Dunántúli Napló, 1963. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-13 / 188. szám

8 mMkvnö 1963. AUGUSZTUS B. Újpesti Dézsa—Pécsi Dózsa 1:0 (1:0) | Döntetlen Szegeden Szeged—Komló 2:2 (2:2) Dunai L elől biztos lábbal ment Csordás. Szeged, HM néző, vezette: Vízhányó. Szeged: Tóth — Szabó, Kürtösi, Sándor — Dezsőfi I., Reményi — Kökény, Nemes, Németh, Lanka, Boros dr., edző: Orcziialvi István. Komló: Balogh — Komlói, Józsa, Jerabek — Szőcs. Sós — Garai, Göncz, Nutz, Nagy B.. Iván. JEd- ző: Gyarmati János. .— Gyenge irammal kezdődött a já­ték. Az első 10 perc kiegyenlített mezőnyjátékkal telt el. A 13. perc­ben a szegediek előtt nyílott az első nagy helyzet. Nemes beadását azonban Boros dr. az ötös sar­káról Balogh kezébe fejelte. To­vábbra is a szegediek maradtak támadásban. A 22. percben meg­született a hazaiak első gólja. Kö­kény elment a jobbszélen, az alap vonalról beadott és Nemes tíz méterről a jobbsarok­ba lőtt, 1:0 a Szeged javára. A komlóiak kiegyenlítése nem sokat váratott magára. A 25. percben kihagyott a Szeged védelme, és Lutz lapos, csavart lövése a jobb alsó ka­pufáról a hálóba pattant, 1:1. Egyik csapat sem tudott a másik fölé kerülni, továbbra is ki­egyenlített. volt a játék. A válto­zatosság kedvéért most a komlói­ak jutottak vezetéshez. Sándor a 16-osnál szabálytalanul szerelte Gönczöt. A szabadrúgást Göncz nagy erővel lőtte a jobb felső sarokba, : 1:2. A gól felrázta a szegedieket. ! Izgalmasabb, élénkebb lett a küz- j delem. A szegediek szorongattak. A 44. percben egyenlítettek, í Az előrehúzódó Dezsőfi I. közel­ről a hálóba fejelte a labdát, ; 2:2. SZÜNET UTÁN még egy ideig élénk volt a küz- delem, majd alább hagyott a já- | tékosok harci kedve, erősen csők- : kent az iram, gyengébb lett a ! mérkőzés színvonala is. Helyzet ' mindkét csatársor előtt kínálko- j zott, de ezeket a támadók nem í tudták kihasználni. A második ! félidő közepétől a játékosokon a ! fáradtság jelei mutatkoztak, lát- j szott, hogy beletörődtek a döntet- : len eredménybe. nádi méltó társa volt. Bemutat­kozása sikerült. A két fedezet ez­úttal gyengébb teljesítményt nyúj­tott, Vajda csak Bene semlegesí­tésével törődött, Halasi pedig minden erejét Göröcs kikapcsolá­sara fordította. A két Dunai mér­sékelt formát árult el, gyenge já­Nemzetközi labdarúgó-találkozó tékuk rányomta bélyegét az egész csatársor teljesítményére. Helyenként Vári és a második félidőben Györkő nyújtott elfo­gadhatót. Az úmestieff legjoobjai: Rajna dr., Solymosi, Szini, **.u- harszki és Bene voltak. Hegyi István Moszkvai Dinamó — Ferencváros 3:2 (1:1) PVSK-pálya, HMO néző, vezet­te : Zsolt. Újpesti Dózsa; Lung — Csor­dás. dr. Rajna, Várhidi — Soly mosi. Színi — Horváth, Göröcs, Kuharszki, Bene, Lenke. Edző; Szusza Ferenc. Pécsi Dózs«: Zengói — Herná­di, Kocsis, Csupák — Vajda, Ha­lasi — Györkő, Dunai I.f Dunai II.. Rádi, Vári. Edző: Balogh Sándor. Elénk iramban ke .ődött a ta­lálkozó. A mezőnyben mindkét csa pat ügyesen adogatott. Az újpes­tiek valamivel frissebben ját­szottak. Az első negyedórában egyik csapat sem tudott veszé­lyes helyzetet teremteni. A na^y melegben alábbhagyott a játéko­sok lendülete. A 15. percben vá­ratlanul gólt értek el az újpes­tiek. Hernádi szerelését a játék­vezető helytelenül szabálvta tan­nak minősítette. Szini szabadrú­gását Solymosi kapta, aki 20 méter­ről a pécsi kapuba vágta a lab­dát. 1:0 az Újpesti Dózsa javára. A gól után a vendégek fölénybe kerültek. A pécsi csatársor a kö­zépen próbálta áttörni az újpesti védőket, de dr. Rajnával nem bír­lak megbirkózni. A 30. percben Bene lefutotta a pécsi védőket, Kocsist is átjátszotta, de a kifutó Zengőibe lőtte a labdát. A pé­csiek percei következtek. A 33. percben Dunai II. jó helyzetbe került, de egy pillanatra^ meg­torpant és az újpesti védők men- teni tudtak. A 37. percben for­más támadás alakult ki, Rádi Várit futtatta, aki Dunai Il.-höz játszott. A középcsatár lövése azonban magasan kapu fölé szállt. A félidő hátralévő percei­ben alig akadt érdemleges ese­mény. SZÜNET UTÁN a pécsiek kezdtek nagyobb len­dülettel. csatársoruk azonban . most körülményesen lassan szőt­te támadásait, ráadásul a lövé­sekkel nem voEt szerencséjük. A 13. percben Györkő beadását Du­nai II. ügyesen Kapura pörgette, Lung azonban helyén volt. A pé­csiek irányították a játékot, az újpestiek is vezettek azonban ve­szélyes támadást. Horváth Bene elé ívelt, Zengői azonban men­teni tudott. A pécsiek visszaes­tek. Az újpestiek nemcsak ki­egyenlíteni tudták a játékot, ' a- nem ismét átvették a kezdemé­nyezést. Az utolsó negyedórában két Bene elfutás okozott nagy iz­galmat. A 30. percben a csatár előbb Vajdát, majd Kocsist cse­lezte ki. azután ballal nagy lö­vést küldött kapura. Zengői jó reflexszel vetődött és másodikra elcsípte a veszélyes labdát. öt perc múlva Halasi hibázott és az „eladott” labdával Bene hú­zott újból kapura. Zengői bátran futott ki, de csak szabálytalan­ság árán tudta szerelni a csatárt, aki a 16-os előtt elbukott. Soly­mosi nagverejű szabadrúgását szé­pen védte a pécsi kapus. Az utolsó percek igen izgalmasak voltak és egy-két keménység is csúszott a játékba. A bécsiek ve-' szelyéztettek inkább, de képtele­nek voltak áttörni az újpesti vé­delmet. A várt érdekes mérkőzés el­maradt. A pécsiek nem foglalkoz­tatták eléggé szélsőiket, a belsők nem tudták széthúzni a me­zőnyt, sokszor állva várták a labdákat, keveset mozogtak, az újpesti védők időben közbe tud­tak lépni. A vendégek nyugod- t abban, magabiztosabban játszot­tak, ritkábban, de veszélyesebben támadtak. A pécsi csapat szét- esően, erőtlenül játszó csatárso­rának köszönheti a vereséget. A hazaiak védelme ellen nem le­het kifogás. Zengői jól védett. Kocsis magabiztosan játszott, Her­Népstadion, 40 OW néző, vezette: Obtulovics (csehszlovák). A mérkőzés góllövői: Csisz- lenko, Guszarov, Nyikolajev, illetve Rjabov (öngól) és Albert. Vasárnap este a Népstadionban kellemes időben a Ferencváros— Moszkvai Dinamo mérkőzéssel kezdődtek meg az OSN nemzet­közi labdarúgó találkozói. A mintegy 40 000 néző jóiramú, iz­galmakban bővelkedő 90 percet látott. Moszkvai Dinamót Jasin — Keszarjev, Rjabov, Mudrik — Maszlov, Carjov — Csiszlenko, Nyikolajev, Guszarov, Korolen- kov, Fagyejev. Ferencváros; Aczél — Novák, Páncsics, Dalnoki — Vilezsál, Orosz — Fenyvesi II., Varga, Al­bert, Rákosi, Fenyvesi dr. Jó iramban indult a játék, mindjárt az első percekben fel­tűnt, hogy a vendégcsapat Car- jovot mélyen hátrahúzódva ját­szatja. A 3. percben Novák sza­badrúgása elakadt a védőkben, kavarodás támadt, majd a ven­dégek felszabadítottak. A 8. perc­ben Fenyvesi dr. 20 méteres 15- vése'-került kapu fölé. A 9. perc­ben a moszkvai csapat szerezte meg a vezetést. Csiszlenko ügye­sen elfutott, 20 méteres váratlan ballábas bombája a későn fel­eszmélő Aczél mellett a jobb sa­rokban kötött ki (1:0). A 12. perc­ben a sérült Varga helyett Kö­kény jött be és jobbszélre állt, Fenyvesi n. lett a jobbösszekötő. A lendületesen támadó Ferenc­város a 23. percben egyenlített, egy 18 méteres szabadrúgást Kézilabda NB I., NB II. Vörös Meteor Közért—Pécsi Bányász 8:5 (3:3) NB I. női mér­kőzés Budapest. A tartalékos ösz- szeáilításban szereplő pécsi csa­pat csak az első félidőben tuAi tartani a budapestiek rohamait. A második félidőben a Közért heves küzdelem után felülkereke­dett, és meglepő győzelmet ara­tott. Pécsi góldobók: Szmolkáné 3, Schmidtné és Szamos 1—1. Pécsi Bányász—Csepel 19:16 (7:7) KB I. férfi mérkőzés, Csepel. A hazaiak kezdtek jobban, és 6:3-as vezetésre tettek szert a kapkodva játszó pécsiek ellen. Később a Bányász magához tért, a második félidőben mindkét csapat nagy erővel küzdött. A pécsiek a cse­peli közönség elismerő tapsa kö­zepette szellemes és gyors ak­ciókból egymás után szerezték góljaikat. A hajrában feljöttek a csepeliét, de csak szépíteni tud­tak. Pécsi Vörös Meteor-Szombat­hely 12:4 (6:2) NB II. női mérkő­zés, Pécs. A nagy mel-egben egyik csapat sem »nagyon erőlködött, közepes iramú találkozón bizto­san győzött a hazai együttes. A pécsiek góldobói: Somogyi 5. Bal­ezer 3, Fehér 2, Homolainé és Sudámé 1—1. Pécsi Dózsa—Bp. Férfiruha 20:16 (12:8) NB II. férfi mérkő­zés Pécs. A lendületesen, ügyesen játszó pécsiek kitűnően kezdtek, de 82-es vezetés után érthetet­lenül lelassították a játékot, s ez­zel lehetőséget adtak a budapesti csapatnak a felzárkózáshoz. Szü­net után már csak küzdelem folyt a pályán, a dózsások végül is m e gérdemel ten nyerték. Pápa—Pécsi Építők 4:2 Fenyvesi dr. Novák elé gurított, a hátvéd bombája Rjabov lábán iránytváltoztatva jutott a balsarok­ba. öngól! (l:l). Kemény volt a játék. A 33. percben Maszlov felvágta Vilezsált, akit rövid ideig ápoltak. A félidő utolsó 10 per­cében a Ferencváros jelentős fö­lényt harcolt ki. A 37. percben Rákosi 25 méteres lövése a bal kapufáról vágódott ki, a 44. perc­ben pedig szép akció után Al­bert kapáslövése alig kerülte el a jobb sarkot, A második félidőre a Ferenc­városban Dalnokit Havasi, Vi 19- zsált pedig Galambos váltotta fel. Jó iramban folytatódott a játék. A 49. percben Guszarov 25 mé­teres bombáját védte Aczél. Az 55. percben vezetést szerzett a szovjet együttes. Egy jobb oldalra átívelt labdát HaVasi fejelni akart, de nem találta el, kavaro­dás támadt Aczél kapuja előtt, s Guszarov biztosan lőtt hálóba (2:1). Utána Novák 20 méteres szabadrúgásának ereje megtört a sorfalon, és így Jasinnak nem okozott gondot. A 85. percben a Dinamo tovább növelte előnyét. Nyikolajev két védő között villámgyorsan kiugrott, Aczélt is kicselezte, és közelről a hálóba lőtt (3:1). A 69. percben parázs jelenetek adódtak a pályán, több játékos összekapaszkodott. Oroszt és Guszarovot a bíró kiállította. Ugyanakkor a szovjet csapatban Carjovot Vsivcov váltotta fel. A 75. percben Fenyvesi dr., Feny­vesi n., Albert volt a labda útja, és a középcsatár öt méterről a jobb sarokba lőtt (3:2). A hajrában a Moszkvai Dinamo az eredmény tartására törekedett, ez sikerült. Végig izgalmas légkörben zaj­lott le a mérkőzés. Az első perc­től az utolsóig heves volt az iram, a színvonalat azonban rontotta a sok felesleges szabály­talanság. A Moszkvai Dinamo jó képességeket árult el, korszerű labdarúgást játszott, kapura is veszélyesebb volt. A magyar bajnok játékán meglátszott az idénykezdet. A helyzetek alap­ján a Moszkvai Dinamo egy gó­los győzelme megérdemelt. Jók: Keszarjov, Carjov, a két szélső és Nyikolajev, illetve Páncsics, Galambos, Orosz, az első félidő­ben Rákosi és Fenyvesi II., szü­net után pedig Fenyvesi dr. Magyar—olasz úszóviadal A szombatinál nágyobb érdeklő­dés előzte meg a Magyarország— Olaszország válogatott úszóviadal vasárnapi második-napi küzdel­meit. Ragyogó augusztusi vasárnapon ötezren ültek a margitszigeti sportuszoda lelátóin, s kísérték nagy figyelemmel az érdekes ver­senyeket. Jó eredményekben ez­úttal sem volt hiány. Elsőként le­het említeni Dobay Gyula teljesít­ményét, aki folytatva idei jó sze­replését, — 55 mp-en belül — 54.8 mp-et úszott a 4x100-as ma­gyar váltó első tagjaként. Eredmé­nye új országos csúcs. Ugyancsak országos rekordot ért el a váltó és további kitűnő eredmények is születtek. — Eredmények: 4x100 m férfi gyorsváftó: 1. Magyarország 3:46.3 p, új or­szágos csúcs! Régi: 3:46.5 p. Rész- eredmények: Dobay 54,8 mp, új országos rekord, (régi Dobay 55,6 mp) Mártonfi 57,8 mp, Gulrich 56.9 mp, Szlamka. 56,8 mp. 2. Olaszország 3:49,2 p, új olasz csúcs, régi: 3:50,3 p. Az olasz váltó tag­jai: Borracci, Spangero, SolianI és Biancci. 200 m női mell: 1. Egervári (m) 2:55,4 p, 2. Kovács (m) 2:57,1 p, 3. Tatabánya, 10 000 néző, v.: Gere. Góllövő: Csernai (2). Tatabánya: Géléi — Törőcsik, Hetényi, Juhos — Menczel, Laczkó — Rácz, Lahos, Bíró, Csernai, Pásztor Vasas: Szentmihályi — Ihász, Mé­szöly, Sárosi — Sas, Berendi — Végh, Kékesi, Machos, Pál I., Pál II. A Tatabánya fekete gyász kar­szalaggal játszott, régi játékosuk, Winkler Lajos halála miatt. A 15. percben 1 perces gyászszünetet tartottak. Az első támadást a Va­sas vezette, de aztán a hazaiak bontakoztak ki. Lahos fejesét a felső léc mentette. A 16. percben Csernai már csak egy lépésre állt a kaputól, amikor Mészöly tisztá­zott. A Vasas részéről Végh és Machos próbálkozott lövéssel, de célt tévesztettek. A fővárosi együt­tes ritkán veszélyeztetett, ” a szárnyszegett próbálkozásokat jól rombolta a bányász védelem. A félidő utolsó perceiben felélénkült a Vasas. Szünet után az első percekben a Vasas kezdeményezett, Machos és Pál II. támadása után a kö­zépcsatár lövését Géléi hárította. A kezdeti lendület után ismét védekezésre kényszerült a Vasas, hosszú percekre beszorult. Az 59. percben született meg a hazaiak vezető gólja, Csernai egyéni játék után talált a hálóba. (1:0). A 60. percben Bíró labdája a felső lé­cen csattant. Ismét kiegyenlített lett a játék. A 67. percben Ma­Az NB I. állása: í. Tatabánya 1 I-----2:0 2 2 . U. Dózsa 1 1-----1:0 2 3. Csepel 1 1-----2:1 2 4 .-7. MTK 1 — 1 — 0:0 1 Győr 1 — 1 — 0:0 1 Szeged 1 — 1 — 2:2 1 Komló 1 — 1 — 2:2 1 8.—11. Ferencv. — — —. — _ _ D iósgyőr------------— — H onvéd Dorog — a--------— — 12 Debrecen 1 — — 11:2 _ 13 . Pécs 1-----1 0:1 _ 14 . Vasas 1-----1 0:2 — chos szabadrúgása a felső lécről pattant vissza. A Tatabánya táma­dásai a 71. percben újabb gólt noztak. Csernai távoli lövése a o. n meint ki. ismét Csernai elé, aki közelről a jobb alsó sarokba lőtt (2:0). Az utolsó negyedórában a Vasas tá­madott többet, de gólveszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. A 84. percben Pál n. megsértette a játékvezetőt, ezért kiállították. A kétgólos tatabányai győzelem megfelel a játék képének, a jobb formában levő hazaiak megérde­melten szerezték meg a 2 pontot. A Vasas gyengén játszott, külö­nösen csatársora volt széteső. Jók: Géléi, Laczkó, Csernai, illetve Mé­szöly és Machos. Labdarúgó HB I. B Vasárnap a labdarúgó NB I. B osztályban is megkezdődtek a küzdelmek. Az L forduló ered­ményei a következők: Nyíregyházi Spartacus—Borso. di Bányásc 3:1 (1:1). Nyíregyháza, 4000 néző, V.: Bállá. Góllövők: Harcsa (2) és Aranyi, illetve Ve- rebély. Egyetértés—Dunaújváros 0:0. So. roksár, 2000 néző, v.: Emsberger. Székesfehérvári Vasas—Szombat, hely 3:3 (2:2). Székesfehérvár, 4500 néző, v.: Schopp. Góllövők: Janecz (2) és Horváth m. illetve Iszak (2) és Stolz. Salgótarjáni BTC—Láng 1:1 (1 a), Hozsnyai út, 3800 nézó, v.: Kapóst Góllövők: Krajcsi, illetve Timár. Miskolci V SC—Oroszlány 0:0, Miskolc, 5000 néző, v.: Benkő. Szállítók—Budafok 1:1 (1:0). Cza- bán Samu tér, 1500 néző, v.: Va­das. Góllövők: Cserháti, illetve: Schmidt. Ozd-Ganz-MAVAG J.-2 (1:2). Özd, 5000 néző, v.: Radó. Gőllö- vők: Szilasi (2). Borbás H. illetve Molnár I. és Molnár II. Győri MÁV DAC—BVSC 7:3 (3.-0) Győr, 6000 néző. v.: -Fehérvári. Góllövők: Nagy Gy. (3), Tóth H. (2), Sulyok és Dőld, Illetve Ara­tó (2) és Bukovi. Éíénk érdeklődés mellet! kezdődlek meg n atléták Dunáníi flapió-seríeg versenyei Evezősbajnokságok Mohácson Nagy közönségsikert aratott Mohácson a kétnapos országos vidéki evezős bajnokság. A va­sárnap délutáni döntőket több mint 4000 néző előtt tartották. Férfiak. Ifjúságiak. Kétpáreve­zős, I. korcsop.: 1. Váci Vasas, 2. Győri Vasas A. Meghívottak fu­tama (fővárosiak): 1. Bp. Hajó­gyár, 2. Bp. V. Meteor, n. kor­csop.: 1. Mohácsi TE, 2. Szolnoki Kinizsi. Meghívottak: 1. Bp. V. Meteor, 2. MTK korm: négyes. I. korcsop.: 1. Mohácsi TE, Győ­ri Vasas B. Meghívottak: 1. Bp. V Meteor, 2. Csepel. II. korcsop.: 1. Győri Vasas B., 2. Győri Va­sas A. korm. nélküli négyes, I. korcsop.: 1. Győri Vasas, 2. Hajó­gyár, II. korcsop.: 1. Győri Vasas, 2 Bp. Hajógyár. Kétpárevezős. 1. korcsop.: l. Győri Vasas A., 2. Csepel. Felnőttek: Kormányos kettős: 1. j Győri Vasas A. (Pék I., Pék II., korm.: Pertl), 2. Győri Vasas B. ffgyoárevezős: 1. Váci Vasas (Ri-i bari); 2. Baja? Nyolcas; U Győri Vasas (Molnár; Papp, Horváth, Brech, Pék I., Preitzer, Surányi, Pék II. korm. Kovács), 2. Mohá­csi TE. Nők. ifjúságiak. Nyolcas. I. korcsop.: 1. Mohácsi TE, 2. Győri V. Meteor. Kétpárevezős, n. kor­csop.: 1. Váci Vasas, 2. Győr VM. Egypárevezős: I. korcsop.: 1. Bp. Hajógyár, 2. Szeged. Négypáreve- zős: 1. Mohács, 2. Győri VM. Nyolcas, II. korcsop.: 1. Mohács, 2. Szolnoké Felnőttek. Kétpárevezős: 1. Váci Vasas (Kőhalmi, Pál) 2. Hajógyár. Négypárevezős: 1. Váci Vasas (Kőhalmi, Fuke, Zéman, Pál, korm.: Zéman), 2. Hajógyár. Ifjúságiak. Férfiak: Egypáreve­zős. I. korcsoport: 1. Váci Vasas A., 2. Váci Vasas B. Meghívottak futama (fővárosiak): 1. Hajógyár, 2. Bp. Vörös Meteor A. Egypár­evezős, II. korcsoport: 1. Szolnoki Kinizsi, 2. Vác. Kormányos két­párevezős: I. korcsoport: 1. Győri Vasas, 2. Szeged- Nyolcas II. kor­csoport'; U Győri Vasas* 3* Mo«. | hács. Kormányos négypárevezős, : II. korcsoport: 1. MTK, 2. Győri ! Vízügy. Kormányos négypáreve- ] zős. I. korcsoport: 1. Szolnok, 2. Győri Vízügy. Nyolcas I. kor­csoport: 1. Bp. V. Meteor, 2. Győri Vasas A. Felnőtt. Férfiak: Kormányos •nélküli négypárevezős: L Győri Vasas, 2. Vác, 3. Hajógyár. Kor­mányos nélküli kétpárevezős: 1. Győri Vasas A., 2. Győri Vasas B, 3. Baja. Kétpárevezős:' 1. Váci Va­sas, 2. Szolnok, 3. Győri Vízügy. Meghívottak: 1. Bp. Testvériség, 2. Hajógyár. Kormányos négy­párevezős: 1. Győri Vízügy, 2. Vác, 3. Szolnok. Ifjúsági. Nők. Kétpárevezős I. korcsop.: 1. Hajógyár, 2. Győri t V. Meteor, 3. Vác. Kormányos négyes, II. korcsop.: l. Mohács, 2. Szolnok. 3. Győri V. Meteor. ! Négypárevezős II. korcsop., fővá­rosiak: 1. Bp. Testvériség, 2. MTK. Egypárevezős n. korcsop.: 1. Vá­ci Vasas. 2. Győri V. Meteor A.* 3* Győri Meteor B» Marcellinf (o) 3:00,6 p, 4. Longó (o) 3:04,6 p. 400 m női gyors: 1. Beneck (o) 5:09,6 p, 2. Soltész (m) 5:17,2 p. 3. Castelli (o) 5:18,5 p, 4. Élthes (m) 5:26,9 p. 200 m férfi pillangó: 1. Rastreli (o) 2:16,7 p, 2. Dennerlein (o) 2:18,7 p, 3. Csekő (m) 2:26,6 p, 4. Májoros (m) 2:27,5 p. 400 m férfi vegyesúszás: 1. Len­kei (m) 5:13,9 p, új ifjúsági csúcs! régi: Lenkei 5:14,2 p, 2. Kiricsi (m) 5:14,8 p, 3. Rosi (o) 5:14,9 p, 4. Pagnini (o) 5:18,7 p. 400 m női vegyes: 1. Egervári (m) 5:36,7 p, 2. Cecci (o) 5:58,5 p, 3. No- venta (o) 5:58,7 p, 4. Csizmadia (m) 6:01,1 p. 1500 m gyors: 1. Orlando (o) 18:38,3 p, 2. de Gregorio (o) 18:45,6 p, 3. Ali (m) 19:3 p, 4. Hornyánszld (m) 19:13 p. 4x100 m női gyorsváltó: 1. Magyarország 4:16,3 p, orszá­gos csúcs, régi: 4:17,5 p, részered­mények: Kovács 1:04 mp, Frank 1:04,7 mp, Takács 1:04,5 mp, Mada­rász 1:03,1 mp, 2. Olaszország (Zunnini, Pacifini, Berti, Beneck) 4:30,9 p. A pontverseny végeredménye: Magyarország—Olaszország 61:37. Férfi toronyugrás: 1. Dóra (m) 158,37 pont, 2. Baiela (o) 148,78 pont, 3. Müller (m) 144,57 pont, 4. Giannini (o) 129,04 pont. A műugró verseny végeredmé­nye 15:7 Magyarország javára. 4x100 m Jérfi vegyes: 1. Magyarország 4:10,6 p, új or­szágos csúcs, régi: 4:12,7 p, rész- eredmények: Csikány (hát, 1:02,6 p) új országos csúcs, régi: 1:02,8 p, Csikány,’Lenkei (mell, 1:12,6, &ul- rich (pillangó 1:00,5 p) Dobay (gyors 54.9 mp), 2. Olaszország (Rora, Gross, Rastrelli,; Biancci (4:11,6 p). A férfi pontverseny végered­ménye: Magyarország—Olaszor­szág 63:63. A Pécsi Kinizsi Sportkör sakk­szakosztálya, amely az elmúlt években szép sikereket ért el a ,,Mar6czi Kupa” csapatversenyein, augusztus 13-án, kedden 19 óra­kor rendkívüli taggyűlést tart a Pannónia Sörgyár kultúrtermé­Júniusban a Népsport kezde­ményezésére a legjobb magyar középtávfutók részére versenyso­rozatot írtak ki különböző távo­kon. A cél az volt, hogy a futók a nagyközönség előtt, kellő biz­tatás kíséretében, bátor verseny­zéssel jó eredményeket érjenek el. A versenysorozat végén a pontértéktáblázat szerint állapí­tották meg a győztest és helye­zetteket. A versenyeknek nagy sikerük volt, a labdarúgó-mérkőzések kö­zönsége a szünetben sem unat­kozott és az atlétika legnépsze íbb ágával, a középtávfutással )kan megbarátkoztak. A helyes kezdeményezést Pé­annál nagyobb harc lesz a 2—3, helyért. A nők 400 m-es verse­nyén a győztes komlói Pro* h á s z k a Magdolna kiváló egyé­ni csúccsal lett első, de a máso­dik B a g i (PVSK) is elérte -<1- digi legjobb teljesítményét. A nők jövő vasárnap 800 méteren küz­denek meg a Ferencváros—Komló mérkőzés közönsége előtt. Va­sárnap a legizgalmasabb ver­senyt az 1500 méteresek vívták Révész, Jakabos; Dudás és az első körben vezető Nagy László komoly irammal kez­det, és az utolsó kör elején úgy látszott meglepetés készül, az esé­lyes Révész dr. fáradtan moz­gott és Jakabos már-már megkö­A Dunántúli Napló atlétikai versenysorozat első fordulójában 4éO méteres férfi síkfutásban Mátis (PVSK), míg nőiben Prohászka (Komló) győzött. esett is felkarolták, s a Dunán­túli Napló szerkesztősége serleget ajánlott fel a győzteseknek. A versenysorozat három részből áll és minden alkalommal NB 1-es labdarúgó-mérkőzés keretében fog­ják megrendezni. A főpróba si­keres volt. Az indulók közül ha­tan értek el egyéni csúcsered­ményt és általában nagy küzde­lem volt a helyezésekért, hiszen a következő fordulókban még sok minden történhet és elvileg még nem dőlt el ki lesz a győztes az egyes kategóriákban. A férfi 400 m-es síkfutásban győztes Mátis Géza (PVSK) a sorozat következő számában, a Komlón jövő héten sorrakerülő síkfutásban is a legjobb*^ zelítette, de a vasutas versenyző még tudott újítani és jó ered­ménnyel haladt át a célvonalon. Eredmények: 400 m férfi: 1. Má­tis (PVSK) 50.3, 2. Szécsei (PVSK) 51.6, 3. Betlehem (PEAC) 51.7, 4. Benkovics (PEAC) 51.7. 1500 m: 1. Révész dr. (PVSK) 3:57.8, 2. Jaka­bos (Dózsa) 4:01.7, 3. Dudás (Ce­mentipari) 4:02.2. Női 400 m.: 1. Prohászka (Komlói B.) 60.8, 2. Bagi (PVSK) 61.7, 3. Szabó (Komlói B.) 62.8. Pontállás: Révész dr. 944, Ja­kabos 874, Dudás 866, Mátis 821, Szécsei 730, Betlehem és Benko­vics 723. Nőknél: Prohászka 873, Bagi 833, Szabó JL 807, Szabó II. 750. Villányi Nándor Csak az első félidőben elégítet­te ki a nézőket a játék. Ekkor a gólok sem maradtak el. Fordulás után egyik csapat játékosai sem nagyon erőlködtek, a játék képe alapján a döntetlen eredmény igaz ságosnak mondható. Még egyik csapat sem érte el igazi formá­ját. A komlóiak közül Józsa nagy­szerűen játszott. Nemcsak a csa­pat, de a mezőny legjobbjának bi zonyult. Szőcs is sokat dolgozott. A csatársor lendítője Göncz volt, de a fiatal Lutz is megállta a helyét. A hazaiak közül Sándor, Szabó, Kökény és Németh játék/ érdemel elismerést. Tatabánya—Vasas 2:0 (0:0)

Next

/
Thumbnails
Contents