Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-29 / 124. szám

' I9ÍM. mAjds es. napló 5 Nyolc Tulajdonképpen azt kel­lene írnom, hogy szerdán nyolc közúti baleset történt Pécsett és a megyében, de valójában a nyolc karambol mindössze 12 óra leforgása alatt jelentkezett a rendőrsé­gi statisztikában. Reggel öt óra körül jelentették az elsőt és este hatkor már a nyol­cadiknál helyszíneltek a köz­lekedési rendőrök. A balese­tek következtében négy sze­mély megsérült, egy közülük súlyosan, az anyagi kár pe­dig megközelíti a húszezer forintot, A tömeges közúti baleset­nek egyetlen oka van: a fi­gyelmetlenség! Kovács Fe­renc a Bem utcából, Szántó Katalin a Rózsa Ferenc ut­cából hajtott ki figyelmetle­nül és ütközött össze a sza­bályosan közlekedő motoros­sal. Herke József a Szigeti úton nein adta meg az el­sőbbséget egy személygépko­csinak és így összeütköztek. Sáhi Géza — ugyancsak fi­gyelmetlensége miatt — Pécsvárad és Pécs között egy teherautóval karambolozott baleset és szinte valamennyi *— nyolc — közúti balesetnél megállapítható a figyelmet­lenség. Emiatt került négy személy kórházba, ezért folyt el 114 kanna tej nagy része, a sziget­vári műúton, ezért vettek jegyzőkönyvbe húszezer fo­rint -kárt. És természetesen eljárást indítanak több gép­kocsivezető ellen. Mindez egy nap „terméke” és egyet­len okot lehet megjelölni: a figyelmetlenséget! Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, néhány perc türelmes várakozással, az elsőbbség megadásával szin­te valamennyi szerdai bal­esetet elkerülhettük volna. S mint a vizsgálat megállapí­totta, egy kocsinak sem volt olyan sürgős dolga, hogy emiatt embertársai testi ép­ségét kellett volna veszélyez­tetnie. Mindennek egyetlen és jog­szerű következménye lehet: legszigorúbb felelősségrevo- nás, a büntetőeljárás, amit máris megindított a rendőr­ség a vétkesek ellen. Több mint propaganda Néhány nappal ezelőtt a budapesti Technika Házában, most legutóbb pedig Pécsett, a Baranya megyei Építők kultúrotthonában tartotta meg tájékoztató előadását a világhírű bécsi Hoerbiger cég két utazó mérnöke. Kurt Mitterlechner, az ipari pneu­matika témakörén belül a cé­gük által gyártott préslég ké­szülékek előnyeiről, a raciona­lizálásban, az automatizálás­ban történő alkalmazásukról, Kurt Steiner mérnök pedig a vezérléstechnika új vívmá­nyairól tartott részletes is­mertetőt. Hogy a főváros után miért éppen Pécset választották? A Gépipari Tudományos Inté­zet javaslatára történt ez a pécsi látogatásuk. Közismert, hogy országos viszonylatban is a pécsi szén- és ércbányák­ban túlnyomórészt sűrített le­vegős berendezésekkel üze­melnek, de érdekeltek ebben azok a pécsi ipari középüze­mek is, amelyek szikraveszé­lyes, illetve robbanásveszélyes körülmények között dolgoz­nak, A látogatásnak, Illetve az előadásoknak inkább műszaki tanácsadó jellege volt, mint egy esetleges üzletkötés lebo­nyolítása, és ez ragadta meg leginkább a jelenlevő pécsi szakembereket. A nagyszerű konstrukciójú levegőszabáiyo- zó-berendezések vetített ké­pekkel történő bemutatását, a szerkezet és a működési elv részletes ismertetésével kö­tötték össze, de olyan alapos­sággal, hogy a szemlélőben akaratlanul is felvetődött a kérdés: hogyan engedhet meg magának ekkora „luxust" egy olyan cég, amelynek nyilván­való feladata az üzletkötés. Hiszen egy valamirevaló szak­ember félkézzel is „leskiccel- hette” volna a szerkesztési, működési vezérelveket. És szabadalom ide, szabadalom oda, holnapután akár hozzá is foghat egy „újításhoz”. Mert a két szimpatikus osztrák mérnök még azt sem titkolta, hogy egyik missziójuk éppen az, hogy a segítségüket igény­lő üzemekben közreműködje­nek, a legkülönbözőbb kap­csolási folyamatok kidolgo­zásában. Egyszóval, tagadha­tatlan, hogy ezen az előadá­son olyan tapasztalatokat sze­rezhettek a szekemberek, amelyeket rekonstrukciós kor­szerűsítésekre, vagy a műsza­ki fejlesztésnél fennálló prob­lémáik megoldására előnyösen felhasználhatnak. De hol van akkor az üzlet? Hiszen a két mérnök névje­gyéről világosan kitűnik, hogy a cégek megbízásából mindenekelőtt exportszerzés céljából utazzák be a világot. „Egyszerű” a magyarázata en­nek is. A modem pneumatika, automatika és távvezérlés e világelső gyárában már meg­engedhetik maguknak a fen­tebb említett „luxust”. Egy­szerűen arról van szó, hogy ország-világi áró útjaik, elő­adásaik, filmvetítéseik, sőt, önzetlennek látszó tapaszta­latátadásuk során érdeklődést teremtenek a gyártmányaik iránt is. És így együtt igazán megbecsülendő a törekvésük. Ez már több mint propa­ganda. Tanulhatnánk tőlük. — ás — Mike?I SZÍNHÁZ I A MAGTAB RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. május 29-1. pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Amatőr énekesek a mikrofon előtt. Asszonyok a földeken. — Riport. Aktuális: Beszélgetések köny­vekről. Felhívás táncra. — Táaoeae. 13.00: Német nyelvű műsor: Faluról falura. — Összeállítás. Közkedvelt fúvószenekarok műsorából. 18.30: Mecseki visszhang. — Zenés összeállítás. A tartalomból: ..Be­fejező akkordok ..Veress Bé- láné írása. — Vers, dallam, rit­mus ___Egy Ms könyvheti kör­s éta. — „SéP’ voltam Drezdá­ban. Tóth Józseffel, a pécsi Olimpia étterem konyhavezet5- jével beszélget Kovács Imre. — Olvastuk: „Miért. .. miért. a. miért...?” A kritikák tükrében. — Heti hangversenykalauz. — Gyermekekről. Közreműködik az Alkotmány utcai Általános Isko­la rv./a. osztályának kamarakó­rusa, Féczely Lászlóné vezény­letével. — Munkatársaink jelen­tik. 30.02: Műsorismertetés. 20.05: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Neliánesvirág (este 7 órakor!. Csortos-bérlet. Tájszínház: Ki után megy a nőt KI megy a nő utáni (est* t óra­kor). Bares. . 1 ZENEI Liszt-terem: Középiskolások bér­leti hangversenye (fél 5 órakor). MOZI: Park: Vigyázat, feltaláló (fél I, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: A szeretet Jogán (fél 9, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: Jánoslk: n. (fél 3, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, 10 perc alatt a világ körül. Gyógyító napfény. Első lépések, Az első év a kozmoszban, Övé az elsőbbség? (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Építők Kultúrotthona: Egy dik­tátor tündöklése és bukása (S és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Robin Hood új halandjal (6 óra­kor, szélesvásznú). Jószerenesét (Pécsszabolcs): Harmadik félidő (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecseka!ja): Hogyan lettem vezérigazgató (7 órakor, szélesvásznú). Május 1. (Vasas H.): Dunai ki­rándulás (7 órakor). Kossuth (Mohács): Uj Gilgames (6 és 8 órakor, szélesvásznú). Táncsics (Siklós): Codine (fél 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek I Zrínyi (Szigetvár): Pénzcsináló (fél 9 órakor, szélesvásznú). * Növendékhangverseny n. Pécs város Művelődési Házában (Déry­né u. 18.) a zeneoktatói csoport rendezésében május 31-én, vasár­nap este ( lat kezdettel. Belépés díjtalan.. CÖ kÄDIÖ W 1964. június 1-től 7-ig Június 1. KOSSUTH RADIO 8.15: Könnyűzene. 9.00: Vizsga, láz nél­kül. 9.15: Kamarazene. 10.10: A békéscsabai óvodások énekelnek. 10.30: Népi muzsika. 11.00: Iskolai kórusok énekelnek. 11.16: Élők és holtak. 12.10: Mindenki ked­vére J 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Népi muzsika. 16.10: A Gyermekrádió műsora. 16.50: ötórai tea; 18.15: Operaáriák. 18.30: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 18.50: Kossuth-dalok. 19.00: Emlékezés Mar­tin Andersen Nexőre. 20.30: A műsort ösz- szeállították a hall­gatók. 22.10: Fél- évszázad tá­volából­22.30: Esti hangver­seny. PETŐFI RADIO 14.00: Dalok az űr meghódításáról. 14.25: Szórakoztató muzsika. 15.50: Szimfonikus zene. 15.40: A koráll-parlpa. Elbeszélés. 16.00: Operarészletek. 16.25: Fúvószene. 16.50: Iskolarádió. 17.05: Lányok, asa> szonyok ... 17.35: Édes anya­nyelvűnk. 17.40: Lukács Pál, Lu- bik Hédi és Szegedi Ernő hangversenye a stúdióban. 18.15: A garabonciás. Rádiójáték. 18.31: Operettkettösök. 19.00: Mi történt & nagyvilágban? 19.15: Népdalcsokor. 19.40: Gazdaszemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 19.55: Verdi-, Puccini­éit. 21.05: A sztudánkai vendég Rádiókomé­dia. 22.15: Táncrltmusban. Június 2, KOSSUTH RADIO 8.15: A Gyermekrádió műsora. 8.55: Operarészletek. 10.10: Könnyű dalla­mok. 10.55: Nagy Lajos írásaiból. 11.15: Hajmási Péter, Hajmás! Pál. Ver­ses-zenés játék. 13.02: Balettzene. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 14.10: Színes népi muzsika. 14.40: Nyitott boríték­ban ... 14.45: Kamarazene. 15.37: Szeretve mind a vérpadig. Regény folytatásokban. 16.10: Az Állami Orosz Énekkar műsorából. 16.30: A Gyermek­rádió műsora. 16.50: Szerenádok, sze­relmi kettősök ope­rákból. 17.30: Akik még a múltban élnek. 17.28: Üj-fundlandi népdalok. 18.15: A csavargó­király. Részletek. 18.55: Chopin-zongora­művek. 19,25: A Szabó család. 20.30: Könnyűzenei híradó. 21.20: Túrós palacsinta 22.20: A Bécsi Filhar­monikusok Zene­kara játszik. 22.50: Mai szemmelj 23.00: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.00: Tendl Vilmos népi zenekara Ját­szik. 14.25: Opera részletek. 15.05: Tánczene. 16.10: Az alvilág hír­nökei. 16.25: Operettrészletek. 16.50: Mese a kis gi- dáról. 17.05: Fúvószene. 17.25: Bartók-művek. 18.15: Az utolsó erőd. 18.40: Filmzene. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: A dzsessz ked­velőinek. 19.35. Aktuális műsor 19.45: A MÁV Szimfo­nikusok hangverse­nye a stúdióban. 20.40: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 21 05: Találkozás An­dersen Nexővel. 21.20: Poulence: The­rese. Kétfelvonásos opera. mm Június ti KOSSUTH RADIO 8.15: Operettrészletek. 9.00: Élők és holtak. 9.43: Könnyű fúvós­muzsika. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.30: Bizet: C-dúr szimfónia. 11.00; Napirenden. 1105- Mezei csokor. 11.25: A Szabó easlád. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak 13.15: A sevillai bor­bély. Operarészletek. 14.10: A Gyermek­rádió műsora. 14.30: Lányok, asszonyok . i, 15.00: Tánczene. 15.38: Szeretve mind a vérpadig. Regény folytatásokban. 16.10: Kamarazene. 16.59: A láthatatlan ember. Rádiójáték. 18.10: Aktuális műsor. 18.20: Zenekari mu­zsika. 19.00: H félidő! Köz­vetítés bajnoki lab­darúgó-mérkőzések­ről. 20.25: Zenéjét szerezte Balassa Tamás. 21.25: Régi híres éne­kesek műsorából. 21.20: Vasas—Linzer ASK KK-mérkőzés. 22.10: Időszerű nem­zetközi kérdések. 22.25: Népi muzsika. 23.00: A koplaló mű­vész. Elbeszélés. 23.20: Kamarazene. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Schubert-kóru­sok. 14.25: Népi zenekarok műsorából. 15.05: Délutáni hang­verseny. 16.10: Iskolarádió. 16.25: Könnyűzene. 17.05: Tusa Erzsébet hangversenye a stú­dióban. 17.35: Orvosi tanácsok 19.30: Bécsi ünnepi hetek. 21.30: A víg özvegy. 22.25: Szerelem. CSÜTÖRTÖK Június 4. KOSSUTH RADIO 8.15: Vera Spukupová és Georg Ölsz éne­kel. 8.55: Édes anya­nyelvűnk. 9.00: Nagy zeneszer­zők gyermekeknek. 9.70: Időszerű nemzet­közi kérdések. 9.30: Népi muzsika. 10.10: Imre elintézi. Rádiójáték. 10.41: Ifjúsági zenei műsor. 10.48: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 11.32: Kozmosz. Talló­zás külföldi tudo­mányos folyóiratok­ban. 12.15: Tánczenei koktél. 12.37: A vldéM szili­házak műsora. 13:00: Gazdasági fo­galmak felfrissítése. 13.10: Zenekari muzsika. 14.10: Elsejétől hő végéig. 15.00: Könnyűzene nyugdíjasoknak. 15.35: Szeretve mind a vérpadig Regény folytatásokban. 16.10: Soproni zenélő óra. 17.10: Operettrészletek. 17.40: Számjcltávirat valamennyi magyar királvl követségnek. 21.40: A Stúdió 11 Játszik. 22.20: Zenés színjáté­kokból. 23.00: A novella mes­terei. 23.15: Zenekari mu­zsika. PETŐFI RADIO 14.99: Richard Tauber énekel. 14.25: Zenekari muzsika. 15.05: Pvthagora* integrálja 15.25: Lassus és Ma­rén zio madrigáljai­ból. 15.49: Délutáni frissítő! 16.59: Emlékezés Toldy Istvánra, születésé­nek 120. évforduló­ján. 17.05: Chopin zongora­versenyei. 17.55: Fúvószene. 18.15: Bartha Alfonx és Kovács Béla hang­versenye a stúdió­ban. 18.35: Búvár KUnd. Vörösmarty Mihály verse. 18.49: A dzsessz ked­velőinek. 19.05’: Ma gyám óta és népdal-est. 19.55: Bartók művészi pályája. 20.25: Az óceán gla­diátorai. Előadás. 20.35: Élőszóval — muzsikával. Június I. KOSSUTH RADIO 8.15: Zenekari mu­zsika. 8.55: Riportműsor. 9.10: Könnyűzenei híradó. 10.10: Orosházi óvo­dások énekelnek. 10.30: Kórusok, hang­szerszólók. 11.00: Élők és holtak. Folytatásos rádiójá­ték. 13.44:’ Az Állami Népi Együttes Zenekará­nak műsorából. 12.15: Szöktetés a sze- rájból. 13.05: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. Leértélielt árnl« Boltja (S ALL AI UTCA Ö.) tr m m a mm aruajc inacm Régi ár I Uj ár Női blúz 72,­40,— Női karton ruha 140,— 80,— Karton ruha extra nagyság 155,— 90,— Lányka gyapjú pulóver 71,­47,­Fiú vászon öltöny 117,— 62,— Férfiöltöny 1240,— 800,— Férfinadrág 260,— 190,— Fekete marocén selyem 50,— 24,30 Hullám crepp mosó 29,40 23,50 Készruha — Kötöttáru — Fehérnemű — NAGY VÁLASZTÉKBAN! 20—60% ENGEDMÉNY! Méteráru PÉCSI RUHÁZATI BOLT VÁLLALAT Állandó müsorszamok: KOSSUTR-RADIÖ: 4.26: Ráfcóczi induló. — 4.36: Hírek. időjárásjelentés. — 4.35—7.54. Vidáman, frissen: Zenés műsor. — Közben. 5.00: Hírek Időjárásié lentés. — 5.05: Falurádió. — 6.00. Hírek. Időjárásjelentés — 6.20: Sport- és totóhirek. — 6.35. Hirdetőoszlop — 6.59; Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek, időjárásjelentés. _ 7.05; Üj könyvek. — 7.30: A budapesti színházak és mozik műsora. — 6.00; Műsorismertetés. Időjárás­jelentés — 9.59; Pontos időjelzés. — 10.00: Hírek. Totóered­mények idő járás jelent és — 11.59: Pontos Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó — Utána: Hírek. Időjárásjelentés. — 12.57: Vidéki színházak műsora — 14.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 16.00: Hírek — 17.56. Műsorismertetés — 17.59; Pontos időjel­zés — 18.00 Hírek időjárísiele ntés — 19.54: Jó éjszakát, gye­rekek — 20.00: Esti krónika. Idő járásjelentés. — 22.00:. 24.00: Hírek Időjárásjelentés — 0.30: Himnusz. — Utána: Vízjelző- szolqálat PETOFl-RADlO: 5.00—8.00: Reggelt zent. — Közben: 6.10: Torna — 6.30: Hírek Időjárás jelentés — 8.00. Hírek. Időjárás- jelentés. — 8.05: Műsorzárás -r 23.50. idegen nyelvű vizjelző- szolgálat — 14.10. Időjárás és vízállásjelentés. — 15.00:, 17.00:. 19.00:. 21.00:f 23.00: Hírek. Idő járásjelentés. 14.10: Schubert: E-dúr szonáta. 14.40: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 15.00: Oscar Straús operettjeiből. 15.35: Fiatalok stú­diója. 16.10: Beethoven: V. szimfónia. 16.45: Debreceni meg­hívó. 17.00: ötórai tea. 18.15: A trubadúr; Részletek Verdi ope­rájából. 18.45: Ifjú Figyelő; 19.00: Pódium 64. 23.32: Magyar nóták, csárdások. PETŐFI RADIO 14.25: TáncmelódlálL; 15.05; Kamarazene. 16.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.25: Verbunkosok, népdalok. 17.45: Ismeretterjesztő előadás. * 18.00: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 18.25: Korunk kérdé­sei. 18.45: A dzsessz ked­velőinek. 19.00: Mi történt a nagyvilá gban ? 19.15: Lakatos Lajos cimbalmozik I 19.27: Bélyeggyűjtők ötperce. 19.32: A Magyar Ka­marazenekar hang­versenye. 21.05: Láttuk, hallot­tuk ... 21.25: Ami a Jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. 22.20: Birkás Lillán és Losonczy György énekel. Június tj KOSSUTH RADIO 8.15: Lányok, asszonyok,.. 8.35: Dallal-táneea! a világ körül. 9.1«: Előfordul, hogy ... 9.15: Operarészletek. 10.10: Pódium 64. 11.45: Az Észt Rádió Fúvószenekara jáfc- szik. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Oj lemezeink­ből. 14.10: Népdalok. 14.30: Orvosi tanácsok 14.35: Ifjúsági Maga­zin. 15.0»: Nagy énekesek életregénye. 15.50: Hét nap a kül­politikában. 16.10: Hét vége. 18.10: Gondolat. A Rá­dió Irodalmi heti­lapja. 18.30: Liszt-művek. 19.25: Közvetítés a Csepel—Vasas labda rúgó-mérkőzésről. 20.25: OIRT rádió­játék-fesztivál. 21.13: Chevalier-est. 22.15; Sporthíradó. 22.30: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 14.00: A dzsessz kedvelőinek. • 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. 15.05: Zsákbamacska. 16.05: Operettrészletek. 17.05: Regény, vers, muzsika. 18.00: Bach-orgona­művek. 18.18: Nótacsokor. 19.05: Zenés találkozó. 20.05: Századunk ze­néjéből. 20.50: Gyöngyszemek. 21.40: Bakonyi hetek. 21.55: Könnyűzene. 22.30: Wagner: A wal- kür. Operarészletek. VASÁRNAP Június T. KOSSUTH RADIO 8.10; Zenés műsor. 8.55: Édes anya­nyelvűnk. 9.00: Doris Day éne­kel. 9.11: Vasárnap dél­előtt ... 10.50: A Rádió lemez­albuma. 13.05: Jó ebédhez szói a nóta ..; 13.49: Rádlúli 14.10: Tánczeaat 14.35: Uj Zenei Újság. 15.10; Fáklya. 16,07: Zenés posta. 17.00: A kék öböl. Rádiójáték 18.05: Népi muzsika. 18.35: Mikrofonnal a föld körül. 19.00: Közvetítés Bu­karestből. 21.05: Békebeli béke ... 22.25: Operarészietek. 23.10: Lírai önéletrajz. 23.20: Tánczene. PETŐFI RADIO 8.20: Miska bácsi lemezesládája. 8.55: Operakalauz. 9.55: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 10.10: Beethoven; B-dúr szonáta. 10.50: Színházi élet Kaposvárott ;., 11.10: Tánczene. 12.45: Ml ezT A Szent György-hegyi bazalt orgona. 13.00: Afonyakása. Rádiójáték gyerme­keknek. 13.40: Mit hallunk > Jövő héten? 14.25: Vidróczki; 16.25: Szigeti Józseffel Budapesten. 17.30: Könnyűzene. 18.00: I. félidő! Köz­vetítés bajnoki lab­darúgó-mérkőzések­ről. 18.50: Szórakoztató hegedűmuzsika 19.00: H. félidő! Köz­vetítés bajnoki lab- labdarúgó-mérkőzé­Rplőrfil 20.43: Sámson. Rádió­játék 22.09: Magyar nóták, csárdások. 22.41: Munkásművelő- dés — Jubileum, televízió Kedd, június ki 17.38: Hírek 17.45: Diplomaoaztás előtt. Az Iparművé­szeti főiskolások vizs gamunkálnak bemu­tatása. 18.15: Csak egy kicsi­vel jobban. Közve­títés a Technika Házából. 18.45; Az orvos vála­szol. A nyári fertő­ző betegségekről. 18.55: Tánciskola. A twist. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45: Napi jegyze­tünk. 19.50: Az epekedő szerelmes. Francia film. 21.10: Martin Ander­sen ijexő. Doku- mentumfllm. 21.40: TV Híradó, 2. kiadás. Szerda, Június 3: 8.08: Iskola-tv. Orosz nyelv az ált. lsk. VI. oszt. számára. 9.05: Környezetisme­ret az ált. lsk. L oszt. számára. 9.30: TV Híradó (lsm.). 9.40: Katonazene. Ma­gyar film (lsm.). (10 éven felülieknek!) 11.00: Sherlock Hol­mes New Yorkban. Lengyel klsfilm. 15.30: Iskola-tv Kör­nyezetismeret (lsm.). 16.30: Iskola-tv: Orosz nyelv (lsm.). A Pécsi TTJ Erőmű építkezésnél villanyszerelőt, vasúti pályakar­bantartó segéd­munkást és férfi uiyagmozgató segédmunkást felveszünk. Tanácsi Igazolás szükséges. Kedvezményes ét­keztetés. Vidékiek­nek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Erőmű Beruházási Vállalat kirendeltségén, Ha- lassy vezető disz­pécsernél. 17.10: Iskola-tv: Fizika az ál talános rimn. esti és levelező ta­gozatának n. osztá­lya számára 17.35; Hírek. 17.40: Lányok- asszonyok... 18.10: A Magyar Hir­dető műsora. 18.20: Tapasztalatok, tanulságok Az ita­tásos borjúnevelés­ről. 18.30: A kisfllmek ked­velőinek: 1. Népek táncaiból. 2. Mere­dek sziklák lakói. 3. Film a filmről. 19.20; Esti mese 19.30: TV Híradó. 19.45: Napi Jegyze­tünk. 19.50: Párizs szive. Nyugatnémet zenés film. 28.45: Ezer év TV-já- ték. 22.00: TV Híradó. 2. kiadás. Csütörtök, Június «: 17.33: Hírek. 17.40: Orosz társalgás haladóknak 18.00: Paletta. 18.45: Ma este Sánta Ferenc dedikál. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45; Mai vendégünk; 49.55; Bírósági ügv. Magyarul beszélő szovjet film. 21.05: Az Operaház fia­tal művészei a Stú­dióban. 21.40: A Jövő hét műsora. 21.55: Az Iskola-tv postája. 22.05: TV Híradó. 2. ki­adás. Péntek, Június S: 9.38: TV Híradó (lsm.). 9.40: Bírósági ügy. Magyarul beszélő szovjet film (lsm.). 11.10: Telesport (lsm.). 11.25: A Jövő hét mű­sora. Szombat, Jűnlne K 18.03: Hírek. 18.10: Árvíz után. OJ házak Szolnok me­gyében (lsm.). 18.30: A kisfllmeJc kedvelőinek. 18.50 : 20 éve történt. A partraszállás napja. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45: Vállalják a ve­szélyt. Száguldás a vizen. Amerikai kls­film. 20.20: ön például al­kalmas? Kállai Ist­ván vidám műsora. 20.40: Jazz klub. 21.10: Házastársam a detektív. Magyarul beszélő nyugatnémet fllmvígjáték (Csak 18 éven felülieknek!) 22.35: ■ TV Híradó. 2; kiadás. Vasárnap; június 7: 8.50: Iskola-tv. Fizika ismétlés. 9.15: Látogatás a Tre- tyakov-képtárban. 10.00: Sportműsor gyermekeknek. 11.00: Pécsi Dózsa— Újpesti Dózsa baj­noki labdarúgó-mér­kőzés. — A közvetí­tés szünetében: Hét- mérföldes kamera. 15.55: Mezőgazdasági filmműsor: 1. A bur­gonya leromlásának okai. 2. Az esőszerű öntözés üzeme. 16.30: Magyarország— Csehszlovákia férfi és női tornaverse, nye. 18.30: A Magyar Hir­dető műsora. 18.40: A siker. A Ma­gyar TV dokumen­tumfilmje. 19.20: Híradó. 10.50: Dél csillaga alatt. Sao Paolo. Bol­dizsár Iván útijegy­zete. 20.05: Nagy siker volt... Angyallal nyaraltam. Magya­rul beszélő cseh­szlovák film 21.20: Telesport. 21.40: Egy éjszaka Bu­dapesten. Riportfllm a szórakozó fővá­rosról. 22.25: TV Híradó 2« kiadás. (A Magyar Rádió éa Televízió a műsorvál­toztatás Jogát tartja;

Next

/
Thumbnails
Contents