Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
MAPLŰ 1963. SZEPTEMBER 8. | • bAÁi• NA P ••• A * rvl. • • • ••• < •i i * * * # * • ’ As, Lantos Ferenc kiállítása Szombaton délután öt Arakor nyitotta meg Lantos Ferenc képkiállítását Bertha Bulcsú író, a Janus Pannonius Múzeum Káptalan út 2. szám alatti kiállítóhelyiségei- „ ben. A kiállítást a Janus Pannonius Múzeum, Pécs város Tanácsa és a Képzőművészek pécsi és Baranya megyei munkacsoportja rendezte. Lantos Ferenc ezen a tárlaton a Balatonról és Mecseknádasd- ról készített vízfestményeivel szerepel, Uj oldaléról mutatkozik be Lantos Ferenc ezen a kiállításon. Állandó kísérletezésének, kutatásának ert'r mozzanatát mutatja be: határozott, tiszta, egyértelmű festészetet, Uj akvarelljei rendkívül tárgyilagosak. pontosak, ezen a nyáron a látható világot térképezte fél. A képeknek nem adott címeket, mert magukért beszélnek. Több mint húsz ak- vaxell alá azt kellett volna írni: „Balaton”, mert mást nem lehet. Napfény, emberek víz, színek, villanások, vonalak, tö redezett fények, levegő, kékség, hegyhajlatoik — ez mind, mind a Balaton, s a képek ezt mondják el. Lantos Ferenc új akvarell- jed a látható világot hozzák emberközelségbe, nemcsak a táj, a víz alakját mutatja meg, hanem a lelkét is. Nem csak nézni, hánem látni is megtanítanak; Hétfőn az I., kedden az V. és a VI. békekölcsönt sorsolják Kedden délelőtt 10 órakor kezdődnek a húzások. Az V. békekölcsönből 175 000 kötvényre 35,5 millió forintot, a VI. békekölcsönre pedig 227 000 kötvényre 52,9 millió forintot sorsolnak. A kétnapos húzáson tehát a három békekölcsönből összesen 512 000 kötvényre 108,9 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés tormájában. A kisorsolt kötvények beváltását szeptember 16-án kezdik meg. Búcsú a nyártól A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán tájékoztatásul közölték, hogy a légtömegek ütközése a hűvös óceáni levegő térhódítására vezetett, sőt, már a mediterrán ciklon áramoltatta levegő is hűvösre vált. Mivel a frontok igen lassan mozognak, ismétlődő esőzésedre kell számítanunk. Valószínűnek látszik, hogy az eddig csendes északi, északkeleti szél vasárnapra megélénkül. A maximumok vasárnap előreláthatólag 16— 20 fok körül alakulnak ki. Az időjárási fordulattal most már valószínűleg búcsúznunk kell az igazi nyárias melegektől, s a hűvös szelekkel, esőkkel már az ősz üzenget. F elhőszakadás hSÄi-NAvh-Av A televízió műsoraSzombatra virradó éjszaka ismét nagy mennyiségű csapadék hullott. A felhőszakadás Pécsett és a megyében jelentős károkat okozott. A tűzoltókat tegnap hajnalban több 60 négy talál a tos a lottón A Sportfogadási és Lottó Igaz gatóság tájékoztatása alapján, nem végleges megállapítás szerint, öttaiálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot hatvan fogadó ért el, a nyereményösz- szeg egyenként 60 732 forint. Három találatot 4223 fogadó ért el, nyereményük egyenként 431 forint. A kéttalálatos szelvények száma 116 836, ezekre egyenként 15.60 forintot fizetnek. Tiszt- és tiszthelyettes-avatás a szolnoki repülőtiszti iskolában Első alkalommal rendeztek tiszt- és tiszthelyettes avató ünnepséget Szolnokon a Kilián György repülőtiszti iskolában. Az ünnepségen megjelent Czbiege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Kaszás Ferenc vezérőrnagy, miniszter- helyettes és a honvédelmi minisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott voltak a megye és város vezetői és a csapatzászlót adományozó üzem, a tiszamenti vegyiművek dolgozóinak képviseletében Mucsányi János párttitkár. Résztvettek az avató ünnepségen a társ fegyveres testületek képviselői, valamint az új tisztek és tiszthelyettesek szülei, hozzátartozói is. A honvédelmi miniszter parancsának felolvasása után Brassói Tivadar alezredes, az iskola parancsnoka mondott beszédet. Az ünnepség az új tisztek és tiszthelyettesek egységeinek díszmenetével ért véget. Az avatást követő díszebéden Czinege Lajos hovédelmi miniszter mondott pohárköszöntőt. November 7. és 13. kozott rendezik meg a szovjet filmhetet Budapesten és vidékón november 7. és 13. között rendezik meg a szovjet filmhetet. Ezekben a napokban a szovjet filmművészek három alkotását mutatják be a mozik. Közülük az „Optimista tragé- diá”-t, az idei tizenhatodik Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon „A forradalom eposzának legjobb filmjéért” díjjal tüntették ki. Visnyevszkij nálunk is nagy sikerrel játszott színművének filmváltozata a MOSZFILM stúdióban készült. A történet a polgárháború idején játszódik. Az ünnepi hét második bemutatójának műsorán a „Papát vásároltam” című film szerepel. Ezenkívül a szovjet filmművészek még egy új alkotását vetítik a fővárosi és a vidéki mozikban. ízben riasztották. A kocsiknak a Marx útra, a Légszesz- igyár és a Bolygó utcákba kellett kivonulnioK vizszívatásra. Elöntötte a víz a MÁV Igazgatóság és a Közgazdasági Technikum épületének pincéjét is. A megyéből több helyről, így többek között Villányból is jelentettek felhőszakadást. Telefonon beszéltünk Katona Andorral, a villányi postahivatal vezetőjével, aki a következőket mondotta: — Szombaton hajnalban fél 5 órakor kezdődött a felhő- szakadás és másfél óráig tartott. Hasonló esőzésre az utóbbi évtizedekben nem volt példa. A lehullott csapadék elöntötte az utcákat, tereket, egy pince be is omlott, egyes házakban pedig fél méter magasan állt a víz. A faluban jelenleg csatornázási munkák folynak. A víz a kiásott árkokat is elöntötte. A mohácsi tűzoltók mellett megfeszített munkával dolgoztak a villányi, bólyi és siklósi önkéntes tűzoltók. Délután háromnegyed 5 órakor az eső ismét esni kezdett. A tűzoltók ekkor már az árkok kiszivattyúzásán dolgoztak. — A TORTYOGOI vízmű bő- vftése céljából kilenc újabb kutat fúrnak a Mecsek Gyöngye Termelőszövetkezet rét és legelő területén. Kettős haszon származik ebből, mert a víz- mennyiség növekedésén túl meg szűnik a szövetkezet rétjeinek, legelőinek elvizesedése is. — SERTÉSTENYÉSZTÉSI tapasztalatcserét rendeznek szeptember 11-én délelőtt 9 órai kezdettel a bólyi Kossuth Termelő- szövetkezetben. A tapasztalat- cserén Kertész Ferenc kandidátus, az Állattenyésztési Kutató Intézet tudományos osztályának vezetője, valamint dr. Lang Miklós, megyei főállatorvos tartanak előadásokat. — az Állami AbuhAz kisegítő üzemében megkezdték a divatos, hajtóka nélküli nadrá- gos, mellényes öltönyök gyártását. — SZEPTEMBER 11-én ülést tart a MÉSZÖV igazgatósága. Az ülésen többek között az iparcikk-szaküzletekben végzett vizsgálatok tapasztalatairól tárgyalnak. — Am. KERÜLETI TANÁCS szeptember 10-én, kedden reggel 8 órakor tartja ez évi harmadik ülését, melyen többek között a húszéves városfejlesztési terv III. kerületre vonatkozó részét ismertetik. Fehér ház az aknák között Vége a tanításnak. Hazafelé A komlói aknák között fenn a Béta és az öreg Kossuth környékén egy ragyogóan szép épületet emeltek. A kacskaringós úton nagy a forgalom, apró cigánygyerekek kergetőznek, rá se hede- ritve a sebesen rohanó gépkocsikra. Ficánkolnak, ugrándoznak. göröngyöket dobálnak a kocsik után. Apró ma- Bzatos gyerekek, az egyik ilyen ruhában, a másik olyanban. Sőt némely, az apróhbak közül, rövidke pendely- ben. Volt köztük egy négyéves formájú kis Murilló angyalka — fekete, koszos ruhácskában, kezében pléh tál, teli kaviccsal. Szappan kellett volna és friss víz. Néztem a gyerekeket, az új épületet és a környékét. Éles ellentmondás. Az új ház modem kéttantermes iskolát takart pedagógus lakással. Az iskola folyosója széles, az ablakok alatt fehér padok, szemben falbaépített szekrények, a folyosó végén pedig három mosdócsésze. A tantermek tiszták, tágasak. Az iskolával szemben aprócska kunyhók, sárral tapasztott lyukak. Itt-ott a kunyhók szájából figyelő tekintetek. S ez a szép épület fogja „agyonnyomni” ezt az egész kunyhótelepet, a maszatos pendelyeket, a cipőtlen lábakat, a szomorúságos képet. Ezért építették a modem fehér házat, ezért szorgoskodik itten Szerencsés Rudolf tanár és felesége, a kedves fiatal tanítónő. Azt mondják, hogy cigányiskola. Igen az, cigány- iskola. Bárcsak több lenne már belőle a cigány lakótelepek környékén! Nem elkülönülésről van szó, itt az aknák környékén száz számra állnak a vityillók. Kis lakóik még ide is nehezen térnek be. hát még a messzi városi iskolába. S ha ők nehezen gyalogolnak a fehér házhoz, akkor menjen a fehér ház közelebb hozzájuk. Vége a tanításnak is, jönnek ki a gyerekek. Mind első osztályosok. Hetvennégyen vannak a „nappali tagozaton”, egyik osztályban is harminchétén és a másikban is. A kis Orsós János hátán ma van először iskolatáska. Jó lenne valamiféle műszer, amely jelezné a fiú érzelmeit. Én csak a szeme ragyogását látom, és azt a ragaszkodást, amellyel a tanár bácsit kerülgeti. Szerencsés Rudolf nem régiben került ide Heves megyéből, a felesége kedvéért jött, akinek a szülei Komlón laknak. A rövidke idő is elég volt arra, hogy maga is építője legyen ennek az iskolánál: és maholnap ismerője a sok-sok cigánycsaládnak. — A hetvennégy gyerek közül a fele hatéves és a többi tíz év körüli. — kezdi a statisztikát. Ezenkívül járnak esti tagozatra és az alapismereti tanfolyamra, összesen kilencvennyolc gyereket tanítunk. — Megismerik-e a gyerekeket? Ügy tudom, sok az Orsós nevű közöttük. Mosolyog a tanár, a feleségére néz kérdően. Az asszony sorolja: — A kilencvennyolcból hatvannégy Orsós. Bizony prot*- léma volt velük az első napokban. Annuska és Mária nevű nyolc-nyolc, Juliból kilenc, Jánosból hat, de sok a Teréz, a Flóra és a Pista. Minden egyforma nevű számot kapott. Orsós Juli 1„ Orsós Juli 2. és így egészen 9-ig. ’ Előfordult olyan is, hogy egy családban — ugyanattól az apától és anyától — két Mihály nevű gyereket neveztek el. Űgylátszik tetszett nekik ez a név, — mondja Szerencsés Rudolf és tovább meséli az első napok apró történeteit, — Nagyon kevés a gyerekek szókincse, rosszul beszélnek magyarul. Hiába mondom, hogy állj a János mögé, nem tudja szegény hova álljon, mert nincs tisztában a mögé szó jelentőségével. Énekeltetem velük a Lánc-lánc eszterláncot, de úgy mondják, hogy kecskelánc. — Amikor a beíratásofc kezdődtek, alig tudtunk eligazodni a gyerekeken, — mondja Szerencsésné. — Hiába kérdezgettük, hogy hívnak, nem volt minden válasz megbízható. Az egyik lányt mindenki Terinek szólította, nézem az édesapja személyi igazolványát, abban Irma van bejegyezve. A papa elmondta, hogy Irma ugyan az ő lánya, de születésétől kezdve Terinek hívja mindenki, ők is. A lányka nem is értette egy ideig a nevét. — A szülők nevét egyébként alig tudták pontosan. Kérdem én tőlük: hogy hívják édesanyádat? A válasz: —• Mari néni, Juli néni, de tovább semmi. Végül persze minden rendeződött, mert a | szülők és néhány „mindenkit ismerő” asszony pontos adatokat szolgáltatott. Sokáig beszélgetünk még a tanító házaspár munkájáról, a gyerekekről és a szemben lévő putrikról. Érdekes és egyedüli problémák bőven akadnak. Az iskola kerítése ott áll a folyosón, tíz mázsa cement kellene és rendben bekerítenék az udvart, elhatárolnák a sok kis nebulót a forgalmas úttól. Sőt gyakorta előfordul, hogy a gyerekek szünetben elkalandoznak a környéken, haza szaladnak uzsonnáért és vissza se jönnek aznap. Amikor elindulunk az iskolából, újból körülvesznek bennünket a kis legények. Az egyiknek szemüvege van. Kér dem tőle. hogy mikor írta fel az orvos. Kiderül, hogy nem írta azt fel senki, csak úgy egyszerűen hordja, találta valamerre. Tetszik neki. Orsós Jóska halkan pengeti a gitárját, szomorúságos cigánydalt játszik. Sokkal többre érdemes gyerekek. Talán a fehérfalú iskola és a két lelkes pedagógus felszámolja egyszer ezt az évszázados elmaradottságot itt fenn az almák Vidékén. GaiJagh István szeptember 8-án, vasárnap! 9.35: Sündisznócska lovagol. TV bábjáték (ism.). — 10.10: Csaia- vári csalavér. Bábjáték. Az Állami Bábszínház vendégjátéka a TV sudiójában, képfelvételről. — 11.00: Badacsonyi képeslap. A Magyar Állami Népi Együttes műsora. Közvetítés Badacsonyból. — 11.40: Bulgária művészete. Helyszíni közvetítés a Nemzeti Galériából. — 18.25: A Magyar Hirdető műsora. — 18.40: Bulgária nemzeti ünnepén. Jan- cso Georgiev rendkívüli és meghatalmazott nagykövet beszéde. — 19.00: All a szüret, áll a bál. Esti képek a „Badacsonyi szüret” ünnepségeiről. — 19.30: TV-híradó. — 19.50: Szép álmokat, gyerekek! — 20.00: Fiatalokkal a Margitszigeten. A Magyar TV Júsfilmje. — 20.10: Tessék lapozni. Magyarul beszélő angol film. 14 éven felülieknek! — 21.35: Telesport. — 21.55: Hírek, a TV-híradó ismétlése. — KÜLÖNBÖZŐ vállalatok rendelésére a Pécsi Fémipari Vállalat új gyártmányokat vezetett be: a vasszerkezeti lakatosüzemben készülnek rönkrakodó-, deszkarakodó-, deszka- máglyázó-, habarcskeverö-gépek, továbbá önjáró kanalas-rakodógépek és kisvasúti szállítókocsik. — A KOMLOI vájártanuló iskolában az idén 120 elsőéves tanlót vettek fel. Az intézetben összesen 333 vájártanuló tanul, 114 másodéves és 99 harmadéves. — KETTŐ, négy- és ötnapos hazai túrákat szervez az IBUSZ. Október 5—6-án a Dunakanyarba visznek csoportot Pécs—Bu- dapes — Visegrád — Esztergom — Dobogókő—Pécs útvonalon. Rész vételi díj 280 forint. Október 2— 6. között Pécs—Dunaföldvár—Hajdúszoboszló —Debrecen—Tokaj—Miskolc—Tapolca—Aggtelek —Eger—Pécs, október 10—13-án pedig Hévíz—Keszthely—Szombathely — Kőszeg—Sopron — Fertőd—Győr^-Pannonhalma—Zirc— Veszprém és Balatonfüred érintésével szerveznek túrát. A rész vételi díj 655, illetőleg 465 forint. Jelentkezni a csoportok indulása előtt tizennégy nappal lehet. — A KOMLOI Kossuth-bánya- üzera fatelepén egy vagonkirakodógéppel kísérleteznek. A gé; pet egy helyi szakember konstruálta. — A TITKÁRNŐKÉPZŐ tanfolyam n. félévének előadásai megkezdődnek. Az első előadási nap szeptember 11-én, szerdán du. 5 órai kezdettel a Széchenyi I. Gimnázium tantermében (Kossuth L. u. 44. I. em.). Beiratkozás és a félévi tandíj befizetése az első előadási napon a tanfolyam vezetőjénél. — PÉCS VAROS lakosságának részére a külföldi utazásokhoz szükséges himlő elleni védőoltást hétköznapokon délelőtt 8— 10 óráig, és délután 5—7 óráig végezzük a városi Közegészség- ügyi Járványügyi Állomáson (Pécs, Megye u. 21. sz.). Vasárnap csak délelőtt 8—10 óráig tartunk ügyeletet és végzünk védőoltást. A védőoltások eredményességének elbírálását, ered ményes oltás esetén a Nemzetközi Oltási Bizonyítvány kiállítását kizárólag délelőtt 8—14 óráig végezzük. — MODERNIZÁLJÁK a Széchenyi téri Tünde női divatáru boltot. A régi berendezést kicserélik, kifestik az üzletet, s a jövő hét végén a felújított üzlet ismét a vásárlóközönség rendelkezésére áll. — DIÄKÖSSZTANC minden vasárnap 4-tői a KPVDSZ Művelődési Házban. (xl — HARMINC komlói bányász utazott el kéthetes lengyelországi üdülésre. A bányászok Kat- towicében töltik szabadságukat. — Áramszünet lesz nagy-* feszültségű hálózat karbantartása miatt szeptember 10-én 7—13 óráig Vasas I. falu, Vasas I. telep, Rücker-akna, István-akna, Vasas H. falu, Vasas II. telep, Vasas H. Flórián telep, Kozári szőlőhegy. — TÁNCISKOLA kezdődik szeptember 10-én, kedden este 7 órakor a Vasutas Kultürott- honban. Váradi Antal u. 7/2. — Tanít: Balog. (x) — SZEPTEMBER 9-én, hétfőn délelőtt 10 órakor az Egyetemi Könyvtár megnyitja kapuit. A csaknem kéthónapos szünetet belső szakipari munkák végzésére, illetve a könyvállomány leltározására és portalanítására használták fel. — A PÉCSI Liszt Ferenc Állami Zeneiskola igazgatósága közli, hogy a tanévnyitó ünnepély szeptember hó 8-án, vasárnap délelőtt 9 órakor lesz a Liszt Ferenc hangversenyteremben (Kossuth u. 81.). Az igazgatóság felhívja a növendékeket, hogy feltétlenül jelenjenek meg, mert a tanítás megkezdésével kapcsolatos fontos tudnivalók közlésére kerül sor. — MODERN táncok iskolája kezdődik Hermann tárctanár vezetésével 11-én, szerdán este 7 órakor a KPVDSZ Művelődési Házban, József n. 15. sz. (x) Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: hűvös, túlnyomóan felhős jellegű idő, sok helyen újabb esővel. Több felé élénk ész9ki, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—15, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 16—20 feli között. t Az Országos Takarékpénztár szeptember 9-én és 10-én rendezi meg az I., az V. és a VI. békekölcsön 1963. második félévi húzását az OTP Nádor utca 15. szám alatti művelődési termében. Hétfőn délután két órai kezdettel az I. békekölcsönt sorsolják. Ezen a húzáson 110 000 kötvényre 20,5 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában.