Dunántúli Napló, 1963. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-13 / 188. szám, Első kiadás

tUAPlö 1963. AUGUSZTUS 13. Még az ősszel megnyílik a pécsi képtár Végre új otthonra f talál a pécsi modern képtár a volt Dózsa Étterem épületében! A Magas- és Mélyépítő Vállalat kőművesei szorgalmasan dol­goznak a termekben, s Vörös György, a vállalat műszaki coijáiyunak vezetője szerint talán mpg szeptember 30, a szerződésben előírt határidő előtt végeznek a munkával. Eíújságolta, hogy korszerű lt_i;űtéses, sárga és zöld fényt on. ó fénycsövekkel felszerelt tcimeket adnak át a mú­zeumnak. Ez — mármint a sárga és zöld fény keveréke — all a legközelebb a termé­szetes megvilágításhoz. Mint tudjuk, a képtár sok éve vajúdó problémája volt a városnak. Ha visszaemlék- szunk, olyan hangok is hallat­szottak, hogy Siklósra kellene szállítani a képtár anyagát. Viharos tanácsülési felszólalá­sok, sok harc után jutottunk el oda, hogy a képek Pécsett maradtak, külön épületet kaptak, amelynek átalakítása a városi és megyei tanácsnak is tetemes összegébe került. Végre, csaknem egy éves szünet után ősszel ismét el­gyönyörködhetünk Dásá Huber István, Derkovits, Egry Jó­zsef, Ferenczy Károly, Kerns- tock Károly, Martyn Ferenc, Mednyánszky László, Rippl- Rónai, Rudnay, Szőnyi, Vasza- ry és mások alkotásaiban. Talán nem leszünk ünnep- rontók, ha néhány megjegy­zést teszünk az épület köze­li átadása alkalmából. Az el­ső: a képtár két kisebb terme ■ nem megfelelő kiállításra, kü- j lönösen a középső ablaktalan | helyiség alkalmatlah e célra. A második: bár lesz képtá­runk, továbbra is megmarad­nak raktározási gondjaink. Mivel a képtári anyag egy ré­sze későbbiekben is raktáron marad — a három helyiség kicsiny arra, hogy a több mint ezer festményt, vázlatot, szob­rot, stb-t kiállíthassuk — s miután a raktárak zsúfoltak, felhős homlokkal nézünk a jövő elé. Mi lesz ha a festők, műgyűjtők és mások újabb képeket adományoznak a vá­rosnak, mint ahogy Gábor Je­nő Pécsről elszármazott buda­pesti festőművész is ajándé­kozott nemrég vagy húszat? Márpedig számítani lehet a példa folytatására, mert a pé­csi képtárnak — a vidék leg­értékesebb képtára lévén — jó híre van! A harmadik: bár lesz kép­tárunk, gondolni sem merhe­tünk olyan kiállításra, mint aminőt Székesfehérvár pro­dukált. Mint ismert, Székes- fehérvár teljes Csontváry Kosztka Tivadar kiállítást rendezhetett, mert vannak hozzá termei, Jellemző a tett nagyságára, hogy korábban Brüsszelben, Leningrádban, Belgrádban és másutt rendez­tek Csontváry Kosztka kiállí­tást — nagy sikerrel —, Bu­dapest még nem vállalkozott teljes Csontváry , kiállításra. Bár nem akarunk a főváros­sal konkurálni, — a Nemzeti Galéria anyaga összehasonlít­hatatlanul gazdagabb és érté­kesebb a pécsinél — mégis megkérdezzük: Pécsnek nem lehetnek „székesfehérvári” tervei? Vajon a vidék legér­tékesebb képtára cím nem kö­telez bennünket a székesfe­hérvári példa követésére? összegezhetjük az elmon­U hét Magban Mi'ádiU tecs zenei éiete? Horminchafezren étkeznek Baranyában üzemi konyhán Uf étterem kellene a belvárosban — Minden negyedik család csak vasárnap fős ebédet Megyénkben és Pécs váro­sában fokozatosan növekedik az üzemi étkezésben résztve­vők száma. 1957-ben, 22 ezer dolgozó, 295S-ban 27 ezer, 1959- ben 30 ezer, 1960-ban 33 ezer, idén az első félévben pedig naponta mintegy 36 ezer dol­gozó vette igénybe az üzemi étkeztetést. Pécsett és a me­gyében ez év második negye­dében a vendéglátó egységek és az üzemi konyhák r több ■mint 2 millió nyolcszázezer adag ebédet adtak el. ötven üzemi konyhával rendelkező vállalatnál átlagban a dolgo­zók 29—30 százaléka étkezik az üzemben. Nagyobb üze­meinkben, mint a Dohánygyár a dolgozók 57 százaléka, _ a Bőrgyárban 54, a Bm. Építő­ipari Vállalatnál 35, a Kom­lói Építőipari Vállalatnál a dolgozók 46 százaléka üzemi konyhán ebédel. Az üzemi konyhák sokat fejlődtek az utóbbi években. De éppen azért is, mert a családokban szaporodott a ke­resők, vagyis a dolgozók szá­ma, s az üzemek dolgozói is egyre inkább igénylik a déli meleg ételt, a konyhák kapa­citása nem mindenütt bizto­sítja, a dolgozók zavartalan ét- leztetését. Különösen a bel­város területén probléma a közétkeztetés. A jelenlegi ét­termek zsúfoltak, a Tejbiszt­rót is eléggé szűkre méretez­ték. Ezen a problémán segít ugyan az, hogy több vendég­látó egységből előfizetéssel vagy anélkül is meleg ételt vihetnek a családok, de mégis szükség lenne egy olyan étte­remre, amely a közétkeztetés jelenlegi gondjain enyhíteni tudna. A statisztikai hivatal ta­valy felméréseket végzett és megkérdeztek 1335 munkást és alkalmazottat. A kérdőívek­ből kiderült, hogy a családok 6H százaléka mindennap ebé­det főz, 40 százaléka pedig vacsorát. 23 százaléka csak Vasárnap főz ebédet, ami azt fklenti, hogy hétköznap üze­"! konyhákon étkeznek, A háziasszonyok gondjain sokat segített az elmúlt évek­ben a forgalomba hozott fél­kész ételek, előre csomagolt és mélyhűtött húsáruk. Prob­léma azonban, hogy a keres­kedelmi egységek nem min­denütt rendelkeznek kellő hű­tőgépekkel s így nem alkalma­sak az előre csomagolt éte­lek árusítására. Ilyen.nagy vá­rosban, mint Pécsett is, meg­gondolandó, hogy nem lenne-e érdemes egy olyan boltot lét­rehozni, amely a város minden részéről könnyen megközelít­hető és kimondottan félkész és mélyhűtött ételeket árusí­tana. dottakat. Noha az új épület nagyon hasznos, és több éves gyötrelmes problémát old meg, csak átmenetileg alkal­mas a célra. Ezért amikor az új képtárat felavatjuk, nem felejthetjük el, hogy amit tettünk, az csak a kezdet le­het. A jelenlegi épület már a külseje és környezete miatt sem megfelelő, csak a sza­badtéri színpaddal szemben felépítendő új múzeumi tömb jelenthet a képtár számára végleges megoldást. Azon a helyen — műemléki negyed lévén — még a környezet is ideális a képtár szempontjá­ból. Mivel tudjuk, hogy a mú­zeumi negyed felépítése súlyos milliókba kerül, nem követel­hetjük a bajok azonnali or­voslását. Van ellenben olyan tény is, amivel ma sem le­het megbékélni. Bár hamarosan befejezik az átalakításokat, az utcai front­ról még nem telepítették ki a konyhát. Annak dacára, hogy júliusra ígérték, a költözésből nem lett semmi, és a Pécsi Vendéglátó Vállalat főköny­velőjének bizonytalan vála­szaiból ítélve nem is lesz egy­hamar. Ott marad még talán decemberben is, azután, hogy a képtárat megnyitják. Ez az a váratlan üröm, ami régvárt örömünket elrontja. Nem az anyagi javak el­sőbbsége, hanem a képtár és konyha szokatlan összeháza­sítása ellen emelünk kifogást. Miközben Egry balatoni táj­képeiben gyönyörködünk, nem kívánjuk a paszuly terjengő illatát. Minden a maga idejé­ben és maga helyén, a jó ebéd sem rossz — a képtártól tá­voleső vendéglőben. Magyar László Szerkesztőségünk klubjában Antal György zeneigazgatóval, a Filharmónia zenekarának művészeti vezetőjével Pécs ze­nei életéről, problémáiról foly­tattunk beszélgetést. A pécsi zenei élet nem mindig áttekint­hető, időnkét a szervezetlen­ség jeleit véljük felfedezni, s zeneoktatás és az élő hangver­senyélet kapcsolata néha eset legesnek tűnik, különösen ha figyelembe vesszük a zenei kö rökből származó szubjektív vé leményeket. — Pécs város zenei életét ki szervezi, milyen intézmény vég­zi az elvi és gyakorlati irányí­tást? — A zenei életnek nagyon sok gazdája van. A hangver­senyéletet az Országos Filhar­mónia irányítja, a zeneokta­tást részben a Művelődésügyi Minisztérium, részben a ta­nács. A szórakoztató zene irá­nyítója és gazdája az Országos Rendező Iroda. Meg kell je­gyeznem, hogy olyan a vilá­gon nincs, hogy az egészet egy szerv fogja össze. — Az embereknek néha az az érzése, hogy a város zenei élete stagnál, s a legkorszerűbb mű­vek bemutatásának terén lema­rad ... — A hangversenyélet nemj véletlenül alakul. Éves tervet készítünk ,mely részben a mi; javaslataink, részben a Filhar­mónia lehetőségei alapján alakul ki. A tervet végleges ■meghatározása előtt a taná­csok, pártbizottságok, a szak­szervezet és a zenepedagógu­sok bevonásával nyilvános vi­tára bocsátjuk. — Ezeket a terveket nem min­dig érezzük korszerűnek és elég újnak olyan értelemben, aho­gyan az irodalomban és a kép­zőművészetben új művekről be­szélhetünk. Pécsi szinten min­den évben megjelenik néhány új irodalmi alkotás, és bemutatunk néhány kiemelkedő festményt is a közönségnek. Úgy tűnik, mint ha ezen a vonalon a zeneművé­szet lemaradna? — Mi embereknek játszunk. Vannak olyanok, s igazság sze lint ez a többség, akik azt mondják, hogy a XIX. század­nál véget ér az érdeklődésük. Olyanok is akadnak, akik azt kívánják, hogy a XX. század második feléből mutassunk be műveket. A konzervatívok gyakran nem is tudják, hogy mitől félnek, mert amikor Beethoven mellett egy XX. szá zadi művet is játszunk, felol­dódnak az ünnepi hangulat­ban. Ebben a pillanatban a pécsi zenekar képes a maxi­mumot nyújtani, de csak egy olyan fokon, ami nem haladja meg a technikai felkészültsé­gét. Zenekarunk tagjainak többsége szakiskolát végzett, míg a fővárosi zenekarban ál­talában akadémiát végzettek foglalnak helyet. Azt sem sza bad elfelejtenünk, hogy szer­vezett koncert élet nálunk csak 1950 óta van, és nagyon sokat kellett bepótolnunk. A zenekarnak és a közönségnek Sztravinsky ötven évvel ez­előtt íródott művei is újak vol­tak, s 53-ban például Kodály Fülledt, meleg nap köszöntött ezen a reggelen is a lakótelepre. Az erkélyek­re kirakták az ágyneműt, asszonyfejek tűntek fel itt-ott az ablakokban. Egyik lépcsőházból harsogó gyerekhad vágta­tott elő és eltűntek a telep mögötti grund irányába, hogy a bokrokat, göd­röket, vízmosta homokűregeket ezúttal ismét t/líokukba vegyék. A széles mű- út túlsó oldalán hosszú kocsisor vára­kozott a benzinkútnál. Külföldiek át­utazóban, pécsi autótulajdonosok — gyerekkel, asszonnyal, csomagokkal megrakodva — a Balatonra készültek, lomha Warszawák vitték hivatalos út­ra a fővárosba az üléseken helyetfog- laló tisztviselőket. Az egyik bérház szuterinjében DÉDÁSZ-villanyszerelők dolgoztak, a házak végén kubikosok hosszú árkot ástak különböző csövek­nek. Valahonnét egy furcsa, ijedt ■ kiáltás hallatszik, de a hang bizonytalan volt, elnyomta,az úton haladó kocsik dübör­gése. A kubikosok azonban felfigyeltek, egyik-másika eldobta a lapátot, és meg­indultak a hang irányába. — Segítsenek emberek! Mentőket! Asszonyok rohantak hamar az ab­lakokhoz. — Van itt telefon? — Szemközt a benzinkútnál,; Ketten is átvágnak a műúton. Egy asszony — aki