Dunántúli Napló, 1963. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

„A HELYTARTÓ“-QGY

' ÍS62 februárjában egy addig Ismeretlen nevű fiatalember, Rolf Hochhuth A helytartó (Der Stellvertreter) című drámáját mutatta be Nyugat-Ber. linben Erwin Piscator, a világhírű. rendező.

A dráma azóta Európa számos országának színpadán került előadásra. — Legutóbb Svájcban, Londonban és Svédországban mutatták be. Útját a viták, szenvedélyesen elítélő és szenvedélyesen védelmező érvek harca kíséri. A helytartó az utóbbi esztendők legnagyobb érdeklődést kiváltott színpadi műve.

Az alábbiakban a legfrissebb, a londoni előadás kapcsán és alapján számolunk be A helytartóról.

A történeti mag

Hochhuth a dráma Maximilian Kolbe atyának, a 16 670 számú auswitzi fogolynak és Bernhardt Lichtenberg pre- iátusnak, a berlini Szent Hed- tvi'- templom páriának emlékéré ajánlotta, akik mindketten felemelték szavukat a nácik zsidóüldözése ellen, s ebben a harcban halálukat lélték.

Kolbe 1941 • augusztusában Auswitzban halt meg egy éhez tető cellában. Egyik fogolytársa megszökött a táborból; a büntetés ezért tíz, találomra kiválasztott ember halálra éhezteíése volt a különleges cellákban. Kolbe, aki a zsidók lemészárlása ellen tiltakozásul vállalta a sorsukat, s így került a haláltáborba, a kiválasz tott tíz ember egyike helyett — akinek a felesége és gyerekei is a táborban voltak — önként vonult az éheztető cellába. Halála rendkívül lassú volt, de kitartása és nagy lelkiereje annyira felbőszítette a tábor őreit, hogy végül is egy injekcióval megölték.

A birodalmi protektorátusból történt deportálások estéjén egy hatvan éves katolikus pap, Bernhardt Lichtenberg nyilvánosan merészelt imádkozni a zsidókért. Feljelentették, s az SS elfogta. Házánál: átkutatása során egy el nem mondott saentbesaéd vázlatait találták meg, melyben a prelá- tus felszólította volna a híveket: ne higgyék, hogy zsidók a német birodalom megdöntésére szövetkeztek volna. Kihallgatása során elmondotta, hogy csatlakozni akart az elhurcolt zsidólehoz, hogy velük együtt szenvedjen és imádkozzon értük. Két évi börtönre ítéltél:, de kiszabadulásakor, 1943 októberében, a Gestapo

ismét letartóztatta és Dachauba akarta szállítani. Az idős ember azonban nem bírta a szenvedéseket és útközben meghalt.

Hochhuth a két pap történetéből elsősorban Kolbe sorsát dolgozza fel, s az egészhez hoz Rákapcsolja a dráma nagy erkölcsi kérdését, melyet XII. Pius pápa alakja köré tömörít, hogy tudniillik mi történt volna akkor, ha a pápa felemeli szavát a zsidóüldözések ellen? Kétségtelen ugyanis, hogy Pius nyíltan és határozót tan sosem ítélte él a nácik úgynevezett „végső megd- dás”-át, holott valószínű, hogy egy ilyen erkölcsi erő latba- vetése megakadályozhatta, vagy legalábbis mérsékelhette volna a zsidóüldözést.

A szerzőről

Rolf Hochhuthot, az 1931- ben született szerzőt szinte csaknem teljesen a háttérbe szorította a darabjának bemutatása körül fellángolt vita. Bárhol adták elő, sokkal inkább esett szó arról a tiltakozásról, mellyel a katolikusok elítélik a darab XII. Piust kritizáló tendenciáját, mint a szerzőről.

Hochhuth életében egyébként még nincs sok esemény. Protestáns családból származik és foglalkozására nézve egy könyvkiadó lektora volt, míg A helytartó színre nem került. A darab megírása előtt hosszú ideig folytatott történelmi tanulmányokat, s miután minden eseményt és tényt alaposan megvizsgált, s mint mondja, minden szavát dokumentumokkal tudja alátámasztani, elvitte a nagyterjedelmű, több száz oldalas darabot Piscator- hoz, aki „fantáziát” látott az ismeretlen fiatalember művében, s lerövidített, színpadképes formában előadta.

Hochhuth a drámával elnyer te a Hauptmann-díjat, mint a legtöbb reményre jogosító ifjú német drámaír '). Ez azonban nem azt jelenti, mintha valami új, német Osborne született volna, a „dühös fiatalemberek” német öccse. Nála a meghökfcentés nem a téma mai társadalmi mondanivaló- iában rejlik, hanem a nagy történelmi-erkölcsi kérdésfelvetésben. Eddi g ez az első és

egyetlen színpadi műve. Nem

lehet tudni, újabb, nyilván megírandó színműveiben miről és hogyan, milyen tehetséggel fog beszélni. De annyi bizonyos, hogy A helytartó-t nemcsak a téma érdekessége vitte diadalra, hanem emberi konfliktusokra lebontott, igaz drá- maisága, mély humanizmusa és kíméletlen bírálata az erkölcsi közömbösséggel szemben — melyben nyilván ott van minden német számára el kerülhetetlen felelősség-probléma is.

„A helytartó“ szereplői és cselekménye

Hochhuth természetesen sza badon kezeli anyagát, s bár a darab német kiadásához egy negyven oldalas történelmi

tanulmányt mellékeilt, melyben a tényekre támaszkodva írja meg kutatásai alapján kialakult véleményét XII. Pius szerepéiül, a darabbeli pápa nem egészen azonos a valóságos történelmi személlyel. (Erről a darab heves bírálói általában megfeledkeznek.) — Ugyancsak másképpen jelenik meg a színen Kolbe és Lichtenberg: egy személybe sűrítve, Ricardó Fontana,

egy fiatal jezsuita szerzetes alakjában állít ellenfelet Piusnak, s hogy az összecsapás még élesebb legyen Riccardo apját is színrehozza. Fontana gróf a pápa bizalmi embere, jogtanácsosa, aki maga is súlyos konfliktusba kerül, hiszen tudja, hogy a fia a zsidókkal együtt akar a koncentrációs táborokba menni. (Riccardo, mint a Vatikán berlini diplomáciai testületének tagja, közelről látja, mi történik a zsidókkal.)

A már említetteken kívül jelentős szerepet kap a drámában Gerstein, egy SS-tiszt, aki a náci szerveken belül fejtett ki ellenálló tevékenységet, — élő személy volt —, de később súlyos lelki meghasonlásba került, s valószínűleg

öngyilkosságot követett el. Ugyancsak fontos szerep jut az auswitzi fenevadnak, doktor Mengelének is, aki a dráma utolsó jelenetében a haláltáborban szembekerül Ric- cardóval. A történelmi személyek közül feltűnik még Adolf Eichmann is.

A mű eredetileg öt felvonásból áll — bár az ötödik utójátéknak is tekinthető. Az előadások általában két vagy három felvonásra vonják össze, ^gy-egy felvonásban több jelenettel. Az első felvonás első

i-lcnete 1942 augusztus végén a berlini pápai nunciaturán játszódik, anol Riccardo rádöb ben a haláltáborokban történő eseményekre, és arra, hog\ a pápa tiltakozása még segíthetne. A felvonás második jelenetében Eichmann, Hirt professzor, Mengele és társaik a zsidók kiirtásáról tanácskoznak egy bombabiztos pincében, két légitámadás között. A harmadik jel etben Gerstein és Riccardo találkoznak, megállapodnak a pápánál kö \ _t ndő eljárásban. A második felvonás 1943 február elején j<-.szódik Rómában. Fontana gróf magas pápai kitüntetést ka...cit, s megérkezett Riccardó is Berlinből. Arra kéri apját, hogy vele együtt vegye rá a pápát Hitler nyilvános elítélésére A köve'kező felvonás ban a római zsidók elhurcolásának vagyunk tanúi. A negyedik felvonásban csap össze Riccardo és a pápa — ez a dráma csúcspontja. Riccardo, Iá*’7- Pius habozását, felfűzi a sárga csillagot és elindul, he"” közösséget vállaljon az

üldözöttekkel. Az ötödik felveti uásban Auswitzban vagyunk, 1943 október végén. A tábor őrei és Mengele kínozzák a

foglyokat. Riccardo itt döbben rá, egy Mengelévél folytatott drámai oárb«s7éd utá’" h gy a passzív tiltakozás nem vezet' célra, csak a harcnak van értelme. Azonban már késő — er-' SS géppisztolva végez Ric- cardóval.'

Vélemények

Elsőnek magának Hochhuth

ik a londoni bemutató elé írt szavaiból: „Milyen mértékben tarilható a Semleges Ember bűnösnek? Mi több, ;ni vár ható ei a Semleges Embertől, amikor az általános körülmények olyan helvzerékbe kényszerítik, melvaket nem egy em barnek. de egy szentnek ,ís. nehéz lenne megoldani? A parancsnak' engedelmeskedés v'sszautasítása? Hogyan követelhetnénk ilyesmit er- ember aki első áldozása óta so’ érezte annak - zükséáes- ségét, hogy elgondolkozzék a. jó és rossz fölött? Mégis van egv pont, ahol az egyén már nem tehető felelőssé se" -niért, akár azért, mert nincs már semmi, ami fölött dönthetne, vagy azért, mert nem kenps f-iismemi, hogy kötelessége dönteni, — van eg’7 ""ni. ahol minden bűnös szárrö-a van mentség — és ezzel vége is a iátoknak.”

Robert David Macdonald, a • darab angol fordítója azt írja előszavában, hogy a darab nem + -nadás a római katolikus egyház ellen, hanem azt akarja bemutatni, hogy minden ember kerülhet olyan helyzetbe, amikor választania kell, és ha ezt a választást elkerüli, már ezzel is választott. Az csak a modem kor természetéből fakadó külön tragédia, hogy a választás néha oly korlátozott lehetőségeket nyújt, hogy valójában szinte nem is beszélhetünk választásról.

Clifford William, a rendező, aki a Királyi Shakespeare Tár sulat londoni színházában, az Aldwych színházáén színrevit- te a darabot: „A kommentárok és kritikák áradatában — ame lyek sokkal inkább a darab témáját, mint magát a megírt müvet vitatták — Hochhuthot olyasmik kimondásával vádolták. amiket nem mondott M, s olyan szándékokat tulajdonítottak a darabnak, ame!vek nincsenek benne ... Erősen hiszem, hogy Hochuth a nézőre bizza. döntsön és formálja ki .saiát véleményét Pius felelősségét illetően.”

TAKÁCS ISTVÁN

A nagy összecsapás Riccardó és a pipa között

j. Tliurber két meséje

Farkas as ajtó előtt

Birka úr és Birkáné asz- zai, mielőtt berki csak egyet

szony éppen a szalonban

.ültek, és ennivaló csinos leánykájukban gyönyörködtek, amikor kopogtatást hallottak.

— Biztosan egy kérő •— mondta a leány, és elpirult

— Ugyan — szólt a mama — csak a kéményseprő. A megfontolt atya viszont nem szólt semmit, hanem az ablakhoz iopódzott, és kikémlelt.

— A farkas van itt — jelentette izgatottan — látom a farkát.

— Már megőmt rémeiket látsz — szólt rá erélyesein a mama — nem megmondtam, he • a kéményseprő?! Az,

amit látsz, a. seprője. —. Azis pistanthatott volna, az ajtónál termett, és szélesre tárta. A farkas persze rögtön beugrott, felkapta az enmi- valóan csinos leánykát, és köszönés nélkül elrohant vele.

Birkáéi: percekig dermedtem álltak. Végre Birkáné, akit ingerelt egy kissé férjének szemrehányó tekintete, megszólalt: jó, jó. Most az egysze. neked volt igazad.- Tanulság:

Többnyire a mama dönti el:

túl ami van, mi az? — csakhogy a mama igaza

nem mindig igaz.

As oroszlán rneg a rókák

Az oroszáén éppé® asfc as igazságot fejtegette a mar- iának, a kecskének meg a juhnak, hogy az a szarvas amelyet velük együtt ejtett el: az övé — amikor három róka toppant eléje.

— Itt valami Séüreéríós van — mondta udvariasait az egyik. Erre a területre n.nos vadászati engedélyed, bírságot kéú fizetned. A zsákmány egyharmada tehát engem illek

— Egy harmadért én is elveszek — szólt a másik — az özvegyed részére. Hiába, be kell látnod öreg fiú, ez a törvény. És cselekedett.

— Hé! Hé! — kiáltott fel döbbenten az oroszlán — hiszen nekem nines is özv©- ► teem!

— Na sie KKCÜBEtink — mondta erre a hamadii: róka — nekilátva az utolsó résznek. Biztosítási díj — magyarázta két harapás között — egy évre, éhínség ellen.

— De hisrea én vagyok az állatok királya! — bötrtböü- te kétségbeesetten m oroszlán.

— ígee? Akikor aa agat»csokra sínes szükséged: úgyis van már koronád — mondták a rókák, és megették az agancsokat is.

Tanulság: ősi, királyi hatalmad, erűd már nem juttat oroszlánrészhez — mint azelőtt.

Ford.:

Mihalik Zoltán

Mai jegyzet

Bt alatonke resztúron befor- | dúlt az autó a marcali

I útra és kétoldalt a fák a por ezüstjébe öltöztek, amíg át nem vágtunk Marcali után a niklai útra. A falu határában cigányképű gyerekek ácsorog- tak és riadtan néztek ránk, amikor Berzsenyi sírja felől érdeklődtünk. Nem hallottak Berzsenyiről, pedig az általános iskola felső tagozatából valók. A kúriáról már egy asz- szony ad magyarázatot, később az út mellett tábla is jelzi a Berzsenyi múzeumot.

Leverve a por sűrűjét, előttünk áll a 160 éves épület, komoly, amilyen gazdája volt, a niklai uraság: Berzsenyi Dániel.

Az emléktábla azt jelzi, hogy 1804-től lakta a hajlékot a költő: „Hazánk legnagyobb ódaköltőjeA felírat számada ta téves, mert 1808-ban váltotta ki az ősi birtokot és költözött Sömjénből Niklára. De a műfajban is van egy kis elcsúszás. A kertre nézve, az ősz színeiben legszebb versének sorai kiáltanak ránk:

.Jlervad már ligetünk, s díszei hullanák. Tartott bokrai közt sárga levél zörög.”

Igen, ez se óda, s a költő mégis ebben a versében marad \ meg legtovább, pedig de fázékony szív és idegrendszer játéka a vers zizegése.

A kúriába lépve, hatalmas folyosó fogad: falain feliratok, a költő igéi versekből, prózai írásaiból, csupa tűz és szentencia minden szó.

S most a kortársak képei közt ott van Kölcsey képe is, kissé idegenül. Épp itt érzem

így, ahol a májbajos költő háborgott miatta. Aztán az írószoba ablakából kipillantok a kertre, melyre a niklai ősz leg rikítóbb színeit fösti rá, a nagy fűzfára a zöldet, messzebb a gyümölcsösre a sárgát és pirosat, melynek leveléből téptem pár szálat, hogy versei közé rejtsem a régi házbók

Az igáthajtó jobbágyról irta borzongató sorait:

„Van itt is ember, mondd, de milyen ember? Ínség, gonoszság néz Iá ved szeméből S lesújt pipádért, hogyha nem mgyázez Szemét sötétség, vállát terh sanyarja,

S utálja mind azt, aki boldogabb,

S mi szép mulatság látni izzadásét?

Mi szép nekem még rajta szántanom S aszott kezéből lesni sültemet?"

A vers igazolja a magyarázatot, hogy a házat, melynek eredetileg oszloptomáca volt, beépítették fallal, mert Zsuzsámul asszony félt az emberek vadságától.

; Másik monda szerint a Ba- | konyon át kocsizó költőt megtámadták a betyárok. hovttü

etlopták, de a betyárvezér felismerve a nemesszívű urasá- got, parancsot adott védelmére és lakomát csaptak tiszteletére. A hír hát a „jószí- vűt” tudta róla. Ez vall az igazi Berzsenyire.

Hogy ki volt az „igazi Berzsenyi”? A szabadságharc leveretése után — 1860-ban —

emelték a temetőben porai fölé „Somogy megye nemesei” az emlékművet és amikor ez történt, a berkekben Ferencz József katonái őrködtek szuronyokkal, mert féltek a rebe- liótól.

Igén, a racionalista, felvilágosult költő, a niklai epjstoláh írója, a „nemzet szeretetétől” közel lépett a néphez:

„Elore látom: mint leheltek éltet A sziklamellbe és a holt anyagba S mint jámborodnak a vad állatok Előttetek, s mint omladoz rakásra Az ész, igazság mennydörgő szavára A zordon Ínség óriási tornya S mint hullanak le durva láncai.K

Berzsenyi kertje óriási park, hatalmas fákkal, néhány gesztenyefa még az ő idejéből való, A három szelídgesztenyét Wesselényi Miklós, Döbrentei Gábor és ö ültették a mogyoró bokrok mellé. Egyik tört, csupasz ágú. Higgyük, hogy nem ez a költő ültetése. Igazi vadaskert, ahol zöld erdők árnyé kában, hatalmas kukoricás mellett ballagtunk a temetőbe.

A halom tetején van a költő sírja: sírboltja svéd márványkőből faragva, aranybetűs felirattal. Berzsenyi Dániel nevével a kezdet, aztán a gyermekasszony, Dukai Takách Zsuzsanna. (1784—184S). 14

éves volt hát, mikor Sömjén- befn összeesküdött a 23 éves vad hajtással: Dániel úrral Az egyházashetyei szülőház és a som jeni szőlőskert után most itt állok a sir mellett, a fiák, unokák, dédunokák, ükunokák temetőjében:

A rokonság úgy emlékszik rá: Berzsenyi Dániel kívánsága volt itt pihenni a kis domb hatom, hogy még onnan is láthassa a Badacsonyt, amely neki éppoly kedves volt, — talán « Ságra emlékezve — mint a kedves mintaképnek: Mathissonnak a szép „genfi virulmány.*

Visszamenve, a kertben almát kapunk ajtndérikba a rokonságtól, az asszony dédunokától, Pungar K&rolynétól. (Az élő rokonság még: Berzsenyi Kornélia, férjezett Vargha Miklósáé és Berzsenyi Gabriella, férjezett: Köllő András né.)

fi a múzeum se üres emlék, élő valóság, ahogy hajdan volt. Jegyei sem kértek belépőül, s búcsúzában is a rokonság kezét szorongatjuk. Még most is érzem a nagyasszony keze melegét, ahogy köszöni a látogatást, pedig mi köszönjük nekik Berzsenyi em lékéiiek őrzését, s az égő ősz színeit a niklai kúria csöndjében.

BÁRDOSI NÉMETH JANOS

•h

A

1

f

„Látom hangyabolyi míveidet, világ! Mint szórja s temeti a nagy örök keze