevonások célja, hanem az ésszerűség, a tanácsi munka színvonalának eme lése. Mégis nem lehet figyelmen kívül hagyni gazdasági kihatását. Az összevonásokkal eddig 47 ezer forint béralap- megtakarítást értünk el, a dologi kiadásokat 18—20 százalékkal csökkenthettük és ma mintegy . húsz százalékkal olcsóbb a baranyai közigazgatás, >■ — ’ tudvalevőleg országosa r egdrágább volt.

Erről szó sincs

— Ha már a pénznél tor-' tunk, szólni kell a községfej-', lesztési alap felhasználásáról. Sok aggodalomra adott okot ] az összevonásoknál, hogy o] jövőben majd elhanyagolják', a peremközségeket.

— Erről szó sincs. Hiszen ai

rendelkezés szerint a község-! fejlesztési alapot a kirendeltségi állandó bizottságok javaslata alapján abban a községben használják fel, amelyikben azt befizették. Ha ezt! a központi község nem venné] figyelembe, a kirendeltségi; állandó bizottság panasszal;

fordulhat a járási tanácshoz. Nem tudok róla, hogy ilyen] panasz előfordult volna. Azonban napjainkban a helyzet]

Változik. A felhalmozódó pénz1

maradványok bizonyítják, hogy a kisközségek nem tudják a pénzt anyag és kapacitás hiánya miatt teljes egészében felhasználni. Másrészt sok felesleges. létesítményt építettek. Véleményünk szerint nem kell minden község, be kultúrház, iskola és napközi otthon. Ezt jól felszerelve korszerű, városias formában valósítsuk meg a központi köz ségekben. A peremközségek viszont lássák el magukat járdával, fürdővel és klubbal. Ma már a közlekedés lehetővé teszi, hogy gyorsan és kényelmesen éljussanak a 3—6 kilométerre lévő központi községbe. Ezt a községek legtöbbjében megértették és mpst már nemcsak a központi község létesítményeihez járulnak hozzá a községfejlesztési alapból, hanem járási, sőt megyei feladatok megvalósítását is elősegítik, mint amilyen a mohácsi rendelőintézet, a sás- di tüdőgondozó vagy az orfűi tő építése.

— A jövő?

— Még ebben az évben 6—8 újab összevonásra kerül sor, ami előzetes tájékozódásunk szerint 20—25 községet érint. Azonban a tempó ott szabjuk meg. Csakis ott valósítjuk meg a tanácsok összevonását, ahol a feltételek megérettek. ahol a lakosság ezt kezdeményezd. Ezért nem tudhatjuk előre, hogy mikorra alakulnak ki mindenütt a gazdaságilag és közigazgatásilag egyaránt indokolt körzetek. Elképzeléseink szerint Baranyában egészséges, ha 88 ösz- szevont tanács működik, de ez sem egy merev szám. Állandó változás jellemzi az ösz- szevonást, mert mindig figyelemmel kísérjük a termelőszövetkezetek érdekeit, a lakosa ság politikai, társadalmi, gazdasági igényeit és ennék megfelelően alakítjuk a terveket.

Nem hanyagoljál! el a peremközségeket

— Van példa ezekre a módosításokra, amelyeket az élet

szül?

— Elég, ha a kirendeltségek függetlenített vezetőit említem. Azt tapasztaltuk több he lyen. hogy elegendő, ha egy tiszteletdíjas kirendeltség-veze tő csökkentett munkaidőben dolgozik. A lakosság igényeit így is ki tudja elégíteni. Ezért

például Geresden, Fazekasbo- dán, Hiricsen, Tésenxán, II- locskán és Ipacsfán már tiszteletdíjasok látják Gi a kirendeltségi feladatokat. Másrészt azt tapasztaltuk, hogy a kirendeltségi állandó bizottságok tevékenységét kell fokozni éppen a peremközségek lakossága érdekében. Ezért a megyei tanácson most előtérbe került ez a feladat.

. Fontosnak tartják a tanácsi vezetők szakmai képzését is. Minden esztendőben egy hétig bentlakásos tanfolyamon ok- tátják az összevont tanácsok elnökeit és titkárait a bonyolultabb, a magasabb szintű feladatok megoldására. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják. hot'v a közigazgatási munka egyszerűbb, de ugyanakkor színvonalasabb is lett a községi tanácsok összevonásával, ezért érdemes folytatni ott, ahol a lakosság ezt igényli, kezdeményezi és ahol a feL tételek is megérettek már az összevonásra.

