Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-03 / 258. szám

ROVBMBKR i.

MAPIÓ

5

Hz ÉPFU felszámolta téli lemaradását

Az építőiparral s más iparágakkal együtt az építőipari szállítás is nagy mértékben lemaradt az első negyedéves tervek teljesítésével, Mire elolvadt a hó és elmúlt a kemény fagyok veszélye, az Építőanyagfuvarozó Vállalat (jelenlegi nevén: ÉM Szállító Vállalat pécsi szállítási kirendeltsége) 1 millió 700 ezer forintos eredményromlást könyvelhetett el. A helyzet katasztrofálisnak tűnt. Sokan úgy látták: a lemaradás behozására semmi remény nincs.

„Munkát

csak munkával.,,*

Paulik Mihály,. a vállalat igazgatója azonban kifejtette munkatársai előtt, hogy az első negyedév lemaradását munkakiesés okozta, tehát ezt csak munkával lehet behozni. Nagyon sokat kell és jól dolgozni, akkor nem „veszett még el az év”. Az EPFÍJ-nál természetesen szervezési intézkedéseket is hoztak. Elsősorban megerősítették az éjszakai műszakokat, a harmadik műszakot, a párt és szakszervezet beszélgetett a szerelőkkel, gépkocsivezetőkkel. A munkások azt válaszolták: megpróbáljuk a lehetetlent! A következő lépés a szakosítás volt. A vállalatnál ugyanis a 299 rendszámozott járműből 192 teherautó van, s 54 speciális jármű (cementszállító kocsik, autódaruk, kotrók, betonelemeket szállító trallerek stb.). A szerelők egy részét a

Benzinkút Bolyban

A falusi benzinkutak felállítási programjában megyénkben elsőként Bőlyban létesítettek üzemanyagtöltő állomást A- Boly és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet üzemeöiteti a benzinkutat és hétfőtől kezdve már a motorosok és gépkocsizók rendelkezésére álL Elsősorban a helybeli 149 motortulajdonos örül az új benzinkútnak, de igénybeveszik a környék gép- kocsitúlnjdoinoeeÉ éa az átutazók is.

Dübelet vásárol

minden mennyiségiben a Pécs. Éléhnisaerkereskie- delmá VáflMM Raktára. Rákóczi át m

szakosított műhelybe osztották, szétválasztották, hogy a speciális gépkocsik javítását gondosan tudják elvégezni, gyakorlatot szerezzenek hozzá. Bevezették a legszigorúbb anyagtakarékosságot. Az építő ipar felé pedig egy olyan ígéretet tettek: szóljanak, ők éjjel-nappal rendelkezésre állnak. Szombat—vasárnap sem számít!

Egymillió 346 ezer tonna

A kilenc hónapig folyó nagy versenyfutásnak meg lett az eredménye A vállalat első kilenc hónapi tervét 102,9 százalékra teljesítette. Ez alatt az időszak alatt nem kevesebb, mint 1 millió 346 ezer tonna súlyt (kavicsot, homokot, betont, házelemeket) szállítottak tí, ami olyan nagy mennyiség, hogy egyszerre csak 538 ezer teherautóra lehetne felrakni. Ám nem is maga a szállítás vált a leglényegesebb, hanem az: hogyan szállították él! Az önköltség- csökkentés eredményeképpen 690 ezer forint többletnyereséget értek el, s az egy főre eső termelési érték 117 százalékos volt Javították a gépkocsik kihasználását is. Lényegében véve tehát nemcsak behozták a tél okozta lemaradást hanem még túlteljesítésre is futotta erejükből.

Aki elsírta magát

Ha nem a vállalat vezetői mesélik el, nem hiszem a történetet, de így kénytelen vagyok. Bogdán Rudolf rakodó naponta 13 fordulót vállalt magára a munkaversenyben a szokásos és kötelező tíz he- helyett és amikor egyik alkalommal nem tudta teljesíteni — elsírta magát. Nos lel- kesedésben nem volt hiány, | ezt bizonyítja a november 7-én átadásra kerülő és a KPM által értékelt biztonságos közlekedési verseny is. Az ÉPFU dolgozói közül 9-en aranyérmet nyertek, ami négy- százezer kilométeres baleset- mentes közlekedést kíván és feltételez, 11-en ezüst- és 27-en bronzérmet.

Sokat tudnának beszélni a gépkocsik arról is, hogyan töltött éjszakákat a kormánynál Kálóczi Lajos gépkocsivezető, aki 24 másik társával együtt most nyerte el a kiváló dolgozó kitüntetést, vagy Ferenczi Attila milyen nehéz körülmények között állt helyt földgépével az Erőműnél, de ide kívánkozik Schrempf Jó-: zsef szerelő is, aki sok másik szerelővel együtt nem azt nézte, „mikor van vége a műszaknak”. Nem egy nagy oka, hanem sok kisebb van annak, hogy a téli lemaradást behozták, főképpen azonban a dolgozók áldozatos munkájának köszönhető.

Gondok, bajok, problémák

Persze ilyenek is vannak az EPFU-nál, b ezekről éppen úgy szólni kell, mint az eredményekről. Nagyon gyenge az alkatrészellátásuk, náluk is, mint akármelyik baranyai szállító vállalatnál, szánté filléres dolgok miatt kénytelenek állni gépkocsik. Egy-két alkatrészt említve, például a filléres hengerfejtömítés hiány cikk, csavarok, 3 és'Vj-es sasszegek, bolygóházak, sebesség- váltó alkatrészek. Közeleg a tél, csökken majd a munka lendülete, jó lenne, ha a kocsik javítását meg tudnák oldani. Az alkatrészellátás azonban egyenge és felettes hatóságuk sem bíztatja őket 1964- re semmi jóval.

Jövőre pedig nagyobb feladatot kapnak, tervek szerint háromszorosára növekszik speciális gépkocsi államán y uk is. Addig kellene problémáikon segíteni, amíg nem késő!

Szfits István

AZ AGITÁTOR

HA JÓL VISSZAEMLÉKSZEM, tizenhat esztendeje is elmúlt, hogy először találkoztam Báli Józseffel, a megyei pártapparátus azidőbeli hivatásos agitátorával. Természetesen több szemközi találkozás volt ez és úgy tudom, nem előzte meg különösebb szervezés vagy beharangozás. Talán félórával vagy még annyival sem a „schicht” befejezése előtt Osztermann Jóska a bizalmink, végigloholt a kovács-, a lakatos-, az esztergaműhelyeken és fennhangon hirdette: aki szemináriumot akar hallgatni, az mindjárt a munka végén menjen fel a templomtéri bányászotthonba, Központi előadónk lesz.

Annakidején eseményszámba ment a „központi előadó” érkezése, noha a komlói mozgalmistáknak -az idő tájt Pécs volt a központja. De hadd beszéljek inkább az előadásról Azonmód oreváilosan és tessék-lássék lemosakodva iparkodtunk a bányászotthonba, hogy sem időben, sem helyfoglalásban ne essék károsodásunk. Most már azt is elmondhatom, hogy némi csalódással mustrálgattuk, méregettük a központi embert, aki minden „slep” nélkül s főként minden elnöki megnyitó nélkül egyszerűen tudomásulvette, hogy nincsenek fogla- latlan székek és már vette is kezébe a néhány szál, tenyér- i nyinél is kisebb jegyzetlapot.

MÉRŐCSERE

A DEDASZ tízévenként kicseréli a Tálcásokban lévé fogyasztásmérőket, hitelesítés céljából. A leszerelt, mérők a hitelesítő állomásra kerülnek, ahol átvizsgálják, ha szükséges megjavítják és elvégzik a hitelesítést.

— Na ebből sem lesz valami híres szónoklat, — morogta valaki félhangosan a sorok között, de mi is meredten néztük, mit akar kezdeni azzal a néhány cetlivel.

Az előadás mégis majd két órát tartott. És milyen előadás volt! Olyan, hogy utána is hosszú másodpercekig ültünk mozdulatlan, mintha folytatást vagy ráadást várnánk. Ma már nem menne újságszámba, ha részletesebben ismertetném az előadás tárgyát, hiszen a mai fülnek semmi újat nem mondana. Mert miről is volt szó? A társadalmi formák fejlődéséről, amellyel ma már a legjobb esetben is csak alapfokon találkozik az ember. De akkor? Minden szava, minden igéje gyújtott, amihez nem kevés köze volt az előadó szenvedélyes temperamentumának.

Azóta több mint másfél évtized múlt el és ebből néhány esztendő kivételével már iskolapadban tanította az új pártmunkások ezreit. Ma is tanít. A Tanárképző Főiskola marxista tanszékén a jövő pedagógusait tanítja az egykori segédmunkás, akinek nem is olyan sok évvel ezelőtt még gondot okozott az általános iskola két utolsó osztályának elvégzése.

EZEK UTÁN mégis, hogyan sikerült ezt a hihetetlenül hagy utat megtennie? Olyan utat, amelyet még a húszévesek is csak veríték árán járnak végig? Erről az útról szeretnék szólni.

Gyerekkorában neki is volt példaképe. Szinte áhítattal ragaszkodott unokabátyjához, Tarr Imréhez, akit ma is nyilvántart a munkásmozgalom krónikája. Véreiért, sorstársaiért verekedett, amíg élt és egy napon hazájától távol, a spanyol polgárháborúban elesett a Franco-diktatúra elleni harcban. Tarr Imre sorsa mély nyomot hagyott Báli József akkor még ösztönösen ébredező öntudatában is, amelyben a parazsat pillanatra sem hagyta elhamvadni a számonkérés gondolata.

Pedig ez a számonkérés sokat váratott még magára. A második világháború SAS behívói őt is elragadták, és úgyszólván nem is engedték ki karmaik közül negyvennégy novemberéig. Ebben a hónapban kapta kézhez kilencedik katonai behívóját, amit kétszer is megnézett. Egyszer, amikor a postás átnyújtotta, másodszor meg odakint a ko- zármislenyi pincesoron, ahol a rokonoknál, az ismerősöknél rejtőzött el egészen a fel- szabadulásig.

Amikor meghallotta, hogy Pécs is felszabadult, azon a napon gyalog nekivágott az

rvvw

rnn

rrrrn

rv m

István-aknától aßg 106 méterre a fatéren dolgozik Földi Lajos nyolc tagú brigádja;

A bányafával roskadásig telt gyantaililatú faltéren találom a brigád vezetőjét. Nyúlánk fiatalember. Csapata is a fiatalabb korosfeitályból verbuválódott A kérdésekre szűkszavúan válaszol, szinte látom rajta, hogy szívesebben jáma-keüme a brigád körül, irányítaná a munkát, sem hogy itt álljon az újságíró előtt.

A bányában dolgozó 150 csapatot keli bányaiéval kiszolgálnunk — mondja. — Nem könnyű megrakni 200 csillét fával — teszi hozzá.

„Csak” megiraikni fával a csillét — nem elóg. A front- brigádok, elővájási csapatok nemcsak „egyszerűen” fát kérnek az ácsoláshoz, hanem megjelölik azt is, hogy milyen fát milyen hosszúságban és Vastagságban kérnek. A föld alattiakat pedig a legpontosabban kell ellátni.

— Nincs fennakadás?

— Néha, de igyekszünk.

— A brigád?

. — Megvagyunk, összedolgozunk. Ismerjük egymást s ha valaki nem végzi el a munkáját vagy hátráltatja a többit ...

— Akkor?

Történetet mesél. Kincses István a brigád egyik tagja ! '.v naoon nsm jött műszakra. Hol lehet? — találgatták, aztán tic.-raá&átfeifc

Brigád a „második fronton“

Egy ember hiányát is nagyon megérzi a brigád, — aznap még szorgalmasabban kellett dolgozniuk — pótolni a hiányzó munkáját is. Másnap megérkezett az „elveszett fiú”. Akkor reggel nem szóltak hozzá, de munka végeztével ösz- szeült a brigád.

— Hol voltál? — kérdezték tőle. Elmondotta, hogy a kelleténél többször nézett a pohár aljára. Nem csináltak belőle nagy ügyet, — de alaposan megmosták a fejét. „Na rendiben, egyszer mindenkivel előfordulhat. De máskor vigyázz” — mondták és ezzel befejezték a „tárgyalásit”. Alig telik el egy-két hét, Kincses ismét nincs reggel a munkahelyén.

Másnap megérkezett, ismét összeültek. Kiderült, hogy megint a bor az oka. Kincses látta, hogy itt baj lesz, hol jobbra, hol balra pillantott, hátha valamelyik szót emel érdekében. Amikor látta, hogy csend van, halkan megszólalt:

— Na ne ízeljetek... igazán ..;

Csend, senki sem válaszol.

— Jól van — szólalt meg olyan hangon, mint aki megbánta az. egész dolgot- — belátom, hogy hibáztam -. de sotoJtttafeMA brigád tagjai egymásra néztek, mindegyik csak a szemével kérdezte a másiktól: maradhat?

Maradjon! — határozták, — aztán ment mindenki a munkája után.

— Rövid idő múlva ismét hiányzott Kincses. De akkor már nem kellett összeülnünk. Nem jelentkezett. Nem volt mersze a brigád élé állni, önként távozott, de azóta még az akna környékén sem látták.

Feldwebel Károly, a fatéri felvigyázó — szintén fiatal em bér — mellettem állva hallgatja a történetet és int fejével, így volt bizony, ö is szinte ennek a brigádnak a tagja, mindig , együtt dolgozik velük, úgy. ismeri őket, mint a gondjaira bízott bányafákat.

— Ez a brigád derék emberekből áll, aki közéjük kerül az vagy megszokik vagy megszökik. itt lógni nem engedik — mondja s hogy szavait meg erősítse, elmeséli; néha aciod\k negyed vagy fél óra, amikor nincs munka. Ez a brigád akkor sem tétlenkedik. Készülünk a tétre, nekünk 2000 köbméter fával kell most többet tárolnunk. De nem volt előkészített helyünk. Ez a brigád vállalta, hogy 'az ilyen negyed és fél arai kiesések kihassad lá sávál elrendezd a terepet Nézze meg, már készen is van. Volt úgy, hogy munkaidő után dolgoztak itt, de a vasárnapi munkától sem húzódoztak.

Dolgoznak s mint mondják jól is keresnek. Jól segíti egymást a brigád.

— Semmi hiba? — kérdem.

A brigádvezető válasz helyett megigazítja sapkáját

— Nos, csak nincs még egy Kincsesük?

Nem, erről nincs szó. De arról igen, hogy a brigád egyik fiatal tagja, hogy úgymondjam eléggé rossz társaságba keveredett, A fiú mindössze 19 éves s mint mondják, a pénz könnyen kicsúszik a kezéből. Észrevettéli ezt s az egyik napon közrefogták egy Ids beszélgetésre.

— Tudom, hogy.:: de ha

iszom... az egyik pohár után ott a másik — mondta. — De miért kérdeztek? Mintha segíteni tudnátok. Jó, én is szeretnék nem inni, de ha nem tudom megállni! Nem bánom, segítsetek — ha tudtok.

S a fiatal brigádtag beleegyezett abba, hogy fizetéskor nem ő, hanem helyette a brigád vegye fel a pénzt.

— Csak annyit adjatok. ide, amennyit jónak láttok — mondta^

Egy hónapja történt es.A felvigyázó egy takarékkönyvet tesz elém, lapjai között összehajtogatott papíron jegyzék arról a pénzről, amit a fizetésből adtak neki. Egy nagyobb összeg — 200 forint mellé írva: szüleinek elküldve,

S a takarékba lévő pénz végösszege: 900 forint. Csak egy hónap —• s már ennyit takarékoskodott össze a brigád a részére.

— Csak spóroljatok, mert

ruhát is akarok venni, meg a szüleimnek is rendszeresen akarok küldeni — mondta.

— Azóta nem iszik — nincs miből — s elmondhatjuk, hogy semmi baj vele, dolgozik úgy, 'mint mi.

A brigád újabb felajánliást tett. Vállalták, hogy a bánya részére szükséges idomkőből nem 45 000 darabot, hanem 70 DOO darabot raknak le az autóról.

Dolgozik a brigád — • közben neveld is tagjait.

Van aki azt tartja: a bányában a szénfal- az „első front”, a kiszolgáló brigádok csak a „második frontot” jelentik, ott is a „közkatonákat”.

Pedig ez nem így -ven *— mondja Tárnái József, az akna vezetője, meg a főmérnök is. — Meg aztán jó „közkatonák” nélkül nincs nyert ütközet sem,

&mm. 9wtm

útnak. Pedig a hír másik fele fogvatartotta még az óvato- sabbakat. A Balaton körül ádáz tusák folytak minden talpalatnyi helyért, és annak idejen kürtöíte világgá Göb- beis a fasiszta hadsereg utolsó aduját, a „csodafegyvert”. A falubeliek is ezzel a hírrel próbálták visszatartani, de Báli József „megmagyarázta” nekik a fasiszta csodafegyver lényegét. Azt mondta: — lát- | ta ő már ezt a csodafegyvert. Nem más az, mim egy hosszú pózna fehér lepedővel.

Meghallotta, hogy Pécsett megalakult a kommunista párt, ezért nem volt maradása, És valóban. A Rákóczi úti volt vitézi székház homlokzatán vörös zászlót lobogtatott a korán jelentkező csípős, téli szél. Nagyon sok ismerőssel találkozott az alkalmilag kinevezett pártszékházban, s már az első órákban megtanakodták mit, Hogyan kezdjenek. Pedig odakint az utcákon, a tereken béna volt még az élet s nagybetegen várta a város az „orvosi” segítséget.

Nem mondanék újat a pécsieknek* ha arról beszélnék most, hogyan is lábaltak ki a betegségből, hiszen minden jóakarata ember tudja, hogy az első „mentőosztagokban” a kommunisták- meneteltek, ök keresték, kutatták fel a bányászokat, az ipari munkásokat, hogy szén legyen, világosság legyen újra a városban és a falun.

MÁRCIUSBAN, amikor a

föMreformitörvény megjelent, Báli József is az elsők között kapott helyet a földigénylő-, földosztó bizottságban. Ök vitték ki, ők valósították meg először a falvakban a földre- formtörvényt, ugyanakkor ők telepítették meg ugyanitt az első pártszervezeteket is. Egyszóval éjjel-nappal úton voltak. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi volt mindezekért a fizetség, mosolyogva vonogatta á vállát.

— A „fizetési borítékot” rendszerint a Siklósi utcai területi pártbizottságon kaptuk kézhez. Ez minden esetben egy pléh tányér és egy alumínium kainál volt s benne a „pénz” — krumplileves.

1946-ban már járási titkárnak osztották be Szentlőrin- cen s e beosztáshoz méltóan ki is utalták számára az első „személyi használatú” biciklit, amit egy-egy járási ellenőrzésről visszajövet nem is egyszer a vállán cipelt haza. Aztán jött az első pártiskola és utána az első szeminárium, amit szintén neki kellett megtartania. Így emlékszik erre:

— Valahogy elcsúsztunk a szervezéssel és csak februárban foghattam hozzá a szeminárium vezetéséhez. Emlék szem, a felsőbb szervek figyelmeztettek, hogy halva született szeminárium ez, hiszen a márciusi földmunkák úgyis elviszik tőlem a falusi hallgatókat. Nem így történt. Azt hiszem tízen-tizennégyen jelentek meg az első oktatási napon és márciusban már be sem fértek a jelentkezők az iskolaterembe. Jelen volt azon még a falu bírója is, de még a Kisgazdapártból is küldöttség érkezett, hogy végig akarják hallgatni a tanfolyamot.

Mindenek közül mégis a legutóbbi tíz évre emlékezik a legszívesebben, ami nem csoda, hiszen egyhuzamban tíz esztendőt eltölteni pártiskolai oktatóként, egymagában is nagyszerű küldetés.

— Nagyon sok embert tanítottam, közben én magam is rengeteget tanultam, s szinte nincs az országban olyan megye, ahonnan ne lettek volna hallgatóim.

DR. RALI JÓZSEF tizenöt évet dolgozott le a megyei pártapparátusban, három évet pedig a legkülönbözőbb társadalmi funkciókban. Ez pontosan tizennyolc esztendő, mert újra novembert írunk. S ahogy a riport elején megemlítettem, Báli elvtúrs ma újra tanít. Az eljövendő nemzedék leendő pedagógusait tanítja, vagy inkább ihleti ugyanarra a szenvedélyes hivatássze- retetre, amelynek élő példája és hitvallója ő maga volt a felszabadulás első napjától kezdve.

— agg ■■*»

1