Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-06 / 208. szám
XX. ÉVFOLYAM ÁRA: 60 FILLÉR 208. SZÁM KlSZ-iiätaiok vállalása az építőiparban A KISZ Központi Bizott- sága ez év július 22-én felhívással fordult az ország építőipari KÍSZ-szervezetci- hez, hogy segítsék vállalataikat a tél okozta tervlcmara- dás pótlásában. A felhívás nyomán készítette el éves tervét a Baranya megyei Építőipari Vállalat KISZ- bizottsága, hogy mozgósítsa a fiatalokat a vállalati terv teljesítésének elősegítésére. A vállalat építkezésein 14 ifjúsági brigád alakult, melyekben 264 fiatal tett vállalást. A brigádok közül négy a szocialista cím elnyeréséért küzd. Számos fiatal vesz részt a versenyben a vállalatnál megalakult 52 felnőtt munkabrigádban is. A KISZ-bizottság javaslatára Uj-Mecsekalján a panelépítkezésnél és az egyetemi városrészben ifjúsági építkezéseket hoztak létre- Itt a fiatalok vállalást tettek a munkák határidő előtti elvégzésére. A vállalat TMK- üzemében és a lakatosüzemben ifjúsági üzemet szerveztek. A TMK-üzem fiatajai vállalták, hogy az új-mecsek- aljai betonközpont javítási munkálatait szombat délutánonként és vasárnaponként végzik, amikor az nem üzemel, hogy a termelésben ne legyen kiesés. A KlSZ-bizott- ság értékelése szerint az új- mecsekaljai pinelépítkezésnél különösen Sárosi István ifjúsági brigádja ért el szép eredményeket, több vállalást tettek a határidők lerövidítésére. Eredményesen fejlődik a vállalatnál a fiatalok újítási mozgalma is. Ez évben eddig 9 fiatal adott be újítási javaslatot. Közülük négy fiatal újítása 156 780 forint megtakarítást eredményez. A vállalat KISZ-bizottsága a Fiatal Műszakiak Tanácsa munkájának megjavításával kívánja segíteni a fiatalok újító mozgalmának további szélesítését. Versenyfutás az idővel! 480 építkezésen folyik a munka — 2 milliárd forint értékű munkát kezdtek el — Elkészülnek időben a lakások — ilj üzemek épülnek (BaLéttfaeitatás ú a __nrizenegy éves a Marikám, elkezdheti még a balettot? — kérdi Molnárné a két balett-tanárnőtől, Bánfai Mártától és Jankovich Erzsébettől a Városi Művelődési Házban. — Természetesen nincs elkésve, talán ebben a korban a legjobb kezdeni, az Állami Balettintézetben is 11—12 évesek a legfiatalabb növendékek. Persze a mi iskolánk más jellegű, elsősorban a testmozgás, a test helyes kialakítása a cél — mondja Bártfai Márta. Sűrűn indítják egymást az anyukák, hogy beírassák gyerekeiket a Városi Művelődési Ház balettiskolájába. Alig ti- pea egyik másik gyerek, de már beíratják, hogy izmos, erős legyen mire bekerül az iskolába. Az első időkben csak ..tréningeznek”, a 4—5 éves gyerekek megtanulják hasz- n.áiní izmaikat, s majd csak k-sőbh állnak a balettrúdhoz, s kezdik elsajátítani a. klasszika* balett mozdulatait. Emellett megismertetjük a növendékeket más népek, ko- ~nk táncaival, ügyességüket, mors elhatározó képességüket ■pedig az akrobatikával de-iesztiük. A balett, felszabadnia a gyerek képességeit, alo-no* ed. a művészi tornának, n 7:oresol.ua- és a jéobalett- vek. r társas- és népi, táncnak. A - o-’-ípfH fejleszti a ri.tmv.s- pr-éi-e* megszeretteti n zenét e művészeteket — mondén B d-l'-l r,r-,in — Balettáncosok is kerülnek ki innen? — Minden évfolyamban akad egy-egy tehetséges gyerek. de többnyire elkallódnak. Nincs elég kitartásuk. Ehhez pedig kell■ <s=? mondja Jankótésével, új medence építésével is. TSZ-ÉPITKEZÉSEK Nem lenne teljes az épülő j megye képe, ha nem sorolnánk fel az ipari és a lakás- i építkezéseken túl a falvakban J folyó, valójában igen nagy- j méretű munkát is. Kevés em- j bér előtt ismeretes, hogy csak ebben az évben 103 millió fo- [ rint értékű épülettel, építménnyel gazdagodnak a termelőszövetkezetek. Az érdekesség kedvéért soroljuk csak fel, 1963-ban 46 szarvasmarhaistálló, 20 sertéstartó, 4 korszerű baromfinevelő, 55 öntözőtelep, 14 magtár és 32 góré épül, s bizony ezekhez éppen úgy kell az építőanyag, mint az ipari létesítményekhez. Gazdag program bonyolódik tehát le megyénkben 1963- ban is, sok minden épül, s erre hatalmas összegeket fordítunk. MINDEN PAD FOGLALT. A nyári nap gyengülő sugarait élvezők foglalják el a v.échenyi téri padokat. — Szokolai felv. — „Mi, r haladó európai írók, akik végig szenvedtük két világháború súlyos éveit, megfigyelői és krónikásái voltunk 'számtalan emberi tragé-' diának, elitéljük a kínai vezetőket. A háború és a béke kérdésében elfoglalt álláspont juk, nyilatkozataik és cselekedeteik csak elrémíthetnek és eltaszíthatnak mindenkit, akinek drágák a humanizmus eszményei, aki boldogságot és virágzást kíván az emberiségnek”. „A természet, — folytatja Zweig — nincsenek sajátos megfontolások, amelyekkel a kínai vezetők igazolni akarják a minden eddiginél ösz- szehasonlíthatatlanul borzalmasabb új világháború kockázatát. Az öngyilkosok bármilyen jelszavakkal is takarózzanak, sohasem voltak és sohasem lehetnek a kommunisták eszményképei. A mi eszményünk az. ami a béke nevében, az élet nevében történik. Eszményünk mindaz, ami a józan észen — és nem a holttesteken és véren — épült gyönyörű jövő ügyét szolgálja. Hiszünk a béke, a szocializmus és az alkotás erejében”. A CGT nyilatkozata Párizsban ülést tartott a Francia Általános Munkap Szövetség (CGT) Intéző Bizottsága. Az ülésen elfogadott határozat megállapítja: ..a kormány a dolgozókat akarja felelőssé tenni az árak emelkedéséért. Szükségtelen fogyasztással vádolva őket. A „francia kormány álláspontja botrányos, hisz éppen a kormány határozata alapján ez év júliusa óta emelték a kenyér, a villanyenergia, a szén árát, a vasúti és tengerha jó-. zási viteldíjakat, stb. Az Általános Munkás Szövetség akcióegységre hívja fel a francia szakszervezetek.?* 1, minden francia dolgozót, alábbi jogos követelések h'a'e- déktalan kielégítése végett: béremelések, a bérminimum megállapítása, a munkáid) csökkentése a fizetések leszál-- ’’fása nélkül. Egészsáöiipi senftség Szkopjénak Az Egészségügyi Minisztérium csütörtökön hat vasuíi kocsiban egy kétszáz ágy is sebészeti kórház teljes felszerelését, és három fertőtlenítő autót indított útnak Szkopjé- be. 704 millió forint óvodások ellátására, gondozására A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az óvadai felvételek szombaton befejeződnek. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy mind többen kívánják gyermeküknek már kis korában biztosítani a közösségi nevelést. Államunk évről-évre újabb beruházásokkal bővíti az óvodák hálózatát. A főváros és a vidék csaknem négyezer óvodájában ősztől már több mint 185 000 kisgyermekről gondoskodnak. Ellátásukra, gondozásukra egy év alatt 704 millió forintot költ az állam. Tovább növekedett az óvónők száma is, amely az idén végzettekkel együtt már meghaladja a 9500-atAz óvodák vezetői az idén azt a célt tűzték maguk elé, hogy olyan gyerekeket „adjanak át” az iskoláknak, akik kellően felkészültek az iskolai életre. Érdekesség, hogy a nagyobbacska gyerekeket, a „végzősöket” játékos formában megismertetik a munka alapelemeivel is, s így előkészítik őket az általános iskolában — az idén már az also tagozatán is Jie-, vezetett —; gyakorlati foglalkozásra. ; fc t A második ötéves terv utolsó esztendői Baranya megyében a nagyarányú építkezés jegyében telnek el. Több, mint ötezer építőmunkás dolgozik a városban és a falvakban, hogy tető alá hozzák a megkezdett épületeket. Ebben az évben is nem kevesebb, mint 2 milliárd 339 millió forint értékű munka lett megkezdve. Tovább folytatódtak olyan nagyszabású létesítmények kivitelezése, mint a pécsi Erőmű 100 MW-os bővítése, a Zo- bák-akna építése, amely egymaga több mint egymilliárd- ba kerül, bővült a komlói Kossuth-, a pécsi István-ak- na, a pécsi szénmosó. Az építők nagy erőfeszítéseket tesznek a beruházások minél gyorsabb elkészítésére, átadására, igyekeznek a kedvező őszi időjárást kihasználni. Alábbiakban két legnagyobb építőipari vállalatunk jelenleg folyó munkáiról számolunk be olvasóinknak s arról, mit várhatunk még az építőktől ebben az évben, valamint az idén megkezdett munkák állásáról is tájékoztatást nyújtunk. A KOMLOI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT jó ütemben készíti egyik legfontosabb ipari építményünket, a Mohácsi Farostlemez- gyár laminátos és felületkezelő [ üzemét. A tényleges átadási j határideje az építménynek 1964. évre szól, de a Komlóiak bizonyos részátadásokra szocialista szerződést kötöttek a gyárral. Ének keretében készítették el máris a gőztávvezetéket, tették szerelésre kész állapotba a hőközpontot, a trafóházat. A Pécsi Tüdőszanatórium épületét, amely beruházásnak teljes költségvetési összege eléri a 30,5 millió forintot, szeptember végén, október elején adják át a megrendelőnek. Elkészítik a tervbe vett lakásokat is a komlói építők. Ebben az évben 509 lakást adnak át Komlón, Mohácson, a pécsi Meszesen és Szekszár- , dón. Eddig 210 lakás építését fejezték be, de év végéig a többi kulcsait is lehet osztani a tulajdonosoknak. Utolsó simításokat — szereléseket — végzik az 1200 fős legényszálláson. Ez az épület határidő előtt készen lesz. Áthúzódó munkát jelent részükre a komlói kórház építése, ennek a 26 milliós munkának csak 1964-ben jutnak a végére. Még ebben az évben megkezdik Zobákon 506 lakás építési munkáit, amelyeknek átadási határideje ^ 1964—65-re tehető. Ugyancsak lakásokat kezdenek el építeni a komlói Kenderföldön, itt s 168-at ütemeztek be. Jól ha- t .lad egy csaknem 60 milliós 1 . műszergyárépítésük Szekszár- t | dón, aminek befejezésére is ( s csak jövőre kerül sor. Hat- i < vannégy tavaszán kezdik majd í ? el a meszesi gimnázium és az 5 ABC áruház építését, míg \ a komlói gimnázium építke- i zésére lehet, hogy még az s ! idén felvonulnak. j > A komlói Építőipari Vállalat i / dolgozóinak tehát van mit esi- 1 i nálni, ebben az évben is sok- I < sok millió forint értéket be- c építenek a falakba. j \ A BARANYA MEGYEI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT j l > idén már több, régóta készülő j létesítményt adott át rendeltetésének. Elkészült a 33 milliós 1 (Panelgyár, a 39 milliós Fö- 1 ? démelemgyár. Átadták rendel- < > tetősének a pécsi Porcelángyár i szigetelőüzemét is. S A vállalat dolgozói főleg ic J a lakásépítésekre helyezték \!. a hangsúlyt, s el is érik, hogy ! í a betervezett, csaknem 900 S lakást átadják a boldog tu- j ( lajdonosoknak. Csupán a má-j; j sodik félévben 537 lakást ad-| > nak át. Igyekezetüket dicséri, i hogy szeptember elsejéig 52 s < tantermet is „megnyitottak” r ? az iskolások előtt. > Nemsokára maguk mögött l .. tudják a pécsi ruházati rakí tárak építésének gondját is, t í pedig ez sem volt 30 millió- j, í nál kevesebb értékű munka, i Áthúzódó munkáik között a j pécsi 400 ágyas klinika szere- |* í pel, de itt az előre tervezett f } 38 milliót „beépítik” a falak- * í ba. További terveik szerint a s Patyolat építését is szeretnék r még ebben az évben befejez- r i ni, a Tejüzem munkái viszont : áthúzódnak a jövő észtén- . E j dőre. Megkezdik ősszel még 90 ! > lakás építését a pécsi bolgár j > kertnél, panelből, s tető alá i ! hozzák a két nyolc emeletes. 11 j egyenkint 96 lakásos házakat j t > is. ]e Áthúzódó munkát jelent a j i ! Jókai utcai iskola is, s jövőic | tavasszal már „nyakig iesz- 'I i nek” a harkányi fürdő bővi-jl vich Erzsébet. — Sok-sok lemondás, rengeteg gyakorlás és erre nem képes mindenki. De kerültek már növendékeink az Állami Balett Intézetbe. A Dómján testvérek a pécsi balettkarban táncolnak, azonkívül a szegedi és a miskolci színházban is akad a növendékeink közül. Újabb kislány érkezik a mamájával és a nagymamával együtt. Hangosan mondja a nevét, Botos Éviké, öt éves, és még azt is tudja hol dolgozik az apukádá. Bányában. — Szeret táncolni, nagyon eleven. Odahallatszik hozzánk a „Virágcsokor”-ból a zene. s mindig táncol rá — mondja az édesanya. — Ajánlották az ismerősök, hogy hozzuk el, hadd táncoljon. Amint figyelem a beiratko- zókat feltűnik, hogy egyetlen egy fiúcskát sem hoztak. Talán csak lányok járnak balettra? — Majdnem — válaszolja a két tanárnő. — 60 növendék közül 5 a fiú, s az is elfogy mire iskolás lesz. Valószínű, ez abból adódik, hogy a fiúk temperamentumosabbak, jobban kedvelik a szilaj mozgást, a kötetlenebb testedzést. Nagyon örülünk, ha fiúk is jelentkeznek, még akkor is, ha úgy járunk velük, mint tavaly a kis Zsolttal. Először nem akart bejönni, aztán amikor kedvére bukfencezhetett, alig tudta az édesanyja, hazavinni. Egész héten folyik a beiratkozás. két nap alatt több mint hatvanan jelentkeztek, köztük nagyon sok új gyerek. A régiekre majd csak a hét vége felé számítanak. Előreláthatóan idén is meghaladja a létszám a 250-et. ^ Bezsér Erzsébet Moszkva:. A Novosztyi i izovjet híhügynökség körkér- lést intézett számos külföldi közéleti személyiséghez a noszkvai atomcsendszerző- lésre vonatkozó véleményét lletőleg. Idézünk a Pravda iltal közzétett válaszokból.. Cyrus Eaton (VSA): A nukleáris kísérlet tilalmi szerződés teljes joggal talál ^ismerésre mindenütt mivel gén jelentős lépés a nemzetközi megértés fejlődése terén. Vláris nyilvánvaló, hogy gaz- lasági, politikai és erkölcsi elentősége hatalmas. Ali Mohamed Sami, a Co- nore-szigetek nemzeti felszabadító mozgalmának elnöke: A Szovjeten j békeszerető kezdeményezésében egyúttal nggetlenségi és szabadsághar- iunk támogatását látjuk. A kínai vezetők nyilatkoztai arról tanúskodnak, hogy ík nem békét akarnak, ha- xem háborút. Peking állás- foglalása visszataszító. Ostap Dluski nemzetközi Éenin-Békedíjas (Lengyelország): Bebizonyosodott, hogy az xmberiség nagy többsége negértette a Szovjetunió po- itikájának jellegét és jelenőségét. Felháboriló a KNK veze- őinek állásfoglalása és sza- tadár tevékenysége. Meglepetést kelt, ahogyan i kínai vezetők elhallgatják ■’idei Castro elvtárs figye- emre méltó nyilatkozatát a zovjet nép, a párt és a kor- nány valódi internacionaliz- nusáról, mellyel mindig kész segítségére sietni harcoló népeknek. Arnold Zweig, német író: „Csak megdöbbenést keltet, hogy éppen most, amikor »bizonyítást nyert a békés együttélés politikájának ered- nényessége, a kínai vezetők ‘gy társaságba kerültek a cgszélsőségesebb reakciosokKözéleti személyiségek nyilatkozatai az atamcseaisl-szerzittósri