Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-05 / 207. szám

6 ftlAPKO I9C3. SZEPTEMBER 5 Gyengén játszott a Dózsa Kaposvári Kinizsi —Pécsi Oózsa 1:0 (0:0) A Budapesti Honvéd ellen lép pályára vasárnap délelőtt Kispes­ten a Pécsi Dózsa csapata. A lila- fehér együttes tegnap délután Kaposvárra látogatott el, ahol a helyi NB III-as Kinizsi csapatá­val játszott hétközi edzőmérkő­zést. A dózsások ebben az összeállí­tásban kezdték a játékot: Danka — Hernádi, Udvarácz, Bendes — Vajda, Hegyi — Koller, Györkő, Vári, Dunai I., Török. Negyed­órás mezőnyjáték után adódott Dunai I. előtt gólhelyzet. A fél­idő hátralévő részében Györkő lőhetett volna gólt, de elügyetlen- kedte a helyzetet. Az NB I-es csapat támadásai főként a jobbol­dalon gördültek. Sok rossz labda­átadást láthattunk a dózsásoktól, a Kinizsi viszont lelkes játékkal rukkolt ki. A második félidőben megvál­tozott a Dózsa összeállítása: Zen- gői — Hernádi, Hegyi, Bendes — Vajda, Halasi—Vári, Garami, Dunai I.» Szűcs, Török. Félórás mezőny játék után a hazai csapat szerez­te meg Kovács révén a győzelmet jelentő gólt. A Dózsa-támadások, amélyeket ebben a játékrészben a jobb oldalon vezettek, elakad­tak a kaposvári 16-osnál. Kissé fáradtan mozogtak az NB I-es játékosok és hiányzott az ötös­fogatból a lelkesedés is. A mérkőzés után Balogh Sán­dor edző elmondotta, hogy a Honvéd ellen még nincs össze­állítás. — Ezen a kitűnő talajú kapos­vári pályán nagyobb lelkesedéssel küzdhettek volna a fiúk. Remé­lem, hogy néhány játékos vasár­napig sérülés és fáradtság szem­pontjából rendbe jön és tisztes eredményt érünk el a Honvéd el­len. Egyébként Kocsis hivatalos elfoglaltsága, Dunai n. pedig a válogatott edzése miatt nem sze­repelt az edzőmérkőzésen. (b. L) SPORTHÍREK A labdarúgó játékvezetők 6-án, pénteken este 18 órás kezdettel hivatali helyiségükben tovább­képzést tartanak. Kassai József az oktatási bizottság elnöke „A tatai edzőtábor tanulságai” cím­mel tart előadást. A tagság teljes számú megjelenését kérik. * A Pécsi MÁV villamosműhely kispályás labdarúgó-csapata Deb­recenben vendégszerepeit és ott Debrecen kispályás vasutas vá­logatottját 3:0 arányban győzte le. * A megyei kézilabda-bajnokság­ban nemcsak az I. osztályban, de a II. osztályban is megkezdődtek a bajnokság küzdelmei. A megyei II. osztályban a férfi csapatoknál Mecseknádasd férfi együttese ve­zet jobb gólaránnyal a Porcelán- gyár előtt. A nói II. osztály lis­tavezetője Pécsvárad együttese. Nem hátrált meg a nehézségek elől... Három és fél éve állította a megyei TST elnöksége Hegedűs Dezsőt a sellyei járás sportjának élére. Az eltelt pár év alatt olyan eredmények születtek az elha­nyagolt járási sportmunkában, ame lyek oroszlánrésze a fiatal JT5T- einöknek köszönhető. — Bizony nehéz helyzetbe csöp­pentem a kezdet kezdetén, — em­lékezik vissza Hegedűs Dezső. — Nem értettem én a sportvezetés- i hez semmit. Meg voltam ijedve, I most mi lesz velem. Gondoltam, azért majd csak akad valaki, aki i megsajnál és segíteni fog a be­indulásnál. NEM CSALÓDTAM, mert Wunderlich István mindjárt mellém állt és igyekezett min­denben segítségemre lenni. Meg­kezdtem a számomra teljesen is­meretlen munkát és hamarosan belerázódtam. Mikor belecsöppent a munkába, a régi TST-elnöktől nem ,.örökölt” mást, csupán 5 falusi labdarúgó-csapatot. Sport- szövetségek egyáltalán nem mű­ködtek a járásban, a labdarúgó­kon kívül mindössze egy kézilab­da-csapat erőlködött, hogy bent­maradjon a megyebajnokságban. És pár évvel később, hogy ala­kult a helyzet? Az öt labdarúgó­csapat helyett 10 működik. Tíz csapattal asztaliteniszben beindí­tották a járási bajnokságot és női asztalitenisz-csapatuk való­színű megyebajnokságot nyer és bekerül az NB n-be. Két atléti­kai szakosztály is működik, de a hat csapattal megrendezett üzemi labdarúgó-bajnokságok fordulójá­ban egyidőben hat atlétikai üzemi bajnokságot is szerveznek, kilenc férfi és 6 női kézilabda-együttes szerepel a járási, három férfi és három női pedig a megiyei baj­nokságokban. Két hónappal ez­előtt alakították meg birkózó­szakosztályukat, melynek edzé­sein 25—30 fiatal vesz részt rend­szeresen. Sumonyban röplabda­csapat is szerepel, amely a me­gyebajnokság 4. helyén végzett. — Míg a különböző sportkörö­ket és ezeken kívül a szakosztályo­kat megalakítottuk, nagyon sok dolgunk volt, — meséli a JTST- elnök. — Különösen a szövet­ségek megalakításában kellett ke­mény munkát végezni. Itt is SPORTSZERETŐ EMBEREK siettek segítségemre, mint például Pápai Jenő, dr. Berta Pál, Vicze Lajos és összefogásukkal megol­dottuk a sokszor lehetetlennek látszó feladatot. — Számtalanszor kellett anyagi nehézségekkel megküzdeni. Sok községben szerettek volna külön­böző szakosztályokat alakítani, de pénzt sehol sem tudtak elő­teremteni. A gilvánfaiak is lab­darúgó-csapatot alakítottak, de mire beneveztek a bajnokságba és mérkőzést kellett volna ját- szaniok, kiderült, hogy nincs fel­Fáradt benyomást keltett a Komló Nagymányokon Az Újpesti Dózsa ellen készülő Komlói Bányász labdarúgói szer­dán délután Nagymányokon, az NB m-as Bányásszal tartottak kétkapus edzőmérkőzést. A Ba­logh — Komlói, Józsa, Jerabek — Szőcs, Sós — Garai, Rónai, Pe- rényi, Nagy B., Iván összetételű kék-fehér gárda, csak az első fél­időben játszott meggyőzően, ami­kor is 2:0-ra vezetett. Szünet után öt cserejátékost szerepeltetett a Nagymányok, s a friss erők miatt a második 45 perc végéig kiegyen súlyozott volt. Az NB I-es gárda fáradt benyomást keltett. Ebben egyébként közrejátszott az is, hogy a 26. percben az igen nagy területen játszó Nagy Béla boka- rándulást szenvedett és kiállt. A Komló ezután végig 10 emberrel játszott. A mányokiak már az első har­madban is nagy becsvággyal küz­döttek, időnként formás támadást vezettek. A 15. percben a gyors Rónai kitört és biztosan helyezte a labdát a hálóba. 1:0. A 26. perc­ben ismét a fiatal csatár volt eredményes: húszméteres, nagy­erejű lövése a jobbkapufáról vá­gódott az ellenkező sarokba. 2:0. A második félidőben a lelkes ha­zai csapat Pataki és Gera révén gólt szerzett, így 2:2-es döntetlen­nel végződött a barátságos talál­kozó. A két sérült (Lutz és Nagy B.) gondot okoz az edzőnek az ösz- szeállításnál. A felépülés, illetve a csütörtöki és pénteki edzés ad majd választ arra, hogy milyen összetételű tizenegy veszi fel a küzdelmet a listavezető Dózsával szemben. Kézilabda NB l FTC—Pécsi Bányász 19:13 Kézilabda NB I. férfimérkőzés. A két csapat szerdán délután Bu­dapesten az Üllői úti pályán ta­lálkozott egymással. A hazai együttes gólratörőbb játékával vívta ki a győzelmet. I szerelés. És ezeket a nehézsége- | két is legnagyobbrészt Hegedűs Dezsőnek kellett megoldani. s megoldotta! — Az eredmények nemcsak ne­kem köszönhetők, nagy része van abban a járási tanácsnak és a pártbizottságnak is. ök minden segítséget megadtak a munkához. Ha nem segítenek annyit, nem léphettünk volna ilyen rövid idő alatt, ilyen nagyot előre. Lehet, hogy kisebbíteni akarja szerénységből is az ő munkáját, de ezt nem lehet letagadni. He­gedűs Dezső nem ismerte és nem is ismeri a nyolc órás munka­időt. Nagyon kedveli a sportmun­kát és ez mindennek a titka. Meg is kockáztattam a kérdést: — Hány órát dolgozik naponta? — Azt a feleségem tudná igazán megmondani, — válaszolta moso­lyogva. — Ha nem szeretné a sportot, már régen elvált volna tőlem. Hegedűs Dezsőnek Sellyén van a munkahelye, különben Vajszlón lakik. Társadalmi munkában ve­zeti a sellyei birkózó szakosztály edzéseit hetente kétszer. Minden héten egy este szövetségi napon vesz részt, kétszer pedig a vajsz- lói üzemi labdarúgó-bajnokságot irányítja, de a kézilabda-csapat­nak is tagja. Hetente háromszor— négyszer motorral járja a köz­ségi sportköröket. Erre csak olyan ember képes, aki él-hal a mun­kájáért! — Azért nem minden megy ám olyan fényesen, — mondja be­szélgetés közben. — Valahogy a bizottság tagjai, meg a szövetsé­gek vezetői nem nagyon akarják megérteni a Kilián Testnevelési Mozgalom fontosságát. A 10 fo­rintos részvételi díj nagyban hoz­zájárult ahhoz, hogy elvegye a kedvüket és most már őket is agitálni kell. A járásban ezerszázan jelent­keztek a mozgalomba és ezek kö­zül csupán 170 szerezte' meg a jelvényt. Ha megvizsgáljuk a problémát, a járási spartakiádra toborzott 1700 sportoló mellett igen kevésnek tűnik a Kilián- mozgalomban résztvevők száma. A jó munka mellett itt némi meg torpanás látszik, amelyen sürgő­sen változtatni kell. változtatni kell a másik áldatlan állapoton is, ahol a sportköröknél a tagdíjfi­zetésben nagy lemaradások van­nak. Az elért eredmények a JTST és a szövetségek jó munkáját tükrözik, de a problémák meg­oldásával is törődni kell. Hege­dűs Dezső nagyon sokat tett a járás sportja érdekében és a hiá­nyossággal kapcsolatos intézkedé­sei is arra engednek következ­tetni, hogy a Kilián TM és a sportkörök tagdíjfizetésének prob­lémája hamarosan megoldódik. Fertői Miklós Pénteken indul a Mecsek Kupa Deiuzetköz< kerekpáros vtiseny Nemcsak a pécsi, de a magyar kerékpársport történetében is új korszakot jelentenek a Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros ver­senyek. A magyar kerékpársport a század elején Európában veze­tő szerepet vállalt a magyar ver­senyzők állandó résztvevői voltak a nagy világversenyeknek, egy ízben 1928-ban Budapesten rendez­ték a világbajnokságot. A magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie az amatőr kerékpá­ros sport legszínvonalasabb euró­pai versenyei közé tartozott. A magyar kerékpárosok a leg­utóbbi évtizedben nem értek el számottevő eredményt a különbö­ző nemzetközi összecsapásokon, a magyar szövetség és a magyar egyesületek nem rendeztek olyan eseményt, melyre felfigyelt volna a nemzetközi kerékpáros közvé­lemény. Ezt a hiányosságot kívánta pó­tolni három évvel ezelőtt életre- hívott Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros verseny. A Spartacus Sportközpont kezdeményezésére a Baranya és Tolna megyei és a Pécs városi sport és társadalmi szervekből alakult szervezőbizott­ság sikeresen rendezte meg az el­ső három viadalt. Az évről évre ugyanabban az időben megismét­lődő hagyományos klasszikus ver­senyt a nemzetközi kerékpáros szövetség is elismerte. Az első három verseny azt bizonyította, hogy a kezdeményezés megértésre talált, évről évre mind több és több külföldi nemzet csapata vett részt a viadalon. A IV. Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros-verseny ebben az év­ben is nem mindennapi sport- eseményt ígér. A pénteki első na­pon a Pécs—Bonyhád—Kom!: — Pécs—Bonyhád—Komló—Pécs út­vonalon 186 kilométeres távon küzdenek meg a külföldi és ma­gyar kerékpárosok. Délelőtt 10 órakor sorakoznak fel a Széche­nyi téren, ahonnan a versenyek ünnepélyes megnyitása után lassú rajttal az A/l laktanyánál levő rajthoz kerekeznek. Háromnegyed 11 órakor csapódik le az indító zászlaja s nekivágnak a kerékpá­rosok az első nap versenyének. A verseny útvonalán fekvő köz­ségeket az alábbi időpontban érintik a résztvevők: Pécsvárad 11.10, 13.40, Mecseknádasd 11,25, 13,55, Bonyhád 11,40, 14,10, Szász­vár 12,00, 14,30, Magyaregregy 12,18, 14,48, Vékény 12,28, 14,58, Zo- bák 12,35, 15,05, Komló 12,40, 15,10, Mánfa 12,55, 15,25, Mecsekszabolcs 13.10, 15,30, Pécs 13,15, 15,40. Két időpontot tüntettünk fel, mivel kerékpárosok két kört tesznek meg, és így minden helyen két­szer haladnak át. A befutás Pécs­re a Széchenyi térre 15,40-kor várható. A befutás útvonala Zsol- nay Vilmos utca, Nagy Lajos ut­ca, Kosuth Lajos utca. Cél: az Állami Aruház és a Ruházati bolt közötti részen lesz. Az ünnepé­lyes eredményhirdetést 4 óra kö­rül tartják a Széchenyi téren. Megérkeztek az első külföldi kerékpárosok a Mecsek Kupára A IV. Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros versenyre a jugoszláv kerékpárosok érkeztek meg leg­előbb. A pécsi sportvezetők a magyar—jugoszláv határnál fo­gadták szerdán a koradélutáni órákban a jugoszláv vendégeket, akik a délutánt már Harkányban töltötték. A lengyel, az NDK, a csehszlovák és a román kerékpá­rosok Budapestre futottak be. A szervező bizottság autóbuszon hozta a kerékpárosokat a három­napos verseny főhadiszállására, Harkányba. Szerdán este már 5 külföldi nemzet sportolói barát­koztak Harkányban a Baranya Szállóban. Az osztrákok érkezését ma délelőttre várják. Ugyancsak csütörtökön futnak be Pécsre a verseny magyar résztvevői. Az Újpesti Dózsa, az Építők, a Cse­pel, az FTC, a Vasas mellett szá­mos vidéki város is elküldi leg­jobbjait a Mecsek Kupára. E heti iotótippjeink 1. Komló—U. Dózsa Népsport 2 x Népszab. 1x2 Népszava x 2 1 D. Napló 1 x 2 2. Dorog—Vasas x 1 2 1 X 1 X 3. Ferencváros—Csepel 1 1 1 1 4. Győr—Debrecen 1 1 1 X 1 1 5. Szeged—Diósgyőr 1 1 1 X 1 X 6. Egyetértés—Ózd 2x1 1 X 1 2 2 X 7. Oroszlány—BVSC 1 X 1 1x2 1 8. Nyiregyh.—Szombath. 1 X 2 x x 1 x 2 9. Szállítók—MÁV-DAC x 1 X 1 1 1 10. Miskolc—Budafok 1 X x 2 1 2 x 1 11. Gyula—Békéscsaba 1 1 1 1 12. Jászberény—Kecskemét x 2 2 x 2 X Most szerezze be! Befőzéshez szük­séges üvegek oármilyen méret­ben kaphatók a MÉH Vállalat Pécs Doktor Sán­dor u. 14. sz. alat­ti telepén. Moszkvics 407, 22 000­rel, 50 000-ért eladó, i-écs. Kilián Gy. u. 4. III. 7. Telefon: 19 órá- tol: 48-79. ______________ Te rmelőszövetkezetek, i. ;lami gazdaságok. +iözüíetek és magáno- j sok részére sor önki- . vül végzünk mezőgaz- ci -;ági és egyéb gé­pik iaví*ábát garan- c ". ;t. .ad. Állami Me Gépja­vító Állomás Homo­rúi____________________ 224 négyszögöles ház­hely építési enged ely- lyel 50 m3 építőkő­vel eladó. Érdeklőd- j ni helyszínen Bo­kor, Kiss Ernő út sa­rok szerdán, pénte­ken 3—5-ig.__ Na gyméretű hornyolt ; cserép és nyár ik — épület-anyagin-' k el­adó. Fürst Sár :’.or u. 10.______________________ Al bérleti szobák-1 ke­res hallgatóknak a | pécsi jogi kar. Cí- i mek bejelenthetők a 1 dékáni hivatalban. 43- ; as tér 1. Telefon: 28-34. 2 mellék. A szentdéncsi .,Egyet­értés” Mg. Tsz. szak­képzett i uh ászt ke­res. Lakást b lünk. Jelentkezés a isz-elnöknél ' .Fekete Pannónia el- ^dó. Ui-Meszes. Fran- •Lcl Leó u. 7. I* 2é Veszek hármasszek­rényt, rekamiét. kony habútort, csőgamitú- rát, asztalokat, szé­keket, kombináltszek- rényt, sezlonokati — Doktor Sándor 57. Üz­leti_____________________ Há lószobabútorok, — szekrények, ágyak, toalett-tükrök, sodro­nyok, éjjeliszekré­nyek, ágybetétek, sub­lót, előszobafal, ste- lázsik, konyhaszekré­nyek. olcsón eladók. Doktor Sándor 57. — Üzlet.__________________ Ig ényes szülő gyerme­két kosztra elfoga­dom. Kisgyermek tel­jes ellátását válla- I lom. Kisméretű gyer- j mekágyat vennék. Te­lefon: 19-38.___________ Ve nnék egyszoba- konyhás házat vagy I házrészt 30 000 kp., többi kedvezményes fizetéssel. „Vétel” jel­igére Sallai u. Hirde­tőbe.___________________ Ké tszer szoba kony- hás ház, egyszoba, konyhával beköltözhe­tően eladó 13 (KM) fo­rintért. Csonkamind- szent 6. Gulyásék. Eladó hálószobabú­torok. ágyak, szek­rények, rekamiék, konyhagamitúrák. cár násszékek főtől yök. egész garnitúra tel­jesen újszerű álla­potban kombin -Mtszek- rénnyel heverők ol­csón Báránynál, Hal tér 1. sz.______________ Be költözhető 2 szo­ba konyha éléskamra előszoba pince mel­lékhelyiségekkel 490 négyszögöl szőlő =r v • i rn ”' C Qss el el ? dÓ • 65 000 Ft, Mecsekalja- szentkút 22. Palotaiék. Gyakorlott GÉPKOCSI­SZERELŐKET , felvesz az 1. Bel­kereskedelmi Szál­lító vállalat. Me­gyeri út 103. A 12. sz. Autóköz­lekedési Vállalat azonnal felvesz GUMI­SZAKMUNKÄST, SZERVIZ­MUNKAST, BETANITOTT­MUNKÄST és UZEMŐRÖKET, valamint a kom­lói üzemegységhez SZERVIZ- MUNKASOKAT. Jelentkezés Pécs, Rét utca 43. n. em. Veszek hármasszek­rényt, fa és párnás- széket. szép sezlont, rekamiét, garnitúrá­kat, páros ágyat, fe­hér márványt zom. kályhákat, asztalokat, konyhagarnitúrákat, szekrényt. Bárány, — Hal tér 1. sz.________ Ga rázs kiadó a Fürst Sándor utcában a benzinkút mellett. Ér­deklődni lehet dél­után Fürst Sándor u. 7. sz. C épület I. em. 3 alatt. ________________ Ba latonfenyvesen 156 n. öl telek eladó, a nagyállomásnál. Cím: Uj-Mecsekalja. Páf­rány u. 19. 54. épü­iet. Papp. ____________ Bo roshordók eladók 550, 404, 223. Buzássy Ábel u. 30. Telefon: 32-91.___________________ Bo r kitűnő minőségű 25 literen felüli vé­telnél 16 forint., amit közösen többen is megvásárolhatnak. — Kapható Ott Bélánál Báthori 17. feljárat az udvarban balra lévő félj árainál. ___________ Té gla kb. 500 darab egész és fél parket­ta 30x3,5 cm-es 150 db (új) eladó. 18 óra után. Bulgár u. 5. Zsolnay gyár alatt. Újszerű kombinált- szekrény. hálóbútoi, rekamié. hármasszek­rény, konyhabútor, asztal, félháló. sod­ronyok. matracok, részletre is vásárolha­tók. Megyeri u* 6. Bútorüzlet, APPOWRDETE5EK Veszek ágyakat, kony hagamitúrákat, kony*^ haszekrényeket, asz* tatokat, rekamiékat, sezlonokat. kályhákat varrógépeket. fehér márványt, csőgarni­túrákat, ágybetéteket, Koltai, Rákóczi út 48. Eladó hálószobabúto­rok, szekrények, sod­ronyok, matracok, toalett-tükrök, kony­haszekrények, sezlo- nok, éjjeliszekrények, hármasszekrények, — íróasztalok. Kottáinál, Rákóczi út 48.________ El sőrendű varrógépek új Exakta-Warex ol­csón eladó. József u. 42. sz._________________ Se zlon, ágybetétek, modern hálóberende­zés, konyhabútor, sód ronyok, asztalok, bú­torfélék eladók. Mol- nár, Felsővámház 2. Veszek csőgarnitúrá­kat, hármasszekrényt, kályhákat, sezlont. re­kamiét, konyhabútort, bútorféléket, Molnár, Felsővámház u. 2. Ablakredőny készíté­sét és javítását hat havi részletfizetésre vállalok. Todenbier, Sallai u. 39. __________ El adó egy modern tanulópad 6—10 éves­nek és egy Kaior kályha (230 m3) János u. 18. emelet.________ El adó 200 négyszög­öl házhely Meszes dű­lőben 15 000-ért. némi anyaggal, tervrajz és építési engedéllyel. Fedezet van. Érdek­lődni Felszabadulás u. 29. sz. ____________ Eg y szerény tanulót, vagy diákleányt al­bérletbe felveszek azonnalra. Cím: Szi- lágyj Dezső u. 24. Eladó Kertvárosban családi ház. „Meg­egyezéssel” ieligére Sallai u. Hirdetőbe. Jókarban levő für­dőkályha eladó. Fürst Sáadoc »> Tté Pécsi Vegyesipari Vállalat cipész­szakmunkásokat felvesz. Jelentkezés Pécs. Irányi D. tér 9. munkaügy. A Szigetvári Gépállo­más diesel-szerelőket vesz fel. Jelentkezés a gépállomáson. _______ Bo roshordók príma állapotban 3 db 50 li­teres eladó. Pécs, — Kisszkókó 8. sz.______ Fa- és vaskeretes ágybetét-ja vitás be­fő nás. Eiter Sándor, Nagy Lajos u. 5. Elcserélném 1 szobás összkomfortos laká­somat lakható előszo- bás 2 szobás össz­komfortosért. Perczel u. 33. Hámori._______ Mo sógépjavító: Rá­kóczi út 48. Telefon: 26-48. Javítások min- denkor garanciával. Mezőgazdasági gépek­hez is értő fiatal la­katos elhelyezkedne állami gazdaságba vagy termelőszövetke­zetbe. Lakás szüksé­ges. ,.Baranya” jel­igére Sallai u. Hir­detőbe;_________________ Kosárfonás fonott bú­torok, előfal. virág- állvány, készen kap­ható, üvegfonást és javításokat is válla­lok. Landler u. 7. (Kórház térnél)_______ Gy akorló zongora pianínó olcsón sür­gősen eladó. Hor- may. Atléta u. 23. Házfelügyelői mo­dern 2 szobás össz­komfortos lakást ad­nék, hasonló belvá­rosi lakásért. Címem: Móricz Zsigmond tér 7. Házfelügyelőség. Különbé járatú szoba kiadó azonnalra. — Kandó Kálmán u. 7. földszint. Igényes szülők gyer­mekének gondozását lakásomon vállalom. Telefon: 36-21. ________ Fi atal, gyermektelen házaspár különtoejára- tú bútorozott albér­leti szobát keres für­dőszoba és konyha­használattal. Ágyne­mű van. „Belvárosi előnyben” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Jókarban lévő 250-es Csepel oldalkocsival vagy külön is eladó. Ságvári Endre u. 10. Gyárváros.____________ Ha jtókát és patkoló és kocsi-kovácsot fel­veszünk. ÉM. Építő­ipari Szállítási Válla­lat 2. sz. Üzemegy­ség, VH. Kirendelt­sége. Pécs, Majláth u. 4. sz._________________ Ko mbináltszekrény, igényesnek, csőgarni­túra, rekamié. fote­lek Soóky bútorüzle­tében eladók. Zsol­nay u. 1. sz.__________ Ko nyhabútor, háló­szobák, szekrények, ágyak, asztalok ol­csóbb árban, Soóky bútorüzletében el- adók. Zsolnay u. 1. Villanytűzhely, csa­ládi ház és egyéb vil­lanyszerelést azonnal­ra vállalok. Szabó Imre, Pécs, Székely Bertalan u. 16/a. Te­lefon: 59-55. 1102 Skoda kifogásta­lan állapotban eladó, vagy lakásért elcse­rélhető, megegyezés szerint. Érdeklődni Kossuth Lajos u. 48. Könyvesbolt. _________ El cserélném 2 szo­ba konyha éléskam­rás lakásomat. víz, gáz van. 2 szoba össz komfortosért. Ady Endre u. 22. udvar­ban balra 2. ajtó Ka- ponyi._________ Főbérleti szoba-kony- hás lakást keresek. „10 000” jeligére Sal­lai u. Hirdetőbe, halálozás Mélységes fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett férjem, fiúnk, édesapánk, vőnk, testvér és ked­ves rokon, BOJTOK SÁNDOR vá­jár, szeptember 3-án, 33 éves ko­rában, tragikus körülmények kö­zött elhunyt. Szeretett halottunk temetése 5-én, csütörtökön 5 óra­kor lesz a Vasas I. temetőben. A gyászoló család. Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy szeretett kislányunk, testvér­kém, unokánk, MAJOR JULIKA szeptember 3-án 2 és fél éves ko­rában, hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése szeptember 6-án, pénteken 4 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, testvérünk, só­gorunk és kedves rokonunk, MOLNÁR JÓZSEF sörgyári dol­gozó, 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 6-án, pénteken fél 4 órakor lesz a központi teme­tőben. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik FERENCZI ZOLTÁNRA temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a ház lakói­nak, valamint a Mecseki Szénbá­nyászati Tröszt dolgozóinak. A gyászoló család. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, ORMÓDI LÁSZLÓ teme­tésén részvétüket bármi módon nyilvánították. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondok mindazok­nak, akik szeretett jó feleségem, VÖRÖSHEGYI JENÖNÉ temeté­sén megjelentek, koszorúk, virá­gok küldésével fájdalmamat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló férje. Középgyükésben 540 négyszögöl szőlő ter­méssel eladó. Részlet­re is. Cím: Tarai, Zsolnay u. 40. ________ Sz abolcsi szőlőhegyen 445 négyszögöl szőlő szürettel pincével el­adó. Fele vételárral átvehető, többi meg­egyezés szerint fize­tendő. Gyulay Sán- dorné, Pécs. Uj-Mé­sz es, Frankel Leó u. 27. sz. _________________ Bő rgyártól 10 perc­re házhely eladó. Ér­deklődni: Rippert, — Nagyárpádi út 7. — 5 órától._______________ Kü lönbejáratú búto­rozott szobát keres al bérletbe igényes nő, belvárosban. Telefon: 59-91. dr. Ruszkané. Bercsényi u. 7. Eladó belvárosban szép családi ház,' rész ben lehet életjára­dék. „Virágos kert’* jeligére Sallai u. Hir­detőbe;________________ 5 hold föld feles mű­velésre kiadó. Dinnye termeléshez értők előnyben. Érdeklőd­ni: Pécsújhegy, — Szöcske u. 2. sz. Albérlőt felveszünk Gábor u. 4. fdszt. 1. Kossuth mozi oidal­kijáratánál. » __________ El adó 698 négyszögöl szőlő és gyümölcsös házzal és külön is 400 négyszögöl. Nagy­szkókó 50. sz._______ El adó jó állapotban levő 2 db 22, és 1 db 32 hektós szüretelő­kád. Varga István, Zsibót. Beköltözhető kettő­szobás, konyhás ház­rész eladó. „Házrész” jeligére Sallai u. Hir­detőbe^_________________ Uj , 600-as Trabant Limousine 1000 km- rel igényesnek eladó. Bercsényi u. 3. _______ Kü lföldi 6 húros gitár, és kétszemé­lyes rekamié eladó. Perczei u. 26. I. eme­leti_____________________ Ny ugdíjas, 22 évi iro­dai, 28 évi erősáramú villamosszerelői gya­korlattal Pécshez kö­zeli tsz-be 4 órás ál­landó állást keres — „Munkakedvelő” jel­igére Sallai u. Hirde­tőbe___________________ Cs aládi ház lakáscse­rével eladó m. kér. őszirózsa u. 24. A Nevelők Háza német­nyelvű gyermekfoglal­koztatójába a felvétel szeptember -én 8 órakor lesz. Magas vérnyomás Érelmeszesedés Érfali megbetegedések GYÖGYÉLELMEZ ÉSÉHEZ használjon mmm szörpöt. Árusítja a Gyógy­növény szaküzlet, Pécs, Bem utca 1. szám alatt

Next

/
Thumbnails
Contents