Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-17 / 165. szám

B63. JÜLIUS IX napUI' 3 v&’, ■ ­Miről árulkodnak a veszteglő teherautók? Nem akarok hinni a sze­memnek, amikor a kétoldalas, apró betűkkel gépelt jelentést a kezem között forgatom. ... „1963 július hó 15-én 123 darab tehergépkocsi áll üze­münkben, ami az összes ko­csink 27,5 százalékát teszi ki. Ebből 52 gépkocsi motorhiba miatt, a többi egyéb alkatrész hiánya miatt. A 28 ZIL, 8 Grá­nit nélkülözi a járatáshoz szükséges alkatrészeket. Nem tud menni hasonló hiány miatt sok Csepel kocsi. Nincs főda­rab, kuplung, sebességváltó... stb.’’... A Siklósi u. 6, alatti épület egyik irodájában Kövesdi Gé­za anyagosztályvezető kese­rűen mosolyog. — Ha múlt évben egy júliu­si reggel azt jelentették Bakán elvtársnak, hogy tíz kocsi áll motorhiba miatt, már össze­csapta a kezét. „Tíz kocsi?” .... Ma pedig ott tartunk, hogy száznál is több vesztegel meg- hibásodva. Elindulok a Batthyány üti telepre. A volt Belsped udva­rán szorosan egymás mellett állnak — részben szétszedve — a tehergépkocsik. A Rózsa Ferenc utcában hasonló kép fogad. Biztosan mindenki látott már az utcán „lerobbant” te­herautót Szomorú látvány. Ennyit, ilyen sokat egyszerre nézni azonban nem lehet anél­kül, hogy az ember ne a földe­ken most beérő rengeteg para­dicsomra, paprikára, az ezer és ezer holdnyi kenyérgabonára, vagy az anyagra „éhező” építő­iparra gondoljon. Ki a felelős ezért? Mi okból állnak ezek az autók, miért vannak tétlen­ségre kárhoztatva? A dolgok eleje A régi TEFU, mostani ne­vén 12-es Autóközlekedési Vál­lalat — minden túlzás nélkül — megyénk egyik legjobban elhanyagolt vállalata volt és az ma is. Tévedés ne essék, nem a vállalat vezetőit terheli ezért felelősség. Erről szó sincs. Arról van szó, hogy telephely tekintetében ez a vállalat mű­ködik a legmostohább körül­mények között. Mint ismeretes az autóközlekedési vállalatokéit összevonták, együtt van most a MÁVAUT, és a TEFU. Ám együtt, vagy külön, a problé­mán ez semmit sem változta­tott. A vállalat Pécsett 21 he­lyen üzemel, huszonegy kis „kócerájjal” rendelkezik. Javí­tanak itt, javítanak ott, a ja­vításra váró kocsik persze a szabad ég alatt, ami ilyenkor még kellemes, de télen egye­nesen kétségbeejtő. A teher­gépkocsikat sem rendesen kar­bantartani, sem javítani ilyen körülmények között nem lehet. Rozzant műhelyekben, alkal­matlan udvarokon egy olyan üzemmenetet biztosítani, ami 568 tehergépkocsinak dukálna: egyszerűen képtelenség. De ha már a 12-es AKÖV- nél nem lehet kielégítően megoldani a gépkocsik javítá­sát, akkor meg kellene oldani az erre célra rendeltetett és életre hívott Autójavítónál. Ám ott sem rózsásabb a hely­zet. Évente 250 kocsi Ennyit, nem többet tud a XIV-es Autójavító Vállalat évente megjavítani. Telephe­lyei — a Munkácsy Mihály utcáiban és az Irányi Dániel téren — még szemre sem job­bak az AKÖV-énél. A vállalat már évek óta jelentgeti a fel­ügyeleti szervnek, hogy képte­len az igényeket kielégíteni, telephelye teljesen alkalmat­lanná vált az igényelt szolgál­tatások elvégzésére Évek óta ígérik az új, a vá­sártéren felépülő új telephe­lyet. Legalább hatszor készítet­tek terveket, annyiszor el is vetették őket, ezer és ezer fo­rintokat fizettek ki a tervezők­nek, de az új telephely létesí­tésére csak nem került sor. A sok hibás teherkocsi állásának egyik oka pedig ebben kere­sendő. A korszerű, jól felsze­relt javítótelepen ugyanis olyan javításokat is el tudná­nak végezni, amire jelenleg semmi lehetőség sincs. Nincs alkatrés* A másik oka a kocsiállások­nak az autóalkatrészek hiánya. Az még csak hagyján, hogy a külföldi kocsikhoz nem kapni alkatrészt — bár ez is megold­ható lenne a kereskedelem jobb munkájával — az viszont egyenesen a felelőtlenség vád­ját vonja magára, hogy a 12-es Autóközlekedési Vállalatnál, ahol 568 teherautó van, a mai napon egyetlen Csepel mintá­jú hergerfej sincs a raktárban. A fődaraboknál elképesztő hiá­nyok vannak, a raktárak pol­cai üresek. A koronát teszi fel az alkatrészellátás jellemzésé­re például a „filléres” Szofita égők hiánya. Mint az AKÖV vezetői mond­ják, az ország többi vállalatá­nál sem jobb a helyzet, a KPM tudja a dolgot, éppen csak in­tézkedni nem intézkedik sen­ki. Mennyibe kerül ex nekünk? Nagyon durva számítás sze­rint csupán az AKÖV-nek 2 millió forint bevételkiesésbe. Hogy a népgazdaságnak meny­nyibe, azt kiszámítani is nehéz lenne, hisz a tehergépkocsi igény 100—150-nel több naponta, mint amit a vállalat jelenleg munkába tud fogni. Nem cso­da, hogy a 12-es AKÖV fél­éves eredményromlása több, mint egy millióval haladja meg a betervezettet Baranya ipari üzemei óriási mennyiségű árut termelnek egy negyedév leforgása alatt. A termékekhez szükséges alap­anyagok vasúton, vagy teher­autón érkeznek az üzemekbe. Hogy csak példát mondjunk a megyében meg kell mozgatni negyedévenkint 60 ezer tonna terméskövet 85 ezer négyzet- méter mozaiklapot, ahhoz több száz vagon kavicsot, 80 ezer tonna zúzott kő megy az épít­kezésekhez, vajon mi szállí­taná el a mintegy 142 ezer pár cipőt, a kesztyűket, a fonalat, a konzervet, a tejet, a szige­telőket, a gépeket, ha nem a teherkocsik? Megyénk tsz-ei az eddigieknél sokkal nagyobb mennyiségű mezőgazdasági ter­ményt mozgattatnak meg, mint korábban. A gépkocsi „léte, vagy nem léte” fcránkint is sok­száz forintot vesz ki az illető üzem, tsz dolgozóinak zsebé­ből, vagy rak oda, ha rendel­kezésre állhat. A mezőgazda- sági termékek jórésze nagy ká­rosodásnak van kitéve, ha csak egy napot is késik a szállítás. Szinte azt mondhatnánk millió és millió forint sorsáról van szó, tehát a közlekedésben nél­külözött napi 100—120 kocsit jogosan reklamáljuk. A nép­gazdaságnak ez sokkal, de sok­kal többe kerül, felmérhetetle­nül nagyobb kárt okoz, mint amennyi az alkatrészek ára, vagy az új telephely, korszerű javítóüzem létesítése. Reméljük, hogy a Közleke­dés és Postaügyi Minisztérium illetékesei levonják a megfe­lelő következtetést és sürgős intézkedéseket tesznek az al­katrészellátás megjavítása, és a pécsi vállalatok telephelyei­nek rendezése érdekében. Re­méljük a 123 volán mellé rö­videsen beülhetnek az embe­rek! Szilt« István Több tss-ben befejezték már as őszi árpa és búsa aratását Döcög a tarlóhántás — Több gondot kell fordítani a szalmatehúzásra is! Már nem újság, hogy vala­melyik tsz befejezte az ara­tást. Szigetváron sorolják a neveket: Tótszentgyörgy, Iba- fa, Nagydobsza, Nemeske, Szu- limán, Boldogasszonyfa ... Ezek már befejezték az ara­tást és előreláthatóan július 24-e körül kész lesz a járás­ban minden termelőszövetke­zet az aratással. A tarlóhámtásrói és a má­sodvetésről már nem tudnak ilyen jót mondani. Bizony gondolkodni kell azon, hol is megy jól a tarlóhántás. Bol­dogasszonyfán jól halad ez a munka, ott a kombájn és az aratógép után azonnal megy az eke, vagy diszktiller. Mozs- gón, Csertőn, Zsilbóton, Ró­zsafán és Szenüászkin is igye­keznék a tarlóhántássai, a többi termelőszövetkezetben viszont elég nagy a lemara­dás. Ezt mutatják a tábláik is, amélyékneik nagy részén még ott van a kombájnszalma, fel- gereblyézetlen a keresztek kö­ze. A járásnak 2000 hold a má­sodvetési terve. Nagydobszán 80. Hobolon 65, Patapoklosi- ban 101 holdat élvetettek már. Ezek a jelentősebbek, mert vannak tsz-ek, amelyek vete- gettek már. Ezt mutatja a já­rási összesítő is, amelyben 870 hold tarlóvetést mutatnak ki eddig. A másodvetéssel nem lehet várni, rövid időn belül el kell kezdeni a munkát El bizony, még Botykapeter- den is, ahoi a legutóbbi jelen­tésig még egy dekát sem ve­tettek. A SELLYE! JÁRÁSBAN itt sem dicsekedhetnek. Nem­csak a járási tanácshoz beér­kezett jelentések mutatják, hogy a kombájnszalmáknak mindössze 60 százalékát taka­rították le, hanem a határ is. Pedig az eső nagy kárt tehet a szalmában, amiből idén Úgyis olyan kevés van. Ha most nem becsülik meg a szalmát a tsz-ek — a télen hiába sírnak. Most kell beta­karítani a szalmát. A sellyei járás termelőszö­vetkezetei a legutóbbi je­lentés adatai szerint a tar­lóknak mindössze 17 száza­lékán végezték el a tarló­hántást, illetve nyári mélyszántást. Még az olyan jónak mondott tsz-ekben is, mint a hegy- szentmártoni, az 567 holdból mindössze 139 holdon voltak készen a tarlóhántássai az em­lített időpontig. Természete­sen azóta változhattak az ada­tok, de a jelentések mégis azt mutatják: többet kell törődni ezzel a munkával a sellyei járásban is. SIKLÓSON azt mondják: szombatra kö­rülbelül készen lesznek az aratással. A járásban most a gépeket átcsoportosítják azokba a termelőszövetke­zetekbe, amelyekben még nagy a lemaradás. A járásiban az ősziárpa-ter-1 méssel általában elégedettek* azt mondják: valamivel több is lesz a tervezett átlagnál, búzából viszont mintegy 2 mázsával kevesebbet takarí­tanak be holdankint, mint amennyit terveztek. Ebben a járásban már job­ban állnak a tarióhántássaL A tarlóknak mintegy 45 szá­zalékát lebuktatták már. Ez többek között annak is kö­szönhető, hogy a járás vezető szakemberei kiszámították: ha minden területet mélyszántam akarnak a tsz-ek — akkor az összes tarlót csak szeptember' 27-re tudnák lebuktatni. Ez pedig késő. Ezért írásban ér­tesítettek minden tsz-agronó- must: négy napon belül min­den területen kezdjék el a tarlóhántást és állítsák mun­kába a diszktillereket és a lengyel tárcsákat is. Ott, ahol szükséges, természetesen el­végzik most a mélyszántást* vetőszántást, de ott, ahol úgy­is trágyázni kel'1 majd, ott csak tarlót hántanak. És a já­rás nemcsak az utasítást adta ki, de mindennap ellenőrzi is annak végrehajtását. A járásnak 900 hold a tarló­vetési terve, ebből 600 holdat, a pénteki jelentés szerint már elvetettek. Zöldtrágyázott te­rületük a terv szerint 1100 hold, amiből ötszáz már a földben van. Most az aratás, tarlóhántás, a talajmunka a fő gond min- I denütt. A DUNÁN is több tsz letette már a gcm­az aratásról. Közéjük tarto­zik: Marócsa, Felsőszentmár- ton, Drávasztára. Az aratással itt sincs probléma, de a szal­malehúzással, a tarlóhántással Férfi fürdő-szakmunkást vizsgával, kubikosokat, se­gédmunkásokat azonnal fel­veszünk. Pécsi Víz- és Csatorna- művek, Zólyom utca 2. L emelet Már a reggeli komp megtelik a strandolókkal. akik a szi­geti oldal homokos partja mellett keresik a felüdülést. Igen, ott jártam a Boly melletti Szie- bert pusztán. A mai fogalmainkhoz mérten szokatlan temető ez. Sem kő vagy kopjafa, de még sírhant sincs, ami a temetőre utalna. Csak kopár mezöt látok, olyan kemény földdel, mintha valaki ledöngölte voina, és egy igen-igen mély árkot, szélén dr. Papp Lászlóval, a megyei múzeum igazgató­jával. Az árok mélyén bronzhátú mun­kások ásnak, kaparásznak óvatosan egy lókoponya körül. Vagy ezerháromszáz éve kerülhetett a földbe. Dr. Papp László szerint elő­kelő avar sírja lesz ez. Hamarosan elő­bukkan majd a férfi csontváza is, a ló maradványai közelében. Miközben a múzeumigazgató a lele­tekről tájékoztat, gondolatban vissza­pergetem azt a tizenhárom évszázadot, amely bennünket ezektől a síroktól el­választ, Megpróbálom nem látni az állami gazdaság ezüstösen csillámló hidroglóbuszát, zöldellő kukoricatábláit. Nem, csak a dombvidék, meg ez a két patak maradhat meg, amely alattunk csörgedezik a völgyben, különben dús­füvű, erdőttgetes mező zárja be a szem­határt. Képzeletemben egy délelőtt toppa­nok be az avarok táborhelyére. Ágas­kodó bőr- és nemezsátrak fogadnak, füstölgő tűzzel, hosszú és bő redőzetű ruhába öltözött asszonyokkal. Ingerül­ten perelnek a körülöttük lábatlankodo gyerekekkel, akik éhes pillantásokat vetnek a lassan piruló marhahúsra es a cserépedényben fövő hajdinakására. Távol, a szomszéd dombtetőn a férfiak gvokorlátoznák, sebes vágtába kezde­nek apró, gyors lábú lovaikon, szél­vészként. száguldoznak a mezőn. Lent a völgyben marhacsorda legel a patak partján, s magas, szőke szláv rabszol­ga terelgeti az állatokat, nagyokat Avar kori temutiisen kiáltva a maga furcsa nyelvén. Attól nem messze birkanyájat itat egy lógó varkocsú avar harcos, s vágyakozva néz a gyakorlatozok felé. Szemmel látható, hogy nincs ínyére a legeltetés, izgatottan játszadozik bőr övével, s az övről lecsüngő díszekkel, egész lényé­vel átélve a lovasroham minden gyö­nyörűségét. Inkább ott lenne, vagy szarvasvadászatra menne a többiekkel, csak birkáidat ne kellene legeltetnie ... Hát körülbelül így lehetne — néhány mondatban — képet alkotni a régi ava­rok életéről. S hogy valóban így élt ez a nomád nép, arról a leletek tudósíta­nak bennünket. A megtalált csontvá­zakból pontosan rekonstruálni tudják, hogy az avar emberek, loxxtk általában kisebbek voltak a nyugat-európaiak­nál. A rozsdaette sarlók, a hajdina- és kölestermesztésről, a teljesen dísztelen és fegyvertelen sírok kevés számú rab­szolgáról hoznak hírt. Még azt is meg­tudhatjuk, hogy milyen anyagból hé­szült a ruhájuk. Ez nem tréfa: dr. Papp László, mint a kincsek kincsét, úgy mutatja a szö­vetdarabkát, amely csodálatosan átvé­szelte a tizenhárom évszázadot. Való­színű, lenből x>agy kenderből készült vászondarabka lesz, szabad szemmel is látható növényi rostok maradványával. Látunk kengyelvasakat (az egyik olyan ép, hogy ma is használni lehetne), egyszerű, korsó alakú cserépedényt, régi tört és csatokat. Az egyik ezüst­csat — olyan, mintha most került vol­na lei az ötvösműhelyből — szárnyas griffmadarat ábrázol, a másikon kele­ties díszítőelemek gyönyörkjpdtetnekt Mindez persze még csak a munka kezdete. Amint Papp Lászlótól hallom, a java csak azután kezdődik, amikor biztos helyre szállítják a leleteket. Mikroszkóp és vegyi elemzés alá kerül a sző vet dara b ka, antropológusok ellen­őrzik, hogy helyesek voltak-e az ava­rok rossz-jellegéről alkotott ítéleteik. Külön szakember foglalkozik a sírok­ban talált állat csontvázakkal, és más díszes csatokkal, érméikkel, pénzekkel. És kíváncsiak a történészek is, hiszen egy-egy jelentős felfedezés módosít­hatja a történettudomány álláspontját, márpedig ha az módosul, akkor az is­kolai tankönyveket is másképp írják, mint ahogy eddig tették. És másképp tanulja a diák is. Csak ezután kerülnek a régiségek a múzeumok kiállítási termeibe. Ez az ásatás egyébként csaik egy a sok baranyai feltárás közül. E pillanat­ban is, miközben a lókoponya közelé­ből előkerülő birkacsontokait nézeget­jük, valahol Mohácson longobard te­mető után kutat Kiss Attila régész. Dr. Fülep Ferenc, a budapesti Nem­zeti Múzeum főigazgatója a nagyharsá- nyi római kori temetőt kutatja tovább, Kovács Valéria a szigetvári várban ásat, dr. Bándi Gábor ősrégész rézkori, korai bronzkori kultúra nyomát akarja Nagyárpádon megtalálni. Baranya hi­hetetlenül gazdag a régi korokból szár­mazó leletekben, kimeríthetetlenül sok és rejtett kincset ígérve a régészeknek. Itt Sziebert pusztán, ahol vagyunk, alig egy négyzetkilométeres területen honfoglaláskori, középkori, bronzkori, római kori temetőkés települések vár­nak feltárásra. Négy kor maradványa, egyetlen négyzetkilométere Magyar László Kora délután sorra kötnek ki az evezősök, a motorcsóna­kok utasai a strand északi csücskén. ■ S amikor a nap már egészen laposan süt, a srácok fejelés­sel melegítenek a zátony lágy homokján. i Varga Gyűli j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents