Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-17 / 89. szám

X9M. Április n. MAPI« 5 Kitüntették a Mecseki Szénbányászati Trösztül és a Béiyi Állami Gazdaságot fl Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: Á Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. A Szakszer­vezetek Országos Tanácsa el­nökségének előterjesztésével egyetértve a kormány határo­zatot hozott a Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös vándorzászlóinak, valamint az OKISZ elnökének javasla­ta alapján a Minisztertanács vándorzászlóinak odaítélésé­re. A kitüntetett üzemek és vállalatok között szerepel a Mecseki Szénbányászati Tröszt és a Bólyi Állami Gaz­daság. F im Film Film A pénzcsináló A századforduló táján játszó dó új magyar filmvígjáték, éles szatírával rajzolja meg a •millenniumi ünnepségek után áhítozó úri Magyarországot, ahol egy tehetséges pénzha­misító nagy karriert fut be. A film alapötletét Tolnai La­jos írásai szolgáltatták, me­lyekből Bencsik Imre írta a forgatókönyvet. Bán Frigyes rendező, mint a korábban már sikert ara­tott „Felmegyek, a miniszter­hez” című filmjében, most is mesterien állítja a néző elé a kétarcú embereket, akiket a világ másnak néz, mint amik valóságban. Jó érzékkel ábrázolja a korrupt és több­nyire pénztelen nemességet, s a nemesség fénye után áhí­tozó pénzembereket. Filmjé­ben jól követhető a fokozato­san kapitalizálódó ország éle­tének és politikai arculatának változása. A történet főhőse Bányay Péter, a nagycsaládú szegény hivatalnok ember, aki még a lakbérét sem tudja kifizetni szerény keresetéből, s akit a nagyravágyó anyósa már-már idegileg is tönkretesz. Bányay Péternek egyetlen vigasza a „Pesti tudósító” című ellenzé­ki lap, mely a „felborult ló­vasút” apropójából követeli a sürgős változásokat. Egy vé­letlen folytán aztán kiderül, hogy tehetséges grafikus, és igazinak tűnő pénzeket tud rajzolni. Bányayt anyósa ké­pében megszállja a sátán, és pénzhamisításra adja a fejét. Az első öt forintos után na­gyobb címletek következnek, s Bányay meggazdagszik. A pénze nyomában a szerencse is melléje szegődik, s a millen­niumi ünnepségeken, már belső titkos tanácsosi minő­ségben parolázik Ferenc Jó­zseffel, akinek arcmását oly sokszor felrajzolta már a ha­mis bankókra. A lányai ter­mészetesen rangosán mennek férjhez, s Bányay az úri tár­saság dísze. Ennyi a törté­net ... A film jól rendezett, s a főszerepeit olyan ki tűnő'színé­szek alakítják, mint Pécsi Sándor, Gobbi Hilda, Márkus László, Ungvári László és Esz­tergályos Cecilia. A történet bővérű humora a helyzetko­mikumokban érvényesül a legjobban.., „A pénzcsináló” fő értéke azonban a szatirikus társadalomrajz, a korrupció, és a külsőségek mögött levő üresség leleplezése.. A film alkotói mindezt szórakozta­tóan, érdekes, fordulatős tör­ténet keretében mondták el. A film zenéje, fényképezése is színvonalas, újszerű, modem megoldásokkal azonban nem dicsekedhet Bertha Bulcsn Magyar felszólalás A? ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének IV. főbizottságában, amely a nemzetközi kereskedelmi szer­vezet kérdéseivel foglalkozik, Mányik Pál rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, magyar delegátus nagy figyel­met keltő beszédben foglal­kozott az új nemzetközi ke­reskedelmi szervezet kérdései­vel. Me^yílkolfak egy amerikai atomfizikust New York: Hírügynök­ségi jelentések szerint a New Ycrk-i Central parikban elha­gyatott helyen holtan talál­ták Charles Gallagher ameri­kai atomfizikust. A 31 éves, ragyogó tehetségnek . ismert tudóst ismeretlen merénylő szerdán megtámadta és mell­belőtte. Á rendőrség meg­kezdte a nyomozást. U. Dózsa—Penarol 2:1 Elömérkőzésként az Olim­piai keret 3:1 (2:1) arányban győzött az Utánpótlás Csapat ellen. Göllövők: Katona, Palo­tai és Menczel, illetve Galam­bos. Ezután következett az U. Dózsa—Panerol mérkőzés Hor_ váth bíráskodása melletti Minden izgalom nélküli kőny- nyed játék folyt, láthatóan egyik csapat sem erőltette magát túlságosan. Tavaszra új kabátot, köpenyt divatos női kabátanyagohból 220,-380 Ft-ig, Férfiaknak modern mintájú öltönyszöyetek, díöldi és importanyagokból 300,-500 Ft-ig. RÄDIÖ- m TFW MŰSOR 1964. április 20-tól 26-ig HÉTFŐ Április 3A. KOSSUTH RADIO 0.10: Operettrészletek. 9 00: Látogatás a Bartók Múzeumban. 9.15: Zenekari muzsi­ka. 10.10: Az óvodások műsora. 10.35: Népi muzsika. 11.06: Rádióiskola. 12.10: Mindenki ked­vére. 14.10: Heti zenés ka­lendárium. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Arturo Tosca­nini lemezeiből. 16.10: A Gyermekrá­dió műsora. 16.50: ötórai tea. 18.15: A magyar dal évszázadai. 18.35: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 18.50: Csend az ajtó mögött. 21.33: Edith Plaf éné­22.15: A Bartók Vo­nósnégyes játszik. 23.05: Operettrészleteik. PETŐFI RADIO 14.00: Bemutatjuk áj felvételeinket. 14.25: Tambura-, fu­rulya-, gitármuzsi­ka. 14.40: Feljebb a kap­tafánál. Regényis­mertetés. 15.05: A dzsessz ked­velőinek. 15.30: Lányok, asszo­nyok... 16.00: Könnyű dalla­mok. 16.50: Iskolarádió. 17.05: Chopin nok- tümjei. Előadás. 17.53: Aktuális műsor. 18.00: Fúvószene. 18.15: A Gyermekrá­dió műsora 18.35: Könnyűzene Moszkvából. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Dalos találkozó a rádió hullámhosz- szán. 19.40: Gazda szemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 19.55: Édes anyanyel­vűnk. 20.00: Esti hangver­seny. 21.05: Népi muzsika. 21.35: A históriák forrásánál: Hódme­zővásárhely. 21.55: Ernster' Dezső énekel. 22.15: Vita Juhász Fe­renc újabb versei­ről. 22.55: Hanglemez. Április XL KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: A Gyermekrádió műsora. 8.50: Dallal, tánccal a világ körül. 9.25: A fekete tinta neved fénnyel ra­gyogj a be.. 9:30: Iphigénia Aulá­ban’. Részletek Gluck operájábóL 10.10: Napirenden. 10.15: A víg özvegy. Részletek Lehár operettjéből. 10.39: Dal a folyó fö­lött. Lírai játék. 12.15: Tánczenei kok­tél 13.00: Olvasónaplónk­ból. 13.15: A Moszkvai Ka­marazenekar mű­sorából. 14.10: Könnyűzene. 15.05: A kés. Thury Zoltán elbeszélése. 15.25: Zongoraművek. 16.10: iskolarádió. 16.30: A Gyermekrá- dió műsora. 16.45: Operett részle­tek. 17.05: Rádióiskola. 18.15: A római opera- ház együttesének műsorából. 18.45: Jó estét. 19.00: Népi muzsika. 19.25: A Szabó család. 