Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-05 / 259. szám, Első kiadás

mAPid 1063. Nri'EMBER 5. 'a*­Magyarország labdarúgó­válogatottja a Nemzetek Enpa'a negyeddöntőjében Vasárnap délben már 12 órakor ! megkezdődött a nézők szállingó- ! zása „a nagy érdeklődéssel várt” 4U0. válogatott labdarúgó mérkő- \ zésre, a Magyarország—NDK j Nemzetek Kupája visszavágó ta- j lálkozóra. Az előmérkőzés az f utánpótlás A és B csapatának 1 összecsapása, izgalommentesen ] zajlott le, s meglepetésre a B csa- | pat 2:1 (l:l) arányban győzött j Szűcs és Takács, illetve Kovács \ góljával. A magyar válogatott az első mérkőzés első félidejét végignézte j aztán vonultak az öltözőbe a já­tékosok. Magyarország—NDK 3:3 (2:2) Népstadion, 40 000 néző, vezette: Nedelkovszki (jugoszláv*). Magyarország:. Szentmiháiyi — Mátrai, Mészöly, Ihász — Nagy, Soiymosi — Sándor, Rákosi, Al­bert, Bene, dr. Fenyvesi. NDK: Heinsch — Urbanczik, Keine, Krampe — Kaiser, Lieb­recht — Nachtigall, Nölder, P. Ducke, Erler, R. Ducke. Albert indította el a labdát 90 perces útjára, majd gyors akció alakult ki — eredmény nélkül. A 2. percben Rákosi labdáját Sán­dor kapta és csak szögletre tud­ták szerelni a vendegek. Az NDK válogatottja egyelőre nem tudott , kibon Lakozni és Szentmiháiyi a 4. percben ért először labdához, amikor Mátrai hazaadását fogta ; meg. A 6. percbén Mátrai sza- j badrúgást ívelt előre, Rákosi lö- ! vése a védőkről lepattant és a szemfüles Bene 5 méterről a hálóba lőtt. (l:0). A 11. percben R. Ducke lapos lövését fogta a magyar kapus, majd élénkebb, változatosabb lett a játék. A magyarok most már nem voltak olyan gyorsak és ve­szélyesek, mint kezdetben. A 12. percben Solymosi szabálytalan­kodott 20 méterre a kaputól, s a megítélt szabadrúgást Heine lőtte kapura. A labda a sorfalon kissé iránytváltoztatva középen, a nagy hibát vétő SZentmihnl mellett jutott a hálóba (1:1). Kapkodott a magyar csapat és újabb német támadás után Erler hibázott, majd Nőidért Mészöly szerelte szögletre. A 15. percben Sándort fellökték. A szabadrúgást Solymosi ívelte előre és Sándor belevetődve, csukafejes­sel juttatta a labdát a hálóba. (2:1). A német védők lest vitattak. Iz­galmas, változatos lett a játék. A 19. percben Nölder megrúgta Szentmihályit, a magyar kapust ápolták. A 21. percben Albertet lökték, Solymosi 20 méteres sza­badrúgásából szöglet lett. A 25. percben P. Ducke a jobbszélen cselezett, beívelt, Szentmiháiyi ki­ejtette a labdát és á résen lévő R: Ducke 2 mé­terről berúgta a vendégek egyenlítő gólját. (2:2) Jó iramban folyt tovább a játék, az NDK csapata valamivel többet támadott, a magyarok nem vol­tak elég meggyőzőek. Egy ízben Nagy és P. Ducke összecsapott. A német csatár fekve maradt. A 35. percben 2 szögletet ért el a magyar csapat. A második nyo­mán Bene fordulásból lőtt, de a labda a védőkbe akadt. A 41. percben majdnem gólt kapott a magyar csapat. Szentmiháiyi ki­futott, Mészöly hazaadott es P. Ducke alig emelt fölé. Magyar támadások vezették be a második félidőt, de ezekben nem volt elég átütő erő. A 49. percben Rákosit szögletre hárítot­ták, majd az 50. percben újabb vezetéshez jutott a magyar válo­gatott. Rákosi a balösszekötő he­lyén kiugrott, a 16-oson belül Ur- banczik felvágta és a megítélt ll-est Solymosi laposan, a jobb sarokba lőtte (3:2). _ .. Jó iramban folyt tovább a kuz- delem. Mátrai rosszul sikerült fel­szabadító rúgása Erlerről a kapu­ra pattant és Szentmiháiyi csak nehezen védett. Áz 55. percben p. Ducke 25 méteres bombáját a magyar kapus kiejtette, de nem volt ott a közelben német csatar. A 60. percben P. Ducke kitört az alapvonalról belőtte a labdát, de az Mészölyről szögletre pattant. Közben R. Ducke és Mészöly megsérült. A 64. percben H- Ducke ívelt be, Nöldner sarokkal igen látványosan* kapura lőtt és Szentmiháiyi vetődve nyomta a labdát szögletre. A következő per­cekben P. Ducke és Mátrai össze­csapott, a német játékost 5 per­cig ápolták. Utána Mészöly a jobbszélre állt, Solymosi lett • a középhátvéd, Rákosi a balfedezet és Sándor húzódott középre. A német csapat sem volt teljes, P. Ducke is a szélen sánükált. Elég­gé vergődött a magyar csapat, az NDK együttesd nagy lendülettel rohamozott és a levegőben ló­gott az egyenlítő gól. A 81 Perc­ben góllá érett a vendégek fölé­nye, Mészöly rosszul adott hátra­felé egv labdát a szélről, Erler elcsípte, átjátszotta Soly- mosit és 17 méterről egyenlí­tett (3:3). Az utolsó percekben óriási becs­vággyal küzdött a német csapat és közel állt ahhoz, hogy in­góit érjen el és ezzel kiegyenlít­se a magyar válogatott Berlinben szerzett előnyét. Izgalmas volt a játék, a magyar csapat védeke­zett és végül sikerült a 3:3-as eredményt tartani. Izgalmas körülmények között végeredményben magyar siker­rel végződött Magyarország lab­darúgó válogatottjának 400. mérkőzése, mert az NDK ellen kiharcolt mostani döntetlennel bekerült a Nemzetek Rúnájá­ban a legjobb 8 közé. Legköze­lebb' el'enfde Franciaország válogatottja lesz. A magyar vá­logatottban most is — v'* utóbbi két mérkőzésen tapasz­talt lelkesedés, akarás, küzdő- képesség volt a legfőbb erény. A játék még sok kívánni valót haav maga után. Az NDK vá- ■ or'i végesebb csávát '•-M.-r- - ' ' R különö­sen fedezetpárjának jobb já­tékával volt eredményesebb a mtßioj^ban, rrtfnt a mugijar csapat. A‘ vendégegyüttes, akár-1 csak Berlinben, Budapesten is bebizonyította, . hogy a nemzet-1 közi labdarúgó életben komo- j lyan kell számolni vele. A magyar válogatottban a vé-! delemből elsősorban Mátrai és I Mészöly dicsérhető, a fedezetek esak akarásukkal tűntek ki, s! elöl Fenyvesi dr., Rákosi és ! 'Sándor nagy igyekezete érde­mel említést. A vendégegyüttesben Kaiser j ismét az .irányító szerepét töl- | tette be. A hátvédhárr Krampa emelkedett ki. Nedel­kovszki játékvezető jól bírásko­dott. A magyar válogatott ezzel be­fejezte idei nemzetközi szerep­lését, 9 mérkőzésből a mérleg 3 győzelem (Dánia 6:0, NDK 2:1 és Ausztria 2:1), 4 döntetlen (Wales 1:1, Szovjetunió 1:1, Csehszlovákia 2:2 és NDK 3:3) és két vereség (Svédország 1:2, Jugoszlávia 0:2), " ’ 18:13. Az MTS anyagi forrásai Az MTS az önkéntesség alapján áiló sporttömegszervezet és ha az anyagi forrásairól beszélünk első­sorban a tagoK hozzájárulását a tag díjat kell említeni. Nem azért, meri. ez a legjelentősebb anyagi forrása, hanem azért, mert a tagok ezzel fejezik ki odatartozásukat és re­ális értéken #túl eszmei, erkölcsi értéké van. Az MTS tagdíja 1Ü00 Ft-os kere­seti, illetve nem keresőknek havi 2 Ft. a feletti kereset esetén 5 Ft. Azokban a sportágakban, ahol a ráfordítás sokkal nagyobb, az MTS magasabb tagdíjat állapíthat meg. a tagdíjat az egyesület használja fel teljes mértékig. Az MTS bevételeit képezik: Saját bevételek, amelyek adódnak a,tag­díjból, rendezvény be vételből, bér­leti díjakból. Ezek közül a rendez- vénybetvételeket kell kiemelni, hi­szen ez az egyesületek legfőbb be­vételi forrása és ez az ami emel­hető jó propaganda munkával, a sportolási színvonal emelésével, ér­dekes, vonzó sportesemények ren­dezésével. A tagdíj és rendezvénybevételek azok az összegek, amelyek elsősor­ban az egyesület jó, vagy rossz munkájának függvénye. A központi és helyi állami támogatás a leg­stabilabb anyagi forrása az egye­sületnek. Áz állami támogatást a felsőbb MTS szervek és a vállala- ;ok, intézmények, stb adják. A szak szervezeti támogatás is lényeges és stabil bevételi forrás, amely össze­gek a felsőbb MTS szerveken ke­resztül jutnak az egyesületekhez. A nem szákszervezeti üzemek, vállalatok stb. is élvezik a szak- szervezeti támogatáshoz hasonló OKISZ, BM. HM stb. támogatást. Az MTS anyagi forrásainak eme­lését elsősorban a sajáteszközű be­vételek emelésével kell megoldani äs ennek van meg a legreálisabb feltétele. Jó eredmények a November 7. tiszteseiére rendezett úszóversenyen Vasárnap délelőtt az Urán SC uszodájában a Szolnoki Dó­zsa, a Pécsi Dózsa és a Pécsi Urán SC úszószakosztályainak részvételével a Pécsi Dózsa N ovember 7. tiszteletére. úszó ver­senyt rendezett. A versenyen a Pécsi Dózsa úszói értek el fi­gyelemre méltó eredményt, az Urán SC versenyzői, akik a nyá­ri versenyidény után hosszabb pihenőt kaptak, ezúttal mérsékel tebb teljesítményt nyújtottak. Az eredmények az bizonyítják, hogy a teli versenyévadban is néhány jó eredményt várhatunk városunk legjobb úszóitól. A mostani versenyen kiemelkedett Haraszti Éva, Kármán Katalin, Bonyár Lajos, Abosi János (P. Dózsa), Szalai Judit, Fellner Eva (Urán SC) teljesítménye. A legfiatalabbak közül Baja Erzsébet, Bányóczki Zsuzsa (P. Dó­zsa) és Csötönyi Benő (Urán SC) eredménye biztató. Jobb eredmények: 50 m gyermek leány mell: 1. Nagy Agnes (Szol­nok) 46.3. 2. Baja Erzsébet (P. Dózsa) 47.2, 50 m gyermek fiú gyors: 1. Právicz Lajos (Urán SC) *4.0, 2. Fehér Péter (Szolnok) 40.1, 3. Hunyadi Mátyás (P. Dózsa) 40.6, 100 m ifjú­sági leány gyors: 1.. Haraszti Éva (P. Dózsa) 1:13.2. 2. Kuti Má­ria (Szolnok) 1:13.3, 100 m serdülő Leán:/ mell: 1. Schmidt Hel­ga (P. Dózsa) 1:35.1, 2. Szalai Cecilia (Urán SC) 1:35.2. 100 m női mell: 1. Kármán Katalin (P. Dózsa) 1:34.3, 2. ősze Judit (P. Dózsa) 1:37.8, 100 m férfi pillangó: 1. Bonyár Lajos (P. Dózsa) 1:08.5, 2. Tóth István (Urán SC) 1:15.6, 50 m gyermek leány pillangó: 1. Bányóczki Zsuzsa (P. Dózsa) 50.1, 2. Baja Erzsébet (P. Dózsa) 51.5. 100 m ifjúsági fiú hát: l. Halász Géza (Szolnok) 1:15. 2. Abosi János (P. Dózsa) 1:15.1, 100 m ifjúsági leány hát: 1. Kuti Mária (Szolnok) 1:23.7. 2. Kaponyi Erzsébet (P. Dózsa) 1:29.1. 50 m újonc leány mell: 1. Szalai Judit (Urán SC) 44.3, 2. Fellner Éva (Urán SC) 45.0, 3. Bérezi Gabriella (P. Dózsa) 46.7, 50 m újonc fiú gyors: 1. Csontos Gábor (Szolnok) 31.4, 2. Csötönyi Benő (Urán SC) 33.6, 50 m gyermek leány gyors: l. Baja Erzsébet (P. Dózsa) 41.0. 2. Bányóczki Zsuzsa (P. Dózsa) 42.0. 3. Bánkuti Ilona (P. Dózsa) 47.0, 100 m női gyors: 1. Abai Judit (P. Dózsa) 1:21, 2. Kármán Katalin (P. Dó­zsa) 1:214. *100 m féfi gyors: 1. Bonyár Lajos (P. Dózsa) 1:01.6, 2. Gimesi Mihály (Urán SC) 1:04,6, 4x50 m gyermek leány ve­gyesváltó: 1. Pécsi Dózsa (Harhvas, Bánkuti, Baja, Bányóczki) 3:21.4, 4x100 m női vegyesváltó: 1. Pécsi Dózsa (Poszeki Schmidt, Kármán, Haraszti) 5:42.1, 4x100 m férfi vegyesváltó: 1. Pécsi Dózsa (Dr. perjés, Dr. Barton, Bonyár. Abosi) 4:52.5. Szigeti Lajos Komlóiak sikere as Országos Hányáss- Tornászba jnokságon Komlón a Keleti iskolában nagy érdeklődés mellett szombaton és vasárnap bonyolították le az 1963. évi Országos Bányász Tor­nászbajnokságot. A két napos viadalon nyolc bányász egyesület 136 legjobb tornásza mutatta be tudását. A közönség a női és a férfi Ifjúsági I. osztályban, vala­mint az Ifjúsági II. osztályban láthatott színvonalas versenyt. Amilyen szép fejlődés mutatko­zott a fiataloknál, olyan vissza, esést tapasztalhatunk a felnőt­teknél az elmúlt évhez képest. A bajnokság a bányaváros szempontjából igen jól sikerült, hiszen a nem hivatalos csapat- versenyben a Komlói Bányász szerezte a legtöbb pontot (55) — megelőzve a jő képességű Salgó­tarjánt, amely 53 pontot gyűjtőit. A további sorrend: Nagykanizsa (48), Tokodaltáró (37), Tatabánya Az ipari tanulók atlétikai versenye Jól sikerült újonc atlétikai ver­senyt rendeztek az ipari tanulók. A verseny néhány kiemelkedő ered ményt és. a pécsi vájáriskola ha­talmas fölényét hozta. Az intézetek közötti pontversenyt az 508-as is­kola nyerte az 506-os és 505-ös is­kola előtt. Részletes eredmények: 100 m fiú síkfutás: 1. Szkróbó László (502-es ITSK) 12,5, 2. Tolnai Sándor (508-as ITSK) 12,8, 3. Németh Já­nos (508-as ITSK) 12.9. 