Dunántúli Napló, 1963. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-04 / 283. szám
PUAPLO 1963. DECEMBER t Pécsi győzelem a középiskolás kupában Széchenyi Gimn.—Székesfehérvári József Attila Gimn. 69:55 (27:33). Középiskolás kosárlabda kupamérkőzés. Nagyiramú, végig izgalmas, változatos játékot hozott a két csapat találkozója. A vendégcsapat kezdett jobban, és az emberfogással kísérletező pécsiekkel szemben 11 pontos vezetésre tettek szert. Az idegesen játszó széchenyisták zónavédekezésre tértek át, de ez sem segített. Csak csökkenteni tud ták a vendégek előnyét. Támadás szövésük hibás volt, rendre elvesztették a labdát. A második félidőben magára talált a pécsi csapat, és percek alatt ledolgozta az ellenfél előnyét, sőt, a vezetést is megszerezte. Előnye ebben az időszakban folyamatosan nőtt, annak ellenére, hogy a csapatból két játélms is kipontozódott: Gyura- sits a 14., Fenyvesi a 17. percben. Változatos küzdelem után 14 ponttal győztek a széchenyisták. Legjobb dobók a Széchenyi részéről: Gyurasits 21, Szakonyi 17, Fekete és Fenyvesi 10—10 pont. A visszavágóra december 9-én Székesfehérváron kerül sor. hol a most mutatott játék érzésünk szerint kevés lesz a győzelem kivívásához. A középiskolás kupában egyébként a pécsiek jól állnak, hisz a Széchenyi Gimnáziumon kívül a Nagy Lajos Gimn. és a Gépipari csapata is versenyben áll,, és egymás ellen elért eredményük után dől el, hogy melyikük képviseli városunkat az országos 16-os döntőben. Kedvenc sportágam Közvéleménykütatás az általános iskolákban Úttörőkkel, általános iskolásokkal beszélgettünk, mindegyiknek ugyanazt a kérdést tettük fel: Melyik sportágat kedveli és miért? Meglepően sok értelmes feleletet kaptunk. Elöljáróban csak any- nyit: tíz gyerek közül egyik sem tett említést a labdarúgásról. LOVIG RITA Lovig Rita, a Köztársaság téri Általános Iskola tanulója: — A tornát szeretem a legjobban. Azért, mert. . . Itt elakadt a tudománya és máris egy formás hidat csinált, majd spárgába ment le, aztán felugrott és átfutott a másik terembe és magával hozta a „gerendát”, egy arasznyi széles léc formájában, bukfencezett rajta, majd felállást végzett. ERDŐS ZSUZSA Erdős Zsuzsa nyolcadikos, már szabályosan formált mondatokban válaszolt. A hét kérdését A sportszövetség téli tervei A versenyidény legtöbb sportágban befejeződött Télen sem tétlenkednek azonban sportszerveink. Évről évre szélesebb körben, mind nagyobb számú hallgatóság előtt rendezik meg a sportakadémiák előadás-sorozatait. A sport- szövetségek téli terveiről dr. Cser- nus Kálmántól, a Megyei Testnevelési és Sportszövetség elnökétől kértünk tájékoztatást. — A napokban jelent meg a Magyar Testnevelési és Sporttanács titkárságának határozata a testnevelésben és a sportmozgalomban résztvevők szakmai és politikai neveléséről, és az 1964. évi eló'adásos propagandamunka szervezéséről, formájáról, tematikájáról. Sajtó- és propagandabizottságunk már összeállította tervezetét. UJ formában rendezzük még Baranyában is a sportakadémiákat. Nemcsak Pécsett és Komlón, de a járási székhelyeken is megszervezzük az előadás-sorozatokat. A sportszövetségek aktívái, a sportkörök elnökei, elnökhelyettesei és titkárai részére külön előadás-sorozatot indítunk. Élőrdásokat tartunk az edzőknek, VersOTybíráknak és testnevelő tanároknak Is. De nem feledkezünk rheg a sportolókról és a szurkolókról sem. Élménybeszámolókat, sportbemutatókat is szervezünk, és ahol lehetséges, az előadásokat sportfilmek vetítésével kötjük ösz- BZe. ..........n . . — Hol és milyen témakörben szervezik meg a sportakadémiákat T — A sportszövetségek sajtó- és propaganda bizottságainak sportakadémiái mellett Pécsett a PV- SK, a Bányász, a Dózsa szervezésében is lesz sportakadémia, de a Komlói Bányász is hozzákezdett már az előadások megszervezéséhez. Érdekes kérdésekről beszélnek majd az előadók. Milyen új technikai segédeszközök állnak a versenypont rendelkezésére? Hol van a sportteljesítmények határa? A technika hogyan segíti a sportot? A sport szerepe az egészséges fenntartásban. Nevel-e a sport? A szurkolás lélektana a nézőknél és a sportolóknál. A teljesítmények és a rekordok fejlődése. Tennivalók a korszerű edzés- módszerek alkalmazása terén. A táplálkozás és a sport. — Mind- mind olyan kérdések, melyek nemcsak a sportolókat, edzőket, de a szurkolókat is érdeklik. Az előadások megtartására a legjobb pécsi szakembereket, edzőket kérjük Mái élménybeszámolókon pedig a megye élsportolói kerülnek majd közelebb a szurkolókhoz. A. sportszövetségek számítanak a KISZ, a szakszervezetek és az MHS segítségére, támogatására és ebben az évben bekapcsolódik a munkába a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat is. Szeretnénk az idén Is mind több helyen megszervezni a falusi téli estéket is. — A sportakadémiák, az élménybeszámolók és a téli esték mellett milyen terveik vannak a sportszövetségeknek? — A testnevelési és sportmozgalomban résztvevők szakmai és politikai nevelésének elősegítése érdekében középfokú sportvezetői tanfolyamot szervezünk Pécsett, melyen a városi sportvezetők mellett a megyéből is lesznek résztvevők. Nyolc konferenciát tartunk. A hallgatók az általuk választott sportágban gyakorló edzői képesítést Is kapnak. Megszervezzük a sportvezetők alapfokú továbbképzését is. Komlón a sásdi járás és a Komló város. Pécsett a pécsi és a pécsváradi járás és külön a városi sportkörök vezetőit képezzük tovább, de alapfokú sportvezetői tanfolyam lesz Mohácson, Siklóson és Szigetváron Is. A hallgatók az általuk választott sportágban játékvezetői képesítést kapnak. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Igen sokat vár a társadalmi aktíváktól. Cél az, hogy minél több Jól képzett sportvezető, versenybíró, edző kapcsolódjék be sportéletünkbe. Ezért szervezzük meg Jsü-, lönös gonddal a sportvezetők továbbképzését, — fejezte be dr. Csernus Kálmán, a megyei sport- szövetség elnöke. — hi — — A labdajátékokat kedvelem. Szeretek rohanni, futni a pályán. A tanulás után nagyon jólesik a friss levegőn a mozgás. Mindig felfrissülök, nekem nagyon jó szórakozást jelent a sport. PONGRÁCZ TIBOR Karcsú, jómozgású fiú a Bercsényi utcai iskolából, a negyedikes Pongrácz Tibor. — Nagyon szeretek atlétizálni, különösen az ugrószámokat kedvelem. Minden centiméterért meg kell küzdeni. Amikor nekiindulok a 105 centis magasságnak, olyan alacsonynak látszik, de minden lépésnél magasabbra nő. Jó érzés a homokból visszatekinteni a helyén maradt lécre. Az évekkel majd megnőnek a centiméterek is. SZALMÁSY MIKLÓS Korát meghazudtoló komolysággal beszél a nyolcadikos Szal- másy Miklós. — Legszívesebben atlétizálok, kézilabdázók. Nagy pontarányban első lettem a négytusában az iskola-bajnokságon. Megpróbálkoztam a kosárlabdával és a tenisszel is. Mindegyiket kedvelem, de rendszeresen már két éve jógázom is. Nekem a legjobb időtöltés a sport. KRESZ JUDIT Az Ágoston téri Iskolában a negyedikes Kresz Judit a torna szépségeiről beszélt: — Ä tornaedzéseken sohasem fáradok el, s nagyon Jól érezzük magunkat. Jobbra-balra hajladozunk, óriások járásával a magasba nyúlunk, majd törpékké zsugorodunk, úgy tipegünk a teremben. Talajon és gyűrűn, gerendán is gyakorolunk. Tornász szeretnék lenni. MALBASKI IVÁN Már valósággal „fiatalember” számba vehető a nyolcadikos Malbaski Iván. — A vívást szeretem a legjobban. Régóta rokonszervezek ezzel a szép sportággal, mert kitűnően fejleszti a reflexeket és nagyfokú rugalmasságot követel. Tervem az, hogy minél több fortélyt sajátíthassak el, hogy idővel jó versenyző lehessek. KOVÁCS ZSUZSIKA A Szabadság úti iskola tanítványa a kis szőke, kékstfemű negyedik osztályos Kovács Zsuzsi• "—* Édesapám és • Várkői Feri bácsi együtt jártak iskolába, így nem csoda, hogy tornász lettem. Már négy éves korom óta tornászom. A hidat másfél évvel ezelőtt sikerült megcsinálnom, tavaly a jobb spárga ment már, az angolból pedig csak néhány centi hiányzik. Nem is olyan régen pedig sikerült már a „flick” is. Egyedüli „ellenségem” a gerenda, de majd ezzel is sikerül megbarátkoznom, csak legalább két ujjnyival lenne szélesebb ... KRAUSZ JÁNOS Krausz János nyolcadikos, az iskola legjobb sportolója. — Nagyon szerettem a magasugrást, de felsőtagozatos korom óta, inkább a négytusához pártoltam át. Az iskola csapata után az idén a város válogatottjában is szerepeltem. Legutóbb Baján versenyeztünk és győztünk. Nagyon izgultunk, Győr ellen is győzni szeretnénk, hogy részt vehessünk Budapesten, az országos döntőn. GYENIS ILDIKÓ Gyenis Ildikó, negyedikes tanuló is a tornáért lelkesedik. — Több tornaversenyt néztünk végig szüleimmel és az egyszerűbb gyakorlatokat próbáltam utánozni. Amikor sikerültek, már nem is lehetett otthon tartani. Azóta három év telt el és idén már az ügyesebb, tehetségesebb gyermekek csoportjába kerültem. Igaz, hogy a torna több időt vesz el tőlem, de nagyon igyekszem a tanulással is. KOVÁCS ZOLTÁN A nyílttekintetű Kovács Zoltán nyolcadikos. A kézilabda mellett tett hitet. — Volt olyan eset, hogy a tanulásban elfáradtam és képtelen voltam a leckére összpontosítani. Jót „kéziztem” s utána már sokkal könnyebben ment a tanulás. Nagyszerű sport a kézilabda! Idén bekerültem Pécs úttörőválogatottjába s a múlt héten játszottam mar az ifi csapatban is. A Dózsa tagja vagyok és egyszer majd a nagy csapatban is szeretnék játszani. Baksa László KOSÁRLABDA BARANYA KUPA Férfi mérkőzések: Komlói Bányász-Postás II. 76:70, Postás II.— PEAC H. 64:53, PVSK I—Postás 102:73, Dózía—Metöör-OTP 69:611. Férfi ifjúsáai mérkőzések: PVSK —Gépipari 5i:45, Szigetvári Gimnázium—Nagy Lajos 58:50, PVSK II. —Sportiskolá n. 26:21, Sportiskola- Szigetvári Gimnázium II. 99:30, Szigetvári Gimnázium—Nagy Lajos n. 32:31. Női ifjúsági mérkőzések : Komlói Bányász—Sportiskola 56:42. InttC-ft - OHftfrH Sikeresen szerepeltek Győrben a pécsi vívók. A Pécs—Győr városok közötti ifjúsági vívó csapat- verseny visszavágóját három fegyvernemben tartották. A pécsiek jó formában versenyeztek és mind a három fegyvernemben biztos győzelmet arattak. Női tőr: Pécs— Győr 13:3. A pécsi lányok a múltkorihoz hasonlóan, biztos győzelmet arattak. Győzelmek: Telegdy, Mihez 4—4, Kovács Cs. 3 és Zsám- boki 2 gy., illetve Janák 2 és Vérségi 1. Férfi tőr: Pécs—Győr 12:4. Kitűnő vívással a pécsi csapat biztosan nyert. Győzelmek: Sze lenczy, Marosvári, Várnagy L.. Básány 3—3, illetve Faludi 4. Kard: Pécs—Győr 9:2. A pécsiek alaposan visszavágtak múltkori vereségükért. Győzelmek: Marosvári 3 és Köves, Kovács, Sétáló M. 2—2, illetve Faludi 2. * Az MTST határozata alapján Tatán kezdik meg alapozásaikat az 1964. évi labdarúgó bajnokságban az NB I. résztvevői. Az MLSZ elkészítette a tábor programját és a csapatok beosztását. Ezek szerint január 6-tól 25-ig a következő csapatok alapoznak Tatán: Győr, Dorog, Szeged, Tatabánya Pécs, Komló, Diósgyőr. A következő három hétben pedig a Ferencváros, az MTK, az Újpesti Dózsa, a Bp. Honvéd, a Vasas, a Csepel és a Debrecen végzi az alapozást. Ezen 18 játékos, az edző, valamint a gyúró vesz részt. * Értékelték az atléták egyesületi bajnokságainak versenyeit. A résztvevő csapatok három osztályban versenyeztek. A cél a szakosztályok versenyzőgárdájának szé leskörű foglalkoztatása volt. A férfiaknál és a nőknél a Bp. Honvéd nyerte a versenyt. A Baranya megyei atlétikai szakosztályok közül a PVSK férfiversenyzői a 19. helyen végeztek. Ez visszaesést jelent, mert az elmúlt évben a vasutasok a 12-ek voltak. A nőknél a Sportiskola szerepelt a legjobban, a 13. helyen végzett. * A Pécsi Bányász jól sikerült serdülő birkózó versenyén pécsi birkózók mellett komlói és szigetvári fiatalok álltak rajthoz. Az úttörő és serdülő korcsoportokban nem kevesebb, mint 64 vei> $enyző indult. Az érdeklődők bátor, akciódús találkozókat láthattak. A mérkőzések színvonalára mi sem jellemzőbb, az összecsapások 95 százaléka kétvállas győzelemmel végződött. Győztesek: Úttörők: Légsúly: Bagó (Szigetvár). Pehelysúly: Herceg (P. Bányász). Könnyűsúly: Farkas (Dózsa). Váltósúly: Szabó (Dózsa). Középsúly: Apari (P. Bányász). Serdülök: Lepkesúly: Krizsanek (Komló). Légsúly: Biró (P. Kinizsi). Könnyűsúly: Czakó (PVSK). Kisközépsúly: Káptalan (P. Kinizsi). Nagyközépsúly: Bagó (Szigetvár). Váltósúly: Budavári (P. Dózsa). Félnehézsúly: Gyarmati (PV- SK). Nehézsúly: Bánkfy (PVSK), A Pécsi Közlekedési Vállalat felvesz AUTÓSZERELŐKET, LAKATOSOKAT, KÁRPITOSOKAT és GÉPKOCSI- VEZETŐKET. Jelentkezés: Bacsó Béla u. 4. szám. Egy villanyszerelőt és segédmunkásokat felvesz az Április 4. Gépgyár kirendeltsége, az Erőmű területén szerelési munkákhoz. Férfi segédmunkásokat, valamint esztergályos és lakatos szak munkásokat felveszünk. jelentkezés a .gyáregység munkaügyi vezetőjénél. Öntödei Vállalat 07. sz. gyáregysége, Mohács. Gyakorlott gyors- és gépírónőt felvesz a Dél-Dunántúli Cipő- nagykereskedelmi V. Pécs, Megyeri út 78. szám. Eladó több helyiségből álló félíházrész a város legszebb helyén 'kettőszoba, mellékhelyiség beköltözhető, a többi cserével. Szilágyi Dezső utca 12. Gá- ék. ____________________ A ngol nyelvtanítás, társalgás, korrepetálás jutányosán, eredményesen. Telefon: 18-81. Mellékállomás 87. Autóhűtők, traktorhűtők, permetezőkannák, javítása és mindennemű bádogos munkát vállal Téliéi, Rákóczi út 38. Erckopor- só eladó.______________ E ladó, rekamiék, hálószobabútorok, konyhabútor, szekrények, ágyak, kombináltszek- rény. schőbelágy, matracok, lószőr. kályhák Koltainál, Rákóczi út 48.______________________ Egy fizikai dolgost, állandó, munkára feaimazunk. Bőrein«7 *5. 'Sfíiftai. u- 14. Veszek műbőrtcabátokat, használt férfi öltönyöket, gumi- és bőr csizmákat. Poszák, So- mogyi Béla utca 9. Elsőrendű varrógép, táskaírógép, asztalitűzhely, madárkalitka, télikabátok eladók. József u. 42.__________ E ladó mikulási ajándéknak mesterhege- dük, részletfizetésre is. Csere lehetséges. Poszák, Somogyi Béla utca 9._________________ V eszek hálőszobabúto- rokait, hármasszekrényeket, rekamiékat, szekrényeket, kályhákat, íróasztalokat, vitrineket, asztalokat, párnázott széket, fotő- lyöket, könyvszekrényeket; fehérmárványt, ágyneműtollat Koltai, Rákóczi út 48. Veszek rekamiét, kom bináltszékrényt, sez- lont. hármasszekrényt, hálóbútort, konyha berendezést, ágyakat, szekrényéket, bútorféléket, Molnár, Felső- vámház 2._____________ V eszek csőbútort, garnitúrákat, hálószobabútort, príma bútorokat. Soóky, Zsolna y u. L________________ C seh fonott sportkocsit vennék Tel.: 24-91, 10. mell._______________ N ő szobatársat félveszek bútorozott szobába. Nyű u. 22. Az £M. Betonelem- gyártő Vállalat Pécsi Betonárugyára pécsi üzemébe alkalmaz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Pécs. Siklósi út 10. Szőnyegés fcárpitozott líio rtÍS7l tílns Tempó Ksz., Sallai U. 4* Telefon: 38-69. Kombináltszekrény, hármasszekrény, ágybetéték, hálóberendezés, modern konyhabútor, kályhák, sodronyok, matracok, rekamiék, olcsón eladók Molnár, Felsővámház 2._______________________ Különbé járatú üres szoba házaspárnak azonnal kiadó. I. kér., Bocskay u 43. öreg- meszes. ________________ U j állapotban lévő konyhabútor eladó. — Torda u. 38.__________ T amás Kálmán fafűrészelő telefonszáma: 39-91. György u. 6. sz. Elcserélném nagy szoba külön kis konyhás lakásom egyszoba, összkomfortosért vagy egy nagyszoba, konyhás lakásért. Előnyös csere Dénesné, Kossuth tér 7. ____________ H arkányfürdőn kettő szobás nyaraló beköltözhetően és Don át’isi kápolnánál 200 négyszögöl szőlő kiránduló hely, buszmegállónál eladó. Pécs, Dokkor Sándor u. 40._________ G arázs eladó Pécs I., Fekete Gyémánt tér 14., n. emelet 4.______ 1 70—180 kg-os príma hízók eladók. Kisbalo- kány dűlő 8. sz.______ Idős házaspárnak két szoba, konyha átadó, életjáradékos kölcsönért, József u, 42Két szoba, összkomfort albérletbe kiadó december elsejétől. — Vasas L, Búzakalász U. 94.____________________ Női szabómester házakhoz is elmegy varrni Érdeklődni: telefonon 15-50, 323. mellék. ____________________ E lcserélném másfél szobás szövetkezeti lakásomat belvárosi kétszobás, szövetkezetire. Telefon: 13-00, 17-53. Dárdainé.______________ K isméretű olcsó kom- bináltszekrény eladó. Felsőmalom u. 22., I. 3., du. 17 óra után. Elcserélném pécs szabolcsi egy szoba, konyhás lakásomat pécsi hasonlóért. Hid- véginé, Tolbuhin út 212. • ‘ Eladó egy ágy, három matrac és egy sodrony, Szigeti u. százharminchat. Uj állapotban lévő fehér fáklya kályha, egy gázpajzs eladó. Kandó Kálmán u. 20., fsz. 2. A BM. Építőipari Vállalat, PANEL- ÜZEMÉHEZ felvesz pécsi lakosú munkásokat Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Rákóczi u. 56. sz. * _________________ K acsótai Sajtüzem felvételre keres LAKATOS KAR BANTARTÖT. Előfeltétel: hegesztői kazánfütési és hűtőkompresszor kezelői vizsga. Jelentkezés: munkanapokon a Kacsótai Sajtüzemben. Eladó príma Siemens motorú 110-es porszívó, vasvázas kerti- pád, képek, képrámák, korcsolya, fonott kertiszék, ruhás zekrény stb. Mihály u. 12. Szoba-konykás íőbér- letet keresek a város bármely részén. Ajánlatokat „Sürgős 12” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. _____________ Ö röklakás magánrendelkezésű, háromszobás, összkomfortos, lakáscserével egy év múlva beköltözhetően, fizetési könnyítéssel eladó. Cím: Alkotmány u. 46., felső csengő. Telefon: 40-62. Blüthner zongora, keveset használt, kitűnő állapotban eladó. Cím: Alkotmány u. 46. Telefon: 4<H>2. __________ V ennék jó állapotban lévő csőágyakat, sodronnyal, esetleg matraccal. „Csőágy” jeligére Sallai u. hirdetőbe.___________________ T öbbféle bútor eladó. Nyíl u. 34.____________ K is ház beköltözhetően eladó. I. kér. Csaba u. 10.____________ j Elcserélném emeleti j nagyméretű 2 szoba, összkomfortos lakásomat 1 szoba összkom- fart plusz szoba, kony háért. „Fürdőszoba” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Különbejáratú bútorozott szoba két férfi részére kiadó. Né- meth-ék, Temető u. 25. (BalokánynáL) Gázolaj kályha eladó. Pécs, Nagy Jenő u. 8. Fekete Imre._________ G yermek gondozását lakásomon vállalom. Cím: Mártírok u. 19. j Eladó kétszemélyes, bordóhuzatú rekamié, két fotellel, egy kisipari gyermekágy. egy asztalitüzhely. Mandula u . 5.____________ k ombinált szobabútor eladó. Mezőszél u. 14. Kiadó autógarázs Al- kotmány u. 21.________ K isebb méretű cserép- kályha eladó. Dankó Pista u. 9.__________ H ajtókát felveszünk ÉM. Építőipari Szállítási Vállalat 2. számú Üzemegysége VII. Ki- rendeltsége Pécs, Majláth u. 4. sz._________ E gy szoba, konyha, 1000 négyszögöl gyümölcsössel, részben is eladó. Érdeklődni: Rácváros 37._________ B eköltözhető házat keresek megvételre Pécsett. Készpénz 60 erter Ft, többit esetleg megegyezés szerinti részletre. Választ „Rózsa” jeligére Sallai u. hirdetőbe kérem.___ Vasas II., S zövetkezet u. 138. sz. ház minden elfogadható árért, beköltözhetően eladó. Gázvezetékszerelőket szerelő segítőket, földmunkásokat felveszünk. Jelentkezni lehet a Pécsi Gáz- és Hőszolgáltató Vállalatnál Pécs, Légszeszgyár u. 11. szám alatt. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú szenvedés után, 40 éves korában elhunyt SZEMELYAC MIHÁLY csizmadia. Temetése ma délután 2 órakor Németiben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk, apósunk és rokonunk, KISS GÉZA nyug. forgalmi adóhivatali főtanácsos, hosszú szenvedés után, 68 éves korában elhunyt. Temetése december 5-én, csütörtökön fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászolják: dr. Kiss- és dr. Gesz- tesy-család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ANTAL ANTALNÉ teme- I tésén megjelenésükkel, koszorúk, 1 virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet az Uzsolc utcai, Petőfi utcai, valamint az Erzsébet-telepí ismerősöknek a küldött koszorúkért. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk. MISLEY MIKLÖS temetésén részvétüket bármily módon kifejezték. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetéi mindazoknak, akik szeretett édesanyám, ÖZV. SCHAULI NANDOR- NÉ temetésén fájdalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KOVÁCS EMIL temetésén fájdalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Beköltözhetően eladó Pécs, Kiss Ernő utcai ház,_ öregség miatt. Ház eladó beköltözhető. 35 000. Kozármis- leny, Kossuth L. u. 27. Háromszobás családi ház cserével beköltözhetően olcsón eladó. Ugyanott egyszoba, konyha kiadó és Panni motor eladó. Felső- balokány u. 71/3. Eladó két űrméter tűzifa. Basamalom dűlő 24/1. ____________________ K ét szoba, összkomfortos főbérleti lakást keresek „Sürgős 8” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Figyelem! Esküvőre harmonikálást vállalok. Pécs, József Attila u. 43._____________ K ombináltszekrény, ebédlő és hálóbútor eladó. Jakabhegyi u. 1. sz. Tel.: 38-03. Családi ház eladó, kétszobás. Szoba, konyha cserével. Hajnal u. 43. Középkorú dolgozó házaspár üres vagy részben üres albérletet keres december 15-re becsületes józanéletű családnál, amely otthonát megosztaná velünk. „Reménység” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Egyfázisú villanymotort keresek. Pécs környékén földet bérelnék. „Komoly” jeligére Sallai utcai hirdetőbe.__________• M eszesiek, szabolcsiak f i gy elem! Mindennemű bútor javítási, alakítási igényeit, újat határidőre garanciával készítek. Pécsszabolcs. Április 4. utca 3. 350-es zöld IZS. jó állapotban eladó. Bor- bála-telep 67.________ Eladó négy egyforma, szép fotel 2490 forintért. Könyvállvány, zeneszekrény. Báránynál, Hal tér l. Értesítjük T„ vevőinket, hogy az árukiadás 1963. december 30-tól 1964. január 6-ig leltározás miatt szünetel DÉL-DUNÁNTÜLI VEGYIANYAG NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT PÉCSI LERAKATA 4 * i