20.25: A Stúdió 11. játszik. 20.40: Poéma. 21.00: Szimfonikus zene. 22.20: Könnyűzene. 23.15: Mai szemmel... 23.25: Kamarazene. PETŐFI RADIO 14.80: Szervánstíky Endre: Koncertino furulyára és kis ze­nekarra. 14 >5: Operarészletek: 14.45: A szél pusztító és építő munkája. 15.05: Hajmás! Péter — Hajmás! PáL Verses-zenés játék. 18.00: Zenekari muzsi­ka. 16 o': iskolaradiő. 17.05: Délutáni frissí­tő. 18.15: Rádióegyetem. 18.45: Fúvószene 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Neográdi Mag­da és Boda Eszter hangversenye a stú­dióban. 19.50: Magyar nóták. 20.25: Fiatalok film­klubja. 20.40; Madrigálok. 21.05: Tánczene. 21.40: Tavaszi szél. 22.00: Operarészletek. Április 23. KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Könnyűzene. 9.00: Rádióegyetem, 9.30: Mozart- és Brahms-dalok. 10.10: A Gyermekrá­dió műsora. 10.30: Tréfás bolgár népdalok. 10.55: Előfordul, hogy... 11.00: Magyar szerzők kórusműveiből, 11.25: A Szabó család. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Törvénykönyv 13.15: Operarészlelejc. 14.10: Népi muzsiki. 14 25: Lányok, asszo­nyok... 14.55: Beethoven: Dia­belli variációk. 15.40: Arany János költeményeiből. 16.10: Könnyű fúvós- muzsika. 16.30: A szegedi bo­szorkányok. Rádió­játék. 17.36: Magyar nép­költészet, magyar népdalok. 18.10: Aktuális műsor. 18.20: Előadóművé­szek aranykönyve: Isaac Stem hege­dül. 19.20: A hetvenkette- dik nap. 20.25: Könnyűzenei híradó. 21.15: Húsz óra. Foly- íasásos rádt »játék. 22.25: Zenei panorá­ma. 23.07: A végzet hatal­ma. 23.17: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Filmzene^ J4.25: Tánczene. 15.05: Hinni akarok. 15.25: Klasszikus ope­rettrészletek. 16.10: iskolarádió. 16.25: Három concer­to grosso. 17.05: Mátyás Mária és Radnay György énekel 17.40: Orvosi taná­,18.00: Gaál Gabriella és Tekeres Sándor énekel. 18.20: Munkásakadé­mia. A magyar ezüst. 18.45: Régi fllmsláge­rek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Tánczene. 19.57: Sólymos Péter hangversenye a stú­dióban. 20.22: LapaJ, a híres dudás. 21.05: A Suisse Ro­man de zenekar hangversenye. 22.30: Közvetítés a Lúdláb Étteremből. CSÜTÖRTÖK Április 23. KOSSUTH RADIO 8.10: Operarészletek. 8.55: Édes anyanyel­vűnk. 9.00: Iskolarádió. 9.20: Időszerű nemzet­közi kérdések. 10.10: Rámnézett a macska. Rádiójáték gyermekeknek. 10.41: Kantátahangver­seny. 11.32: Munkásakadé­mia. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Gazdaság és a nagyvilág. Előadás. 13.10: Kamarazene. 14.10: A Gyermekrá­dió műsora. 14.25: Hétfőtől szom­batig. 15.40: Színházak — színészek... 15.00: Liszt-művek. 16.10: Tánozene. 16.35: Világgazdasági híradó. 16.50: Magyar szerzők könnyűzenéje. 17.40: Számjel távirat valamennyi magyar királyi követségnek. Róma—Bécs—Bu da- pest—Varsó tengely. Előadás, 18.15: Borosa Jolán és Kovács Apollónia énekel. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Zenés beszélge­tés dr. Palló Imré­vel. 20.20: A Rádiószínház bemutatója: n. Richárd. 22.40: Tánczene. 23.25: Zenekari muzsi­ka. PETŐFI RADIO 14.25: Kórusok, hang­szerszólók Kodály műveiből. 15.05: Részietek a Já­nos vitéz című dal­játékból. 17.10: A versenyző. 16.30: Mezei csokor. 16.50: Aktuális mű­sor 17.05: Délutáni hang­verseny. 18.15: A kispolgár halála 18.39: Muzsikáló ké­peslapok. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: A műsort össze­állították a Futrin­ka utca lakói... 20.00: Bartók művészi pályája. 20.30: Az RH vércso­port 20.40: Élőszóval — muzsikával. PÉNTEK Április 24. KOSSUTH RADIO 8.10: Tánczene. 9.00: Riportműsor. 9.15: Zongoraművek. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Operettrészle­tek. 11.00: Shakespeare Magyarországon. 11.20: Operarészletek. 12.50: Iskolarádió. 13.08: Verbunkosok, katonadalok, csár­dások. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 14.10: Oj kórusfelvé­teleinkből. 14.30: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 15.00: Szórakoztató muzsika nyugdíja­soknak. 15.40: Bemutatjuk Pe­ter Kumalo dél-afri­kai írót. 16.10: Zenekari muzsi­ka. 16.45: Gyújtópontban az öntvények. 17.00: ötórai tea. 17.30: Enrico Caruso lemezeiből. 18.05: Közkívánatra a tv-nézőknek! Este hattól éjfélig... PETŐFI RADIO 14.00: A Magyar Rá­dió és Televízió Vo- nóstánczenekara játszik. 14.25: Népdalcsokor. 15.05: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 15.25: Zenekari muzsi­ka. 16.10: Könnyűzenei híradó. 17.05: Farkas Ilonka, Kubinyi Attila és Comensoll Mária hangversenye a stú­dióban. 17.40: Ismeretterjesztő előadás. 17.55: Muzsikáló fia­talok. 18.25: ifjúsági őrjárat. 18.40: Magyar fúvós- zene. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Lecsukva lát legjobban a sze­mem. Közvetítés Bmóból. 20.00 Wagner: Tann­häuser. Háromfel- vonásos opera. Április 25. KOSSUTH RADIO 8.30: Kórusok és népi zenekarok műsorá­ból. 9 05: ÜJ lemezeink­bőL 10.10: A Moszkvai Rá­dió Énekkara éne­kel. 10.22: A nyolcadik nap. 11.47: Verdi: A végzet hatalma. 12.15: Tánczenei köte­téi. 13.00: Béládl Mttdú* könyvszemléje. 13,15: Operettrésaflo­tck. 13.35:' Ifjúsági Maga­zin 14.10: Népi mnzsüca. 14,45: Hét rvrp a kül­politikában. Állandó müsorszamoki KOSSTJTH-RADIÖ: 4.36; Rákóczi induló. m éMs Stre*. Idő jár ás jelentés. — 4.35—7.54: Vidáman, frissen: Zenés műsor. — Közben: 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 5.05; Falurádió. — 6.00: Hírek, Idő jár ás jelentés. — 6.20: Sport- és totóhirek. — 6.35: Hirdetőoszlop. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek Időjárásjelentés. — 7.05; Üj könyvek. — 7.30: A budapesti színházak és mozik műsora. — 6.00: Műsorismertetés. Időjárás­jelentés — 9.59: Pontos időjelzés. — 20.00; Hírek. Totóered­mények. Időjárásjelentés. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. — Utána: Hírek. Idő jár ás jelentés. — 22.57: Vidéki színházak műsora. —• 14.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 26.00; Hírek. — 17.56: Műsorismertetés. — 17.59: Pontos időjel­zés. — 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 19.54: Jó éjszakát, gye­rekeki — 20.00: Esti krónika. Idő járás jelentés. —■ 22.00:, 24.00: Hírek. Idő jár ás jelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Vizjelző- szolgálat. PETÖFI-RÁDIÓ: 5.00—8.00: Reggeli zene. — Közben: 6.20: Torna. — 6.30: Hírek Időjárás jelentés. — 8.00: Hírek. Időjárás­jelentés. — 8.05: Műsorzárás. — 13.50: Idegen nyelvű víz jelző­szolgálat. — 14.10: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.00:, 17.00:, 19.00:, 21.00:, 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. 14.55: Közvetítés a Franciaország—Mar- gyarország váloga­tott labdarúgó-mér­kőzésről Párizsból. 16?50: Hét vége... 18.10: Gondolat. A Rádió irodalmi heti­lapja. 18.50: A Bécsi Filhar­monikusok Zenekara játszik. 20.25: Csacsifogat. Zenés bohózat há­rom felvonásban. 23.20: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 14.25: Tudósítás az ENSZ-ból. 14.35: Robert Casa- deus három Chopin­be Hadát zongorázik. 15.05: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 15.50: Turisták ötper- ee 16.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.05: Kórushangver­seny a stúdióban, 17.20: Az elefánt. 17.55: Verbunkosok, népdalok, csárdá­sok. 18.30: Orvosi taná­csok. A testtartás­ról. 18.35: Könnyűzene. 19 30: Láttuk, hallot­tuk... 19.50: Magyar költők, magyar dalok. 20.25: Közvetítés a Zeneművészeti Főis­kola nagyterméből. 22.25: Odüsszeusz és a színészek. Babits Mi­hály Urai novellája. Április 26. KOSSUTH RADIO 12.44: Színházi élet Szegeden. 13.05: Sámson és De­lila. Operarészletek. 13 40: Szórakoztató muzsika. 14.25: A dzsessz ked­velőinek: Kertész Kornél együttese játszik. 14.40: Négymondatos főszerep. Rádiójá­ték gyermekeknek. 15.05: Rivaldafény. 16.05: Közvetítés a Ze­neművészeti Főisko­la nagytermébőL 17.58: Vers. 18.05: Nincsenek régi műsorok .. 19.00: Tudósaink arc­képcsarnoka. 19.15: Mindenki ked­vére! 21.56: Regény, vers, muzsika. TELEVÍZIÓ Kedd, április 2L 17.20: Hírek. 17.30: Váci utca- Helyszini közvetítés. 18 00: Tapasztalatok — tanulságok. 18.10: Kisfilm. 18.35: Idejében bbó- lunk... 18.55: Beszélgetés a magyar nyelvről. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45: Napi jegyze­tünk. 19.50: Barangolás. Kulturális szemle. 20.35: Világhírű rende­zők... Az éjszaka kapui. Magyarul beszélő francia film. Csak 18 éven felü­lieknek. — Előtte: Nemeskürty István bevezetője. 22.30: TV Híradó, 2. kiadás. 8.10: Operettrészletek. 9 00: Édes anyanyel­vűnk. 9.05: Tánczene. 10.10: Nagy énekesek életregénye. 11.00: irány: Tokió. Ifjúsági sportvetél­kedő. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta... 13.10: Kádiólexikon 13.40: A Rádió Le­mezalbuma. 15.15: Húsz óra. Foly­tatásos rádiójáték., 16.08: Máthé Jolán virágénekeket éne­kel. 16.25: Szemmel is hall , az okos szerelem. 16.30: Magnósok, fe­gyelem ! 18.05: Oj Zenei Ojság. 18 40: Mikrofonnal a föld körül. 19.00: Zenés posta. 20.15: Az úrhatnám szolgáló. Egyfelvo- násos vígopera. 21.05: Miért rosszak a magyar filmek? Rá­diójáték. , 21.47: Zenei műsor. 22.10: Közvetítés a varsói nemzetközi vivóversenyről. 22.25: Az eszperantó kongresszusról. 22.40: Verbunkosok, magyar nóták. 23.15: Zenekari mu­zsika. PETŐFI RADIO 7.39: A református egyház félórája. 8.00: Mit hallunk a jövő héten? 8.30: Miska bácsi le­mezesládája. 9.05: Operakalauz. 10.05: Fúvószene tánc­ritmusban. 10 20: Gazdaszemmel á nagyvilág mező­gazdaságáról. 10.35: Népi muzsika. 11.10: A gazdag em­ber. Elbeszélés. 11.30: Dubrovnikl fesz­tivál, 1963. Szerda, április ri, 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv az ált. isk. VI. oszt. számára. 9.05: Iskola-tv. Kör­nyezetismeret az ált. isk. L oszt szá­mára. 10,00: Tv-hiradó. Isim. 10.15: Rossini: Alka­lom szüli a tolvajt. • Olasz operafilm (is­métlés). 11.25: Üt az örök jég­hez. Nyugatnémet kisfilm. 15.30: Iskola-tv. Kör­nyezetismeret (ismét lés). 16.30: Iskola-tv. Orosz nyelv (ismétlés) 17.10: Iskola-tv. Fizi­ka az ált. gimn. esti és levelező tagoza­tának IL osztálya számára. 17.43: Hírek. 17.50: A Magyar Hir­dető műsora. 18.00: Az anyagmoz­gatásról. 18.25: Autósok — mo­torosok 18.40: Aritíz után. 19.00: Lányok, asszo­nyok ... 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45: Napi Jegyze­tünk. 19.50: Apassionata. Magyarul beszélő szovjet film. 20.30: Költészet. 20.45: Az ég a har­madik emeletnél kezdődik. TV-játék. 21.35: Kerekasztal- beszélgetés. A bonyhádi gépállomás HÁLÓZATI VILLANY­SZERELŐKET ÉS SEGÉD­MUNKÁSOKAT keres azonnali fel­vételre. 22.00: TV Híradó, S. kiadás. ­Csütörtök, április 23, 17.13: Hírek. 17.20: Orosz társalgás haladóknak. 17.40: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. 18.25: Falusi dolgok­ról. 18.30: A Jövő hét műsora. 18.45: Esti mese. 18.55: Shakespeare születésének 400, évfordulóján. 19.05: Julius Caesar, közvetítés a Nem­zeti Színházból. A közvetítés szüneté­ben: TV Híradó. 21.40: Telesport. 22.05: Az iskola-tv postája. 22.15: TV Híradó, 2. kiadás. Péntek, április 24. 10.00: TV Híradó (Is­métlés). 10.15: Telesport (Is­métlés) 10.30: Bómeói dzsun­gel. Angol film (is­métlés). 11.10: Apassionata. Szovjet film. 11.55: A jövő hét mű­sora. Szombat, április 35. 14,50: Franciaország— Magyaiórszág labdarú gó-mérkőzés közvetí­tése Párizsból. 17.13: Hírek. 17.20: Műszaki film­sorozat 17 40: Tánciskola. 18.05: Lengyel—ma­gyar—NDK női tor­naverseny. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó., 19.45: Hétről hétre... 19.55: Szereti öní! a látványosságot?,itNyu gatnémet film 20.55: Az érem har­madik oldala. 21.03: A Televízió ol­vasóterme. Mik­száth: Beszterce őst­22.35: TV Híradó,- 2. kiadás. Vasárnap, április 2«. 9.05: Iskola-tv. 9.30: Ki miben tudós? 10.00: Az ötszög tit­ka A Magyar Te­levízió filmje. 10.55: Mesterművek. 12.00: Hétmérföldes kamera. 15.30: A Ki miben tű­dós? délelőtti dön­tőjének folytatása. 16.40: Tavaszi körkép. 16.50: A Magyar Hir­dető műsora. 17.00: ökölvívó orszá­gos egyéni bajnok­ság döntői. 18 30: Beszélgetés Mark Lane New Vork-1 ügyvéddel. 18.45: Filmmozaik. 19.55: Esti mese. 20.05: TV Híradó. 20.25: Cselgáncs EB. Egyéni döntő. Közi­vetítés Berlinből. 21.30: A Stúdió 11 Játszik. 22 05: Telesport. 22.25: TV Híradó, 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a müsorvál­toztatás jogát fenntart­ja!) Perfekt GYORS­él GÉPlRONOr AZONNAL » FELVESZÜNK. Jelentkezni a sze­mélyzeti osztá­lyon. Kesztyűgyár Szent Vince u. 13 ___________ M egrendelésére motorkerékpár-alkatrészt postán utánvéttel szállítunk 12. sz. Járműbolt Pécs, Rákóczi út 50. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents