Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-25 / 146. szám, Első kiadás

1963. JÚNIUS 25. HlAPLff 3 Kritikus hetek az építőiparban Amikor a rendkívül ke­mény tél elvonult, csupán az építőiparnak 44 millió forin­tos adósságot hagyott. A ta­vaszi hónapokat úgy kellett megyei építőm un'kásainknak elkezdeniük, hogy __ nem volt megfelelő minőségű és meny- nyiségű építőanyag. A_ me­gyei téglagyárak az első _ ne­gyedévben fele annyi téglát égettek, mint amit tervük elő­írt. Baj volt a mésszel, bizo­nyos fajtájú előregyártott be­tonelemekkel s szállítóeszköz­ben sem volt bőség. Tetézte az építők gondjait a munkás­hiány is,’ mert hozzávetőleg másfélezer ember „nem je­lentkezett” az építkezéseken. A követelmények ugyanak­kor nem csökkentek. A me- gvei székhelyű építőipari vál­lalatoknak 1963-ban a terv szerint 987 milüó fórint érté­kű építési, szerelési munkát kell elvégezniük — 18 száza­lékkal többet, mint az elmúlt évben. Mit kell felépíteni ? Megyénkben 1963-ban 1,9 milliárd forint értékű beru­házásnak kell „megvalósul­nia”, s ebből az építőknek kell az oroszlánrészt vállalni. Hegy csak a fontosabbakat említsük: tovább kell folytat­ni a pécsi Hőerőmű építését, a komlói Zobák-akna építé­sét. Be kell fejezni a panel­gyárat, a Staza üzemet, sok- sokezer forint visszaesést je­lent, ha nem épül fel idejé­ben a Mohácsi Farostlemez- gyár harmadik lépcsője. Me­zőgazdasági jellegű építkezé­seink ugyancsak fontosak, hisz ezekből, több hús, tej, zöldség származik a piacon, az üzletekben. De hány csa­lád várja a napfényes, egész­séges lakást, amelyből ebben az évben megyénk területén 1882-t keli felépíteni. Ipari' létesítményeink, kór­házaink. : bölcsődéink, iskolá­ink, mind-mind az építő ke­zeket várják. Nyugodtan mond hatjuk: egész népgazdasági tervünk sikeres teljesítése, to­vábbi előrehaladásunk függ az építők munkájától. Mit hoz az első félév? Sajnos, nem azt az ered­ményt, amit vártunk. Bár kétségtelen: javulás mutatko­zik az építőipar munkájában, az anyagellátásában, a műsza­ki szervezésben, a kooperá­cióban s a szállításokban, az első félév végén az adósság nemhogy csökkenne. hanem még nőni is fog. Megyénk két nagy építőipari vállalatá­nál, a komlói és pécsi vál­lalatnál dolgozik a közel 15 ezres építőknek nagy része. Ök döntik el végeredményben megyei szinten a tervek tel­jesítését. A komlói vállalat dolgozói viszont áprilisi ter­vüket csak 85,8, a májusit 80,8, s a júniusit 90 százalék körül fogják teljesíteni. Ab­ból a 22 millió forintból, ami az első negyedévből „maradt” nem sikerült semmit letorlesz- teni, sőt 9 millió körüli újabb adósság szakadt a nyakukba. A Baranya megyei Építőipari Vállalat valamivel jobban áll, áprilisi tervét ugyan 77,9, a májusit viszont már 93,6 százalékra teljesítette. Június­ban a tervszint körüli terme­lés várható, s valamit az adós Ságból törleszteni is tudnak. A téglagyárak is elmozdultak a 70—80 százalék bűvös kö­réből s ma már nagyjából elegendő téglát tudnak az építők rendelkezésére bocsá­tani.' A mésszel sincs már annyi baj, mint korábban és a kőbányák is megfeszített erővel termelnek. Kár, hogy a komlói kőbányában ember­hiány miatt nem lehet két műszakban dolgozni s csupán a harsányi és polgáréi kőbá­nyák termelnek több műszak­ban. Az anyagellátás min­denesetre javult, terv nem tel­jesítés esétén már nem lehet erre hivatkozni. A munka akadályai Sokan vélekednek úgy az Sütőiparban: a normáik r<n­kérdezte tőlük, miért nem várják meg, hogy kihűljön, azt válaszolták: mert tudjuk, hogy ezt valahol nagyon vár­ják már. Hősies elszántsággal, nagy akarással dolgoznak építő- munkásaink, a mészégetőktől kezdve a kőművesekig, hogy eleget tegyenek az ország ké­résének. S ebben a lelkese­désben nem maradnak el tő­lük a műszaki beosztású dol­gozók sem. A komlói és a Ba­ranya megyei Építőipari Vál­lalatnál például a műszakiak, a párt és szakszervezet veze­tői egy-egy építésvezetőséget a helyszínen patronálnak. — Szervezik, yezetik a munkát, tanácsokat adnak. Az építők­nél az utóbbi hetekben ki­bontakozott egy nagyszerű összefogás, amely a munkák határidőre való — ugyanak­kor jó minőségű — elvégzé­sét célozzák. A „csata“ döntő fordulata Nem kétséges, hogy a „csa­ta” döntő fordulata nyáron zajlik majd le a megyénk különböző helyein lévő épít­kezések állványain, a vasúti rakodóikon, a teherautókon, a daruk fülkéiben. Hogy ezt a csatát építőiparunk megnyeri, arra kedvező jelek mutatnak. De hogy a téli lemaradás, a 44 millió „kifizetése” valóban megtörténjen, ahhoz a meglé­vő szervezeti hibák gyors felszámolása szükséges. Azoknál a vállalatoknál pe­dig, ahol az építőiparnak gyár­tanak le valamilyen szerel­vényt, vagy az építőiparnak szállítanak, ott a dolgozók „állítsák zöldre a lámpákat”, segítsenek az építőkön. Most rajtuk az ország szeme! Szüts István Vises ablakok mögött AZ ESŐ DOBOLT a ház­tetőn, az emberek pedig ott álltak az ablakok mögött. — Csütörtök volt, a naptárak semmiféle ünnepet nem je­leztek és mégis ünnep volt ezen a napon Somberekén. Az esőt ünnepelték. — Az idén mindössze 15 milliméter csapadék esett ná­lunk — mondja a tsz főag- ronómusa —, és bizony ez nagyon meglátszik a határun­kon. Ősziekből sok lesz a ki­esésünk, de a kukorica még adhat jó termést. — őszi árpából is lesz ki­esés — magyarázza az el­nök. — Mennyit terveztek? — Tizenkét mázsát, annyi meglesz, de nem a tervezet­tet kell nézni, hanem azt, hogy mennyi lehetett volna. Ha egy 'kicsit is kedvez az időjárás, meg ha egy kicsivel több a műtrágyánk, akkor itt rekordtermés lehetett volna. Olyan termés, amilyen még soha sem volt Somberekén. — Mi is szeretnénk utol­érni az állami gazdaságokat — mondja a főagronómus —, de ehhez több műtrágya is kellene. Nekünk is vannak ám terveink. Például ter­vünk az, hogy minden száz hold szántó után 130 mázsa húst adunk, Ehhez pedig Vasutas ifjúsági béketalálkozó Balatonalmádiba vasárnap a korareggeli órákban lobogók­kal, virágfűzérekkel feldíszí­tett külön vonatok futottak be: a fővárosból és az öt vidéki vasútigazgatőság területéről ötezer vasutasfiatal utazott a magyar tenger partjára, az immár kilencedszer megren­dezett vasutas ifjúsági béke­találkozóra. A küldötteket az állomáson a Vasutas Szakszervezet ifjú­sági fúvószenekara köszöntöt­te, több takarmány kell. Az ál­lami gazdaságnak van elég műtrágyája, nézze meg azok­nak a siló kukoricáját, azon aztán nem látszik a száraz­ság. — Azért így sem panasz­kodhatunk. Mi azért minden évben 500—600 holdat meg- trágyáztunk. És a termésát­lagaink állandóan nőttek. — Most lesz csak kiesésünk bú­zából, meg őszi árpából. De azért, ha azt nézzük, mit fej­lődött a község, akkor kide­rül: elkerültük az 1938-as szín­vonalat mindenből. — PEDIG AKKOR innen egy szem takarmányt sem vit­tek ki, sőt mi vettünk takar­mányt a környező községek­ben — veszi át a szót Sip Márton brigádvezető. — Most meg, van, aki eladja. — De vesznek is! — erősíti Szentes Lázár főagronómus. — Vesznek bizony! — így Nyilas Lajos elnök. — A vé- méndiek például az idén ad­tak takarmányterületet a ta­goknak, hogy legyen mit etet­ni a háztájiban, Volt aki elad­ta. A mieink meg megvették. A tsz hazahozta nekik. De megveszik az utak, árkok menti füvet is, meg mi is adunk nekik. Tavaly például 70 holdat kaptak, idén pedig kiosztottunk egyszer már 35 ho’dat és megint kapnak még 25 holdat. Tavaly siló- kukoricát is adtunk a tagok­nak. És kikötünk a háztáji gaz­daságoknál. — Most az a jó, hogy nem szólnak bele mindenbe fent­iül — magyarázza az elr.ök. — Tavaly például kiosztot­tunk a tagoknak munkaegy­ségre 110 vagon kukoricát. Bőven van takarmány a ház­tájiban is, a közösben is. — És mennyi termett a háztájiban? — Ott is termett vagy 120 vagonnal. Jói el vannak látva takarmánnyal, legalábbis sze­mes takarmánnyal. Az előbb azt akartam mondani: nem izólnak- bele — és ez jó fég- •e megértették, hogy a takar- nányt mindenhogyan állatok :szik meg és a háztájiból is dadják a felesleget, ha más- cént nem, hát bőrben. — És íedwel hizlalnak a tagok. Viaga mennyit is szokott hiz- .alni? — fordul a brigádve- sető felé. — NE RÓLAM ÍRJON, ha­iem a tagokról — hárítja el magáról a kérdést STp Már­ton, de azért végül is Kötél­nek áll. — Két bikát, meg hat hízott sertést adtam el tavaly. — És idén mennyit ad el? — Legalább ennyit. Most is van egy bikám, meg egy tinóm hízóban. És lesz hat hízott sertés is, de hizlalnak itt sokan: a Trank Péter, a Domonkos János, a Kovács József, aki nemrég adott el egy bikát és 10 ezer forintot kapott érte, a Náray János­nak meg nemrég mázsáltuk a bikáját. 715 kilós volt. Na­gyon szép. — összesen mennyi állat lehet a háztájiban? — Megmondjuk mi ponto­san. Kétszázhetven szarvas- marha és 2500 sertés. 425 ser­tést lekötöttek, de 500—bOO darabot szoktak eladni min­den évben. Tudja, jönnek a városiak, a bányászok és azok elviszik azt, ami nincs lekötve. — Egyébként a sertés szer­ződési tervét a mi községünk már 110 százalékra teljesí­tette. KINT ELÁLLT AZ ESŐ. A főagronómus kimegy a kis­kertbe, beletúr kezével a földbe, kis lyukat ás. — Jó kis eső volt, de még eshetne. Mindannyian az eget kém­lelik. Onnan akarják kiol­vasni: milyen lesz az idei ter­més, milyen lesz a jövedelem. Ha a kukorica sikerül, akkor nem lesz okuk a panaszko­dásra. A kukorica pedig na­gyon szép. * Szalai János LENGYARI LÁNYOK. dezése nem volt helyes do­log. Éppen akkor, amikor ilyen lemaradással küzdünk, és emberhiány van, minek ne­hezíteni a dolgot még az új bérezés bevezetésével is? Nem kevesen tartanak at­tól — és erről őszintén kell beszélni —, hogy az építő­munkások otthagyják az ipart, mert nem tudnak annyit ke­resni, mint korábban. Kétség­telen, hogy egyes munkahelye­ken, egyes brigádok június 1 és 20-a között nem érték el a kívánt szintet, 65—70 százalékra teljesítették tervü­ket. A munkaelszámolási pa­pírokról lefújta az idő a „ho­mokot” (a meg nem dolgo­zott és mégis elszámolt időt) s maradt mindenkinél a „puszta” teljesítmény. Látni kell azonban azt is, hogy egyes brigádok egészen jól beleszoktaS: az új normákba és most már reális teljesítmé­nyek alapján kiválóan j,fog­hat a ceruza” is. Meszesen például június 1-től 10-ig a Kremer kőművesbrigád 101 százalékra, míg viszont a Molnár kőművesbrigád 110-re teljesítette tervét. A dolog lé­nyegét a komlói kórház épít­kezésén dolgozó Kemer ács­brigád vezetője tapintotta ki, amikor azt mondta: szoros ugyan ez az új norma, de ha a műszakiák megszervezik az anyagellátást, biztosítják a munkaterületet, akkor nincs semmi baj, lehet teljesíteni. Gépesítés, szervezés Még mindig sok az építő­iparban az „üresjárat”, s a beton-, habarcskeverő gépek, a markolók, rakodók, a daruk kihasználtsága sem megfele­lő. Az anyagellátásban sem ott vannak döccenők, hogy nincs anyag, inkább ott, hogy nem a megfelelő helyen van. Nyilvánvaló, hogy az új normák eredményessé­ge akkor mutatkozik meg, ha magasan szervezett, műszaki­lag jól ellátott, pontos ter­vekkel s időbeosztással dol­gozó építkezéseink lesznek. Nem kétséges, hogy múlt év­ben azért nem tudta egyet­len üzem sem elérni a „szo­cialista építésvezetőség” ki­tüntető címet, mert nem tel­jesítették annak összes fel­tételeit. Az építőiparban mun­kaerőhiány van, de az épít­kezés mégsincs eléggé gépe­sítve, s a munkaidő rendesen kihasználva. Ha minden épí­tésvezetőségen állandó elfog­laltságot biztosítanak a dol­gozóknak, ez megyei szinten legalább 500 építőmunkás munkába állítását pótolná. A pécsi építők például pa­naszolták, hogy még a szál­lításhoz is nekik kell rakódó­munkásokat adniuk s így az építkezésektől kell az ÉPFU számára elvenni embert, ám ha jól körülnézünk, láthat­juk, hogy a szállítás teljes gépesítése érdekében még na­gyon sok tennivaló hárul épí­tőiparunkra. A betont, habar­csot gép viszi ugyan az épü­letre, de az alapanyagok szál­lítása, rakodása nincs kellően gépesítve. Áldozatkész munka Az építők most olyan hely­zetben vannak, olyan „kritikus napokban”, hogy egyszerre kell megoldaniuk az új bére­zés kérdését és a téli lema­radások behozását. Ha jól belegondolunk a dologba, ak­kor rájövünk, hogy egyiket a másik nélkül szinte nem is le­het megoldani. A „homok” eltüntetése feltétlen előbbre­viszi a teljesítményeket és segít az építőipar előtt álló, rendkívül nehéz feladatok végrehajtásában. Az építőmun kások az utóbbi hónapokban gyűléseken, beszélgetéseken elmondták: helyeslik az intéz­kedéseket és készek min­dent megtenni a lemaradás behozására. Papp Elek elv­társ, az építők szakszervezete megyebizottságának titkára szemtanúja volt egyik tégla­gyárunkban annak, hogy a munkások még forrón, szinte kézzel alig fogható téglákat raktak kocsira. Amikor meg­j4z épület — inkább csarnok — hosszú és sárgán emelkedik ki a zöld vidékből. Messzebb a Dráva- országhatár — középütt pedig a Feke­tevíz, barnás-piszkos, halat-ölő folyam. Aztán nyárfák, bokrok, zsombék, fű­zesek. A gyár területén — hajdani fel vonulási épületben — apró műhelyek nyílnak, de a másik végében lakók él­nek, az udvaron rengeteg gyerek. Itt nőnek fel a gyár tövében. A sárga üzemcsarnok meghökkentően félel­metes: lenkévék kazalba rakva, aztán szürkére festett elszívó berendezés, fúr csa gépsorok — amelyek feldolgozzák a lent — fülsiketítő zaj, ventilátorok, a levegőben pedig por és pelyva. Fel­tűnően sok fiatal lány dolgozik itt — köztük meglehetősen kevés a környék­beli — sok toborzott munkás, az or­szág különböző részéből. Bakost keresem, Bakos Mihály igaz­gatót, ordítják a fülembe: — Ott megy ni...! Az a sültös-sap- kás...! Meg is találom. Középkorú férfi, bo­rostás állá, szemöldökén apró „len- szőke” píhék és a vállán is, sapkáján is. Int, hogy menjünk ki, itt aligha tu­dunk szót váltani, arni igaz is, mert a por veszettül kaparja a torkomat, sze­memet. — Ronda munka ez ... jegyeztem meg, Bakos vállatvon: — Meg lehet szokni... Én már csi­nálom néhány évtizede. Dolgoztam az ország több lengyárában. Szép munka ez, elhiheti. — A len zömét a megyéből kapják: főleg a szigetvári járásból — (komoly mennyiséget Somogy megyéből) jö­vőre pedig a siklósi járás néhány köz­sége, Beremend, Diósviszló, Vókány, aztán Felsőszentmárton szövetkezetei is szállítanak majd. Körülbelül 200 hold- nyi területen termesztenek lent, igazán jo minőségűt. — Mennyi az átlagkereset? — Ezerkettő, nyáron ezerhatszáz . .. — Melyik a legnehezebb munkahely? Bakos furcsán mosolyog: — No látja, arról írhat. Pokóti mun­kát végeznek az áztatóban. Megmuta­tom ... A Feketehúz töltésének Innenső ol­^ dalán beton medencék süllyed­nek a földszinttől lefele. Harminc-har­r. inakét fokos melegvizet eresztenek a medencékbe elhelyezett lenkévékre. — Csöveken levegőt is nyomnak a vízbe, amely most olyan barnás-fekete, mint a szomszédos folyó. Nehéz, rothadó il­latot áraszt az áztató. A len rostszálai és a fás kéreg között „pektin” nevű anyag tartja szilárd állapotban a len­szálat. Ha beáztatják, a vízben kép­ződő aerob-baktériumok felélik a pek- tint — 16—24 óra alatt — és a rost­szál nagyszerűen elválik a kéregtől a törő-gépek fogai alatt. — Ebben az a nehéz, hogy a kis len­kéve alig öt kiló súlyú nyers állapot­ban, de ázás után megduzzadnak a szálak és egy kéve húsz kilót nyom. Két és félméter mélységből kell ki­szórni a kévéket, amikor a vizet le­csapoljuk. Ez a nehéz. A lányok ugyan nem szórják a kévét, ők. kint terítik szárogatják. Kétezer forint a kerese­tük, de a férfiak háromezret is meg­keresnek. Ök végzik a nehezebb mun­kát .., Tótkomlós népe — ez már tradíció — évtizedek óta vándorolt annakidején, szezon kezdetén az áztatókhoz. Ezek a lányok — akik most itt a Drávasza- bolcsi Lengyár áztatóiánál dolgoznak — zömével tótkomlósiak, valamikor az anyjuk, dédanyjuk is lennel dolgozott. De azért... manapság már nehéz ide­toborozni munkásokat. Most is hetven főre lenne szüksége a gyárnak. Az üzem szakemberei állandóan járják az országot és hivatalos munkájuk mellett toboroznak is, de kevés sikerrel. — A pontos létszámot nehéz lenne most megmondanom, sok a vándorlónk. Borsószedéskor például egyik napról a másikra tizenöt munkásom eltűnt, nem is jöttek be többet, csak a mun­kakönyvükért. Elszegődtek a mezőgaz­daságba ... — De a törzsgárda, azért még is csak marad ... — Persze. Ma már nem szezon-mun­ka ez, hiszen ősszel bent az üzemben biztosítunk az áztatóknak is munkát, legföljebb kevesebb keresettel. De így is jól kijönnek, hiszen hét forintért ebé det, vacsorát kapnak az üzemi kony­hán, a szállásért is alig fizetnek vala­mit. Jövőre különben nyolcszázezer fo- r’v*"rt építünk új leányszállást... ’p'lhaqyatott vidéknek tűnik itt a környék, hiszen az országhatár, mentén, ugyan mi kömé le a gyár fia­taljait? De ez csak felületes aggódás^ Bejárnak Harkányba — hat kilométer ^e> aztán heti két alkalommal mozi van, televízió, könyvtár... bár Bakos Mihály szerint nem nagyon népszerű még itt az irodalom. Könyvet dligha vásárolnak, inkább öltözködnek, a le­hető legdivatosabb holmikba. — Vasárnaponként, vagy szombat este, sokszor nem is tudom, mit kö­szönjek, kezitcsókolomot-e, vagy mást, alig ismerem meg egyike-másikát... — Ennyi lánnyal azért akad itt gond is... — Néhánnyal. Egyik este zörögnek a lakásomon, jöjjek hamar, mert az Ica beleugrott a Feketevizbe. Befele for­dultam, aludtam tovább. — Nem értem. — Térdig ér a Feketevíz. A Dráváig meg nem juthat el, mert a hídon ott a határőr. Úgy is volt aztán, ahogy gon­doltam: térdig érő vízbe ugrott bele, csurom iszap volt. Másnap beszéltem vele, azt mondja, udvarolt neki egy vil­lanyszerelő, ígérte, hogy feleségül ve­szi, aztán becsapta. Ezért akart ön­gyilkos lenni... — Még szerencse, hogy nem sike­rült ... — Volt, amelyik hypót ivót.. Szerel­mi bánatában... Nehéz dolog ez. Itt a sok határőr, jóképű, fiatal legények, aztán meg az üzemünk fiatal munká­sai is ... A lány sok, lehet válogatni, udvarolnak, szépeket mondanak, ígér­getnek és néhány lány hisz a „nagy vallomásokban”. Aztán amikor csalód­nak, megcsinálják a bajt. A lányok­kal való problémák több gondot okoz­nak mint az üzem termelése. Megértő­nek kell lennem, vigyáznom is kell rá­juk, de a szabadidejüket sem lehet re­gulárisán kicentiznem, meg akkor ott a termelés ... Ajaj! Nincs nekem egy percnyi időm . .. jß akos telepvezető különben nagyon is nyugodtan, szinte kedélye­sen mesélte el nekem, ami arra vall, hogy — részben jók az idegei — más­részt pedig —, szereti ezt a kollektí­vát és az üzemet. Ez az igazság. Egy­szerű munkásember ő is, bejárta az egész országot, sok tapasztalatot szer­zett, nem csak a szakmában, hanem a vezetésben és az emberekkel való bá­násmódban «. t: Bab Fcrono

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents