Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-29 / 124. szám
NAPLÓ 1964. MÁJUS SSL A vasárnapi mérkőzés fordulópont lesz a Dózsa tavaszi szereplésében mondják a pécsi csapat vezetői Látogatás a sportiskolás vívók edzésén Bányász győzelmek a kézilabda NB l-ben A kézilabda NB I-ben hétközben bajnoki mérkőzéseket játszottak. A Pécsi Bányász férfi és női csapatai Budapesten sikeresen szerepeltek. A női csapat a BRESC-cel játszott és 5:4-es félidő után 9:8 arányban legyőzte ellenfelét. A Bányász együttes győzelmével az ötödik helyre került a bajnoki táblázaton. A Bányász férfiegyüttese az Elektromossal vette fel a küzdelmet. A félidőben még döntetlenre, ll:ll-re álltak a csapatok, szünet .után azonban a pécsieknek nagy küzdelemben sikerült mind a két oontot megszerezniük. A véff^redménv 23:22 volt a Bányász javára. Az NB I. tavaszi idényének mérkőzései vasárnap befejeződnek. A pécsi csapatok otthonukban játszanak. A Bányász férfi egvünese a Bp. Vasassal veszi fel a küzdelmet. Igen érdekes lesz az összecsapás, a Bányász a ha- tnd:k. a Vasas pedig az ötödik helyen áll. A pécsiek nőj csapata a 9. helyezett Budapesti Postást látja vendégül. Az NB n-es csapatok közül a Komlói Bányász és az Én^ők látszik otthonában, a Dózsa Budapesten a Testnevelési Fő- jcvsával veszi fel a küzdelmet. A Aleteor és az Ércbányász SC idegenben lép pályára. II pécsi középiskolák váltófutása Vasárnap folytatódnak az atlétika Dunántúli Napló Kupa-versenyei. A Dózsa—Diósgyőr mérkőzés félidejében a férfi 200 méteres síkfutás mezőnye találkozik. Igen érdekes versenyre van kilátás Mátis, Kiss, Népessy, Betlehem, Honti, Vámos, Benkovics és Gál között. Az első helyezett minden bizonnyal jó idővel szakítja át majd a célszalagot. A labdarúgó-mérkőzés előtt a pécsi fiú középiskolák 10x400, a lány középiskolák 10x100 méteres váltó keretében lépnek a közönség elé. A rendezőség számít a Nagy La- jós, a Széchenyi, a Bánky Donát Gimnázium, a Gépinari, az Építőipari és a Közgazaasági Technikum indulására, a lányoknál a Leőwey Klára, a Janus Pannonius, a Közgazdasági, a Komlói Gimnázium váltóinak nevezését várják. Nevezéseket a helyszínen is elfogadnak, a csapatok gyülekezése 4 órakor történik a labdarúgó-pálya játékos-ki járójánál. Szombaton délután is versenyeznek az atléták a Postás-pályán, a Dózsa rendezésében 2 órai kezdettel az egyesületi bajnokság második fordulójának versenyét tartják, a gyermek, serdülő versenyzők mellett ni. és H. osztályú atléták állnak rajthoz. A budapesti Építők pénteken, szombaton és vasárnap rendezi meg Bakkányi Dezső országúti emlékversenyét, melyen a legjobb magyar kerékpárosok mellett osztrákok és csehszlovákok is elindulnak. Ott lesznek; a versenyen a Pécsi Spartacus kerékpárosai is, az ünnepélyes rajt pénteken fél 10 órakor lesz Budapesten az Építők Szakszervezetének Székháza előtt a Dózsa György úton. A versenyzők ezen a napon a Budapest—Baja 150 km-es útszakaszon versenyeznek. Szombaton Tizenöt tiszta Jüa mezbe öltözött játékos szállt ki a Dózsa autóbuszából a pécsbányatelepi pálya előtt. Rendben és talán kissé fegyelmezettebben láttak munkához, mint azt a játékosoktól megszoktuk. Futás, képletes ökölvívás, fejelés, passzolgatás váltogatták egymást. Kötelezés, gimnasztika, sőt, szeges cipőben rövid vágták is szerepeltek az edzés műsorában. Vári a tartalékokkal edzett, Danka Imre az érettségi előkészületek miatt délelőtt folytatott külön edzést. Itt volt Török is, aki bár még húzza egy kissé a lábát, de fájdalmat nem érez, s aránylag frissen mozgott. Miközben az edző Vlaszákot dolgoztatta, addig két csapatra oszolva megkezdődött a kiskapuzás. Ekkor a hangulat kissé emelkedett és a játékosok egymásután rúgták a gólokat. — Érdekes, — jegyezte meg egy Bányász-szurkoló — milyen csendesek a Dózsa játékosok edzés közben. Bezzeg a mieink! Azért voltak tréfás jelenetek is edzés közben. Egy ízben Kocsis nem bírt az ellenfelével. Átölelte és elfeküdt vele a füvön. Közben az edző szögleteket íveltetett be Freppánnal és í*Kollerral. Középütt Vincze és Rádi igyekezett egyből kapura lőni. — Jobban nyúlj a labda alá Koller! — pattogott az edző, és meg is mutatta. Az edzés anyaga nem volt megerőltető. A végzett gyakorlatok legtöbbje a rugalmasság és gyorsaság »fejlesztésének célját szolgálta, de az edzés végén a mezek alaposan átnedvesedtek. Hazafelé Kocsissal beszélgettünk. — Mi lesz vasárnap? — Győznünk kell! — volt a la- konikus válasz. — Sokat beszélnek a városban . .. — Egy szó sem igaz belőle! S ahogy a szemébe nézünk, láttuk, hogy őszintén mondja. délelőtt negyed 10 órakor vág neki a mezőny a Baja—Mohács— Pécs—Mohács—Baja 180 km-es távnak. A kerékpárosok a déli órák- ben érintik Pécset, megfordulnak és azonnal indulnak visszafelé. A bajai célba negyed három körül várják az első kerékpárosokat. Vasárnap a verseny harmadik és egyben befejező napján a Baja— Budapest közötti útvonalon döntik el a magyar és a külföldi kerékpárosok az emlékverseny végső sorsát. A szerdai Előre elleni kétkapus edzőmérkőzésen találkoztunk ismét a Dózsa labdarúgóival. Meglepően frissen, lendületesen mozogtak a játékosok, nem egy ötletes támadást, is vezettek, egymás után estek a gólok. Udvarácz lába bedagadt, ezért nem vett részt a szerdai edzőmérkőzésen. A játékosok, a vezetők bizalommal várják a vasárnapi találkozót. \ — Úgy érezzük, — mondotta Szekeres Ambrus, a szakosztály intézője —, a Diósgyőr elleni vasárnapi találkozó fordulópontot jelent majd a csapat tavaszi szereplésében. Rendkívül fontos a vasárnapi mérkőzés, győzelmünkkel nemcsak elkerülhetünk a veszélyes zónából, de a fiúk visszanyerhetik önbizalmukat is. Csütörtökön is edzettek a dó- zsások. Ismét Pécsbányatelepen Tegnap délután zsúfoltságig megtelt a pécsújhegyi kultúrotthon nagyterme, ahol a Pécsi Bányász Sportkör tartotta közgyűlését. A Bányász nyolc szakosztályának 411 tagjából több mint háromszáz sportoló jelent meg a közgyűlésen, ott voltak az NB I-es kézilabdások, a labdarúgók, ökölvívók, tekézők, sakkozók, asztaliteniszezők és a többi sportág versenyzői is. Bódi Dezső sportköri elnök beszámolójában foglalkozott a sportkör célkitűzéseivel, az eddigi eredményekkel, a létesítmény, a minőségi és tömegsport helyzetével. Az élnek bejelentette, hogy a közel jövőben több sportágban — labdarúgás, atlétika, torna kosárlabda kézilabda és asztalitenisz — sportiskolákat szerveznek, ezzel kívánják a legfiatalabb korosztályokkal megkedveltetni a sportot és az utánpótlás széles bázisát megteremteni. A beszámoló után az egyes szakosztályok vezetői számoltak be eredményeikről. A beszámolókból kiderült, hogy igen komoly, alapos nevelő és szakmunka folyik a szakosztályokon belül. így a kézilabdázók eredményei hétről hétre javulnak, a labdarúgók valamennyi csapata a bajnokság első helyén áll, de a tekézők és ökölvívók is a legjobb úton haladnak célkitűzésük, az NB n-be jutás felé. A hozzászólások során felszólalt a szénbányászati tröszt KISZ- bizottságanak titkára, Suhajda Tibor elvtárs is, aki pozitívan értékelte a sportkörben folyó erkölcs-politikai nevelő munkát, a sportbeli eredményeket és útmutartottak könnyebb mozgást, pénteken még egyszer foglalkozik Orczifalvi István edző a játékosokkal A lila-fehérek csapatösz- szeállítása Udvarácz sérülésétől függ. Amennyiben a fiatal játékos lába rendbejön, a .Dózsa Danka — Hernádi, Udvarácz, Móricz — Palkovics, Csupák — Freppán, Dunai I., Rádi, Dunai ET., Koller összeállításban veszi fel a küzdelmet a diósgyőriekkel. Udvarácz sérülése esetén Kocsis lesz a Dózsa középhátvédje. A Dózsa játékosok és vezetők kérését tolmácsoljuk a közönségnek: támogassák, buzdítsák a csapatot. Álljanak ismét a játékosok mellé és zúgjon a „hajrá Pécs”. A sorsdöntő találkozón a szurkolók s a Játékosok együttes közös erővel kiharcolhatják a győzelmet. tatásokat adott a jövő feladatait illetően. Szóba került még a tömegsport helyzete is, melynek előmozdítására Pécsbányán központi tömegsport-szertárt létesítenek. A közgyűlés a jó munkát végző társadalmi munkások megju- talmazásával ért véget. Kovács István, a Mecseki Szénbányászati Tröszt pártbizottságának munkatársa 30 aktívának nyújtotta át a megérdemelt jutalmakat. Khart Ferenc UözJcmcnyek Kedves vendégeink szíves tudomására hozzuk, hogy új színfolttal gazdagodott Pécs város vendéglátása. Ma este megnyílik a Kazinczy Étterem nyári kerthelyisége. Kellemes, hangulatos környezetben, olcsón szórakozhat és vacsorázhat. Nagy italválaszték! Kitűnő, ízletes ételek, presszófekete. Mozi után ne mulassza el felkeresni a Kazinczy Éttérén kerthelyiségét! (Pécs, Kazinczy u. 6. szám.). Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó V. (x) * Látogatás a Pannónia Sörgyárban. Ma, pénteken délután 2 órára üzemlátogatást szervez Pécs város Művelődési Háza a Pannónia Sörgyárba. A látogatás során az érdeklődők megismerkedhetnek a sörgyártás munkafolyamataival. A részvétel díjtalan. Találkozás a jelzett időpontban a gyár személy- portája előtt (Alkotmány u. 94.). Hétfőn, szerdán és szombaton este a Leőwey Gimnázium tornatermében edzenek a város ifjú vívói, a Sportiskola vívó-szakosztályának tágjai. Húsz-huszonöt „vívópalánta” gyakorol. A terem végében csethe rstván vívómester, a szakosztály edzője iskoláztat Egy másik csoportban a kitöréseket gyakorolják, a falon lévő szúrópárnán végeznek különböző kézhelyzetekből gyakorlatokat. Csethe István, az ifjú vívók Pista bácsija éppen befejezi a tőrözők iskolázását és míg a kardozók készülnek, van egy kis szabadideje. — 1959 szeptember elsején alakultunk, mint a Sportiskola negyedik gyermeke, ugyanis szakosztályunk megalakulása előtt már működött három szakosztály a sportiskola keretén belül. A szakosztály tagjai általános és középiskolás tanulók lehetnek, akiknek tanulmányi eredménye legalább közepes. Az edzéseket pedig csak pedagógusok vezethetik. — Milyen eredményeket értek el eddig? — Erről talán többet tudna mondani a szakosztálynapló — folytatja Pista bácsi és már hozza is a naplót. Közben újabb vívók érkeznek a terembe, a női tőrözők. Befejezték a bemelegítést, és Pista bácsi most iskolázik velük. Marosvári Jóskával, az orsz. vidéki ifj. bajnokkal nézzük tovább a naplót. Az első bejegyzések a megyei versenyeken elért eredményekről tanúskodnak. Aztán ahogy múlt az idő, erősödött a szakosztály. A naplóban egyre szebb és szebb eredményekről olvashatunk. Köves első egy ifjúsági kardversenyen 19t5l-ben A PV3K ni. osztályú tőrversenyén Marosvári első, Sze- lenczi harmadik. 1963 februárjában részt vettek az országos vidéki ifjúsági bajnokságon. ahol több versenyző döntőbe került. Április közepén Marosvári országos középiskolai bajnokságot nyert kardban. Egy hónappal később Szombathelyen rendezték meg a Markusovszky Kupát, ahol a Sportiskola csapata a negyedik helyen végzett. 1963 őszén már a női tőrvívók is hallattak magukról. Soskó Vera bekerült a megyei bajnokság döntőjébe. A fiúk és lányok is egyaránt jól szerepeltek az 1964. évi megyebajnokságon is. Mire végignézzük a naplót, befejeződik a lányok iskolázása is, és újabb kérdést tehetek fel Csethe Istvánnak. — Kit tart a legtehetségesebbnek tanítványai közül? — A fiúk közül Marosvári Jóskát, Bodor Andrást és Degrell Pétert, a lányok közül pedig Sóky Piroskát. Csak egy bánatom van. — Éspedig? — Az, hogy ezek a tehetséges versenyzők középiskolai tanulmányaik befejezése után kikerülnek szakosztályunkból. De talán vigaszul szolgál az, hogy Császár Lajos kollégám több mint 30 általános iskolás vívóval foglalkozik, így az eltávozottak utánpótlása biztosítva van. Lázár Lajos II PERC főiskolás labdarúgó-bajnokságot nyert együttese A szélen Boll a Ferenc edző. Az egyetemisták a főiskolás bajnokság megnyerése után legutóbb Baján játszottak az NB III. pontjaiért és döntetlennel tértek haza. Vasárnap „hazai” pályán az Egyetemi Tornacsarnok melletti ifjúsági stadionban a Kalocsai Kinizsitől mind a két pontot szeretnék megszerezni. A Bakkányi Dezső kerékpáros emlékverseny mezőnye Pécsett Jól sikerült a Pécsi Bányász közgyűlése Férfi munkaerőket felveszünk. •anyagmozgatásra azonnali hatállyal Jelentkezés Pécsi Fatömegcikk- és Jármű javító Ktsz- nél. Pécs, Irányi Dániel tér 1. sz. Szoba-konyhás ház, szőlővel és sok barackfával eladó. Báli cs-tetőjn, Németh. 400 négyszögöl fiatal termő szőlő eladó a pellérdi elágazásnál — volt Keleti-féle szőlő. — Érdeklődni a helyszínén bármikor. _____ H ázhelynek alkalmas szőlő az Urögi úton eladó. Érdeklődni Pécs, Tiborcz utca 77. szám alatt. Ház eladó. Pipacs u. 14. Azonnal beköltöz- hető. Kovács Kálmán. Szőlőkötözőket keresek. Órabér 5—7 fo- rint. Sallai utca 46. Eladó 6 db keveset használt, modern fotel. 1000 Ft darabja. Világos hálószobabútor 5000 Ft. Lehet szó részletről iS. Érdeklődni délután 2 órától lehet Bajcsy Zsilinszky út 16, emeleten. ____________ Beköltözhető öröklakás, háromszobás össz komfortos. központban eladó. Telefon: 27-34.___________________ S zép nagy másfélszo- bas, lakható előszo- bás. összkomfortos lakásomat ugyanilyenre vagy egyszoba Összkomfortosra el e*Aré?em. Kossuth 35. Könyvköiészet. Szép, udvari szobakonyha, fürdőszoba, előszobáé lakásomat elcserélném nagyobbra. Losonc u. 12. Hálózati vízvezetékszerelő, vizsgázott villamos gépkezelő és csatornatisztító | munkásokat állandó munkára felveszünk o PÉCSI Viz- ÉS CSATORNAMÜVEK — PÉCS ZÓLYOM UTCA 2. Egy sötét háló sodronnyal, matraccal és egy asztalAűzhely olcsón eladó. Pécs, Kisír ereszt utca 12. Újszülött kutyákat veszünk. Jelentkezni hét köznap délelőtt a Gyermekklinika porté sánál. Vennék 4 mázsa kukoricát és 4 mázsa árpát. Ármegjelölést a 19-38-as telefonsz á- mon kérek. ___________ H álószobabútorok. — szekrények, ágyak, éjjeliszekrényeik, toalett- tükrök, sodronyok, re- Icamiék, szalongami- túra. asztalok, székek, varrógépek, könyvszekrények olcsón eladók. Doktor Sándor utca 57., kisbútorüzlet. ____________ E lromlott rádiót, televíziói. helyszínen javít Bagi rádiós mes- r «vélcíme: Pécs. 1 Hegyal.'a utca 41/3. Megvételre keresek beköltözhető szabad rendelkezésű ké bízóba konyha. inellékí|elvi- ségékből álló háza t. Legalább 1000 négyszögöles kerttel. Ar- megj elöléssel, vonat vagy buszjárat közléssel. Fodor Ferenc. — Szekszárd, József A. utca 42. Zala megyei Tanács építési osztálya mérnöki, főmérnöki állásra pályázatot hirdet Lakással. Képesítés: építészmérnöki oklevél. Konyhaberendezés, — hálószoba, sezlon, le- kamié. hármas szekrény. fotelok, kárpitozott székek, kom- bináltszekrény és jobb bútorok eladók. Molnár, Felső-Vámház u. 2. szám. _______________ F igyelem! Kétlapos rezsó, sütő, hűtőgépele, családi házak művezetését, rajz készítését, mindennemű villanyszerelést azonnal vállalok. Doktor Sándor utca 2. Tele- fon: 27-64. Adamik. Eladó kitűnő varrógép, rekamié, toll, szekrény, konyhaszekrény. József utca 42.________ Két személynek ál- bériét átadó. Két évet előre fizetni. József u. 42. szám.______________ H álóbútorok, konyhabútorok, komblnált- szekrény. hármasszekrény, ágybetétek, ágy- sodronyok, fotelágy, rekamié, csőgamitúra, ágyneműtartó Soóky bútorüzletében olcsón vásárolható. Zsoliuay utca 1._________________ üres albérleti szolja dolgozó házaspár részére kiadó. Kertváros. Bókay János utca 14. szám. HALÁLOZÁS: Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és kedves rokon, KIS SANTA JÓZSEF, volt bogádmindNégyvarrásos cirokseprű, esztergályozott nyéllel, minden, meny- nyiségben kapható a pécs—nagyárpádi Uj Alkotmány Mg Tsz- nél. Darabja 13 Ft. Telefon: Pécs 21-96. Eladó 220 négyszögöl újtelepítésű szőlő. Érdeklődni: Patacs. Patak utca 40. szám. Belváros központjában (Széchenyi térhez 1 percre) eladó 3 szoba összkomfortos -f személyzetis lakás (I. emeleti); lakáscserével 2 szobás 4- személyzetisért. Érdeklődni lehet: Surányi Imre, Döbrököz. Tele- fon: 17._______ G YAKORLATTAL rendelkező gépésztechnikust felvesz a Pécsi Dohánygyár. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. ______________ Z öld Pannónia Jő* állapotban lévő, eladó. Megtekinthető szombat-vasárnap. Kern József, Szigeti út 32. gazdasági hivatalnál; alagsor 4. ajtó._______ B eköltözhető három- szobás Összkomfortos, légfűtése«, kertes családi ház OTP-köl csőmnél eladó. Kassa utca 13. szám. Magyarürög, Kócsag utca 30. számú családi ház, beköltözhetően eladó. Megtefldnt- hető egész nap. ______ F eles ffyerm ekkerék- pár, újszerű állapotban eladó. Építőkő ingyen elvihető. Mártírok útja 24., emelet. UJ cseh kombinál tbú- tor eladó. 17 óra után. Páfrány utca 25., I. 13. Nagyméretű négy szobás házamat el cserél- rén kis ebb három v. kétszobásra, „Magaslati előnyben” jeligére a Sallai utcai hirdetőben_________________ P écs bármelyik részén, egyszobás, esetleg kétszobás szövetkezeti lakást vagy ház részt, beköltözhetöt, átvennék. ,,35 000” jeligére a Sallai utcai hirdetőibe. Baranya megyei Tanács VB Mezőgazda- sági Osztály szerződéses munkaviszonnyal agnáregyetemet, mező- gazdasági aka démi á t vagy mezőgazdasági főiskolát végzett mezőgazdászt kíván alkalmazni. Személyes j e- lentkezés 10—16 óráig Pécs, Széchenyi tér 9. n. emelet 78. szobában. Figyelem! Vűlanyboi- ler, villanytűzhely, hűt gép földelést, családi ház vÜEanyszere- Lését azonnalira vállalok. Villanyóráját elintézem. Villanyszerelő mester. Télefan.: 59-56. Villanyszerelés. Kétlapos rezsó, villany- tűzhely, hűtőgépföldelés, óraleválasztás, csa ládi ház szereléseket azonnal, garanciával készít villanyszerelő mester. Szigeti út 51. Telefon: 35-67. Férfi kerékpár eladó. Losonc utca 25. A Baranya megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága egy öntözési és egy talaj erőgazdálkodási szakmérnököt keres, felvételre. Követelmény egyetemi végzettség és 5 éves állami gazdasági .gyakorlat. Lakást biztosítani nem tudunk. — Jelentkezés személyesen vagy Írásban Pécs Felső-Malom utca 24. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Vennék Crooker, Za- ne Grey könyveket. — j Címet „Könyvgyűjtő” jeligére kérek a Sallai utcai hirdetőbe. szenti lakos, 81 éves korában elhunyt. Temetése május 30-án, szombaton 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A. gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, após, nagyapa, DR. ELRAÄH MIHÁLY nyugdíjas körorvos, 70 éves korában elhunyt. Temetése május 29- én, pénteken 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PREKESZTICS ANTAL nyugdíjas sörgyári dolgozó, 1964. május 27-én 14 órakor, életének 81. évében váratlanul elhunyt. Temetése június 1-én, hétfőn 16 órakor lesz. A gyászoló család. Átvennék emeletráépítést vagy szövetkezeti lakást OTP-vel. ,.42 ezer” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fájdalommal tudatjuk, hogy DÉNES KONRÄD volt műszerészmester, 68 éves korában elhunyt. Temetése május 30-án, szombaton fél 12 órakor lesz. A gyászoló család. Vidéki orvoscsaládhoz megbízható háztartási alkalmazottait keresek. Pálíi, Gyárváros, Dó- zsa György utca 11/2. Elcserélném belvárosi 2 nagyszo-bás Összíkom ferbos társbérletem, 2 szoba összkomfortos főbérletért. kdlönbö- zet-térítéssél. Uj-me- csekaljai is lehet. — „Klára”- Jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Zongora eladó. Kertváros u*ca 13. Telefon: 15-30 296-os mellék. Mosógépét jótállással, gyo rsan, szaiksz erűen javítjuk. Kovács gépműhely. Rákóczi út 48. Telefon: 26-48. A Komlói Helyiipari Vállalat azonnali belépésre ESZTERGÁLYOS SZAKMUNKÁST KERES. o A jelentkezés történhet szóban vagy írásban. — Komlói Helyiipari Vállalat, Kossuth Lajos u. 21. szám alatt. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, VISNYEI ISTVÁN temetésén koszorúk és virágok küldésével mély fájdalmunkat enyhítették. Külön mondunk köszönetét rokonainknak, a házbeli és a Szilágyi D. utcai lakóknak, minden kedves ismerősnek, jóbarátnak és a nyugdíjasok szakszervezetének. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. OZORAY IGNACNÉ temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás köszönetünk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. BITTER ADAMNÉ temetésén megjelenésükkel, virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, ÖZV. HARCZOS ANDORNE temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal részvétüket nyilvánították, ezzel mélv gyászunkat enyhítették. A gyászoló rokonság. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33; 17 óra után: 60-11 Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja: «Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: ♦ 15-32, 15-33. 50-00. __ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok* nál és kézbesítőiméi. Előfizetési díj i hónapn 12.— Ft Indexszám: 21 oji