Dunántúli Napló, 1963. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

A

z én nemzedékem é gimnázium fölső osztályaiban találkozott először nevével, az irodalomtörténeti

tankönyvben szerénykedő néhány írásával. Személyesen már nem ismerhettem, tizenegy éves voltam, amikor meghalt. Később, az egyetemi évek alatt legjelentősebb művei is eljutottak hozzám, jobbára a „tiltott gyümölcs” ingerlő ízét keltve bennem, mert a Széchényi Könyvtár olvasótermének zordon őre akkoriban nem szívesen látta, ha az ifjú filoszok könyvei után érdeklődnek. Pedig nekem akkor, emberi-szellemi eszmélésem idején, zord évek árnyékában, éppen a hűség és emberség megtartó pilléreit, a gondolkodás és tudás forrásait jelentették ezek a művek. Ma is eltalálnék abba a pesti antikváriumba, ahol szűk ösztöndíjból és instruálásból megtakarított forintokon megvettem a Halálfiai Rassai Károlvnak dedikált (s ki tudia, miiven úton hozzám került) példányát, a Karácsonyi Madonna és a Pávatollak első kiadását-, s az ekkor olvasott Tímár Vir- ail fió-ból ismertem meg — előbb mint a valóságban — ezt a várost is, Pécset, mely

cA litezátűi

MONTEVERDI

1643. november 29-én halt meg Claudio Montiverdi, a XVII. század korszakalkotó jelentőségű zeneszerzője.

Ügy mondják, őszölő sza- kállával, sovány, barázdált ábrázatával, mélytüzű tekintetével Michelangelora hasonlított, akivel ugyan nem találkozott soha, de akihez mégis mélységesen közel állt. Szinte rokonok voltak az emberi érzések és indulatok felszabadításáért vívott küzdelmükben, az anyaggal és formával folytatott harcukban, abban a nyugtalan és forrongó, mindig újait kereső életfelfogásban, mely a lényegében nyugalmas renaissance művésizettél, a Po- lestrina-stílus kiegyensúlyozottságával szemben általános jellemzője a születőben lévő új, szenvedélyes stílusnak: a barokknak.

Firenzében Bárdi gróf

P' ~•diában a Palestrinaféle polifónia ellen vitázik társaival Vincenzo Galilei, akinek fia ezidőtájt kezd csillagászatot és matematikát tanulni a paduaá egyetemen, hogy merész tanaiért egykor elinduljon az inkvizíció börtöne félé. E firenzei műkedvelő muzsikusok: Cavalieri, Caccani, Peri csak előkészítői a barokk nagy álma, a dramma per musica megteremtésének, mely a kor legnagyobb lángelméjére, a színpadi zene első óriására: Claudio Monteverdire vár.

Igazi barokk egyéniség: mozgalmasság, különös hanghatások, drámaiság, nemes pátosz, mindenekelőtt pedig színek és árnyékok jellemzik zenéjét, akárcsak a barokk másik, legmerészebb egv' n ségének: Reuth, andnak festészetét. Mint a nagy kortárs, Shakespeare drámáiban, úgy Monteverdi zenéjében igyekszik mindenkit saját, egyéni nyelvén beszéltetni.

E drámai hatásokra való törekvés. a zene és beszéd új viszonya, egy' vezető szólam .k'emelkedése a többi közül, vagyis a monód'kus stílus jelentkezik már korai madrigálzenéiében, melynek iskoládban nevelte önmagát és me’vet ő emelt végső, alkony' magaslatára. Életműve p-r -.-mentális vonalban ívéi á* e merészen újító, kromatikus madrigáloktól a „stílé raonresentativo” Wagnerre em’“kezte1ő, sodró lendületű, h’i’láfnzó forróságú recitáló zenedrámai stílusán keresztül a zárt zenei formát megteendő és megszólaltató ..Pot)r>sá”-i<7. a 75 éves Monteverdi utolsó alkotásáig, me1’/ elbűvölő költészetével és tragikus kiábrándultságává1 egvedül a 79 éves Verdi >,p'-’«fnff”_iához hasonlítható.

gittének 7fi esztendeje Itália három városában pergett le

Az első Cremona. Monteverdi élete első évtizedeinek színtere. Kedves kis lombardiai város, ősi fészke a

nyerges, gyertyaöntő, hangszerkészítő Montevcrdi-csa- ládnak, melyből 1567 májusában megszületik Claudio, Baldassare Monteverdi orvos fia. Itt ismerkedik meg a muzsikával, mely aztán nem hagyja el élete végéig.

A másik város: Mantua, kicsiny fejedelemség Itália földjén. Vidám, könnyelmű, gondtalan, akár a híres palota fényűzően berendezett termeiben élő herceg. A szeszélyes Vincenzo herceg különösen nagyravágyó: maga köré gyűjti Itália leghíresebb énekeseit, muzsikusait: felfedezi Rubenst, kiszabadítja börtönéből Torquato Tassot és zenekara élére állítja a 23 esztendős Monteverdit, akinek madrigáljai már közismertek. A mantuai herceg ünnepségeire Monteverdínek kell megfelélő muzsikát komponálni: így születik meg első nagyszabású műve, az „Orfeo”, melyet 160<7 farsangján mutattak be. A mantuai hercegi udvar közönsége szinte lélegzetvisszafojtva figyelte az előadást, és bizony könny szökött a szemekbe, amikor felcsendült az árnyak országába visszaparancsolt Euridice utolsó, búcsúzó szava. A herceg, hogy e szívettépő komolyság után egy Ms farsangi hangulatot teremtsen, parancsot adott Monteverdínek egy vidám játék zenéjének meg- komponálására. „rí ballo déllé ingraite — A könyörtelenek bálja” — a címe az új műnek, mély olyan hölgyekről szól, akik nem hallgatják meg lovagjaik epekedé- sót és ridegségükért az alvilágban szenvednek.

Harmadik otthona Velence. 46 éves, amikor hercegének halála után elhagyja a mantuai udvart és elfoglalja szent Márk templomának nagy- múltú karnagy! tisztségét. Itt végre szabad polgárnak érezheti maigát. Az új környezet hatására születik meg a „Tankréd és Klorinda”, mely még „játék nélkül” — megjelöléssel készül. Játékra nincs lehetőség: Velencében nincs színház. De nemsokára mesteremberele munkájától hangos Velence egyik tere: épül az első nyilvános színház. 1637 telén nyílik meg a San Cassiano. Ez már nem az úri mecénások gyülekező- helye, hanem a tömegek színháza, hiszen látogathatja bárki, aki a belépődíjat lefizette. Velence lázban ég: a nézőtér szűknek bizonyul, hiszen a kevesék művészete immár mindenki művészetévé vált. Sorra épülnek a színházak, úgyhogy néhány évtized leforgása alatt kereken egy tucat színházban libben fel esténként a Londonból ellesett találmány: a függöny.

E falak között végre otthonra talált a barokk-kor legnagyobb zenei élménye: a draimima per musics, amit a nép csak így nevez: opera, melynek egyik legnagyobb alkotógéniusza Claudió Monteverdi.

Sót néven került be Babits Mihály regényeibe. Ma új kiadásban, számos testes kötetben ismét hozzáférhetőek írásai, s egy tisztultabb, higgadtabb irodalomkritika illő helyére tette életművét, meleg emlékezések és okos tanulmányok beszélnek rangjáról és jelentőségéről. Babits Mihály neve és alkotása részévé vált irodalmi hagyományainknak, gazdagodó, továbbélő mai irodalmunk értékét és példát jelentő múltat és örökséget, táplál' gyökereket talál művészetében.

Aki a két háború közti magyar irodalom föltérképezéséhez nyúl, akárhonnét, bármely irányból is közelíti meg a kérdést, óhatatlanul Babits nevébe ütközik. Ady mellett, előbb kortársakést, majd utána is tudott újat hozni költészetünkbe, mást és egyénit mondani a magyar lírának abban a kórusában, ahol szólam-, vezetők rajta kívül Kosztolányi és Juhász Gyula voltak. A lírikus epilógjá-nak vergődő én-kultuszától, a Messze... messze... bravúros, alliterá- ciókban tobzódó formajátékától a Jónás könyve letisztult, komoly ünnepélyességéig, a másokért,, a közösségért fe1 élességet vállaló ellszánásig ér ennek a költészetnek az íve. Regényeiben. elbeszéléseiben is lírikus maradt, s a személyes helynév-változtatások álruháiban megszólaló önvallomá- sos epikája a magvar társadalomábrázolás realista ágához kapcsolja Tanulmányaiban és esszéiben — térben és időben — szinte az egész világirodaimat bejárta, műfordítóként pe dig zsákmányul is ejtette ezeket az értékeket, s nemzeti javainkat gyarapító kinccsé tette. Mint a Nyugat szerkesztője egy olyan irodalmi mozgalom szervezője és iránvító- ia volt. amelv egész korszakot ielöl irodalmi múltunkban; Osvát halála után összetartotta a század első évtizedében indult haladó Írókat, s mellettük úiahh nemzedékeket nevelt és indított útra.

legtömörebben azzal a szóval illethetnénk, amit ő adott egyik, Kazinczyról szóló egy- felvonásos játékának címéül: A literátor. Babits literátor volt, több ez, mint a poéta doctus, amit nevével kapcsolatban emlegetni szoktak. Ez a poéta doctus talán nem is igaz. Mert lehet-e „tanulni” a költészetet? Különösképpen olyan fokon, amelyen Babits Mihály szól? — Babits literátor volt, életét és munkásságát a művészet sorsáért érzett felelősség jellemezte, az írástudók felelőssége, a gondolat, a leírt szó szolgálatába s az ebben a szolgálatban feloldódó élet. S ha elődöt és rokont kellene keresnünk hozzá, éppen ama XVIII. századi másik literá- torra, az irodalmat ugyancsak szolgálatnak tekintő széphalmi mesterre, irodalmunk első nagy organdzátorára kellene gondolnunk, Kazinczy Ferenc- re, akiről az említett „érzékény játék” szól, s akinek szerepét, sorsát, hivatását Babits tudatosan vállalata és vallotta — egészen addig, hogy költő-felesége írói álnevéül is ama Kazinczy Ferenc feleségének leánykori nevét, Török Sophie-1 választotta.

U ogy mit jelentett Babits

■* a kortárs magyar iro- dalomnaK, ma már alig lehet lemérni. Egy könyvet forgatok, a Babits halála évében kiadott Emlékkönyvet, hol előre lapozok benne, hol hátra. Ez a könyv az akkori élő magyar irodalom tiszteletadása. Nem tudunk még egy hasonló vállalkozásról századunkban, amikor egy író halálakor ilyen egyetemes tisztelettel és elismeréssel állnának sírja köré a kortársak. Itt van az egykori eEenfelének, Németh Lászlónak, Kassák Lajosnak a vallomása, más lapokon Móricz Zsigmond, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Weöres Sándor szavait olvashatjuk. Számszerint hetvenkét magyar író vallomását, any- nyiét, amennyiből ma egy fél írószövetség kitelne. De idézhetnénk azokét is, akik akkor már — sajnos — halottak voltak: Ady szép versét, Tóth Árpád üdvözletét, s József Attila (az Egy költőre című mellett oly keveset emlegetett, pedig azzal együtt „egészet” alkotó) Magad emésztő .. -jének megrendítő sorait. Mert aki talán vitatkozott is esztétikájával, ellentmondott ítéleteinek, nem értett egyet gondolataival, meg kellett, hogy hajoljon az ember előtt. Babits Mihály emberi tisztasága és szigorúsága, egyedül az értéket, a tehetséget néző, részrehajlást nem ismerő komolysága, következetessége, hite előtt. „Nagysága . példa. És magasság. — És szédület. Szívet dobogtató” — írta róla Radnóti Miklós.

S milyen szomorú, hogy éppen ennek az emberségnek, Babits Mihály emberi arcának nem lehetünk már ismerői. A modern technika csupán két fogyatkozott esizközt ad a kezünkbe. A fényképezőgépet-és a hangszalagot.

‘ Fényképeiket nézegetek, egyetlen arc, vonásait kutatom a változó korban készült, jobbéra megfakult lapokon. Ez a kép a négyéves Babits Misiről készült, a kisfiú fodrozott ruhában, telt, kenek arccal, megható riadsággal néz a világba. Más képeken iskoiatársai között látom, az első sorban, törökülésben, „legkisebb az osztályban”, enyhén elálló füllel. Az érettségi tabló-kép a maturandus Babits Mihályt mutatja, már ajka fölött a haláláig el nem hagyott dús bajússizal. Aztán a barátok, Móricz Zsigmond, Schöplin Aladár, Kosztolányi, Karinthy társaságában találom boltozatos, okos, szép fejét, máshol családja, felesége és fogadott leánya, Ildikó fogja közre. Ezt a gondolkodó, „lámpás, szép fejet” örökítette meg Rippl-Rónai pasz- tell-krétája is. Mosolytalan

arcából csak ügy sütnek mélytüzű, hipnotikus szemei. A kézzel tói támasztott fő nem a fotós gondra, hanem az állandó szellemi éberségre int. Az egész képben van valami a dolog mögé néző ember bölcsességéből, szent komolyságából. De legmegrendítőbbek a betegsége idején, Esztergomban készült fotók. Teste negyven. kilóra fogyott, a takaró bizonytalan ráncai, gyűrődései közt szinte elvész az ember. Ajkához már „hűtúen lettek a szavak”, környezetével csak jegyzőtombre róU betűkkel érintkezhet. A gégéjét markoló kór nem hagyja szól- .im, mesterségesen táplálják. S az aszkéta-soványságúra fogyott arcon, a fájdalmak ár- kolta ráncok közt, a lázasan sütő szemben feltűnik egy különös mosoly. A befejezettség nyugalma, a .álarcomat meg- harcoitam” diadala, a halálban egésszé épülő mű lezártsága.

Majd Babits Mihály hangját hallgatom. Viaszlemez őrizte meg, ezt tették át hangszalagra. Különös, kánitáló hangja huszonöt év távolából szól. Az Esti kérdés-t mondja. „Midőn az est e lágyan takaró — fekete, sima bársonytakaró ..Szinte a vers szövetét bontja ki, göngyölíti le előttünk. Egyszerre éreztetve meg a vers születésének ihletett pillanatát, s az elkészült mű szépségének varázsát. Babits úgy - mondja a verset, ahogy csak a költő mondhatja a sajátját Pózta- lanul, minden színpadiasságtól ment, kicsit transzponált hangon, azzal az emelkedettséggel, amely az igazi költészetet a prózától mindig elkülöníti. Benne hallom a rossz gége idegesítő izgalmát s a zenére nem éppen fogékony fülű ember bizonytalanságát ...

Forgatom a képeket. S a

hangszalagon újból és újból lejátszom a költő hangját. Aztán elfog a nyugtalanság. Ezek a képek sosem hunyják le a szemüket! Ez a hang egyetlen hiba, torokköszörülés nélkül, változatlan monotóniával mondja ugyanazt a verset! Ezek a képek egy halott ember arcvonásait őrzik... Ez a hang többé sosem szólalhat meg... Ha Babits Mihály emberi arcát akarom megismerni, szavát akarom hallani: műveiért kell nyúlnom. Minden másnál ezek legigazibb forrásai nemes emberségének és maradandó művészetének.

B

abits Mihály születésének nyolcvanadik évfordulóján, amikor friss virág kerül a költ» pécsi diák- szobájának ablakába, amikor emléktáblát avatnak annak az iskolának a falán, ahová a gimnázium nyolc esztendején át járt, amikor barátja és a Baumgarten-díjat odaítélő bizottságban kurétor-tánsa, dr. Basch Lóránt emlékezik a pécsi emlékünnepélyen — ezekre a művekre, Babits Mihály nemes emberségét és maradandó művészetét hirdető műveire kell figyelmeznünk.

Tüskés Tibor

Pécs római Lóri c

_lékei

I

degenforgalmi kiadványnak

készült, mégis elmondhatjuk róla, hogy minden tudományos igényt kielégít a „Pécs rómaikori emlekei' című füzet, melyet dr. FuLep Ferenc írt. Neve nem ismeretlen a pécsiek előtt hiszen sokat írtunk ásatásairól, melyet az egykori oo- | pumáé feltárása érdesében vég j zett a Megyei Könyvtár udva- i rán, a Posta épülete mögött a ! Jókai utcában. Dr. Fülep Fe- | renc nemcsak tanulmányai | alapján ismeri Sopianae-1, hanem saját Kezével hozta felszínre az értékes rómaikon leleteket és olvasta le a város légionáriusainak életét, patríciusainak szokásait, plebejusainak viseletét, keresztény hitvallóinak szertartásait. — Mindezt belesűrítette a 112 oldalas könyvbe, úgy, hogy abból egyformán ért a Pécsre látogató hazai és külföldi turista és tudományos kutató is.

A füzet jelentős szerepet tölt be a város megismerésére irányuló törekvésekben. Nem az első kiadvány, hiszen nem sokkal előtte jelent meg a füzet Pécs törökkori emlékeiről, mégis azt kell mondani, hogy ez a kiadvány új fejezetként jelentkezik a korábbi idegenforgalmi füzetek sorozatában. Szerkesztője Somos Jenő, a Városi Idegen- forgalmi Hivatal vezetője — gondosan ügyelt arra, hogy a leírt emlékeket legalább képekről megismerje az olvasó és kedvet kapjon ahhoz, hogy ellátogasson a cella septicho- rához, megtekintse a festett sírkamrákat, vagy a római sírokat.

Reméljük ez a füzet példa lesz a további kiadványok szerkesztői számára, hogyan kell a szunnyadó, patinás múltat összehangolni a modem mával, anélkül, hogy ez sértené az emberek hagyománytiszteletét és bántaná jóízlé- sét (Gáldonyi)

Brecht*siker a Broadwayn

Bertolt Brech: „Állítsátok meg Arturo Uit” című Hitler-paró- diáját első ízben mutatták be New Yorkban, ahol óriási sikert aratott a Broadway egyik színházában. A brechti szöveget a magyar származású Tábori György ültette át angolra — szabad versben.

Matisse „Tánc“-ónak első változata

Rockefeller, New York kormányzója a New York-i Modern Művészetek Múzeumának ajándékozta Matisse „A tánc” című 2,5x3,6 méteres művének első változatát.

A híres művet, amelyhez a fenti vázlatot készítette Matisse, 1910-ben festette egy orosz üzletember megrendelésére. A mű végleges formájában a leningrádi Ermitázs múzeumban van.

Hitchcock-filmekről a jugoszláviai Magyar Szó

Az idegorvosok talán meg tudnák állapítani, hoÄ mi jár több izgalommal: a bajnoki futballmeccs, a leánykérés, a mindenféle tudáspróba (a sofőrvizsgától kezdve a doktori értekezésig), a házastársi perpatvar vagy a Hichcock-film. Ennek a felsorolásos egybevetésnek rejtett célja: pártfogásba venni Hitchcockot, akit „az izgalmak celluloid szalagon való konzerválásáért” sokan támadnak. A tiltakozók jelszava: szükségtelen a vászonról is rémíteni az amúgyis zaklatott földlakót, akinek minden idegszála fel van borzolva.

Mióta azonban Freud követői lefúrtak a tudatalattinak legmélyebb rétegeibe, s a pszichoanalízis megszülte azt a tézisét is. hogy ingerekkel teli anyagi világunkban nem hasztalan, sőt áldásos, ha mesterséges módon vezetjük le a lelki izgalmakat — a művészetek tő- és mellékvóifaiaiban még vamiobb teret hódított a lélekelemzésbe ágyazott borzalom.

ÜMHfc m tant. járunk találmánya, mert a „csúnya” már ősrégi téma, s mondjuk a „szörnyűséges” Médeiá- ról drámát írt Euripidész, Seneca, Corneille, Grillparzer, Anouilh, (Cherubini meg operát) — tehát több évezred egymást váltó művésznemzedéke. Ennek a csúnyaidézésnek leg- velősebb indoklását Shakespeare adta. Macbethjében a boszorkányok így nyilatkoznak: „A szép borzalmas és a borzalmas szép.” Hieronymus Bosh pokoli szörnyei, Goya fiatfaló Saturnusa. Ezt láttam!

lem tudom, miért! sorozatának „riasztó” rajzai a képzőművészet borzalom-témáira jellemzők, Baudelaire meg a írnltZk közül hívható tanúságtételre, hogy íme, a fennkölt költészet számára sem ismeretlen a rút (pár sor az Egy dög című versből):

A mocskos hús körül legyek (dongtak, s belőle folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek.

(s nyüzsögve íz élő rongyokon.

A példálózás célzatos ürügye: a filmnek is elismerni a jogot, hogy rémítsen a vászonról. Persze, eszünk ágában sincs, hogy erkölcsi bizonyítványt állítsunk ki Frankensteinnek, Drakulának, King Kongnak meg a többi hivatásos rémalaknak, akik az ön- célúság jegyében, a legolcsóbb ponyva színvonalán ijesztgetik o nézőt, hanem csak némi elismerést akarunnk kicsikarni azoknak, akik a becsületes mesterség szintjén tálalják a „borzalmakat”, hogy a témakör művészi megfogalmazóit •ne is említsük. (A szorongásból, nyugtalanító hangulatból sarjadó szépnek film,szerű megvalósulása például Epstein Az TTshev-bAz bukása, vanii Hitchcock Harminckilenc lépcsőfok című filmje.)

Hichcocknak, ki kedvenc rm''-fn.őábO'rl rom.?^','mokét alkotott, íratlan törvény szerinti joga, hogy a művészetet gyakran hatásos „tűzijátékos”.

fortélyos mesterséggel helyettesítse, s ő bőven él is ezzel a lehetőséggel legtöbb filmjében. Még a bizarr reklámfogásoktól sem riad vissza, példa rá a Psycho beharangozása is. Ügyszólván naponta közölte az újságírókkal, hogy, egy-egy vetítés alkalmával hány néző áiult el, s a szívszélhüdérben elhullottak számát sem átal- lotta közzétenni.

Hitchcock Psychólában. a hasrdásos elmezavarhan szenvedő gyilkos fiatalemberről szóló filmjében a borzalom ugyan nem nemesedik hiánytalanul széppé, maradandó esztétikai értékké, de a filmszerűség sajátos varázsának

részesíti a szórakozni vágyó

J?r\n*yr>'fc r^.jvrlo'rih^'n

orűmat kereső és 7 által - rém,pisin, kiszólnál,f m5~v>- ie perlin sciéát mórjára v^s^ev, b.<i a Psycho tryhhnv. f/?7-» ^

Aa. mint a társbérlő, a emelési inta vanv epvth amiről envébként már elöljáróban szóltunk* **