Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-13 / 265. szám

’ Í96S, NOVEMBER IS, llAPlÖ' 3 fl pécsiek érdekében! Milyen előnyök származnának a városi közlekedés átszervezéséből? Gorákba kerül a kukorica Megyénkben idén nem ke­vés vállalat olvadt a nagyob­bá, ami komoly népgazdajsági haszonnal járt. Az utóbbi idő­ben a közlekedésben is ha­sonló változások mentek vég­be, egyesült 12. sz. AKÖV név alatt a régi TEFU és MÁVAUT, valamint a Taxi részleg. Kimaradt ellenben ebből az átszervezésből a Pé­csi Közlekedési Vállalat. Va­jon, nem lenne előnyösebb, i ha a városi közlekedés is a 12. sz. AKÖV irányítása alá tartozna? Beváltatlan remények ,A városi tanács nagyon he­lyesen felszámolta a rossz pályákkal, régi kocsikkal ren­delkező villamosközlekedést és az egész város forgalmá­nak lebonyolítását autóbuszok­kal igyekezett megoldani. So­kan úgy gondolták, hogy a pécsi közlekedés gyors, olcsó, kényelmes, s tömegszállításra alkalmas lesz. A korábbi ál­lapotokhoz képest javult is a közlekedés, gyorsabb is lett, nagyobb tömeget is szállított el. Sajnos azonban, a város növekvő lakosságának igé­nyeit kielégíteni nem tudta, a PKV-nak nem volt annyi autóbusza, hogy a dolgozók munkába szállítását és haza- szállítását — különösen a csúcsforgalmi időkben — meg tudta volna megfelelően ol­dani. Ám, hogyan lehet jobb közlekedést biztosítani a vá­rosban, ha ehhez megfelelő anyagi eszközök nem állnak rendelkezésre? Újabb autóbu­szok (30—40 db.) vételére mil­liók kellenének. A jobb köz­lekedés megoldása a PKV- nak a 12. sz. AKÖV-höz való csatolása lenne. Miért? Naponta 25 kocsit lehetne nyerni A PKV hozzávetőlegesen 110—120 autóbusszal rendel­kezik, a 12. sz. AKÖV MÁ­VAUT részlege pedig több, mint 300-zal. A vidékre menő járatok száma meghaladja a napi 400-at, de ennek zöme a Pécs—Komló, Pécs—Kővágó- szöllős irányban indul és ér­kezik. Amíg reggel 6—9 óráig és délután 16—19 óráig a PKV járatain óriási zsúfolt­ság van, addig a MÁVAUT- autóbuszok nagy része visz- szafelé csaknem üresein teszi meg — vagy legalábbis mini­mális utasszámmal az utat. A 12. sz. AKÖV néha besegített a helyi közlekedésbe, de ez vállalati érdekek miatt abba­maradt. A PKV-nak inkább érdeke volt, hogy bizonyos utastömeg lemaradjon a ko­csikról, mint az, hogy elszál­lítsa esetleg őket a MÁVAUT. A MÁVAUT-részleg naponta kb. 25 gépkocsit tudna csúcs- forgalmi időben is a helyi közlekedés szolgálatába állí­tani és vasárnap akár 100-at is. Most ez lehetetlen. A ki­eső gépkocsik pótlása is a nagy kocsilétszám mellett jobban megtörténhetne, pon­tosabb lenne a kocsik irányí­tása, ellenőrzése. A MÁVAUT gépkocsik városi számmal (10- es, 20-as, 40-es, 39-es) közle­kednének, s kötelezve lennének arra, hogy álljanak meg min­den városi megállónál, ve­gyék fel az utasokat. Mód lenne körjáratok beiktatására, a közlekedés pontosságának megvalósítására. A nagyüzem előnyei A PKV-nál átlagosan a ja­vítószázalék kétszerese a MÁ- VAUT-énak, mig a PKV-nál 20 százalék felett van, addig a MÁVAUT-nál az év első 9 hónapjában 8 százalék. 120 kocsinál ez annyit jelent, hogy naponta 10—12 autóbusz- szal több lehetne forgalom­ban. A 12. sz. AKÖV-néL ko­moly technikai berendezések vannak, amelyekkel gyorsab­ban lehet a meghibásodást észrevenni, azokat kijavítani. Egyöntetűbb és jobb lenne az olaj regenerálás is, ami ko­moly népgazdasági hasznot Ígér, de amit eddig a két vál­lalat külöm-külön módszerek­kel igyekezett megvalósítani. A hengerfejeik felújítása kis darabszám esetén nem gazda­ságos, nagy tömegben azon­ban már igen. A nagyüzem­ben mód nyílik nagyobb biztonsági tartalékra, s a ko­csik alaposabb átnézésére, mert nem sürget annyira az idő és a forgalom. Jobban megoldható a szakmai után­pótlás. (A PKV-nál például egyetlen mérnök sem dolgo­zott, az AKÖV-nól 11.). Kinek hozza a hasznot a PKV? Felvetődhet az a kérdés, a városi tanács hogyan mond­jon le arról a bevételről, amit a PKV hozott? És lemond­hat-e erről a bevételről? Va­lóban, a PKV évente kb. 700 ezer forint olyan hasznot ho­zott a városnak, amit nagyon jó célokra fordítottak. Ám, a városnak nem kevés pénzébe kerülne továbbiakban a PKV, mert a Bacsó Béla úti telep kicsi, újat kellene építeni. Ki is jelöltek egy új telephelyet, i építési költsége elérné a 20 milliót. Az egyesüléssel ez fe­leslegessé válna. A 12. AKÖV- nek úgyis épül a vásártéren egy modem telepe, azt kisebb költséggel lehetne megnagyí- tand, bővíteni, mert építéséhez még nem kezdtek hozzá. A népgazdaságnak nemcsak forgalmi és műszaki szem­pontból lenne előnyös az át­szervezés, hanem gazdasági­lag is. Ha egy vállalatnak egyetlen gépkocsija van, ah­hoz éppen úgy be kell szerez­ni az alkatrészt (több száz fajtát), mintha 100 lenne. De a 100 darabnál már az egy gépkocsira eső alkatrészmeny- nyiség jóval kevesebb, mint­ha külön-külön vesszük. Nyil­vánvaló, hogy 400 gépkocsinál még inkább zsugorodik a készlet. Kevesebb forgóalapra van szükség, s kevesebb hitel­re. Gyorsabb az anyag és pénz forgási sebessége, össze­vonás esetéin kevesebb admi­nisztráció kell, gazdaságosabb a termelés. A központi rak­tár nagyobb választékot tud biztosítani az egyes kocsik javításához, és ez fontos, mert a közlekedésben az alkatrész- ellátás elég gyenge. A kisebb állóeszközkészlet is éreztetné hatását az önköltségben. A PKV tehát nagyobb nyeresé­get érne el, aminek a népgaz­daság látná hasznát, tehát, ha közvetve is, de a pécsi városi tanácsnak is végeredményben kedvzőbb 1 lenne a PKV le­adása. Jobb előbb, min? később! Minden egyéb szempontnál lényegesebb azonban, hogy a pécsi közlekedés gyorsabb, kulturáltabb és pontosabb le­gyen, mert ez elsőrendű ér­deke minden pécsinek. Szüts István A szederkényi Karasica Gyöngye Termelőszövetkezetben egy hete kezdték a kuko­rica behordását. Eddig negyvvenhat vagonnal szállítottak be a földekről. A szén, mint láthatatlan, hatalmas pásztor tereli a sok sárga barna leveleit. A leve­lek zizegve repülnek, a kuko­ricaszár is vacog, pedig még süt a nap. November közepe van és ha lassan is, de bekö­szöntött az ősz Lippón is, má­sutt is. A határban törik a kukoricát, szedik a cukorré­páit, traktorok szaladgálnak pótkocsikkal megrakottan és Hasznos kezdeményezés: Nagyszülők értekezlete a Rákóczi úti óvodában A családok több­ségénél a nagyszü­lők foglalkoznak legtöbbet a gyere­kek nevelésével. Éppen ezért a nagy szülők túlzott szi­gorúsága, gyakrab­ban a szülők túl­zott engedékenysé­ge következtéiben szertelenek, akara­tosak, tiszteletlenek a gyerekek. Felve­tődött a probléma, beszélni kellene a nagyszülőkkel. A nagyszülők el­ső értekezletét a napokban tartották a Rákóczi úti óvo­dában, ahol Gregor Sándorné, a megyei nőtanács helyettes titkára és a vezető óvónő tartott elő­adást, adott neve­lési tanácsot. A nagymamák szíve­sen fogadták a ta­nácsokat, elismer­ték a hibákat és kérték, máskor is hívja, tájékoztassa őket az óvoda. A Baranya megyei Nőtanács, az első­höz hasonlóan, va­lamennyi pécsi és megyei óvodában megrendezi a nagy­szülők értekezletét, ahol erre igényt tartanak. TITKOS LELŐHELYEK Ritka pillanatot örökít meg a kép: a rétisas fiók éppen kikel a tojásból. Odébb a ritka nagy polig fészke Ócsá­rol, az egykori ősmocsár he­lyéről. Szárcsák a sumonyi halastóból, bakcsó fióka, kere­csen sólyom fészke, búbos vöcsök, szürkegém, vadlibák és vízicsibék fészkei. Az ér­dekes vaskos albumban lévő fényképeken szinte Magyaror­szág egész állatvilága megta­lálható. — Tizenhat év alatt gyűjtö­gettem őket — mondta Cse­resznyés Szilárd, — a fehér- hegyi általános iskola biológia tanára, aki tizenhat éve, gim­nazista kora óta foglalkozik ornitológiával. A Nemzeti Múzeum egyik ornitológusa természetrajz ta­nár volt Pécsett és egyszer megkérte a nyurga fiút, mász- szék fel a fára, hozzon le on­nan egy fészket. Később ma­darászni is el-elhívogatta. de nem gondolta, hogy sorsdöntő lesz, s a fiú soha többet nem tud már lemondani erről a szenvedélyről. — Nagyon sokat tanultam, bejártam az egész országot. Igazán akkor kaptam kedvet, araikor érettségi előtt meg­-'+ak Homoki Nagy István: Kék vércsék erdejében című film rendezéséhez. Ma éret­tebben tudom csak felfogni, mekkora megtiszteltetés volt ez egy lelkes kis gimnazistá­nak. őszi lombhullás után elő­kerül a hátizsák, a hosszúszá­rú csizma és viharkabát, fele­ségével motorra ülnek, vagy gyalog vágnak neki a hegyek­nek. Mennek, kutatják a tit­kos lelőhelyeket, a még is­meretlen ritka madárfészke­ket. Ha lehull a lomb, a csu­pasz ágak között könnyebben meglátni a fészket, amely az­tán tavasszal már könnyen figyelemmel kísérhető- Motor­kerékpárral három év alatt 42 000 kilométert tett meg, a sok gyaloglásról nem is be­szélve. — A Fűzi várban, a ritka uhu-bagoly fészkére akadtam, és nyolc éve figyelem Sza- porca környékén a Dráva holtágában lévő rekettyést, ahol 250 pár bakcsó és 30 pár vörösgém telepedett meg. A madarászás minden szabad­időmet elviszi, hiszen sokszor félnapokat is kell üldögélni, lesni, míg meglátja azt a ma­darat az ember, amelyre vár. — Ritkaságok? — Természetesen én is ta­láltam már ritkaságszámba menő fészkeket, madarakat. A 3500 darabból álló tojás­gyűjteményben, amelyet a Nemzeti Múzeum elkért, na­gyon sok ritkaság volt, 1951­ben hollófészket találtam a Mecsekben. Ez azért érdekes, mert nálunk nemcsak a fehér, de a feketeholló is ritka. Egyetlen pár van Baranyában, az sem költ minden évben. A Mecseken, a Szuado völgyben parlagi sasfészekre bukkan­tam. A Mecsekben ez az egyetlen ilyen sasfészek isme­retes. A parlagi sas után réti sas telepedett a fészekbe, de azóta már semmiféle sas nincs a Mecsekben. Peregnek a képek ujjai kö­zött: az alföldi szikesek ma­dárvilága, a bédai Duna-ág s a Mecsek is megelevenedik- Az egyik képen szédítő ma- ; gasságban fotelnyi fészekben ül a kutató a fa vékony ágain. — A rétisas fészkében ül­tem — magyarázza a fiatal­ember. A legmagasabban 52 méteren találtam. Igaz, sok­szor életveszélyes a magas fákon való mászkálás, de van ennél kényelmetlenebb is. Gémfészek után koromfekete, nyakig érő ingoványbán ku­tattam a nád között és sze­rencsére találtam is. Nem is olyan egyszerű fe­lelni arra — miért teszi mind­ezt. — Romantikus, érdekes, idegnyugtató. — Aki nem pró­bálta, nem tudhatja, milyen rendkívüli szép az ártéri er­dőben csónakázni, kinn éj­szakázni és figyelni az éjjeli, hajnali madárhangokat. Va­lamennyi madár hangját meg­ismerem, megértem ha hívják egymást, ha veszélyt jeleznek, s így követni is tudom őket. Természetesen azt azér min­denki gondolhatja, hogy nem csupán a romantika és kikap­csolódás miatt kutatja Cse­resznyés Szilárd a madárvilá­got. — Az angol, német és hazai szaklapokban megjelent cik­kek után tizenhat év munká­jának eredményeként szeret­nék megjelentetni egy Bara­nya madárvilágát ismertető könyvet. Rendkívül érdekel és szeretném tudományosan is feldolgozni, milyen hatással van a civilizáció a madárvi­lágra, milyen fajok pusztul­nak el, milyen madarak és hogyan alkalmazkodnak- Ügy gondolom, érdemes foglalkozni a hasznos és káros madarak kérdésével is. Itt az ősz, szárazon zörög már az avar. Szombat, vasár­naponként sohasem lehet ott­hon találni. Járja az erdőt, éles tekintettel kutatja az ágakat, hátha fészek, hátha titkos lelőhely rejtőzik vala­hol. És ha ritka madarat, rit- ak fészket talál, nincs nála elégedettebb ember. Wesst! Márta traktorok füstölnek. morog­nak méiyreeresztett ekéjükkel. Negyven forint a terv A határban még csak az ősz jeleit látni, de az irodában már a télre, a zárszámadásra ké­szülnek. Még nem papírokon, inkább a fejekben rögzítik a számokat, a teendőket. A köz­gyűlésen a vezetők negyven forintot Ígértek a tagoknak, a tagok pedig megszavazták. Te­hát a vezetőket is, a' tagokat is kötelezi a negyven forint. — És meglesz? — Talán — mondja a fő­könyvelő. — Ha elviszik a marhákat, akkor meglesz — szól közbe az elnökhelyettes. — Tudja 350 sertéskiesésünk volt. Az állatforgalmi nem tudott sül­dőt biztosítani. Helyettük szarvasmarhákat állítottunk hízóba. Most attól függ min­den, hogy a negyvennyolc hi- zómarhát átveszi-e az állat- forgalmi december 31-ig. Mert mi elkészülünk velük. Nehéz esztendő volt az idei a lippói tsz-ben is. Bár a ga­bonából nem volt kiesésük, teljesítették a tervet, de a mák bizony elég gyengén fi­zetett — Ezt a kiesést behozza a cukorrépa — mondja az elnök helyettes. — Mert a cukorré­pa jól fizetett. A bezedeki üzemegységben 270, a sárdki- ban 265, az ivándáirdaiban 220 mázsát szedtünk ki holdan­ként Lippón még nem tud­juk pontosan mennyi lesz, de itt is jól fizet. Körülbelül 50 mázsával teljesítjük túl a ter­vünket — És hány hold átlagaiban? — Száz. Száznyolcvan má­zsát terveztünk, de meglesz holdanként a 230 mázsa. A főkönyvelő papírokat vesz elő. — Körülbelül 140 000 fo­rinttal többet veszünk be a tervezettnél csirkékből is. Ez majdnem egy forinttal növeli a munkaegység értékét. Azért majdnem agyforinttal, mert 1 forint növekedéshez 160 000 forint értéket kell előállíta­nunk. Tízezerrel több munkaegység Ilyenkor látja az ember: mennyi érték is rejlik 1 fo­rint mögött, mennyi pluszra van szükség ahhoz, hogy a ta­gok a zárszámadáson azt hall­hassák 1 forinttal nőtt, vagy | csökkent a munkaegység ér­téke. Apró csend szökik közénk. Most az etoiökheflyeittes töri meg ezt a csendet. — A munkaegységtervünket túlteljesítettük. Ez is gondot okoz. Százötvenezer munka­egységet terveztünk és 160 000 lesz Tízezerrel több. •— Ez pedig újabb négyszáz­ezer forint előteremtését Je­lenti — jegyzi meg a főköny­velő. Miből adódik a túlteljesítés? Bonyolultnak látszik a kér­dés, mégis egyszerű. A fő­könyvelő először papírokat mu tat. Azt magyarázza, hagy amíg külön-külön gazdálkod­tak ezek a termelőszövetke­zetek, addig mindig a járási átlagon belül voltak az egy- egy szántóegységre eső mun­kaegységet illetően. Lippó, Bezedek, Sarok, Ivándáirda, amikor külön gazdálkodott összesen 122 823 munkaegysé­get használt fel. Most meg együttesen 160 (MM) munkaegy­ségre van szükség. A mohácsi járásban 42 munkaegység esik egy-egy szántóegységre. Lip- pón pedig 53. A Legmagasabb az egész mohácsi járásban. — És miért van ez így? A munkaegységkönyvvel magyarázzák. A munkaegység könyv elavult Igaz, benne van a munkaegységkönyvben, hogy nem kell szó szerint ér­telmezni a normákat, de ke­vés olyan tsz-vezető van, aki oda mer állni a tagok elé és azt mondani: elvtársak ma már nem kell ötven méterről hordani a vizet az állatok­nak, önitató van, az önetetők is megkönnyítik a munkát. Elavult a régi norma, csök­kenteni kell a munkáért járó munkaegységet Ezt Lippón sem merik megmondani. Pe­dig itt is vannak önitotók, ön­etetők, itt is megkönnyebbed- tek a munkakörülmények, ■— csak éppen a munkaegység mennyisége nem változott — Valahogy központilag kel lene ezt a kérdést megoldani. A járás példám nagyon sokat segíthetne, ö.k ismerik a ter­melőszövetkezetéket. Kidol­gozhatnának új normákat. Változtatni kell a normán! Igazuk van. A járás segít­hetne, de ez nem jelentheti azt, hogy a tsz vezetői, ne kez­deményezzenek. Igaz, nem könnyű megmondani, de a tagok, a közös érdekében meg kell mondani. Mint ahogy meg mondják asz üzemekben is, ha jobb, korszerűbb gépet kap a munkás: ezen a gépen pedig nem annyit kell teljesíteni, mint az előbbiii, hanem jó­val többet Ez így igazságos. Négyszázezer forinttal töb­bet kell kifizetni Lippón mun­kaegységre, mint amennyit tervezitek. Gondot okoz ez a vezetőségnek. De előteremtik. Helyes, hogy teljesíteni akarják azt, amit megígértek a tagoknak: kifizetik a 40 fo­rintot munkaegységenként — Viszont nem helyes, hogy nem mondják meg a tagoknak azt, amit ők maguk is látnak, amit tényekkel tudnak bizonyítani. Nehéz megmondani? Nehéz. De meg kell mondani és eb­ben segíthet a járás is. fhealai János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents