Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-02 / 257. szám
MB. NOVEMBER t, lUAPt.^ 3 Egy vagon szemestakarmánytsól egyetlen sertést Miért kevés a szerződött háztáji hízók száma? Közismert dolog, hogy kevés hízósertésre szerződnek a háztáji gazdaságokban. Ez alól Beremend sem kivétel, sőt talán rosszabb a helyzet, mint másutt. A szerződött háztáji hízók száma ugyanis évről évre kevesebb. 1961-ben még 700, 1962-ben 320, erre az évre pedig csak 150 hízóra kötöttek szerződést a tsz-hez tartozó háztáji gazdaságokban. Ha a mennyiségek ebben az ütemben feleződnének tovább, jövőre alig maradna szerződött hízó Beremenden. Sebők István elvtárs, a tsz pártszervezetének titkára felfigyelt a nyugtalanító jelenségre, s elhatározta, hogy utánajár a dolognak, s addig bem nyugszik, 'míg nem jön rá a rejtély nyitjára. Nőtt a falu húsfogyasztása A vizsgálat során meglepő számadatok kerültek Sebők elvtárs jegyzetfüzetébe. Kiderült, hogy 1948—1950 között, amikor még az egész község egyénileg gazdálkodott, évi átlagban két és félezer sertést vásárolt az állam a parasztoktól. Ma viszont a következő a helyzet: a tsz átad 1550 darabot, a tsz-tagság háztáji gazdasága pedig — mint írtuk — 150-et eredményez. összesen 1700 hízó, a régi két és félezer helyett! És a valóság még kedvezőtlenebb, mert 1948—1950 között a leadott hízók átlagsúlya nagyobb volt, mint manapság. A népgazdaság tehát kevesebb húst kap annál, mint a 2500:1700 darab hízó összehasonlítása mutatja. A szerződött hízók számának csökkenése mellett megfigyelhető egy ellenkező előMűszaki könyvnapok A Mecseki Szénbányászati Tröszt kultúrtermében csütörtök délután Pozsgay Károly elvtárs, a tröszt főmérnöke nyitotta meg a műszaki könyv napokat. — A komlói és a pécsi szén bányászati trösztök szinte minden üzemének fejlődésében benne vannak a műszaki könyvekből merített tapasztalatok és az a rengeteg tudományos kutatási eredmény, amelyet ezek a könyvek közkinccsé tesznek, — mondotta Pozsgay elvtárs. Vázolta azokat az eredményeket, amelyeket a tudományos, szakmai folyóiratok és szakkönyvek alapján a termelő munka színvonalának az igazgatásnak és a szervezésnek jobbá tétele érdekében a bányászat vezetői és munkásai elértek. — A jövőben is figyelemmel fogjuk kísérni a bányászati szakkönyvek megjelenését és a bányászattal összefüggő más szakkönyveket is. Ügy, ahogyan eddig tettük, elkészítteti jük a nemzetközi szénbányászati tudományos eredmények rövid kivonatát'és közkinccsé tesszük. Igyekezni fogunk, hogy trösztünk minden dolgozójához eljussanak a számunkra legfontosabb eredmények, amelyeket ezek a könyvek eljuttatnak hozzánk. A kiállított könyveket a megnyitó után meg lehetett vásárolni. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. ] jelű tendencia is a községben, ' mégpedig: állandóan nő a lakosság húsfogyasztása. A sertés- és marhahúst, illetve töltelékárut egybeszámítva 1961-ben 314, 1962-ben 516, 1963 augusztus 31-ig pedig 437 mázsa húst vásároltak a községben. Ha így haladnak tovább — márpedig miért ne haladnának? — csaknem 600 mázsa bolti hús, illetve töltelékáru fogy el ebben az évben. Mindemellett mértéktartó számítások szerint családonként másfél hízót, és mintegy húsz csirkét, libát, kacsát és pulykát fogyasztanak a községben. Egy hízóra legalá 130, a baromfi darabjára pedig nagyon szerényen is egy kiló élősúlyt kell számítani. Tüzetes számítások után kiderült, hogy személyenként legalább 80 kiló élősúlyú sertést, iletve baromfit fogyasztanak évente. Családonként egy hízót A tsz-tagok az elmúlt év őskén és telén 81 vagon ősziárpát és szemeskukoricát kaptak a szövetkezettől. Háztáji kukoricaföldjeiken körülbelül 60 vagon szemeskukoricát termeltek meg. Együttesen tehát 141 vagon szemestakarmány- nyal rendelkeztek. A 141 vagon szemestakarmánnyal szemben — mint említettük — mindössze 150 hízóra szerződtek a háztáji gazdaságból. Egy vagon szemestakarmányra tehát alig jut több egyetlen hízónál! Ez olyan szám, amely a pártszervezet vezetőit megdöbbentette. Arra gondoltak, hogy még óriási tartalékok rejlenek a háztáji gazdaságokban, s a leszerződött hízók száma megtöbbszörözhető. Csak az alapos számítások derítették ki, hogy megsokszorozásról nem lehet szó. Túrós Sándor, a tsz főagronómusa ugyanis kiderítette, hogy a tsz-tagság háztáji sertés-, illetve baromfiállománya elég tetemes ahhoz, hogy az igen soknak tűnő 141 vagon szemestermény ne vesz- szen kárba. A hosszas és fáradságos vizsgálat tehát, amely azzal a szándékkal indult, hogy a leszerződött háztáji hízók számának emelkedéséhez hozzájáruljon, látszólag zsákutcába jutott. A látszat azonban ezúttal is csalt. Kitűnt ugyanis, hogy a háztáji gazdaságokban arány lag kevés szemesterménnyel nevelik az állatokat, tehát csak a hízásba fogástól kezdődően beszélhetünk intenzív kúkoricaetetésről. Kitűnt az is, hogy a tsz-tagságnak az 1961-es rossz termésű év után is volt ereje arra — a kukoricát elverte a jég —, hogy leszerződjék 320 hízóra. Ha akkor volt, miért ne lehetne máskor is, különösen az olyan bő kukoricatermő esztendő után, mint amilyennek a tavalyi is bizonyult? A kérdés teljesen jogos. A vizsgálat tehát azzal zárult, hogy ha a háztáji szerződött hízók számának megsokszorozásáról nem is lehet szó, arra feltétlenül megvan a lehetőség, hogy egy tsz-család átlagosan egy háztáji hízóra szerződjék az állammal. Ebben az esetben 350 háztáji hízót vásárolhatna az állam Beremendről, körülbelül any- nyit, mint amennyit később disznóhús formájában visszavisz. Már ez is nagy terheket venne le a népgazdaság válláról. Életrevaló kezdeményezés A tsz pártszervezete komolyan veszi a dolgát. Nem elégedett meg a vizsgálati eredményekkel, hanem érintkezésbe lépett a villányi tejüzemmel is, s megállapodtak abban, hogy nagymenyiségű savót és írót kapnak az üzemtől. Olyan mennyiséget, amelyből a háztáji hízóknak is jut. Természetesen csak azoknak akarnak a háztájiban savót, illetve írót juttatni, akik sertéshizlalási szerződést kötnek az állammal. A pártszervezet számos gyűlésen és összejövetelen ismerr tette a vizsgálatok eredmév- nyeit, s az elhangzottak nem, is maradtak visszhang nélkül. Ha tehát a jövő esztendőben több háztáji hízóra szerződnek a tsz-tagok, abban a pártszervezetnek jelentős érdeme lesz. Ha minden tsz-pártszerve- zet követné a beremendiek példáját, ha annyit törődnének a háztáji szerződött hízókkal, mint Beremenden, akkor sokkal kevesebb lenne a probléma a városi lakosság sertéshúsellátásában, mint ma. I M. L. Októberiben hét darab uborkaosztályozó gépet gyártottak a Pécsi Sopiana Gépgyárban. Eddig Kiskunfélegyházán készítették ezeket a konzervipari gépeket. Zöldesszürke, piros paszpolos egyenruhát visel. A szépen csomagolt rózsáit gondosan fogja, hogy szára meg ne törjön, szirma le ne hulljon. A fehérborítékas kísérőlevelet pedig a belső zsebbe, a szíve fölé rejti, majd kerékpárra ül. Meredek a domboldal, le kell szállni a kerékpárról. Előtte a klinika. Egy döcögő kismama sétál az avarral borított udvaron, az ajtó előtt mentőautó, orvosok sürögnek, nővérek szaladnak, ajtók nyílnak, csukódnak. A portás az újszülött osztályra telefonál. A fiú sietve, de azért vigyázva lépked a folyosón, az ajtószámot keresve. Aztán megáll egy ágy mellett, átnyújtja a virágot. — Tessék itt a levél is... Köszönő szavak, s nagyon hálás mosoly, s ismerős az asszony. A fiú már újra kerékpáron ül. Honnan is ismeri ezt az asszonyt. Vagy A BOY csak a tekintete volt ismerős? Végh János tizenhat éves. Három hónapja került ide a Tempó KTSZ boy szolgálatához. Ember ismerete is csupán annyi, mint a hasonló korú gyerekeknek. Tűnődik, hogy a mosoly ismerős. Határozottan ismerős. — Mintha a mamámat látnám. Igen, a mamák hálás mosolya más, mint a többi. Máskor fiatal lány fogadja az ajtóban. Alig lehet idősebb Jancsinál, de divatos, modem frizurája van s valami enyhe kelni illat árad róla, mint a virág, amit a fiú pirongva szorongat. A lány szeme felcsillan, s valami különös fénnyel villan a fiúra. — Koszi szépen — mondja, s van ebben a két szóban, valami fiatalos bizalmasság, meg aztán egy kis ka cárság is, lám én már nagy lány vagyok. A csokrot is önkéntelenül magához szorítja, majd zavartam elfordul. Jancsi újra a kerékpárján ül, a lányra gondol. Nem is a lányra, mint egy lányra, aki áll az ajtóban és és ... fekete haja lesz. Ezé * szőke volt... Egy levél várja. Azt kell továbbítani. A borítékon gondosan írott dm. Jancsi sokáig csönget, végre ajtót nyitnak, Egy gondterhelt arcú férfi áll előtte. A levelet bizalmatlanul forgatja, majd a fiúra néz, s megint a levélre aztán határozott mozdulattal int és szóval is tessékeli be a fiút, hogy foglaljon helyek itt az előszobában, gyújt son rá míg elolvassa a levelet. Jancsi nem gyújt rá. A képeket nézegeti, szeme megakad a polcon, ahol gondo s an sorakoznak a könyvek. Porosak — állapítja meg. Nemsokára nyílik a szoba ajtaja. Ott áll a férfi, kezében cigaretta, másikban egy levél. Mosolyog, s busás borravalóval majdnem kézen viszi ki a fiút, hagy menjen már, minél hamarabb vigye a választ. — Valaki nagyon várja. Nyitott ajtók. Egy- egy bepillantás ■ mások életébe, egy órám első pillanatainak részeseként, vagy ponto sabban közvetítője- ként. Névnapok: Mária... Erzsébet... Katalin... Ilyenkor mintha min denki Mária, Erzsébet, vagy Katalin len ne. Virágok: szekfük,'\ rózsák, különböző színű dklámenok. A boy fiú a levelet a szíve fölé rejti. S egy pillanatra eltűnődik az előtte suhanó autón. Talán majd egyszer saját autója is lesz. Annak a kislánynak majd annyi virágot visz, hogy tele lesz vele a kocsi... (Csépányi) Olck&tűűt — a bóld&gs átyli&z Expreas-Heatinq; ká Vitális**, könyvjóváírással azonnal átvennénk. Cím: Baranya megyei Vendéglátó Vállalat, Pécs, Kossuth Lajos u. 9. sz. Üzemeltetési Csoport. Telefon: 22-67. KELLEMESEN himbálódzik \ a kocsi az úton. Uj út. Ma ’ avatják. Még simítgatják, mint szerető anya a gyerme- ! két, a traktort az istenért rá ) nem engednék. Az úton két ' postás beszélget. Kerékpárral ; vannak, fogják a gépek kor- [ monyát és úgy diskurálnak. Lehet, hogy arról beszélnek: mennyivel könnyebb most az ő munkájuk is. Motoros jön felénk, szalad a motor, de így is látni: élvezi az utat, mosolyog. A táblán ez olvasható: „Sik- lósbodcmy 4 km.” Kint volt ez a tábla azelőtt is, de -^vk- kor négy kilométer földutat takart. A faluban ünnep van. Az iskolát átalakították ebédlővé: terített fehér asztalok, az asz- szonyok az udvaron sürögnek- forognak, készítik az ebédet. Várják a vendégeket. Egy disz nőt adott a termelőszövetkezet, azt aprítják, klopfolják. — Ötvenöt csirkét hoztak a falubeliek. Meg a bort is ők állják. Mindenki hoz süteményt tortát is — mondja Molnár elvtárs, az ócsárdi termelőszövetkezet elnöke, akit itt is elnökké választottak. Olyan az udvar, mintha lakodalom lenne. — Több ez annál — mondják az emberek. És ezzel el is indul a beszélgetés. Mi másról, mint az útról, amelyre oly régóta párták a siklósbodonyktk. Medgyesi János tanító nagy könyvet hoz. Belelapoz, majd azt magyarázza: régi iratok bizonyítják, hogy Siklósbódony már a XIV. században létezett. Akkor Bodonnák hívták és a siklósi várhoz tartozott. Túlzás lenne azt állítani, hogy már a XIV. század óta várnak a siklósbodonyiak a be- kötőútra, de túlzás nélkül állíthatjuk évekig jártak minden olyan ember nyakára, aki valamit tenni tud az út érdekében. Mindegy, hogy hol volt az illető: Pesten, vagy Pécsett, mindenütt megkeresték. Mesélik: legutóbb is három tagú küldöttség járt a minisztériumban. Tagjai: Molnár János- né tanácselnök, Szabó Sán- domé, a tsz volt elnöke és Medgyesi János tanító. — Ezek szerint az asszonyok harcolták ki az utat. — Azok is. De benne volt az egész község ... Az úthiány, a sár egészen elsorvasztotta a községet. — Tudja, hogy tudtunk mi azelőtt bemenni Pécsre? — kérdezi Szabó József. Kérdése, mintha elakadna a tiszta levegőben. Aztán hirtelen jön a válasz: — Váltó ruhában. Az állomáson a siklósbodo- nyiaknak külön ruhatároló helyük volt. Ott levetettük a sáros ruhát, cipőt és kicseréltük másikkal. Visszafelé ismét a sáros göncöt húztuk fel, a tisztát meg bőröndbe, kocsiba mfektOt. — Gazdaságilag is nagyon rossz volt, hogy nem volt rendes utunk — kapcsolódik a beszélgetésbe Molnári János elnök. — Megtörtént eset, amit elmondok. Volt idő, amikor a cukorrépa kiszállítása innen az állomásra többe került mázsánként, mint ameny- nyit a cukorgyár fizetett a tsz-nek egy-egy mázsa cukorrépa után. — Bizony nagy volt itt a küszködés! — sóhajt Tantos József. -— Tudja, ha sár volt a lovakat húsz-huszonöt méterenként meg kellett állítani, mert megszakadtak volna az erőlködésben. APRÓ TÖRTÉNETEKET mesélnek. Húsz mázsa műtrágyát két traktornak kellett bevontatnia és volt eset, amikor egy pótkocsi cukorrépa elé öt traktort befogtak. — Most minden más lett itt. Még a házak ára is legalább harminc százalékkal magasabb lett... Galambősz embert mutatnak be. ősz a haja, ősz a bajusza. Jérmés Péternek hívják. — Hány éves? Kihúzza magát és csak aztán válaszol. — Hatvannyolc. — Ó dolgozott talán a legtöbbet az úton — mondja a tanító. — Mennyit is Péter bácsi? — Tizenkét napot t= És miért tette?. — Mert elég volt már a sárból. — És örülnek az emberek az új útnak? — örülnek-e? Mindenki örül itt kérem. Meséli, hogy a vaskapui tanyások' morgolódtak, amikor a tanító, Jermás Péter bácsi, meg a Pécsi Pályafenntartási Főnökség emberei méricskélték az utat. Sajnálták a földet, hogy keresztül szeli majd az út. Hrasztik Imre felesége is nagyon kiabált. Hrasztik Imre meg amikor kész lett az út azt mondta: „Ennél okosabb dolgot ugyan ki nem találhatták volna, mint ez az út.” Most ők örülnek neki talán a legjobban. A falu közepén gyülekeznek az emberek. A falubeliek is, a vendégek is. A tanító köszönetét mond mindenkinek, aki hozzásegített az új úthoz és első helyen említi a vasutasokat, akik társadalmi munkában készítették el még a terveket is. Virágcsokrok cséréinek gazdát, kis úttörők adják át a vendégeknek. Egy virágcsokrot Jermás bácsi is átad, a tervezőnek. Megható jelenet És hamarosan rázendít az alkalmi zenekar, vidám, kötetlen a beszélgetés. —' Jöjjön át hozzánk is — invitál Nagy István, a szavai tanács elnöke. — Nálunk is lesz útavatás délután. Babarc- szöttös is most kapott bekötőutcct. Két kilométer hosszút. És itt még kultúrház avatás is lesz. Még kétszázam sem laknak itt, de huszonötezer forint értékű társadalmi munkát vállaltak. Egy borjút vágtunk és az asszonyok rengeteg csirkét meg mindent hordtak össze. Ejnye, majdnem elfelejtettem: a siklósbodonyiak is végeztek társadalmi munkát. Százezer forint értékűt és 150 ezer forintot a községfejlesz- tési alapból is hozzáadtak az útépítéshez. A babarcszöttősiek munkája is, a siklósbodonyiakéi is dicséretre méltó. És ekkor valaki azt mondja: — Tudja, van itt egy másfélkilométeres útszakasz. Hegy szentmártonnal köt össze bennünket. Jó lenne, ha azt is megcsinálnák. így összekötnének bennünket Vajszlóval, Szentlőrinccel. Mehetne a busz körbe, nem kellene akkorát kerülni. Igaza van. ÉS, HA FUTJA a népgazdaság erejéből ennek az útnak is, a többi bekötőútnak a megépítésére is sor kerül. Mindenütt megépítik, ha nem is rögtön, de néhány éven belül a bekötőutakat, amelyek egy- csapásra megváltoztatják, szebbé, boldogabbá teszik az emberek életét. Bekötőútak lesznek, amelyeket így lehetne nevelni: Bekötőútak a boldogsághoz.
