Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-08 / 57. szám
VASCO PR4TOL1M V andának fekete szeme volt, s egy arany pontocska csillogott benne. A haja pedig szőke. Sohasem sikerült megmondanom neki, hogy szeretem, azt sem tudtam, hogy Vandának hívják. Egy reggel azonban megállt a híd közepén és megvárt. — Mint a lidércnyomás! — faliad! ki hirtelen. — Már egy hónapja követ, mint az árnyékom. Nyögje már ki végre, mit akar, aztán el van intézve az ügy. — Mennyire félreért engem ... 'Ebben a pillanatban egy asszony ment el mellettünk, kíon fogva vezette kislányát, s közben az iskolai feladatot mondatta vele. A gyerek félig ébren, félig alva motyogott: „én vagyok, te vagy, ő van...” Ezen nevetni kezdtünk, zavarunk is elmúlt. Vanda egyik kezével a korlátra támaszkodott, ugyanúgy én is, alattunk a folyó, zölden átlátszó villogó tükrében ablakok fénylettek, amelyek mögött az ezüstmívesek dolgoztak. Hirtelen a folyóra mutattam: — Látja ott azt a kis bárkát? — Mintha abban a pillanatban ez lett volna a legfontosabb. — Úgy látszik, nincs semmi dolga. Irigylem — válaszolt a folyót nézve. A hídfőnél állt a négy évszak szobra, háttal nekünk. Tizennyolcévesek voltunk, én gyakornok egy lapnál ő pedig alkalmazott egy divatáru üzletben, ahol hét lírát keresett naponta. Együtt élt apjával és nagyapjával, apja bírósági tisztviselő volt, járta a házakat és behajtotta a váltóköveteléseket. Egész éven át minden reggel a hídon szoktunk találkozni Vandával. A híd túlsó oldalán laktak, ott ahova a Tavasz és a Nyár szobrai néztek. Egy kis kávéházba jártunk reggelizni, mindig vet tünk egy frissen sült, még me leg brióst, s megfeleztük. Vanda az 6 részét belemártotta a kávéba, s kiszítta belőle a kávét, majd apró harapásokkal megette. Ilyenkor szemrehányóan nézett rám, mivel én egyszerre befaltam a fél brióst. Aztán elkísértem az üzletig. Egy kicsit még elidőztem a járdán, mert mindig talált valami igazítani valót a kirakatban, hogy búcsúzóul még egyszer láthassuk egymást. Délben és este sétáltunk a hídon. A folyó vize a múló időt tükrözte, amint szemünk előtt tova iramlott, januárban sárgás, zavaros hűl lámokkal, ilyenkor árvíz maradékát forgatta örvényeiben, fatörzseket, disznók hulláit, amelyeket az elöntött falvakból elragadott. Ilyen napokon az ezüstmívesek gyakran ott álltak a műhely ablakában, figyelték a vízállást. A nagy hőség beköszöntével azonban leapadt a víz, kavicsszigetek bukkantak elő a folyó medréből, a Pescaia kiszáradt, mezítelen gyerkőcök játszadoztak ott naphosszat, csak a híd alatt volt alig érezhető áramlása a víznek, s az is olyan átlátszó volt, hogy a mederfenékig láthattunk benne. Tavasszal zöld volt a folyó, s ha esténként odajártunk, Vanda énekelt. Karjait a korlátra támasztotta, arcát tenyerébe fog va bámult a vízbe. — Kedvesem; — szóltam hozzá és megsímogattam, de mintha nem is érezte volna. — Jobban szereted a folyót, mint engem — jegyeztem meg szomorúan. Aztán jött a nyár, az emberek csoportokba verődve üldögéltek a hídpillé- reken, mások mandolint pengetve énekeltek, andalogtak a part mentén, egy kicsit távolabb a híd mögött dinnye- árusok hangoskodtak. 1938-at írtunk, a spanyol köztársaságiak akkor veszítették el Bru- netét, valaki meggyilkolta a feleségét, a kormány előterjesztette a fajvédelmi törvényt. De mindez tőlünk táMegjelent a Jelenkor márciusi szama A Jelenkor című irodalmi művészeti folyóirat legújabb száma értékes, változatos tartalommal jelent meg. Közli a lap Vas István, Kalász Márton, Bede Anna, Bárdosi Né meth János, Alaksza Ambrus Menyhárd Alfréd, Sarkadé Sándor, Lovász Pál, Gyurko- vics Tibor, Kovács Ferenc Eöry Attila és Demény Ottó verseit. Novellával Tímár Máté, Varga Imre és T. Prókay Éva szerepelnek. Mátyás Ferenc égjük jellegzetes dunántúli városunkról, Esztergomról írt riportot. Basch Lóránd Babits Mihályról írt emlékezést. A Művészet rovatban beszámolót olvashatunk pécsi, budapesti és párizsi színházi bemutatókról. A lap korábbi számaiban lezajlott vitát a zenei közgondolkodásról Pernye András foglalja össze. A Jegyzet rovatban Bencze László írt nyílt levelet Németh Lászlóhoz. Rónay György Pilinszky János költészetét méltatja. Ugyanebben a rovatban jelent meg Pákolitz István beszámolója a Jelenkornál folyó lektori munkáról. A folyóirat Szemle rovatában Csanád Béla Thurzó Gábor: Bárány az akolbán, Tam- kó Sirató Károly Gereblyés László: Túl a határon, Kristó Nagy István Hajnal Gábor: Farsang-temetés, Besseuvei György Baráth Lajos: A dí z • hal, Taxner Ernő N mesküi thy István: A magyar széppróza születése című kötetéről, Herceg János Csuka Zoltán jugoszláv irodalomtörténetéről és Ordas Iván a legújabb Helikonról ír ismertetést. A Jelenkor legújabb számát Szánthó Piroska és Kovács Sándor rajzai illusztrálják. JÖ'lt'ck 0 Székely kapa Baranyában Néhány nap óta ritka néprajzi érdekességet rejt maga an} az erdősmecskei főutca. Simon é ‘András, az Egyesült Lenin) Termelőszövetkezet tagja el-l készítette az első baranyai szé-s kelykaput. De igen valószínű,! hogy az egész országban ez az) első ilyen munka, hiszen a; székelykapu kizárólag Erdcly-l ben divatos. Simon András is' az erdélyi Szentegyházasfaln-é bői való, ahol ügyes fafaragóké élnek. Az Erdősmecskére szár mázott székely a helyi erdő-', birtokossági társulat elnöke!; volt. így módjában állt besze-é rezni néhány — a székelyka- > púhoz szükséges — különlegesí fadarabot. Két hét alatt sajátí kezűleg faragta ki a kaput és) az ezen a vidéken használatosé favágó szerszámokon kívül) semmiféle különleges szerszá-i mot nem használt. A kapulábat tölgyfából, az úgynevezett kontyfát fenyőfából, az össze- kölőfát pedig, — ami a legdíszesebb — ugyancsak tölgyfából készítette el. a kulturális életből Haraszti Pál festőművész válaszol: Nyári élményeimet rendezgetem... A »és-» a. tóimat, feljegyzéseimet nagyobb kompo- iciók formájában újra fogalmazom. Főleg az nnber és a környező világ viszonyai érdekelnek ... Párhuzamosan mozaik kísérletekkel is foglalkozom ... o — Balett 1964 — címmel | március 20-án mutatja be új j műsorát a Pécsi Nemzeti Színház balett-együttese. o ! — A Noviszádon megjelenő j Magyar Szó ismerteti a Jelen- I kor februári számában megjelent „Jegyzetek a HlD margójára’’ című Sükösd Mihály tanulmányt. Sükösd Mihály a noviszádi magyar írók folyóiratát ismerteti és méltatja. o — Igor Ozim és Petri End- I re közreműködésével szonáta j estet rendeznek március 12- I én, csütörtökön este fél nyolc I órakor a Liszt Ferenc hang- I versenyteremben. o — Arató Károly Pécsett élő i fiatal költő verseskötete az elmúlt héten nyomdába került. Arató Károly verseskötete a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelenik meg. o — Gina Lollóbrigida nyotc napra Tokióba utazott, hogy részt vegyen az ottani olasz filmfesztiválon. A fesztiválon részt vesz Claudia Cardiiiale és más olasz filmhírességek is. o — Modem neonvilágítással felszerelt hirdetőtáblákat állítanak fel a Pécsi Nemzeti Színház két oldalára. A modem hirdetőtáblák a színház homlokzatának felújításával egy időben, július 31-re készülnek el. Kiss Dénes: Szeretem emléke Aranyszobor, állsz az őszben, fénybe öntve, talpig. Pille-sugár reád röppen 8 hajadban kialszik. Választani nem tudok már: léted az én létem. A nők mind az arcod hordják arcom közelében. Örökre úgy állsz előttem, mint azon az őszön: olvadt-arany erdőszélen, túl a mért időmön. Pál József: ameukaiíiaki aki 1947-iq, mainkat volt Akkor már voltál tányérmosó küldönc és facér s bőrödet barnára cserzette Kansasban a szél New Orleansban mikor lefeküdtél a tenger is morgót t takaróul magadra húztad az éjt és egy csillagot a régi csillagot a régi éjt de a régi álom leszállni félt körözött feletted és elszállt a tengerre ki pislogtak a kikötő konoklámpa-szemei reggelre mind összedőltek vonalak és egek rájöttél hogy üres vagy emlékeid nincsenek nem láttad soha többet álmodban a régi fecskepárt anyádat se aki esténként hazavárt apád se filkózott barátaival a szép téli estéket felperzselte egy rohanó nyugtalan kisértet patakodat elnyelte egy undok esúszómászó-folyó kék pilléidet összefogdosta egy nagy lepkefogó kifosztott lettél nincstelen mondd mi maradt veled halántékod is riadtan részegen lüktetett aztán áthajóztál áthozott a hajó azt énekeltétek az élet esudajó csinos katona voltál bombák gránátok helyett lányok vártak a lányokat meg ismered micsoda jó nők nőttek fe) a háború után s egy nyelven cicázik kacarász a vasárnap délután mit érdekelt hogy Byron Shakespeare merre júri csókolni kell csókolni kell a lányt a Louvre-t se láttáéi se a Várost se falut két évig voltál ott két éved párzásba fúlt most itt ülünk sörözünk a fenyőket isendel h U n' állkapcsodat mozgatja a rágógumi napfény darazsa dong köröttünk és csökönyös türelemmel lesen» mi élhet benned ami meg közös de te mit hoztál puszta penzedet és' megmutatni pár részvényedet és hiába vergődnek feletted a régi fecskék szárnyai nem érzed te már nem vágj- európai Haraszti Pál: Nyár k f < — Csacsi kislány, hát ez volt az a titok? Rákönyökölt a korlátra, arcát két tenyerébe fogta. — Most azt hiszed ez a titkom. Lidércnyomás ez. Karomat vállára tettem, arcát felém fordítottam: sírt, ujjam hegyével fölfogtam egy könnycseppjét, ajkán végighúztam. — Látod a tengervíz éppen ilyen sós — mondtam és megcsókoltam. Vasárnap kimegyünk a tengerre. Vonattal. Időnk lesz elég, estére itthon leszünk. Édesapád számára lesz kifogásod? —. Nem szükséges — mondta tétován és maga elé nézett a folyóba. — Apa nincs itthon és hosszabb ideig távol marad... ■— Rokonokhoz utazott? — Igen. Amikor hazakísértem, visz- szapillantott a szoborra: — Miért áll itt a tavasz szobra ebben az évszakban? Meg tudnád mondani? — Gyengéden hozzám bújt, mielőtt a száját nyújtotta, szeme azonban ismét tele volt köny- nyel. Kendőjével letöröltem. Aznap éjszaka anyám motozott a szobában. — Csak azt nézem, bezártad-e az ablakot? — mondta. — Hallod, micsoda ítéletidő van odakint? — Ömlött, szakadt bejött a szobámba, felébresztett. az eső, csattogott az ablaktáblákon. — Holnap ismét megárad a folyó... A nap a híd fölött állt. az utcák, házak, a vihart követő tiszta levegőben úsztak. A folyó az ezüstművesek ablakáig emelkedett, Vandára vártam, de nem jött. Végigcsellengtem a piacon, nem találtam. Talán tegnap este megfázott, lázas lett? Elhatároztam, felkeresem. Kopogtatásomra egy idős szemüveges asszony nyitott ajtót, világoskék kifakult háziköpenyben, éopen az edényeket törölgetté. — Vanda nincs itthon' —■ mondta mogorván, mintha tér hére lennék. — Talán maga is a rendőrségtől jött? — Nem, én jóbarát vagyok. — Ö, bocsásson meg, tudniillik majdnem mindennap jönnek. Vanda papája már három hónapja megőrült, elüldözték az állásából, mivel zsidó. Beleőrült. — És Vanda? — Fogalmam , sincs, hova mehetett. Két nappal később, távol a hídtól közvetlen a torkolat közelében a folyó partra vetette Vanda testét. Fordította: Bertalan Lajos rol zajló esemény volt, cím- orok az újságokból. Nekünk :sak az órák voltak fonto- ;ak, amikor a hídon álltunk, 'agy az utcákat róttuk. Fur- :sa, gondoltam, az apja vona- :odik attól, hogy megismerem. Vanda egyébként napról lapra asszonyosabb, teltebb ett, amint azonban megcsó- :oltuk egymást, mindig kö- ;énk férkőzött valami meg- : nagyarázhatatlan idegesség. Jgy látszott, valami nagy lyugtalanság vagy félelem ve zi körül, jelentéktelen kér- léseket is úgy tett fel, mint- ía egy állandó rögeszmétől zenvedne, amely egyre kín- :óbbá válik. — Mint a lidércnyomás — nondta, mint először. — Mi- írt van az, hogy a gázlám- )ákat ily későn gyújtják meg? diért éppen ma vágattál ha- at? Miért olyan hosszú a íoldtölte? Saját házunkról álmodoz- am, esküvőnkről és egy szép éjhallgatós rádiókészülékről, ímely állítható detektorral nűködik. Júniusban egy bor- /örös selyemkendőt ajándékoztam Vandának, esténként, Imikor hűvösebb szél fújt, íyaka köré terítette fehér ru- íája fölé. — Nem akartam beléd sze- •etni — mondta — csak azért izólítottalak meg akkor, em- ékszel, azon az első napon, íogy végre békét hagyj .., — Tudom — mondtam kissé bután és nevettem. — De nondd csak, mikor árulod el /égre a titkodat? Hidd el, mnyira szeretlek, hogy tud- rom kell mindent rólad... — Még nem. — Komolyan •ám nézett, s mit válaszolhat- am erre? Megcsókoltam. M égis egyre szórako- zottabb, nyugtalanabb lett. — Azt hiszem, nagyon belefáradsz az itthoni munkába — mond- ;am. — Oly nagyon szeretsz? — kérdezte gyengéden. Egyik >ste pedig így szólt: — Ha rnnyire szeretsz, miért nem ikarsz egészen megérteni? árra a pillanatra várok, amikor titkaimat végre elmond- aatom neked. — Mindent tudok rólad — nondtam. — Átlátszóan tiszta /agy, mint a levegő, amelyet aelélegzem. Olvasok benned, nint a nyitott könyvben. *— Csacsi... — mondta még szelídebben, szomorúbban, s rangjára még sokáig emlékeztem. A hídpillér mellett illtunk, szeles idő volt, a rark fái ködbe merültek, a lomály elnyelte a két gáz- ámpasort. A folyó mélyfeke- ;én csillogó tömegként bukkant elő a hídívek alól, halottak, amint állandó morajlása megtört a pilléreken. Vanda megszólalt: —- Ez is olyan, mint a lidércnyomás. Mindig azt mondod, tudom, tudom. Semmit sem tudsz. Miért vagyok szőke? Nem lenne szabad szőkének lennem. Meg tudnád mon dani miért? — Szőke vagy, mert ilyennek születtél — válaszoltam. — Nem lenne szabad szőkének lennem. Rögeszme? Tévhit? Agyrém? Szeretlek. Miért szeretlek ennyire? Te bizonyára tudod. Nos? Miért? Mert én nem tudom. Csak azt, hogy szeretlek... K ülönös nyugodtsággal beszélt, csak a gon- dolotai voltak zavarosak, hangja azonban tele gyengédség gél, s olyan érzéssel, mintha valamilyen igazságtalanságtól szenvedne, s enyhülést keresne. — Persze, mindent tudsz — ismételte. — Azt is tudod, hogy a folyó a tengerbe ömlik. De azt nem tudod, hogy én még sohasem láttam a tengert. Húszéves vagyok és még nem láttam a tengert, s még vonattal sem utaztam soha. Tudsz te minderről?