800 ntf fiú síkfutás: 1. Apró István (508-as ITSK) 2:26, 2. Ruppert József (508- as ITSK) 2:26,1, 3. Szilágyi György (508-as IT.SK) 2:26,8. Magasugrás: 1. Lengyel László (508-as ITSK) 165, 2. Simon István (505-ös ITSK) 165, 3. Lengyel János (506-os ITSK) 150. Távolugrás: 1. Tolnai Sándor (508- as ITSK) 517, 2. Simon István (505- öz ITSK) 508, 3. Bánus Endre (501- es ITSK) 508. Súlylökés: 1. Gáspár 'Ferenc (506-os ITSK) 10,47, 2. Rutai József (508-as ITSK) 10,34. 3. Vass József (508-as ITSK) 10,20. Intéze­tek közötti pontverseny eredmé­nye: 1. 508-as ITSK 59. 2. 506-os ITSK 17, 3. 505-ös ITSK 15, **. 502-es ITSK-10, 5. 501-es ITSK 6, 6. 500-as ITSK 3. A ferüle'i Mvívó esi), végeredménye 1. Nagyk. B. 11 8 2 1 140: 80 18 2. Bonyh. Sp. 11 7 3 1 149: 69 17 3. Pécsi B. 11 5 2 4 99:121 12 4. Bajai Vasas 11 4 3 4 112:118 11 5. Pécsi Dózsa ll 5 — 6 117: 99 10 6, KctfiUói B* U «3 2 0 64:154 2 (37), Dorog (19), Sárisáp (11). Há­rom első helyezéssel is dicseked­hetnek a rendező egyesület tor­nászai. Az ifjúsági női I. osz­tályban Kiéri Éva igen jó telje­sítménnyel hódította el a bajnok^ címet. A serdülő lányoknál ‘Ben- ke Erzsébet bizonyította be te­hetsegét. A férfi III. osztályúak­nái Regdon Tibor megérdemelten mondhatta magáénak a bajnoki címet. A kék-fehérek közül — az első helyezettek mellett — többen ér­tek el jó helyezést. A siker ér­tékét növeli, hogy a komlói tor­nászok a nyáron hosszú ideig nél­külözték a felújítás alatt álló tornatermüket. Az eredmények — a fiatalokon kívül — Dunai Fe­renc szakosztályvezető, Fárkas György és Sütöri Pál edző mun­káját dicsérik. Az egyes osztályoknál a követ­kezők nyertek bajnokságot: Nők: újonc: Rezsek (Nagykanizsa) 36.5, serdülő: Benke (Komló) 35,7, ifjú­sági ni. osztály: Kállai (Borsod) 35,8, n. osztály: Szabó (Borsod) 35.5, I. osztály: Kiéri (Komló) 37,0. Felnőtt III. osztály: Tajti (Salgó­tarján) 35,1, IT. osztály: Bodrogi (Salgótarján) 35,6, I. osztály: Si­pos (Borsod) 33,8. Férfiak, újonc: MQlnár (Tokod) 30,8, serdülő: Sztrapkó (Tokod) 52.5, ifjúsági III. osztály: Bojár (Tokod) 54,8, n. osztály: Gallér (Tatabánya) 54,0, I. osztály: Wendler (Tatabánya) 48,9, felnőtt m. osztály: Regdon (Komló) 58,1, n. osztály: Ganczler (Tata­bánya) 48,9, I. osztály: Balogh (Tokod) 49,4. Ebben az évben új rendszer sze­rint bonyolították le a kézilabda NB Il-be'jutásért, kiírt osztályozó mérkőzéseket. A megye-bajnoksá­gok és a Budapest-bajnokság győz tesei hat csoportban küzdöttek egymással. A csoportokon belül oda-visszavágó alapon körmérkő­zéseket vívtak a résztvevők. Az osztályozón kitűnően szerepeltek az Urán SC férfi játékosai. A Marcáli Honvéd, majd a Zala­egerszegi Honvéd legyőzése után a Kohó és Gépipari Minisztérium együttesénél is jobbnak bizo­nyultak és a csapat, biztosan har­colta ki a magasabb osztályba jutást. Az Urán SC bravúros tel­jesítménye nem a véletlen műve. A játékosok tervszerű, alapos, lelkiismeretes edzésekkel még a nyáron megkezdték felkészülésü­ket. A különböző kupa és barát­ságos mérkőzések után a megye­bajnokság őszi fordulójában is si­mán vették hétről hétre az aka­dályokat és most az osztályozó mérkőzéseken is eredményesen szerepeltek. A PEAC női csapatának nem sikerült kiharcolnia az NB II.-be jutást. A FEAC igen gyenge tel­jesítményt nyújtott az osztályozó mérkőzéseken. A nagyatádiakat mind a két alkalommal- legyőzték a pécsiek, de Zalaegerszeg csa­patától mindössze egy pontot tud­tak szerezni a legutóbb pedig mind a két mérkőzésükön vere­séggel hagyták el a pályát, a Ferencvárosi Konzervgyár ellen. A csapat a figurális játékot eről­tette és ez sehogy sem ment a játékosoknak. Az osztályozó mérkőzések leg­utóbbi eredményei: Urán SC—Kohó- és Gépipari Mi­nisztérium 17:15 (6:7) férfi mér­kőzés, Budapest. Igen izgalmas küzdelmet vívtak a csapatok. A pécsiek közül tíz perccel a be­fejezés előtt 13:13 állásnál Rédeit végleg kiállították, de a csapat emberhátránnyal is erősíteni tu­dott és a sorsdöntő pillanatok­ban a játékosok nagy akarásuk­kal a maguk javára fordították a mérkőzést. Az Urán SC ezzel a győzelmével az NB II-be jutott. Ferencvárosi Konzerv—PEAC 7:2 (2:2) női mérkőzés, Budapest. Az első félidőben még jól tar­tották magukat az egyetemisták és Lipnói és Lehőcz góljaival kiegyenlítették a budapestiek ve­zetését. Szünet után a pécsiek nem tudták tartani a nagy len­dülettel rohamozó budapestieket. Ferencvárosi Konzerv—PEAC 4:2 (1:1) női mérkőzés, Pécs. Az egyetemisták csak az első félidő­ben tudták vitássá tenni a bu­dapestiek győzelmét. A csapat «úttal jobb teljesítményt nyúj­tott, de a jól felkészült budapes­tiek ellen ez is kevésnek bizo­nyult. A pécsiek góldobói: Ko­vács és dr. Dombiné voltak. NB I. B. 1. Egyetértés 12 9 2 1 16:5 20 2. Dunaújváros 12 6 5 • 1 22:14 17 3. Győr 12 6 3 3 20:11 15 4. Oroszlány 12 4 6 2 16:10 14 5. Sz.-fehérvár 12 4 4 4 21:17 12 6. Szombathely 12 4 4 4 18:15 12 7. Szállítók 12 5 2 5 16:15 12 S. Nyíregyháza 12 5 2 5 12:22 12 9. Budafok 12 3 5 4 13:16 11 10. Salgótarján 12 1 9 2 7:9 11 11. Űzd 12 4 2 6 22:22 10 12. Borsod 12 2 6 4 12:14 10 13. BVSC 12 1 8 3 16:21 10 14. Miskolc 12 3 4 5 14:21 10 15. Ganz 12 2 4 6 14:20 8 16. Láng 12 3 2 7 10:17 8 Középiskolás női atlétikai verseny: Baranya—Tolna 47:46 A hagyományossá vált Baranya —Tolna középiskolás női atlétikai versennyel zárták az idényt a Pécsi Sportiskola atlétái. A via­dalt Szekszárdon tartották. A pécsiek a sérült Jeges Sára és Hetesi Györgyi nélkül derekasan küzdöttek. Az egy* pontos győ­zelemért nagyon meg kellett har* colnia a Sportiskolás lányoknak. Köves Mária csak diszkoszvetés­ben tudott elindulni ez még job­ban megnehezítené a pécsiek helyzetét. A verseny során Jan- dala Mária a pécsiek fiatal atlé­talánya 522 centiméteres kitűnő eredménnyel nyerte a távolug­rást. Igen eredményesen verseny­zett Székely Zsófia aki három számban első lett. Jó teljesít­ményével hívta magára a figyel­met Kulcsár Magdolna is. A ver­seny részletes eredményei: 100 m síkfutás: 1. Krassay Judit Tol­na, 12,6. 2. Jandálá Mária Bara­nya 13,8, 3. Szabó Erzsébet Ba­ranya 13,9. *- 200 m síkfutás; h Krassay Judit Tolna 26,6, 2. Sza­bó Erzsébet Baranya 28,4, 3. Gal­la Zsuzsa Baranya 28,8. — 400 m síkfutás: 1. Kulcsár Magdolna Ba­ranya 65,6, 2. Bányai Mária Tol­na 66,7, 3. Czeider Éva Baranya 69,0. T- Magasugrás: 1. Székely Zsófia Baranya 145, 2. Simon Gi­zella Baranya 140. — Távolugrás: 1. Jandala Mária Baranya 522, 2. Bárdos Erzsébet Tolna 509, 3. Cseke Gizella Tolna 506, 4. Szé­kely Zsófia Baranya 492. — Súlylökés: 1. Székely Zsófia Ba­ranya 10.10, 4. Czeininger Ágnes Baranya 8,43. — Diszkoszvetés: 1. Székely Zsófia Baranya 31.80. 2. Szalontai Zsuzsa Tolna 30,10, 4. Köves Mária Baranya 26,70. — 4x100 m váltó: 1. Tolna megye (Cseke Gizella, Virág Katalin, Bárdos Erzsébet, Krassay Judit) 52,3. 2. Baranya megye (Pozsgai Gyöngyi. Székelv Zsófia, Jandala Mária, Szabó Erzsébet) 54,2. — Pontversenyben: 1. Baranya me­gye 47 pont, 2. Tolna megye 46 pont. A VILÁG SPORTJA SOROKBAN BUKAREST Vasárnap játszották le a Ro­mánia—Dánia olimpiai selejtező labdarúgó visszavágó mérkőzést. A találkozó meglepetésre a dánok 3:2 (3:1) arányú győzelmével vég­ződött. Miután a két csapat ösz- szecsapása Koppenhágában a ro: mánok azonos arányú győzelmét hozta, a két együttes semleges pályán harmadszor találkozik. STOCKHOLM Svédország labdarúgó válogatott­ja vasárnap 14 000 néző előtt 2:1 (0:0) arányú győzelmet aratott az NSZK csapata felett. ZÁGRÁB Jugoszlávia labdarúgó váloga­tottja 2:0 (0:0) arányban győzött Csehszlovákia ellen. ZÜRICH 2:0-ás novég győzelemmel vég­ződött a Norvégia—Svájc váloga­tott labdarúgó-mérkőzés. Félidő­ben a norvégek l:0-ra vezettek. BECS Osztrák bajnokság: 1. Rapid 13 pont, 2. Schwechat 12 pont, 3. WSC 11 pont. Az angol labdarúgó-bajnokság élcsoportja: 1. Sheffield U. 16 8 6 2 33:21 22 2. Tottenham 15 9 3 3 46:27 21 3. Manchester U. 16 8 4 4 32:18 20 4. Everton 15 9 2 4 29:21 20 5. Arsenal 16 9 2 5 42:34 20 KÉRÉSZ LEGYŐZTE SZABÓT A moszkvai nemzetközi sakk­verseny 4. fordulójában Szabó László vereséget szenvedett Ké­résztől és ezzel Szabó László el­szenvedte első vereségét. A ver­senyen továbbra is Szmiszlóv ve­zet 3.5 ponttal. ASZTALITENISZ NB ü Férfi A skót labdarúgó-bajnokság élcsoportja: 1. Rangers 10 9 t — 32:3 19 2. Kilmarnock 10 8 1 1 24:9 17 3. Dunfermline 10 6 3 1 23:9 15 4. Dundee 10 6 2 2 24:12 14 5. .Hearts 10 5 3 2 20:13 13 DUNANTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspár Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi » János u. II. Telefon: 15-32. 15-33; 17 őrá után 60-11. Belpolitikai rovat: 81-68. Kiadja a Dunántúli Napló La pkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi u. il Telefon: • 15-32, 15-33, 50-00 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra L2.— Ft Indexszám; 25,054. 1. Vasútépítő 37 34 2 1 509:157 70 2. Bp. V. Met. 36 34 1 1 512‘:136 69 3. VM Egyet. 36 26 3 7 426:222 55 4. Bp. Postás 36 : 24 2 10 383:265 50 5. BRÉSC 36 20 6 10 364:284 46 6. BEAC 36 16 3 17 307:341 35 7. VM KÖZÉRT 36 15 3 18 300:348 33 8. Bp. Spart. 36 12 4 20 313:335 28 9. Pécsi Urán 36 12 3 21 264:384 27 10. Szegedi K. 35 13 — 22 271:359 26 11. Betonút 36 11 4 21 267:381 26 12. G.-MAVÁG 36 10 1 25 250:398 21 13. Misk. MTE 36 9 — 27 225:423 13 14. Pénzügyőr 36 — 36 145:503 — NB. 1. férfi ifjúsági 1. VM Egyetért. 36 35 1 168: 12 70 2. Bp. Postás 36 35 1 164: 16 70 3. Bp. Spartacus 36 26 10 119: 61 52 4. Misk. MTE 36 24 12 118: 62 48 5. VM KÖZÉRT 36 22 14 94: 86 44 6. Vasútépítő 37 21 16 106: 79 42 7. Bp. v. Met. 36 17 19 86: 94 34 8. BRESC 36 16 20 88: 92 32 9. BEAC > 36 14 22 66:114 28 10. Szegedi K. 35 12 23 59:116 24 11. Pécsi Urán 36 9 27 52:128 18 12. Ganz-MÁVAG 36 8 28 46:134 16 13. Pénzügyőr 36 7 29 54:126 14 14. Betonút 36 6 30 40:140 12 MENEKÜLŐ FUTBALLISTÁK Minas Gerais brazíliai állam székhelyén, Belő Horizonté­ban, burleszk-filmbe illő je­lenet játszódott le a stadion­ban. A város börtönének fut­ballcsapata nagy hírnévre tett szert, miután az utóbbi idő­ben 36 mérkőzésen veretlen maradt. Az emlékezetes na­pon éppen a fegyencakből ál­ló csapat gyors passzolással egészen a pálya szélére ■ ágta ki a labdát, majd a játékosok váratlanul átvetették magukat a stadion falán és uccu neki, futásnak eredtek. Percekig tartott, amíg a fegy őrök fel­ocsúdtak és üldözőbe vették a gyorslábú fiúkat. Douglais centercsatárt a stadiontól 6 kilométerre sikerült utolérni, a balhátvédet egy közeli ház­ban találták meg egy ruhako­sárban rejtőzve, . .. . i Az Urán SC-nek sikerült — a PEAC-nak nem A kézilabda NB II-be került a bányász csapat ... ..Bitumenes kosárlabda-pálya épül á PVSK sporttelepén a- idö sürget, a pálya építésén vasárnap is dolgoztak A tava mar az uj bitumenes pályán játszhatnak a vasutas kosárlabda -

Next

/
Thumbnails
Contents