Dunántúli Napló, 1963. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-11 / 187. szám

IMS. AUGUSZTUS U. ftl#SvS»íUfr 3 Komlói gondok Hasznos látogatás a bányavárosban Ennek a látogatásnak a ta­pasztalatai olyan fórumokhoz jutnak el, mint a me^ei ta­nács, a megyei pártbizottság, az országgyűlés kereskedelmi állandó bizottsága, Tausz Já­nos belkereskedelmi miniszter. Már ez is mutatja, hogy nagy jelentőségű látogatás volt, amelyet Rameisl Ferencné, a megyei Nőtanács titkára, or­szággyűlési képviselő és mint ilyen, a kereskedelmi állandó bizottság tagja szervezett. „Hallottam a komlói üzlet- hálózat nehézségeiről” — és a hallottakat nem továbbította egyszerűen az illetéke­sekhez, hanem saját sze­mével győződött meg a bányászváros ellátásáról. Mondhatom hasznos láto­gatás volt. Kökönyösön kezdtük. Sorra vettük a boltokat, a vendég­látó egységeket. A városnak ezen a területén, ahol több ezren laknak új, korszerű la­kásokban, a büfé és a presszó egy felvonulási épületben van. A vendéglátó vállalat igazán mindent megtett, hogy vizes, nem erre a célra épített he­lyiségben ízlésesen berendez­ze a zenés presszót De sajná­lom a zongorát és a zongoris­tát, a hűtővitrint, és a kávé­főzőgépet, mert nem idevalók és gyorsan tönkremennek. Csakúgy, mint a Petőfi tér raktárában az áru. A fűszer és a csemegebolt igen szép, a raktára kicsi és a tér túlsó sarkában adtak helyiséget a pincében. Ezt bizony meg kel­lene néznie a tisztiorvosnak. Szén, konzerv és üvegek ka- valkádja, nem is lehet itt megfelelően raktározni. Megyünk tovább. A téren húsbolt, kötöttáru* bolt és cukrászda három kis helyiségben. Az egész együtt­véve talán elég lenne presz- szónak, vagy húsárusításra vagy ruházati boltnak. De így együtt! Se raktár, se szociális helyiségek. És a Juno Presszó még ilyen körülmények között is százezer forintot forgalmaz havonta. Kereslet van, de eh­hez nem biztosítottak megfe­lelő helyiséget. Az országgyűlési képviselő jegyez — születik az interpelláció. Elmondja majd azt is, hogy a Sport étterem életveszélyes, düledezik, pedig a forgalma nagy, ezen a területen szükség lenne egy olcsó, gyorskiszol­gáló egységre. De nem felvo­nulási épületben. A Ságvár alatt folyó Jabo^ patak medrében csak imitt- amott csillog meg a viz. Nem is folyik, inkább tócsába me­revedve ácsorog, hogy vendég­marasztalója legyen azoknak, akik éles lapátjaikkal mélyí­tik, egyengetik medrét, kidob­ják nehéz terhüket a padkára, majd onnan az új töltésre. Nem mindig ilyen szelíd ez a folyó. Az esős időszakban bi­zony elég gyakran lépett ki a medréből, elárasztotta vízzel a szomszédságában húzódó siófok—kaposvári vasútvona­lat. Ezért is határozta el a KISZ Központi Bizottsága, hogy segítséget nyújt a víz­ügyi szerveknek a patak szo­ba ■ozásában. Ságvár határában áll a Ka­tinka Sándor önkéntes ifjúsági tábor. Kétszáz lakója két hé­tig diákból kubikossá vedlik. És ez nem könnyű dolog. A délutáni napsütés a leg­erősebb. Ilyenkor talán a leg­nagyobb a forróság. A töltésen alig látni embereket. De ott távolban a patak kanyarula­tában a szürkés agyag tete­jén lapátos fiatalok hajladoz­nak. A 20-as brigád tagjai. A többiek a táborban pihenik ki a délelőtti 6 órás műszak fá­radalmait, de ők ebéd után teherautóra szálltak és újra visszatértek a munkahelyük­re. Mind az öten dolgoznak. Mert a második hétre a 11 brigádtagból csak ennyien *áaradtak meg. = Nehéz munka ez ^5 je­Sajnos Komlón még mindig sok felvonulási épületet hasz­nálnak vendéglátó és keres- kedelmi célokra. Úgy tűnik, mintha a tervezéskor csupán a lakásokkal törődtek volna és megfeledkeztek a sokezer új lakó ellátásáról. Különben ezt a kérdést fel­tettük a városi tanács elnö­kének is, akit kőrútunk végén irodájában felkerestünk. Sajnos az a helyzet, hogy Komlón kö­zel ezer négyzetméternyi el­adótér hiányzik, amit nem építettek meg, pedig az épít­kezési normák ezt előírják. Ki a felelős? Isten tudja azt már. Hiszen az utóbbi években any- nyit változott a beruházások gazdája. Először a széntröszt foglalkozott vele, azután a LAKIG vette kezébe, majd a városi tanács, míg végül most a megye irányítja. De valamennyi szerv intézkedé­seibe beleszólt és beleszól ma is az Országos Tervhivatal. Megoldás? Építsék fel a két magas épületet a Lenin téren a váro­si tanáccsal szemben. Már negyedik éve vajúdik ez a kérdés és mindig elodázzák. Itt háromezer négyzetméter alapterületű kereskedelmi és vendéglátó egységeket alakíta­nának ki, ezzel jelentősen ja­vulna a város lakosságának ellátása. Az üzletek felett pe­dig százhatvan lakást építenek fel. A lakásépítkezést jóvá­hagyták, az üzletek területét felére csökkentették. Azt! mondják, túl sok, meghalad­ja a normák előírását. Lehet, de akkor nem gondoltak a normákra, amikor elhanya­golták a város kereskedelmi hálózatát? A válasz erre az, hogy áss Országos Tervhivatal végre rendet akar teremteni és a jövőben mindenkor meg­építteti az előírt járulékos be­ruházásokat is, de többet egy grammot sem. Vagyis: ami ma ellátatlan terület, az a jö­vőben is az lesz (!) Furcsa okoskodás és elfo­gadhatatlan is. Érdemes lenne végigjárni az Országos Tervhivatal és a Belkereskedelmi Minisztérium vezetőinek a komlói hálózatot — úgy ahogy az országgyűlési képviselő egy egésznapos lá­togatás alkalmával megtette — és maguk győződnének meg az áldatlan helyzetről, amikor lakásokban mérik az uborkát, burgonyát. Apropó, lakások! Amikor jelentik, hogy Komlón elkészült ennyi és ennyi lakás, ez nem jelen­ti azt is, hogy ugyanennyi la­kásba be is költöztek, mert Cyezte meg Horváth Endre, aki „civilben” a Széchenyi Gimnázium KISZ-titkára, itt az éoítőtáborban pedig a 10-as brigád vezetője —• sokan nem bírják! A Széchenyi Gimnáziumból százan érkeztek ide az építő táborba és most a második hét vége felé már csak hat­vanon állják a sarai. A töb­bit levette lábáról az a fur­fangos kubikos betegség, mely a vállfájással kezdődik, ét­vágytalansággal és lázzal vég­ződik. Aki nem edzett, az bi­zony nem is tudja újra kézbe venni a lapátot, mely ugyan­csak jól megnehezül a reá ra­kódó sártól. így fogyott el negyven diák a pécsiek sorá­ból két hét alatt. — No meg közbejárult egy kis fegyelmezetlenség is, ami­ért öt diákot haza kellett kül­deni — teszi hozzá Kőszegi Andor tanár, aki már egy he­te együtt dolgozik a diákjai­val. — Megszegték a tábor rendjét és erről majd még otthon a KISZ-szervezetben is el kell beszélgetnünk ve­lük! Persze nem mindenkit tu­dott legyőzni a sár. A 20-as brigád tagjai nevetve mesé­lik, hogy ide olyan erős gye­rekek kellenek, mint a szem­sok lakást használnak üzlet­nek, egyéb célokra. De ugyan­akkor azt is jelentik, hogy megnyitottak ennyi és ennyi boltot — némelyiket lakás­ban. Vagyis ugyanaz a helyi­ség két jelentésben is szere­pel — természetesen dicsérő módban. A valóság pedig az, hogy elvettünk lakásokat bol­toknak, de a boltok nem meg­felelőek ... Tény — és ezzel kopogtat majd a következő hetekben az országgyűlési képviselő az illetékeseknél, hogy elhanyagoltuk Komló ellátá­sát, bolthálózata kevés, rak­tárai kicsinyek, ugyanakkor a bányászok igénylik a jobb, megfelelőbb és választékosabb árukészletet Sőt arra is szá­mítani kell, hogy a bányász- városnak nagy a vonzási körzete, így nem 25 ezer dolgozóról, hanem legalább negyvenezer­ről kell gondoskodni. Reméljük ennek az inter­pellációnak is lesz majd foga­natja! üveges, súlyemelő Pozsgai Attila, aki bizony egy hají­tásra kidobja a lapát tartal­mát a töltésre, ami bizony nem gyerekjáték. Az első héten a 20-as bri­gád rosszul dolgozott. Elvette a kedvüket az is, hogy úgy érezték, a vezetőség nem jól értékelte a pécsi brigádok tel­jesítményét és ezért kullog­nak hátul a versenyben. Majdnem ,,sztrájkra” is sor került. De Endre lelket vert beléjük: — Azért is mutassuk meg, hogy mit tudunk! Nem igaz, hogy mi vagyunk a legrosz- szabbak! összefogtak ők öten: a Pozs­gai, a Balázs, a Spányik meg a Patai. Tizenötödik helyen voltak az első hét végén. Két nappal a táborozás előtt már negyedikek lettek a verseny­ben. •— De igyekezni kell ám — jegyzi meg Spányik Zoli —, mert a többi pécsi brigád is rákapcsolt! A 23-asok már itt vannak a nyomunkban az ötödik helyen, a 19-esek pedig a hetedikek. Kőszegi elvtárs csak moso­lyog ezen. Jobb ezt hallani, mint a becsmérlő megjegyzé­seket a „lusta” pécsiekről. Ügylátszik a megmaradt hat­EGY ILYEN hosszú asztal mentén, amelyen félöklömnyi fűszeres húsok gőzölögnek, illatoznak, már feloldódik a korábbi, feszélyezett hangu­lat A „hivatalos” formulának vége, a brigád megkapta az oklevelet, pénzjutalmat diszk­rét borítékban, Ursits István is válaszolt a szónoklatokra, így hát úrrá lett az elkerül­hetetlen hangkáosz. Beszél­getnek, nevetgélnek, egymást kínálgatják hússal, rizzsel, a poharak koccintásra emelked­nek, sustorog a szódásüveg, valaki az ablakokat tárja ki az esőtől felfrissült, s beáradó levegő előtt. Két művezető fogja közre a normást, ko­mikus előzékenységgel teszik eléje a tálat: — Be akartok vágódni, mi?! — jegyzi meg valaki. — Ugyan! Tudja ő, hogy úgyis becsapjuk! A normás — magas, barna fiatal férfi — csak mosolyog maga elé és csendesen eszik, magabiztosain. Van ő is olyan „dörzsölt” legény a szakmá­ban, mint ezek az öreg rókák. Kovácsevics, a brigád egyik tagja Tóth Lászlónak magya­ráz: van becsülettel fejezi be, amit vállalt. — Azért jöttünk ki most ebéd után is közös elhatáro­zással dolgozni, mert biztosí­tani akarjuk a helyezésünkét. Sőt szeretnénk egyet előre­lépni. Jó lenne harmadik len­ni a brigádok versenyében — fejezi ki mindnyájuk vágyát Patai Árpád, aki a legvéko­nyabbnak tűnik ötük közül és most van először táborban. Egymás szavába vágva idé­zik fel a két hét epizódjait, élményeit. A közös gyalogsé­tát a 7 kilométerre lévő Sió­fokra, ahol nagyszerűt füröd- tek a Balatonban, a Kapos­vári Dózsa ökölvívóinak be­mutatóját a táborban, a szel­lemi öttusa vetélkedőt, ame­lyet a pécsi csapat nyert meg, az igazgatónő látogatását a táborban, amikor is ígéretet tettek, hogy jól fognak dol­gozni és •nem hoznak szé­gyent az iskola hírnevére. A sok emlék felsorolása után jegyzi meg tömören a végkö­vetkeztetést Spányik Zoli: — Jövőre is eljövünk az építőtáborba. így együtt, mi a 20-as brigád! Persze levonva a tanulsá­gokat. Jobban fel kell ké­szülni a táborba! Nekik is, meg a KISZ-nek is. Megis­merkedni előre a feladatokkal és olyanokat mozgósítani, akik képesek megfelelni a kö­vetelményeknek. De ez már a jövő feladata. — Tanulni? Ha olyan köny- nyen menne! A munka is ne­héz, estére mindig kidöglünk. Asszony, gyerek távol. Hét vé­gén haza, s akkor meg az asszony lamentál: „Adjál pénzt erre, meg arra.” Hát nehéz dolog ez a tanfolyam... Tóth László, a műszaki meg jegyzi: Sok van ám egy emberben! Sokat kibír... — Magának könnyű! — így Kovácsevics. — Miért könnyű? Én is hét elemivel kezdtem, aztán tanul- I tam, jött a technikum, befe­jeztem. Hát persze, az ember arra ügyeljen, hogy ne telje­nek el tétlenül az esztendők. Ursits István, a brigádve­zető — tőle harmadiknak ü ; — a székek mögött átszól: — Na mit szól az „együtte­semhez”? — Klassz fiúk... — Van néhány nehéz embe­rem, de azért kijövünk egy­mással. — Például? — Ez is itt ni! — mutat Ko- vácsevicsre. Mindig ilyen nagy hangja van. KÖZBEN valaki pohárkö­szöntőt mond, erre felel Ko­vácsevics is, aminek a lényege ez: „A beszámolóban megint kiszúrtak engem, meg a Pali bácsit Hát, nem mondom ... I Szóval azt Ígérem, hogy a leg- ! közelebbi ilyen összejövetelen I már úgy emlékeznek meg ró­lunk, hogy a brigádban mi ketten vagyunk a „leg-giltébb” pasasok!” Mindenki nevet, az­tán tapsolnak. — Pali bácsival nri volt? — kérdezem az egyik műszakit. Denke Pál ötvenhat éves, barna, testes ember. Vajszlói, ott él a család, asszony, nagy­lány, iegény-soros fiú. Pali bácsi szakmája ács, rendesen, szorgalmasan dolgozik. A ke­reset hazamegy egy fillérig, de a napi kiszállási pótlék — 29 forint — gyakran a söntés- pulton maradt. Ursits brigád­ja Töttöstől Nagyharsányig építi május óta a 20 kilovoltos új vonalat, mert a régi — már vagy huszonöt esztendős vo­nal — nem bírta a terhelést (Háztartási gépek, rádió, tele­vízió, tsz-gépesítés nagyon megnyomta a falu áramfo­gyasztását ...!) A vonal által- szeli a községek határát, kö­vetkezésképpen a kocsmák is váltják egymást Nem nagy ivászatról van szó, de ha már szocialista brigád címért fo­lyik itt — a DÉDÁSZ József Attila brigádjában — a „já­ték”, akkor a cím kötelezi az emberi megtisztulást is. Fél tevonom Pali bácsit, kér­dem tőle, hogy is van ez az ital-história. Zavartan morog valamit, legyint, „rég volt ez” — jegyzi meg, aztán hirtelen más témára vált. Azt mondja, ő még eleven újságírót nem látott, igazán örül, hogy így összejöttünk, aztán hosszasan néz és időnként kedélyesen a váilamat veregeti. — Tudja... egyszer engem a németek bevagonírozrtak és vittek munkaszolgálatra a Fe­renc József csatorna mellé. Én nem voltam kommunista, csak mindig járt a szám, mert na­gyon rosszul éltünk mi kis családommal;.. — Vajszlón? — Ott. Ott laktunk akkor is. Képzelheti, kevés volt a koszt, de a szalonnaadagomat min­dig összeraktam, s egyszer hazaengedtek szabadságra, ki­pakoltam otthon a családnak. Én olyan éhes voltam, hogy sokszor ordítani tudtam vol­na a fájdalomtól. De a család is koplalt, hát gyűjtöttem ösz- sze a szalonna-adagomat. Közelebb hajol, aztán meleg hangon meséli: — Most nagyon boldog az asszonyom. A doktoréknál ta­karít, kap havi hétszázat, a lányom meg adminisztrál, szin­tén a rendelőben, havi ötért. A fiam is szépen keres az Erdőgazdaságnál, én is kapok ezeröt—ezerhatszáz forintot. Ajaj, de boldog az asszony! Most majd veszünk tévét, mondta az asszony, meg mosó­gépet. A rokonság minket az­előtt lenézett... FÖLKAPJA az üres üveget, megy a hordóhoz, megtölteti. Most meg Ursits ül le ide az Hogy zavartalan legyen a vízellátás asztalvégre. Nyúlánk, közel száz kilós ember, de csontos és izmos. Vállai kissé előre- esnek — a nagyon erős fizikumú emberekre jellemző — és két karját lelógatja térdei közé. Kitűnő modell lenne egy gra­fikus számára. Arcvonásait az időjárás — a hideg szelek, for­ró napsugarak és az eső fa­ragta markánssá — majd- hogv nem „sematikus” mun­kásfigura. Télen istenverte könyörtelen napokat éltek át, mondja is „... sokat dolgoz­tunk, sokat szenvedtünk.. ami igazán elhihető, ha vala­ki el tudja képzelni: harminc fokos hidegben, kint a hóval fedett, szeles határban fönt lógni az oszlopok tetején, nem gyerekjáték. Amikor azt sem tudja az ember, hogy a hidegtől csordulnak-e ki köny- nyei, vagy valóban sírvafa- kadt-e? És kikkel csinálja mindezt Ursits Pista? Kör­nyékbeli fiatal parasztgyere­kekkel, akik „elszegődtek” az iparba, talán egy teljes élet­re. A brigád József Attila ne­vet kapta — kérdeztem több­től, honmét az ötlet. Senki sem tudja, de József Attila a bri­gádban nemcsak fogalom, ha­nem talán élő szimbólum is. A brigád. No igen, ahány ember (ti­zennégyen vannak) — annyi féle szokás, életforma, világ­kép rázódott össze az utóbbi években itt, ebben a kis kol­lektívában. A tavaszon jöa egy hajdúsági legény, szakadt* kopott, mocskos göncben. Or­szágúti „hobo’-típus, ixem ép­pen bizalomgerjesztő 'ábrázat- tal: — Olt ez a szegény marha négy évet. Mit tegyünk vele...? — tanakodnak a brigádban. Megetetik, pénzt adnak ne­ki, meg munkát. Később meg­kapja a munkaruhát is: ba­kancs, gumicsizma, munka­zubbony és nadrág és esőkö­peny, kesztyű, pufajka. Ezt adja a vállalat Egy hónapig runes baj. Amikor megmeleg­szik, eltűnik száz forint, eltű­nik ötven forint, aztán éle­lem, meg ruha, meg aprósá­gok. A brigád maga élé citál­ja a legényt: — Mi nem sokat teketóriá­zunk. Becsüld meg magad, kü­lönben olyan verést kapsz, hogy vénember korodra is megemlegeted. Nem becsülte ez sem önma­gát, sem mást Meglógott, eladta a pécsi bizományiban a vállalati hol­mit. öt napig nem látták, ha­todik nap megjelent a mun­kahelyen, — a brigád szó nélkül kirúgta. A brigád aligha is­mer valamiféle középutat. , Szegény marha ült négy évet...” — mondták koráb­ban és sajnálták. Nem kérdez­ték miért ült, hol ült mit köve­tett el. Ha leülté, megbünhődött. Nem firtatják itt a múltját senkinek. De amikor kézen- fogják, s hálából ő a zsebük­be nyúl, akkor vége a biza­lomnak, vége a „humánum­nak” és még örülhet, hogy jól e! nem döngették. Nincs kö­zépút Ursits aztán másról beszél. Mondja, tíz év óta nem volt szabadságon. „Hogy-hogy?” — kérdem. Volt hivatalosan volt, de vett egy rossebes há­zat minden év szabadságidó alatt, azt pofozza, sározza, támogatja, közben ügyvédi költségeket, meg okmánybé­lyegeket fizet de már unja... — Mikor mi összekerültünk, sem az asszonynak, sem ne­kem az égvilágon semmink sem volt. Hát ezt a nyavalyás házat vettük, de befaragtam vele. Jövőre, azt hiszem, fel­kerekedem a családdal és el­viszem őket üdülni. Talán a Balatonra. AZ ASZTALFÖN már éne­kelnek. időnként behallatszik a harsányi kőbányából a rob­banás. Elült az eső is, haragos zöld a harsányi határ. A bri­gád ünnepel, évek múltán először, így közösen, együt­tesen. Milyen is ez a körfor­gás? Faluvillamosítás. Befeje­ződik, az igények megnőnek, gépek, rádiók, televíziók, mo­sógépek „szopj á:k-csalják” ki az éltető elektromosságot a ve?-'^kékből.. Rab Ferenc U R Sirs £ 5C Zivatar idején előfordulhat, hogy villámcsapás következtében megszakad az áramellátás. A Pécsi Vízművek tortyogói tele­pén ilyenkor beindítják a Ganz Diesel-agregátort, hogy biz­tosítani tudják a szivattyúk üzemét, s ezzel a folyamatos vízellátást. cÁ 20-as hzífyád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents