Dunántúli Napló, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-21 / 43. szám

1964- FEBRUÁR 21. IIIAPiö 5 Mentsük meg értékeinket!; Országos méretű megdöb­benést keltett az a bír, hogy lebontják a budapesti Nem­zeti Színházat. Ugyanis nem hisszük azt, hogy újabb lé­tesítményeket csak a régeb­biek lerombolásával lehessen létrehozni. Másrészt a Nem­zeti Színház nemcsak „egy” egyes fórumok szerint el­avult épületet jelent, -hanem a magyar „szó” templomát már több mint 100 év óta. Ennek csak „úgy” elhatá­rozni a lebontását, azt hisz- szük végzetes hiba volna. Egyszer már sebtiben meghúzták a vészharangot a „régi” Nemzeti Színház fe­lett is. Le is rombolták és azután? Azóta sem épült he­lyette másik. Kisütötték, hogy azt is kár volt nagy- hirtelen elpusztítani, de ez már késő bánat volt. A mostani Nemzeti Színház le­het, hogy javításra szorul, lehet, hogy nem felel meg a modern színház fogalmának és követelményeinek, de ez­zel az elgondolással a fővá­rosi színházak 80 százalékát le lehetne rombolni. Meg kell érteniök az illetékesek­nek, hogy itt nemcsak egy épületről van szó, hanem a hagyományok tiszteletéről és akár úgy vehetjük az épület műemlék jellege Is megálljt parancsol a csákányoknak! A fővárosi közlekedés kor­szerűsítése és meggyorsítása mindannyiunk érdeke két­ségtelen, de nem olyan áron, hogy leromboljuk az olyan nemzeti értékeket, amiket azután talán 100 év alatt sem pótolhatunk. Talán mégsem vagyunk olyan gaz­dagok, hogy ilyen értékeket csak úgy elherdáljunk. Nem hiszem azt sem, hogy a ma­gyar tervezőmérnöki kar ne tudna más megoldást talál­ni a földalattival szemben felmerülő problémákra. Szerencsétlen ötlet a régi Magyar Színház épüle­tére áldozni milliókat. Ez a színház még a mai Bu­dapestnek is elég külvárosi jellegű helyén van és ösz- szevissza épült lépcsőházai­val és folyosóival nem ke­vésbé a nézőtérnek sem sze­rencsés beosztásával nem egy olyan színházi befekte­tés, amely szerencsésnek mondható. Az újság azt is hírül adja. hogy az „új” Nemzeti Színház tervezése és felépítése sokéves mun­kát jelentene. Azt kérnénk, még egyszer megfontolás tárgyává kelle­ne tenni a Nemzeti Színház ügyét, ésszerűbb megoldáso­kat keresni. Hogy a múltban milyen hibák voltak, azt tndjuk jól és azért bízunk abban, hogy mérlegelésre kerül a múlt hagyományai­nak helyes ápolása és a fej­lődés menetének ésszerű összeegyeztetése is. Dr. Szabó Endrédé RADIO* WJ MÜSOS 1964. február 24-től március 1-ig FAL Leülök a fal tövébe ét vá­rok,. Várom a jeleket. Hét óra elmúlt, egészen furcsa, hogy még mindig csend van. Olyan csend, hogy a karóra finom ketyegését hallom. Pe­dig már kezdhetnék, essünk túl rajta minél előbb. De miért késik? Túlóra vagy szeminárium, vagy presszó« csevegés? Na végre! Bekapcsolják a TI. emelet 2-ben a porszívót. Felbúg a motor, majd egyenletes du­ruzsolóéba folyik át a hang. Néha idegesen felsíkolt a gép, mert a szívócső teljesen rá­tapad a szőnyegre, ilyenkor a motor visongva erőlködik. Pontosan kísérem a porszívó útját: először a mennyezet hatalmas négyszögén kúszik rendszerezett sorokban, mint A kombájn, majd utána kör­ben a fal mentén a csupasz parkettán. A mennyezet át­adja a hangot, mert a födém beton és kitűnően vezet. Hu­szonöt perc és vége. Néhány percnyi csend, majd nyikorgás következik. Háromajtós szekrény, szik­kadt, száraz, következéskép­pen nyikorog. Azért nyiko­rog, mert beakasztják a téli­kabátot. De a szekrényajtót ismét nyitják. Kiemelik a té­likabátot vagy egy másikat tesznek be, esetleg a szek­rény aljából kotornak elő Valamit, s ez mindig nyitás­sal, nyikorgással jár. A fal cement- és salak-keverék. Panel. Arra jó, hogy nem látni át a másik lakásba, de a legapróbb nesznek sem áll­ja útját. Sőt felerősíti a han­gokat, amelyeket összegyűjt ä szomszédos lakásokból és hangkáosz alakul ki, mint a zenekari hangverseny sziine- i lében. A káoszból aztán — itt a fal tövében ülve fásul­tan, reménytelenül — kihá­mozom a hangokat k&lön- , külön ritmus, erősség és oko­sat szerint. Nyolc óra. „Jóéjszakát gye­rekek, aludjatok jól, álmod­jatok szépet...” Kedves. Négykézlábra ereszkedem és lassan elindulok körbe a fal mellett. A kopogást már rég­óta hallom, csak a pontos he­lyet kell megtalálnom. Itt, — ezen a helyen... ki is ta­pogatom a tenyeremmel a falnak egy pontját. Kip-kop- Icip-kop ... Számolom az üté­seket. — Huszonhárom, hu­szonnégy, harminckettő... A pasas nem barkácsol, mint ahogy napokon át hittem. A falon nem lehet barkácsolni, csak szögei verni vagy szö­get egyengetni. Minden este nyolckor kezdi a szögbeve- osst Ha tudnám mOyen tá­volságban helyezi el a szöge­ket, kiszámítanám, meddig tart, hány napig, esetleg hétig, míg a szoba északi fa­lát teljesen tele ven. Kip- kop-kip-kop ... Kip-kop-kip- kop... Most hirtelen abba­marad a kopogás. Valami le­esett a padlóra. Lehet, hogy a kép, mert a szög elgörbült vagy meglazult a falban. Az is lehet, hogy az ujjára ütött. Mekkorát üthetett? Enyhe sérülés, esetleg a szájába kap ja az ujját, kétszer megszop­ja, káromkodik és kezdi elöl­ről. De hátha jobban megsé­rült? Teszem fel, egy klassz kis vérhólyag... SZTK, táp* pénz, fehér kendővel fekötött kar... Néhány napig nem veri a falat. Leülök a sar­kamra, leshelyemet egyelőre nem hagyom el. Olvastam re­gényekben, hogy a börtönla­kók üzeneteket kopogtak ki a jalon. Valóságos eszmecseré­ket folytattak. Bizonyára a kezükben volt a betűnek, hangoknak egyfajta rendsze­re. Kopognék neki tömören, közérthetően: „Hagyd abba, marha... hagyd abba, mar­ha... hagyd abba, marha..." Nem hagyja abba, fogalma sincs a jelek rendeltetéséről. Ismét szögei, kopog, kopog, szüntelenül kopog... Közben átüt a káoszból egy másik zörej is. Puhább ez á nyikorgás és ritmusa van. At- mászok a szemközti falhoz. A barkácsoló. Cseng egyet a satu befogó-szára. Vasdarab szorul a satu-pofák közé, amelyet a barkácsoló reszel. Először stócz-reszelővel szedi le a nagyját, ennek mélyebb hangja van, majd pillanatnyi csend, a barkácsoló kezébe veszi az anyagot, esetleg schublerrel megméri, aztán rámegy a finom reszelővei. Lehet, hogy a fogalcat meg­húzta krétával, Így fino­mabb. De hova szerelte a sa­tut? Tíz órakor lassan elcsende­sedik a ház. A TV-híradó szignálja... Valahol tüzet eresztenek a fürdőkádba... Csattanás, felsír egy gyerek... Ülök a szoba közepén, összehúzódva gunnyasztok fáradt aggyal. Megfesteném magam — négy csupasz fal, amelyek egyre távolodnak, a szoba padlóza­ta valahol messze egyetlen pontba fut össze, mint a vas­úti sínpár... És középen tgy emberféle kupac... Kész eg­zisztencializmus. Magány? Ugyan kérem, egy panel-ház­ban? Ahol a falak csak ta­karnak, de a hangokat nem szűrik? itt az ember sohasem lesz R. F. Február 34. KOSSUTH-RADIO i 8.10: Nyitott boríték­ban. 8.15: Tánczene. 9.05: Arcképek ri­valdafényben ... | !>.20: Zenekari muzsi­ka. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Verbunkosok, magyar nóták. 11.05: Rádióiskola. 12.10: Mindenki kedvé­re. 14.10: Heti zenés ka­lendárium. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. ' 15.20: Opere.trészletek. 16.10: A Gyermekrá­dió műsora. 16.50: Ötórai tea. 18.15: Benj amino Gig­li énekel. 18.47: A főutcán. 10.07: Mit kíván a hallgató? A stutt­garti rádió könnyű­zenei kívánsághang­versenye. 20.30: Közvetítés Pá­rizsból. 23.50: Könnyűzene. PETÖFI-RADIO 14.00: Filmzene. 14.25: Katonadalok, csárdások. 14.40: Lányok, asszo­nyok... 15.05: Kamarazene. 15.40: Kulcs az ajtó­ban. Regényismer- tstés, 16.001 Délutáni frissítő. 16.50: Iskola rádió. 17.05: Muzsikáló köny­vek... 17.55: Édes anyanyel­vűnk. 18.00: A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból. 18.15: Filipovics és a gigász. Elbeszélés. 18.28: Szórrkoztató magyar muzsika. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: A ..száműzött” Hetés T bor össze­állítása Szabados Sándorról. 19.35: Hare^zerszólók. Kb. 21.30: Népi mu­zsika. 21.50. Gazdasági bae- dekker. 22.00: Daljátékokból. Február 25. KOSSUTH-RÁDIÓ 8.10: A Gyermekrádió műsora. 8.50: Zenekárl muzsi­ka. 10.10: Könnyű dalla­mok. 10.52: Gyilkosság gyil­kos nélkül. Rádió- dráma. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Szövetkezeti gazdatanfolyam. 13.20: Händel operái­ból. 14.10: A Moszkvai Rá­dió énekkara éne­kel. 14.25: Világgazdasági híradó. 14.40: A Budapesti Táncegyüttes népi zenekara játszik. 15.05: Az orvos halá­la. Fekete Gyula re­génye folytatások­ban. 15.25: Kamarazene. 16.10: Iskolarádló. . 16.30: A Gyermekrá­dió műsora. 16.45: Tánczene. 17.05: Rádióiskola. 18.15: Népi muzsika. 19.00: Ebe Stlgnanl és Fj -dór Saljapln énekel. 19.25: A Szabó-család. 20.25: Táficzene. 21.00: szimfonikus se­ne. 22.15: Mal szemmel.» 22.25: Boccaccio. Rész­letek Suppé operett­jéből. PETÖFI-RADIO 14.2S: Operarészletek. 15.05: Operettrészletek. 15.45: Baktértumok betegségei. Előadás. 16.00: Zenekart mu­zsika. 16.50: Iskolarádió. 17.05: Könnyűzene. 18.00: A Lipcsei Rádió fúvószenekara Ját­szik. 18.15: Rádióegyetem. 18.45: UJ kórusfelvéte­leinkből. 19.00: Ml történt a nagyvilágban? 19.15: Filmdalok. 15.25: Perényi Miklós és Szűcs Lóránd hangversenye a tM- dióban. 19.55: Népi 20.25: Vita Galambos Lajos újabban meg­jelent novelláiról. 21.05: Rivaldafény. 22.05: Mexikó zenei élete... SZERDAI Február 26. kossuth-radió 8.10: Színes népi mu­zsika. 8.40: Rádióegyetem. 9.10: Kamarazene. 10.10: A Gyermekrá­dió műsora. 10.30: Részletek Por­ter: Csókolj meg Katám c. zenés szín Játékából. 11.00: Fúvóshangver­seny. 11.25: A Szabó-család. 12.15: Tánczenei kok­tél. 12.57: A vidéki szín­házak műsora. 13.00: Törvénykönyv. 13.15: Zenekari muzsl­If a 14.10: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 14.25: Lányok, asszo­nyok... 15.00: Tánczene. 15.40: Az orvos halá­la. 16.10: A sevillai bor“ bély. — Részletek Rossini operájából. 17.02: Eltűnik a Vaj- daklncs. Rádiójáték. 18.15: Brahms: a-moll kettősverseny. 18.45: R—64-es riport- tekercs. 19.00: Könnyűzenei híradó. 20.30: Szvjatoszlav Richter Chopin-mü- veket zongorázik. 20.45: Bál. tánc. far­sang . .. 22.10: Időszerű nem­zetközi kérdések. 22.25: Verbunkosok, népdalok. 23.00: Operarészletek. PETÖFI-RADIÓ 14.00: Ella Fitzgerald és Louis Armstrong énekel. 14.25: Könnyű dalla­mok. 15.05: Vasárnap. Ker­tész Ákos elbeszélé­se. 15.25: Scheitzer Kata­lin zongorázik. 16.03: Bethmann: Vi­dám napok — ke­ringő. 16.10: Iskolarádió. 16.25: Magyar nóták. 17.05: Tánczene. 17.40: Orvosi tanácsok. Az ajakgyulladás­ról. 18.00: Mascagni: Iris — kettős a II. fel­vonásból. 18.15: Munkásakadé­mia. A kincset érő víz. 18.40: A Szófiai Rádió Esztrádzenekara Játszik. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Srközy látván: JiUia-érekek. 19.42: Gazdaszemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 19.57: Hangverseny Huszka operettjei­ből. 20.25: Mai Japán köl­tők versei. 20.40: Közvetítés a kecskeméti Arany- homok Étteremből. 21.05: Zágrábi Modem Zenei Fesztivál 1963. — Közben Fiatalok klubja. Február 27. KOSSUTH-RADIO 8.15: Napirenden. 8.20: A Suisse Roman de zenekara játszik. 8.55: Édes anya­nyelvűnk. 9.00: Iskolarádió. 8.20: Népi muzsika. 18.10: Vaszlllj herceg. 11.03: Időszerű nem­zetközi kérdések. 11.13: Operettrészletek. 11.32: Munkás- akadémia. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Szövetkezeti gazdatanfolyam. 13.20: Operarészletek. 14.10: Hétfőtől — szombatig. 14.45: Jámbor Agnes zongorázik. 15.05: Az orvos halála. 15.30: Közvetítés az MTK—Fenerbahcse labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről. 18.30: Délutáni hang­verseny. — Algéria útja. 17.20: Népi muzsika. 18.15: Tánczene. 18.37: Ifjú Figyelő. 18.57: Erkel: Hunyadi László. Négyf elvo­nás Og opera. 22.15: Zenei panoráma.' 22.50: Lírai önélet­rajz 23.00: Tánczene. PETÖFI-RADIO 14.25: Kórusok és népi! zenekarok mű so rá- > ból. $ 15.05: Könnyű fúvós­muzsika. 15.20: A Gyermekrádió műsora. 15.40: Volanda Marcu- lescu énekel. 16.00: Könnyűzenei híradó. 16.50: Aktuális műsor. 17.05: Kamarazene. 17.39: A varázslástól a művészetig. 18.00: Romantikus művészportrék. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Könnyűzene nyugdíjasoknak. 19.55: Bartók művészi pályája. 20.25: Főmérőzés fénykénezéssel. 20.35t Élőszóval — muzsikával. állandó mososszamoki KOSSUTH RADIO ut: Rákóczi induló. — 4J8: Hírek. Idfijárásjelenies. — U5-7.54: Vidáman frissem Zenés mű* «or — Közben 5.00 Hírek, id ójárasjelemes. — 4.05: Falu­rádió — 6.00 Hírek időjárásiélentés. - (.20: Sport- 0» totó- hírek. — 6.35 Hirdetóoszlop — 6.59; Pontos Időjelzés — 7.88-. Hírek időjárasjelentés — 7.05: Uj könyvek. — t.30. A buda­pesti színházak és moztk műsora — 8.00- Műsortsmprieiés Időjárás jelentés - 9.58 Pontos Időjelzés - 10.00 Hírek. Totóeredmények «dőjárásjelent és — 11.59 Pontos időjelzés — 12.00 üéh narangsző — utána. Hírek időjarábjeiemés. — 12.51- Vidéki színházak műsora - U.00 Hírek időjárasjelentéa. — 16.00; Hírek — 17.56: Műsorismertetés. 17.59 Pontos időjel­zés 18.00; Hírek Időjarásjele ntés. 19.54; Jó éjszakát gye­rekek- — 20.00 Esti krónika irTőiAras jelentés - 22.00; 24.00- Hírek Idöjárásjelentéa. — 0J0: Himnusz. — Utána: Vízjel ző- szol rálát PETŐFI RADIO: 5.88—8.80: Reggeli zene. — Közbem MOi Torna - s.JO: Hírek Időjárás ielentés — 9.08 Hírek Idö­lárásjelentés. 4.05 Műsorzárás - 13.50 idegen nyelvű vtzjelzö- szolgálat — 14.10: Időjárás és vízállásjelentés. — 15.00t 17-00:. 19.00t 21.00t 23.00; Hírek. Idő járásjelentés. I Február 38. KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Operettrészletek. 9 00: A főutcán. Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 9.20: Vivaldi-művek. 10.10: Durmoll és Ta­réjka az óvodában. 10.30: Előfordul, hogy . . . 10.35: Tánczene. 10.59: Lottóered­mények. 11.00: Varrógép hold­fényben. 11.53: Hanglemez. 12.15: Opera részi etek. 12.50: Iskolarádió. 13.08: Disznótor nép- daljáték. 13.45; Gazriaszemme! a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 14.10: Filmzene. li.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.00: Beethoven: B-dúr trió. 15.37: Fiatalok stúdiója. 16.10: Magyar fűvós­átira*ok. 16.30: Aktuális műsor. 16.43: Ötórai tea. 17.36: A magyar dal évszázadai. 18.15; Zenekari muzsika. 18.41: Fórum. 19.00: Pódiumon a mai este. 23.20: Könnyűzene. PETÖFI-RADIO 14.25: Kórusok, hang­szerszólók. 15 05: Szimfonikus zene. 16.10: Kuzmicsék eatéi. 19.50: Nemes Katalin hangversenye a stú­dióban. 20.20: Vlncze Ottó műveiből. 20.40: Láttuk, hal­lottuk .., 21.05: Flandria! Fesz­tivál 1963. 22.36: Robert Burns verseiből* Február ». KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Lányok, asszonyok ... 8.30: Operarészletek. 9.25: Lali. Elbeszélés. 9.45: Szórakoztató fúvószene. 10.10: Glóbus. 11.42: Zenei műsor. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Bóka László könyvszemléje. 13.15; Zenekari muzsika. 14.10: Könnyűzene magyar szerzők műveiből. 14.35: Ifjúsági magazin. 15.00: Dallal, tánccal a világ körül. 15.29: Blmbönak társa. — Vers. 15.32: Bemutatjuk ÚJ felvételeinket. 15.50: Hét nap a kül­politikában. 16.10: Hétvége ... 18.10: Gondolat. 18.50: Világhírű zenekarok. 20.30; Londoni szen­záció. 22.15: Táncoljunk I PETÓFI-RADIÓ 14.00: Ákos énekel. 14.25: Kamarazene. 15.05: A Gyermek- rádió műsora. 15.16: A nagymenő. Hangjáték. 15.58: Muzsikáló képeslapok. 16.20: Turisták ötperce. 16.25: Hanglemez- gyűjtők húszperce. 16.45: Három év múl­tán. — Elbeszélés. 17.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 18.00: Kedvelt melódiák. 18.55: Orvosi tanácsok. 19.05: Bordalok operettekből. 19.25: A tengerjárók biztonsága. Előadás. 19.40: Nótacsokor. 20.15: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zeneka rának hangversenye. Kb.: 22.25: Élő világiroda­lom. Az ausztrállal költészet. Előadás. 22.46: Mezei csokor. Március L kossuth-radiö 7.15: Falusi életképek. 8.10: Operettmelódiák. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.05: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Te­levízió Gyermekkó­rusának új felvéte­leit. 9.15: Panaszkönyv az Iskolában. 10.05: Akiket minden­ki Ismer... — Köny- nyűzene. 10.20: A Rádió lemez­albuma. 11.56: Hallgatóink ügyeimébe. 12.13: Népi muzsika. 12.50: Mikrofonnal a Főid körül. 13.10: Magnósok, ügyeleml 13.40: Rádiólexikon. 14.10: Éva. Részletek Lehar operettjéből. 14.25: ÜJ Zenei Újság. 15.00: Bihary József szerepeiből. 16.08: Zenés posta. 17.03: Vasárnapi publicisztika. 17.13: A kamarazene remekeiből. 18.10: Tánczene. 19.00: Don Carlos. Friedrich Schiller drámájának rádió- változata. 22.28: Népdalok, csárdások. 22.50: Gyöngyszemek. Heine költeményei. 23.00: Zenekari muzsika. PETÖFI-RADIO 7.30: Az unitárius egyház félórája. 8.00: Mit hallunk a jövő héten? 8.30: Miska bácsi lemezesládája. 9.03: Operakalauz. 10.05: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 10.20: Tessék válasz­tani ... Közben: 11.10: Vidám percek. 11.30: A Tessék vá­lasztani c. műsor folytatása. 12.15: Díjnyertes kis- fílmekről. 12.30: Művészi emezek. 13.25: Időszerű-« az atomrepülőgép. Elő­adás. 13.40: Népdalcsokor. 14.25: Szép magyar novella. 14.40: Tánczene. 15.00: Puccini: Tosca. Hé ro mfelvon ásos opera. 17.20: Macedón műsor, i 18.00: A bíróság előtt. ] 19.90: A hét könnyű- és tá rából 20.51: Színházi élet Egerben. 21.11: Liégei Fesztivál 1963 Aimése van de Wiele csembaló- és j Ingrid Habi er zon- ■ gora-hangversenye. WbMjg Kedd, február 25. 17.45: Hírek. 17.55: A Magyar Hir­dető műsora. 18.05: Újdonságok, ér­dekességek a mező- gazdaságban. 18.15: Az orvos vála­szol ... A derék­fájás. 18.29: Szovjet balett- művészek műsora. Az Intervizió mű­sora Moszkvából. 19.00: Csehszlovákiá­ban Jártunk. FUm- összgállftás. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv Híradó. 19.45: A kék ég egy darabja. Magyarul beszélő jugoszláv film. (14 éven felü­lieknek!) 21.10: Kerekasztal- beszélgetéfe a labda­rúgásról. 21.40: Az lskola-tv postája. 21.50: Hírek. Tv. Hü“ adó (ism.) Szerda, február 20. 8.03: ískola-tv: Orosz nyelv az ált. Iskola VI. osztálya számára 9.03: Környezetismeret az ált. iskola n. osz­tálya számára. 9 40: Mezőgazdasági Qlmműsor. Korszerű borjú- és üszőneve­lés (ism.) 10.00: Tv Híradó (ism.) 10.15: A kék ég egy darabja. (Ism.) 14 éven felüli eknekl 11.40; Elsüllyedt város. Angol kisfilm. (Ism.) 15.28: Iskola-tv. Kör­nyezetismeret. (ism.) 16.28: Orosz nyelv (ism.) 17,08: Fizika. Az ált. gimnáziumok esti- és levelező tagozat n. osztálya számára. 17.55: Hírek. 18.05: Tessék kérdezni! — a nyelvész vála­szol. 18.25: Tudnllllk, hogy mi illik. 18.50; A madarak éle­téből. Nyugatnémet kisfilm. 19.00: Lányok, asszonyok. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv Híradó. 19.45: Menotti: A mé­dium. Opera 2 fel­vonásban. Közvetí­tés a pécsi Nemzeti i Színházból. Előtte: 1 Fábián Imre zene- történész bevezetője. I ! — A közvetítés szü­netében: Az ember: Észak ura. Szovjet kisfilm. Kb.:. > ; 21.45: Pedagógiai I tanácsok. 22.05: Hírek. Tv Hír­adó (ism.) Csütörtök, február 27. 17.20: Hírek. 17.30: Orosz társalgás ; haladóknak. 17.50: Falusi dolgokról 17 55; Paletta. Kis­dobosok és úttörők műsora. / ;8.40: A Jövő hét műsora. 18.55: Tejesport. 1920: Esti mese. .! 19 30: Tv Híradó. 19.45: Mai vendé­günk .,. 19.55: UJ nézőinknek! Kerekes János és Vincze Ottó szerze­ményeiből. (Ism.) 20.20: Parabola. 20.46: Az első szere­lem. Francia film. (14 éven felüliek­nek!) 22.20: Hírek. Tv Hír­adó. (ism.) Péntek, február 28. 10.00: Tv Híradó. (Ism.) 10.15: Telesport (ism.). 10.30: Tizenhármán az asztalnál Mag-ami beszélő francia filirú (ism.) 12.00: A jövő hét műsora. 18.00: Hírek. 18.10: Gyermekrajz­oiimpta. 18.40: Kombájn — sira- tás nélkül. Helyszíni közvetítés az EMAG- gy árból. 19.05: Autósok — motorosoki 19.20: Esti mese. 10.30: Tv Híradó. 19.45: Michelangelo. Emlékinűsor halálá­nak 400. évfordulója alkalmából. 20.15: Zenélő órák. A nagy romantika. 21.25: A korszerű épí­tészetről. Vacsora után az Újságíró Klubban. 21.55: Hírek. A Tv Hír­adó Ismétlése. Szombat, február 29. 17.40: Hírek. 17.50: Ki miben tudós? Kémia — elődöntő. 18.50: A Tenkes kapi­tánya. is. Veronika. 19.20: .vsti mese. 19.30: Tv Híradó. 19.45: Hétről hétre... 19.55: A Szabadság tér­től a Futrinka ut­cáig. Kisfilm a tv-rőL 20.20: Dáma, hetes, ász. Tv-játék. 21.35: Tánc, dal, mu­zsika. NDK-fUmösz- szeállltás. 22.35: Hírek. TV Hír­adó (ism.) Vasárnap, március 1. 9.30: Iskola-tv. Fizika, (ism.) 10.00: A Tenkes kapi­tánya. 8. Veronika, (ism.) 10.30: Hétmérföldes ka­mera. Üttörőhlradó. 10.45: Ki miben tu. dós? Kémia. Az elő­döntő folytatása. 7.15: Mezőgazdasági filmmüsor. Hizlal­junk olcsóbban több sertést. 17.43: A Magyar Hir­dető műsora. 17.55: Vállalják £ ve­szélyt. A levegő ak­robatái. 18.20: Pallas. A víz. 18.50: Felhívás táncra. Francia balettfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv Híradó. 19.50: Esti beszélgetés. 20.00: Kettős ágy. Ma­gyarul beszélő angol film. (10 éven felü­lieknek!) 21.30: Telesport. 21.50: Hírek. Tv. Hír­adó. (ism.) A B. in. Építőipari Vál­lalat felvesz vagon­kirakókat Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi osztá­lyán, Rákóczi út 56. sz. A B. m. Építőipari Vál­lalat felvesz vizsgázott kazánfűtőket, könnyű­gépkezelőket, dömpervezetőke! Jelentkezni lehet a vál- j lalat munkaügyi osztá- j lyán, Pécs, Rákóczi út j 56. szám. a <

Next

/
Thumbnails
Contents