Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-05 / 129. szám

4 III AMO 1963. JÜ KITTS it Holnap lesz a pápa temetése Hruscsov részvéttávirata Nincs megegyezés Talabani kurd törzsfőnök, aki a kurdoknak az iraki kor­mánnyal folyó tárgyalásait ve­zeti, a napokban az EAK fő­városában tartózkodott. Mint a Men hírszolgálati iroda je­lenti, Talabani megbeszélést folytatott az EAK vezetőivel népének helyzetéről. Az A1 Ahram című kairói lap tudósí­tása szerint a közeljövőben a kurdok és az iraki kormány újabb tárgyalásokra ülnek ösz- sze, „hogy biztosítsák Irak nemzeti egységét”. Ennek az az előzménye, hogy Barzani, a Kurd Demokrata Párt elnöke, a kurdok vezető­je felszólította az iraki kor­mányt, engedje szabadon be­börtönzött honfitársait, és füg­gessze fel az ostromállapotot Irak északi vidékein. A kor­mány később közölte, hogy hajlandó tárgyalni a szóban- forgó kérdésekről. Moszkva: Nyikita Hrus­csov, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke mélységes részvétét nyilvánította XXIII. János pápa elhunyta alkalmá­ból. Az Amleto D. Cicognani bí­boros államtitkárhoz intézett táviratában Nyikita Hruscsov ezt írja: „Megőrizzük jó em­lékezetünkben XXIII. Jánost, akinek a béke támogatására és erősítésére kifejtett áldásos te­vékenységét a békeszerető né­pek széles körben elismerték és tisztelték.” * Vatikánvárosi XXIII. János pápa temetése csütörtö­kön este lesz a Szent Péter bazilikában. A pápa holttestét kedden átszállították a bazili­kába és felravatalozták. Az új pápa megválasztásáig a katolikus egyházat a bíboro­sok kollégiuma kormányozza. A kollégium minden nap ülést tart a Vatikánvárosban. A pápa megválasztására a konklávé 15—18 napon belül ül össze. Az új pápa megvá­lasztására hivatott bíborosi kollégiumnak 82 tagja van, közülük 23 olasz és 59 kül­földi. A hírügynökségek elmond­ják, hogy Olaszországban a pápa halálának hírére három­napos hivatalos gyászt rendel­tek el. A zászlókat félárbócra eresztik, az iskolákat és a szó­rakoztató intézményeket — színházakat, mozikat — bezár­ják. A világ minden részéről részvéttáviratok érkeztek Va- tikánvárosba. Részvétét fejezte ki U Thant ENSZ-főtitkár, Kennedy amerikai és De Gaulle francia elnök, Erzsébet angol királynő, Dorticos kubai és Zawadzki lengyel elnök, Hirohito japán császár és so­kan mások. A világ sajtója terjedelmes cikkekben méltat­ja az elhúnyt pápa egyénisé­gét. Az amerikai négerek folytatják a harcot Birmingham: Az alabaxnai egyebem tanácsa hétfőn úgy döntött, hogy június 10-én, a tanszék kezdetén, James A. Hoodot, egy harmadik néger diákot is fel kell venni a ko­rábban csak fehérek számára fenntartott egyetemre. Hasonló értelemben döntött a mississippi állambeli Biloxi- ban az egyik körzeti bíró. aki hétfőn elutasította az állam kormányzójának tiltakozását és bejelentette, előmozdítja, hogy Cleve McDowel 21 éves jegyet kívánt váltani egy csak fehéreknek fenntartott mozi­ban. A támadásnál több né­gert megsebesítettek. Az Alabama állambeli bí­róság „békebontásért” egyen­ként kétszáz dollár pénzbün­tetésre ítélte hétfőn azt az öt négert és öt fehéret, akik Wil­liam Moore-nak, az egy hó­napja meggyilkolt Baltimore-i postásnak a fajgyűlölet ellen tiltakozó útját akarták foly­tatni. Revansista gyűlések Nyugat-Német országban Bon n: Nyugat-Németor- szágban a pünkösd a revan­sista találkozók jegyében zaj­lott le. Stuttgartban például 350 000 „szudéta-német”, Bad- Godesbergben, Münchenben és másutt is szépszámú re­vansista gyűlt össze, hogy kö­vetelje a keleti határok meg­változtatását és a második világháború alatti „jogviszo­nyok helyreállítását”. A találkozók a nyugat­német kormány legteljesebb támogatását élvezték. Ade­nauer táviratban üdvözölte például a stutgarti gyűlést és hangoztatta, mindenképpen „dicséretes a régi haza mel­letti állásfoglalás”. Stuttgart­ban beszédet mondott Hassel hadügyminiszter. Ismét leszö­gezte, hogy Bonn továbbra sem ismeri el az Odera— Neisse-határt, majd kijelen­tette, Hitler „erőszakos lépé­sei” sem teszik indokolttá a jelenlegi határviszonyokat. A stuttgarti találkozóval egyidejűleg a pomerániai re­vansista szervezet Bad-Go- desbergben, a „kárpátnéme­tek” pedig Münchenben tar­tottak gyűlést. Meghalt Maxim Hikmet Moszkvában szívizominfrak- tus következtében 61 éves ko­rában elhunyt Nazim Hikmet nemzetközi Lenin-békedíjas költő és író. Halála korunk irodalmának is, a munkásmoz­galomnak is nagy vesztesége. Nazim Hikmet életművével hazájáért, Törökországért har­colt, egyéni sorsát, életét a forradalmi mozgalomnak, a kommunista eszme szolgálatá­nak szentelte. NAZIM HIKMET: » &Lnl az életet Az élet nem tréfadolog, vedd hát nagyon komolyan, mint például a mókus, hogy semmit se várj se fentről, se kívülről, s ne legyen más gondod, dolgod, csak az élet. Az életet vedd hát komolyan, de oly komolyan, hogy például a falhoz állítva, összekötött kezekkel vagy fehér köpenyben a laboratóriumban, óriás szemüvegeddel meg tudj halni az emberekért, mégpedig olyanokért, akiknek arcát sose láttad, és úgy, hogy semmi se kényszerít rá, s bár tudod, hogy a legszebb és legigazabb az, hogy itt élhettél a földön. Vedd hát az életet oly komolyan, mint aki például hetven évesen ültet olajfát, s nem azért, hogy a gyermekeire hagyja, hanem mert félve sem tud hinni a halálban, oly erősen él benne az élet. SOMLYÖ GYÖRGY fordítást A Magyar írók Szövetségének részvéttávirata néger fiatalember beiratkoz- hassék az állam egyetemének arra a tagozatára. ahol James! Meredith néger diák tanulási lehetőségét — mint emlékeze-, tes — szövetségi csapatok fel- \ vonulásával kellett biztosítani. I Hétfőn az észak-kaliforniai G reensboroban újabb tüntetés zajlott le a fajüldöziés ellen. A floridai Gainsvilleben fajül­döző csőcselék támadta meg azt a néger csoportot, amely A Bm. Állami Építőipari Vállalat a Pécsi 506. számú Intézetben felvételi pályá­zatot hirdet kőműves, ács állványozó, melegfapadlózó és müanyagburkoló, épületüvegező, te őledö szakmák elsajátításához. Jelentkezhetnek mindazok a fiatal fiúk, akik a VIII. ált. iskolát elvégezték és a 16. életévüket még nem töl­tötték be. Jelentkezéskor ! anyakönyvi kivonat és is- | kólái bizonyítvány szüksé- j ges. Tanulmányi idő 3 év. [ Az intézettől távol lakó fia­taloknak bentlakásos ott­hont, napi háromszori ét­kezést, munkaruhát, tan­könyvet. tanulmányi elő­meneteltől függően ösztön­díjat biztosítunk. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. — Cím: Mü. M. 506. sz. Iparitanuló Intézet, Pécs, Ujmecsek- alja. A jelentkező fiatalo­kat felvételről írásban ér­tesítjük. Nehéz eldönteni, hogy a vi­lágszerte nagy felzúdulást okozott Lambrakis-ügyben ki a nagyobb gonosztevő a két megfizetett briganti, Spyros Kotzamanis és Emmanuel Em- mamuelidis, aki a baloldali képviselőt halálragázoló mo­torkerékpáron ült, vagy azok a politikai banditák, akik fel­bérelték őket és a gyilkossá­got megszervezték. Minden­esetre a mai görög belpoliti­kai viszonyokra jellemző, hogy ha változott eszközökkel is, de visszatértek az ókor­ban divatos módszerekhez. Akkor méregpohár, most ut­cán száguldó bérgyilkos. Válogatott kifejezések Néhány hete, mielőtt a gö­rög királyi pár, Pál felesége és volt hitlerjugend felesége, Frederika királyné a „nagy vendéget”, De Gaulle francia elnököt fogadta, a párizsi Le Mcnde közölte Averoff kül­ügyminiszter nyilatkozatát. A külügyminiszter úr váloga­tott francia szavakkal fejez­te ki megdöbbenését afölött, hogy a világban sokhelyütt manarchofasiszta rezsimnek nevezik azt a rendszert, mely ma Athénből irányítja az or­szágot. Hasonló válogatott ki- fejzésekkel igyekezett bizony­gatni, hogy a NATO-nak sem­mi szégyenkeznivalója nincs az ilyen tagállamokkal, mert a görög királyság olyan de­mokrácia, amely szinte párját ritkítja. Ez a „demokrácia” meg­győzhette a közelmúltban az ; angolokat is, amikor Frederi- ka királyné Londonban tartóz­kodván, egy brit hercegi pár esküvőjén felséges mozdulat­tal elutasította Betty Amba- tielos petícióját, a fiatalasszo­nyét, aki évek óta börtönben sínylődő férjének kért sza­badságot. A királynét a köny- nyek nem hatották meg, hi­szen már hozzászokott az ilyesmihez. Hányszor nyílnék alkalom a meghatód ásna, ami­kor a börtönök 1192 politi- j kai foglyot tartanak rácsaik mögött, 4000 ember pedig nem hagyhatja el lakóhelyét, mert rendőrségi felügyelet alatt áll. Kik? Antifasiszták, akik Görögország náci meg­szállásának éveiben fegyver­rel harcoltak Frederika ki­rálynő honfitársai, a hitler- jugend hóhérai ellen. Érthető, ha Frederika, aki annakide­jén maga is büszkén viselte a fekete inget, egyáltalán nem hatódik meg. Mi várható ? A Lambrakis-gyilkosság egyébként nemcsak az or­szág belpolitikai helyzetével függ össze, hanem a nemzet­közi körülményekkel is. Gö­rögország a NATO előretolt támaszpontja a Balkán-félszi- I geten. Az atlanti katlanban most forr a többoldalú atom­haderő megteremtésének koty- valéka. Legutóbb a kanadai fővárosban, Ottawában erről tárgyaltak a NATO-miniszte- rek, Görögország a Polaris- rakétákkal felszerelt tenger­alattjárók kiszemelt tartózko­dási helye és a lakosság biz­tonságáért szorongó baloldali politikai pártok elsősorban eb­ben a kérdésben nem értenek egyet a Karamanlisz-kormány politikájával. Mi lesz ezután, mi várható A Kesztyűgyár Siklósi Üzeme felvesz 8 ált. isko­lát végzett és érettségizett fiúkat és leányokat KESZTYÜIPARI TANULÓNAK. Tanulmányi idő: 3 év, érett, ségizetteknél: 1,5 év. Je­lentkezni a Kesztyűgyár Siklósi Üzemében lehet személyesen. Görögországban? — kérdik belföldön a haladó görög erők és kérdik külföldön is a de­mokraták barátai. Iliou, a baloldali párt, az EDA veze­tője borúlátó a jövőt illetően. A gyilkosság után kijelentet­te: ,,A politikai látóhatár el­borult. A barométer vihart je­lez. Lambrakis a Polaris-raké- ták áldozata és senki nem tudhatja, hogy holnap nem érte csendül-e meg a lélek­harang”. A kormány felelőt­len külpolitikája és rendőr­módszereket alkalmazó • bel­politikája ellen nemcsak a következetesen küzdő EDA harcol, mindinkább felsora­kozik a magát „mérsékelt­nek” nevező polgári középtá- bor is. Fokozódó feszültség A politikai légkör ideges — írta a Le Monde athéni tudó­sítója, így minden bizonnyal a Lambrakis-gyilkosság után a belső feszültség fokozódá­sával lehet számolni. Nazim Hikmet elhunyta al­kalmából a Magyar Írók Szö­vetsége az alábbi részvéttáv­iratot küldte a Szovjet írók Szövetségének: — A Magyar Írók nevében kifejezzük mély részvétünket a nagy harcos költő elhunyta alkalmából. Nazim Hikmet ha­lála számunkra kétszeresen veszteség, mert nemcsak a né­pünket annyira szerető írótár­sat veszítettük el benne, ha­A legutóbbi telitalálatos lot­tószelvényen tulajdonosként ifj. Papp Lajos berentei bá­nyaüzemi géplakatos neve volt feltüntetve. A nagy értékű szelvényt már letétbe helyez­ték a kazincbarcikai OTP- fiókban. Kiderült, hogy az ötös találatot háromtagú lot­tózó csoport érte el. Ifj. Papp Lajossal Köntös Gyula 39 éves kétgyermekes, bányaüzem: gépmester és ifj. Szalánczy Gyula 27 éves, háromgyerme­kes bányaüzemi technikus j osztozik a főnyereményen. A J szerencsés lottózók elmondot­ták, hogy a rájuk jutó ösz- ! szegből házat és gépkocsit vá- i sárolnak, a pénz nagy részét nem az annyira várt vendéget is, hiszen az idén szándéko­zott meglátogatni bennünket. Ez évi könyvünnepünk egyik kis remekműve volt az ő „Ne­héz a távoliét” című kötete, amellyel még jobban olvasói szívébe költözött. Halálával egy példamutató írói élet zá­rult le, amely most már hal­hatatlanságával lelkesít ben­nünket további utunkon. A Magyar írók Szövetsége. pedig takarékba teszik. A több mint 1,8 millió fo­rintos főnyereményt június 12-én Kazincbarcikán nyilvá­nosan fizetik ki. Von Hasáéi nyilatkozata Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter, a Berlingske Tidende jelentése szerint jú­nius 14-én hivatalos látogatás­ra Dániába érkezik. A lap ezzel kapcsolatban közli Von Hassel nyilatkozatát a bonni tudósítónak. Az NSZK hadügyminisztere nyíltan be­ismerte, hogy Nyugat-Német- ország részt vesz a NATO létrehozandó atomerejében, amelynek létrehozását Otta­wában határozták el. A Pécsi Comei'.tárulparl Válla lat hirdi komlói és dombóvári telepére fizikai munkára , alkalmaz. Étkezést és szál- ’ lást biztosítunk. Jelentke­zés a hirdi, komlói illetve dombóvári telepen. A Pécsi Gáz- és Hőszol­gáltató Vállalat felvételre keres FIATAL SEGÉDMUN­KÁSOKAT szerelő kisegítőnek és KUBIKOSOKAT. Jelentkezni lehet: Pécs Légszeszgyár u. 11. szám. Várkonyi Tibor FIGYELEM! Elfekvő készletünkből felajánljuk megvételre az alábbi gépek alkatrészeit: Dömperek E—505-ös ko tró, MB—kotró, DT—54-es vontató, DT—413-as vontató, C—80-as vontató. motora! hair essek: Jár. 135-ös, C—80-as, P 46-os indító kismotor. ém. í. sz. földmunkát gépesítő vall., Budapest, V., Vigyázó Ferenc u. 3. Tel.: 118-496. Megtekinthető: Budapest, IX., Illatos út 3. szám. Hétköznap: 8—15 óráig A barométer vihart jelez Letétben az öttalálatos lottószelvény Éj bemulató a Pécsi Nemzeti Színházban iiinius 7-én. i»'*»»« * <*sle 7 órakor Dunai Ferenc: N A D R JL Q Vígjáték 3 felvonásban

Next

/
Thumbnails
Contents