BauiHifoL paik DutytfácU fótecÍH

A közelmúltban a Ivovi terület nőtanácsa levelet írt a Baranya megyei Nőtanács- nak. Arról értesítették,, hogy Nyugat-Ukrajna és Szovjet- Ukrajna újraegyesítésének 25. évfordulója alkalmából az idén augusztusban nyitják meg Drogobichban a népek barátságának parkját, ahová a Szovjetunió népein kívül a demokratikus országok népei is elküldik virágaikat és szeretnék, ha Baranya megye virágágyása szintén a park dísze, a barátság jelképe lenne.

A levélre az MSZBT Baranya megyei Elnöksége, a megyei nőtanács és a városi tanács válaszolt. Megírták, hogy száz négyzetméter dísz park tervét készítette el a Pécsi Kertészeti Vállalat és ehhez a jellegzetes magyar- országi virágok — a szegfű, nefelejcs, muskátli, viola, tulipán és rózsafa — magvait küldik meg, egyben leírják ezek gondozásának módját.

Foto: Erb János

Fejenként egy lakás

A színes poliészter tető alatt az építőbrigádok versenytáblája figyelmeztet a tömören megfogalmazott éves tervfeladatokra: „Harminckétmillió forint értékben 198 lakást kell átadnunk áz év végéig.”

Akaratlanul is számolni kezdek. A Baranya megyei Építők 3/1. számú új-mecsek- aljai építésvezetőségén a termelőmunkások létszáma nem haladja túl a 198-at. Egy- egy munkásnak tehát 150 000 forint értékű munkát kell produkálnia egy esztendő alatt vagyis egy kétszoba összkomfortos lakást kell felépítenie december 31-ig. Ez nem is olyan sok.

Tehát az én számításom szerint nem is olyan nagy dolog „megszelídíteni” azt a 32 millió forintot, ami olyan hivalkodóan figyelmeztet a tervteljesítésre. A számolás csak akkor vált bizonytalanná, amikor egy kicsit utána ellenőriztettem az építkezés művezetőjével.

Ifjú Domsics János már korántsem ilyen optimista. Pedig róla igazán el lehet mondani, hogy nem is a kisujjában, hanem a vérében viseli az építőszakma minden fortélyát. Nagyon csábít, hogy legalább néhány szóval megemlékezzek erről is. A Domsics-di- nasztiáról, amely a nagyapa, Domáics Ignác révén három generációt indított el a tisztes szakma művelésére.

Mégis; az egykori világjáró

A falu konyhája

Kilencven vendége van egy-egy ebédre a báksai „fala konyhájának”. De mi is az a „falu konyhája”?

Áll először is Ta- nics Ferencnéből, — Tanics Ferencné pedig áll egy fehér fejkendőből, úgy mesék fehér magasszárú cipőből, még fehérebb köpenyből és a köpenyben egy hatéves gyakorlatú, takaros szakácsnőből, akinek aranyat ér a keze. Aztán áll két konyhai kisegítőből — Pataki Károlynéból és Kaszás Erzsébetből —, továbbá egy tiszta konyhából, két egyenként húsz férőhelyes ebédlő szobából és földi ételek mennyei illatából.

De maradjunk csak az illatoknál.

Szeptemberben lesz két éve, hogy megnyílt a baksai termelőszövetkezet — vagyis a falu — konyhája, s azóta minden hétköznapon mennyei illatok ter- jengenek ebben a házban. Úgymint: húsleves illat, sertés- pörkölt, disznősült aromája, rántott sertésszelet illata. És ha hozzávesszük,

hogy mindez hat forintért, akkor sokféle illat még meny- nyeibbé magasztosul.

Ennyi áradozás után térjünk vissza egy kicsit a számok világába. Ezúttal Tanics Ferencné a matematikus:

— Egy ebéd nálunk hat forint a felnőtteknek és 4 fp- rint 50 fillér a gyerekeknek. Az ebéd mindig két fogásból áll, Vagyis levesből, húsból és főzelékből, illetőleg köretből. A nyersanyagot a tsz adja, saját vágásból disznóhúst is. A hús 14 dekás, a levesből és a főzelékből kiki annyit merít — amennyit akar. A kenyér hófehér és benne van az ára a 6 forintban.

— Aztán reggelit is adunk, az ára 4 forint 50 fillér. Ebben 10 deka tepertő vagy disznósajt vagy helyette 15 deka hurka, meg egy tea és 20 deka kenyér van.

— Vacsorát nem adnak?

— De igen. Ha tíz- tlzenkét ember jelentkezik, akkor főzünk valamit, ha nincs ennyi, akkor ,hideg vacsorát szolgálunk fel. Az ára mindig 4 forint 50 fillér.

— A gyerekek?

— Tíz-tizenkét iskolásunk van és 24 óvodás. Az óvodásoknál persze más a kalkuláció: 4 forint 50 fillér az ebéd és 1—1 forint a tízórai és az uzsonna.

De hogy még rokonszenvesebbek legyenek ezek a számok, Tanlcsné elárulja, hogy náluk nincs „főúr” akinek fizetni kell:

— Mindenkit felírunk, aki evett és a hó elején a munkaegység-előlegből levonják a kosztot. Ha pedig valaki — és egyre többen vannak ilyenek — nem veszi fel az előleget, akkor az ebédhitel év végéig szól.

Ugyanez áll a tsz- tagok itt étkező gyerekeire is. Aki nem tsz-tag, az minden hétfőn fizet az irodában.

Megnéztük az orvosi ellenőrző könyvet is. Ez állt benne: A konyhában, ebédlőben rend, tisztaság! Raktár megfelelő! Az ebéd elkészítése, felszolgálása rendben! A mosogatás módszere ellenőrizve (naponta háromszor mosogatnak!) — Persze ez vonatkozott a fehér abroszra és a dupla terítékre is.

i— Volt már panasz az ételre?

— Még sose! Pedig rajtunk az egész falu szeme!

így nem csoda, ha a baksai „falu konyhája” komoly versenytársa lett a házi tűzhelyeknek. Igaz, a napi 90 felnőtt vendégből csak mintegy negyven a tsz- tag, a többi a környéken dolgozó munkás. De ha leírjuk, hogy a tsz-nek 150 helybeli tagja van, akkor kiderül, hogy minden negyedik házból ide jön valaki ebédelni. De olyan is van — főleg a tyúktelep asszonyai közül — aki hazaviszi innét az ebédet.

És még valamit! Tanicsné feketét is felszolgál az ebéd után, — általában 15—20 embere akad rá —, egy duplát forint húszért. Hát nem „úri’’ dolog!?

Földessy Dénes

kőművesfamiliáról egyre kevesebb szó esik a családban. Idős Domsics János is utoljára harminc évvel dicsekedett el azzal, hogy ő építette meg Kemal pasa díszes szökő- kútját. Az igazi, a mindenek fölötti kőműveskedést ő is csak onnan tartja számon, ahonnan a fia. Budapest háború utáni újjáépítésétől, na és természetesen a pécsi új városok, a meszesi, az újme- csekaljai városnegyedek megépítéséig, amelyekhez az első kapavágástól kezdve nagyon sok köze volt mindkettőjüknek. Innen is ment nyugdíjba az öreg, Uj-Mecsekaljáról. — S ha valakinek ilyen emlékek szépítik meg a nyugalmas éveit, akkor arra már csak ráadás az, hogy a közvetlen utód már befejezheti a nagy művet. Méghozzá nem is akárhogyan. Miniszteri dicsérettel, oklevelekkel, kiváló dolgozó jelvényekkel bizonyítja ifjabb Domsics János, hogy jó kezekbe került az apai örökség.

Hó» ezért kellett visszanyúlnom egy keveset a Dom- sics-dinasztia életébe. Hogy ebből is kitűnjék, miért is talált olyan hamar hibát a „számításaimban” az új-me- csekaljai építkezés művezetője. Hogy is mondta?

— Sokszor magam restellem, hogy milyen „drága” kőművesek vagyunk. Amikor szinte egyszerre sokalljuk és kevesell] ük a kézhez kapott éves tervet. Sokalljuk, mert legtöbbször hiányoznak hozzá

feltételek, keveselljük, mert nagyon jól tudjuk, hogy más országokban mennyivel előrébb járnak a tervezésben, a tervteljesítésben.

Keseregve sorolja a gondokat, az anyaghiányt, a létszámhiányt, amely évek óta beleszól a tervteljesítésbe. Nem hagyja ki belőle azt sem, hogy az egyik bajon, a létszámhiányon sokat segíthetne’ és segít is a szigorúbb fegyelem, a jobb munkaszervezés, de ez még nem minden.

— Tudja, mit jelent az, amikor 1964-ben is munkára jelentkeznek az építkezéseken? Majdnem csődöt. Aki most „önszántából” jelentkezik, annál legtöbbször nem nehéz utánanézni, hogy hányadszor cserélt már munkát, munkahelyet. És nem nehéz kivárni azt sem, hogy mikor áll odább.

A műszaki, a szakmunkásutánpótlásról sincs valami jó véleménye.

— Nagyon régóta találgatom, mi lehet az oka annak, hogy friss diplomás fiatal mérnökeink „fáznak” a munkahelyi, a gyakorlati beosztástól? Miért törekszenek már az első napokban a vállalat központjába?

„Érzése szerint” nem ott a baj, hogy nem hordozzák őket ölben az építkezéseken, hanem inkább ott, hogy ismerik már hírből a tervezés és a kivitelezés közötti buktatókat. Enyhén szólva idegenkednek egy kicsit a felelősségtől. A szakmunkás utánpótláson aggodalmaskodik a legjobban. Arról, hogy miért morzsolódnak le egymás után a felszabadult fiatal kőművesek.

Segédlevéllel a zsebben miért jelentkezik közülük nem i3 egy nehézgépkezelő tanfolyamra vagy éppen gépkocsi- vezetőnek.

— Amikor azt látom, hogy szinte kikívánkozik a kezükből a fandli, a kalapács, csak arra tudok gondolni: ezek a gyerekek nem szeretik a szakmát. Talán nem is ők választották. És ilyenkor arra is gondolok, milyen jó lenne módot találni arra, hogy iskolákba, szülői házakba tapasztalt szakember látogatna el néha egy kis környezet-tanulmányozásra. Az iskolákba az utolsó évi vizsga előtt, a szülőkhöz, a pályaválasztási „inspirálások” idején. Egy kicsit közbeszólni, beleszólni. Ez talán segítene.

Ezek után nem volt könv- nyű visszatérni a 32 millió forint és a 198 lakás sorsér--. Hiszen ahol ennyi a baj, o4t módján kell bánni az ilyen „kényes” kérdésekkel. Mégis megkísérlem.

— És ml lesz a vállalásukkal? Azzal, hogy beneveztek a „Szocialista építésvezetőség” címének elnyerésébe. Menni fog?

— Ennek menni kell. !T< már vállaltuk, akkor végre is hajtjuk.

— És hogy csinálják?

— Olyanféleképpen, bog" nem vártunk rá országos rendeletét. Mi magunk szerkesztettük hozzá a feltételeket.

És lám, nincs is benne semmi boszorkányság. Annyi az egész, hogy havi célprémiumot tűztek ki különböző részmunkák határidős befejezésére. Erre vállalnak rá némi többletet a brigádok. De érdekesebb, ha Domsics János n\agyarázza:

— A lényeg az. hogy a hónap végén már ismerjék a munkások a következő hónán teljesítménynormáit. A többi már könnyen megy. A hónán utolsó szombatján sorba végignéztük, ki hogyan dolgozott, s már számoljuk is a brigádvezető kezébe a célprémiumot. ő osztja tovább. Tudja mi a legjobb, a legszebb az egészben? Az, hogy a célprémium óta keresve sem találna mogorva embert az építkezésünkön.

Nem hagy nyugton az előbbi borúra ilyen hirtelen jött derültség:

— De mi van akkor a létszámhiánnyal, meg a többi bajjal?

Mintha egy kicsit töprengene a válaszon.

— Hogy is mondjam csak... Szóval ez a célprémium is egyik ellenszere a bajoknak. Persze, van aztán más Orvosságunk is. Arra is sokat adtunk, hogy kialakítsuk magunk körül a törzsgárdát. Olyat, amelyik jó példával hat a fiatalokra. Különben hogyan is mondhatnám, hogy van nekünk egy kitűnő KISZ- brigádunk is, Veszprémi-brigád.

Most mondjam axt, hogy könnyű nekik? Mert van törzsgárdájuk, van egy nagyszerű KISZ-brigádjuk? És olyan művezetőjük, mint ifjú Domsics János?

Vájjon csak ők képesek erre? —s —gj