a boltból jött hazafelé kenyérrel, tejjel, gyümölccsel a’ kosarában. — annyit .látott, hogy a szuterin lejáratából egy embert kidob­tak a ház elé. A test ernyedten su­hant le a földre, úgy tűnt, nincs ben­ne élet sem. De egy pillanat múlva a vaslépcső legfelső fokán már megjelent egy zömök, izmos, fiatal férfi, és rá­vetette, magát az élettelen alakra. — Segítsenek emberek! Mentőket gyorsan! Boár Ernő segédmunkás kétségbe­esve kiáltott. Aki a földön feküdt, Ki­ticsics László volt, ugyancsak a DÉ- DÁSZ szerelője. Szeme lehunyva, arca, ajkai elkékülve — teste mozdulatlan. Boár Ernő megpróbálta’ az állót lehúz­ni, hogy a száját kinyithassa, hiába­való minden erőfeszítés. Csak néhány perc, talán kettő vagy három, és a kli­nikai halál után ... —• Laci! Mi van veled?! Lacikám! Boár hangja megcsuklik, nem tudni, sirvafakadt-e, vagy az izgalom és a forrósóg csapja ki a verejtéket az ar­cára. Most kezefejével próbálkozik. Ujjait a’z alsó fogsorra, másik kezét a felsőre erőlteti, és Így — látszólag a legdurvább módon — feszíti szét Kiti- csics állkapcsát. De ezt így kell csinál­ni, más módszer nincs, mint ez» ezt ta­nulta az üzemben a baleseti oktatá­son. Amint szétfeszíti Kiticsics száját, kö­zépső ujjával benyúl, és. a torokra me­revedett nyelvet kihúzza. Most már a fulladástól talán megmenekül... Mes­terséges légzést alkalmaz, a körülötte álló férfiak, asszonyok pedig szorongva figyelik. Boár izzad, liheg, szemét tö­rüli és motyog valamit, de senki sem érti. Csak tornásztatja az élettelen vég­tagokat, gépiesen, fáradhatatlanul,; $ Megérkezik a mentő. — Áramütés? — Igen — lihegi Boár, aztán tekin­tete megnyugszik, el is mosolyodik kis­sé: Kiticsics Laci lélegzik, megmozdul. Boár visszahozta a „túlsó partról...” A szuterinban helyezték el a trafó- állomást; Kiticsics megjavítja a relét, amely meghibásodott. Utána ráeresztik a fe­szültséget, és most ki kell próbálni. — Tartsd ezt oda.;: — mondja Kiti­csics Boár Ernőnek, és kezébe ad egy szigetelt drótot, amelynek másik végét Boár az NKI biztosító csapjához érint. Kiticsics a vezeték másik végét a se­gédreléhez nyomja, és abban a pilla­natban felkiált: — Oh .. > ! ! ! Oly gyorsan roskad össze, hogy a fe­je koppan a betonon. Boár szinte meg­kövültén áll a földön fekvő szerelő fölött, de a megdöbbenés csak néhány másodpercig tart. Aztán ölbekapja Ki- ticsicset. A vaslépcső, amely felvezet a külszínné, keskeny és meredek. Itt lent van negyven fok hőség. Tudja, hogy Kiticsics nyelve görcsbe rándult az áramütéstől, elzárta a torkát, fel­tétlenül a nyelvét kell kiszabadítania először, és persze friss levegő kell eh­hez .; ; Boár föltamázza magát a vaslétrán, de az utolsó néhány foknál már nem bírja erővél. illetve egy utolsó lendí­téssel kidobja Kiticsics Lacit a ház elé... így történt. Négy—öt perc elég arra. hogy az áramütéses sérült meghaljon — fulla­dástól, Ezt a néhány percet Boár Ernő — ki még csak nem is villanyszerelő — gyorsan, határozottan kihasználta, tudta, mit kell tennie. Boár is beült a mentőautóba. — Barátja? — kérdezte útközben az orvos. — Igen. Barátom. Két gyereke is van ... Boár remeg a mentőkocsibán. Csak nézi eltűnődve Laci fáradt, megviselt arcát. De lélegzete,:. szabályos .;; Rab Ferenc Psalmus Hungaricus című mü­vét dadogva játszotta el a ze­nekar. Nyíltan megmondták: Ilyent még nem játszottunk, kicsit idegen ... Külföldi szer­zőknél problémát jelentenek a jogdíjak is ... Nagy problé­mánk azonban maga a zene­kar. A zenészek túlterheltek, mert ugyanazok játszanak a színház és a filharmónia zene­karában ... — Hány állandó, főfoglalkozá­sú tagja van a Filharmónia ze­nekarának? — A filharmónia zenekará­ban 65-en játszanak, ebből 29- en a színházi zenekarnak is tagjai. A fennmaradó 36 zenész sem jelent azonban teljes ér­téket, mivel a színházban, mint kisegítő zenészek működ nek, mivel a színháznak kevés a 29 ember. A filharmónia ae nekarának havonta 12 szolgá­lata van, ami annyit jelent, hogy évente 144, és 40—50 koncert. Tehát nincs elég pró­baidőnk ahhoz, hogy egészen új műveket tanuljunk, és mu­tassunk be. Maximum Bartók és Kodály. Persze bemutatunk mi Honeggert is, de egy erre turnézó lengyel komponista erre azt mondja, hogy mi az ördögöt akarnak maguk Honeg gerrel? De Pécsnek Honegger még esemény. Az út nyilván­valóan az önálló Filharmónia zenekar felé vezet, de egye­lőre sem elég pénzünk, sem elég zenészünk nincs. Az első lépés talán az lenne, ha a színház zenekara 42 tagú lenne, tehát kapna 13 státuszt. — A magyar zeneszerzésben újabban bizonytalanság, és nyu gáti orientáció kapcsán talajta- ianság tapasztalható •. • — A zene népi gyökereitől többen elszakadtak... A va­lódi helyzetet nehéz felmérni, mert a vitás művek nem min­dig jutnak el a bemutatóig... — A helyzet talán a szórakoz tató zene területén a legkéte- sehb? — Átvesszük a Budapesten feldobott nemzetközi zsargont. A lemezről megismert nyuga­ti dzsesszt nem éppen reális összehasonlítani áz élő zene hanghatásával. Gershwin egy jó zeneszerző, és a Gershwin-szerű egyéniségek is, ezt az irányt bátrabban le­hetne felhasználni a tömegek szórakoztatására, de ez sem egyszerű dolog. Ha én a szimfonikus zenekarral aka­rom játszani, négy szakszo- font kell beállítanom, s négy jó szakszofonos ebben a vá­rosban nincs. Ahhoz, hogy jó szórakoztató zenét adjunk az embereknek, a zenészeket maximálisan ki kell képez­nünk. Prágában már két lé­péssel előbbre vannak, mert nemcsak határozatot hoztak, hanem a képzést is megkezd­ték. Egyébként az az érzé­sem, hogy nyugaton is több stílus van, tehát nemcsak az, amit nálunk elkaptak, és nyu­gati címén terjesztenek. Teg­nap hallgattam éppen a szom­szédból átszűrődő twistéi, hát... Aki táncol rá, kibírja, hiszen táncolni nem lehet Beethovenre, de hallgatni ne­héz ... — válaszolta Antal György zeneigazgató. Bertha Bulcstt Pulykanagyságú sas fiókák a Duna menti erdőben Magyarországon — az ornitológusok megfigyelései sze­rint — mintegy húsz-huszonöt réti sas-pár fészkel. — Többségük a Duna déli szakaszát öve­ző ligeterdőkben és Mohács-szigeten ta­nyázik. A holtágak, a csendes öblök és a nádasok bőséges táplálékot nyújta­nak a hatalmas ma­daraknak. A hazánk ban élő legnagyobb sasok ezek; test­hosszúk 85—95 cen­timéter és 'kiterjesz­tett szárnyuk íesz- távolsága megha­ladja a két métert. Fiókáik ugyancsak rendkívüli nagysá­gukkal tűnnek ki. Az erdészek és a vadászok hetek óta figyelik a réti sa­sok fészíkelőhelyeit, hogy számbavegyéu a szaporulatot. A bédai és a kara- pancsai erdészetek területén, már fel­tűntek a jellegzete­sen csokoládébarna tollazatú fiókák. — Szabad szemmel és messzelátón át fi­gyelve négy-öt ki­lósakra becsülik, vagyis akkorák, mint egy-egy fej­lett pulyka. Mire teljesen felnőnek, csaknem megkétsze reződik a testsú­lyuk. Már a „ki- csiny”-ek is por- tyáznak a vizek fe­lett: békára, sikló­ra, madarakra va­dásznak, de ha más zsákmány nem akad, megelégsze­nek a döghallal is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents