Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-06 / 156. szám
1963. JÚLIUS 6. 5 Tanácstagok iogadóóiái Négy és fél millió forint a filmszínházak fejlesztésére A Moziüzemi Vállalat munkáját tárgyalta meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága Ä Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnapi illésén megvitatta a Moziüzemi Vállalat beszámolóját, mely a mozik forgalmával kapcsolatosan több fontos kérdést érint. 1962-ben Baranyában például 17,3 százalékkal kevesebben jártak moziba, mint 1960- ban. A visszaesés főbb okai között szerepéi a tv-ihálózat terjedése, a közönséget megosztó rendezvények szaporodása és színvonalának emelkedése, a gyenge filmek, valamint a mozik nem kielégítő technikai, esztétikai és kényelmi helyzete. Baranyában a községek többsége kis létszámú és a helyi erőforrások kielégítő tárgyi feltételek megteremtéséhez legtöbb esetben gyengék. Tavaly 92 helyen nem volt* idén még 53 helyről hiányzik a vetítőgép. A mozipark rendkívül elhanyagolt állapota is hozzájárult a nézők számának csökkenéséhez. A vállalati eredmények meg javítására több intézkedést tettek. A filmforgalmazás munkájába bevonták a járási művelődési osztályokat, személyes megbeszélést folytattak sok helyi tanáccsal. A vál- Lalat javított az iskolákkal való kapcsolaton, szerződéses vetítéseket biztosítottak számukra. Ésszerűsítették a játékrendet, meggyorsították a jó műsorok „lefutási” idejét, a visszaesést fokozó filmekéit levették a műsorról. Néhány intézkedés a jegyelővétel és a jegyvásárlás megkönnyítését szolgálta. A közeljövőben kísérletképpen Pécsett és több vidéki szélesvásznú mozinál, valamint 32 keskeny mozinál kedvezményes bérleteket vezetnek be. A statisztika tanúsága szerint 1960 óta évről évre nő a Moziüzemi Vállalat vesztesége. 1960-ban t 466 000, 1961-ben 1 705 000, 1962-ben 3 627 000 forint volt az üzemi veszteség a megye mozijainál, ez év első negyedében pedig megközelítette az egy és negyedmillió forintot! A látogatók számának csökkenése 1961-ben kezdődött, számottevő azonban csak a bányászlakta területeken volt. Jelenleg ezeknél a moziknál a legmagasabb, 38,6 százalék! A többi mozinál 1961-ben még csak 2—7 százalékos visszaesés volt, a csökkenés mértéke 1962-ben a három pécsi nagy mozinál elérte a 17 százalékot, a községi normál moziknál 19,2, a keskeny moziknál pedig 16 százalék volt Mint a végrehajtó bizottság megállapította, a visszaesés csak megfelelő technikai fejlesztéssel és a filmek színvonalának emelésével ellensúly ózhatok. A műszaki fejlesztésre már 1962-ben is sokai áldoztak, összesen négy és fél Vas-műszaki kereskedő szakmába legalább 8 általános iskolát végzett (érettségivel előnyben) tanulót felvesz a Baranya-Tolna megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Pécs, Lenin tér 6. Jelentkezési idő 8 órától 15 óráig. I Vegyészmérnököket, í v-'ztcchnikusokat, építő8 'nari technikusokat és i rgetikust relvesz a Pécsi Porcelángyár milliót. Szélesvásznú lett a pécsszabolcsi, bólyi, siklósi és mohácsi mozi. Magyarszéken teljesen újjáépítették a mozit, megkezdték a sellyei szélesvásznú mozi korszerűsítését, korszerűsítették a pécsi Park- kertmozit, tatarozták a Petőfi mozit, elvégezték a Kossuth mozi külső tatarozását. Ebben az esztendőben több mint négy és fél millió forint áll rendelkezésre a filmszínházak fejlesztésiére. Az év eleje óta lett szélesvásznú a mecsekaljai, dunafalvi, nagy- harsányi mozi, és szélesvász- nat kapnak ebben az esztendőben a sellyei, szigetvári, harkányi, szenttörinei, sásdi, htmesházi és a mágocsi, valamint 12 méter széles kép vetítésére teszik alkalmassá a mohácsi kertmozit. Korszerűsítik a siklósi mozi elektromos berendezését, ki- sebb-nagyobb tatarozást vége2 tetnek valamennyi normál és húsz keskenyimozináL A három pécsi nagy mozi eredményei döntően befolyásolják a Moziüzemi Vállalat eredményeit. Éppen ezért szükségesnek látszik ezekben magas fokú technikai berendezések felszerelése, az esztétikai és kö- zönségkényelmi kívánalmaknak megfelelően. Erre a célra a következő esztendőben 1,5— 2 millió forintot költenek. A szélesvásznúsítási program végrehajtásáig és a nagyobb forgalmú mozik teljes korszerűsítéséig a vállalat anyagi erejének túlnyomó részét ilyen célokra fordítják. A megyei tanács végrehaj- tó bizottsága fontos határozatokat hozott a Mloziüzemi Vállalat munkájával kapcsolat- ban, majd megtárgyalta a - szervezési és gazdasági osztály tájékoztatóját a dolgozók panaszainak és bejelentéseinek intézéséről. A v. b. 1962. 1 július 19-i ülésén tárgyalta legutóbb a panaszügyek és bejelentések intézését. Most megállapította,! hogy a korábban megtett in- ! tézkedések eredményeként tar ; talmi vonatkozásban lényegesen javult a panaszügyek és közérdekű bejelentések intézése, mégis szórványosan előfordulnak még hiányosságok, amelyekért eddig nem alkalmaztak felelősségrevonást. A panaszügyintézésről a v. b. megállapította, hogy a tanács- apparátus munkája a követelményeknek megfelel, fokozottabb ellenőrzéssel, segítéssel a jelenleg még tapasztalható hibák megszüntethető!?:. A végrehajtó bizottság ez-! után kisebb jelentőségű ügye- ; két tárgyalt, panaszokkal és : fellebbezéseikkel foglalkozott. Á zenét tanuló fiatalok körében a Magyar Televíziónak nagyon népszerű mű sora a Zenekedvelő Gyerekek Klubja. Vidéken, így városunkban is sok a nézője, akik közül Muszty Bea, a pécsi Alkotmány utcai általános iskola ének-zene tagozatának most végzett hetedik osztályos tanulója szorgalmasan beküldte minden adás fejtörőjének helyes megfejtését. Az értékeléskor kiderült, hogy 195 ponttal országosan első lett. Ennek eredményeként a Te levízió három napra vendégül látta Muszty Beát, akit hegedűtanára, Kováts András kísért fel Budapestre. Meghívták a Zenekedvelő Gyerekek Klubjának adására is, ahol egy Hdndel-mű eljátszásával mutatkozott be és aratott sikert. Majd a második és harmadik helyezettekkel együtt a stúdióban jelenlévő zenekedvelő gyerekekből csoportot alakítottak és a három csoport között izgalmas zenei vetélkedő kezdődött a kamerák előtt. Bizony, tudásukat ala posan próbára tevő zenei kérdésekre kellett felelniök, de a vetélkedőt így is Muszty Bea vezette csoport nyerte meg. A pécsi zenei oktatás jó hírnevét is dicséri Muszty Bea sikere, aki értékes könyvjutalmakkal tért haza, magával hozva a műsor vezetőjének, Vargha Károlynak ígéretét, hogy az ősz folyamán Pécsett is megrendezi a televízió a Zenekedvelő Gyerekek Klub jának nyilvános adását. A pettendi tanácskozás KILENC ÓRAKOR még alig voltunk tizen a pettendi kultúrteremben. Három asszony, gyerekekkel a hátsó sorban, Vértes Tibor, a megyei tanácstag, a járási kiküldött, a helyi tanácselnök pedig az elnöki asztalnál. Közöttük vagy nyolc sorban az üres székek, padok. Mi lesz itt? Beszélgetni kell legalább azokkal, akik eljöttek. Kevesen vannak, de itt vannak és Vértes Tibor odaült közéjük, a széksorok legszélére. Csak a mozi ügyét volt időnk megtárgyalni, már megtelt a kis terem. Végül is ötvennyolcán hallgatták meg a beszámolóvá kerekedett beszélgetést. Kis falu Pettend, de nem túlzás, ha azt mondjuk, minden családból volt valaki, ha minden negyedik lakos itt ült a tanácskozáson. Az egyéni panaszt félretették, igaz Bognár bácsi a beszámoló előtt még elmondta sérelmét és a végén is akadt egy panaszos asszony, de ez már hivatalos időn túl jött, nem zavarta a beszámoló i?öz- érdekű hangulatát. A moziról szóltak, meg az iskoláról. Megemlítették, hogy ők szívesebben tartoznának Szigetvárhoz, mint a sellyei FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a Pécsi Porcelángyár TEHERGÉPKOCSIVEZETŐT azonnali belépésre felveszünk. KOHÁSZATI ALAPANYAGELLÁTÓ V. Pécs, Légszeszgyár u. 30. A Kesztyűgyár Siklósi Üzeme felvesz 8 ált. iskolát végzett és érettségizett fiúkat kesztyttlpari tanulónak Tanulmányi idő 3 év, érettségizetteknél 1.5 év. Jelentkezni a Kesztyűgyár Siklósi Üzemében lehet személyesen. járáshoz. A mozit elvették a falutól, mert 30 látogatót sem érte el az átlag egy-egy előadáson. Persze volt itt más ok is, ami viszont a-falu mellett szól. Szerdára hirdették a mozit és csak csütörtökön jött, erről viszont nem értesítették a pettendieket. Most a televízió maradt a számukra, főleg a hét végén, szombaton és vasárnap van nagy közönsége. És a parlamentáris stílusú tanácskozáson a megyei tanácstag azonnal válaszolt: — Ha mozit akarnak, legjobban teszik, ha vásárolnak egy gépet, valaki, mondjuk az igazgató-tanító megtanulja a kezelését és filmet már könv- nyebb biztosítani. Persze, nincs és nem is lehet okuk panaszra, sokat kapnak az államtól. — Mennyi az éves adójuk? — ötvenezer forint — mond ja a tanácstitkár — a tanács költségvetése pedig 101 ezer, ezenkívül a megyétől kaptunk ötvenezer forintot a kultúr- házra. Vagyis: az éves adóból nem telik még a helyi tanács fenntartására sem. Háromszorosát adja az állam annak, amit a pettendiek egy esztendő alatt befizetnek adóba. — Nem szemrehányás akar ez lenni, csupán azt akarom bizonyítani, hogy mennyit áldoz az állam. Ezért kérjük mi is arra a termelőszövetkezetet, hogy többet adjon, dolgozzanak még jobban, hogy javulhasson az ellátás. A határ jó, itt is lehetne olyan eredményt elérni, mint Szó- rényben, ahol egy család — £érj és feleség — havi átlagban 6500—6800 forintot kerestek és egy munkaegység értéke 62 forint volt. Most már minden feltétele megvan annak, hogy jobban éljenek, mint egyéni korukban. ISKOLA. Egy tanteremből áll és nemrégiben még a ffvű- léseket is ott tartották. Most már van kultúrház a megyei tanács jóvoltából, de az iskolának kevés az egy tanterem. Huszonnyolc gyerek jár az alsó tagozatba, az osztott oktatás nehéz és ezt a tanulók sínylik meg. Volt ott a tanácstagi beszámolón egy pet- tendi kislány, Pécsett tanul, L KERÜLET: Július S-án 5 órakor: Gálost Jó- ! zsef, Borbála-telepi kultúrotthon, 17 órakor: Fehér Jőzsefné, Vasas | II. falusi pártház. Július 10-én 6 órakor: Árvái Ml- i hály Fürst Sándor u. 69. Július ll-én 6 órakor: Szörényi \ Gizella Apaffy u. 57. Július ll-én 6 órakor: Per- í necker Imre Szabolcs falui MSZ- > MP helyiség, fél 7 órakor: C.t- ) mesl Adámné, Krisztics István, Lovas Lászlóné, Hartal Gyula Bu- 1 dal II. MSZMP helyiség. H. KERÜLET: Július 7-én 6 órakor: Balogh [ Ferenc Nagypostavölgy 60. ' Július S-án 7 órakor: Ritter Má- | tyás Nagyárpád, tanácskirendeltség. Július 9-én 5 órakor: Magyar , Ferenc Majláth u. 30, Lőcsei Ferenc Böelc János u. 22., 6 órakor: Fartély István Terményforgalmi Váll. Július 10-én 5 órakor: Sebök Bé- láné Székely B. u. 21. 6 órakor: Juhász Lajos Bajesy-Zs. 8. Horgos János Ágoston téri Isk. Július ll-én 6 órakor: Herke Lajosné Lyceum u. 9. Mezei András és Kiss Tóth István kertvárosi munkásklub, 7 órakor: Papp Imre nagyárpádi tanácskirenuelt- ség. Július ll-én 6 órakor: Földvári ' Jánosné Surányi M. u. 43, Link I János Budai I. pártszervezet, Gömzslk Péterné Jókai u. 8. (kollégium). gimnáziumban, ö is bizonyította, hogy sokkal nehezebb volt számára a gimnázium, mint azoknak, akik városban küiön-külön osztályokban végezték el az általánost. De mit lehet tenni? Ebben a teremben, ahol a tanácstagi beszámolót tartották, nappal megszervezhetik a tanítást. Akár két osztályt is alakíthatnak belőle, ha spanyolfallal elválasztják. Tanerő is van, két tanító működik Pet- tenden. És akkor már kevesebb gyerekkel, alaposabban foglalkozhatnak. A beszámoló előtt Vértes Tibor, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára — most viszont megyei tanácstag, aki a választói előtt ad számot munkájáról — végigjárta a falut. Feltűnt, hogy a pásztorház még. mindig üres, ugyanakkor nincs a faluban orvosi rendelő, fürdő. — Pedig az kiválóan alkalmas erre a célra. Ha egyszer kialakították az orvosi rendelőt és csak a berendezés hiányzik, azt már könnyebb lesz megszerezni és akkor az orvosnak több ideje lesz a pettendieket gyógyítani. Szóba került még: hová Is tartozzanak? Szigetvárhoz-e vagy továbbra is Sellyéhez? Egy harcsabajszú paraszt bácsi a sor szélén kimondta a pettendiek kívánságát: — Nekünk az lenne jó. ha Szigetvárhoz tartoznánk. Az csak 12 kilométer, Solle már 26, aztán Szigetvárra négy vonat is megy. Ha a pöttendiek be akarnak menni Söllére, hajnali négykor kelhetnek. Szigetvárra elég hétkor elindulni, ha nyolcra idézték. Hát ezért kérjük, hogy csatoljanak Szigetvárhoz... A kérést továbbítják, bizonyára nem lesz ellenvetés, ha egyszer ennyire nyomós okok és főleg a lakosság érdeke így kívánja. AKI CSAK SZÓLT a késő I éjszakába nyúló beszámolón, olyan kérdésekről beszél, amely az egész falut érinti, amir"1. ha érdemben döntenek. sok-sok család örül. És mondják, ez jellemzi a megyében a többi tanácstagi beszámolót is. Van már idejük, sőt kedvük is a falusiaknak, hogy közérdekű dolgokról tanácskozzanak és elmondják a véleményüket. Gáldonyi Béla III. KERÜLET: Július 8-án 5—6 óráig: Kovács Imre vasúti bérház, Szász Antalné Petőfi u. 64., Barabás Lajos Doktor S. u. 24., özv. Czöndör Fe- rencné Alkotmány u. 38., Lovas Ferencné Rókus u. 5., özv. Farkas Lőrincné Aranyhegy, Kertészeti Váll., 6—7 óráig: Bernáth Ferenc Petőfi utcai iskola, Barkó József Aranyhegy, Kertészeti V., Bácsalmási Mihály és Gaál Nagy Gáspárné Petőfi u. iskola. Július 9-én 5—6 óráig: Dancsó Klára Petőfi u. iskola. Szentesi Flórián Hőgyes E. u. 25—27., Szathmári Elemér Xavér u. 19. Július 10-én 4 órakor: Paulich Mihály, Hanzák Károly Megyeri út 50, 5 órakor: Gaál Lajos József Attila u. 9., Varga János Mártírok u. 42., Kaszti Imre Tompa Mihály u. 54., Szendrői Gyo.^y Vas Gereben u. 32., Szabó T' zsef Jászai Mari u. 28., Varga Antal Petőfi u. 44., Sáfrány János Alajos u. 2 2., Csikós István Tábor u. 16., Böngyik Ferenc Tanárképző Főisk., Arpádi Józs'efné Kisgyűd u. 4., 6 órakor: Komáromi József, Kovács Károly. Ka* nizslai Istvánná Rét u. 41., 7 órakor: Kiss József patacsi kultúrház. Július ll-én 5 órakor: Halász Rezsőné Petőfi utcai általános Iskola, dr Keczeli Ferenc Szigeti út 2., dr. Büki Ernőné Megveri út 11., Romvári István Móré Fíi- löp u. 37., Baka János Szigeti út 2., Keresztfalvi Artur Báthory utca 8. Július 12-én 5 órakor: Bandies István Alkotmány u. 38., 6 órakor: Marosi Károlyné Üjmecsek- alja, általános iskola. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Czakó Szilárd, Csordás Gabriella, Petrovics Beatrix, Horváth Zoltán, Kaczur Gábor, Balogh Tamás, Papp Gyula, Ka jós Sándor, Szabó Judit, Ambrus Ágnes, Nagy Rita, Sipos Sándor, Chol- noky Eszter, Varga Gyöngyi, Farkas László, Rózsa István, Linoer- ger József, Kotró Zoltán, Orsós István, Ozsváth Erika, Gerner Erika, Freifogel Gábor, Laczay Gábor, Dittrich Gyöngyi, Lukács József, Varga Márta, Grátz Rita, Lehoczky Éva, Virág Imre, Szegő Éva, Mátyás Andrea, Szalma- baksi Edina, Várhelyi Lilla, Ke- szerice Ferenc, Schiszler Anikó, Gradwohl Zoltán, Cserháti Péter, Takács Mihály, Dávid Judit, Kovács József, Balogh Beáta, Puskás Ferenc, Novákoyics Judit, Francsics Csaba. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Horváth József körzetfelügyelő és Laki Ibolya, Trapp István segédmunkás és Mailér Julianna mezőgazdasági munkás, Szivler József operátor és Kiss Mária gyors- és gépíró, Varga Attila technikus és Tapolczai Ágnes tanár, Homolai Gábor operátor és Völgyesi Erzsébet adminisztrátor, Pálfalvi Gyula agrármérnök és Kiss Margit, Erdődi Feyrenc üzemi dolgozó és Hideg Róza segédmunkás, Keő Márton műszakvezető és Balatinács Mária, Szakács Sándor főiskolai hallgató és Sarlós Zsuzsanna könyvkötősegéd, Fűzi Árpád gépésztechnikus és Engert Emma adminisztrátor, Schneider Miklós villanyszerelő és Csete Ilona könyvelő, dr. Kemenes Zsolt joggyakornok és Kiss Katalin joghallgató, Babai Ferenc jogghall- gató és Szirtes Magdolna joghallgató, Pintér János egyetemi hallgató és Palonkai Erzsébet ápolónő, Lászlai Pál csillés és Szoboszlai Katalin, Prein^r Mihály traktoros és Rippert Erika, Lizitzky László segédmunkás és Vig Margit gyors- és gépíró, Kuti Imre modellező klub vezető és Schiszler Margit egyetemi hallgató, Jádi Ferenc hegesztő és Szabó Zsófia, Katils Lajos művezető és Palczer Etelka segédmunkás, dr. Császár Károly orvos és Véghelyi Éva laborasszisztensnő, Szőcs János testnevelő tanár és Horvtáh Terézia laboráns, Ivanics Zoltán postaműszaki felügyelő és Dégay Enikő posta segédellenőr, Balogh János bolti eladó és Schmidt Mária női fodrászsegéd, Szántó Péter egyetemi hallgató és Boros Erzsébet tanársegéd. MEGHALTAK: Hajós Ilona 3 hónapos, Szabó István 66 éves, Szabó Lajosné sz. Ritlop Rozália 80 éves, Döme János 63 éves, Takács József 73 éves, Molnár Vendel 71 éves, Lévai Gyula 70 éves, Szarvas János 55 éves, Horváth Istvánná sz. Vucskics Mária 60 éves, Takács István 62 éves, Kovács Lajos 92 éves, Farkas Józsefné sz. Szu- vajdzsits Hajnal 68 éves, Szálai Lajosné sz. Horváth Amália 56 éves, Kocsis József 74 éves, Nagy Rita 1 napos, Jánosa István 1 napos, Székely Gyula 39 éves, Brunner Istvánná sz. Szirmai Ilona 62 éves, özv. Seidl Béláné sz. Imrő Mária 86 éves, Németh Jstvánné sz. Nyaka Eleonóra 69 éves, Szabó János 67 éves, özv. Horváth Jánosné sz. Vass Mária 68 éves, Kis-Tóth Györgyné sz. Kabáth Mária 67 éves, Kopeczky Mária 69 éves, Zubonyai Istvánné sz. Steiger Mária 60 éves, Csaba József 37 éves, Kovács József 57 éves, Guttenberg Rudolf 75 éves* Kovács József 57 éves. Orvosi ügyelet Pécs mj. város biztosított dolgozói részére ügyeletes orvosi szolgálatot tartanak 1963. július 6-án (szombaton) du. 14 órától 8-án (hétfőn) reggel 7 óráig a következő helyeken: I. kerület részére: az újmeszesi körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 51-81. Járó betegek részére rendelés 9—10 és du. 15—16 óráig. (Szombat du. is.) rr. kerület részére: a Városi Rendelőintézetben (ügyeletes orvosi szoba). Tel.: 30-00. Járó betegek részére rendelés de. 10—li és du. 16—17 óráig. (Szombat du. Is.) III. kerület részére: a Petőfi u. körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 25-88. Járó betegek részére rendelés de. 8—9 és du. 14—15 óráig. (Szombat du. Is.) Ha a megadott számok nem jelentkeznek, a hívást a 08-nak (posta) kell bejelenteni. A PÉCSI RADIO 1963. július 6-i, szombati műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor; Jelentés a földekről. A könyvesbolt kirakatából. Lj. Szántovcsánin: Iván és Iván apó. Tamburazene. 17.30: Német nyelvű műsor: A Baranyában vendégszerepeit csolnoki kultúrcsoport műsorából. — Ismétlés. 18.00: Levelekre válaszolunk. 18.10: Zenélő levelezőlap. Közben: 19.00: órakor: Vasárnap előtt szombaton. A Dél-dunántúli híradó melléklete. 19.45: Hétvégi gondolatok. — Vasvári Ferenc írása. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Tájszínház: A nadrág (este 8 órakor). Komlón. MOZI: Park: A nagy manőver (5, 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Jó idő esetén az utolsó előadás a Kertmoziban. Petőfi: Fel a fejjel (fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor). Kossuth: Ejféli mise (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Algériai napló, Országút a felhők felett. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Építők Kultűrotthona: Bolondos tialászfalu (5 és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Szórakozott professzor (7 órakor, szélesvásznú). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Oldás és kötés (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): Egy csepp méz (7 órakor, szélesvásznú). — Csak^ 18 éven felülieknek! Május 1. (Vasas II.): Az utolsó tél (7 órakor, szélesvásznú). Vörös Csillag (Bóly): Különös lány (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Valahol Európában (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Amig holnap lesz (6 és fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Előzés (fél 9 órakor, szélesvásznú). DUNÄNTÜLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János u. 11. Telefonj 15-32. 15-33; 17 óra utáni 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly; Kiadóhivatal: Pécs Hunyadi u. U. Telefon: * 55-91, 50-00 _______ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sx. Terjeszti c Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— F% Indexszám: 25 ft54 k t