Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-22 / 69. szám
DR. K. T. ÜGY NYILATKOZOTT legutóbbi Zenei Naplónkban, hogy elfoglaltsága és időhiány miatt mondta le hangversenybérletét. Nem egyedülálló jelenség ez, hiszen a XX. század második felének embere egyik legsúlyosabb és legelszántabb csatáját az Idővel vívja. A technika hallatlan fejlődése következtében rohanóvá vált életünk a művelődésnek, szórakozásnak szinte megszámlálhatatlan fajtáját kínálja. Míg a múlt század házimuzsikálásban elmélyedő emberének szinte egyetlen művészi lehetősége, időtöltése ez volt, addig ma, nem beszélve a továbbtanulásról, naponta válogathatunk a színház és a mozik előadásai, a sűrű egymásutánban következő hangversenyek között, kínálgatja magát a rádió műsora, olvasásra invitálnak a könyvek, folyóiratok és ne feledkezzünk meg korunk nagy időrablójáról, a televízióról sem. 1 Az idő és a zene viszonyában tehát döntő változás következett be: az emberek nagy része kénytelen sűríteni vagy erősen szelektálni, -megválogatni a kínálkozó zenei alkalmakat. Ez ugyanakkor rendkívüli mértékben megnöveli a hangversenyek rendezőinek felelősségét, mert a hallgatóság azt várja el tőlük, hogy szűkre szabott idejükben lehetőleg csak jelentős zenei élményben részesítsék őket, hiszen a ma emberének aligha van feleslegesen elpocsékolható ideje. Ezért kell alaposan megfontolni a városunkban elhangzó koncertek műsorát. A következő évad tervének elkészítésekor feltétlenül figyelembe kell venni az elmúlt évek műsorait. Lehetőleg arra kell törekedni, hogy olyan művek ne szerepeljenek a programban, melyeket néhány éven belül már hallottunk, legfeljebb ábban az esetben, ha az előadás rendkívül magasszínvonala ezt indokolja. Gondoljuk csak el, hogy városunkban évente 9 nagyzenekari hangverseny és mintegy kétszer- annyi kamarazenei koncert rendezésére kerül sor. Ez megadja a lehetőségeit, de egyben, a korlátáit is a bemutatásra kerülhető műveknek. Az adott lehetőségekkel úgy kell gazdálkodni, hogy a zeneirodalom kimagasló értékű, megismerésre valóban érdemes alkotásainak megszólaltatásával zenei látókörünk szélesedjék, művészi élményanyagunk gazdagodjék. Tévednek azok, akik a modern zene igényének kielégítése címén kevésbé jelentős mai művek bemutatásával is megelégszenek. Országos viszonylatban elismert tény, hogy a XX. század zenei alkotásai közül sokat nem ismerünk. A Wozzeck operaházi bemutatója például kereken negyven évet váratott magára. Nem szégyen bevallani, hogy pécsi viszonylatban is nem egy mű vár bemutatásra, megszólaltatásra. A Liszt Kórus Honegger: Dávid királyának előadásával éppen ilyen fontos feladatot tölt be. Ezzel szemben a külföldi vendégművészektől, karmesterektől, együtteseknél azt várjuk el, hogy elsősorban olyan műveket szólaltassanak meg, melyeket itthoni tolmácsolásban nem hallhatunk. Ne a Pécsi Filharmonikus Zenekar repertoárján is szereplő művekkel jöjjön városunkba például a . Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, mely. kiváltképp híres a XX. századi zeneművek propagálásáról. Vagy ha az Állami Opera neves művészei tisztelik meg városunkat, ne helyben is már agyoncsépelt áriák felületes előadásával tüntessenek ki bennünket, mert ez méltán háborítja fel az igényes közönséget és már időpocsékolást jelent! UGYANEZ VONATKOZIK Nemzeti Színházunk opera- társulatának műsorösszeállítására is. Épp a Lakmé bemutatójával kapcsolatban jelent meg egyik fővárosi lap zenekritikájában az a bírálat, mely szerint a megfakult és ma már nem jelentékeny Lakmé „nem lehet, fontos repertoárdarabja annak a színháznak, amely szűkös körülmények között most neveli fel saját operatársulatát és a közönséget is hozzá. A pesti Operaház, mely két színházában kb. 70 művet tart repertoárján, időnként előadhatja a Lakmét. De a pécsi színház, ahol sokkal kevesebb az operaelőadás, szigorúbb rostát alkalmazhatna”. Jelen sorok írójában is felmerült ez a probléma a Lakmé béiüutátójáról szóló kritika megírása közben. Valóban vitatható, hogy az idő és á zenehallgatás vonatkozásában helyes volt-e a Lakmé bemutatása, nem vett-e el értékes órákat, napokat más, jelentősebb mű tanulásától, a közönséggel való megismertetésétől. Azonban elfogadhatjuk a színház zeneigazgatójának indokolását, mely szerint a komoly, sötét - tragikumul Don Carlos után szükség volt egy melódia- gazdag, látványos francia opera bemutatására is, mintegy folytatásaképp a Hoffmann meséivel megkezdett útnak, melyben jelentős feladat jutott balett-együttesünknek is, Az idő-problémának azonban másfajta vetülete is van. Gondolunk itt arra, hogy akadnak szép számmal emberek, akik nem sajnálják szabadidejüket a zene szolgálatába állítani. Ennek meghatóan szép példáját láthattuk az egyik korábbi szombat estén, amikor a pécsi öntevékeny énekkarok tagjai léptek a Liszt-terem dobogójára. Városunkban az öntevékeny kórusmozgalom közel ezer lelkes tagot számlál. Közülük csaknem félszáz azok száma, akik két vagy több énekkarba is eljárnak énekelni. A tagok dalszeretetéről egész sor példát lehetne felhozni. Egyik vidéki kórusunk nőtagja munkahelyváltozás következtében más községbe költözött. Sírva jelentette ezt a próbán. A kórus vezetősége úgy oldotta meg a problémát, hogy anyagilag biztosította a próbákra járás vasúti költségét. A pécsi stúdióhoz írott levelében legutóbb egy Székesfehérvárról Pécsre költözött dalos kért tanácsot, hogy melyik kórusban folytathatná 'működését. A gör- csönyi iskola énektanárának első tevékenysége községi énekkar létrehozása volt és ennek érdekében vállalta az esti j kinttartózkodást. Egyik dalosuk időközben Harkányba köl- ; tözött. de ennek ellenére minden héten vonattal átutazik ; Görcsönybe, mert tudja, hogy szükség van rá. Nem sajnálja j sem az időt, sem az anyagiakat. A megyében működő fúvós- zenekarok tagjai közül is sokan a1 környező falvakból járnak próbákra, szereplésekre. Gyakran gyalog kénytelenek hazatérni. mert a . próbák után már nem áll rendelkezésükre közlekedési eszköz. A zeneiskola tanárai is szívesen vállalják az ! utazást Komlóra, Mohácsra, mert tudják, hogy ott a zenét tanulók népes csoportja vár rájuk. Szén példáját adták az önzetlen, zenei népnevelő munkának a Zeneművészeti Szak- j iskola zenekara és hangszeres szólistái, amikor Szentlőrincen, ! Siklóson, Mohácson tartottak hangversenyt. ÍGY FEST A VALÓSÁGBAN városunk és megyénk zenei I életének egy másik, nem annyira hivatalos oldala. Csak ilyen j lelkes, a zenét önzetlenül, önmagáért szerető, áldozatkész j emberek közössége hozhat létre olyan magasfokú kórus- ! kultúra - melyről Kardos Pál, a szegedi Tanárképző Főiskola i Pécsett járt docense, az országos zsűri, egyetlen vidéki tagjai is csak azt állapíthatta meg, hogy ilyen magas színvonalat j képviselő mezőnnyel sem Szeged, sem Debrecen, sem Miskolc j nem rendelkezik. Az öt aranyoklevelet elért pécsi énekkar I és a Liszt Kórus olyan erőt képvisel, melyre méltán büszkék lehetünk. Szabó Tibor, a Népművelési Intézet munkatársa j is az elragadtatás hangján nyilatkozott. Véleménye szerint j ez a pécsi kórushangverseny mindenkit meggyőzhetett arról, | hogy m;^ már nem szabad figyelmetlenül elmenni az öntevékeny együttesek munkája mellett. A pécsi ezer dalos tökéletesen megértette és magáévá tette Kodály Zoltán szavait: j .,Van-e jobb szemléltető eszköze a társadalmi szolidaritásnak, | mint az ének- vagy zenekar? Sokan egyesülnek valaminek i a' megvalósítására, amit egyes ember, ha mégoly tehetséges ' is, egymaga nem tud megvalósítani. Ahol mindenkinek a i munkája egyaránt fontos, és ahol egyetlen ember hibája mindent elronthat.” —nt— Zenei Napló A majom és rajongó1 ELŐKELŐ TÁRSASÁG gyűlt össze a svédországi Göteborg „Christine” kiállító termében. Ott voltak a felső tízezer ismert képviselői, ifjak és kevésbé ifjak, elegáns hölgyek, zsakettos urak. Érthető," hiszen kiváló festők angol, francia, osztrák és svéd művészek alkotásait mutatták be, úgyhogy a kiállítás valóságos nemzetközi művészeti eseménynek ígérkezett. A nagy nevű kritikusok között csakhamar izgalmas vita bontakozott ki. Az érdeklődés középpontjában egy eddig ismeretlen, titokzatos művész Pierre Brassau képei állottak. „Ez az igazi spontán alkotás”; „Nem, nem ez már az instink- tivizmus legfinomultabb csúcsait ostromolja”; „Csodálatos nak tartom a kép disszonáns harmóniáját” stb., stb. Csak úgy röpködtek az absztrakt irányzatok tolvajnyelvének kü lönös kitételei. Egy kritikus külön előadást tartott az alkotó egyedülálló lelkivilágáról, amit szerinte a színösszeállítások, az árnyalatok világosan és félreérthetetlenül tűk röznek. A másik amellett kardoskodott, hogy ezzel a töretlen stílussal eddig még csak Párizsban, a Saint-Germain- des Prés-i kiállításon találkozott. Az újságírók gondosan jegyeztek, meginterjúvolták a különböző 'szakembereket és már meg is fogalmazták ügyes gördülékeny mondatokkal a másnapi hírlapok kulturális1 rovatai számára, áz új nagy absztrakt sztár felfedezését. — Pierre Brassau képei pedig pillanatok alatt elkelitek méghozzá darabonként 750 svéd koronáért. Az első boldog és rigyelt Brassau tulajdonos Bertil Eklöt, az ismert dúsgazdag műgyűjtő volt, aki főleg absztrakt művekre specializálta magát. EZUTÁN ROBBANT a somba. A megdöbbentő valóság minden fantázián túl- :ett. Kiderült, hogy a titokzatos, az utolérletetlen, a különleges lelki alkatú művész a Göteborg melletti Boras állatkert lakója, ami egészen természetes, mivel Brassau mester nem más, mint egy három éves csimpánz, aki ott éldegél békességben Pia nevű párjával együtt. A művészeti tevékenységre három tréfás újságíró szoktatta rá, és ugyancsak ők állították ki a frenetikus sikerű majom-képeket, a Christine teremben. S. E. ^őírek a kulturális életből — A TIT Munkácsy Mihály Szabadegyetemének drámatörténeti előadás-sorozatának keretében március 23-án este 7 órai kezdettel a Pécs városi Művelődési Házban Bertha Bulcsú a századforduló angol drámairodalmáról tart előadást■ Közreműködnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei. * — A pécsváradi Földművesszövetkezet Zengő Együttese ma délután fél 4 órai kezdettel a pécsváradi filmszínházban szerzői estet rendez Sző- nyi Erzsébet Erkel-díjas zeneszerző és Csorba Győző József Attila-díjas író műveiből a szerzők személyes részvételével. A műsorban fellépnek Győry Franciska és Végvári Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, Kiss Vilmos Péter hegedűművész, K. Tóth Mária zongoraművész, a Pécsi Fuvóstrió, a Zengő Együttes úttörő énekkara és leánykara. * — Pogány Frigyes egyetemi tanár Képzőművészet és építészet kapcsolata címmel tart előadást március 27-én este fél 7 órai kezdetei a Pécs városi Művelődési Házban. * ■— Vitányi Iván a Valóság című folyóirat szerkesztőségének tagja pénteken felkereste a Jelenkor szerkesztőségét és elbeszélgetett a szerkesztőség tagjaival a két folyóirat további együttműködésének lehetőségeiről. * *— Március 23-án fél 6 órai kezdettel a Pécs város Művelődési Házában az Ifjúsági Akadémia keretében Ismerkedjünk művészeti kérdésekkel sorozatban az új művészeti ágakról, a filmről, a hang játékokról és a televízió- játékokról hangzik el előadás. * — A Kulturális Szemle bemutatói sorában ma Kémesen a siklósi járás úttörő csoportjainak bemutatóját, Siklóson, Vajszlón, Felsőszentmárton- ban, Sellyén, Nagypeterden, Rózsafán, Máriakéménden körzeti bemutatókat rendezik meg. Hétfőn Komlón a Zrínyi Művelődési Házban rendezik meg az úttörők Expedi- cíós vetélkedőjét, csütörtökön Pécsváradon kerül sor az úttörő kulturális szemle bemutatójára. . a-l Zuchardt: * PUSZTULJ, bolond: VIII. Henrik korába viszi el az olvasói a könyv- Ö volt az a király, aki megalapította az anglikán egyházat és aki elindította Angliát a modern fejlődés útján. VIII. Henrik mindenkit kíméletlenül eltett láb alól. aki ellenezte politikáját. A könyv Morus Tamás perbefogását és kivégzését tárgyalja legbővebben. Saitos Gyula: JÓZSEF ATTILA MAKÓN József Attila, makói diákévei alatt még csak ígéretnek számított s kevesen hitiek benne. Ezek közé a kevesek közé tartozott Saitos Gyula, a hajdani makói újságszerkesztő, aki most emlékezéseiben megidézi a huszas évek eleji József Attilát. A kortárs, a meghitt barát, a hiteles tanú ■ emlékezik, s a könyv lapjain kibontakoznak a nagy költő makói évei: ismert és ismeretlen mozzanatok, a költő egyénisége, az akkori kisváros, a költővé érés időszaka. A könyvet a Magvető Kiadó jelentette meg. Gábor György: GONDOLATOK KÖNYVE Az aforizma francia mestereit gyűjti egybe az antológia Montaigne-től, Pascaltól kezdve Voltaire-en, Diderot-n. Stendhalon, Balzacon, Vignyn keresztül France-ig és Va- lery-ig. A már több kiadási megért, kitűnő és teljes antológiából világosan kiderül, hogy az aforizma nagyszerű eszköze az életbölcselet, emberismeret és társadalombírálat kifejezésének. Karinthy Ferenc: TÉLI FÜRDŐ Karinthy Ferenc választékos és változatos riporteri módszerei, ironikus látásmódja, publicisztikai hajlama nem ismeretlenek az olvasók előtt. Ezúttal u Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában olvashatjuk érdekes riportjait, rajzait amelyek a mai élet sokféle jelenségéből mutatnak be néhányat. éles megfigyelőkészségr- vallóan. Szilvásy Lajos: ALBÉRLET A SÍP UTCÁBAN r.flr Dr. Kelemen András, jó'.-<?t'i kereső fővárosi orvos élete zsákutcába jut. Hite, munka- kedve megromlik, az italba:. keres feledést, házassága is összeomlik. A megenyhült politikai légkör aztán lassan hatással van rá, s megteszi az első lépéseket a másokért való munkában értelmet nyerő éle felé. Az érdekes regény u Szépirodalmi Könyvkiadó ki- j adásában kerül az olvasók kezébe. Ij .tonyvek fíarta Lajos: Világszabadság díjas írónk, Ady Endre barátja és jelentős kor- társa néhány nappal a Magyar Tanácsköztársaság kikáltása után írta az alábbi örökbecsű írását. ú O tt, ahol én kis gyerek voltam, mindenütt szép, nagy egyenes földek vannak. A szem ott mindenütt messzire láthat, de az emberek lelke abban az időben mégis nagyon szűk kis helyen mozgott. Akkor még az egyszerű ember lelkének nem volt szárnya, hogy a gondolata erejével átrepüljön az egész világon ... Az orszáaút mellett, a falutól nem messze, ott egy csárda állt. Kijöttek hozzánk a csárdába az öreg emberek beszélgetni. Felültettek a térdükre, és úgy folyt a szó 'köztük. A hajuk már fehér volt. az arcuk ráncos. Sokat beszéltek egy nagy harcról. Aki megkérdezte őket: — Milyen harc volt az? Annak azt felelték: — A szabadságharc!... Bent a faluban nagy házak is voltak, a széles tornácok eleje vastag oszlopokra nehezedett. De a falu végén csak kis házak álltaik, szalmatetejüket a szél régóta cibálta, tépte és nagy lyukat szaggatott rajta. Ezekben a kis házakban laktak a zsöllé- rek. Ök voltak azok, akik a csárdába beszélgetni kijártak, akiknek a térdén de sokat lovagoltam. Már reszke- tsg, öreg testek voltak, ereiül: beleveszett a mások földjébe. Nagy darabokban feküdtek olt a földek. Beláthatatlan nagy tagokban, se szélük, se hosszuk... A zsöllérek akármerre néztek: — csupa uradalom! Grófi uradalom, hercegi uradalom, főhercegi uradalom, papi uradalom. Idegen föld, nehéz robot, sovány nap szám ... Akkoriban még nem voltak arra nagy vasutak, az emberek nem tudtak hazulról mozdulni, csak nagyritkán láttak más vidékről való embert... Nem tudtak meg semmit arról, hogy mozog-e valami a világban és hogy az emberek másutt hogyan gondolkodnak? Nem tudták azt, hogy azon a határon túl vannak-e nekik testvéreik, akiknek az fáj. ami nekik is fáj, akik éppen olyan reménytelenségben élnek, mint ők is, mert nincs valami jobbra, valami nagyszerűbbre kilátásuk. Csak azt . érezték, hogy az uradalmak nem mozdulnak, és az ő életük és azok nak az élete is, akik ő utánuk jönnek, már nem lesz más, csak örökös napszám ... Testükben, mint szűk ketrecben, repdesett a lélek, magukra voltak hagyatva és fázott bennük a lélek a nagy test- vértelenségben. 4 csárda és a falu közt /\ feküdt a temető és az öregek sírba is szálltak anélkül, hogy csak a remény is beviilárnlott volna a lelkűkbe, hogy lehet ez egyszer még másképp is!... Azóta is többször jártam arra! Az uradalmak még akkor sem mozdultak meg! Csak a régi napszámosok helyén dolgoztak új napszámosok; az apákat felváltották a fiúk, az unokák... A nagy földek még mindig mozdulatlanok voltak! De az időben, a levegőben, az emberi koponyákban már mozgott valami! Valami, amit nem lehet látni, amit nem lehet megfogni! De az a valami erősebb mindennél, ami látható, ami megfogható: a gondolat.... És most azon a vidéken is, ahol a régi öregek még reménytelenül sírba szálltak, megindultak a nagy darab földek és elfutottak azok alul, akik eddig a labukat szétterpesztve rajta álltak. És ha megkérdezed a régi zsöllérek unokáit: — Ti miért harcoltok? Akkor azok már azt felelik: — A világszabads&gért! És a régi zsöllérek unokái már nem érzik azt, hogy a testük ketrec és abban fázva dideregve röpdös a lelkűk! Ha nem azt érzik, hogy a lelkű sasmadár és az egész világ k van neki nyitva, hogy azoe átrepüljön... A régi zsöllérek unokái név> várják, hogy jön-e a harmadik, vagy a negyedik faluból, egy ember, akitől megkérdezzék: — Mi újság arrafelé? Mozog-e valami a világban? Mert ők tudják, hogy n,. mozog a világban. Tudják hogy a nagy darab földek min denütt megindultak azok alatt, akik azokat eddig csak bitorolták. Tudják azt, hogy nemcsak a szomszéd határban, nemcsak a másik vármegyében, de nagy Oroszországban, a megvert Német országban, a gőgös Francia- országban, a forró Olaszországban, a hatalmas Angliában, mindenütt ott vannak ct ő testvéreik, és egyazért .kar colnak mindnyájan: visszaveszik a földet és felszal:- ják nemcsak magukat, kq- nem az egész világot...! O tt, ahol én kisgyerek voltam, mindenül; szép nagy egyenes földek vannak. És a régi zsöllérek unokái most már nemcsak az ég aljáig látnak el. hanem a lelkűkkel végigrapülrek az gr éke világon... A világszabadsáa nagy lehelete zúg most végig a világon és a régi zsöl lérek unokáinak lelke ben-.vi zúg ebben a leheletben.. t t.
